Bethany a mosdó pultján üldögélt, Jace pedig egyenként vette szemügyre minden sérülését. Rendkívül alapos volt. Bethany teljesen meztelen volt, ő pedig egyetlen négyzetcentimétert sem hagyott ki a testén.
Jace egy szót sem szólt, miközben lekezelte a sebeit. Bethany még mindig fázott. A lelke mélyéig vacogott. Nem hitte, hogy valaha még felmelegszik.
Miután már percek óta reszketett, Jace elmormolt egy káromkodást – amit rendszeresen csinált a jelenlétében –, és leemelte a pultról.
– Megnyitom a zuhanyt. Fel kell melegedned. Utána majd bekötözöm a sebeidet. Nem hinném, hogy bármelyiket is varrni kellene, de teszek rájuk antibiotikumos sebkezelőt, hogy el ne fertőződjenek. Míg lezuhanyozol, készítek nekünk vacsorát.
Jace nem is várt beleegyezést. Ez már kezdett bosszantóvá válni, hiszen eddig egyetlenegyszer sem kérte ki a véleményét. Jace benyúlt a zuhanyfülkébe, megnyitotta a csapot, aztán visszatért Bethanyhez, aki meztelenül állt ott, ahol hagyta. És korábban még azt hitte, ez a nap nem is lehet már bizarrabb.
Jace végigsimított az egyik karján, fel a válláig, megnyugtatóan megszorította, majd kiment a fürdőszobából. Bethany a mosdó pultjára rogyott, és a tükörképét kezdte vizsgálni. Úgy nézett ki, mint aki a halálból jött vissza. Kimerült volt. Nyúzott. Gondterhelt. Riadt. Több ezer hasonló jelző kavargott az agyában.
Behunyta a szemét, és belekapaszkodott a pultba, hogy megtartsa magát. Mára legalább biztonságban volt. Noha fogalma sem volt, mi ütött Jace-be, mégis megkönnyebbült, hogy idehozta. Itt senki sem találhat rá. Még Jack sem tudja kideríteni, hol van.
Menedéket talált. Akármilyen kis időre is, de örült neki. Eszébe jutott, hogy pazarolja a meleg vizet, és gyorsan beállt a zuhany alá. Felnyögött, mikor a forró víz zubogni kezdett sajgó tagjaira. Maga volt a gyönyörűség. A legcsodálatosabb dolog, amit valaha érzett. Felemelte a fejét, hogy a vízsugár leöblítse az arcát és a nyakát. A sebei fájtak, mikor a forró víz égette őket, de óvatosan leöblítette mindegyiket.
Addig maradt a zuhany alatt, míg a teste elnehezült és a bőre teljesen kiázott a meleg víztől. Miután még egyszer leöblítette a haját, nagy nehezen elzárta a csapot, és kilépett a zuhanyfülkéből.
Különös, de egyszerre meleg levegő cirógatta a bőrét. Felnézett a termosztátra, és látta, hogy Jace felcsavarta a hőmérsékletet, ezért volt olyan kellemes meleg a félórás zuhanyozás után.
Jace-nek mennyei törülközői voltak. Hatalmasak és puhák, olyan bolyhosak, hogy Bethany úgy érezte, mintha felhőbe bugyolálták volna. Csaknem kétszer is körbeérte a fürdőlepedő.
Pazar luxus volt, de két törülközőt is elhasznált. Egyet a testére csavart, a másikkal a haját tekerte be. A könnyelműsége teljesen felvillanyozta.
Meglepetten vette észre, hogy a pulton ki volt készítve számára egy rend váltóruha, ami korábban nem volt ott. Egy vastag köntös is lógott az ajtóra akasztva. A földön pedig egy pár papucs. Jace mindenre gondolt.
Bethany megnézte a ruhákat, és fancsali képet vágott. Talán Jace mindig tartott otthon női ruhát?
