Mámor-trilógia 2. - Rajongás

huszonegyedik fejezet

Pasizási tanácsok

Bethany kibújt a ruhájából, gondosan összehajtogatta és a komódra tette, aztán odament az ágy mellett fekvő, vastag szőnyeghez. Egy pillanatra megtorpant, és a padlót bámulta.
Értette a térdre ereszkedés jelentőségét. Azt is, hogy miért kell a hálószobában várnia Jace-re. A behódolás jelei voltak. Jace azt kérte tőle, hogy engedje át neki az irányítást és bízza rá magát. De vajon tudott-e bízni benne?
Visszagondolt az első éjszakára, amikor lefeküdt Jace-szel és Ashsel. Ash világosan a tudomására hozta, hogy mik a feltételeik. Domináns férfiak voltak, különösen Jace. Ash még így is lazának tűnt, Jace viszont… féktelen volt.
Talán egész idő alatt harcolt a természetével, amióta csak vele volt? Elfojtotta a valódi énjét, mert attól félt, elijeszti?
Bethany szíve ellágyult. Jace nem rohanta le. Nyilvánvalóan akaratos és nehéz természet volt, ebben nem is kételkedett. Mégis tudott önuralmat gyakorolni, emiatt Bethany azt feltételezte, hogy ha nem türtőztetné magát, még vehemensebb lenne.
Vajon ő meg tudna ezzel birkózni? El tudná fogadni, hogy Jace irányítsa az élete valamennyi területét? Megszabja minden mozdulatát az ágyban és azon kívül? Talán ez olyan rossz lenne?
Sok szempontból tetszett neki a gondolat, hogy lemondjon az irányításról, és hagyja, hogy egy erős, domináns férfi – mint Jace – gondoskodjon róla, döntéseket hozzon helyette és a tenyerén hordozza. Még sosem volt ilyesmiben része, és nagyon vágyott erre.
Nem ragaszkodott sem a függetlenséghez, sem ahhoz, hogy önmagáról kelljen gondoskodnia. Gyerekkora óta független volt. Egész életében magára volt utalva. Senki sem törődött vele. Kivéve Jacket. Ő pedig legalább annyit tett Jackért, mint amennyit Jack érte.
Most az egyszer szerette volna, ha valaki a gondját viseli, leveszi a válláról a terheket és a felelősséget. Csak élni akart. Élvezni, hogy nem kell azon aggódnia, mit fog enni, és van-e hol aludnia. Gyöngédségre vágyott.
Szeretetre.
Miután erre ráébredt, nagyot sóhajtott. Veszélyes dolog volt olyasmit kívánni, ami talán sosem válik valóra. Jace akarta őt, ebben nem kételkedett. De vajon meddig? Nem szerethette őt, hiszen nem is ismerte. Nem is bízott meg benne.
Csupán testi vonzalom volt köztük, és nyilvánvalóan Jace-nek kedvére volt a védelmező szerep. Úgy viselkedett, akár egy hős lovag. De Bethany tudta, hogy nem voltak egyenrangúak, bármit is állított Jace. Óriási szakadék tátongott közöttük. Annyira különbözőek voltak, hogy egyáltalán nem is tudta elképzelni magát Jace világában, ahogy biztosan Jace se tudta magát elképzelni az övében.
Megint a szőnyeget bámulta, mozdulatlanul, ökölbe szorított kézzel. Aztán mielőtt még észrevette volna magát, lassan térdre ereszkedett. Jace ott állt az ajtóban és nézte. Bethany arcán tucatnyi különféle érzelem vonult át. Egyértelműen vívódott magában. Zavartnak és szomorúnak tűnt, de látta rajta a vágyakozást is.
Közben észre sem vette, hogy elfelejtett levegőt venni, míg a tüdeje égni nem kezdett. Az orrán át mélyen beszívta a levegőt, de le sem vette a tekintetét Bethanyről. Bethany nem is tudta, hogy ott áll az ajtóban és nézi. Valószínűleg úgyis csak kínosan érezte volna magát amiatt, hogy világosan látszott sebezhetősége.
