Mámor-trilógia 2. - Rajongás
harmincadik fejezet
Bethany az utolsó háztömbnyi utat gyalog tette meg a lakásáig. Minden
tagja elzsibbadt a hidegtől, a ruháját eláztató, könyörtelenül szakadó
esőtől. Nem ment messzire a taxival. Alig maradt pénze a bevásárlás
után, így hát gyalogolt. Némán menetelt, miközben a fejében
kavarogtak a gondolatok, és a szívét mardosta a bánat.
Jace joggal volt dühös rá, ezt nem vitatta. De esélyt se adott neki,
hogy megmagyarázza. Iszonyú dühös volt. Aztán emlékeztette arra,
hogy a lakás az övé, és csak az ő nagylelkűségének hála maradhatott ott.
Emlékeztette rá, hogy nincs semmije. Az égvilágon semmije, ezen a
reménytelen, elcseszett helyzeten kívül.
Jace nem bízott benne. Ezt újra és újra bizonyította. Ő pedig képtelen
volt egy olyan kapcsolatban létezni, amelyben a másik mindig a
legrosszabbat feltételezi róla. Ezen sosem tudna túllendülni. Úgy érezte,
akármennyire is igyekszik, akármilyen sokat is adna, sosem lenne képes
kivívni Jace bizalmát.
Nem is tudta, miért jött egyáltalán vissza. De szüksége volt a
holmijára. Csak pár ruhára. Persze nem az összesre, de legalább a
kabátra. És a farmerra és a pólókra. Magával vihetne az ételt, amit
Jacknek vett, és megvárhatná, míg visszajön. Vagy talán már itt járt,
csalt elkerülték egymást?
Legalább volt mit enniük még pár napig. Elmehetne a szállókra, és
megkérdezhetné, van-e esetleg szabad ágyuk. Talán lenne is.
Vagy inkább hívja fel Jace-t? Próbálja megmagyarázni neki?
Legalább ennyit megérdemelt volna. El kellene mondania neki, miért
nem tudna soha hátat fordítani Jacknek. Sosem beszélt neki erről, sosem
nyitotta meg előtte az énjének ezt a részét.
Vajon Jace megértené? Egyáltalán meg lehet ezt érteni?
De mégis mit segítene ez azon, ha továbbra sem bízna meg benne?
Mikor belépett az épület bejáratán, a portás riadtan nézett rá. Ő
azonban nem törődött az aggodalmával, és a lifthez ment. Csak egy
meleg, száraz helyre vágyott, még ha csak átmeneti menedék is.
Kell lennie valami megoldásnak. Jace volt a legjobb dolog az
életében. Az egyetlen jó és tiszta ember. Nem akarta Jack problémáit a
nyakába akasztani. Jace ezt nem érdemelte meg. Olyasvalakire volt
szüksége, akinek a lelke nem olyan züllött, mint az övé. Valakire,
akiben teljesen meg tudott bízni. Talán nem is hibáztathatta őt a
bizalmatlanságáért. Csak a bizalmára vágyott, és hogy higgyen benne,
de valójában azok alapján, amit eddig megtudott róla, teljesen érthető
volt, hogy nem bízik meg benne feltétel nélkül.
A szomorúság úgy ereszkedett le rá, mint egy sötét felhő. Nem akart
az az ember lenni, áld eddig volt. Olyasvalaki akart lenni, aki méltó a
szeretetre és a bizalomra. Arra vágyott, hogy valaki higgyen benne.
Remélte, hogy az a valaki Jace lesz. De tévedett.
Miután belépett az ajtón, a konyhába ment, hogy forró csokoládét
csináljon magának. Mikor kinyitotta a konyhaszekrényt, amiben a
csészék voltak, megpillantotta a gyógyszeres fiolát, amit Jack hagyott
ott neki. Hosszú percekig csak bámulta. Aztán mintha hipnotizálták
volna, a keze lassan kinyúlt, és az ujjai a műanyag fiolára fonódtak.
Levette a polcról és letette maga elé a pultra. Egy tablettát. Csak
egyet. Azzal minden sokkal elviselhetőbb lenne. Egy melegebb,
boldogabb helyen érezhetné magát. Megnövelné az önbizalmát is, és
képes lenne döntéseket hozni.
Eltávolítaná a szörnyű valóságtól, amellyel szembe kellett néznie.
