Mámor-trilógia 2. - Rajongás
huszonötödik fejezet
Jace az oldalához szorította Bethanyt, mikor kiléptek a hidegbe, hogy a
kocsihoz menjenek. Bethany azóta nem nézett a szemébe, mióta szólt
neki, hogy indulnak. Mia, Gabe és még Ash is – ő különösen – kedves
volt vele, megölelték és megpuszilták búcsúzóul, mintha semmi se
történt volna.
Bethany ettől még iszonyatosan érezte magát, ez látszott merev
testtartásán és rémült pillantásán.
Jace a kocsihoz sietett vele, és magához ölelte, miután beültek. Már
korábban megmondta a sofőrnek, hová vigye őket, mikor felhívta, hogy
indulni szeretnének, Bethany észre sem vette, hogy egyikük lakása sem
esett útba. Azt hitte, Jace majd hazaviszi, és talán vele marad éjszakára.
Csakhogy Jace-nek esze ágában sem volt nem a saját lakásában
tölteni a karácsony estét.
Így is egyre türelmetlenebbé tette őt a kettejük közti távolság. Azt
akarta, hogy Bethany vele éljen. Hogy ott legyen az ágyában minden
egyes éjszaka. Noha nem töltöttek külön egyetlen éjszakát sem, mióta
Bethany beköltözött Mia régi lakásába, a legtöbbször ott aludtak.
Jace az eszével tudta, hogy nem szabad siettetnie a dolgokat, mert az
végzetes következményekkel járhat. A szíve ellenben csakis Bethanyt
akarta. A karjaiba, az ágyába, az életébe. Akárhogy is, de el kellett ezt
érnie.
Mikor megálltak a Saks Fifth Avenue áruház előtt, Bethany végül
ráeszmélt, hogy nem a lakásához mentek. Felemelte a fejét, és
csodálkozva nézett szét.
– Hol vagyunk?
Jace betapasztotta a száját egy csókkal, aztán kinyitotta a kocsi
ajtaját, és gyöngéden magával húzta.
– Jace, mit csinálunk…
Bethany szava elállt, mikor megpillantotta a korcsolyapálya fölé
magasodó, hatalmas karácsonyfát. A szeme rögtön megtelt könnyel, a
szíve összeszorult.
– Ó, Jace… – sóhajtott fel, aztán elhallgatott. A tekintete ragyogott a
boldogságtól. Némán nézte a fát, miközben minden lélegzetvételével kis
felhőket pöfögött a hideg éjszakába.
– Egyszer már jártam itt – suttogta.
– Az volt az első karácsonyom a
városban. Vagyis Jacknek és nekem. Negyvensaroknyit gyalogoltunk az
esőben, mert szerettem volna ezt látni.
Jace nehezen vette a levegőt a Bethany hangjában megbújó fájdalmat
hallva. Ökölbe szorította a kezét.
– Ez mikor történt, Bethany?
Bethany még csak huszonhárom volt. Olyan fiatal, mégis jóval
idősebbnek nézett ki. Megkeményítette az idő. Kiábrándultsága nem
illett zsenge korához. Jace nem is volt biztos benne, hogy tudni akarja,
pontosan mióta élt az utcán.
– Négy éve – suttogta Bethany.
Jace lenyelt egy káromkodást. Négy kibaszott éve élt New York
utcáin. Akkor még csak tizenkilenc volt. Abban a korban a legtöbb lány
azt várja, hogy kezdődjön el végre az élete. Érettségi után, az egyetem
elején… Buliznak, felfedezik a világot…
Jace még elszántabb volt, mint eddig, hogy megvédje Bethanyt
minden rossztól az életben. Soha senkinek nem hagyná, hogy egy ujjal
is hozzáérjen. Csalás jó dolgokkal akarta elhalmozni, és örömteli
élményeket szerezni neki.
Meg akart adni neki mindent.
– Menjünk közelebb! – szólt Bethany az izgatottságtól remegő
hangon.
Kézen fogta, és magával húzta Jace-t, aki elmosolyodott a
lelkesedésén. Bethany szeme derűsen csillogott, az arca fényesebben
ragyogott, mint egy karácsonyfa.
Olyan gyönyörű volt, mikor mosolygott, hogy Jace-nek összeszorult
a szíve. Valahányszor csak megtette, Jace rádöbbent, milyen ritkán
csinálja. Ezen is változtatni akart. Azt akarta, hogy minden egyes nap
legyen oka mosolyogni.
