Mámor-trilógia 2. - Rajongás

harmincnegyedik fejezet

Pasizási tanácsok

Jace és Bethany a szilvesztert Gabe-bel, Miával és Ashsel töltötte. Ezúttal Bethany már kevésbé volt zavarban, Jace mégis nagyon odafigyelt rá. Bethany folyamatosan aggódott Jack miatt, és Jace magában átkozta azt az önző szemétládát, amiért képes volt ezt művelni vele.
Miután visszaadta neki a hátizsákot, Jack köddé vált, és azóta sem ment vissza a lakásba. Még csak fel se hívta Bethanyt, nem is próbált kapcsolatba lépni vele. Jace biztosra tudta, mert miközben Trevor a lakást figyelte, Kaden diszkrét távolságból szemmel tartotta Bethanyt. Noha meghagyta Kadennek, hogy kövesse Jacket, Jack valószínűleg észrevehette, hogy figyelik, ezért mindent megtett, hogy úgy felszívódjon, hogy még a nyomát se találják.
És amíg ő a baromi fontos drogügyleteit intézte, Bethany csaknem belebetegedett az aggodalomba.
Jace ezért megkérte Gabe-et, Miát és Asht, hogy segítsenek Bethanyt felvidítani szilveszter este. Az ő lakásában gyűltek össze mind, mert Bethany itt már otthonosan érezte magát. A kedvenc ételeit rendelte, és hozzá fekete cseresznyés üdítőt, ami Mia kedvence volt, de Bethany is azonnal megszerette, mikor megkóstolta. Jace rögtön az eszébe is véste, hogy tartania kell belőle otthon egy kisebb készletet, hogy Bethany bármikor ihasson ilyet, ha kedve tartja.
– Szerettem volna, ha ti tudjátok meg elsőként – szólalt meg titokzatosan Gabe, mikor a társalgás egy pillanatra elcsendesedett. Jace azon nyomban jövendőbeli sógora felé fordult. Gabe és Mia a nagy, kétszemélyes fotelban ültek, Jace és Bethany a kanapén összebújva, Ash pedig mellettük a karosszékben.
Miután pukkadásig teleették magukat, a nappaliban üldögéltek a tévé előtt, iszogatva, és várva, hogy a Times Square-en éjfél előtt egy perccel leeresszék a kristálygömböt. Mia javasolta, hogy menjenek le a térre, és élőben nézzék végig az eseményt, de Gabe és Jace leszavazták a tömeg miatt. No és mivel Jace-nek fogalma sem volt, merre van Jack – és vajon megszabadult-e már a drogoktól –, így nem kockáztathatta Bethany biztonságát.
Gabe gyöngéden Miára pillantott, aki visszamosolygott rá, izgatottan csillogó szemekkel.
– Végre kitűztük az időpontot! – közölte Gabe hosszú szünet után.
– Jobban mondva, Mia végre kitűzte az időpontot – tette hozzá ironikusan.
Mia erre a karjára ütött, mire Gabe felnevetett, és fájdalmat mímelve felemelte a karját.
Bethany elmosolyodott és kíváncsian hajolt előre.
– De hisz ez csodás, Mia! Mikorra?
– Áprilisig várat – morogta Gabe.
– Tavaszi esküvőt akar. Próbáltam rábeszélni, hogy szökjünk meg holnap, és házasodjunk össze Vegasban az év első napján. Nem tudok ennél jobb évkezdést elképzelni, mint hogy hivatalosan is összekössem az életem a nővel, akit szeretek. Mia ellágyultan nézett rá. Jace szíve is megtelt boldogsággal, és magához szorította Bethanyt. Meghitt pillanat volt, a családja körében, akik a világon a legfontosabbak voltak számára, és a karjaiban a nővel, akit szeretett. Boldoggá tette az is, hogy a húgát együtt látja a férfival, aki mindennél jobban szerette és csodálta.
Csak egy dolog hiányzott… Ash. Nem mintha Ash nem lett volna jelen, de ő volt az egyetlen, aki kilógott a társaságból.
