Mámor-trilógia 2. - Rajongás
harmincegyedik fejezet
Jace megkönnyebbülten felsóhajtott, mikor a liftajtó bezárult mögöttük
a lakásában. Gondoskodni fog róla, hogy Bethany a lift közelébe se
menjen még jó hosszú ideig.
Bevitte őt a fürdőszobába, és miután leültette a lehajtott vécéülőkére,
megnyitotta a zuhanyt. Rögtön elkezdte kihámozni az átázott ruhákból.
A keze remegett – nem a hidegtől –, de képtelen volt leállítani. Teljesen
kikészült attól, hogy majdnem elcseszte azt, aminél fontosabb nem is
létezett számára. Pontosabban el is cseszte.
– Jace, kérlek, csak engedj el! – suttogta Bethany elcsukló hangon.
–
Semmi szükség rá, hogy ezt még tovább húzzuk. Csak engedd, hogy
visszatérhessek a régi életemhez, és te is a tiédhez.
Jace a tenyerébe fogta Bethany arcát, és elszántan nézett a szemébe.
– Nem engedlek el. Soha! Ez nem fog megtörténni. Mégis hogyan
térhetnék vissza a régi életemhez, ha te vagy az életem? Mintha az
életem érne bármit is, ha nem vagy a része… Most pedig szépen
beállunk a zuhany alá és felmelegszünk. Mindketten szarrá fagytunk. Te
még nálam is jobban. Órákat töltöttél kint ebben a kurva hidegben. Még
az a szerencsém, hogy nem hűltél ki teljesen.
Bethany szeme elkerekedett, mire Jace elengedte, és talpra állította.
Ledobálta magáról a ruháit, aztán maga előtt tolva Bethanyt ő is beállt a
zuhanyfülkébe.
Képtelen volt abbahagyni a reszketést. Alig tudta tartani Bethanyt a
zuhany alatt, de szorosan magához ölelte, hogy egyszerre melegítse a
forró vízzel és a saját teste melegével.
Bethany teste olyan hideg volt, akár egy jégcsap. Jace csak magát
okolhatta, amiért ilyen sokáig kint ácsorgott az esőben, szomorúan,
feldúltan, mert ő baszta el az egészet. Azt éreztette Bethanyvel, hogy
egy senki, akinek semmije sincs. Pedig neki ő volt a mindene.
Szerette Bethanyt, már semmi kétsége nem volt efelől. És az ember
nem bánik így azzal, akit szeret, mint ahogy ő viselkedett Bethanyvel.
Semmiféle megértést nem mutatott az irányába. Nem hallgatta meg,
nem hagyta, hogy megmagyarázza. Egész eddig türelmes volt vele, és
várta, hogy majd magától megosztja vele a múltját, és mikor végre itt
volt az alkalom, elszúrta.
Ez többé nem történhetett meg. És legyen átkozott, ha hagyja, hogy
Bethany eltűnjön az életéből, mikor harmincnyolc éven át csak rá várt.
Ahogy a forró pára lassan körbeölelte őket, érezte, ahogy Bethany
remegése lassan enyhül. Fokozatosan elengedte magát a karjaiban, és
hozzásimult, édesen, lágyan, imádnivalón. Minden, amire valaha
vágyott, itt volt a karjaiban. Nem fogja elengedni. Sosem vesztett még
olyan csatát, ami igazán számított neki, és ez volt élete legfontosabb
harca.
Megcsókolta Bethany homlokát és a szájával végigcirógatta az arcát,
le az álláig. Az övé volt. Az ő asszonya. A szeretője. Egy nap pedig a
felesége, ha rajta múlik. Olyan szorosan fogja maga mellett tartani,
hogy minden lélegzetvételen osztozni fognak.
– Felmelegedtél már? – suttogta Bethany fülébe.
Bethany bólintott, mire Jace nehézkesen, de elengedte, hogy elzárja a
csapot. Kisietett vele a zuhanyzóból és gyorsan átdörzsölte egy
törölközővel, nehogy megint fázni kezdjen. Mikor a haja következett,
felemelte a nyakából, és a pillantása megállt a nyakláncon, amit
karácsonyra adott neki. Bethany nem vette le. Még azután se, hogy
ennyire megbántotta. Az ujja hegyével végigsimított a bőrláncon, aztán
lehajolt, hogy megcsókolja Bethany nyakát a füle alatt. Az ajkain érezte
az ütőere lüktetését.
