Mámor-trilógia 2. - Rajongás
tizenegyedik fejezet
Pasizási tanácsok
Jace átölelte, ő pedig hozzásimult az oldalához, a vállára hajtva a fejét.
Jace gondosan betakargatta mindkettőjüket, aztán megpuszilta a feje
búbját, és Bethany tudta, hogy itt az idő.
Le kellett meztelenítenie a lelkét. Elmondani neki minden
szégyenletes titkát. Olyanokat is, amelyektől máig rémálmok gyötörték.
Jace-t majd' szétvetette a türelmetlenség, mégis visszafogta magát.
Talán mert sejtette, milyen nehéz most Bethanynek.
– Mióta csak az eszemet tudom, csak Jack és én voltunk – kezdett
bele halkan.
– Ki a fene az a Jack? – kérdezte idegesen Jace.
– A bátyám – felelte Bethany.
Ez nem volt hazugság, Jack valóban a
testvére volt. Nem számított, hogy nem voltak vérrokonok. Akkoriban
Jack volt az őrangyala, most pedig ő Jacké.
Jace engedett egy picit a szorításán, és újra simogatni kezdte Bethany
karját.
– Mikor kicsik voltunk, senki sem akart bennünket, ezért egyik
nevelőotthonból a másikba kerültünk. Néha elválasztottak bennünket.
Máskor együtt maradhattunk. Többnyire befogadó családoknál laktunk.
Mikor idősebbek lettünk, lázadtunk, különösen, amikor
különválasztottak. Gyakran kerültünk bajba. Szinte állandóan.
Jace megpuszilta a halántékát, és ott tartotta a száját, néma
biztatásként.
Bethany azon töprengett, hogyan foglalja össze viharos múltját
anélkül, hogy túl sok részletre pazarolná az időt. Nem volt szép történet.
Végképp nem mese habbal. És a legkevésbé sem akarta, hogy Jace
szánakozzon rajta. De tudnia kellett, mibe megy bele. Ő kérte, hogy
mondja el.
Bethany tudta, hogy nem akar majd vele lenni, miután kiderült,
mennyire zűrös nő. De legalább még egy éjszakát fedél alatt tölthet, és
úgy tehet, mintha egész más lenne az élete.
Elszomorodott, és tudta, hogy ez mind az arcára van írva. Jace
megcirógatta az orcáját, és Bethany a szeme sarkából látta, hogy
legörbíti a száját.
– Mondd el, Bethany! Semmin nem fog változtatni.
De Bethany tudta, hogy változtatni fog. Mindig így történt. És
mindig így is lesz.
Nagy levegőt vett, és elszánta magát. Jobb lesz gyorsan túlesni rajta.
Épp úgy, mint letépni egy ragtapaszt, ahelyett hogy lassan lehúzná.
– Mikor tizennyolc voltam, volt egy súlyos autóbalesetem. Utána
hónapokig kórházban voltam. Mindkét lábam eltört. Iszonyú volt.
Lényegében újra kellett tanulnom járni. Rengeteg gyógytornával. A
fájdalom elviselhetetlen volt.
Rákattantam a fájdalomcsillapítókra. Kezdetben még azért szedtem
őket, mert orvosilag indokolt volt. Mikor bevettem egyet, minden jobb
lett. Elmúlt minden fájdalmam. Magabiztos lettem, képes voltam
szembenézni a világgal. Már nem tűnt minden olyan pocséknak és
reménytelennek. Aztán lassan rászoktam, és már nem a fizikai fájdalom
miatt szedtem, hanem a jó érzésért. Rettenetes volt, mikor meg-
próbáltam lejönni róla.
Jace halkan felsóhajtott, és Bethany visszatartotta a könnyeit. Tudta
előre, hogy ez nem fog tetszeni Jace-nek. Bizonyára taszította a
gyöngesége. Ő nem olyan ember volt, aki valaha is függött volna
bármitől vagy bárkitől. Erős volt.
Ellentétben vele. Ő sosem volt az.
– Ez volt az a kábítószerügy, amiért elkaptak – motyogta.