– Ez nagyon is romantikus indok a szökésre – ismerte el Mia.
Gabe szeme csibészesen csillogott.
– Ez azt jelenti, hogy megfontolod? Megtankoltatom a gépet, és egy órán belül indulhatunk. Mia megint rácsapott, és a szemét forgatta.
– Nem! Igazi esküvőt akarok. Úgy, hogy a bátyám vezet az oltárhoz. Az egész hacacárét akarom. Gyönyörű ruhát, csodás tortát, és azt, hogy mindenki lássa, ahogy Mrs. Gabe Hamilton leszek.
– Én pedig azt akarom, hogy mindent megkapj, amire vágysz – tette hozzá Gabe komoly arccal.
– Nekem az a legfontosabb, hogy a feleségem légy. A többi csak hab azon a csodás tortán, amit szeretnél. Mia erre megcsókolta, Jace pedig összenézett Ashsel és a szemét forgatta. Ash válaszul a fejét csóválta.
– Ez azt jelenti, hogy még négy hónapig el kell viselnünk ezt az idegtépő várakozást – fortyogott Ash.
Gabe felnevetett, Mia pedig legyintett egyet Jace és Ash irányába, aztán Bethanyhez fordult.
– Szeretném, ha te is ott lennél az esküvőmön – mondta lágyan. Bethany szája kinyílt a csodálkozástól. Szóhoz sem jutott az őszinte meglepetéstől. Jace biztatóan magához szorította.
– De hisz alig ismersz! – felelte Bethany.
– Nem akarom, hogy kötelességednek érezd, hogy meghívj, csak mert Jace és én… Mia elmosolyodott.
– Nem érzem annak. Tényleg szeretném, ha eljönnél. Gabe szerint ez az én nagy napom, és minden lány megérdemli, hogy élete nagy napján teljesüljön minden kívánsága. Én pedig azt kívánom, hogy te is mellettem legyél.
Bethany elpirult, de a szeme boldogan csillogott. Jace szerette volna megölelni a kishúgát, amiért azt éreztette Bethanyvel, hogy fontos, és számít a jelenlétére.
– Akkor boldogan elmegyek – válaszolta Bethany halkan. Mia rámosolygott.
– És ha már a kívánságoknál tartok: a lányokkal lemennénk a Vibe-ba a héten.
Mielőtt még Mia folytathatta volna, Gabe felhorkant, majd Jace is csatlakozott.
– Csitt, ti ketten! – intette le őket Mia, majd Bethanyre nézett.
– Ahogy mondtam, a csajokkal lemegyünk a klubba, és szeretnénk, ha velünk tartanál.
Bethany hirtelen Jace-re pillantott, mintha a beleegyezését kérné. Jace rámosolygott.
– Természetesen elmehetsz – suttogta úgy, hogy a többiek ne hallják.
– Nem kell az engedélyemet kérned.
Bethany úgy nézett rá, mintha azt üzenné, hogy tartja magát a kapcsolatuk szabályaihoz, amiben korábban megegyeztek. Jace imádta ezért, hogy ilyen engedelmes, és kész volt mindenben átadni neki az irányítást, de nem is akart ezzel visszaélni. A csillagokat is lehozta volna Bethanynek, ha arra kéri.
Amúgy is tudta, hogy Mia szeretné elvinni bulizni. Miután elmondta neki, mi a helyzet Jackkel, és mennyire aggódott érte Bethany az utóbbi napokban, Mia kapva kapott az alkalmon és közölte, hogy Bethanynek most igazán jót tenne egy csajos este.
– Boldogan elmennék – mondta Bethany Miának.
Mia arca felragyogott.
– Jó! Akkor ezt megbeszéltük. Holnapután lemegyünk a klubba. Majd érted megyek Jace lakására, és onnan együtt megyünk a lányokért. Gabe majd kölcsönadja a sofőrjét arra az estére.
– Abban biztos lehetsz! – mormolta Gabe.
– Már csak az hiányzik, hogy egy csapat spicces nő Manhattanben bolyongjon éjjel az utcán.
– Azt megnézném! – kuncogott Ash.
– A mi lakásunk, Mia – javította lei Jace.
– Az enyém és Bethanyé. Nem csak az enyém.
