Mámor-trilógia 2. - Rajongás
huszadik fejezet
Jace-nek el kellett engednie Bethanyt, és hátralépni, hogy egy kis
távolság legyen kettejük között. A mellkasát satuként szorította a
feszültség, fájt neki még a levegővétel is.
Össze kellett szednie magát.
Kezdjék mindjárt az elején. Még mielőtt átbeszélnék a kapcsolatuk
jövőjét – basszus, már egy hete csak várt. Persze ez nem hosszú idő, de
számára felért egy évvel. Még soha nem várt ennyit semmire, amit meg
akart kapni. De mielőtt lefektetik a kapcsolatuk szabályait, még meg
kellett beszélniük, miért lépett le Bethany, őrizet nélkül, egyetlen szó
nélkül.
Ez teljesen megőrjítette. Bethany néhány órára kikerült a felügyelete
alól. Nem tudott gondoskodni róla, nem tudta megvédeni. Még most
sem tudott úgy visszagondolni ezekre az órákra, hogy ne veszítse el az
önuralmát.
Talán Ashnek igaza volt. Talán tényleg megszállott volt. De a
megszállottság még enyhe kifejezés volt a Bethanyvel kapcsolatos
gondolataira és érzéseire.
Mégis honnan eredt ez? Vajon Gabe is ugyanígy érzett Mia iránt?
Ezért vesztette el a fejét, ha Miáról volt szó, és ezért volt olyan eltökélt,
hogy senki se állhasson közéjük?
Jace nem talált magyarázatot. Egyes dolgokra nem lehetett, ilyen volt
a megszállottsága is Bethany iránt. Nem akart küzdeni ellene. Nem is
tudott volna. Teljesen tehetetlen volt, ha Bethanyről volt szó, és ettől
elvesztette a fejét. Képtelen volt racionális döntéseket hozni.
A szentségit, ha a szerelem ezt teszi egy férfival, akkor nem is olyan
biztos, hogy ezt akarja. De akarta Bethanyt. Minden lélegzetvételével.
Minden tudatos gondolatával.
Akarta őt, és nem engedhette el küzdelem nélkül.
– Jól vagy? – kérdezte Bethanytől, mikor már egy kicsit lehiggadt.
Megnézte, nincs-e rajta sérülés, de csak bizonytalanságot és
riadtságot látott tágra nyílt szemében. Jesszus! Bethany azt hitte, ki
akarja rúgni, ő meg azt hitte, Bethany lépett le tőle.
– Jól vagyok – szólt Bethany halkan.
– Jace, annyira sajnálom!
Tudom, hogy baromságot csináltam.
– Baromságot? Igen. Pontosan. Jesszusom, Bethany! Van fogalmad
arról, mi történhetett volna veled? Tudom, hogy éltél már az utcán, de
csak a jóisten kegyelméből nem lett belőled statisztikai adat egy olyan
városban, ahol naponta megölnek egy embert. Mégis miért csináltad?
Hová a francba mentél? Mi az ördögöt hittél, mit csinálsz?
Bethany leroskadt a kanapéra, mintha a lábai nem bírnák megtartani.
A keze remegett és levette a kabátját, aztán maga mellé tette és
gondosan eligazgatta. Jace még nem tudott leülni, ahhoz még nem volt
elég nyugodt. Fel-le járkált a szobában, és várta a válaszokat.
– Meg kellett keresnem Jacket – mondta halkan Bethany.
– Jacket!
Jace hangja mennydörgött a szobában. Az az átkozott Jack! Bethany
kockára tette az életét, mert meg kellett keresnie Jacket. Azt az embert,
aki odavetette a farkasok elé. Aki le se szarta, mikor kölcsönkért annyit,
amennyit esélye sem volt visszafizetni, és aztán hagyta, hogy Bethany
viselje a következményeket.
– Meg kellett keresned Jacket – ismételte el.
– Aggódtam érte – mondta Bethany szinte rimánkodva.
– Csak ő van
nekem. És ha azok a fickók…
Jace teleszívta a tüdejét.
– Pontosan, Bethany! Éppen azok miatt a
fickók miatt nem lett volna szabad egyedül kitenned a lábadat innen.
Eszedbe jutott egyáltalán, hogy értesíts engem erről? Vagy hogy szólj
Kadennek és Trevornak, akiknek az a dolguk, hogy megvédjenek?
Szerinted minek béreltem fel őket? Vagy azt hiszed, azért szoktam
fizetni egy profi biztonsági cégnek, hogy olyan embereket kövessenek,
akik kurvára nem számítanak nekem?
Bethany lesütötte a szemét, Jace pedig folytatta. Ki kellett adnia
magából a dühét, és kiverni a fejéből a képet, hogy Bethany ott fekszik
a járdán, vérbe fagyva.
– És nem csak ő van neked. Itt vagyok én.
Bethany fájdalmasan pillantott fel rá.
– Nem úgy értettem, Jace.