Mikor lassan térdre ereszkedett, Jace-nek hatalmas kő gördült le a szívéről. Bethany engedelmeskedett neki. Megértette, miért fontos, hogy letérdeljen úgy, ahogy kérte. Látta hatalmas, kifejező szemeiben, ahogy végiggondolja és meghozza a döntést, és teljesen elgyöngült a megkönnyebbüléstől.
De nem, ezzel nem oldódott meg minden. Még nem érezhette magát nyeregben. Hosszú út állt előttük, bár ez óriási lépés volt a kapcsolatuk jövője felé.
Ez volt a kezdet.
Előrelépett, amire Bethany felemelte a fejét, és a szemébe nézett. Jace semmit sem akart jobban, mint kitörölni a félelmet és a bizonytalanságot a tekintetéből, de tudta, hogy erre csak az idő képes. Az idő és a türelem. Ki kell várnia, kerül, amibe kerül, míg Bethany teljes mértékben felfogja az életében betöltött helyét.
Egész eddigi életében fölöslegesnek érezte magát, amit nem lehetett egy nap, egy hét, de még egy hónap alatt sem megváltoztatni. De minden tőle telhetőt meg fog tenni, hogy megmutassa neki, hogy nem tágít mellőle.
Kinyújtotta a kezét, hogy megérintse Bethany arcát, és végigsimított bársonyos bőrén.
– Gyönyörű vagy – szólt rekedtes hangon.
– El sem tudom mondani, milyen elégedettséggel tölt el, hogy így ládák, ahogy térden állva vársz rám, és a gyönyörre, amit adni fogok neked.
Bethany pillantása ellágyult, a bizonytalansága részben oldódni kezdett. Félénken elmosolyodott, olyan édesen, hogy Jace elolvadt tőle. Szent egek! Mi volt ebben a nőben, amitől ennyire el tudott gyöngülni? Talán sose fogja megérteni. Talán ez történik, ha az ember megtalálja a másik felét.
Csaknem kirázta a hideg a gondolat közhelyességétől, mégsem tudta volna mással magyarázni. A nők, akikkel korábban volt, csak pótlékok voltak. Eltöltötte az idejét velük, miközben várt. Bethanyre. Látta Gabe házasságát, amelynek sosem volt mély, múlhatatlan szerelem az alapja. Aztán végignézte, ahogy a barátja ágyba visz egy sor nőt. De csak akkor látta Gabe-et először igazán élettelinek, mikor Miával volt.
Lelki társak.
Gabe és Mia lelki társak voltak. Ez sugárzott minden pillantásukból, minden érintésükből. Ezt látta Gabe-en, valahányszor csak Miára nézett. Most pedig vele történik meg mindaz, amit eddig Gabe viselkedésében megdöbbentőnek talált.
– Bízol bennem? – kérdezte Bethany hajába túrva, majd a tarkójánál finoman hátrahúzta a fejét.
Mélyen egymás szemébe néztek, és látta a habozást Bethany ragyogó kék szemében. Elszorult a torka. Bethany nem is fogta fel, milyen nagyon vágyott a bizalmára, menynyire fontos volt ez számára. Ugyan engedelmeskedett neki, átadta az irányítást, de a bizalma nélkül mindez mit ért?
– Nem ismerem a szabályokat – szólt halkan Bethany.
– Tudom, hogy azt kéred tőlem, hogy hódoljak be. Neked. De nem tudom, mi a szerepem. Engedélyt kell kérnem, hogy megszólalhassak? Hogy elmondjam neked, mit gondolok, és hogy őszintén feleljek a kérdésre, amit az előbb tettél fel nekem? Nem tudom, hogy működik ez az egész, és nem szeretném elszúrni már a legelején.

Jace térdre ereszkedett, hogy egy szemmagasságban legyenek. Esze ágában sem volt ezt a beszélgetést domináns helyzetből lefolytatni. Ahhoz túlságosan is fontos volt.
A tenyerébe vette Bethany arcát és leheletfinoman megcsókolta a homlokát, aztán elengedte.
– Sosem kell engedélyt kérned ahhoz, hogy elmondd, mit gondolsz. Bethany tényleg nem értette, hogy a gondolatai mennyire fontosak számára? Tudnia kellett, mi jár a fejében, hogy meghódíthassa a szívét és a lelkét.
Bethany nagyot nyelt, és az orrán át beszívta a levegőt.