Felemelte a farmert és a pólót, és rögtön látta, hogy mindkettő nagy rá. Nem túlzottan, igazából egy évvel ezelőtt akár még jók is lettek volna rá. Akkor nem volt ennyire sovány, ennyire csont és bőr. Akkoriban még volt alakja.
Most már csak melle volt, szinte semmi más. Se csípője, se gömbölyű feneke. Csupa szögletesség volt a súlyveszteség miatt. Az élet az utcán kemény volt. Gyorsan öregítette az embert. Miután teljesen
megszárítkozott, felvette a ruhák mellé odakészített
bugyit, de szégyellte, hogy egy idegen nő alsóneműjét hordja. Melltartót
nem talált, de ez nem számított. Neki is csak kettő volt, mindkettő
rongyos. Amit levett – jobban mondva, amit Jace levett róla –, koszos
volt és szakadt, már menthetetlen.
Nem mintha Jace ne ismerné már egészen közelről a melleit. Nem
fogja sokkolni, ha melltartó nélkül látja.Belebújt a pólóba, ami picit a dereka alá ért. A mellein sem feszült, tehát akié a ruha volt, bizonyosan bögyösebb nála.
Miután felhúzta a farmert, levette a törülközőt a fejéről, és az ujjával beletúrt nedves hajába, hogy ráncba szedje kócos tincseit. Ez csak részben sikerült, de nem akarta átkutatni Jace fiókjait hajkefe után. Hosszan kifújta a levegőt, kihúzta magát és elindult az ajtó felé. Megtorpant a kilincsnél. Inába szállt a bátorsága. Megrémült a gondolattól, hogy Jace szemébe nézzen. Nem azért, mert félt volna, hogy bántani fogja, hanem mert tudta, hogy esélytelen vele szemben. Ami még rosszabb, nem is volt biztos benne, hogy egyáltalán fel akarja-e venni a kesztyűt. Sokkal egyszerűbb volt hagyni, hogy ő irányítson. Az érzés, hogy gondoskodnak róla, olyan idegen volt számára, hogy kísértésbe esett, mintha egy mézesmadzagot húztak volna el előtte.
Összerezzent, mikor a keze alatt megremegett az ajtó.
– Bethany? Kész vagy? Nagyot nyelt, és miután kinyitotta az ajtót, Jace ott állt vele szemben félméternyire. Mikor megpillantotta Bethanyt, összevonta a szemöldökét.
– Újra le kell venned a farmert. Előbb még be kell hogy kötözzelek.
– El is felejtettem – felelte halkan Bethany.
– Azt hittem, azért hagytad ott nekem a ruhát, hogy vegyem fel.
– Nem baj. Gyere a nappaliba, majd ott megcsinálom. Jace karon fogta és kivezette a fürdőszobából, át a hálószobáján, majd ki a tágas nappaliba.
Egészen elképesztő kilátás nyílt a városra a hatalmas üvegablakokból.
– Bújj ki a farmerből – utasította Jace.
– Helyezd magad kényelembe a kanapén. A vacsora máris kész. Mire befejezem a kötözést, ehetünk is. Bethany tudta, hogy fölösleges vitába szállnia vele, ezért kigombolta a nadrágot, és hagyta, hogy lecsússzon a lábán.
– Tudom, hogy nagy rád – jegyezte meg Jace, mikor a lábával odébb tolta a padlón. Megfogta Bethany kezét és leültette maga mellé.
– Majd holnap beszerezzük, amire szükséged lehet. Legelőször is egy kabátot.
Kint farkasordító hideg van, te pedig napokig rendes ruha nélkül mászkáltál a városban. Ennek a baromságnak most vége. Bár Jace hangja szigorú volt, kiérződött belőle az aggodalom, ami melengetni kezdte Bethany dermedt kis szívét. Úgy tűnt, Jace valóban törődik vele.