Kérlek, higgy nekem. Tudom, hogy hálátlannak tűnök. Nem akartam,
hogy úgy érezd, nem vagy fontos számomra. Csak azt akartam
mondani, hogy ő az egyetlen családtagom. Oly régóta csak mi ketten
vagyunk egymásnak.
– Nem is a testvéred! – sziszegte Jace, felhozva a másik dolgot, ami
nem hagyta nyugodni, amióta csak Ash a tudomására hozta.
A szentségit, Ash figyelmeztetése állandóan ott motoszkált benne.
Talán Bethany átverte? Talán egy földönfutó szerelmespár áldozata
volt, akik meg akarták kopasztani? Ha Bethanyre nézett, nem ezt látta.
De talán csak ennyire jó színésznő volt. Zavarba sem jött, amikor
leleplezte, hogy Jack Kingston nem is a testvére. De talán csak azt látta,
amit látni akart.
– Játszadozol velem, Bethany? – kérdezte ijesztően mély hangon.
– Ez valami átverés, amit Jackkel találtatok ki? Nekiadtad a pénzt, amit itt
hagytam neked?
Bethany holtsápadt lett. Az arcára kiült az őszinte megrökönyödés és
az undor. Ebben a pillanatban Jace már tudta, hogy óriási
hiba volt
részéről ilyesmit feltételezni is, pedig kezdettől fogva nem hitte el.
Mégis kihozta belőle a félelem, a düh és az elkeseredettség. Fájdalmat
akart okozni Bethanynek, csak hogy tudja, ő hogy érzi magát. De már
iszonyúan bánta, mikor látta rajta, mennyire összetört, mintha kihúzták
volna alóla a talajt.
Bethany bizonytalanul felállt, a térde összecsuklott. Jace utánakapott,
de Bethany kihúzta magát. A falnál is fehérebb volt. Jace-t megrémítette
az arckifejezése. Ijesztőbb volt, mint az eltűnése. Nyomasztóbb, mint a
kétely, hogy átveri. Úgy nézett, mint akit elárultak. Olyan fájdalmasan,
hogy Jace nem is tudta, hogy valaha is begyógyulhat-e a seb, amelyet a
lelkén ütött.
Bethany elindult a konyha felé. Úgy ment, akár egy öregasszony.
Beesett vállal, lehajtott fejjel. Keresztbe fonta a karjait maga előtt,
mintha ütéstől akarná védeni magát.
Jace egyre jobban elborzadt, miközben végignézte, ahogy kivesz egy
ismerős borítékot az egyik konyhai fiókból. Azt a borítékot, amelyben a
bankban odaadták neki a felvett pénzt. Több ezer dollár készpénz volt
benne, többnyire húszdollárosokban. Degeszre volt tömve – még
mindig.
Bethany odavitte neki a borítékot, de nem nézett a szemébe. Mikor
átnyújtotta, annyira remegett a keze, hogy Jace elkapta, hogy megállítsa.
Mikor Bethany el akarta húzni a kezét, Jace megszorította és nem
engedte el, mintha attól félne, hogy ha elengedi, többé sosem foghatja
meg újra.
– Száz dollárt elköltöttem – suttogta Bethany.
– Sajnálom. Taxival
mentem be a városba. Úgy gyorsabb volt. Nem akartam sokáig
kimaradni, mert tudtam, hogy aggódni fogsz. Ezért mentem taxival oda
és vissza. Borravalót is adtam a taxisofőrnek. Talán nem kellett volna.
De tudom, milyen a pénztelenség, és a taxisok nem mindig kapnak jó
borravalót.
Bethany zavartan motyogott, és Jace-nek fájt hallani a hangjában a
megalázottságot, amit igaztalan gyanúsítása okozott.
– Bébi – suttogta.
Magához húzta Bethanyt, de ő csak mereven tűrte.
– Bébi – ismételte meg.
– Mondd el, miért tűntél el. Miért nem
tudtad ezt előbb megbeszélni velem?
Jace hátrálni kezdett a kanapé felé, magával húzva Bethanyt. Leült a
kanapéra, és az ölébe ültette Bethanyt.
Mindkét karjával átölelte, nehogy meg tudjon szökni. Az
arckifejezéséből ítélve még nagyon messze állt attól, hogy önként
maradjon.
– Figyelmeztetnem kellett, hogy legyen óvatos – suttogta Bethany.
–
Nem akartam, hogy azok a fickók bántsák, és tudtam, hogy nem tud
fizetni nekik. És beszélnem kellett neki… rólunk. Aggódott volna, ha
nem talál sehol. Váratlanul tűntem el, és nem akartam, hogy azt higgye,
meghaltam, vagy továbbálltam és magára hagytam.
Jace tudta, hogy a tartozást rendezték, de Bethany nem. Ezek után
Jace már őszintén kíváncsi volt, miért nem vitte magával a pénzt, amit
hagyott neki. Annyi pénz volt abban a borítékban, hogy kifizethette
volna belőle Jack tartozását, és még maradt is volna belőle.
– Elegendő pénz volt a borítékban ahhoz, hogy kifizesd a tartozását –
mondta halkan.
Bethany alig hallhatóan suttogott.
