Mámor-trilógia 2. - Rajongás
negyvenedik fejezet
Jace kétségbeesetten járkált fel-alá a váróteremben. Kint kellett
maradnia, míg az orvosok megpróbálták semlegesíteni Bethany
szervezetében a drogok hatását. Nem tudta, hogyan és egyáltalán miért
adhatta be neki Jack, de addig nem is tudja kideríteni, míg az a
szemétláda elő nem kerül. Kész csoda lesz, ha nem öli meg, mielőtt még
magyarázatot tud adni erre az egészre.
Ezután pedig vége a jóindulatának. Többé nem tűri el Jacket. Nem
érdekelte az sem, ha ezzel elkeseríti Bethanyt, de Jacknek el kellett
tűnnie az életéből. Ha Jack adta neki a drogokat, feljelenti a rendőrségen
és lecsukatja. Felőle aztán élete végéig rohadhat a sitten.
Mia is azon nyomban elindult a kórházba, miután Gabe felhívta, és a
többiekkel együtt ült a váróban. Szörnyen aggódott a bátyja miatt, de
Gabe halkan megkérte, hogy hagyja most békén, ezért távolabb
húzódott. Jace nagyon hálás volt ezért a barátjának. A legkevésbé sem
akarta a húgán kitölteni a mérgét, mikor ő csak segíteni akart. Hálás volt
azért, hogy mindannyian itt voltak mellette és feltétel nélkül
támogatták, noha meg se érdemelte azok után, ahogy viselkedett.
Különösen Ashsel. Ash ennek ellenére vele volt, és egész idő alatt el
sem mozdult mellőle. Ott ült a váróban, és Bethanyért izgult, akárcsak a
többiek.
Aztán egyszer csak belépett az ajtón Kaden, maga előtt tolva Jacket.
Mikor Jace feldühödve elindult feléjük, Kaden feltartotta a kezét és
betaszigálta Jacket az egyik családi váróba, ahol magukban lehettek.
Jace követte őket, de Gabe és Ash is a nyomában loholtak, hogy
megakadályozzák, ha netán valami őrültséget próbálna elkövetni.
Például embert ölni nyilvános helyen.
Mikor az ajtó becsukódott mögöttük, Jace a falhoz nyomta Jacket és
megragadta a torkánál.
– Mi a francot műveltél vele, te szemét?
Jack arca eltorzult a fájdalomtól. A szemei véresek voltak, pocsékul
festett, és még csak nem is próbálta megvédeni magát.
– Mit adtál be neki? – ripakodott rá Jace.
– Bethany odabent harcol
az életéért, és tudnunk kell, mit vett be, hogy segíthessenek rajta.
–Altatót – felelte Jack remegő hangon.
– Egy egész üveggel.
Legalább negyven szem volt benne. Nem tudom pontosan.
– Megyek és megmondom nekik – szólt halkan Gabe.
– De miért adtad be neki? Egyáltalán hogy csináltad a tudta nélkül?
Magától sosem vette volna be azt a sok szart.
– Nem neki szántam – nyöszörögte Jack.
– A forró csokiban volt. De
a rossz bögréből ivott.
– Hogy micsoda?
– Magamnak szántam – felelte komoran Jack.
– Nem számítottam rá,
hogy felbukkan. Nem kellett volna ott lennie. De fogalmam sem volt,
hogy figyelteted a lakást.
– Mit akarsz ezzel mondani? Hogy te akartál öngyilkos lenni?
– Igen, pontosan azt magyarázom. Én tettem bele az altatókat a forró
csokiba. Hagytam volna neki egy búcsúüzenetet, aztán csendben
eltűnök.
– Te hülye barom! Azt állítod, hogy fontos neked, de képes lettél
volna ezt tenni vele? Szerinted abba nem roppant volna bele, ha gyáván
megfutamodsz és megölöd magad? Hihetetlenül önző vagy!
