Ami kell neki

Sportingbet Regisztracios Bonusz

Második fejezet

Mac ötszemélyes Dodge kisteherautójával indultak útnak. Ryder hátranézett a válla felett, és látta, hogy Kit a hátsó ülésen alszik. Törékenynek és gyámoltalannak látszott, pedig Ryder tudta, hogy nem ilyen. A tavalyi év jócskán megtette a hatását.
– Alszik? – kérdezte Mac halkan.
Ryder Mac felé fordult.
– Igen. Húzza a lóbőrt.
Mac megrázta a fejét.
– Szüksége volt erre a hétvégére, hogy kiengedjen.
Mac elhallgatott, és keményen megmarkolta a kormányt.
– Még mindig rémálmai vannak.
Ryder fájdalmasan összeszorította a fogát.
– Biztosan jó ötlet, hogy elhoztatok? Talán időre lenne szükségetek kettesben.
Mac kérdőn nézett vissza rá.
– Minden rendben van veled, tesó? Furcsán viselkedtél az elmúlt időben. Meg mernék rá esküdni, hogy kerültél bennünket. Kitnek nagyon hiányoztál.
Ryder nagyot nyelt és félrenézett.
– Dehogyis – hazudta.
– Sok munka volt a műhelyben. Meg úgy gondoltam, hogy meg kell beszélnetek néhány dolgot nélkülem. Nem akartam a terhetekre lenni.
– Hagyd már ezt a hülyeséget. Tudod, hogy bármikor szívesen látunk. Kit szétrúgja a seggedet, ha továbbra is kerülsz minket.
Ryder elmosolyodott.
Igen, azt el tudja képzelni. Ezt szerette benne a legjobban. Akaratos, szabad szellem volt. Gyönyörű nő.
– Úgy rontott rám, mint egy pitbull, amikor beléptem a bárba – mondta Ryder.
Mac nevetett.
– Ilyen a csajom. Keresztülviszi tűzön-vízen, amit akar.
– Nekem is hiányzott – vallotta be Ryder, mielőtt átgondolta volna, mit is mond.
Mac a szeme sarkából ránézett.
– Akkor ne viselkedj úgy, mint egy idegen.
– Ki az idegen? – kérdezte Kit álmos hangon.
Ryder megfordult és látta, hogy a lány felkel az ülésről, és a szemét dörzsölgeti.
– Senki, drága. Jót aludtál?
A lány ásított és összeráncolta a szemöldökét.
– Egyiketeknek hátra kellene ülnie, hogy odabújhassak hozzá. Ryder és Mac kacagni kezdtek. Kit végtelenül bújós volt. Nem nyugodott, amíg oda nem gömbölyödött valamelyikükhöz. Igazság szerint legtöbbször Ryder is boldogan magához ölelte. Kit előrehajolt, és az első ülések támlájára könyökölt.
– Szóval, ki az idegen?
– Ryder.
Kit felhorkant.
– Na, ez igaz. Ha nem ismerném jobban, azt mondanám, hogy már nem szeret.
– Lehetetlen – felelte Ryder és az ujját a lány állához érintette. Kit áthajolt az ülésen, és megcsókolta Rydert. A férfi annyira meglepődött, hogy elfelejtett reagálni. Mire észbe kapott volna, a lány már elhúzódott tőle.
– Kit! – hörögte Mac.
– Ne kezdj el olyat, amit nem fejezhetsz be. Vezetek, az isten szerelmére!
A lány pajzánul mosolygott.
– Akkor bezzeg nem panaszkodsz, amikor leszoplak vezetés közben.
– Atyám! – felelte Mac.
– Tudod, drága, ha tudtam volna erről a kis nyalánkságról, szívesen hátraültem volna veled.
– Még nincs késő – válaszolta Kit ártatlanul.
– Mac még mindig félrehúzódhat.
– A pokolba is, így lesz – motyogta Mac.
– Szerinted mekkora élmény merevedéssel vezetni?
Kit nevetett és hátradőlt.