– Igen, tudom.
– Miért nem vitted el neki?
Bethany teste megfeszült, de mikor Jace nem szólt semmit, leejtette a
vállát és ránézett. A szemében csalódottság ült.
– Sosem tenném – mondta lágyan Bethany.
– Az nem az én pénzem.
Nem vettem volna el tőled, hogy kifizessem Jack tartozását. Jack hozta
magát ilyen helyzetbe. Ha nekem lett volna ennyi pénzem, odaadtam
volna neki. Gondolkodás nélkül. Ami az enyém, az az övé is. De az a
pénz nem az enyém. Sosem használnálak ki így, Jace. Olyan jó voltál
hozzám. Nem akarom a jóságodat átveréssel viszonozni, még ha az is
volt, amit ma tettem.
Jace felsóhajtott.
– Jack tartozása ki van fizetve. A fickók már nem
fognak utánad jönni, sem Jack után. Megkapták a pénzüket, és nekik
csak ez számított. Ezért mondtam Kadennek és Trevornak, hogy nem
biztos, hogy szükségem lesz rájuk holnap. Nem azért, mert ki akartalak
rúgni.
Bethany gondterhelten nézett rá, és a szája szomorúan legörbült.
–
Mit csináltál, Jace? – suttogta.
– Megoldottam az ügyet.
Bethany a fejét rázta.
– Nem, ez nem a te gondod! Nem akarom,
hogy ilyesmibe beleavatkozz.
Bethany szeme nedvesen csillogott, és Jace-nek összefacsarodott a
szíve, mikor látta, hogy a könnyeivel küszködik.
– Te egyértelműen az én gondom vagy – mondta nyersen.
– Azért
tettem, mert azok a rohadékok rád szálltak a pénz miatt. Ezt nem
hagyhattam. A világon bármit megtennék, hogy megvédjelek minden
rossztól. És mondhatsz bármit, nem fogom meggondolni magam,
úgyhogy bele se kezdj.
Végigsimított Bethany állán, aztán az ujjbegyével megcirógatta telt
ajkait.
– Most, hogy ezt tisztáztuk, meg kell beszélnünk még valamit. De ezt
a beszélgetést a hálószobában akarom folytatni, úgy, hogy meztelen
vagy. És csak rám és magadra figyelsz.
Bethany meghökkenten bámult rá, még mindig sápadt volt.
– Bízol bennem annyira, hogy megtedd, amit kérek, Bethany?
Ez próbatétel volt. Nem seggfej akart lenni. De tudnia kellett,
Bethany bízik-e benne. Nagy lépést készült megtenni egy rendkívül
nagy bizalmat követelő kapcsolat irányába. Tudnia kellett, hogy
Bethany készen áll-e erre. Már nem tudta visszafogni magát.
Bethany megnyalta a szája szélét és le akarta hajtani a fejét, de Jace
nem hagyta, hogy kitérjen a pillantása elől. Látni akart minden
gondolatot, minden reakciót, kétséget és kérdést, ami csak felvillant a
szemében.
– Haragszol még rám? – kérdezte halkan Bethany. A pillantása még
mindig gondterhelt és ijedt volt.
– Dühös vagyok, igen. De nem rád. Feszült vagyok, de nem miattad.
A kapcsolatunk miatt vagyok feszült. Nagyon visszafogom magam,
Bethany, és ez belülről felemészt.
Bethany kérdőn nézett fel rá.
– Miért fogod vissza magad?
Jace felmordult.
– Mert nem akarlak elijeszteni, bébi. Nagyon heves
lesz. Felkavaró. De minden tőlem telhetőt megteszek, hogy csak lassan
haladjunk, mert azt akarom, hogy neked is jó legyen. Biztos akarok
lenni abban, hogy rám mered bízni magad.
– Rád merem bízni magam – felelte Bethany.
– Nem, bébi, még nem.
– Akkor mondd, mutasd meg, mit tegyek. Honnan tudhatnám, mit
vársz tőlem, ha nem mondod el? Rengeteget adtál nekem, Jace, de nem
kértél tőlem semmit. Kell hogy legyen valami, amit adhatnék neked. De
semmim sincs, amire szükséged lenne. Nem adhatok neked mást, csak
magamat, de ezt még nem akarod.
– Akarom – vágta rá Jace.
– Semmit sem akarok jobban. De bébi,
ebben biztosnak kell lenned. Majd lépésről lépésre haladunk, de ma éjjel
nagy lépést fogunk tenni előre, ha készen állsz rá.
– Honnan tudhatnám, míg nem próbáltuk ki?
Jace érzékei kiélesedtek. Az egész teste megfeszült, és kéjes
elégedettség fogta el.
– Állj fel, és menj a hálószobába – utasította Bethanyt határozott
hangon.
Végre lehiggadt, és átvette az irányítást. Jól kellett csinálnia. Nem
engedhette meg magának, hogy elcsessze. Nem, ha Bethany rá merte
bízni magát.
– Vetkőzz le, és térdelj az ágy melletti szőnyegre. Ott várj rám.