– Már nem
tudtam többet felíratni az orvosommal, a fájdalom és az elvonás viszont
borzalmas volt. Nem bírtam ki. Aztán csináltam egy hülyeséget, és
illegálisan szereztem be a fájdalomcsillapítókat. A leghülyébb dolog az
egészben, hogy még-csak nem is vettem be őket. Fennakadtam egy
rutinellenőrzésen. Nem volt receptem. Ezért letartóztattak vényköteles
szerrel való visszaélés miatt. Bár figyelmeztetéssel megúsztam, kemény
lecke volt. Sok mindent elszúrtam ezzel. Baromi nehéz munkát találni,
ha szerepelsz a bűnügyi nyilvántartásban. Senki sem akar felvenni egy
drogost.
Jace magához szorította, és Bethany érezte, hogy megremeg. Vajon
dühből? Képtelen volt a szemébe nézni. Nem tudta volna elviselni az
elítélő pillantását. Már eleget bántotta magát emiatt az utóbbi tíz évben.
Nem akarta, hogy más tegye meg helyette.
– Azt mondtad, Ash és én megingás voltunk. Azon az éjszakán, két
hete, azt is mondtad, voltál már egyszerre két férfival. Hogy jön össze
ez a kettő? – kérdezte halkan Jace.
Bethanyt még jobban eltöltötte a szégyenérzet, és a szája legörbült.
– Bébi – mondta Jace fájdalmas hangon –, mondj el mindent, és
többé sosem beszélünk róla, ha csak te nem akarsz. De most mindent ki
kell adnod magadból. Olyan ez, mint a méreg. Míg rá nem jössz, hogy
ez bennem semmit sem változtat, belülről emészteni fog. Mindig ezen
fogsz őrlődni. Szóval bökd ki, engedd el, aztán továbbléphetünk.
Rendben?
Bethany bólintott, de a füle már zúgott. Nem hitte el, hogy Jace ezt
komolyan gondolja. Még nem tudott mindent. Próbált lovagias lenni, de
ez nem így lesz, miután befejezte a történetét.
– Mikor próbáltam lejönni a gyógyszerekről, nagyon nehéz
időszakon mentem át, és sok rossz dolgot kipróbáltam, hogy el tudjam
viselni az elvonási tüneteket és a kínzó lelki függőséget. A szexet
használtam pótszernek, de sosem működött. Csak még rosszabbul
éreztem magam a bőrömben. Az alatt az idő alatt több partnerem is volt
– mondta Bethany keserűen.
– Hármasban, kettesben, nem számított.
Csak kerestem valamit, ami enyhítheti a fájdalmam. El akartam
menekülni a valóságból egy kis időre. Arra vágytam, hogy… akarjanak.
Hogy szeressenek.
Jace ekkor úgy magához szorította, hogy moccanni sem bírt.
– Nem voltam olyan óvatlan, hogy ne használjak óvszert. A pasik
meg biztos aggódtak, hogy elkaphatnak valamit tőlem. Már szárnyra
kapott a hírem, Jace – suttogta.
Alig tudta kibökni a szavakat. Utálta bevallani. Gyűlölte így
kimondani. De nem akart hazudni. Jace megérdemelte, hogy megtudjon
mindent. Rendes ember volt. Túl jó ahhoz, hogy igaz legyen. Nem
érdemelte meg, hogy olyasvalakit vegyen a nyakába, mint ő.
– Mégis mi a fenén jár most az agyad? – szólalt meg Jace, kiszakítva
őt a kínzó töprengésből.
Jace ekkor úgy magához szorította, hogy már moccanni sem tudott.
– Jobbat érdemelsz nálam.
Jace úgy káromkodott, mint a vízfolyás.
– Őszinte vagy. Egyenes.
Általában ez tetszene. Sőt imádnám. Érzékelem az őszinteséget, és
becsülöm azt, aki ki meri mondani az igazat a következményekre való
tekintet nélkül. De a szentségit, Bethany, én jobbat érdemlek? Mi a
fenéről beszélsz? Mi van azzal, amit te érdemelsz? Gondoltál már
valaha erre is? Erre a kérdésre nem tudott felelni. Jace a fejét csóválta és
magához szorította.
– Nem érdekel, mennyi időbe telik, bébi, de úgy
fogod látni magadat, ahogyan én látlak. Az eszedbe fogod vésni, hogy te
jobbat érdemelsz. És biztosíthatlak, hogy meg is fogom adni neked.
Bethany lenyelte a könnyeit. Hogyan is láthatta őt Jace
bármilyennek? Hiszen nem is ismerte…
– Van még tovább is? Folytasd! Mondd el, hogy jutottál ide.
