Nyolcadik fejezet
- Halleluja! - rikoltott Jarret Jourdemayne tiszteletes.
- Isten hozott a Fény Templomában, testvér! Heather nővérünk barátait mindig szívesen látjuk. Éjjelnappal, testvérem, éjjelnappal!
- Izé, köszönöm - bólintottam, és elfojtottam magamban a késztetést, hogy testvéremnek nevezzem, mert ehhez cseppnyi kedvet sem éreztem. Már volt egy öcsém, és ez éppen elég volt nekem. Több mint elég. Csak azért mentem oda, hogy megnézzem magamnak azt a férfit, aki elszipkázta tőlem Heathert. Méghozzá éppen akkor, amikor már majdnem sikerült megtennem vele a következő lépést a fogadás megnyerése, és ezzel Miss Greenglass káprázatos teste felé.
Bár Heather még csak a harmincas évei végén járt, özvegy volt. Méghozzá nagyon csinos özvegy, akire néhai félje tekintélyes vagyont hagyott. A pénze csak annyiban érdekelt, hogy általa lehetőségem nyílt üzleti ügyekben találkozgatni vele. Így aztán lelkesen udvarolgattam neki és vártam, hogy eljöjjön a lány ideje. Heather, bár nem volt hűvös természetű, némiképp félénk típusnak tűnt, ami miatt gondos előkészületeket igényelt. Finoman közeledtem felé, mialatt túljutottam Ednán, Fern Forresteren és Graceen.
A tökéletes időzítésből fakadóan pont a kellő pillanatban érkezett el a teljes megadáshoz. És akkor váratlanul elkapta a vallásos áhítat. Lázas izgalommal újságolta, hogy újjászületett. Valahogy összeakadt Jarret Jourdemayne tiszteletessel, a Fény Templomának alapítójával és főpapjával. A tiszteletes karizmatikus egyénisége, szenvedélyes vallásossága, és tiszta, átható tekintete magával ragadta a nőt. Arról lelkendezett, hogy megnyílt a lelke és ezáltal beleköltözhetett a Szentlélek. Arra készült, hogy maga is a Templom tagjává váljon. Úgy vélte, attól a perctől kezdve a hit, a szellem, a tisztaság és személyesen maga Jourdemayne tiszteletes fogja vezérelni a lépteit. Alapos okom volt haragudni Jarret tiszteletesre, továbbá gyanakodni, hogy az egyházfit nem annyira Heather lelke, sokkal inkább a bankszámlája és talán a teste érdekelte. Felvetettem Heathernek ezt a lehetőséget.
- Ó, Steven, hogy vagy képes ilyesmire! - tiltakozott hevesen.
- A tiszteletes Isten embere!
- Emlékszel Jimmy Swaggartre? És Jim Bakkerre? Ez a fickó is át fog verni, vagy talán valami rosszabbra is képes! Fogadd meg a szavamat!
- Hogy mondhatsz ilyet? Még csak nem is ismered!
- Hát jó! - jelentettem ki.
- Találkozom vele, és megpróbálom kitalálni, hogy miféle ember. Mikor lesz a következő istentisztelet? - Eljössz egy igehirdetésre a Templomba? - tört ki Heather.
- Hisz ez csodás, Steven! Lehet, hogy te magad is újjászületsz!
- Azt azért kétlem - mordultam fel.
- Anyám azt mesélte, hogy az első születésem is elég nehezen ment. Szóval, így jutottam odáig, hogy Jarret Jourdemayne tiszteletes a testvérének nevezett. Nem csekély erőfeszítésembe telt, hogy végigüljem az igehirdetést. Elsősorban a két fiatal lány érdekelt, akiket a tiszteletes „akolitusának” nevezett. Egyiküket Szent Szűz Marthának, a másikat Hittel Áldott Marynek hívták. Bár mindketten hófehér, bő, laza köntöst viseltek, láttam, hogy a testük olyan, mint egy mennyei katedrális. Éltem a gyanúval, hogy nem csak az oltár körüli teendők - éneklés és a persely körbehordozása - elvégzésében állnak a tiszteletes rendelkezésére.
Azt terveztem, megtalálom a módját, hogyan leplezzem le a tiszteletest, ha nem is a világ, de legalább Heather előtt. Azt reméltem, hogy így megfeledkezik a lelke megmentéséről - ami szerintem cseppet sem forgott veszélyben -, és eszébe jut a teste gyönyöre. Meg persze az én testemé is. Természetesen egyszerűbb lett volna keríteni egy másik H betűs nőt, de már túl sok energiát fordítottam Heather elcsábítására. Emellett kedveltem annyira, hogy nem akartam végignézni, amint kihasználják.
Ha a szexuális kizsákmányolással kapcsolatos gyanúm igaz, csak várnom kell, amíg a tiszteletes közeledik felé.
