Mámor-trilógia 2. - Rajongás
tizenegyedik fejezet

Pasizási tanácsok
Jace átölelte, ő pedig hozzásimult az oldalához, a vállára hajtva a fejét. Jace gondosan betakargatta mindkettőjüket, aztán megpuszilta a feje búbját, és Bethany tudta, hogy itt az idő. Le kellett meztelenítenie a lelkét. Elmondani neki minden szégyenletes titkát. Olyanokat is, amelyektől máig rémálmok gyötörték. Jace-t majd' szétvetette a türelmetlenség, mégis visszafogta magát. Talán mert sejtette, milyen nehéz most Bethanynek.
– Mióta csak az eszemet tudom, csak Jack és én voltunk – kezdett bele halkan.
– Ki a fene az a Jack? – kérdezte idegesen Jace.
– A bátyám – felelte Bethany.
Ez nem volt hazugság, Jack valóban a testvére volt. Nem számított, hogy nem voltak vérrokonok. Akkoriban Jack volt az őrangyala, most pedig ő Jacké.
Jace engedett egy picit a szorításán, és újra simogatni kezdte Bethany karját.
– Mikor kicsik voltunk, senki sem akart bennünket, ezért egyik nevelőotthonból a másikba kerültünk. Néha elválasztottak bennünket. Máskor együtt maradhattunk. Többnyire befogadó családoknál laktunk. Mikor idősebbek lettünk, lázadtunk, különösen, amikor különválasztottak. Gyakran kerültünk bajba. Szinte állandóan.
Jace megpuszilta a halántékát, és ott tartotta a száját, néma biztatásként.
Bethany azon töprengett, hogyan foglalja össze viharos múltját anélkül, hogy túl sok részletre pazarolná az időt. Nem volt szép történet. Végképp nem mese habbal. És a legkevésbé sem akarta, hogy Jace szánakozzon rajta. De tudnia kellett, mibe megy bele. Ő kérte, hogy mondja el.
Bethany tudta, hogy nem akar majd vele lenni, miután kiderült, mennyire zűrös nő. De legalább még egy éjszakát fedél alatt tölthet, és úgy tehet, mintha egész más lenne az élete.
Elszomorodott, és tudta, hogy ez mind az arcára van írva. Jace megcirógatta az orcáját, és Bethany a szeme sarkából látta, hogy legörbíti a száját.
– Mondd el, Bethany! Semmin nem fog változtatni. De Bethany tudta, hogy változtatni fog. Mindig így történt. És mindig így is lesz.
Nagy levegőt vett, és elszánta magát. Jobb lesz gyorsan túlesni rajta. Épp úgy, mint letépni egy ragtapaszt, ahelyett hogy lassan lehúzná.
– Mikor tizennyolc voltam, volt egy súlyos autóbalesetem. Utána hónapokig kórházban voltam. Mindkét lábam eltört. Iszonyú volt. Lényegében újra kellett tanulnom járni. Rengeteg gyógytornával. A fájdalom elviselhetetlen volt.
Rákattantam a fájdalomcsillapítókra. Kezdetben még azért szedtem őket, mert orvosilag indokolt volt. Mikor bevettem egyet, minden jobb lett. Elmúlt minden fájdalmam. Magabiztos lettem, képes voltam szembenézni a világgal. Már nem tűnt minden olyan pocséknak és reménytelennek. Aztán lassan rászoktam, és már nem a fizikai fájdalom miatt szedtem, hanem a jó érzésért. Rettenetes volt, mikor meg- próbáltam lejönni róla.
Jace halkan felsóhajtott, és Bethany visszatartotta a könnyeit. Tudta előre, hogy ez nem fog tetszeni Jace-nek. Bizonyára taszította a gyöngesége. Ő nem olyan ember volt, aki valaha is függött volna bármitől vagy bárkitől. Erős volt. képEllentétben vele. Ő sosem volt az.
– Ez volt az a kábítószerügy, amiért elkaptak – motyogta.
