Mámor-trilógia 2. - Rajongás
tizennegyedik fejezet
Pasizási tanácsok
A vásárlás Jace-szel egyszerre volt kimerítő, felvillanyozó és
meghökkentő élmény. Úgy járta végig az áruházak ruhaosztályait és a
butikokat, mintha küldetést teljesítene, határozott céllal. Úgy tűnt, nagy
rutinja van abban, hogy egy nőnek vásárol, és Bethany nem örült, hogy
hirtelen elfogta a féltékenység. De csak míg Jace el nem mesélte, hogy
az évek során számtalanszor vásárolt már a húgával.
Mikor nyilvánvalóvá vált, hogy Bethany nem hajlandó a méregdrága
ruhák közül válogatni, amelyekről Jace úgy gondolta, hogy szükségesek
számára, inkább ki sem kérte a véleményét, csak átvette az irányítást.
Szabályosan letarolta az üzleteket, sebesen rámutatva a holmikra,
amelyeket kiválasztott, az eladó pedig szaladt utána, hogy begyűjtse
őket.
Miután minden szükséges dolgot beszereztek, az alsóneműtől – ami
szörnyen kínos volt – a melltartón át – még kínosabb – a farmerig,
szoknyákig és olyan ruhákig, amelyekről Bethanynek fogalma sem volt,
hová vehetné fel őket, vettek még pulcsikat, két kabátot – egy hosszút és
egy rövidet – és három pár bélelt csizmát.
– Nem akarom, hogy fázzon a lábad – magyarázta Jace.
Berhanynek elállt a szava is, és közben elolvadt attól, Jace milyen
gondosan választott ki számára mindent.
Az ötórás, maratoni shoppingtúra után Bethany már azt sem tudta,
hol áll a feje, és Jace sofőrjének kellett segíteni a bevásárlásukat a
kocsihoz cipelni. A csomagtartó tele volt tasakokkal és dobozokkal, de
jutott belőlük még az első ülésre is.
Bethany elnyúlt a hátsó ülésen, és azon ámuldozott, milyen napjuk
volt eddig. Jace megmondta, hogy vásárolni viszi. De azt hitte, majd
vesz egy kabátot – mert annyira bosszantotta, hogy nem volt neki –, és
talán még néhány egyszerű holmit. Arra nem számított, hogy felvásárol
egy teljes ruhatárat, amiből egy hónapig mindennap fel tudna öltözni, és
még csak nem is kellene kétszer felvennie semmit. Tudni sem akarta,
mennyibe került ez az egész. Rá sem mert nézni az árcédulákra, miután
elkövette azt a hibát, hogy megnézte az elsőt. Csaknem elájult tőle, mire
Jace elhúzta a száját, majd inkább szándékosan elterelte a figyelmét.
Jace megfogta a kezét és megszorította.
– Minden rendben?
Bethany bólintott.
– Még sosem csináltam ilyesmit. Úgy értem,
vettem már ruhát, de az semmi nem volt ehhez képest. Ráadásul
többnyire turkálókban vagy adományboltokban vásárolgattam, már ha
azt nevezhetjük annak.
Jace felmordult.
– Azok az idők már elmúltak, Bethany! Szeretném,
ha elfelejtenéd.
Bethany felsóhajtott. Ez csak addig tarthat, míg Jace tovább nem lép,
és túlteszi magát ezen a… Nem is tudta, hogyan nevezze az iránta érzett
vonzalmát. Bármi is volt, nem tarthat örökké, és akkor még nehezebb
lesz majd visszatérni a régi hétköznapokba. Korábban csak azt ismerte,
de most? Jace megmutatta neki, mennyire más is lehet az élet.
Megálltak egy elegáns, modern Upper West Side-i épület előtt. Jace
kiszállt, és a kezét nyújtotta, hogy kisegítse a kocsiból. Szólt a sofőrnek,
hogy hozza fel a holmikat, aztán a bejárathoz kísérte Bethanyt.
Mikor bementek, bemutatta a portásnak. Nyilvánvalóan Jace már
előre szólt neki, hogy itt fog lakni, mivel a bemutatkozás inkább
formaságnak tűnt, mint az új helyzet elmagyarázásának.
