Mámor-trilógia 2. - Rajongás
nyolcadik fejezet
Pasizási tanácsok
Bethany egész testében remegett, miközben átbotorkált egy
útkereszteződésen. Minden erejére szüksége volt, hogy megtartsa magát. Lassan
haladt, egyik lábát tette a másik után. Ha most összeesik, elgázolják. A New
York-i sofőrök híresen nem gyalogosszeretők. Felemelte a fejét, a lehelete
látszott a hidegben. A templom innen csak egysaroknyira volt. Már majdnem
odaért. Magában fohászkodott. Istenem, add, hogy ma legyen szabad helyük!
Már alig érezte a fájdalmat. A sokk lassan elmúlt, és a rideg valóság maradt
helyette. Felemelte a tenyerét, hogy megnézze a sebeket és a vért. A térdén és a
derekánál elszakadt a nadrágja, ott is horzsolások borították. A farmer
beleragadt a vérbe, és ráfagyott a lábára. A szemébe könnyek szöktek. Hogy
tehette ezt vele Jack? A világ elhomályosult előtte, nagyot sóhajtott, és
elszántan elindult a szálló felé. Ha csak egy órára kap is menedéket, ha csak
megtisztítják a sebeit és sérült teste egy kis időre megpihenhet, az is elég
lenne neki. Nem volt egy vasa sem. Semmije sem volt. A pénz, amit vigyázva
rejtegetett, mind odavolt. Jack tartozott néhány sötét alaknak, akik eljöttek
behajtani a pénzt. Bethanytől. Mikor a hideg földön feküdt, magatehetetlenül,
kiráncigálták a bankjegyeket a zsebéből. Az egyikük még az oldalába is rúgott,
és fenyegetőn közölte, hogy Jack még sokkal tartozik nekik, és neki egy hete
van, hogy rendezze a tartozását. Bethany az ajkába harapott, nehogy felzokogjon.
Halálosan kimerült volt. Minden porcikája sajgott. Úgy fázott és olyan éhes
volt, hogy legszívesebben lefeküdt volna a földre, hogy meghaljon.
A megkönnyebbüléstől elgyöngültek a lábai, mikor végre elérte a szálló ajtaját.
Egy másodpercre megtorpant, mert félt, hogy ha megint elküldik, már nem lesz
ereje továbbmenni.
Behunyta a szemét és nagy levegőt vett, aztán lenyomta a kilincset. Az ajtóban
megcsapta a meleg levegő, ami olyan jólesett neki, hogy majdnem ott helyben
összerogyott. Legutóbb, mikor itt járt, nem volt ilyen meleg. Nem működött a
fűtés.
Meghallotta a többi nő beszélgetését. Szinte boldognak tűnt a hangjuk. Pedig a
hajléktalanszállók sosem számítottak vidám helynek. Mámorító illatok terjengtek
a levegőben. Mikor beleszippantott, a gyomra megkordult. Bármit is ettek, isteni
illata volt.
Bethany habozva lépett be, becsukva maga mögött az ajtót. Nagy szüksége volt a
melegre, meg sem tudott mozdulni, míg átfagyott kezébe és lábába vissza nem tért
az élet. Egyszerre volt kellemes és kellemetlen, mert felmelegedve már kezdte
érezni a fájdalmat.
– Bethany, te vagy az, drágám?
Bethany meglepetten felemelte a fejét. Nem is mondta meg a nevét itt. Vagy
mégis? Próbált visszaemlékezni, de nem jutott eszébe, hogy valaha mondott-e
bármit is az önkéntesnek.
De bólintott, mert nem akarta elszúrni az esélyt, hogy maradhasson.
– Jesszusom,
mi történt veled? – kiáltott fel hüledezve az önkéntes, mire Bethany
összerezzent.
– Jól vagyok – felelte halkan.
– Csak elestem. Reméltem, hogy… –
Bethany torkát fojtogatta a sírás.
– Reméltem, hogy lesz hely ma éjjel számomra.
– Hát persze hogy van, gyermekem! Gyere és ülj le. Hozok neked egy bögre forró
kakaót, és mindjárt vacsorázhatsz is, ha már átmelegedtél.
Bethany a megkönnyebbüléstől szóhoz sem jutott. Az érzés az egész testét
átjárta, és csaknem elájult, annyira elgyöngült. Az önkéntes nő szemében
melegséget és kedvességet látott, amitől ellazult és felderült. Volt helyük
éjjelre! Lesz hol aludnia, méghozzá melegben. És megvacsorázhat! Csaknem sírva
fakadt örömében.