– Már nem tudtam többet felíratni az orvosommal, a fájdalom és az elvonás viszont borzalmas volt. Nem bírtam ki. Aztán csináltam egy hülyeséget, és illegálisan szereztem be a fájdalomcsillapítókat. A leghülyébb dolog az egészben, hogy még-csak nem is vettem be őket. Fennakadtam egy rutinellenőrzésen. Nem volt receptem. Ezért letartóztattak vényköteles szerrel való visszaélés miatt. Bár figyelmeztetéssel megúsztam, kemény lecke volt. Sok mindent elszúrtam ezzel. Baromi nehéz munkát találni, ha szerepelsz a bűnügyi nyilvántartásban. Senki sem akar felvenni egy drogost.
Jace magához szorította, és Bethany érezte, hogy megremeg. Vajon dühből? Képtelen volt a szemébe nézni. Nem tudta volna elviselni az elítélő pillantását. Már eleget bántotta magát emiatt az utóbbi tíz évben. Nem akarta, hogy más tegye meg helyette.
– Azt mondtad, Ash és én megingás voltunk. Azon az éjszakán, két hete, azt is mondtad, voltál már egyszerre két férfival. Hogy jön össze ez a kettő? – kérdezte halkan Jace.
Bethanyt még jobban eltöltötte a szégyenérzet, és a szája legörbült.
– Bébi – mondta Jace fájdalmas hangon –, mondj el mindent, és többé sosem beszélünk róla, ha csak te nem akarsz. De most mindent ki kell adnod magadból. Olyan ez, mint a méreg. Míg rá nem jössz, hogy ez bennem semmit sem változtat, belülről emészteni fog. Mindig ezen fogsz őrlődni. Szóval bökd ki, engedd el, aztán továbbléphetünk. Rendben?
Bethany bólintott, de a füle már zúgott. Nem hitte el, hogy Jace ezt komolyan gondolja. Még nem tudott mindent. Próbált lovagias lenni, de ez nem így lesz, miután befejezte a történetét.
– Mikor próbáltam lejönni a gyógyszerekről, nagyon nehéz időszakon mentem át, és sok rossz dolgot kipróbáltam, hogy el tudjam viselni az elvonási tüneteket és a kínzó lelki függőséget. A szexet használtam pótszernek, de sosem működött. Csak még rosszabbul éreztem magam a bőrömben. Az alatt az idő alatt több partnerem is volt – mondta Bethany keserűen.
– Hármasban, kettesben, nem számított. Csak kerestem valamit, ami enyhítheti a fájdalmam. El akartam menekülni a valóságból egy kis időre. Arra vágytam, hogy… akarjanak. Hogy szeressenek.
Jace ekkor úgy magához szorította, hogy moccanni sem bírt.
– Nem voltam olyan óvatlan, hogy ne használjak óvszert. A pasik meg biztos aggódtak, hogy elkaphatnak valamit tőlem. Már szárnyra kapott a hírem, Jace – suttogta.
Alig tudta kibökni a szavakat. Utálta bevallani. Gyűlölte így kimondani. De nem akart hazudni. Jace megérdemelte, hogy megtudjon mindent. Rendes ember volt. Túl jó ahhoz, hogy igaz legyen. Nem érdemelte meg, hogy olyasvalakit vegyen a nyakába, mint ő.
– Mégis mi a fenén jár most az agyad? – szólalt meg Jace, kiszakítva őt a kínzó töprengésből.
Jace ekkor úgy magához szorította, hogy már moccanni sem tudott.
– Jobbat érdemelsz nálam. Jace úgy káromkodott, mint a vízfolyás.
– Őszinte vagy. Egyenes. Általában ez tetszene. Sőt imádnám. Érzékelem az őszinteséget, és becsülöm azt, aki ki meri mondani az igazat a következményekre való tekintet nélkül. De a szentségit, Bethany, én jobbat érdemlek? Mi a fenéről beszélsz? Mi van azzal, amit te érdemelsz? Gondoltál már valaha erre is? Erre a kérdésre nem tudott felelni. Jace a fejét csóválta és magához szorította.
– Nem érdekel, mennyi időbe telik, bébi, de úgy fogod látni magadat, ahogyan én látlak. Az eszedbe fogod vésni, hogy te jobbat érdemelsz. És biztosíthatlak, hogy meg is fogom adni neked. Bethany lenyelte a könnyeit. Hogyan is láthatta őt Jace bármilyennek? Hiszen nem is ismerte…
– Van még tovább is? Folytasd! Mondd el, hogy jutottál ide.