Bethany hátralépett, a pillantása még mindig ijedt és szomorú volt.
– Jace…
– Csitt, Bethany! Csak hagyd, hogy befejezzem. Előbb megszárítalak
és felmelegítelek, aztán beszélünk. Mindenről. És nem mész el. Eszedbe
se jusson! Ha ez kell ahhoz, hogy itt tartsalak, kikötözlek az ágyamhoz,
és picit sem fogom bánni.
Bethany az ajkába harapott, de nem felelt. Hagyta, hogy Jace
betekerje a haját a törülközőbe. Jace levette a köntösét az ajtó hátulján
lévő fogasról, felsegítette Bethanyre, és megkötötte az övét a derekán.
Pár perc alatt ő is megtörölközött és száraz ruhát húzott, aztán
betessékelte Bethanyt a nappaliba.
Begyújtotta a kandallót és leültette Bethanyt a kanapéra.
– Adj pár percet, készítek neked egy forró csokoládét, és máris
jövök.
Végül mégsem indult el, egy helyben tipródott, nem akarta magára
hagyni Bethanyt még ilyen rövid időre sem. Azért is adta rá
szándékosan csak a köntösét, nehogy megint hanyatt-homlok kirohanjon
a lakásból.
Mégis várt a beleegyezésére, és mikor Bethany végre bólintott,
fellélegzett a megkönnyebbüléstől.
Egy örökkévalóságnak tűnt, mire felmelegedett a tej a mikroban.
Gyorsan belekeverte a csokoládéport, tett bele egy kanál cukrot, ahogy
Bethany szerette, és visszament a nappaliba.
Bethany a kanapén kucorgott, maga alá húzva a lábát, mintha még
mindig fázna. Az ölébe vett egy díszpárnát is, és Jace nem tudta
eldönteni, vajon azért, mert ennyire fázott, vagy csak körbe akarta
bástyázni magát, előle.
Nem akart többé akadályokat kettejük közé. De előbb még mindent
nyíltan, őszintén meg kellett beszélniük.
Odanyújtotta a bögrét Bethanynek, aki két kézzel megfogta, hogy
melegítse vele a kezét. Aztán leült melléje a kanapéra, és úgy fordult,
hogy szembe tudjanak nézni egymással. Ö is felhúzta a térdét, hogy
összeérjen Bethanyével. Bethany nem húzódott el, amit jó jelnek vett,
de tudta, hogy ez még kevés ahhoz, hogy kiengesztelje.
– Tartozom egy bocsánatkéréssel – vágott bele.
– Sajnálom,
Bethany! Elvesztettem a fejem. Mikor arra gondoltam, mi minden
történhetett volna veled, bekattantam, és olyan dolgokat mondtam,
amiket nem gondoltam komolyan. Sosem akartam, hogy úgy érzed,
senki vagy, és nincs semmid. Legalább ezt hidd el nekem.
A bögre megremegett Bethany kezében, és eltolta a szájától.
– Értem.
De Jace, bevallottam neked, amit majdnem megtettem.
Bethany arcvonásai megfeszültek a szégyentől és a szomorúságtól,
ami csaknem megőrjítette Jace-t. Képtelen volt már távolságot tartani
kettejük között, ezért kivette a bögrét Bethany kezéből és letette a
dohányzóasztalra, aztán közelebb húzódott hozzá. Az egyik kezét
feltette a kanapé támlájára, átkarolva Bethany vállát, a másik kezével
pedig megfogta a kezét és a hüvelykujjával cirógatni kezdte a tenyerét.
– A „majdnem” a lényeg, bébi. Majdnem megtetted, de mégsem.
Megálltál, és végül nem vetted be azt a tablettát.
Bethany behunyta a szemét, mert a szíve összeszorult, és egy
könnycsepp gördült le az arcán.
– Olyan sok erőfeszítésembe került, míg idáig eljutottam – suttogta.