Aztán Jace körbevezette az épületben, és megmutatta a különféle
extra szolgáltatásokat is, amelyeket a lakók igénybe vehettek. Bethany
nem tudta elképzelni, hogy valaha ki tudná használni bármelyiket is.
Már a saját lakás is olyan luxus volt számára, hogy alig fért a bőrébe. Á
luxusszolgáltatásoktól pedig egyenesen leesett az álla.
Megkönnyebbült, mikor végre beszálltak a liftbe, hogy felmenjenek
a lakáshoz. Teljesen kikészültek az idegei a hosszas vásárlástól, és csak
egy nyugodt helyre vágyott, ahol lazíthat.
Jace kinyitotta és kitárta előtte az ajtót.
– Nézzük meg a lakásodat,
bébi!
Az ő lakását! Még mindig nem tudta felfogni, hogy egy egész, saját
lakása lesz. Ez kész őrület volt! Jace-nek egész biztosan elment a józan
esze. De hát ez már nem volt új -, Mikor belépett a lakásba, elállt a lélegzete is. Megállt a szoba
közepén, és csak bámult ki a fejéből. A könnyei potyogni kezdtek, és
egyszerre kitört belőle a sírás.
Jace átölelte, és magához szorította.
– Bébi!
Olyan fájdalmas hangon ejtette ki ezt a szót, hogy Bethany szíve
összefacsarodott.
– Ez csodálatos, Jace! – suttogta Bethany.
– Tényleg?
– Tökéletes!
Jace elmosolyodott és puszit adott az orrára.
– És még nem láttál
mindent!
– Eleget láttam ahhoz, hogy tudjam, tökéletes.
Valóban az volt. A nappali és a konyha egy nagy térben
volt, amit amúgy is nagyon szeretett. De a színek tették igazán
tökéletessé az összhatást. A földszínű árnyalatok otthonos, meghitt
hangulatot adtak a szobának és az egész lakásnak. Szebb volt, mint
álmai otthona.
A konyhában pedig csupa csillogó, rozsdamentes acélból készült
felszerelés. Egy valódi séftűzhely. Ráadásul teljesen fel volt szerelve
edényekkel és mindenféle eszközökkel. Máris bizseregni kezdett a
tenyere, hogy ebben a konyhában főzhessen.
– Gyere! – szólt Jace.
– Megmutatom a lakás többi részét, míg
felhozzák a holmidat.
Benéztek a hálószobákba és a fürdőszobákba, és mire visszaértek a
nappaliba, a szoba közepén már ott tornyosult a nagy halom
bevásárlótáska és doboz. Egy perccel később egy magas, tagbaszakadt
férfi lépett be az ajtón, majd követte egy alacsonyabb, picit tömzsibb
fickó is. Hatalmas bicepszeikkel úgy néztek ki, mintha egy testépítő-
magazinból léptek volna ki. Igazi nehézfiúknak tűntek.
Az első férfi napszemüveget viselt, amit feltolt a feje tetejére, mire
Bethany ösztönösen odabújt Jace-hez, hogy megvédje. Ezek a férfiak
túlságosan is emlékeztették őt azokra a fickókra, akik pénzt akartak
Jacktől.
– Nem fognak bántani – súgta neki Jace, majd átölelte és magához
szorította.
Bethany azonnal jobban érezte magát. Biztonságban.
Nem számított, hogy azok ketten kétszer akkorák, mint Jace. Mint
két hegyomlás. Finoman szólva nem volt valami biztató a
megjelenésük. De Jace mellette volt, ő pedig sosem hagyná, hogy
bántsák.
Jace szavai hallatán az első férfi megtorpant és kitette a kezét, hogy
megállítsa a másikat. Mindketten ügyeltek arra, hogy biztonságos távolságban álljanak meg Bethanytől,
– Mr. Crestwell – szólalt meg az
első férfi Kaden Ginsberg vagyok, ez pedig itt Trevor Dixon.
Jace kezet nyújtott, és előrébb lépett, hogy kezet rázzon velük.
–
Köszönöm mindkettőjüknek, hogy eljöttek. Aztán Bethanyhez fordult,
és intett neki, hogy jöjjön közelebb. Bethany habozva lépett előre,
óvatosan méregetve a két idegent.