– Már nincs nagyon mit mesélnem – motyogta Bethany.
– A letartóztatás és a jelentéktelen szexpartnerek sora után teljesen szétesett az életem. Az én hibám volt. Jobban kellett volna csinálnom. Lehettem volna felelősségteljesebb. De nem voltam az, és nagy árat fizettem érte. Senki sem akart nekem munkát adni, és nem volt pénzem se, hogy továbbtanuljak, és javíthassak az életemen. A baleset több hónapot elvett az életemből. Kimerült és lesújtott voltam. Már a következő napra sem tudtam gondolni, nem hogy évekre előre tervezzek.
– Jesszusom, hány éves vagy most? Bethany felvonta a szemöldökét.
– A nyomozásod során ezt nem derítetted ki?
– Azt mondtam, sokat tudok rólad. De azt nem, hogy mindent. A fontos dolgokat tudtam. Kurvára nem számít nekem, hány éves vagy, hacsak nem vagy kiskorú.
Bethany értékelte, hogy Jace megpróbált elsütni egy poént, és a mellkasában picit enyhült a nyomás.
– Huszonhárom – mondta a nyakát a válla közé behúzva.
– Túl idős ahhoz, hogy képtelen legyek összeszedni magamat. Túlkoros ahhoz, hogy hajléktalan, tanulatlan és munkanélküli legyek.
– Még kisbaba vagy – mormolta Jace. Bethany kérdőn nézett rá.
– Te hány éves vagy?
– Harmincnyolc. Bethany szeme elkerekedett a csodálkozástól. Tizenöt év korkülönbség volt köztük. Tizenöt!
– És Ash?
– Ugyanennyi. Jace nem tűnt túl boldognak, hogy szóba hozta Asht.
– Nahát! Sosem gondoltam volna, hogy harmincnyolc vagy, Bethany.
– Na és?
Bethany meglepődött Jace magabiztosságán. Mikor felnézett rá, látta a kihívást a tekintetében.
– Ez zavar téged? – kérdezte Jace, bár a hangsúlyából nem úgy tűnt, mintha izgatná, mit gondol. Elszántnak és rettenthetetlennek tűnt.
– Téged nem zavar? – kérdezte habozva Bethany.
– Vannak sokkal kifinomultabb nők, akiket megkaphatsz. Műveltebbek. Érettebbek. Jobbak.
Jace állkapcsa megfeszült.
– Na, most már kezdesz felbosszantani. Bethany bánatosan felsóhajtott.
– Nem feleltél a kérdésemre. Zavar téged? – erősködött Jace. Mégis mit felelhetett volna erre? Ha őszinte, azzal csak még inkább megpecsételi a sorsát. Ha pedig azt feleli, nem zavarja, az úgysem érdekelné Jace-t. Legfeljebb azt hihetné róla, hogy felszínes kis liba.
– Bethany?
– Nem – bökte lei.
– Nem zavar. Úgy értem, a korkülönbség. De ez nem azt jelenti, hogy illenénk egymáshoz. Egyáltalán nem vagyok neked való. Ezt neked is be kell látnod. Két külön világban élünk. Fényévnyi távolságban. A kettő sosem közelítheti meg egymást.
– Csak egyetlenegy világ létezik – felelte Jace ingerülten.
– Ugyanabban a kurva valóságban élünk, Bethany. Csak az számít, hogy itt vagy. Látlak. Akarlak. Itt vagy mellettem. Ha ez nem jelenti azt, hogy valós vagy számomra, akkor nem tudom, mi kell még.
Bethany szíve úgy zakatolt, hogy beleszédült, és pumpálnia kellett a levegőt a tüdejébe, hogy el ne ájuljon.
– Most, hogy ezeket már megtárgyaltuk, ideje végre elárulnod nekem, ki bántott és miért.
képJace megint iszonyú idegesnek tűnt, de Bethany már tudta, hogy nem rá mérges. Dühös volt, efelől semmi kétség. Olyan fenyegető volt a pillantása, hogy Bethany beleremegett. Az ajkába harapott, és elfordította a fejét. Jace ezt sosem értené meg. Eddig nem sokat árult el a kapcsolatukról Jackkel, csupán azt, hogy a testvére, és hogy olyan sokkal tartozik neki, hogy bármit, tényleg bármit megtenne, hogy meghálálja. Ha kell, a poklot is megjárná érte, – Bethany!