– De ma, amikor megláttam azt a tablettát… Nem is szoktam gondolni
rá. Nem is kívántam meg még soha, mióta leszoktam róla. Ma viszont
mindennél jobban vágytam rá. Kényszeresen.
Bethany beleborzongott már a gondolatba is, és lehorgasztotta a fejét.
Jace megérintette az állát és gyöngéden felemelte, hogy Bethany a
szemébe nézzen.
– De nem tetted meg, kicsim – mondta halkan Jace, minden szót
megnyomva.
– Nem számít, hogy vágytál rá. Nem vetted be. Ehhez
nagy erő kellett. Legyőzted a késztetést, tehát már nem függsz tőle.
Nem ezt bizonyította számodra a mai nap?
Bethany szemében felcsillant a remény.
– Tényleg ezt gondolod?
– Igen! Nem akarom, hogy emiatt kínozd magad. És mostantól
kezdve itt vagyok én is neked, és segítek. Már nem vagy egyedül. Nem
is leszel, mert ideköltözöl hozzám. Eddig vártam, mert nem akartalak
siettetni, ezért is költöztettelek be a húgom lakásába. De ebből elég,
mostantól itt leszel mellettem.
Bethany meghökkenten nézett rá, már épp tiltakozni akart volna, de
Jace elhallgattatta egy csókkal.
– Az enyém vagy, Bethany. Hozzám tartozol. Én pedig hozzád. Te
ide tartozol. Ezen nem nyitok vitát.
– De Jack…
Jace arca elfancsalodott.
– Beszélnünk kell róla is. Bajba sodor téged,
Bethany, én pedig ezt nem hagyhatom. Nem tűrhetem. Semmilyen
fenyegetés nem érhet.
Bethany megremegve felsóhajtott és próbálta visszatartani a
könnyeit.
– Csakhogy nem fordíthatok hátat neki, Jace. Nem várom el,
hogy ezt megértsd.
– Akkor magyarázd el! Mondd el, miért! Áruld el, mivel tart
sakkban.
Bethany behunyta a szemét, és a könnyek végigcsorogtak az arcán.
– Rengeteget szenvedett miattam. Megvédett engem. El sem tudod
képzelni, mit vállalt értem, Jace.
Jace gombócot érzett a torkában és összeugrott a gyomra. Tudta,
hogy nem fog örülni annak, amit Bethany mondani készült, de
végighallgatja, ha belepusztul is. Ez is Bethany múltjához tartozott, és
végre kész volt mindent megosztani vele, rábízni a legsötétebb titkait,
amelyektől még mindig mély fájdalom ült ki a szemébe.
– Már meséltem neked, hogy egyik nevelőszülőtől kerültünk a
másikhoz – kezdett bele Bethany.
– Noha nem vagyunk vérrokonok,
amint azt már tudod is, közel álltunk egymáshoz, és a gyámügyesek
megpróbáltak bennünket együtt elhelyezni, ha csak mód volt rá. Nem
mindig sikerült. De tudták, hogy ha együtt vagyunk, nem okozunk annyi
gondot, ezért inkább megpróbálták megelőzni a bajt azzal, hogy együtt
helyeztek el. Csak mi kerten voltunk egymásnak.
Bethany megállt, és többször is nagy levegőt vett, hogy
megnyugtassa magát.
– Folytasd, kicsim! – biztatta lágyan Jace.
– Hallgatlak. És itt vagyok
melletted, már semmi sem bánthat téged.
– Mikor tizenkettő voltam, Jack pedig tizenöt, ő a korához képest
nagydarab srác volt. Tudom, hogy most nem látszik rajta, mert túl
sovány, de ha egészséges és jó húsban van, altkor termetes férfi. Magas,
széles vállú. Szóval, együtt laktunk egy családnál, és a nevelőapánk…
Jace izmai megfeszültek, rossz előérzet kerítette hatalmába. Nem
tetszett neki, amerre a történet haladt.
– Szóval a nevelőapánk furcsán mustrált engem, ami aggasztotta
Jacket, ezért sosem tévesztett szem elől, és sosem hagyott kettesben
vele. Aztán kiderült, hogy a nevelőapánk nem válogat fiúk és lányok
között.