– Azt hiszem, fontosabb kérdés, hogy te bízol-e bennem. Jace elcsodálkozott, nem tudta, mit feleljen.
Bethany szája széle remegett, de folytatta. Bár látszott rajta, hogy kínlódik, kész volt elmondani a véleményét.
– Azt hitted… Szörnyű dolgokat feltételeztél rólam, Jace. Tudom, hogy okot is adtam a gyanúra azzal, ahogy viselkedtem. De olyan következtetésekre jutottál, amik alapján úgy érzem, a legrosszabbat feltételezed rólam. Tudom, hogy alig ismerjük egymást. Nem is ismersz engem. De hogy azt hitted, hogy csak játszadozom veled, és hogy megloptalak…
Bethany szava elakadt, aztán nagy levegőt vett, hogy összeszedje magát.
Felemelte a fejét és őszinte, ártatlan tekintettel belenézett egyenesen Jace szemébe.
– Miért akarnál egyáltalán lefeküdni velem? – suttogta.
– Miért akarnád… ezt? – mondta végigmutatva a testén és maga körül, utalva a felajánlkozás gesztusára.
– Tudom, hogy ez a… helyzet… vagy kapcsolat, akármi is legyen, nagy bizalmat követel részemről. De részedről is. Egyrészről el sem tudom képzelni, miért akarnál lefeküdni egy nővel, akiről ilyen rossz véleménnyel vagy, másrészről, miért kellene nekem felkínálkoznom egy férfinak, aki ennyire… visszataszítónak tart?
Jace megragadta a vállát, aztán gyorsan intette magát, hogy engedjen a szorításán. Még ott maradna Bethany bőrén a keze nyoma, pedig sosem akarná bántani őt. Inkább elengedte, mert nem bízott magában, hogy nem fogja még erősebben megszorítani.
Bethany megbántottnak tünt, amiért elhúzódott tőle, mire Jace felsóhajtott. Semmit sem tudott jól csinálni, ha Bethanyről volt szó.

Minden érintése, minden szava helytelennek tünt. Jó úton volt afelé, hogy elcsessze, pedig ez túlságosan is fontos volt. A legfontosabb dolog számára.
Életében először elfogta a félelem, mert tudta, hogy ha nem jól csinálja, el fogja veszíteni Bethanyt. Márpedig ezt nem hagyhatta. Bármibe is kerüljön, bármit is kell tennie érte, el kell érnie, hogy Bethany az élete része legyen.
Jó ég, már majdnem kész lett volna könyörögni is neki, pedig ez soha életében nem fordult még elő vele.
Megköszörülte a torkát, mert úgy érezte, fojtogatják a szavak, amiket ki kellett mondania.
Aztán felállt és Bethany felé nyújtotta a kezét. Bethany tanácstalanul nézett fel rá, de megfogta. Újabb jelét adta, hogy bízik benne. Ő pedig képtelen volt viszonozni vagy éreztetni vele a bizalmát.
Leült az ágy szélére, az ölébe húzta Bethany meztelen testét, és ringatni kezdte. Vékony kis vállára hajtotta a fejét, aztán a nyakához bújt, hogy megcsókolja. Nagy levegőt vett, hogy beszippantsa az illatát és elteljen vele. – Sajnálom – szólt végül.
Bethany mereven bámulta a falat. Jace megérintette az állát és gyöngéden maga felé fordította.
– Igazad van. Szörnyű dolgokat mondtam és gondoltam. Igazságtalan voltam veled. Féltem, Bethany. Rettegtem – helyesbített.
– Rosszul reagáltam. Ez ismeretlen terep számomra. Még sosem… sosem vesztettem el ennyire a fejem egy nő miatt. Ahhoz vagyok szokva, hogy mindent kézben tartok. Ezt már tudod rólam, vagy legalább is sejted. Amíg eltűntél, órákon át tehetetlennek éreztem magam. Nem tudtalak megvédeni, semmi befolyásom nem volt arra, ami veled történik. Erőt vett rajtam a rettegés, és rajtad töltöttem ki a fájdalmamat.
– Megértem – mondta lágyan Bethany.
– Nem, ezt nem értheted. Nem is várom el, hogy megértsd.