Érezte Jace hangjában a baljós figyelmeztetést. Kezdte elveszíteni a türelmét, és már így is sokáig visszafogta magát. Azt is a tudomására hozta, hogy mindig megkapja, amit akar. Az emberek nem mertek neki nemet mondani, ha jót akartak maguknak.
Bethany elgondolkodva sóhajtott.
– Mi nyomja a lelked? – kérdezte lágyan Jace. Bethany szeme kipattant, Jace felé fordult, és őszintén, egyenesen a szemébe nézett.
– Semmi.
A válasza olyan határozott volt, hogy Jace látszólag hitt is neki. De csak egy pillanatra csillapodott le, a tekintete még mindig szikrákat szórt.
– Mondd el, Bethany! Ne kelljen újra megkérdeznem.
A szigorú felszólítástól Bethanyben megállt az ütő. Minden ereje elszállt. A torkában dobogott a szíve, és megnyalta a szája szélét, hogy bátorságot gyűjtsön ahhoz, hogy ezt elmondja.
– Jack sok pénzzel tartozik – suttogta.
Jace összeráncolta a homlokát.
– Micsoda? Bethany megköszörülte a torkát.
– Jack sok pénzzel tartozik. Nem tudja visszafizetni. Megfenyegettek, hogy egy hetem van, hogy törlesszek helyette.
Bethany gyorsan folytatta, nehogy Jace közbe tudjon vágni. Félt attól, mit fog mondani, ezért hadarni kezdett. Valószínűleg érthetetlenül motyogott összevissza, de ez most nem érdekelte.
– Nem tudok ennyi pénzt előteremteni egy hónap alatt se, nemhogy egy hét alatt! Nagyon nehéz most munkát találni. Mindenki alkalmi munkát keres az ünnepek alatt. Én pedig amúgy sem válogathatok. Elvitték az összes pénzemet. Mindent, amiből ennivalót vehettem volna. Amiből kihúztam volna a következő hónapig. Nem tudom, mihez kezdjek, Jace! Halálosan aggódom Jackért.
Jace hitetlenkedve bámult rá.
– Jackért aggódsz. Bethany bólintott.
– Jackért aggódsz – mondta Jace még nyomatékosabban. Bethany megint bólintott.
– Azt a kibaszott kurva mindenségit! Azok a szemétládák elkaptak. Megvertek. Megfenyegettek! Te pedig Jackért aggódsz?
– Igen – suttogta Bethany.
Jace-ből olyan cifra káromkodás cunami tört ki erre, hogy Bethany riadtan pislogott. Jace elengedte, és előredőlt a kanapén, a combja közé szorítva a két kezét.
– A picsába! – mennydörögte.
– Eszedbe sem jutott, hogy magad miatt aggódj?
Bethany nagyot nyelt és bólintott.
– Az után, ami ma történt, már igen.
Jace hirtelen odafordult hozzá, a szeme villámokat szórt.
– Már csak azt szeretném tudni, mégis honnan tudtak rólad – mondta halk, de dühtől remegő hangon.
Bethany is ezt kérdezte magától egyfolytában. Amióta csak a földre lökték, elvették a pénzét, és megrugdosták. Miért keresték meg őt? Egyáltalán honnan tudtak a létezéséről?
Jack nem tenne ilyet… Bethany a fejét rázta, hogy lehet ilyen bolond. Ki mástól tudhatták volna? Honnan tudták volna, hol keressék? Csakis Jack árulhatta el őt, ami összetörte a szívét.
Könnyek szöktek a szemébe, és úgy égették, akár a sav.
– Mondd el, mi történt, Bethany – mondta Jace már nyugodtabb hangon. Újra átölelte Bethanyt, és a mellkasához szorította. A szája a hajához ért, a hangja megnyugtató és végtelenül gyöngéd volt.
Bethany behunyta a szemét, és forró könnyei Jace ingére folytak.
– Tudták, hol találnak – bökte ki.

– De nem tudom, kitől. – füllentette. Hiszen jól tudta. Ez volt az első alkalom, hogy hazudott Jace-nek, de ha elmondta volna az igazságot, azzal visszavonhatatlanul el is ismerte volna. Ezzel pedig most nem tudott mit kezdeni. A tagadás kevésbé fájt.