Bethany átvágott a fa körül álldogáló kisebb tömegen, és megállt egy
helyen, ahol kicsit tágasabb helyük volt. Csendben nézte a fát, és
elengedte Jace-t, hogy összedörzsölje a kezeit.
A fenébe is, gondolnia kellett volna arra, hogy legyen náluk kesztyű!
Bethany keze fázott, ráadásul egyáltalán nem volt a kinti hidegnek
megfelelően öltözve. Ugyan volt rajta kabát, de a vékonyabbik a kettő
közül, amiket vett neki. De hát eleve úgy készültek, hogy háztól házig
mennek majd a kocsival.
Bethany ellenben észre sem vette a hideget. A korcsolyázókat
figyelte, az arcán lágy mosollyal.
Hirtelen felnézett Jace-re, és örömében felkiáltott.
– Jace, megint
havazik!
Kitárta a kezét, és a tenyerével elkapott pár hópelyhet. Amint
elolvadtak, rögtön újakat fogott.
Nevetve forgott körbe-körbe, élvezve, hogy a hópihék az arcára és a
hajára hullanak. Jace-t megbabonázta a látvány. Olyan angyalian szép
volt, hogy elállt a szava.
– Tudod, hogy életemben először örülök a hónak? – mondta vidáman
Bethany.
– Régen tudtam, hogy ha havazik, csak fázni fogok és átázik a
ruhám. De most? Végre élvezhetem a hóesés szépségét, mert tudom,
hogy utána is melegben és száraz ruhában leszek.
A szavai Jace szívébe hasítottak. Fizikai fájdalmat okozott neki, hogy
Bethanynek ilyen kiszolgáltatott, magányos életet kellett élnie. Azt se
tudta, hogyan maradhatott életben. De ha túl sokat töpreng azon, mi
történhetett volna vele, még beleőrül. Próbált csakis arra gondolni, hogy
a múltját már lezárták. Most már vele volt, és esze ágában sem volt
elengedni őt. Sosem kell már visszatérnie ahhoz az élethez.
De ez nem volt ilyen egyszerű, mivel az az élet formálta Bethanyt
azzá, aki most volt. A lelke mélyéig tele volt nyílt, fájdalmas sebekkel
és mély bizonytalansággal, amit csak az idő enyhíthetett.
Szorosan magához ölelte, hogy érezze a testét, és megvigasztalja,
pedig inkább neki volt szüksége megnyugtatásra. Bethany nála sokkal
jobban el tudta fogadni a múltját.
– Köszönöm neked ezt – suttogta Bethany.
– Sosem felejtem el a mai
estét. A fa csodálatos. És az még inkább, hogy olyasvalakivel látom, aki
törődik velem…
Hogy törődik? Egy frászt törődött. Szerette Bethanyt. Minden egyes
sejtjével. Ez őrület volt, kész elmebaj! Ilyesmi nem történt a való
életben. Az ember nem lesz azon nyomban szerelmes egy nőbe, mikor
még alig egy hete ismeri. Mégis így volt. Megtörtént. Magasságos ég!
– Jace? – kérdezte aggódón Bethany.
– Van valami baj?
Jace megsimogatta az orcáját, és lehajolt, hogy megcsókolja.
– Nincs
semmi baj, bébi. Nem is lehetne jobb ennél.
Bethany rámosolygott, a szemében tükröződtek a karácsonyfa meleg
fényei. Aztán lábujjhegyre állt és megcsókolta Jace-t. Ritkán tett ilyen
felszabadult gesztust. Nem mintha nem akarta volna, csak nagyon
félénk volt. Folyton attól félt, hogy valami rosszat tesz, és rosszkor.
Jace pontosan ezeket a pillanatokat imádta a legjobban, mikor
megfeledkezett az aggódásról és elengedte magát.
Az ajkai forrón, édesen tapadtak az övére. Jace átkarolta és felemelte,
hogy egy magasságban legyen a szájuk, és Bethany önfeledten kacagott,
miközben a lábait lóbálta a levegőben. A karjait Jace nyaka köré fonta,
és újra megcsókolta.
– Ez életem legszebb karácsonya!
Jace elmosolyodott.
– Ennek örülök.
Bethany arca hirtelen elkomorodott és a szemébe szomorúság
költözött.
– Sajnálom, hogy elrontottam az estét a húgodnál.
– Nem rontottál el semmit, bébi – felelte gyöngéden Jace.
– Túl sokat
kértem tőled. Előbb külön-külön be kellett volna mutatnom őket neked,
nem bedobni téged a mély vízbe karácsonyeste. Nem gondoltam át.