Bethanyt kirázta a hideg és elsápadt, annyira szenvedett már az
emlékek felidézésétől is. Jace szorosan magához ölelte, és közben
elfordította az arcát, hogy folytatni tudja. Lágyan simogatta a haját, és
próbálta megnyugtatni, vigasztalni, amennyire csak tőle telt.
– Jack feláldozta magát helyettem – suttogta Bethany.
– Minden
egyes alkalommal közénk állt, mikor a nevelőapánk utánam jött.
Hagyta, hogy az a férfi molesztálja, csak hogy ne engem molesztáljon,
és ezt nem felejthetem el neki soha, Jace. Hónapokon át elviselte ezt
értem, míg végül el tudtunk onnan jönni.
– Istenem, kicsim, annyira sajnálom!
– Jack mindig törődött velem. Miután az autóbalesetem volt, és
azelőtt is. Ő gondoskodott arról, hogy legyen mit ennünk, legyen
ruhánk, amit hordhatunk. Mikor nem tudtam több fájdalomcsillapítóhoz
jutni, pedig akkor még nagy fájdalmaim voltak, Jack szerzett nekem
gyógyszereket. És mikor függővé váltam, kockáztatta a börtönt, és isten
tudja még mit, hogy megkapjam, amire szükségem volt.
Jace nagyot sóhajtott. Iszonyatos, ami kettőjükkel történt. Bár ezek
után új színben látta Jacket, ettől még nem hagyhatta, hogy tönkretegye
Bethany életét. Jack nem csak a fájdalomcsillapítók rabja volt, hanem a
kemény drogoké is, és talán még üzletelt is velük. Olyan drogkészlet
volt nála, amiért simán megölnek egy embert, vagy jó hosszú időre
börtönbe csukják. Esze ágában sem volt hagyni, hogy Bethanyt ebbe
belekeverje.
– Már értem, miért érzel így, kicsim, de figyelj rám! Jack már
túllépett egy határt. Nyakig benne van a drog bizniszben, és téged is
nagy veszélybe sodor. Ezt pedig nem hagyhatom, sőt nem is fogom
hagyni. Sosem engedném, hogy rád bajt hozzon. Ezt érted?
Bethany felült és Jace szemébe nézett.
– Értem, Jace. Nem is akarom
őt mentegetni. Nem tetszik, amit csinál, de a szívem megszakad, ha arra
gondolok, hogy fázik, éhes, és nagy veszélyben van. Nem tudok nem
arra gondolni, hogy ez mind miattam történik.
Jace hevesen rázta a fejét.
– Nem vállalhatsz felelősséget érte. Ezt
nem hagyom! Megvédett téged, ezért mindig hálás leszek neki. De bébi,
még ő sem okolhat téged azért, amilyen a mostani élete.
Mindannyinknak van választása. Ő rossz döntéseket hozott, de ez nem
azt jelenti, hogy neked kellene megfizetned ezeknek az árát.
– Mégis mit tehetnék? Nem fordulhatok el tőle. Nem hagyhatom őt
magára, nincstelenül. Úgy nem, hogy nekem mindenem megvan, neki
pedig semmije sincs.
Jace belenézett könnyes szemébe, és rádöbbent, hogy nem is szeretné
ennyire Bethanyt, ha képes lenne hátat fordítani a családjának.
Megcirógatta Bethany arcát, letörölve a könnyeit, és felsóhajtott.
– Majd kitalálok valamit Jacknek. De meg kell értened, hogy ha én
veszem a kezembe a dolgot, akkor te nem avatkozhatsz bele.
Bethany gondterhelten nézett rá, aztán lesütötte a szemét.
–
Lehetne… – kezdett bele, aztán elhallgatott és az ajkába harapott.
– Mit, kicsim? Ne félj, bármit kérhetsz tőlem.
– De nincs jogom ezt kérni – felelte halkan Bethany.
– Te olyan
sokat adtál nekem, én pedig semmit sem adtam cserébe.
– Te vagy minden számomra. Minden, Bethany. És ezt nem mondom
akárkinek. Még egyetlen nőnek sem mondtam. Tulajdonképpen még
senkinek se ebben az életben.