– A földre löktek. Ettől vannak a horzsolásaim és a vágások. Azt mondták, egy hetem van, hogy előteremtsem a pénzt, amivel Jack tartozik nekik. Aztán kilopták a zsebem-bői a pénzemet. Végül otthagytak azzal, hogy egy hét múlva megkeresnek, és hogy sehol nem rejtőzhetek el előlük. Azt mondták, megtalálnak, bármit is csinálok.
– A rohadékok! – sziszegte Jace.
– Gyáva, aljas stricik! Keménykednek egy védtelen nővel, ahelyett hogy azt kapnák el inkább, aki tartozik nekik. És Jack ezt hagyta.
Bethany kész volt rögtön megvédeni Jacket, de Jace erősen magához szorította, mintha figyelmeztetné, hogy maradjon csendben.
– El ne kezdd, bébi – mondta dermesztő hangon.
– Meg ne próbáld védeni, mikor nincs mentség arra, amit tett.
Bethany nagyot sóhajtott, és megint behunyta a szemét. A fejét Jace mellkasának nyomta, és a karjait a nyaka köré fonta.
– Mennyivel tartozik? – tudakolta Jace.
Bethany épp csak annyira tartotta el a fejét, hogy a hangja hallatsszon.
– Ötezer dollárral – bökte ki.
– Lehetne egymillió is. Ötezer dollárt éppúgy képtelen lennék összeszedni, mint tízmilliót. Arra gondoltam, hogy megpróbálhatnám a házalást. Mások is csinálják, és jó pénzt keresnek vele. De csak egy hetem van, ezért nagyon kell igyekeznem. Így már megértheted, miért nem költözhetek be a húgod lakásába.
– Na, ezt ne!
Jace-ből kitört a düh, szó szerint remegett a feszültségtől. Felpattant a kanapéról, magával húzva Bethanyt. Megfogta a vállát és eltolta magától, hogy a szemébe nézzen. Dühös volt. Nagyon, nagyon dühös. Az arca vörös volt, a szája elfehéredett, annyira összeszorította.
– Ennyi volt. Vége. Többé ki sem teszed a lábad az utcára.
Elment az eszed, ha azt hiszed, hagyom, hogy kisétálj oda, ahol azok az állatok leselkednek rád.
Bethany elsápadt.
– De bántani fogják Jacket! Ezt nem hagyhatom, Jace!
– Jacket bízd rám – dörmögte Jace. Bethany hisztérikusan rázta a fejét. Ez már minden határon túlment, rövidre kellett zárnia a helyzetet, de azonnal. Kitépte magát Jace kezéből és hátrálni kezdett, olyan gyorsan, hogy Jace nem tudott utánakapni.
– Mennem kell! Köszönök… mindent! – mondta, aztán sarkon fordult, és rohanni kezdett, magában fohászkodva, hogy a liftajtó azonnal kinyíljon.
Jace Bethany után kapott, de épp ki tudott térni előle, és teljes erejéből rohanni kezdett a lift felé. Pedig még cipő sem volt rajta. Mégis mit gondolt, hová megy így?
A liftajtó rögtön kinyílt és Jace utána vetette magát, ki-nyújtott karral, nehogy becsukódjon. Csak két centivel maradt le róla. Legszívesebben a falba verte volna a fejét. Ehelyett inkább a telefonhoz sietett és felhívta a portát.
– Itt Jace Crestwell – szólt bele nyugodt hangon.
– Egy nő megy lefelé a lifttel. Nincs rajta cipő. Semmi esetre se engedje, hogy elhagyja az épületet. Lemegyek, amint újra felért a lift.
– Igen, uram – hangzott a kurta válasz a telefonban. Miután megnyugodott, hogy Bethany nem szökhet el, hívta a liftet, és türelmetlenül toporgott, míg fel nem ért. Míg a liftre várt, újra átgondolt mindent, amit Bethany mondott neki.
Kemény küzdelem állt előtte. Bethany nem hitte, hogy méltó hozzá. Persze ez nevetséges volt. Ő sem volt szent. Ashsel végigdugták fél Manhattant, csak mert ehhez volt kedvük.

Csajozási tanácsok

fel