De ezt gyorsan kiverte a fejéből, az ilyesfajta álmodozás veszélyes terep volt. A saját kárán tanulta meg, hogy senki másra nem számíthat, csak magára. És még saját magát is cserbenhagyta. Mint mindenki más. Jace a dohányzóasztalon álló elsősegélydobozért nyúlt. Egyikük sem szólt egy szót sem, miközben minden egyes sebet lekezelt, a nagyobbakra gézt és ragasztócsíkot tett, a kisebbekre pedig ragtapaszokat.
Mielőtt még Bethany védekezhetett volna, Jace hátradöntötte a kanapén és felhúzta a pólóját.
– Itt nincsenek is sebeim! – kiáltott fel Bethany, mikor hozzáért a hasához. Jace szúrós szemmel nézett rá.
– Tényleg nincsenek, de csupa zúzódás vagy. Mi a fene történt odakint, Bethany? Ki tette ezt veled?
Olyan haragos volt, hogy Bethany összerezzent a hanglejtésétől. Ösztönösen összehúzta magát. Meglapult.
– Az istenit, Bethany, nem foglak bántani! Sosem bántanálak. De tudni akarom, ki volt az a szemétláda, aki megtette.
– Olyan ingerült vagy – hebegte Bethany.
– Igen, a szentségit! Felrobbanok a dühtől! De nem rád vagyok mérges, bébi – Jace hangja ellágyult a „bébi” szónál, amitől Bethany is kiengedett.
– Arra a tetűre haragszom, aki kezet emelt rád. El kell mondanod nekem, pontosan mi történt.
Bethany elsápadt, és tágra nyitotta a szemét.
Mikor már azt gondolta, Jace semmivel sem tudná meglepni, egyszerre lehajolt a hasához, és minden egyes foltra puszit adott, olyan finoman, hogy még a nyomást sem érezte.
Jesszus, hogyan állhatna valaha is ellen ennek a férfinak?
– Szükséged van fájdalomcsillapítóra?
– Túlélem. Csak éhes vagyok – suttogta Bethany. Jace felkapta a fejét, és megint szúrós szemmel nézett rá.
– Mondd meg, mikor ettél utoljára? És ne hazudj nekem.
Bethany nagyot nyelt, de az igazat mondta.
– Három napja.
– A kurva mindenségit! Jace állkapcsa megfeszült, és elfordította a fejét, hogy visszanyerje az önuralmát, mielőtt újra ránézett. A szeme még ekkor is szikrákat szórt, mintha bármelyik percben kész lett volna felrobbanni.
– Adj egy percet – mormolta. Nagy levegőt vett, aztán felkelt a kanapéról. Odanyújtotta a kezét Bethanynek, hogy felsegítse. Mikor ő is felállt, lehajolt a farmeréért. A vállára tette Bethany kezét, hogy rátámaszkodjon, miközben felsegítette rá a nadrágot.
Miután felhúzta a nadrág sliccét, kézen fogta Bethanyt és kivezette a konyhába. Az egész lakás egy hatalmas, összefüggő térből állt, egyik szobából nyílt a másik. Az ebédlő, vagy inkább étkezősarok, a konyha előtt állt, a nappali szélén. Az étkezőpult fölött át lehetett látni a konyhába és a nappaliba is.
Felsegítette Bethanyt a magas bárszékre, aztán bement a konyhába, ahol a tűzhelyen három edényben is főtt valami. Bethany kíváncsian figyelte, ahogy leszűri a tésztát, aztán beleönti a szószos serpenyőbe. Gyakorlott kézzel megkavarta, és még egy kis fűszert szórt bele, mielőtt kitálalta két tányérra. Aztán felnyársalt a villájára egy csirkemellet, amit a harmadik edényben párolt, vékony szeletekre vágta és gondosan elrendezte a tészta tetején.
– Voilá! – mondta, miközben elétette a tányért a pultra.
– Le vagyok nyűgözve – jegyezte meg elismerően Bethany.