Sejtelmem sem volt arról, hogy ez meddig várat
magára. És persze arról sem, hogy maga Heather hogyan reagálna: tetszene-e neki
a dolog, vagy felháborodna. Azon töprengtem, hogy hogyan lehetne lecsapni a
tiszteletesre, amikor Szent Szűz Martha nővér vagy Hittel Áldott Mary nővér
körül kujtorog. A mise után, mialatt Heather és a java részben nőkből álló tömeg
a tiszteletes körül tolongott, sikerült félre vonnom a két káprázatos szépségű
lányt.- Nagyon megindító volt az istentisztelet - mosolyogtam rájuk. A tele perselyből ítélve nagyon jövedelmező is.
- Meséljék már el nekem hölgyeim, hogy miképp jöttek össze… Szóval, hogyan ismerkedtek meg a derék tiszteletessel? Kiderült, hogy testvérek - valódi testvérek. A szüleik Jourdemayne követőiként élték le az életüket. Mindketten áldottnak érezték magukat, amikor a lányaikat katolikussá tette az egyház vezetője, és annak szentelték életüket, hogy Isten országát elhozzák az emberiségnek. Martha tizenkilenc éves volt, Mary húsz. Martha fején barna haj ékeskedett, Maryén aranybarna. Martha pokolian szexi volt, Mary még inkább. Ösztönösen éreztem, hogy egyikük sem az az ártatlan virágszál, amit a hamvas arc és a fehér köntös sugall.
- Bizonyára megéri ilyen fontos munkát végezni - fondorkodtam.
- Önök és a tiszteletes nyilván igen közeli viszonyban állnak.
- Amilyen közeliben csak lehet - mosolygott Mary.
- A tiszteletes csodálatos férfiú. És igen életerős - tette hozzá.
- Dacára a korának - egészítette ki Martha.
- Maga is életerősnek tűnik! - mondta Maiy.
- És fiatalabb - mondta Martha.
- De nem túl fiatal! - bólogatott Mary.
- Pont megfelelő korban van - mosolygott Martha.
- Ó, igazán köszönöm - mondtam kissé elgyengülve, és nyomban felvéstem az agyamba ezt a két pompás teremtést, hogy felkeressem őket (vagy legalábbis egyiküket), amikor majd az M betűhöz érek. Mivel immár teljesen biztos voltam abban, hogy a tiszteletes nem csak az M&M lányok (máris így gondoltam rájuk) lelkével foglalkozik, meg kellett találnom a módját, hogy ezt Heathernek is bebizonyítsam. Hirtelen eszembe villant Ginger képe. Hűséges olvasóim nyilván emlékeznek rá, hogy Ginger egy „mindenre kapható” hölgy volt, akivel utoljára Russel barátom házában volt szerencsém találkozni. És persze arra is, hogy csábító, de üzleti alapokon nyugvó szolgáltatását visszautasítottam Grace kevésbé közkézen forgó (bár, mint kiderült, szintén költségekkel járó) bájaiért. Biztos voltam abban, hogy Ginger nem ellenkezik, szívesen kiveszi a részét a tervezett hadműveletből. Magától értetődően tisztes díjazás ellenében. Miután hazavittem Heathert és hazaértem, felhívtam Russelt, hogy elkérjem tőle Ginger telefonszámát.
- Szóval megfogadtad a tanácsomat, mi? - kuncogott Russel.
- Nagyon jól teszed! A kicsike tényleg ügyes!
- Ez remek. És hogy van Grace? - kérdeztem álnokul.
- Bámulatosan! Az utóbbi időben nagyon élénk és vidám, bár sejtelmem sincs, hogy miért. Felhívtam Gingert. Először azt hitte, hogy megváltoztattam a nézeteimet, és mégis feliratkozom az ügyfelei listájára, de miután elmagyaráztam neki hívásom igazi célját, nem csupán készségesen segített a terv végrehajtásában, hanem saját ötleteivel is hozzájárult. Kiderült, hogy korábbi lakótársa a kettejük szobáját elválasztó ajtóba beépített egy speciális tükröt, amely csak az egyik irányba tükrözött, a másik irányba tökéletesen átlátszó volt.
Így a kukkoló hajlamokkal megáldott ügyfelek figyelemmel kísérhették, hogy mi folyik a másik szobában. Minden tökéletes volt. Ginger úgy vélte, pompás mulatság lesz elcsábítani a tiszteletest - persze csak akkor, ha meg tudunk állapodni a megfelelő díjazásban. Sikerült megállapodnunk. A következő lépés az volt, hogy megkerestem Jourdemayne tiszteletest. A templomban bukkantam rá. Elmeséltem neki, hogy ismerek egy ifjú hölgyet, aki nagyon boldogtalan, és akire - véleményem szerint - jó hatással lenne a tiszteletes vigasztalása.