Elmondtad, mi történt, és bár nem helyeseltem, amit tettél, nincs mentségem arra, hogy megvádoltalak. Forrófejű vagyok, bébi. Majd ezzel is szembesülsz. Nem vagyok hozzászokva, hogy a dolgok kicsúsznak a kezem közül. De fontos, hogy megértsd, hogy sosem bántanálak. Vagy legalább is nagyon fogok igyekezni, hogy ez véletlenül se forduljon elő. Kezet sosem emelnék rád. De dühömben sok baromság kicsúszik a számon. Elfogott a félelem, és ezt nem tudtam jól kezelni. Nem tudom garantálni, hogy többé nem fordul elő, de most meg kell értened, hogy nem gondoltam komolyan. Tudom, hogy sokat kérek tőled, de próbáld meg elengedni a füled mellett, ha mérgemben olyasmit mondok, amivel megbántalak. Minden erőmmel azon leszek, hogy ne tegyek ilyet, de ismerem magam. A barátaim tudják, hogy néha azokkal vagyok a legnagyobb seggfej, akik a legfontosabbak számomra. Veled, Gabe-bel, Ashsel, a saját húgommal. De tudom, hogy neked fáj. Nem vagy hozzám szokva. Nem látod, mi van a dühöm és a mérgemben kimondott szavaim mögött. De ismerni fogsz, Bethany. Ismerni fogsz, mert nem fogok eltűnni, és ami köztünk van, csak egyre erősebb lesz. Hinned kell nekem! Ugyanúgy kell akarnod, ahogyan én is akarom, mert ez azt jelenti, hogy kitartasz mellettem, a nehézségek dacára is. Bethany szeme elkerekedett a megdöbbenéstől. Őszinte csodálkozás ült ki az arcára. Megragadta Jace karját és megszorította, valószínűleg észre sem vette, hogy belemélyedtek a körmei.
Szólásra nyitotta a száját, és Jace várta, hogy összeszedje a gondolatait. Látta rajta, hogy magában próbálja feldolgozni a hallottakat. De még ő maga sem fogta fel teljesen, amiket mondott. Nem sűrűn öntötte ki a lelkét senkinek. Vagyis egyáltalán sohasem. Életében nem volt még ennyire sebezhető, és ez egyáltalán nem tetszett neki. Úgy érezte, mintha felvágták volna a mellkasát, és most Bethany szeme láttára vérezne ki.
– Tehát, mit vársz tőlem? – kérdezte Bethany.
– Úgy értem, valójában mit akarsz? Mi vagyok én neked, Jace? Egy ideiglenes alárendelt? Jószolgálati ügy?
Neked is meg kell értened, hogy én is félek. Nem tudom, mit akarsz tőlem. Rengeteget tettél értem, de félek örülni neki, mert csak arra tudok gondolni, hogy ha holnap kidobsz, még nehezebb lesz visszamennem az utcára. Inkább sose ismertelek volna, és sosem tapasztaltam volna meg, ami köztünk van, mint hogy egyszerre megfosszanak mindentől, és vissza kelljen térnem a korábbi életembe. Egész idáig csak azt ismertem. Amikor még nem az utcán éltem, akkor sem voltak boldog éveim. Csakis a túlélésről szóltak, arról, hogy reménykedtem, hogy minden jobbra fordul, de ez sosem történt meg. Elfogadtam a sorsom. Mindig is ilyen volt az életem. De most megmutattál nekem egy másik életet.
Bethany hangja elcsuklott, és Jace mellkasát úgy összepréselte a fájdalom, hogy alig kapott levegőt. A karjába akarta húzni Bethanyt és elcsendesíteni, de tudta, hogy hagynia kell őt beszélni. Mindkettőjüknek ki kellett mondani, ami a lelküket nyomta, hogy túlléphessenek rajta. Bethany szeme megtelt könnyekkel, és olyan rémültnek tűnt, hogy Jace szíve újra összeszorult.
– Megmutattad nekem, hogy az élet milyen más lehet – suttogta.
– És vágyom rá, Jace. Pedig nem szabadna, sosem szabadna arról álmodoznom, hogy ilyen csoda velem is megtörténhet. Ennek ellenére akarom. De ha idővel megfosztasz tőle, ha ez csak átmeneti, valamiféle múló hóbort számodra, akkor nem akarom ezt, mert belehalok, ha utána vissza kell térnem a saját életembe.
