Jace kiszállt a kocsijából, miután szólt sofőrnek, hogy körözzön a tömb körül, és várjon rá. Felhajtotta a kabátja gallérját, hogy a szitáló eső ne csorogjon be a nyakán. Odasietett a női hajléktalanszállóhoz, mely egy régi katolikus templom és egy ingyenkonyha között állt, a Hell's Kitchen negyed szélén.
Mindjárt besötétedett, ami nyomasztani kezdte. Nem is amiatt, hogy beesteledik, hanem mert az egész napja ráment, hogy megszerezze az információt, amire szüksége volt. Egészen mostanáig eltartott, hogy Bethany nyomára akadjon.
Az egyetlen dolog, amit a vendéglátó vállalattól megtudott, Bethany vezetékneve és ez a cím volt. Talán a munkaadója címét adta meg? Felhívhatta volna a szállót, hogy kérdezősködjön, de abban a pillanatban, hogy végre valamirevaló nyomot talált, otthagyta az irodáját és idesietett.
Belépett a bejáraton és lerázta magáról az esővizet. Egy idősebb nő felnézett rá az ajtó mellett álló pulttól, a szemében riadtság tükröződött. Valószínűleg nem volt mindennapos, hogy egy férfi berontson a női szállóra, ráadásul Jace egész nap morcos és ingerült volt, tehát biztosan nem festhetett túl barátságosan.
– Segíthetek? – kérdezte a nő, miközben elébe sietett. Jace körülnézett a kicsi, puritánul berendezett helyiségben, mely szobának is alig volt nevezhető. A legtöbb helyet kempingágyak foglalták el. Hátul állt még egy kopott kanapé, és pár fura szék egy tévé körül.
Talán összesen tíz nő volt még a helyiségben, és Jace-t megdöbbentette, milyen leverten néztek ki. A nagyon fiataltól az idősig mindenféle korosztályból voltak, de mindenkinek fásult és reményvesztett volt a tekintete, amitől elszorult a torka.
Talán itt dolgozott Bethany? Itt volt önkéntes, aztán pluszpénzért vállalt még alkalmi munkát? Jace-t hirtelen büszkeség töltötte el. Eszébe jutott Bethany reakciója, mikor azt hitte, fizetni akarnak neki a szexért.
De még akkor sem akaszkodott rájuk, mikor már nyilvánvaló volt, hogy Ash és ő gazdagok.
Ashnek egy dologban igaza volt. Valóban ők szokták lezárni a viszonyaikat. Eddig egyszer sem fordult elő, hogy egy nő faképnél hagyja őket, és egyáltalán ne érdekelje, milyen anyagi előnyre tehetne szert általuk.
Még kabátban is érezte, milyen hűvös van odabent. Összehúzta a szemöldökét, mikor észrevette, hogy a legtöbb lakó rétegesen van öltözve. Még az előtte álló idősebb nő is kabátot és kesztyűt viselt.
– Mi az ördögért nem kapcsolják be a fűtést? – dohogta.
Az idős asszony meghökkentnek tűnt. Aztán felnevetett. Jace pislogott, nem számított erre a reakcióra.
– Ezt a városvezetéssel kell megbeszélnie! – mondta az asszony idegességtől remegő hangon.
– Annyira lecsökkentették a támogatásunkat, hogy nem tudjuk kifizetni a fűtésszerelőt se. Múlt hét óta nem működik. Már csupán néhány hősugárzónk van, amiket éjszaka kapcsolunk be, hogy legalább melegben alhassanak itt a nők. Jace magában káromkodott.
– Segíthetek valamiben, Mr.…?
Jace kezet nyújtott.
– Crestwell. A nevem Jace Crestwell, és igen, segíthet. Keresek valakit, aki itt dolgozik. A neve Bethany Willis. A nő kezet fogott vele, de elhúzta a száját.
– Kate Stover vagyok. Örvendek, Mr. Crestwell. De itt nem dolgozik semmiféle Bethany. Jace meglepődött.
– De ezt adta meg a munkaadójának lakcímként. Ms. Stover egy pillanatra összeszorította az ajkait, majd felsóhajtott.
– A nők közül sokan használják ezt a címet – mondta halkan.
– Segít, ha munkát akarnak találni. Egyes helyeken nem szívesen foglalkoztatnak hajléktalan nőket.
Jace értetlenül bámult rá, nem egészen tudta, mire céloz. Nem. Ez nem lehetséges. De ha mégis… Ms. Stover gyanakvóan méregette és összeszorította a száját, mintha már megbánta volna, amit elárult. Jace megköszörülte a torkát, és mindent megpróbált, hogy ne tűnjön fenyegetőnek, és ne látszódjon rajta a döbbenet, amit az egyre erősödő gyanú okozott.
– Ms. Stover, nagyon szeretnék munkát adni Bethanynek. Jól fizető állás, bizonyosan javítana a körülményein. Ha netán amiatt aggódna, hogy féltékeny szerető, őrült exbarát vagy a jelenlegi férje vagyok, biztosíthatom, hogy egyik sem. Megadhatom a cégem nevét, minden elérhetőségemet, és felhívhatja az üzletfeleimet vagy a titkárnőmet, hogy ellenőrizze a személyazonosságom és a szándékaim becsületességét.
Miközben beszélt, átadta a névjegykártyáját, és látta, hogy az idős asszony arcára meglepetés ül ki. Hosszan bámulta, mint aki vívódik magában, vajon bízhat-e benne. Jace lélegzet-visszafojtva várta a választ. Aztán látszott, hogy a nő megenyhült, és a tekintete is barátságosabb lett, mikor visszaadta a névjegykártyát.
– Azt mondta, Bethanynek hívják? Le tudná írni?