– Fiúk, nagy bajban lesztek, ha odaérünk.
– Ez fenyegetés, drága? Mert, meg kell mondjam, őszintén remélem, hogy inkább ígéret.
– Ámen – vetette közbe Mac, és nagyot sóhajtott.
Ryder teste megfeszült, amikor a lány a hajába túrt. Az ujjbegyével simogatta a hajfürtjeit, húzogatta, fésülte őket.
– Szeretem a hajadat – mondta Kit merengve.
– Pont olyan hosszú és vad, mint te.
Ryder felnyögött. A fenébe. Hogy a pokolba lesz képes kibírni az utat? Kit egy istennő. Nincs semmi, amit ne imádna ebben a nőben.
A lány a hajával játszott. Ryder kiegyenesedett az ülésben, hogy jobban elérje.
– Alig várom, hogy beletúrjak a hajadba, miközben a magadévá teszel – suttogta a lány.
– Jézusom, Kit. Fejezd be, vagy esküszöm az égre, szólok Macnek, hogy húzódjon félre, és rettenetesen megduglak.
– Ezzel próbálsz meg eltántorítani? – hüledezett Kit.
Mac ismét nevetett.
– Én szóltam, ember. Nagyon hiányoztál neki.
– Mennyi idő még, Mac? – kérdezte Kit és kivette a kezét Ryder hajából.
– Egy órára vagyunk Houstontól, baby. Onnan még negyvenöt perc Galvestonig.
Ryder megfordult az ülésben. Kit a rövid alvás ellenére fáradtnak látszott. Mély ráncok szegélyezték a gyönyörű zöld szemet, sötét táskák ültek alatta.
– Miért nem alszol még egy kicsit, drága? Felkeltünk, amint odaértünk.
– Máris ráuntatok a társaságomra? – incselkedett Kit.
– Tedd, amit mond, Kit! – mondta Mac a vezetőülésből.
– Minden pihenésre szükséged lesz.
– Szívesebben aludnék el, ha valakihez hozzábújhatnék – motyogta Kit. Mégis hátradőlt, és egy ásítás kíséretében összegömbölyödött az ülésen.
Ryder és Mac szótlanul tették meg az út hátralévő részét. Ryder időnként Kitre pillantott, de a lány csendesen aludt. Megérkeztek Galvestonba, végighajtottak a tengerparti úton, amíg meg nem érkeztek a hotelbe. Mac leparkolt az épület előtt, kiszállt és bejelentkezett. Kit aludt, mialatt Ryder Macre várt. Néhány perccel később Mac beszállt a kocsiba és beállt a hotel melletti egyik parkolóba.
– Viszem a csomagokat. Keltsd fel Kitet! – mondta Mac halkan.
– A legfelső emeleten van a szobánk.
Ryder kiszállt a kocsiból, és kinyitotta a hátsó ajtót. Kit selymes haja szétterült az ülésen. Csendes lélegzése betöltötte a teret. Ryder megsimogatta az arcát, mire a lány fészkelődni kezdett.
– Ideje felkelni, drága – motyogta Ryder.
A lány nyújtózkodott, és halkan morgott egyet.
– Megérkeztünk?
A könyökére támaszkodott, és szétnézett. Megpróbálta kiverni az álmot a szeméből. Pislogott, és megrázta a fejét.
Ryder kinyújtotta a kezét és kisegítette a kocsiból. A lány kilépett, a karjába bújt és az arcát a mellébe fúrta.
A férfi átkarolta és magához szorította.
- Gyere, drága! Mac a recepció előtt vár.
Bekísérte Kitet a hotelbe, ahol Mac már a liftet hívta. Belépve Kit azonnal Mac oldalára simult. A férfi birtoklón átkarolta. Megcsókolta a feje búbját, a lány pedig felé fordította az arcát, hogy a száját is megcsókolhassa.
Ryder félrenézett. Kellemetlenül érezte magát az intim jelenet miatt.