– Csodásan néz ki, és finom az illata. Nem is gondoltam volna rólad, hogy főzni is tudsz.
Jace kérdőn nézett rá.
– Miért nem? Bethany érezte, hogy elpirul.
– Nem sok gazdag, kapós agglegény főz magára.
Jace felnevetett.
– Én neveltem fel a húgomat, és akkoriban nem tellett étteremre, sem bejárónőre, aki főzött volna. Csak egy szegény egyetemista voltam, aki boldogulni próbált.
– Hol voltak a szüleid? Jace tekintete megvillant.
– Autóbalesetben meghaltak, mikor Mia hatéves volt.
Bethany összeráncolta a homlokát, miközben utánaszámolt.
– Akkor jóval idősebb vagy a húgodnál, ha már egyetemista voltál.
– Tizennégy évvel – felelte Jace.
– Késői gyerek volt, becsúszott, mikor anyám már túl volt a negyvenen. Engem elég fiatalon szült, és akkor azt hitték, nem lesz több gyerekük.
– Szép tőled, hogy felnevelted a húgodat – jegyezte meg halkan Bethany.
Jace megrándította a vállát.
– Nem volt más választásom. Nem hagyhattam magára. Én vagyok az egyetlen élő rokona.
Jace megkerülte a pultot a tányérjával a kezében, aztán leült a Bethany melletti székre. Rápillantott, és látta, hogy még hozzá sem nyúlt az ételhez.
– Egyél, Bethany!
Bethany a villájára tűzött egy falatot az ínycsiklandóan kinéző tésztából, és nagyot szippantott, miközben a szájához emelte. Isteni illata volt.
Mikor megérezte az ízét, felsóhajtott.
– Ízlik?
– Mennyei! Jace hirtelen felpattant a helyéről, megkerülte a pultot, és hozott két poharat a konyhából. Bethany elé tett egy üveg narancslevet, amitől Bethany csaknem elolvadt. Emlékezett rá, hogy legutóbb narancslevet kért.
Minden egyes falatot, minden kortyot kiélvezett, míg pukkadásig nem telt. Ekkor eltolta magától a tányért, és elégedetten felsóhajtott. – Köszönöm, Jace! Ez csodálatos volt.
Jace hosszan nézte.
– Szeretem, ahogy kimondod a nevemet. Bethany összehúzta a szemöldökét. Mégis mit feleljen erre? Eszébe jutott, hogy még sok megbeszélnivalójuk van – például hogy semmi esetre sem fog beköltözni a húga lakásába –, és idegesen tördelni kezdte a kezét, mikor Jace-re nézett.
– Jace? – szólalt meg halkan.
– Beszélnünk kell. Jace bólintott, és összeszorította az ajkait.
– De még mennyire! Menjünk vissza a nappaliba. Sok kérdésem van, amikre még nem kaptam választ.
Bethany pislogott. Mielőtt még kijelenthette volna, hogy ezúttal neki van mondandója, Jace lesegítette a székről, határozottan a hátára tette kezét, és betessékelte a nappaliba.
Miután leültette a kanapéra, bekapcsolta a kandallót. Bethany sóhajtott, mikor a lángok lobogni kezdtek. Egészen otthonos érzés kerítette hatalmába, és ingatta a fejét, hogyan juthatott eszébe ilyen abszurd gondolat. Mégis mit tudott ő az otthonról? Az otthon az volt, ahol épp lehajthatta a fejét, és Jackkel laktak már igen sivár helyeken. Visszagondolt azokra a helyekre vagy inkább odúkra, ahol az évek során meghúzták magukat. Néha, ha szerencséje volt, sikerült kifognia egy hosszabb időre szóló állást, és megengedhették maguknak, hogy egy olcsó motelben béreljenek szobát. Nem volt nagy szó, de boldog volt, hogy van állandó lakhelye, és nem kell naponta szállást keresnie.
– Miért csóválod a fejed? – kérdezte Jace.