Túlságosan szerettem volna, hogy végre találkozz velük és megismerd
őket.
Bethany Jace homlokának nyomta a homlokát és felsóhajtott.
–
Dolgozom rajta, Jace. Esküszöm. Próbálok nem túl sokat agyalni, és
hülyén viselkedni. Szeretném, ha büszke lehetnél rám.
Jace felmordult.
– Büszke vagyok, a szentségit! Nincs egyetlen olyan
dolog sem benned, amiért szégyenkeznem kellene.
– Jól van, akkor szeretném, ha én büszke lehetnék magamra.
Jace erre magához szorította, aztán szép lassan letette a földre.
– Egy
nap te is úgy fogod látni magad, ahogy én látlak, bébi. Ha ez lesz az
utolsó cselekedetem is az életben, de elérem.
Bethany hátrahajtotta a fejét, és kinyújtotta a nyelvét, hogy elkapjon
egy hópelyhet. Felnevetett, mikor a hópihe elolvadt rajta.
Jace ebben a pillanatban másra sem tudott gondolni, csak hogy a
farka legyen ott a hópihe helyén. Hogy érezze, ahogy végigsiklik
Bethany nedves nyelvén, aztán beleélvezzen a szájába.
A hideg és a havazás ellenére is elöntötte a forróság és leverte a víz.
– Indulunk – közölte türelmetlenül.
– Rendben – suttogta Bethany.
– Hozzám.
– Rendben.
– Eszméletlenre foglak kefélni, Bethany.
– Rrrendben!
Bár Bethany utolsó válasza bizonytalan volt, a szeme elárulta az
igazságot. Izgalomba jött, Jace-nek pedig ez épp elég biztatás volt.
Megragadta Bethany kezét és a kocsi felé húzta. Nem lesz egyszerű
kibírni, hogy ne bassza meg már a hátsó ülésen. Ma éjjel úgy csinálja,
ahogy ő akarja. Nem mintha az egész hét ne róla szólt volna. Ő diktálta
a tempót, ő szabta meg, mikor és hol szeretkezzenek, mégis visszafogta
magát.
Még azután is, hogy Bethany kimutatta, hogy bármit kész lenne
kipróbálni vele. Mégis kivárt, mert halálosan félt attól, hogy elcseszi.
De ebből elég! Talán ha még határozottabb, Bethany kevésbé lesz
bizonytalan. Hiszen mindennél nagyobb szüksége volt a stabilitásra és a
biztonságra. Rendre volt szüksége. Megszokásra. Minden olyan
dologra, amiben eddig nem volt része.
Szeretetre.
Az ő szeretetére.
Beszálltak a kocsiba, és a hazaút alatt végig feszült csendben ültek. A
kettőjük közt vibráló szexuális vonzalom tapintható volt, szinte
buraként ereszkedett rájuk. Bethany szeme csillogott az utcalámpák
fényében, a haja össze volt borzolva, az ajkai duzzadtak a csókjaitól.
Épp olyan volt, ahogy a legjobban szerette.
A fenébe is, most nem bámulhatja a száját. A farka már így is
majdnem szétrepesztette a nadrágját. El kellett terelnie a figyelmét, mert
másra sem tudott gondolni, mint arra, ahogy Bethany bekapja a farkát.
Bethany feszülten megnyalta a felső ajkát, mire Jace hangosan
felnyögött. Bethany összerezzent, de Jace iparkodott gyorsan
megnyugtatni őt.
– Jesszusom, bébi, ha tudnád, épp miket fantáziáltam a szádról… És
te épp akkor megnyalod az ajkad… Már nem bírom tovább.
Bethany szeme kacéran felcsillant.
– Mennyi időnk van?
Jace hunyorgott.
– Mennyi időre van szükséged?
Bethany becsúsztatta a kezét Jace combjai közé.
– Azt hiszem, ez
csak rajtad múlik.
Jace kapkodva kereste a sofőrfülke rádiójának nyomógombját.
– Menjen a hosszabb úton – utasította a sofőrt.
– Igen, uram.
Bethany máris benyúlt a nadrágjába, a bokszeralsója alá. Jace
felszisszent, mikor megmarkolta kemény farkát. Bethany közelebb
hajolt, a szájuk majdnem összeért.
– Kapok engedélyt arra, hogy leszophassam a farkad?
Jace ettől csaknem azon nyomban elélvezett. Érezte Bethany forró
leheletét a száján, és minden erejét össze kellett szednie, nehogy hanyatt
döntse az ülésen, és addig kefélje, míg mindketten el nem ájulnak.