A lift ajtaja kinyílt, kiléptek a folyosóra. Mac mutatta az utat a szobához a folyosó végén, ahol letette a csomagokat és bedugta a kártyát az ajtórésbe. Kit kinyitotta az ajtót, besétált előttük és felkapcsolta a villanyokat. Mac lakosztályt bérelt, állapította meg Ryder. Volt egy kis nappali, ahonnan franciaablak nyílt az erkélyre.
Ryder és Mac is beléptek Kit mögött a hálószobába.
– Ó, királyi ágy – kiáltott a lány és ledobta magát.
– Nagyon tetszik!
Mac nevetett és letette a táskákat az ágy mellé.
– Gyorsan lezuhanyozom. Öt perc és itt vagyok.
Mac eltűnt a fürdőszobában és becsukta az ajtót. Ryder és Kit egyedül maradt.
A lány zavart arckifejezéssel ült az ágyon. Ryder felhúzta a szemöldökét. Kíváncsi volt, miért érzi magát kellemetlenül.
– Mi jár abban a csinos kis fejedben, Kit?
A lány zavartan elpirult és félrenézett. Ujjai idegesen babráltak az ágyneművel. Aztán zöld szemét a férfira emelte.
– Azt hiszem, eltelt egy kis idő – mondta rekedten.
– Lehet, hogy már nem is akarsz engem.
Ryder sóhajtott. Mennyire összezavart mindent. Ahelyett, hogy élvezte volna a jó dolgát, mindent elrontott. Odament az ágyhoz, ahol Kit ült, és a kezébe vette az arcát. Beletúrt a lány hajába.
Lehajolt és mélyen megcsókolta. Hosszan elidőzött az ajkánál. Sehol sem voltak már a puha, kényelmes csókok, amelyeket egykor váltottak. Forró és szenvedélyes volt. Hatalmas izgalmat érzett az ágyékában, a pénisze azonnal reagált.
Megnyalta a lány ajkát, a foga közé vette, Kit pedig hevesen viszonozta.
– Vedd le a ruhádat, drága! Régóta nem kóstoltam már a puncidat, pedig a puszta gondolatra is olyan kemény leszek, mint a kőszikla.
Kit megremegett, ahogy felállt Ryder előtt és elkezdett kibújni az ingéből. Valami megváltozott a férfiban. Nem tudta volna megmondani, mi az, de elég szexuális feszültség volt a helyiségben ahhoz, hogy mindketten lángra lobbanjanak.
Kit a földre ejtette az ingét, aztán a farmerja gombjához nyúlt. Lassan letolta magáról a nadrágot, már csak alsóneműben állt ott.
Rydernek elakadt a lélegzete.
– Fekete alsónemű. A kedvencem.
Kit elmosolyodott.
– Megjegyeztem.
– Nem számít, drága, zsákruhában is csodálatosan néznél ki.
Kit Ryderhez hajolt és a karját a nyaka köré fonta.
– Túl sok a ruha rajtad. Ha még többet szeretnél látni belőlem, jobb lesz, ha elkezded ledobálni magadról.
Ryder megfogta a lány fenekét az alsónemű selymes anyagán keresztül. Az ágy felé tolta, míg Kit lába a matrachoz nem ütközött. Ledőlt vele az ágyra, de nem engedte el a lányt. Együtt huppantak hátra, a testük összefonódott.
– Ma nem te irányítasz, drága – súgta Ryder a lány fülébe.
A férfi a füle mögötti finom bőrt kezdte nyalogatni és harapdálni. Kit egész teste libabőrös lett, amikor a foga közé vette a fülcimpáját.
A melltartója pántja lecsúszott a vállán. Ryder türelmetlenül babrált a kosarakkal, amíg a lány melle szabaddá nem vált. Kit felnyögött, mielőtt még elérte volna a mellbimbóját. Levegő után kapkodott, de szaggatott légzésének üteme nem versenyezhetett növekvő izgalmával. A lába között a farmer nyers anyagát érezte, ahogy Ryder a térde közé csúsztatta az egyik lábát és szétfeszítette a térdét. A férfi kemény, vágytól izzó teste máris úgy mozgott, mintha dugná. Kit érzete, hogy a puncijához nyomódik a kitüremkedés a farmerján.