Jace kinyújtotta feléje a kezét, Bethany megfogta és összekulcsolta
az ujjait az övéivel, mire Jace maga mellé húzta.
– Ők a biztonsági embereid.
Bethany szavakat sem talált. Az ő biztonsági emberei? Mi az
ördögnek lett volna szüksége rájuk? Dühösen pillantott Jace-re.
– Miért? – csak ennyit tudott kibökni rekedtes hangon.
Jace türelmetlenül összeszorította az ajkait, aztán
Kadenhez és Trevorhoz fordult.
– Üljünk le a nappaliban. Sok
megbeszélnivalónk van. Szeretném, ha megígérnék nekem, hogy
ügyelnek Bethany biztonságára, ha én nem lehetek vele.
Kaden bólintott.
– Természetesen.
Jace Bethany hátára tette a kezét és a kanapéhoz vezette. Aztán leült
mellé, és megfogta a kezét. Olyan közel ültek egymáshoz, hogy a
combjuk összeért. Bethany az oldalához bújt, miközben gyanakvással
figyelte Kadent és Trevort. Ők a kanapéval szemben álló két székre
ültek le, amelyek eltörpültek hatalmas méreteik alatt.
– Úgy néznek ki, mint a profi pankrátorok – bukott ki Bethanyből.
Máris idiótának érezte magát, és gyorsan lehajtotta a fejét.
Kaden felnevetett, mire Bethany újra felkapta a fejét. Kadennek
nagyon kellemes nevetése volt. Egyáltalán nem gonosz. Lágy és
gyöngyöző. Szinte már kedves.
– Ez csak előny a mi szakmánkban, hölgyem.
– Na igen – motyogta Bethany.
Jace megszorította a kezét, aztán újra a biztonsági embereihez
fordult. Bethany nevetségesnek tartotta, hogy így nevezze őket. Ez az
egész annyira bizarr volt, hogy fel sem tudta fogni, mi történik.
Jace újra hozzá fordult, és komolyan nézett rá.
– Kaden és Trevor
mindenhová el fog kísérni, ha én nem vagyok veled. Árnyékként
követik minden lépésedet, hangsúlyozom, minden lépésedet. Ha itthon
vagy, ők is itt lesznek. Ha elmész, ők is veled mennek.
Bethany tágra nyitotta a szemét.
– De miért? Nem értem! Jace, ez
őrültség! Én egy senki vagyok. Senki nem törődik velem. Semmim
sincs, ami másnak kellhetne. Semmi hasznuk nem lenne abból se, ha
elrabolnának, vagy isten tudja, mi jár a fejedben.
Jace felsóhajtott.
– Már elfelejtetted, mikor azok a szemétládák a
földre löktek? Hogy megrugdostak és megfenyegettek? Egy hetet adtak
neked. Mégis mit gondolsz, mi lesz akkor, ha lejár az egy hét? Azt
hiszed, csak úgy elfeledkeznek rólad, mert nem találnak ott, ahol
általában lenni szoktál? Biztos akarok lenni abban, hogy a közeledbe
sem mehetnek. Ami azt jelenti, hogy Kaden és Trevor végig veled lesz,
ha én nem lehetek melletted. Sehová sem mehetsz nélkülük.
Megértetted?
– Tényleg azt gondolod, hogy itt rám találhatnak? – suttogta
Bethany.
– Mondjuk, hogy erre nem szeretnék esélyt se adni nekik. Kaden
megköszörülte a torkát.
– Hölgyem – mondta udvariasan –, az ilyen
fickók nem adják fel egykönnyen. Bizonyítaniuk kell az erőfölényüket.
Ha nem így lesz, akkor elvesztik a tekintélyüket. Ha híre megy, hogy
valakit futni hagytak, mások is úgy fogják gondolni, hogy nem fizetnek
nekik. Az ő fegyverük a megfélemlítés és a fenyegetés. Ha az emberek
többé nem félnek tőlük, bezárhatják a boltot. Ezt pedig nem fogják
hagyni, szóval mindent meg fognak tenni, hogy elkapják. De Trevor és
én gondoskodunk róla, hogy ez ne történhessen meg.