Belegondoltál egyáltalán abba, hogy érezte volna magát Bethany, ha
megteszed?
– Nézd, én csak szívességet tettem neked – csattant fel Jack.
–
Inkább örülnöd kellene, hogy többé már nem vagyok láb alatt.
– Undorodom tőled – mondta dühösen Jace.
– Ez nem rólam szól!
Nekünk nem kell jóban lennünk, de Bethany szeret téged, és én
szeretem őt. Azt akarom, hogy boldog legyen. Csakis ez számít nekem.
És ha meghalnál, az nem tenné boldoggá.
Jack bűnbánóan és letörten nézett rá.
– Nem akartam, hogy ez
történjen. Tudnod kell, hogy sosem tennék olyat, amivel bánthatom.
– De már korábban is adtál neki drogot!
– Az más volt. Azokat nem adagolta volna túl. Sosem tette. Csak
akkor vett be tablettát, ha szüksége volt rá. Én csak gondoskodni
akartam róla, hogy megkapja, amire szüksége van.
– Egyáltalán nincs szüksége arra a szarra! Soha többé nem is lesz!
– Túl fogja élni? – kérdezte félve Jack.
– Jace, haver, jönnöd kell! – szólt be Gabe az ajtón.
– Bethany szíve
leállt. Most próbálják visszahozni.
Jace térdre esett, a szíve majd’ felrobbant a fájdalomtól.
– Nem! –
üvöltötte.
– Nem veszíthetem el őt! Az istenit, nem!
Ash sápadtan, összetörtén nézte. Mia ott termett mellette és átölelte,
de nem érzett semmi mást, csak mélységes
kétségbeesést. Jack
imbolyogva elindult, de Kaden megragadta a karját, leültette egy
székbe, és keményen rászólt, hogy ne mozduljon onnan. Gabe is bejött a
szobába, az arca fájdalmas és együtt érző volt.
– Nem! – suttogta Jace elcsukló hangon.
Aztán hirtelen felállt, mert tudta, hogy neki kell visszahoznia
Bethanyt. Nem hagyhatja így elmenni. Harcolnia kell! Érte, kettőjükért.
Kiszabadította magát Mia öleléséből és rohant Bethanyhez.
Berontott az ajtón, nem törődve a nővérek kiabálásával, hogy menjen ki.
Mindenkit ellökdösött maga elől, annyira kétségbeesetten próbált
odajutni Bethanyhez. Nem hagyhatta, hogy egyedül haljon meg, a
kórházi személyzet által körülvéve, akik nem szerették úgy, ahogyan ő
szerette.
– Bethany! – kiáltotta rémülten, mikor meglátta, hogyan próbálják
meg újraéleszteni.
– Ne add fel! Ne merd feladni, bébi! Harcolj, a kurva
életbe! Küzdj!
Kábán bámulta a csövet, amit újra ledugtak Bethany torkába, az
orvost, ahogy szívmasszázst csinál neki, az oxigént, amit a tüdejébe
pumpáltak, és a gyógyszert, amit a vénájába fecskendeztek. De
egyvalamiről nem tudta levenni a szemét: az egyenes vonalról a
szívmonitoron, amit csak néha szakított meg egy-egy függőleges csík,
mikor megnyomták a szívét.
– Ne hagyj itt! – könyörgött megtörtén Jace.
– Bébi, kérlek, ne hagyj
itt!
– Uram, ki kell mennie – szólt halkan, de megértőén az egyik nővér.
– Tudom, hogy mellette akar lenni, de hagyja, hogy végezzük a
munkánkat. Itt csak útban van.
– Nem hagyom egyedül! – jelentette ki elszántan Jace.
– Vele kell
maradnom, hogy megértse, hogy tudja, mennyire szeretem. Nem
hagyom egyedül meghalni! Nem hagyom meghalni, és kész!