Követte az önkéntest, és összevonta a szemöldökét, mikor meglátta a többi nőt.
Úgy tűnt, ma még többen vannak, mint mikor legutóbb itt járt, szállást keresve.
Akkor nem volt hely számára. Talán bővítettek a férőhelyeken? Több ágyuk van?
–
Kate vagyok – mondta a nő, mikor megállt egy szék mellett, melyet a helyiség
szélére húztak.
– Ülj le itt! Hozom a kakaód, és aztán kerítek valamit enni.
Valakinek meg kell néznie a sebeidet is.
– Köszönöm, Kate – felelte lágyan
Bethany.
– Nagyra értékelem a kedvességét. Kate leültette és megpaskolta a
kezét.
– Mindjárt visszajövök. Minden rendben lesz, kicsim.
A különös ígéret meglepte Bethanyt. Lerogyott a székre és rögtön felsóhajtott,
minden ereje elszállt. A kezei remegtek, mindkettőt bedugta vékony inge ujjába,
hogy gyorsabban felmelegítse őket. A vágások fájtak, de nem voltak mélyek.
Megpillantotta Kate-et, aki épp kakaót készített a kis teakonyhában. Közben a
mobiltelefonján beszélt. Bármiről is volt szó, bizonyára sürgős dolog lehetett.
Egy perccel később visszadugta a telefont a zsebébe, és kivette a bögrét a
mikróból. Miután megkeverte, odahozta Bethanynek a gőzölgő kakaót, és gyöngéden
a kezébe tette.
– Tessék, kicsim! Csak óvatosan kortyolgasd, még forró. Most már
minden rendben lesz. Ne aggódj!
A nő már másodszorra nyugtatgatta ezzel, de Bethany túl fáradt volt ahhoz, hogy
gondolkodni kezdjen rajta. Ha nem lett volna ennyire éhes, lefeküdt volna az
egyik ágyra, és összegömbölyödve aludt volna másnapig. Vagy ameddig ki nem
rakják.
• • •
Jace az irodájában ült és az előtte tornyosuló aktákra meredt. Bethany már két
kibaszott hete eltűnt, és ezalatt semmivel sem jutott közelebb ahhoz, hogy
megtalálja, mint az első reggelen. Pedig mindent megpróbált.
A munka kínszenvedés volt számára. A legtöbb alkalmazottja nagy ívben kikerülte.
Még Gabe és Ash is elhúzódott tőle. Szerencsére Miát annyira lekötötték az
esküvői előkészületek, hogy észre sem vette Jace aggodalmát és ingerültségét.
Már csak egy hét volt karácsonyig, és Jace képtelen volt elviselni a gondolatot,
hogy Bethany még mindig az utcán van. A hidegben, egyedül, hajlék nélkül, étel
nélkül. Minden nélkül.
Ökölbe szorította a kezét, legszívesebben lukat ütött volna az íróasztalába.
Kinyílt az ajtaja, és máris kész volt elküldeni a fenébe azt, aki megzavarta,
mikor megpillantotta Asht. Volt valami a tekintetében, ami miatt Jace inkább
visszafogta magát.
Ash… Már csak Ash volt. Fesztelen. Mindent leszart. Csak ritkán volt komoly. De
most nagyon is komolynak tűnt. Valami nem hagyta nyugodni.
– Baszki, cseszeget a
családod a karácsony miatt?
– morogta Jace.
Egyetlen dolog volt, amitől Ash a falra mászott: a családja. A legtöbb időt –
még az ünnepeket is – általában Jace-szel és Miával töltötte. Néhány hete,
hálaadáskor elvitték Miát a Karib-szigetekre is, hogy összetört szívét ápolják,
mikor Gabe eltaszította magától – hála az égnek csak rövid időre –, de az igaz
volt, hogy Ash jóval több időt töltött Gabe-bel, Jace-szel és Miával, mint a
családjával.
– Van itt valami, amit meg kellene nézned – mondta Ash halk, komoly
hangon, ami rá nem volt jellemző. Jace háta megfeszült, a torkában gombócot
érzett.
– Történt valami Gabe-bel és Miával? – kérdezte idegesen. Megöli azt a
szemétládát, ha megint összetörte a húga szívét. Ash erre letett egy dossziét az
íróasztalára.