– Már nincs nagyon mit mesélnem – motyogta Bethany.
– A
letartóztatás és a jelentéktelen szexpartnerek sora után teljesen szétesett
az életem. Az én hibám volt. Jobban kellett volna csinálnom. Lehettem
volna felelősségteljesebb. De nem voltam az, és nagy árat fizettem érte.
Senki sem akart nekem munkát adni, és nem volt pénzem se, hogy
továbbtanuljak, és javíthassak az életemen. A baleset több hónapot
elvett az életemből. Kimerült és lesújtott voltam. Már a következő napra
sem tudtam gondolni, nem hogy évekre előre tervezzek.
– Jesszusom, hány éves vagy most?
Bethany felvonta a szemöldökét.
– A nyomozásod során ezt nem
derítetted ki?
– Azt mondtam, sokat tudok rólad. De azt nem, hogy mindent. A
fontos dolgokat tudtam. Kurvára nem számít nekem, hány éves vagy,
hacsak nem vagy kiskorú.
Bethany értékelte, hogy Jace megpróbált elsütni egy poént, és a
mellkasában picit enyhült a nyomás.
– Huszonhárom – mondta a nyakát a válla közé behúzva.
– Túl idős ahhoz, hogy képtelen legyek összeszedni magamat.
Túlkoros ahhoz, hogy hajléktalan, tanulatlan és munkanélküli legyek.
– Még kisbaba vagy – mormolta Jace.
Bethany kérdőn nézett rá.
– Te hány éves vagy?
– Harmincnyolc.
Bethany szeme elkerekedett a csodálkozástól. Tizenöt év
korkülönbség volt köztük. Tizenöt!
– És Ash?
– Ugyanennyi.
Jace nem tűnt túl boldognak, hogy szóba hozta Asht.
– Nahát! Sosem gondoltam volna, hogy harmincnyolc vagy, Bethany.
– Na és?
Bethany meglepődött Jace magabiztosságán. Mikor felnézett rá, látta
a kihívást a tekintetében.
– Ez zavar téged? – kérdezte Jace, bár a hangsúlyából nem úgy tűnt,
mintha izgatná, mit gondol. Elszántnak és rettenthetetlennek tűnt.
– Téged nem zavar? – kérdezte habozva Bethany.
– Vannak sokkal
kifinomultabb nők, akiket megkaphatsz. Műveltebbek. Érettebbek.
Jobbak.
Jace állkapcsa megfeszült.
– Na, most már kezdesz felbosszantani.
Bethany bánatosan felsóhajtott.
– Nem feleltél a kérdésemre. Zavar téged? – erősködött Jace.
Mégis mit felelhetett volna erre? Ha őszinte, azzal csak még inkább
megpecsételi a sorsát. Ha pedig azt feleli, nem zavarja, az úgysem
érdekelné Jace-t. Legfeljebb azt hihetné róla, hogy felszínes kis liba.
– Bethany?
– Nem – bökte lei.
– Nem zavar. Úgy értem, a korkülönbség. De ez
nem azt jelenti, hogy illenénk egymáshoz. Egyáltalán nem vagyok
neked való. Ezt neked is be kell látnod. Két külön világban élünk.
Fényévnyi távolságban. A kettő sosem közelítheti meg egymást.
– Csak egyetlenegy világ létezik – felelte Jace ingerülten.
–
Ugyanabban a kurva valóságban élünk, Bethany. Csak az számít, hogy
itt vagy. Látlak. Akarlak. Itt vagy mellettem. Ha ez nem jelenti azt,
hogy valós vagy számomra, akkor nem tudom, mi kell még.
Bethany szíve úgy zakatolt, hogy beleszédült, és pumpálnia kellett a
levegőt a tüdejébe, hogy el ne ájuljon.
– Most, hogy ezeket már megtárgyaltuk, ideje végre elárulnod
nekem, ki bántott és miért.
Jace megint iszonyú idegesnek tűnt, de Bethany már tudta, hogy nem
rá mérges. Dühös volt, efelől semmi kétség. Olyan fenyegető volt a
pillantása, hogy Bethany beleremegett.
Az ajkába harapott, és elfordította a fejét. Jace ezt sosem értené meg.