– Ha azt akarja, hogy éljen, altkor menjen ki, hogy vissza tudjuk
hozni – rivallt rá az egyik orvos.
– Most csak ennyit tehet érte. Hagyja,
hadd végezzük a munkánkat!
– Haver, gyere, hagyd őket! – szólalt meg mellette Ash.
– Vissza
fogják hozni. Hinned kell ebben! De a legjobb, amit tehetsz, ha most
kijössz velünk a folyosóra.
Ash és Gabe két oldalról megragadták és kicipelték a szobából.
– Bethany! – kiáltotta Jace, miközben az ajtó bezárult mögöttük.
–
Ne add fel, a szentségit! Szeretlek! Harcolj!
• • •
A váróteremben fullasztó volt a feszültség. Jace a pádon ült, a tenyerébe
temetve az arcát. Felidézte magában minden Bethanyvel kapcsolatos
emlékét, az első egymásra nézésüktől kezdve, mikor meglátta őt Mia
eljegyzési partiján, minden egyes mosolyát, minden nevetését, minden
szeretkezésüket. A pillanatot, mikor másodszor feltette rá a nyakéket.
Az éjszakát, mikor édesen becsípve magáévá tette. És a szomorúságot
és a fájdalmat a tekintetében azon az estén, mikor jóvátehetetlenül
megbántotta.
– Jace!
Jace felnézett, és meglátta maga mellett Miát. Mia megölelte és
magához szorította.
– Bethany rendbe fog jönni! Erős nő. Sokat túlélt már, nem létezik,
hogy ez legyőzze.
Jace beletemette az arcát Mia hajába, és némán magához szorította.
Kezdte elveszíteni a józan eszét. Kezdett megtörni. Minden egyes
percben egy kis része meghalt, amíg nem tudort semmit Bethanyről.
– Nem veszíthetem el őt, Mia! Nem veszíthetem el…
– Nem is fogod! – vágta rá határozottan Mia.
– Erősebb annál, Jace!
Túl fogja élni!
Jace felemelte a fejét, és Mia válla fölött Jackre nézett, áld a
sarokban ült, lehajtott fejjel, a tenyerébe temetve az arcát.
Újra elfogta a düh, minden erejére szüksége volt, hogy ne fojtsa meg
őt puszta kézzel. Iszonyúan dühös volt rá, amiért ekkora veszélybe
sodorta Bethanyt, az sem érdekelte, hogy nem szándékosan tette.
Megtörtént, és Bethany most az életéért küzdött. Ha meghal, addig nem
nyugszik, míg Jack meg nem fizet ezért.
– Szeretlek, kicsim – suttogta Miának.
– Köszönöm, hogy mellettem
vagy, és hogy hiszel Bethanyben.
– Én is szeretlek, Jace! – felelte fájdalmas hangon Mia.
– És
szeretem Bethanyt. Tökéletes számodra, te pedig tökéletes vagy neki.
– Nem, nem vagyok az – motyogta Jace.
– Sok rosszat tettem, Mia.
És iszonyúan fáj, hogy bántottam őt. Ha túléli, esedezni fogok a
bocsánatáért.
– Szívem, figyelj rám! – mondta Mia és eltolta magától, hogy a
szemébe nézzen. Felemelte Jace állát, és szeretetteljesen, megértőén
nézett rá.
– Mindannyian hibázunk. Gondolj csak Gabe-re! Nagyon
dühös voltam rá. Padlón voltam, mikor ellökött magától. Soha
életemben semmi nem fájt még annyira. Ezt te is tudod, hiszen láttál
engem. Egy roncs voltam, mikor Ashsel elvittetek vakációzni
hálaadáskor. De tudod mit? Gabe helyrehozta a hibáját. És nem számít,
mit tett, ettől még ugyanúgy szerettem. Bár haragos voltam és
megbántott, ez nem jelentette azt, hogy már nem szeretem. Bethany
pedig szeret téged – mondta lágyan Mia.