Mikor Bethany felpillantott, látta, hogy Jace leült mellé a kanapéra. Közel volt, csupán karnyújtásnyira. Érezte a teste melegét, az illatát, ami melengette a lelkét.
Bethany ösztönösen őszintén felelt.
– Arra gondoltam, milyen otthonossá teszi a szobát a kandalló. Aztán rájöttem, hogy ez nevetséges gondolat, hiszen azt se tudom, milyen egy igazi otthon.
Hallotta a saját hangjában a szomorúságot, és azonnal az ajkába harapott. Semmit sem lett volna szabad mondania.
Jace úgy nézett rá, mint akit leforráztak. Aztán megint káromkodott. Hosszan és dühösen, amitől Bethanynek a hideg futkosott a hátán. Összerezzent, mikor Jace megérintette az arcát, aztán a hasára tette a kezét, ahol a pólója eltakarta a zúzódásokat. Ezen keresztül is megtalálta a legérzékenyebb részt, és finoman rátette a tenyerét.
– Ki tette ezt veled, Bethany? Mi a franc történt odakint? Ne hazudj nekem. A teljes igazságot akarom hallani.
Bethany nagy levegőt vett és tágra nyitotta a szemét. Nem mondhatta
el neki. Hogy tehette volna? Olyan sebesen ki penderítette volna innen,
hogy a lába sem éri a földet. De hát nem ezt akarta? Hogy hagyja
elmenni? Nem tarthatta itt az akarata ellenére. Ám amikor erre gondolt,
kételkedni kezdett. Jace annyira elszántnak tűnt…Jace némán, szigorúan, választ várva nézte. Nem fogja magyarázat nélkül elengedni.
– Nem mondhatom el – felelte Bethany elcsukló hangon.
– Kérlek, ne kérdezz erről, Jace. Jace még szúrósabban nézett rá, a szemében ingerültség tükröződött.
– Tisztázzunk pár dolgot, rendben? Már elég sokat tudok rólad. Hajléktalan vagy. Korábban elítéltek kábítószer-birtoklásért. Három napja nem ettél. Nincs pénzed. Nincs hol aludnod, és valaki alaposan helybenhagyott.
Bethany lesápadt. A gyomra görcsbe rándult, a torka elszorult. Kétségbeesetten pillantott Jace-re, olyan kiszolgáltatottnak érezte magát, hogy legszívesebben sírva fakadt volna. Jace a hasáról megint az arcához tette a kezét. A hüvelykujjával lágyan megcirógatta az orcáját, és a pillantása ellágyult, ahogy felfogta Bethany riadtságát.
– Bethany – szólalt meg halkan.
– Ezt már mind tudtam, mielőtt érted mentem. Ez nem jelent neked semmit?
– Nem is tudom – suttogta Bethany lesütött szemmel, mert már képtelen volt állni Jace pillantását.
Behunyta a szemét. Értéktelennek érezte magát, és gyűlölte ezt az érzést. Szívből. Az egész életét végigkísérte az értéktelenség és a szeretetlenség érzése. Sosem volt elég jó.
– Nézz rám! – szólt rá határozottan Jace.
Bethany habozott, erre Jace felemelte az állát, míg az arcuk egy vonalba nem ért. De a szeme még mindig csukva volt.
– Nyisd ki a szemed, bébi!
Mikor kinyitotta, a látását elhomályosították a szemébe szökő könnyek.
– Ne sírj! – mondta kedvesen Jace.
– Ez azt jelenti, hogy mindez nem számít nekem. Tudtam, mégis elmentem érted a szállóra. Két hete kerestelek. Minden kurva szállót átkutattam utánad, hátha megtalállak valamelyikben. És mikor nem találtalak sehol, egy percre sem nyugodhattam, tudva, hogy kint bolyongsz az utcán, a hidegben, éhesen, egyedül. Ott, ahol nem tudlak megvédeni. Nem tudok gondoskodni arról, hogy legyen mit enned. Ahol még egy kibaszott kabátod sincs, hogy melegen tartson.