Eddig nem sokat árult el a kapcsolatukról Jackkel, csupán azt, hogy a
testvére, és hogy olyan sokkal tartozik neki, hogy bármit, tényleg bármit
megtenne, hogy meghálálja. Ha kell, a poklot is megjárná érte, –
Bethany!
Érezte Jace hangjában a baljós figyelmeztetést. Kezdte elveszíteni a
türelmét, és már így is sokáig visszafogta magát. Azt is a tudomására
hozta, hogy mindig megkapja, amit akar. Az emberek nem mertek neki
nemet mondani, ha jót akartak maguknak.
Bethany elgondolkodva sóhajtott.
– Mi nyomja a lelked? – kérdezte lágyan Jace. Bethany szeme
kipattant, Jace felé fordult, és őszintén, egyenesen a szemébe nézett.
–
Semmi.
A válasza olyan határozott volt, hogy Jace látszólag hitt is neki. De
csak egy pillanatra csillapodott le, a tekintete még mindig szikrákat
szórt.
– Mondd el, Bethany! Ne kelljen újra megkérdeznem.
A szigorú felszólítástól Bethanyben megállt az ütő. Minden ereje
elszállt. A torkában dobogott a szíve, és megnyalta a szája szélét, hogy
bátorságot gyűjtsön ahhoz, hogy ezt elmondja.
– Jack sok pénzzel tartozik – suttogta.
Jace összeráncolta a homlokát.
– Micsoda?
Bethany megköszörülte a torkát.
– Jack sok pénzzel tartozik. Nem
tudja visszafizetni. Megfenyegettek, hogy egy hetem van, hogy
törlesszek helyette.
Bethany gyorsan folytatta, nehogy Jace közbe tudjon vágni. Félt
attól, mit fog mondani, ezért hadarni kezdett. Valószínűleg érthetetlenül
motyogott összevissza, de ez most nem érdekelte.
– Nem tudok ennyi pénzt előteremteni egy hónap alatt se, nemhogy
egy hét alatt! Nagyon nehéz most munkát találni. Mindenki alkalmi
munkát keres az ünnepek alatt. Én pedig amúgy sem válogathatok.
Elvitték az összes pénzemet. Mindent, amiből ennivalót vehettem volna.
Amiből kihúztam volna a következő hónapig. Nem tudom, mihez
kezdjek, Jace! Halálosan aggódom Jackért.
Jace hitetlenkedve bámult rá.
– Jackért aggódsz.
Bethany bólintott.
– Jackért aggódsz – mondta Jace még nyomatékosabban.
Bethany megint bólintott.
– Azt a kibaszott kurva mindenségit! Azok a szemétládák elkaptak.
Megvertek. Megfenyegettek! Te pedig Jackért aggódsz?
– Igen – suttogta Bethany.
Jace-ből olyan cifra káromkodás cunami tört ki erre, hogy Bethany
riadtan pislogott. Jace elengedte, és előredőlt a kanapén, a combja közé
szorítva a két kezét.
– A picsába! – mennydörögte.
– Eszedbe sem jutott, hogy magad
miatt aggódj?
Bethany nagyot nyelt és bólintott.
– Az után, ami ma történt, már
igen.
Jace hirtelen odafordult hozzá, a szeme villámokat szórt.
– Már csak azt szeretném tudni, mégis honnan tudtak rólad – mondta
halk, de dühtől remegő hangon.
Bethany is ezt kérdezte magától egyfolytában. Amióta csak a földre
lökték, elvették a pénzét, és megrugdosták. Miért keresték meg őt?
Egyáltalán honnan tudtak a létezéséről?
Jack nem tenne ilyet… Bethany a fejét rázta, hogy lehet ilyen
bolond. Ki mástól tudhatták volna? Honnan tudták volna, hol keressék?
Csakis Jack árulhatta el őt, ami összetörte a szívét.
Könnyek szöktek a szemébe, és úgy égették, akár a sav.
– Mondd el, mi történt, Bethany – mondta Jace már nyugodtabb
hangon. Újra átölelte Bethanyt, és a mellkasához szorította. A szája a
hajához ért, a hangja megnyugtató és végtelenül gyöngéd volt.
Bethany behunyta a szemét, és forró könnyei Jace ingére folytak.
– Tudták, hol találnak – bökte ki.
– De nem tudom, kitől. –
füllentette. Hiszen jól tudta. Ez volt az első alkalom, hogy hazudott
Jace-nek, de ha elmondta volna az igazságot, azzal visszavonhatatlanul
el is ismerte volna. Ezzel pedig most nem tudott mit kezdeni. A tagadás
kevésbé fájt.