Bethany olyan csodálkozón és elbűvölve nézett rá, hogy Jace már
nem tudta türtőztetni magát. Átölelte, és úgy a mellkasához szorította,
hogy Bethany talán nem is kapott levegőt.
– Kérdezd csak meg, Bethany!
Azt akartam kérdezni, maradhatna-e Jack a lakásomban – suttogta.
–
Csak egy kis ideig, míg talpra nem áll, és ki tud fizetni egy saját
albérletet.
Jace óvatosan elengedte és eltolta magától Bethanyt, hogy a szemébe
tudjon nézni. A tekintete teljesen komoly volt.
– Ha ideköltözöl hozzám, Jack beköltözhet a lakásodba.
Bethany nem reagált a burkolt zsarolásra. Valójában nem is volt
annyira burkolt. De Jace kész volt minden eszközt bevetni azért, hogy
végre maga mellett tudja őt, az ágyában, az életében.
– Megengeded? – suttogta Bethany.
Hát persze hogy megteszi. És egy fikarcnyi bűntudata sem lesz
emiatt.
– Igen, megengedem.
Bethany a nyakába ugrott, olyan lendülettel, hogy csaknem
hátradöntötte a kanapén.
– Köszönöm! Nem is érdemellek meg, de
mindennap hálát adok érted az égnek!
Jace a kijelentésétől elhúzta a száját, de mivel Bethany nem ágált a
költözés ellen, így nem firtatta tovább a dolgot.
– Alig várom, hogy elmondjam Jacknek! El se fogja hinni!
Jace feltartotta a kezét.
– Vannak feltételeim, Bethany.
Bethany elhallgatott és kérdőn nézett rá.
– A lakásba nem hozhat drogokat. És a közeledbe sem. Ha Kaden és
Trevor egyszer is drogot találnak nála, repülni fog. És ha találkozni
akarsz vele, akkor csakis Kadennel és Trevorral együtt, vagy az én
jelenlétemben teheted. Ebből nem engedek.
Bethany nem szólalt meg, de látszott rajta, hogy az agyában
kattognak a fogaskerekek. Jace lélegzet-visszafojtva várt, és azon
töprengett, vajon nem volt-e túl erőszakós. De egyszerűen ilyen volt a
természete. Ezen nem tudott változtatni, és nem is akart, ha Bethany
biztonságáról volt szó.
– Rendben – felelte halkan Bethany.
– Majd elmagyarázom Jacknek.
– Nem!
Bethany kérdőn felhúzta a szemöldökét.
– Én magyarázom el Jacknek – mondta morcosán Jace.
– Nem foglak
kellemetlen helyzetbe hozni. Hadd legyek én a seggfej. Ez amúgy sem
esik nehezemre, ha rólad van szó.
– Nem vagy seggfej – vágta rá Bethany olyan határozottan, hogy
Jace elmosolyodott.
– Ez azt jelenti, hogy szívesen maradsz velem, és nem gondolod,
hogy egy önző alak vagyok, aki megzsarolt, hogy költözz hozzá?
Bethany pillantása ellágyult. Odabújt Jace-hez, a teste olyan puhán és
melegen simult hozzá, mint a lágy szatén. Kibaszottul tökéletes volt.
Jace végigsimított a hátán, és azt kívánta, bárcsak ne lenne rajta a
köntös.
– Sosem akartam elmenni – suttogta Bethany.
– Azt hittem, te
akarod, hogy elmenjek!
– Csitt, bébi, ilyen ne is mondj! Soha!
– De nagyon félek, Jace. Aggódom amiatt, hogy alakulnak köztünk a
dolgok, és hogy vajon meddig tudlak még boldoggá tenni.
Bethany hangján érződött a rettegés. Attól félt, hogy csak időszakos,
ami köztük van, és hogy mi lesz majd vele, ha Jace ráun, és továbblép.
– És még mindig félek attól, hogy nem vagyok elég jó neked – tette
hozzá remegő hangon.
– Ugyan, kicsim!
Bethany megrázta a fejét.
– Nem illek bele a világodba. Hogy is
tudnék? És attól félek, hogy egy nap te is rádöbbensz erre.