Jace megköszörülte a torkát, mert alig tudott megszólalni, olyan gombóc volt benne.
– Alacsony. Nagyon sovány. Fiatal. Talán huszonéves. Fekete hajú. A haja hosszú, váll alá ér. Csattal feltűzve viselte. És nagyon élénk kék szeme van. Nem lehet elfelejteni.
Erre az
asszony arca felderült, mikor rájött, kiről van szó, és hirtelen
kedvesebb lett.– Igen, ismerem Bethanyt. Szombat reggel itt járt, szállást keresett éjszakára. Szomorú, de el kellett utasítanom – mondta az asszony, és az arcán keserűség tükröződött. Felemelte a kezét, hogy hátrasimítsa ősz tincseit. – Ha valamit ki nem állhatok az itteni önkéntes munkában, mikor el kell küldenem valakit, mert nincs már hely. Egy jó állás sokat segítene neki, ebben biztos vagyok. Mondta, hogy ezt a címet adta meg, mikor munkát keresett, de ezek csak alkalmi munkák voltak. Egy állandó állás csodálatos lenne számára.
Jace álla leesett a megdöbbenéstől. Egyáltalán nem számított erre. Nem akarta elhinni, hogy Bethany hajléktalan, noha abban a pillanatban kínozni kezdte a balsejtelem, ahogy szóba elegyedett Ms. Stoverrel. Visszagondolt a szombat éjszakára. Bethany ruhájának kopottságára. A fáradt tekintetére. Ahogy megkérdezte, hogy a vacsora is része-e az ajánlatnak. Szentséges ég! Jace egyszerre iszonyatosan érezte magát. Talán azért fogadta el Bethany Ash ajánlatát, mert nem volt hol töltenie az éjszakát? Talán úgy érezte, nincs más választása? – Látta őt azóta? – kérdezte izgatottan.
Ms. Stover sajnálkozva rázta a fejét.
– Nem. De gyakran jár ide. Már sokszor láttam itt.
– Tud valamit róla? Bármit, ami segíthetne megtalálni? – sürgette Jace. Aztán erőt vett a kíváncsiságán, és nyugodtabb hangnemre váltott.
– Szeretném felvenni, de nem tarthatom fenn neki az állást örökké. Roppant fontos lenne, hogy megtaláljam.
Talán a pokolra fog jutni, amiért hazudott egy idős asszonynak, különösen olyasvalakinek, aki fedelet ad azoknak a bántalmazott nőknek, akiknek csak hazudtak az olyan szemétládák, mint ő. De ő sosem fogja bántani Bethanyt. Ha meg tudja találni, tesz róla, hogy soha többé ne töltsön egyetlen éjszakát sem az utcán. Legszívesebben a falat ütötte volna már a gondolattól is, hogy most is odakint van, de ez nyilván nem vette volna ki jól magát egy női szállón.
– Sajnálom, de semmit. Mindig nagyon csöndes, mikor itt van. Meg se szólal. Megadtam neki néhány másik szálló címét, de biztos vagyok benne, hogy mindegyiket ismerte.
– Mondja meg a címeket – szólította fel Jace.
– Mégis mióta? Az asszony kérdőn nézett rá.
– Mégis mióta jár ide? – Csak egy éve dolgozom itt, ezalatt legalább tucatszor láttam – felelte az asszony.
Jace torka annyira elszorult, hogy már alig kapott levegőt. Bethany – az ő Bethanyje – hajléktalan volt. A karjaiban biztonságban volt, egyetlen éjszakára. És bár neki mindene megvolt, hogy a Bethany számára legfontosabbat nyújtsa, hagyta kicsúszni a kezéből. Vissza a hidegbe és a bizonytalanságba. Most is valahol odakint bolyongott az utcán. Kabát nélkül. Fázva. Éhesen. Védtelenül.
– Tegyen meg nekem egy szívességet, Ms. Stover!
Jace visszatette a névjegyét az asszony kezébe, és ráhajtotta az ujjait.
– Ha újra látja, hívjon azonnal. Legyen éjjel vagy nappal. A kártyán rajta van a mobilszámom. Hívjon, abban a percben, hogy meglátja, és ne engedje elmenni, míg ide nem érek. Megtenné ezt nekem? Ms. Stover gyanakvóan nézett rá, mire Jace gyorsan elnézést kért a türelmetlenségéért, mielőtt még az asszony újra bizalmatlanná vált volna, és elküldi a pokolba.
A fenébe is, ez valóban úgy hangzott, mintha valami őrült, megszállott, erőszakos szerető akarná őt levadászni. Jesszus! Ha Ash most látná és hallaná, idehívná Gabe-et, és együtt rángatnák ki innen. Aztán felbérelnének neki egy kibaszott agyturkászt.
– Átérzem Bethany helyzetét, Mrs. Stover. Képzett munkaerő, és most, hogy ismerem a körülményeit, még sokkal fontosabb, hogy ő kapja meg az állást. Felvehetnék mást is, de neki van szüksége erre a munkára. Megtenné, hogy felhív, kérem?
Jace büszke volt nyugodt hanglejtésére. Még saját magát is sikerült meggyőznie, hogy nem ment el az esze.
Mrs. Stover elmosolyodott, és zsebre vágta a névjegykártyát.
– Felhívom, ha látom.
– Köszönöm – felelte Jace.
Mikor körülnézett a szobában, a nők közül néhányan már ágyban feküdtek, páran pedig még a kanapén és a székeken üldögéltek. Jace próbált uralkodni a rátörő felindultságon.
– Megkapja a fűtését, Ms. Stover.
A nő csodálkozva nézett rá. Alighogy Jace kilépett az épületből és elindult a kocsija felé, elővette a mobilját és telefonálgatni kezdett.