Ügy könnyebb lenne megvívnia a következő csatát Jace-szel.
Még mielőtt jobban átgondolta volna, remegő kezekkel kinyitotta a
fiolát és a tenyerébe gurított egy tablettát. Vagy inkább vegyen be
kettőt? Már olyan régen nem csinált ilyet. Egy örökkévalóságnak tűnt.
Egytől csak kellemesen elbódult volna, kettővel már kiüti magát, ez
biztos.
Visszatette az egyik tablettát a fiolába, a másikat bedobta a szájába.
Elővett egy poharat és teleengedte vízzel. A szájához emelte, és annyit
ivott belőle, amennyivel lenyelheti a tablettát. Aztán lemerevedett.
Az ég szerelmére, mégis mit művel?
Kiköpte a vizet a tablettával együtt a mosogatóba, belekapaszkodott
a pultba, és a néma zokogás rázta a mellkasát. Mit tett majdnem?
Idegesen megragadta a fiolát, az összes tablettát beleöntötte a
mosogatóba, aztán kinyitotta a csapot, hogy leöblítse. Elhajította az üres
műanyagot, és hallotta, ahogy tompán koppan a padlón. Aztán a
tenyerébe temette az arcát és sírva fakadt.
Képtelen volt megtenni. Még egyszer nem juthat vissza oda. Sóba
többé.
Véget kellett vetnie ennek az egésznek, mielőtt még rámegy. Ha a
kapcsolata Jace-szel ehhez vezetett, akkor szakítania kell vele. Ezt nem
tehette meg magával. Túl sokat és túl keményen küzdött azért, hogy
tiszta legyen, és megszabaduljon a függőségétől.
Bár szinte semmije sem volt, most legalább az élete ért valamit.
Átöltözés nélkül kirohant az ajtón, mert beszélnie kellett Jace-szel,
mielőtt még inába szállt volna a bátorsága. Szakítania kellett vele, és
megmondani neki, hogy kiköltözik a lakásból. Szemtől szembe kellett
ezt közölnie vele.
Nem hagyhatta bizonytalanságban, hogy merre jár, és mit csinál épp.
Odamegy a lakására és közli vele, hogy elmegy. Aztán visszatér a régi
életébe. Talán nem a legjobb élet, de úgy legalább emelt fővel és tiszta
tudattal élhet.
Eszébe jutott, hogy nincs pénze taxira, ezért visszament a fiókhoz és
kivette az egész borítékot. Majd visszaadja Jace-nek, ami maradt,
miután kifizette a fuvart. Nem vesz el tőle egy dollárral se többet, mint
amennyire szüksége volt. Aztán eszébe jutott, hogy Jade hátizsákja még
mindig ott van a kanapén. Odament érte, a vállára vetette és kiment a
lakásból.
Mikor leért az előtérbe, a portás idegesen kiáltott utána.
– Miss Willis, hová megy? Jobb lenne, ha itt várna…
Bethany elengedte a füle mellett a szavait, és kilépett a hidegbe, hogy
taxit fogjon.
• • •
– Hol van? – kérdezte Jace a portástól, amint belépett az épületbe.
A portás felsóhajtott.
– Próbáltam újra felhívni, uram. A kisasszony
visszajött. Akkor hívtam először. De pár perccel később újra elment.
Megpróbáltam megállítani. Csuromvizes volt, át se öltözött. Nagyon
feldúltnak tűnt.
Jace behunyta a szemét, aztán hosszan, cifrán káromkodott.
–Tudja,
hová mehetett?
Kinézett az utcára, ahol az eső már latyakosra áztatta a jéggel borított
járdát. A gyomra görcsbe rándult, mikor arra gondolt, hogy Bethany ott
kint van. Dideregve, szomorúan, magányosan. Valószínűleg visszament
Jackhez. A drágalátos, kurva Jackhez.
Ezt iszonyatosan elbaszta. Dühös volt és minden haragját Bethanyn
töltötte ki, amivel elüldözte. Pontosan ettől rettegett kezdettől fogva.
Nem uram, nem mondott semmit, mikor elment. Csak egy hátizsák
volt nála.
Jace-ben meghűlt a vér. Megöli Jacket, ha Bedianynek bármi baja
esik a cucca miatt. Valószínűleg Bethany elment, hogy megkeresse
Jacket, de alig volt esélye rá, hogy ő előbb találja meg. Ez az első
alkalommal is hetekbe telt. Akkor Bethany nem is tudta, hogy keresi.