- Halleluja, testvérem! - rikoltotta a pasas a képembe.
- Megvilágosodik egy újabb lélek! Dicsérjük az Urat!
- Igen, így van - köhécseltem zavartan.
- A helyzet az, tiszteletes úr, hogy a szerencsétlen lány igen félénk és visszahúzódó természetű. Fél felkeresni a fényt, amely, ahogy ön említette, elhozza neki a megvilágosodást. De talán ez a fény elmehetne hozzá. Az jár a fejemben, hogy talán lehetséges lenne, hogy ön meglátogassa, és akkor megtapasztalhatná az ön… hitének erejét. Mivel a tiszteletes kissé kétkedve fogadta a javaslatomat, ráerősítettem: - Tudja, a lány árva, és bár a szüleitől komoly vagyont örökölt, nem hiszem… Ez hatott.
- Mi az, hogy „lehetséges lenne”, testvérem! - ragyogott fel a tiszteletes.
- Nekem minden gyötrelmet megér, ha megmenthetek egy magányos, vergődő lelket a sötétségtől! Csak mutasd az utat, testvér! Hanem a nők gyakran még a legjobban felépített tervet is képesek tönkretenni. Eredetileg nem akartam beavatni Heathert a részletekbe. Azt akartam, hogy jöjjön el velem Ginger lakására. Ennek érdekében a lehető legfinomabb módon elmagyaráztam neki, hogy szeretném megmutatni a tiszteletes jellemének számára eddig ismeretlen oldalát. Egyszerűen elutasított.
- Sejtelmem sincs, miért akarod lerombolni előttem Jourdemayne tiszteletes tekintélyét, Steven. Egy ilyen kitűnő, istenes ember! Ha ez valami ostoba féltékenység, akkor igen méltatlan hozzád! Biztosíthatlak, hogy a legteljesebb mértékben megbízom a tiszteletes jellemében és becsületében, és a bizalmamat semmi sem képes
megingatni. Nem, a világon sehová sem megyek veled, semmilyen
céllal. Sőt, valójában csodálkozom rajtad, Steven! Azt hittem rólad, hogy
jellemes férfi vagy! Úgy látszik, tévedtem. Hát, erről ennyit.De már kifizettem Ginger gázsiját, és biztosra vettem, hogy nem szívesen adná vissza. így aztán Heather nélkül jelentem meg a lakásán a megbeszélt időpontban, viszont szereztem egy videokamerát. Ginger először tiltakozott, de gyorsan újratárgyaltuk a tiszteletdíja összegét. Ha meggondolom, mennyibe került nekem ez a terv, azt kell mondjam, hogy Grace szinte ingyen állt a rendelkezésemre. Ginger nem okozott problémát. Azt mondta a tiszteletesnek, hogy ő egy szánni való bűnös, aztán ezt be is bizonyította neki. Méghozzá alaposan.
A tiszteletes kezdetben mindent megtett, hogy eltérítse a bűntől. Először Istenhez, majd Jézushoz fohászkodott. Az igazat megvallva, még akkor is így tett, amikor Ginger már javában gyakorolta rajta az egyik legmegátalkodottabb bűnét. Az egyházfi egy óvatlan pillanatban megkeresztelte. Ez érdekes hatást váltott ki a lányból, mivel Ginger a nyelve segítségével válaszolt. Keményre varázsolta a tiszteletes férfiasságát, hogy kényelmesen beleereszkedhessen. A tiszteletes igen élénk életerőről tett tanúbizonyságot, amikor megkísérelte kiűzni a lányból az ördögöt. Bizonyára sikerülhetett neki, mert örömteli kiáltásait alighanem a mennyekben is hallották… Felhívtam Heathert.
- Van egy felvételem, amit szeretnék megmutatni neked. Azt hiszem, nagyon érdekesnek találnád.
- Már megint Jourdemayne tiszteletesről szól a dal? - kérdezte gyanakodva.
- Steven, már megmondtam, én nem...
- Csak nézd meg! - kértem.
- Heather, ez az ember nem az, akinek hiszed. Ez a felvétel bizonyítja. Megmutatja, amint...
- Nem érdekel! - jajdult fel Heather.
- Nem akarom tudni! Ó, Steven, miért vagy képtelen hagyni, hogy a dolgok a maguk útján menjenek? Ó, istenem! Soha többé nem akarlak látni, Steven! Isten veled, Steven!
- Én csak… - kezdtem volna magyarázkodni, de a telefon elnémult. Nagyon dühös lettem. Valószínűleg örökre kiestem Heather kegyeiből, ráadásul nem volt másik H betűs nő a láthatáron, és akkor még nem számoltam bele a rengeteg, feleslegesen kidobott pénzt. De még a kezemben volt a felvétel, és egy dolgot megtehettem: kilódítom Jarret tiszteletest az egyházi üzletből. Azonnal elindultam a templom felé. Mire odaértem, némileg lehiggadtam.