Bethany csodálkozva, tátott szájjal nézett Jace-re.
– Most már érted? – kérdezte halkan Jace.
Bethany bólintott, de még forgott vele a világ a hirtelen
változásoktól.
Jace sofőrje behozott egy pici papírtasakot, és átnyújtotta Jace-nek.
Bethanynek a tasak nem tűnt ismerősnek, bár úgyis annyi volt belőlük,
hogy már rég nem tudta követni.
Jace előhúzott belőle egy kis dobozt, amiből elővett egy vadonatúj
mobiltelefont. Beletette az akkumulátort, bekapcsolta, és pár percig
bütykölt vele. Aztán elővette a saját mobilját is, kinézett belőle pár
számot, majd átadta az új mobilt Kadennek.
– Mentsék el a számukat a mobiljába. Azt akarom, hogy egy
gombnyomással fel tudja hívni magukat, bármi baj történik.
Bethany összeráncolta a homlokát, Kaden és Trevor pedig gyorsan
bepötyögték a számukat, aztán visszaadták a mobilt Jace-nek. Jace
ezután átnyújtotta neki.
– Elmentettem a számomat, a gyorshívások listáján ez az egyes.
Kaden a kettes, Trevor a hármas. Az irodám a négyes, a lakásom az
ötös. Mindig legyen nálad a mobil, és ha nem akarod, hogy halálra
aggódjam magam, és azt higgyem, hogy valami sikátorban fekszel
holtan, akkor ajánlom, hogy vedd is fel, ha hívlak. Megértetted?
Bethany némán bólintott. Jó ég, már azt se tudta, hol áll a feje. Alig
kapott levegőt, és a feje hasogatva kezdett fájni.
Tündérmesék nem történnek meg a hozzá hasonló lányokkal,
márpedig ő épp belecsöppent egybe. Csakhogy ez nem érhetett jó véget.
Az csak a mesékben fordult elő. Túl jól tudta, hogy mennek a dolgok a
való világban. A való világ szívás volt. De legalább valós. Könyörtelen,
Nem fogadott el kifogásokat. Egyszerűen csak ilyen volt.
Jace odahajolt hozzá és homlokon csókolta.
– Be kell rohannom az
irodába. Van egy megbeszélésem, amit nem hagyhatok ki, de nem tart
sokáig. Kaden és Trevor itt maradnak veled, míg vissza nem érek.
Nemsokára hoznak ennivalót is. Ügyelj arra, hogy az egyikük nyisson
ajtót, és te maradj a hálószobában, míg nem szólnak, hogy tiszta a
levegő. És bármit is csinálj, figyelj arra, amit ők mondanak. Az a
munkájuk, hogy vigyázzanak a biztonságodra. Könnyítsd meg a
dolgukat azzal, hogy együttműködsz velük. Rendben?
– Rendben – mormolta Bethany.
– Ha szükséged van bármire, hívj fel. A tárgyalás alatt is be leszek
kapcsolva.
Bethany gépiesen bólintott.
Jace újra megcsókolta.
– Este elmegyünk vacsorázni. Vedd fel az
egyik új ruhádat, és ajánlom, hogy hozd magaddal a kabátodat is. Estére
havat mondtak. Aztán itt töltjük az éjszakát, hogy megszokd az új
lakásodat.
Bethany elámult azon, milyen magabiztos volt Jace, hogy vele tölti
az éjszakát. De azon még jobban csodálkozott, hogy nem is mondott
neki ellent. Nem vitatkozott. Meglepte őt a megnyugvás is, amit érzett,
hogy nem lesz egyedül.
Elveszett. Már teljesen átadta magát Jace-nek. Annyira
belehabarodott, hogy azt se tudta, hogyan keveredhetne ki ebből valaha
is. Ha Jace úgy dönt, hogy elhagyja, az össze fogja törni, mint eddig
bármi. Jobban, mint az élete. A függősége. A baromságok, amiket
csinált.
Olyan hatalma volt fölötte, mint még soha senkinek. Ez jobban
megrémítette, mint a drogok, a szex, vagy a férfiak, akik
megfenyegették.