Mia elvörösödött, és bocsánatkérőn nézett Bethanyre.
– Természetesen! Úgy sajnálom! Csak megszoktam, hogy így hívom. Ne haragudj, Bethany, nem úgy értettem. Bethany zavarba jött, és durcásan pillantott Jace-re, aki erre elvigyorodott. Egyáltalán nem bánta, ha a többiek előtt is hangsúlyozhatta, hogy Bethany már az élete része.
– Semmi baj, Mia, tudom, hogy értetted – mondta Bethany.
– Ó, nézzétek csak! Mindjárt éjfél, már elkezdődött a visszaszámlálás!
Mindenki a képernyőre nézett, még épp időben ahhoz, hogy lássák, amint éjfélt üt az óra.
– Boldog új évet! – kiáltott fel Mia.
– Boldog új évet! – mondta Ash, felemelve a poharát.
– Boldog új évet! – csatlakozott Gabe.
Jace lehajolt, hogy megcsókolja Bethanyt.
– Boldog új évet, kicsim!
– Neked is – suttogta Bethany és visszacsókolta.
– Tudod, mit tervezek az újév első napjára? – súgta a fülébe Jace.
– Mit?
– Egész nap szeretkezni fogunk. Azt mondják, amit újév napján csinálsz, azt fogod egész évben csinálni.
– Komolyan? – Bethany elmosolyodott.
– Így tartja a mondás.
– Akkor pontosan ezt fogjuk csinálni – mondta Bethany és újra megcsókolta Jace-t.
– Nincs ellenvetésem.
– És még ők tesznek ránk megjegyzést – dohogott Mia, félbeszakítva Jace-t, aki kezdett teljesen belefeledkezni a csókolózásba.
Jace morcosán nézett Miára.
– Ugyan, kérlek! Mintha bárki is túl tudna tenni rajtatok.
Úgy tűnt, Gabe remekül szórakozik, de nem szólt egy szót se.
– Akkor képzeld csalt magadat az én helyembe! – vágott közbe Ash.
– Úgy érzem magam, mint az egyetlen szingli a szerelemhajón!
– Akkor találj magadnak egy nőt! – mondta mosolyogva Mia. Ash a szemét forgatta és kiitta a poharát.
– Ráérek még arra, drágám! Egyébként is, épeszű nő nem házasodna be az én eszelős családomba.
– Te most sértegetsz bennünket? – vonta fel a szemöldökét Mia. Jace ebben a percben még jobban imádta Miát. Ash egy pillanatra értetlenül nézett, aztán szélesen elmosolyodott. A szeme melegen, derűsen csillogott.
Rájött, hogy Mia úgy értette, ők az igazi családja. Nem az apja, az anyja, meg az ütődött testvérei. A valódi családja itt volt, ebben a szobában. Ők voltak, akik feltétel nélkül szerették és elfogadták.
– Soha nem tenném! – válaszolta Ash.
– És kösz az emlékeztetőt, édesem!
Bethany csodálattal nézett rájuk. A mosolyában benne volt a vágyódás is, az iránt, amit a többiek megosztottak egymással: a barátság elszakíthatatlan kötelékét, amibe valójában már ő is beletartozott, csak még nem fogta fel teljesen.
– Ez már a te családod is – suttogta a fülébe Jace.
Bethany odafordult hozzá, és napok óta először végre őszinte boldogság tükröződött az arcán. A szeme ragyogott, nem árnyékolta be a pillantását a szomorúság, sem az aggodalom.
– Igen – felelte.
– Az enyém is, igaz?
Jace gyöngéden, hosszan megcsókolta, és magához szorította.
– Jó érzés, ugye?
– A legjobb! – vágta rá határozottan Bethany.
– Sosem reméltem, hogy egyszer nekem is lehet ebben részem. Még mindig alig hiszem el. Néha meg kell csípnem magamat, hogy tudjam, nem álmodom, és ez tényleg megtörténik.
Jace rámosolygott. A szíve majd’ szétfeszítette a mellkasát, annyira csordultig telt szeretettel Bethany iránt.
– Hidd csak el, bébi. Minden igaz, és minden a tiéd.

Csajozási tanácsok

fel