A felszólítása ellenére Bethany szemén kicsordult egy könnycsepp, rá a kézfejére. Jace előrehajolt és megpuszilta az arcát, az ajkaival felitatva a nedvességet.
– Most pedig áruld el, ki tette ezt veled – Jace hangja remegett a dühtől.
– Mindent tudni akarok. Gondoskodni fogok rólad, Bethany, de tudnom kell, mit vállalok.
Bethany makacsul rázta a fejét.
– Nem tudsz, Jace. Nem költözhetek be a húgod lakásába. Nem forgathatsz fel fenekestül mindent, miután megjelensz valahol. Az élet nem így működik.
Jace sötétbarna szemében türelmetlenség villogott.
– Az élet úgy működik, ahogyan alakítjuk. És egy frászt nem vehetem át az irányítást. Nem akarlak megbántani, bébi, de eddig nem tudtál valami fényesen gondoskodni magadról. Ezen most változtatni fogok.
– De miért? – bökte ki Bethany.
– Ezt nem értem! Csak egy egyéjszakás kaland voltam neked és Ashnek. Azt nem tudom újra megtenni. Pillanatnyi megingás volt. Nem léphetek rá megint arra az útra. Nem tehetem. Túl keményen dolgoztam azért, hogy eljussak ide. Bethany remegett a vallomása után. Mélységesen szégyellte magát, hogy mindezt elkotyogta. Nem elég, hogy Jace tudott a letartóztatásáról, most még azt is fogja gondolni, nem csak drogos, még kurva is volt.
– Hová? Oda, ahol nincs otthonod? Nincs ennivalód?
– Oda, ahol visszanyerhetem az önbecsülésemet – felelte halkan Bethany.
Kihúzódott a kanapé szélére, kész volt kirohanni az ajtón. De Jace sejthette, mi jár a fejében, és egy szempillantás alatt mellette termett és szorosan átölelte a derekát. Csapdába esett. Meg se tudott moccanni.
– Kezdj el mesélni, Bethany. Mondj el mindent! Azt is, hogy mit értesz megingás alatt. És ne kerüld ki a kérdést, amit már negyedszerre teszek fel neked. Tudni akarom, ki volt az a szemét, aki bántott – közölte Jace baljós hangon.
Bethany nem tudta, mihez kezdjen, ezért odabújt Jace-hez, és a vállára hajtotta a fejét. Jace először meglepettnek tűnt, aztán magához ölelte. Simogatni kezdte a hátát és megpuszilta a feje búbját. Szorosan ölelte Bethanyt, és nem szólt egy szót sem, mint aki arra vár, hogy összeszedje a bátorságát, és elkezdjen beszélni.
Nem létezik, hogy még azután is akarja őt, hogy mindent elmond neki. Kizárt dolog. Bethany egy része megkönnyebbült. Így rövid úton megoldódott volna a helyzet. A másik része azonban romokban hevert. Jace maga volt az édes kísértés. Mindig a megfelelő dolgot mondta és tette. A törődése Bethany szívét melengette, és ami még rosszabb, olyasmit adott neki, amit már régen elfelejtett: reményt.
– Nagyon hosszú történet – szólalt meg végül.
– Nem sietek sehová, bébi. Miénk az egész éjszaka. Itt vagyok, és hallgatlak.
Istenem, ez túl szép volt, hogy igaz legyen. Bethany behunyta a szemét, és nagy levegőt vett, belélegezve Jace illatát. Jace végül kibontakozott az öleléséből.
– Hozok neked egy takarót. Kényelmesen elhelyezkedünk a kanapén, a kandalló előtt üldögélve. Te mesélsz, én pedig hallgatlak.
Megegyeztünk?
Bethany nagyot sóhajtott, kész volt fejest ugrani.
– Megegyeztünk.