– És ez nem változik attól,
hogy megbántottad. Lesz esélyed kiengesztelni, Jace. Hinned kell
ebben! Bethanynek most mindennél nagyobb szüksége van a hitedre.
Hinned kell benne, hogy túléli, és hinned kell a szerelmetekben.
– Köszönöm – suttogta Jace.
– Igazad van. Túl fogja élni! Igazi
harcos. Nem adja fel egykönnyen, azt már rég megtehette volna. Én
pedig mellette leszek, míg fel nem épül. Nem adom fel, ahogy ő se
fogja.
Mia rámosolygott és megpuszilta az arcát.
– Örülök, hogy szerelmes
vagy, Jace. Boldog vagyok, hogy megtaláltad az igazit. Megérdemled
azokért az évekért, amiket feláldoztál, hogy rólam gondoskodj.
Jace megfogta a kezét és megszorította, mintha a családjába és az őt
körülvevő szeretetbe kapaszkodna bele.
– Sosem volt áldozat, Mia. Nem
bánok semmit. Egész életemben Bethanyre vártam, és végre
megtaláltam. Örülök, hogy mindketten megtaláltuk a boldogságunkat és
hogy szép jövő vár ránk. Alig várom, hogy szörnyen elkényeztethessem
az unokaöcséimet és unokahúgaimat, akiiekéi megajándékozol. És alig
várom, hogy a saját gyerekeimmel is ezt tehessem.
Mia sugárzón elmosolyodott, az egész arca ragyogott.
– Hát nem
csodás gondolat? Te és én együtt alapítunk családot. Egy nagy közös
családot.
– De igen, csodás – felelte lágyan Jace.
– Mr. Crestwell?
Jace megfordult, és megpillantotta az orvost az ajtóban.
– Már visszajöhet és bent is maradhat a szobában, ha szeretne.
Jace felpattant. Félve tette fel a következő kérdést.
– Jól van?
Túlélte?
Az orvos arckifejezése megkönnyebbült volt, de komor.
–
Visszahoztak, és a drog nagy részét sikerült eltávolítanunk a
szervezetéből. Most pihen. Valószínűleg egy ideig még nem fog
felébredni, de leülhet mellé és megvárhatja.
Ez nem is volt kérdés Jace számára. Mellette marad, míg fel nem
ébred, és soha többé nem tágít mellőle.
Mielőtt elindult a szoba felé, Kadenhez fordult.
– Gondoskodjon
róla, hogy Jack ne menjen sehová. Még nem döntöttem el, mi legyen
vele.
– Igen, uram.
Jace visszasietett Bethany szobájába, ami ezúttal csendesebb volt,
mint korábban. Mégis a szívébe hasított a fájdalom, mikor meglátta őt
az ágyon, sápadtan, mozdulatlanul leült az ágya mellé és közelebb húzta a széket, hogy közvetlenül a
feje mellett legyen. Bethany olyan törékenynek tűnt, mint egy
porcelánbaba. Hátrasimított egy hajtincset a homlokából és
megcirógatta az arcát.
Az egyetlen hang a szobában a szívmonitor egyenletes csipogása
volt. Bethany orrában még mindig volt egy szonda, amin keresztül
oxigént kapott, és mindene mozdulatlan volt. A légzése olyan erőtlen
volt, hogy Jace-nek közel kellett hajolnia a szájához, hogy
meggyőződjön róla, hogy még lélegzik.
Megcsókolta Bethany homlokát és behunyta a szemét,
megkönnyebbülten hallgatva a szívmonitor megnyugtató hangját. Tehát
él. Lélegzik. A szíve dobog. Ez most elég is volt száradta. Akármi is
történjen ezek után, ő beéri azzal, hogy Bethany él és az élete része.
– Gyere vissza hozzám, Bethany! – suttogta
– Nagyon szeretlek!
Csajozási tanácsok
fel