Most viszont biztosan nem is akarja, hogy megtalálja. Ha egyáltalán azt
hiszi, hogy érdekli őt annyira, hogy megkeresse. Csakhogy nem adott
neki okot arra, hogy azt higgye, fontos. Ez mindennél jobban fájt Jace-
nek.
Most pedig Bethany kint mászkált az utcán, a hátán egy vagyont érő
kábítószerkészlettel. Ennél jóval kevesebbért is öltek már embert.
Szúrós, de elgyötört pillantással nézett a portásra.
– Ha visszajön,
üljön rá, ha kell, de nehogy engedje újra elmenni. Megértette?
A portás bólintott.
– Igen, uram. Megteszek minden tőlem telhetőt.
Jace felsóhajtott és az ajtó felé indult, azon töprengve, hol kezdje el
keresni Bethanyt. Megcsörrent a mobilja, mikor épp ki akart lépni az
ajtón. Megállt, és megnézte a kijelzőt, de nem ismerte fel a számot.
– Jace Crestwell – szólt bele türelmetlenül.
– Mr. Crestwell, a kisasszony itt van az épület előtt.
Felismerte a portása, Roger hangját. A szíve hevesen kezdett
kalapálni, kirohant az esőbe, és intett a sofőrjének, aki nem messze várt
rá.
– Máris ott vagyok. Ne engedje elmenni!
– Siessen, uram – mondta Roger halkan.
– Nem akart felmenni a
lakásába, hiába kértem. Még az előcsarnokban sem akart várni. Kint van
az esőben, teljesen elázott, és didereg.
– Micsoda?
Jace nem tudott uralkodni az ingerültségén,
– Uram, én mindent megpróbáltam. A kisasszony nincs jól. Valami
nagyon bántja. Nagyon rosszul fest. Jöjjön ide gyorsan. Szemmel
tartom, míg meg nem érkezik.
Jace káromkodott, aztán letette a telefont. Beült a kocsiba és
utasította a sofőrjét, hogy hajtson a lakásához, amilyen gyorsan csak
tud. Egész úton mardosta a rettegés. Többször is elismételte magában,
mit akart mondani Bethanynek, de valahogy az egész esetlennek,
bénának tűnt. Mégis mit mondjon a nőnek, akit szeret, és akit
iszonyatosan és jóvátehetetlenül megbántott?
Feszülten ült, miközben várta, hogy odaérjenek, és minden egyes
piros lámpánál halálra vált a rémülettől. Mi lesz, ha Bethany eltűnik,
mire odaér, ahogy az előbb is? Örökké egy látomást fog kergetni?
Ilyesmire nem is szabad gondolnia. Bethany az övé volt. Nem hagyhatta
elmenni úgy, hogy ne küzdött volna érte. Talán még soha senki nem
akart harcolni érte, de ezúttal másképp lesz.
Végre megállt a kocsi a háza előtt. Jace kiugrott, és az esőben
rohanni kezdett a bejárat felé, a szemével idegesen Bethanyt keresve. A
szíve összeszorult, mikor nem látta. Talán a portásnak sikerült
meggyőznie, hogy menjen be. Vagy mégiscsak elment?
Már majdnem a bejárathoz ért, mikor megpillantotta. A szíve
csaknem megállt, ahogy meglátta. Ott ült a földön, a fal mellett,
összekuporodva, felhúzott térdekkel. A víz csöpögött a ruhájából, a
hajából, tócsát képezve körülötte a járdán.
– Bethany!
Csak erőtlen suttogás jött ki a torkán, nem is volt biztos benne, hogy
Bethany meghallotta. Még ezt is alig tudta kipréselni magából, annyira
összeszorult a mellkasa.
Leguggolt hozzá, és megérintette a karját. Bethany megmozdult, és
felemelte rá a tekintetét. Nagy, ijedt szemeiben olyan mélységes
szomorúság ült, hogy Jace úgy érezte, mintha a lelke legmélyebb
zugába nézne bele.
Talpra állította, és őt is kirázta a hideg, ahogy jeges bőréhez ért.
Bethany falfehér volt és iszonyúan remegett.
– Bébi, gyere, menjünk be!
Jace megpróbált olyan gyöngéd hangon szólni hozzá, ahogy csak
tudott, miközben a halántékában lüktetett a pulzusa.