– A földre löktek. Ettől vannak a horzsolásaim és a vágások. Azt
mondták, egy hetem van, hogy előteremtsem a pénzt, amivel Jack
tartozik nekik. Aztán kilopták a zsebem-bői a pénzemet. Végül
otthagytak azzal, hogy egy hét múlva megkeresnek, és hogy sehol nem
rejtőzhetek el előlük. Azt mondták, megtalálnak, bármit is csinálok.
– A rohadékok! – sziszegte Jace.
– Gyáva, aljas stricik!
Keménykednek egy védtelen nővel, ahelyett hogy azt kapnák el inkább,
aki tartozik nekik. És Jack ezt hagyta.
Bethany kész volt rögtön megvédeni Jacket, de Jace erősen magához
szorította, mintha figyelmeztetné, hogy maradjon csendben.
– El ne kezdd, bébi – mondta dermesztő hangon.
– Meg ne próbáld
védeni, mikor nincs mentség arra, amit tett.
Bethany nagyot sóhajtott, és megint behunyta a szemét. A fejét Jace
mellkasának nyomta, és a karjait a nyaka köré fonta.
– Mennyivel tartozik? – tudakolta Jace.
Bethany épp csak annyira tartotta el a fejét, hogy a hangja
hallatsszon.
– Ötezer dollárral – bökte ki.
– Lehetne egymillió is. Ötezer
dollárt éppúgy képtelen lennék összeszedni, mint tízmilliót. Arra
gondoltam, hogy megpróbálhatnám a házalást. Mások is csinálják, és jó
pénzt keresnek vele. De csak egy hetem van, ezért nagyon kell
igyekeznem. Így már megértheted, miért nem költözhetek be a húgod
lakásába.
– Na, ezt ne!
Jace-ből kitört a düh, szó szerint remegett a feszültségtől. Felpattant
a kanapéról, magával húzva Bethanyt. Megfogta a vállát és eltolta
magától, hogy a szemébe nézzen. Dühös volt. Nagyon, nagyon dühös.
Az arca vörös volt, a szája elfehéredett, annyira összeszorította.
– Ennyi volt. Vége. Többé ki sem teszed a lábad az utcára.
Elment az eszed, ha azt hiszed, hagyom, hogy kisétálj oda, ahol azok
az állatok leselkednek rád.
Bethany elsápadt.
– De bántani fogják Jacket! Ezt nem hagyhatom,
Jace!
– Jacket bízd rám – dörmögte Jace.
Bethany hisztérikusan rázta a fejét. Ez már minden határon túlment,
rövidre kellett zárnia a helyzetet, de azonnal. Kitépte magát Jace
kezéből és hátrálni kezdett, olyan gyorsan, hogy Jace nem tudott
utánakapni.
– Mennem kell! Köszönök… mindent! – mondta, aztán sarkon
fordult, és rohanni kezdett, magában fohászkodva, hogy a liftajtó
azonnal kinyíljon.
Jace Bethany után kapott, de épp ki tudott térni előle, és teljes
erejéből rohanni kezdett a lift felé. Pedig még cipő sem volt rajta. Mégis
mit gondolt, hová megy így?
A liftajtó rögtön kinyílt és Jace utána vetette magát, ki-nyújtott karral,
nehogy becsukódjon. Csak két centivel maradt le róla.
Legszívesebben a falba verte volna a fejét. Ehelyett inkább a
telefonhoz sietett és felhívta a portát.
– Itt Jace Crestwell – szólt bele nyugodt hangon.
– Egy nő megy
lefelé a lifttel. Nincs rajta cipő. Semmi esetre se engedje, hogy elhagyja
az épületet. Lemegyek, amint újra felért a lift.
– Igen, uram – hangzott a kurta válasz a telefonban. Miután
megnyugodott, hogy Bethany nem szökhet el, hívta a liftet, és
türelmetlenül toporgott, míg fel nem ért. Míg a liftre várt, újra átgondolt
mindent, amit Bethany mondott neki.
Kemény küzdelem állt előtte. Bethany nem hitte, hogy méltó hozzá.
Persze ez nevetséges volt. Ő sem volt szent. Ashsel végigdugták fél
Manhattant, csak mert ehhez volt kedvük.