Ryder tovább mozgott, a farmer a selyemhez préselődött.
– Kérlek! – suttogta Kit.
– Mit szeretnél, drága? Megcsókoljalak? Kinyaljalak? Megdugjalak?
– Igen, igen és igen!
Ryder nevetett, aztán nagy testét lejjebb csúsztatta a lányon, míg az ajka az alsóneműje széléhez nem ért. Addig ügyeskedett, míg a foga közé vette a peremét, majd elkezdte lassan lefelé húzni.
A férfi ujja a lány tetoválása felett lebegett, ahogy az alsónemű egyre lejjebb került. Hűvös levegő nyaldosta a lány puncijának finom bőrét. Megremegett.
A férfi finoman lehámozta róla a bugyiját. Kit meztelenül feküdt az ágyban, kitárulkozva Ryder előtt, hogy a férfi azt tehessen vele, amit csak akar. Ez nagyon felizgatta. Régóta nem voltak együtt. Túlságosan régóta. A lány rettenetesen akarta. Azt akarta, hogy a két férfi, aki ennyire fontos neki, megérintse és imádja.
Finom ujjak hajtogatták szét a puncija redőit. Ryder az ujjhegyével a vagináját simogatta, és duzzadt csiklóját izgatta. Kit teste összerándult, a háta ívbe feszült, a csípőjét lefelé szorította.
– Nyugi, drága!
Az ujj a hüvelye felé mozgott. Alig egy kicsit belecsúszott, majd gyorsan visszakozott. Kit felnyögött a gyönyörtől. Ryder lehajolt, és nagyon finoman körbe-körbe mozgatta a nyelvét a lüktető csiklója felett.
– Ryder!
A férfi beszívta a csiklóját, és két ujját a puncijába dugta. Kit a lábával átölelte a férfi vállát, és erősen szorította, mintha csak az élete függne tőle.
– Annyira finom vagy, drága! Pont, ahogy emlékeztem. Édes és gyönyörű.
A szavaira, a nyelve és az ujja mozdulataira hatalmas kéj öntötte el a lány medencéjét. A teste ívbe feszült és vonaglott.
– Menj el nekem, drága! Engedd el! – suttogta Ryder a vaginája előtt.
Bedugta három ujját a hüvelyébe. Beszívta, és a foga közé vette a csiklóját.
Kit lehunyta a szemét és hangosan felsikított. Az orgazmus elhatalmasodott rajta, minden izom megfeszült a hasában. Ryder a kezébe vette a fenekét, és a punciját falta. A nyelve és a harapása mindenhová elért odalent.
A lány a férfi hajában turkált, megragadta a fejét, és magához szorította, ahogy a kéj a hatalmába kerítette, és szétáradt a testében.
Ryder óvatosan lefejtette magáról a kezét, és elégedetten a lányra mosolygott a lába között.
– Tetszik, ugye, drága?
– Te fenevad! – suttogta a lány. – Melyik nőnek ne tetszene?
Ryder elhúzódott tőle, felegyenesedett az ágy mellett, és gyorsan ledobta magáról az inget. Kit a hátán feküdt, a férfi kitüremkedő izmait nézte. Csodálattal töltötte el a sárkánytetoválás, amely a férfi mellkasát díszítette. Pontos mása volt annak, amely a saját alhasán látszott.
Akárki is alkotta meg a „szexi” szót, biztos, hogy ilyen férfit látott lelki szemei előtt. Erőt és magabiztosságot sugárzott. A vadsággal együtt, amely körüllengte, akármelyik nő libidóját felizgatta volna.
Ryder keze a sliccére siklott, kigombolta a farmert, és lecsúsztatta a combján. Benyúlt az alsónadrágjába, és előhúzta a farkát.