Próbálta a bejárat felé húzni, de Bethany elrántotta a kezét és
hátralépett. Szemrehányóan nézett rá, könnyektől fényes szemmel.
– Nem! – szólt halkan.
– Nem tehetem, Jace. Azért jöttem ide, hogy
ezt a szemedbe mondjam, és ne egy szó nélkül tűnjek el.
Jace feltartotta a kezét, mert képtelen lett volna elviselni, amit
Bethany mondani készült. Sosem akarta hallani tőle azokat a szavakat.
A szíve majd’ felrobbant, a szeme égett az ürességtől, amit Bethany
tekintetében látott.
– Bébi, kérlek, meg kell hogy hallgass. De előbb be kell hogy
vigyelek az esőből és a hidegből egy meleg helyre. Hiszen vacogsz!
Még megbetegszel.
Bethany a fejét rázta, és védekezőn összefonta a karjait a mellkasa
előtt. Jesszus, csalt nem félt tőle? Talán a viselkedésével elhitette vele,
hogy képes lenne fájdalmat okozni neki? Hányni tudott volna a
gondolattól, hogy Bethany attól fél, bántani fogja. Bárcsak kitörölhetné
azokat a mondatokat, amiket a lakásában a fejéhez vágott!
– Nem. Csak hallgass meg, Jace. Kérlek! Ne nehezítsd meg még
jobban a dolgomat. Ezt meg kell tennem, mielőtt még elveszíteném
magamat, és azt a kis önbecsülést, amit kivívtam magamnak az elmúlt
pár évben.
Bethany hangja elcsuklott. Olyan nagyon remegett, hogy Jace-nek
minden erejével uralkodnia kellett magán, nehogy erőszakkal felcipelje
a lakásába. De tisztában volt vele, hogy ez a pillanat, akármit is készült
mondani Bethany, élete legfontosabb pillanata. Nem engedhette meg
magának, hogy elcsessze. Nem mintha nem tette volna már meg
korábban Bethany lakásában.
– Mondd el – sürgette.
Bethany arcán végigcsorogtak a könnyek, összekeveredve a rá hulló
esőcseppekkel. A haja ázottan tapadt az arcához.
A szempillán esőcseppek csillogtak, amitől csak még fájdalmasan
szebbek voltak bánatos szemei.
Ő volt a világon a leggyönyörűbb dolog, amit valaha is látott, és
most veszélyesen közel állt ahhoz, hogy elveszítse.
– Jack ma reggel hozott egy fiolányi fájdalomcsillapítót. Nekem.
Jace sziszegve fújta ki a levegőt, és alig látott a dühtől. El akarta
kapni azt a szemétládát, és a szart is kiverni belőle. Hogy lehetett
ennyire felelőtlen Bethanyvel? Mikor épp hogy vigyáznia kellett volna
rá. De Bethany nem látta, hogy Jack mekkora bajt hoz rá. Ő még mindig
a régi Jacket istenítette.
– Megmondtam neki, hogy nincs rájuk szükségem. Soha többé. Ő
csak segíteni akart nekem. Régen biztosan bevettem volna a tablettákat.
Bármit megtettem volna értük. De ma már nem. Már különb vagyok
annál. Aztán megjöttél te, és csúnyán összevesztünk, és emlékeztettél
rá, hogy nekem semmim sincs.
– Istenem, bébi, nem így értettem – vágott közbe Jace.
– Egyáltalán
nem így értettem.
Bethany folytatta, mint aki meg sem hallotta, amit mondott.
Túlságosan lefoglalták kavargó gondolatai, és hadarni kezdett, hogy
minél gyorsabban kiadja őket magából.
– Aztán eljöttem, mert túlságosan fájt ott maradni. De mégis
visszajöttem, mert tudtam, hogy nincs rendben, ahogy elrohantam. Abba
kellett hagynom a menekülést, és eléd állni. Logikusan átgondolni a
helyzetet. De ott álltam a konyhában, és úgy éreztem, mintha
összeomlott volna a világ. Átfagytam, és akartam egy bögre forró csokit
készíteni, de mikor kinyitottam a konyhaszekrényt, ott volt az a fiola,
épp előttem. Tudtam, hogy ha csak egy szemet beveszek a tablettákból,
jobban fogom érezni magam, és könnyebben elviselem ezt a káoszt, ami
az életem.
– Istenem, bébi! – suttogta Jace.