– Valószínűleg felhúzod magad ezen, de a barátod vagyok, és a
barátok megteszik ezt egymásért. Te is megtennéd értem. Jace összehúzta a
szemét.
– Mi a francról beszélsz, Ash?
– Míg te két hete csak Bethany Willis
után kutatsz, én is utánanéztem. El kell felejtened, haver. Most azonnal. Csak
bajt jelent. Jace-t elöntötte a méreg, mikor felnézett Ashre.
– Úgy teszek,
mintha az előbb nem azt mondtad volna, hogy hagyjuk a francba azt a hajléktalan
nőt, akivel lefeküdtünk. Azt a nőt, akit nyilvánvalóan kihasználtunk, akár
tudtuk akkor, akár nem. Egy nőt, akinek nincs fedél a feje fölött, nincs
ennivalója, még egy nyavalyás kabátja se, hogy melegen tartsa.
Ash feltartotta a kezét.
– Csak olvasd el a kibaszott jelentést, haver!
– Miért
nem te mondod el, miért hozhat rám bajt?
Ash felsóhajtott.
– Volt már büntetve, kábítószer-birtoklás miatt. Nincs állandó
munkahelye. Sosem volt. Az élete nagy részét nevelőotthonokban töltötte.
Leérettségizett, de nem tanult tovább. Jace állkapcsa megfeszült, miközben a
dossziét nézte. Aztán felnézett Ashre.
– És szerinted ez nem elég ok arra, hogy
most segítsünk rajta?
– Ha csak segíteni akarnál rajta, nem lenne semmi gond –
felelte Ash.
– De mindketten tudjuk, hogy nem csak ezt akarod. A megszállottja
lettél! Sosem láttalak még ilyennek. Most rögtön ki kell verned őt a fejedből!
Lefektettük, igen. De rengeteg nőt lefektettünk már. Nem hiszem, hogy ő
különbözne a többitől.
Jace felkelt a székéből, és kész volt leharapni Ash fejét, mikor megcsörrent a
mobilja. Előkapta, hogy megnézze, ki keresi, de a szám nem volt ismerős.
Általában ilyenkor nem vette fel, de nem utasított el egyetlen hívást sem, mióta
Bethany után kutatott.
– Jace Crestwell – szólt bele Ashre nézve.
– Mr.
Crestwell, Kate Stover vagyok a Szent Antal női szállóról. Jace pulzusa
felgyorsult, és leült a székébe, nem is törődve Ashsel.
– Igen, Ms. Stover,
hallgatom.
– Itt van – közölte röviden Kate.
– Az előbb jött be. Megsérült.
Jace gyomra mogyorónyira szűkült, a torkát rettegés fojtogatta.
– Micsoda? Mi
történt?
– Nem tudom. Ahogy mondtam, most jött be. Leültettem, épp most csinálok
neki egy bögre forró kakaót. De nincs jó bőrben, Mr. Crestwell. Nyilvánvalóan
riadt, kimerült, és mint mondtam, megsérült.
– Kötözze le, ha szükséges! –
dörmögte Jace.
– Nem érdekel, mit kell tennie, de ne hagyja elmenni, míg oda nem
érek! Jace zsebre vágta a mobilját, és felpattant a székéből. Mikor elment a
barátja mellett, Ash kinyúlt felé, hogy megállítsa.
– Mi a franc volt ez, haver?
Mi folyik itt?
Jace kirántotta a karját Ash kezéből.
– Elmegyek Bethanyért. Megsérült. Ash
káromkodott és a fejét csóválta.
– Rossz ötlet.
Jace azonban ekkorra már a folyosón járt. Hallotta, ahogy Ash mögötte lohol,
mikor a lifthez ért.
– Veled megyek – mondta Ash idegesen. Jace belépett a
liftbe, és mikor Ash követte volna, kitette a kezét a barátja elé. A másik
kezével megnyomta a földszint gombját, aztán hátratolta Asht.
– Maradj ki ebből!
– figyelmeztette halkan.
– Ehhez semmi közöd.
Ash orrlyukai kitágultak, a szeme szikrákat szórt. Jace tudta, hogy genyóság
ilyet mondani a barátjának, de hát Ash is épp elég genyó volt vele az előbb.
–
Igen, igazad van. Semmi közöm hozzád – felelte gunyorosan Ash. Aztán kilépett a
liftből, és hagyta bezáródni az ajtókat. Összeszorított szájjal bámult, míg Jace
el nem tűnt a szeme elől.