Kitnek elállt a lélegzete. Istenem, soha nem fogja megunni ezt a mozdulatot. A férfi állt egy pillanatig, a kezét végighúzta merev péniszén. A lányra bámult, a szemében néma ígéret csillogott.
Kit combja akaratlanul, hívogatón tárult szét. Megremegett, amikor a férfi előrelépett és az ágyra térdelt. Fölé tornyosult. Az egyik keze a farkán volt, a másikkal még jobban szétnyitotta a lány combját.
Kit széttárta a karját, vágyakozva várta, hogy a férfi ráfeküdjön. Az egész testét betakarta, a bőre forró volt. Ryder közéjük nyúlt, a kezével a lány belső combjánál babrált.
Aztán egyetlen határozott mozdulattal beléhatolt. A könyökére támaszkodott Kit feje mellett, hogy ne nyomja annyira. Nekifeszült és dugni kezdte. Mélyen behatolt a vaginájába.
Kit nem volt hozzászokva a férfi türelmes, finom oldalához. Általában követelőző volt az ágyban, vad és szexi.
Ryder finoman megcsókolta az ajkát. A lágy, cuppanó hang Kit fülében visszhangzott. A férfi végigsimította az ajkát a nyelvével. Beszívta az alsó ajkát, majd a nyelvét az övéhez érintette.
Együtt mozogtak. Ryder csípője az ágyékának feszült, minden egyes tolással szélesebbre és szélesebbre tárta a terpeszét.
A lány a férfi fekete hajába túrt, az ujjával fésülte szét a fürtjeit. Megcsókolta, és hagyta, hogy szétáradjon a testében a forró szenvedély. Nem tartotta vissza.
– Ölelj át a lábaddal, és szoríts, drága! – suttogta Ryder.
Kit úgy tett, ahogy a férfi kérte, a bokáját összekulcsolta a csípője felett. A férfi szorosan magához ölelte, a háta mögé csúsztatta a karját, és felemelte a matracról. Az ajkuk ismét összeért, ahogy kúrta.
– Nagyon hiányoztál, Kit!
– Te is nagyon hiányoztál, Ryder! Nagyon, nagyon! Nem akarom, hogy megint elhagyj!
– Nem megyek sehová, kicsi Kit!
A férfi még jobban megszorította, a csípője egyre erőteljesebben mozgott. Kit tudta, hogy Ryder közel van. A hátát simogatta, az izmok játékát tapintotta. A keze a férfi feszes fenekére csúszott. Olyan erősen magához szorította, ahogy csak tudta, és lehunyta a szemét, amikor érezte, hogy a férfi elmegy benne.
Ryder halkan szuszogott, a homlokát a lányéhoz érintette. Újra megcsókolta.
– Annyira gyönyörű vagy.
Kit beletúrt a hajába, fésülgette, miközben remegett a karjai között.
A matrac megmozdult. Kit felnézett, és látta, hogy Mac meztelenül mellé ül. A pénisze kemény volt. Be volt indulva. Vajon végignézte, ahogy ő és Ryder szeretkeztek?
Kit kinyújtotta a karját. A férfi megragadta, az ajkához emelte, és megcsókolta a tenyerét. Ryder eltávolodott tőle, a másik oldalára gurult. A lány a két férfi között feküdt.
Mac végigsimította a lány testét, a tenyerébe vette a mellét, és a hüvelykujjával a mellbimbóját simogatta. A másik oldalon Ryder birtoklón a csípőjére tette a kezét, az ujjával a tetoválását cirógatta, majd lejjebb tévedt a puncijára. Finoman kényeztette az érzékeny húst a lába között.
Kit felnyögött, és lehunyta a szemét.
– Jól érzed magad, baby? – kérdezte Mac szexi, rekedt hangon.
– Ühüm.
Mac nevetett.
– Elégedettnek látszol. Ryder jól bánt veled?
Mac a kezét a lány arcára tette.
Kit a tenyerébe hajtotta a fejét, és megcsókolta a kezét.
– Elégedettebb lennék, ha befognád a szádat, és megdugnál.

fel