– De még mennyire, hogy igen!
– Segíts egy kicsit – mondta Bethany a sliccével matatva.
– Boldogan szót fogadok!
Jace lehúzta a sliccét, aztán lerángatta magáról a nadrágját. Letolta
egészen a combjáig, hogy szabaddá tegye lüktetve ágaskodó farkát.
– Mondd, hogyan csináljam? – suttogta Bethany.
Mikor találkozott a tekintetük, Jace tanácstalanságot látott a
szemében és a szíve ellágyult. Bethany igyekezett, de félt és bizonytalan
volt. Vágyott az irányítására. Szüksége volt rá. Épp úgy, ahogy neki is
őrá.
Belemarkolt Bethany hajába, és lenyomta a fejét, míg a szája a
makkjának nem ütközött.
– Vedd be mélyre!
Bethany izgatóan végignyalta a makkján lévő nyílást, amelyből már
szivárgott az előváladék, majd a nyelve hegyével körözni kezdett a
makk körül. Jace kéjesen felnyögött, Bethany tarkójára tette a kezét, és
bátorítóan simogatni, masszírozni kezdte.
Bethany fokozatosan, centinként haladva vette a szájába a farkát.
Jace érezte, ahogy szép lassan végigsiklanak rajta és körbeölelik forró,
nedves ajkai. Csaknem elviselhetetlen gyönyörűség volt. Kibaszottul
pazar.
– Ha szólok, hogy állj, akkor azonnal állj meg, rendben?
Bethany felnézett, bólintott, és hagyta, hogy Jace farka kicsússzon a
szájából.
– Őrjítőén finom vagy, bébi. De ha most elmegyek, lőttek az esti
terveimnek. Kényeztess a száddal, míg haza nem érünk. Aztán beviszlek
az ágyamba, kikötözlek, leszorítalak, és addig keféllek, míg a nevemet
nem kiabálod.
Bethany megborzongott. A pupillái kitágultak és zihálva vette a
levegőt. A pulzusa felgyorsult, a csuklója lüktetett Jace kezében. Jace
elmosolyodott a reakcióján. Tényleg itt volt az ideje, hogy véget vessen
a finomkodásnak. Bethany készen állt. Ő is, de még mennyire.
Csak még egy lehetőséget kellett adnia neki, hogy nemet
mondhasson, ha úgy érzi, még nem készült fel. Soha nem állt
szándékában ráerőltetni semmit.
– Ha nem vagy készen erre, akkor most mondd meg nekem, bébi.
Pontosan kell értened, hogy mi fog ma éjjel történni. Eddig
visszafogtam magam, mert nem akartalak lerohanni, sem megijeszteni.
De ma éjszaka teljesen új fejezet kezdődik. El fogom náspángolni a
csinos kis fenekedet. Meg foglak jelölni. Birtokba veszlek. Úgy foglak
megbaszni, ahogy még soha életedben nem basztak meg. Érted? El
tudod ezt fogadni? Ma éjjel belépsz az én világomba.
Bethany lassan bólintott, a szemét tágra nyitotta.
– Biztosnak kell lenned ebben, Bethany. Teljesen bizonyosnak. De
bármikor, amikor nem akarod tovább csinálni, csak szólj nekem. Ennyi
az egész. Ha azt mondod, nem, akkor leállók. Azonnal.
– Rendben – suttogta Bethany.
– Nem félsz?
Bethany a fejét rázta.
– Ezt akarod?
Bethany bólintott.
– Bébi, beszélj hozzám, kezdek aggódni.
Bethany elmosolyodott, amitől Jace óriási megkönnyebbülést érzett.
Bethany nem félt. Tényleg ezt akarta.
– Akarlak, Jace. A valódi énedet. Nem akarom, hogy visszafogd
magad. Felizgat, amit velem akarsz csinálni. Csak remélem, hogy nem
okozok neked csalódást.
Jace felmordult.
– Jesszusom, bébi, abba kell hagynod ezt a
baromságot. Nem fogsz nekem csalódást okozni. Ahogy ilyen édesen
odaadod magad nekem, hogy bízol bennem, és hagyod, hogy bármit
csináljak veled, az egy valóra vált álom! Dehogy fogsz csalódást
okozni! Ez lehetetlen.
Bethany előredőlt, hogy megcsókolja, és közben újra megmarkolta a
farkát.
– És most mennyi időnk van még? – suttogta Jace szájának.
Csajozási tanácsok
fel