– Ilyen közel voltam – mondta Bethany, a két ujjával egy centis
távolságot mutatva.
– Ilyen közel álltam ahhoz, hogy megtegyem. Már a
számban volt a tabletta. Ittam pár korty vizet, hogy lenyeljem. Már
benne volt a torkomban, mikor ráeszméltem, mit csinálok. Majdnem
hagytam, hogy megtörténjen.
Bethany mellkasa belerázkódott, akkorát sóhajtott és lehajtotta a
fejét, miközben ökölbe szorította a kezét.
– De nem nyelted le – suttogta bizonytalanul Jace.
– De majdnem lenyeltem – mondta Bethany szomorúan.
– Akartam.
Szükségem volt rá. Aztán kiköptem, és az összes tablettát beleöntöttem
a mosogatóba. Nem eshetek vissza, Jace. Véget kell vetnünk ennek,
mielőtt tönkretesszük egymást. Ha ezt teszi velem a kapcsolatunk, akkor
képtelen vagyok folytatni. Nem teszek jót neked. Nem teszek jót
magammal – mondta elhalkuló hangon.
A rettegés elszorította Jace torkát. A fejét rázta, és képtelen volt
kipréselni a szavakat magából. Mélységesen lesújtotta, amit Bethany
majdnem megtett. Nem azért, mert elítélte volna ezért, hanem mert
annyira kétségbeesett volt, hogy ilyen közel állt ahhoz, hogy ártson
magának. Mi lett volna, ha nem áll meg?
Bethany maradék kis erejét is lassan elmosta az eső. Szívszaggató
zokogás tört fel a torkából, összefonta a karjait maga előtt, térdre esett,
és előre-hátra dülöngélt.
Jace azonnal letérdelt hozzá, átölelte és erősen magához szorította.
Megcsókolta elázott haját, és a karjában ringatta, miközben zuhogott
rájuk az eső.
– Gyűlölöm magam ezért – hüppögött Bethany.
– A gyöngeségemért.
Hogy egyáltalán kísértésbe estem. Gyűlölöm magamat azért is, hogy
megbántottalak és csalódást okoztam neked. De nem tudok hátat
fordítani Jacknek. Nem várom el, hogy megértsd, hiszen sosem
magyaráztam el neked.
Jace-ben felforrt a düh, Jack miatt, az egész helyzet miatt.
– Miért kockáztatsz ilyen sokat, hogy megvédd? Jack egy igazi
balfasz, Bethany. Miért hagyod, hogy még mindig ő irányítsa az életed?
Bethany eltolta magát Jace-től és felpattant.
– Mert olyan sokat tett
értem! – kiabálta, miközben az eső és a könnyei egyszerre csorogtak
végig az arcán.
– Rengeteg áldozatot hozott értem. Olyan sokat, hogy
sosem tudnám meghálálni neki. Te ezt nem értheted. Sosem tudnád
megérteni, menynyit szenvedett értem.
A szomorúság annyira szorongatta a torkát, hogy minden szava
elcsuklott. Olyan feldúlt volt, hogy már alig tudott magáról, és egész
testében rázkódott a hidegtől.
De volt valami a szavaiban, dühös kiáltásaiban, amitől Jace ereiben
megfagyott a vér. Bármi is történt a múltjában, ami összekötötte
Jackkel, állandóan kísértette. És bármi is volt ez, neki meg kellett
tudnia. Létfontosságú volt ahhoz, hogy megértse Bethanyt, és azt, miért
ragaszkodott ennyire vehemensen Jackhez.
– Akkor magyarázd el nekem – mondta halkan.
– De ezt bent fogjuk
megbeszélni, ahol meleg van, és csak miután átöltöztél száraz ruhába.
Altkor én hallgatlak, te pedig mesélsz. Mindent megoldunk. Együtt,
Bethany.
Bethany már kezdte a fejét rázni, de Jace felállt és felnyalábolta őt is.
– Nem fogadok el elutasító választ – mormolta.
– Egy frászt fogom
hagyni, hogy kisétálj az életemből. Át fogunk beszélni mindent, és te el
fogod árulni nekem, mi a fenéért bízol meg vakon az átkozott Jackben.
És istenemre mondom, ha ezzel végeztünk, nem fogsz itt hagyni engem.
Nem mész sehová, csak velem az ágyba.
Csajozási tanácsok
fel