A könnyen végigcsorogtak Bethany orcáján. Legnagyobb rémületére Jace is úgy érezte, hogy valami csípi a szemét, mintha homokot szórtak volna bele.
– Tudom, hogy őrültség ilyesmit kérnem tőled. Még csak rövid ideje ismerjük egymást, és igazságtalan választ követelnem tőled. De tudnom kell, mert nem mehetek vissza oda, ahonnan jöttem, azok után, hogy átéltem, milyen más lehet az élet. Azok után, hogy megtapasztaltam, milyen egy olyan férfi oldalán, mint te. Aki olyan távol áll tőlem, hogy ésszel fel nem foghatom. Légy őszinte hozzám! Tudnom kell, hogy mit jelent számodra ez az egész. Csak szórakozás? Egy új kihívás? Kérlek, legalább annyira tarts tiszteletben, hogy elengedsz, ha tudod, hogy soha nem fogok semmit se jelenteni a számodra.
Jace képtelen volt már elviselni a Bethany hangjában remegő fájdalmat, és magához szorította, olyan erővel, hogy a mellkasán érezte a szívdobogását.
– Istenem, Bethany! Jesszusom, kicsim, nem is tudom, hol kezdjem.
– Mondd csak az igazat – súgta Bethany a nyakába.
Jace eltolta magától és szinte vadul simogatta a karjait. Olyan sokat akart adni neki. Vigaszt. Biztatást. A szavak cikáztak a fejében, de úrrá kellett lennie a zűrzavaron. Ezzel tartozott Bethanynek. Az igazat kellett mondania neki, még akkor is, ha ezzel teljesen lemezteleníti a lelkét előtte.
Nagy levegőt vett, és egyenesen Bethany szemébe nézett, remélve, hogy látja rajta az őszinteséget.
– Az igazság az, hogy még sosem éreztem így egyetlen nő iránt sem. Az igazság az, hogy a megszállottad lettem. Az igazság az, hogy minden lehetséges módon akarlak. Az igazság az, hogy ha most azt mondanád, hogy sosem tudnál behódolni nekem, és sosem tudod megadni azt, amire olyan nagyon vágyom tőled, még az se számítana. Elfogadnálak bárhogy, csak megkaphassalak. Az igazság az, hogy nem foglak elengedni.
Bethany szemében egy másodpercre felcsillant a remény, és Jace-t elszomorította, milyen gyorsan el is hessegette magától, mintha félt volna beleélni magát.
– Sosem engedlek vissza abba az életbe, amit eddig éltél, Bethany. Bármi is történjen kettőnk közt. Ha valaha is úgy döntesz, hogy nem engem akarsz vagy nincs már rám szükséged, akkor sem. Még ha már nem is leszel velem, akkor is vigyázni fogok rád és gondoskodom rólad. Megértetted?
Bethany lassan bólintott, és az alsó ajkába harapott, olyan erősen, hogy félő volt, hogy kiserken a vére. Jace az orrával gyöngéden megbökte, hogy kiszabadítsa az ajkát.
– Mit akarsz, Jace? – ismételte meg a kérdést Bethany.
– Tudnom kell, mit vársz tőlem. Nem élhetek bizonytalanságban, nem tudva, hogy vajon jól csinálom-e, nem cseszem-e el.
Jace felsóhajtott és végigsimított Bethany hátán. A bőre hideg volt, libabőrös. Már nem tudott a szexre gondolni, elmúlt a vágya. Nem mintha nem kívánta volna Bethanyt. Nem mintha nem akarta volna birtokolni őt. De volt fontosabb a szexnél és a kielégülésnél is.
– Öltözz fel, kicsim! – mondta neki lágyan.
Bethany azon nyomban ijedten nézett rá. Jace erre homlokon csókolta.
– Semmi rosszat nem tettél. Fázol és még van miről beszélnünk – Jace egy másodpercre elgondolkodott.
– Van kedved feljönni hozzám? Csinálok neked forró csokit, leülünk a kandalló elé és beszélgetünk. Szeretném, ha ott maradnál velem éjszakára.
Meglepetésére Bethany erre a nyaka köré fonta a karját és hozzányomta meztelen testét. Jace erősen megölelte.
– Örömmel – suttogta Bethany.

Csajozási tanácsok

fel