Jace megsimogatta Bethany arcát, mikor a vállához bújt.
– Te vagy
az én egész világom, bébi. De ezt már túltárgyaltuk.
Érezte, ahogy Bethany megremeg, ezért még szorosabban ölelte, és
megpuszilta a haját.
– Szeretném elhinni – suttogta Bethany.
– Mert te meg az én egész
világom vagy, és ez megrémít. Te vagy minden öröm az életemben. A
legjobb dolog, ami valaha is történt velem. Sok mindent elvesztettem
már, de túléltem. De ha téged elveszítenélek, az annyira összetörne,
mint még soha semmi. Ilyen nagy hatalmad van fölöttem, és ez ijesztő.
Jace behunyta a szemét és nagy levegőt vett, miközben értelmezte
magában Bethany szavait. Nem mondta, hogy szereti, de meggyőződése
volt, hogy csak azért, mert ez volt az utolsó gát, amit át kellett
szakítania magában. Talán erre Bethany még nem állt készen. De kész
volt várni rá, akár örökké is. Boldogan töltené a következő negyven évet
azzal, hogy meggyőzze Bethanyt, hogy mindig mellette marad. Egyszer
talán kimondja azt a szót is, és azt a napot örökre bevési az
emlékezetébe.
– Bébi, figyelj rám!
Bethany felnézett rá, Jace pedig cirógatni kezdte az ajkait az
ujjbegyével.
– Az a hatalom, amiről beszélsz, nem az irányításról szól. Nincs köze
hozzá az engedelmességednek, sem az én dominanciámnak. Amiről te
beszélsz, az az érzelmi kiszolgáltatottság. De bébi, neked épp ilyen
hatalmad van fölöttem. Sőt még sokkal több van neked, mint nekem.
Bethany szeme elkerekedett a csodálkozástól.
– Ez így van – folytatta Jace, mielőtt még a szavába vághatott volna.
– Nagyobb a hatalmad, a befolyásod, mint el tudnád képzelni. A szívem
a kezedben van. Ez nem valami blabla. Nem azt mondom, amit
szerintem hallani szeretnél, hogy befolyásoljalak. Ennél már nem
lehetek őszintébb. A tiéd vagyok. A szívem, a lelkem, mindenem a tiéd.
– Jace!
Bethany megilletődötten suttogta a nevét, és őszinte ámulattal nézett
rá. A szája kinyílt a csodálkozástól, és remegő kezekkel érintette meg
Jace-t. Jace a tenyeréhez dörzsölte az arcát, és megcsókolta puha bőrét.
– Komolyan? – kérdezte Bethany.
Jace elmosolyodott.
– Nem hiheted, hogy minden nőnek ezt
mondom, akivel lefekszem.
Bethany megrázta a fejét.
– Nem, ezt egyáltalán nem gondolom.
– Akkor hidd csak el, bébi. Nézz rám! Higgy magadban. Higgy
kettőnkben! Ez mind igaz. Olyan komoly, amennyire csak lehet. Még
soha nem gondoltam semmit se komolyabban az életben.
– Rendben – felelte Bethany olyan halk, lágy hangon, hogy Jace
beleborzongott.
– Ideköltözöl?
Bethany bólintott.
– Megengeded, hogy megoldjam a dolgot Jackkel?
Bethany újra bólintott.
– Készen állsz arra, hogy teljesen odaadd magad nekem? És nem
csak az ágyban, a kapcsolatunk minden területén.
Bethany egy pillanatra habozott, mielőtt megint bólintott.
– Soha ne fuss el előlem, Bethany! Történjen bármi, maradj itt, és
harcolj. Kiabálj velem, vitatkozz, vágj a fejemhez valamit, csinálj
bármit, de soha ne menj világgá! Maradj itt, és harcolj azért, amink van.
Tudod, hogy lobbanékony vagyok, és néha hülyeségeket mondok,
amiket nem gondolok komolyan. De ne menekülj el, ha a helyzet
rázóssá válik, ígérd meg ezt nekem!
Bethany átölelte a nyakát és édesen, odaadóan hozzábújt.
– Ígérem!
Csajozási tanácsok
fel