- Ha akarom, tönkretehetem magát ezzel a kazettával - mondtam a tiszteletesnek.
- De ahogy a dal is mondja, egész földi életünkben a csapdákat kerülgetjük. Szóval, a felvétel nálam marad, ha maga megtesz valamit. Hagyja békén Heathert. Felejtse el a pénzét és minden mást, ami vele kapcsolatos, különben a kazetta az újságokhoz és a tévétársaságokhoz kerül. Rendben? - Amit csak akar, testvérem - mondta a tiszteletes.
- Isten útjai kifürkészhetetlenek. Ha akar ad, ha akar elvesz! Halleluja, testvér!
- Nem vagyok a testvére! - mordultam rá. Miközben kifelé ballagtam a templomból, a lépcsőn összetalálkoztam Szent Szűz Martha nővérrel. A fehér köntös helyett ezúttal szoknyát és blúzt viselt, amiben még jobban kirajzolódott isteni alakja.
- Helló! - mosolygott rám angyalian.
- Csak nem velem akart találkozni? - Nos, tulajdonképpen a tiszteletessel volt egy kis dolgom - mondtam -, de örülök, hogy látom! Mary merre jár? - Otthon van - mondta Martha és tetőtől-talpig végigmért.
- Szeretne találkozni vele? Biztos tetszene neki, ha meglátogatná.
- Tulajdonképpen...
- Akár én is magával mehetek, hogy közösen szórakozzunk egyet. A tiszteletes mindig élvezi az ilyen közös mókákat.
- Ebben biztos voltam, de khm… Pillanatnyilag nem vagyok olyan kondícióban, mint általában. És, izé… Van némi kötelezettségem, de ha a meghívás még egy-két hét múlva is érvényes, akkor...
- Azt hittük, tetszünk magának - vonta össze a szemöldökét.
- Ó, persze, persze! - mondtam sietve.
- De ez most rendkívüli helyzet. Nehéz lenne elmagyarázni, de mivel maguk M… - M? - ismételte incselkedve.
- Mit akar ez jelenteni? - Úgy értem, hogy a nevük M betűvel kezdődik - magyaráztam -, és...
- Nem azzal kezdődik - ingatta a fejét.
- Nem? - Az enyém például Sz-szel. Szent Szűz Martha.
- Igen, de én az igazi nevüket értem alatta. Tudja...
- Ez az igazi nevem - mondta tömören.
- Tényleg? - Úgy bizony. Tudja, a szüléink nagyon vallásosak voltak. Ezekre az átkozott szent nevekre kereszteltek minket.
- Úgy érti - egészen megdöbbentem -, hogy a húga tulajdonképpen...
- Hittel Áldott Mary - bólintott Martha.
- Ez van a születési anyakönyvi kivonatán és minden iratában.
- Hát akkor: halleluja! - rikkantottam boldogan. így aztán egy hosszú és gyönyörteli enyelgést követően Hittel Áldott Mary nővér ruganyos és kéjvágyó teste elhozta nekem a dicsőséget. A szívem mélyéig hálás voltam a szüleiknek, hogy ilyen dicséretesen vallásos nevet adtak a lányaiknak, de még hálásabb voltam azért, hogy a lányok nem vették komolyan a nagy ájtatoskodást. Mary tényleg megörült, amikor meglátott, és bár mindketten sajnáltuk, hogy a nővére nem vesz részt a találkozón, kimeríthetetlenül mohónak, leleményesnek és sportosnak bizonyult.
Fennállt a lehetőség, hogy tapasztalata a Jourdemayne tiszteletes társaságában folytatott tanulmányokból eredt, de őszintén szólva kételkedtem ebben. Sokkal valószínűbbnek tartottam, hogy a lány született tehetség. Hogy stílusosan mondjam, isteni ajándék. Bizonyára így lehetett, mert mire befejeztük, sokkal többet fohászkodtam, mint az utóbbi évek során összesen. Miután visszatértem az irodába, összefoglaltam az eseményeket Miss Greenglassnek. Pontosan, az időrendet szigorúan betartva meséltem a történéseket, és reméltem, hogy egyetlen részletet sem felejtek ki.
- Isten útjai - fejeztem be a mesét -, néha csakugyan kifürkészhetetlenek. Miss Greenglass szárazon közölte, hogy szerinte istennek jobb dolga is akadna, mint hogy segít nekem megnyerni a fogadást. Erre azt feleltem, hogy ezt azért nem venném biztosra. Aztán egy pillantást vetettem az égre, és nem minden öröm nélkül megállapítottam, hogy már csak tizennyolc betű van hátra.