Ami kell neki

Sportingbet Regisztracios Bonusz

Ötödik fejezet

Kit belefúrta a lábát a nedves homokba a parton. Behunyta a szemét, hátrahajtotta a fejét, és mély levegőt vett. Aztán kinyitotta, és az óceánra nézett. Egy rákhalász hajó körvonalai bontakoztak ki a horizonton. Kisebb kiránduló hajó úszott nem messze a parttól.
Tökéletes nap volt. Az óceán csodálatosan kék. A ritka alkalmak egyike Texas partja mentén. Minden halász dédelgetett álma, Mac szerint. A partközeli víz rendszerint zavaros, hordalékos és zöld, de aznap az óceán kék színben játszott, ameddig a szem ellátott.
Kit beljebb ment a vízbe, míg a lágy hullámok nyaldosni nem kezdték a térdét. Hátrapillantott a válla felett és mosolygott. A két férfi jó néhány méterre mögötte állt, tekintetük a fenekére szegeződött. Visszafordult az óceán felé, és megrázta a hátsóját a hatás kedvéért.
A bikinije – ha egyáltalán annak lehetett nevezni – vérlázító volt. Alapvetően csak egy pánt volt némi anyaggal a felsőrészen. Ha nem barnult volna le teljesen az otthoni szoláriumban, nem szívesen mutogatta volna rikítóan fehér fenekét a világnak. De a bőre krémesen barna tónusától szexinek érezte magát, és nem bánta, ha a fickók megőrülnek érte a parton.
Beljebb sétált a meleg vízbe, majd előredőlt és könnyed mozdulatokkal siklott a vízben. Úszott, amíg a víz mélyebb nem lett, aztán letette a lábát a homokos fenékre.
Elégedett sóhaj kíséretében felfeküdt a vízre és kényelmesen lebegett a hátán. A nap magasról tűzött. Kit hunyorgott a fénysugárban, és élvezte a nap melegét. A szabadságot. Azt, hogy hosszú idő óta először nem érezte a félelem és a határozatlanság kellemetlen mellékízét.
– Úgy nézel ki, mint egy cica, aki szépet álmodik.
Kit előrehajtotta a fejét, letette a lábát. A szíve hevesen vert.
– Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni.
Kit mosolygott.
– Mit keresel te itt? Nem gondoltam volna, hogy bejössz úszni.
– Képtelen voltam nem követni a kívánatos fenekedet bárhová – mondta Ryder.
A férfi megölelte, és a lány csupasz fenekére csúsztatta a kezét. Az ujjával végigsimította a farpofái közötti rést. A hullámok a lány lába közötti finom bőrt nyaldosták.
– Nem is tudtam, hogy feltűnt neked – mondta Kit ártatlanul.
Ryder szorosan megölelte a lányt. Kit a hasán érezte a férfi erekcióját.
– Szóval mégis…
– Szörnyen izgalmas vagy – hörögte Ryder.
– Mit szándékozol tenni velem?
– Egész éjszaka dugni foglak – felelte Ryder és a szemében vágy égett. Nem viccelt. – Minden lehetséges pózt ki fogok próbálni veled. Megdugom a szádat, a puncidat és a fenekedet. Könyörögni fogsz a kegyelemért.
Kit elgyengült a férfi ölelésében, Rydernek meg kellett tartania. A gyomra összerándult, és izgalom áradt szét a testében a szavaira.
Ryder megcsókolta. Keményen. Birtoklón. Alig hagyta levegőhöz jutni. Aztán hirtelen elhúzódott tőle.
– Csak azt akartam, hogy legyen min töprengened addig – incselkedett a férfi.
A lány figyelte, ahogy eltűnik a vízben, majd a part felé úszik. Még egy ilyen férfit! Annyira felizgult, hogy egy érintésre képes lett volna elmenni. De Ryder meg sem érintette. Olyan izgatott lett, alig várta, hogy visszamenjenek a hotelbe, és megtudja, mi vár rá.
Lebukott a víz alá és egy ideig a víz alatt úszott, mielőtt feljött levegőért. Imádta a vizet. Súlytalannak, kecsesek, gondtalannak érezte magát. Hamarosan elérte a sekélyebb részt, ahol leért a lába, és elindult a part felé.
Ahogy közeledett, meglátta Rydert, aki a homokon feküdt és a könyökén támaszkodott. Összeráncolta a homlokát és Macet kereste. Felnézett a magas partra, ahol a kocsi parkolt, de már nem volt ott.
Kit Ryderhez sétált.
– Hol van Mac?
A férfi rámosolygott.
– Boltba ment.
– Boltba? Mi a fenének?
– Felszerelésért – felelte kurtán Ryder.
Kit rábámult, mintha elvesztette volna az eszét. Felszerelésért? Nem is akarta tudni, miben sántikálnak azok ketten. Jobban teszi, ha meg sem kérdezi.
Ryder a homokra csapott maga mellett.
– Gyere, feküdj le, drága!
Kit négykézlábra ereszkedett és odament hozzá. Megfordult, amíg a feneke a férfi oldalához nem ért, aztán letette a fejét Ryder kinyújtott karjára.
A férfi a csípőjére tette a kezét. Az ujja centiméterekre volt a vaginájától. Kit szerette, amikor megérinti. Ő és Mac nagyon birtoklón bántak vele. Szerették gyakran megérinteni, megjelölni. Kit nagyon élvezte.
Ryder álla a lány vállához ért, az ajka a nyaka felett lebegett.
– Finom vagy – motyogta Ryder.
– Egy kicsit sós, de mindig édes.
Rydernek felállt a farka. Kit a farpofája között érezte. A férfi felizgult. Méghozzá nagyon. Mocorogni kezdett, a péniszét a feneke közé dörzsölte, egyre mélyebbre jutott a farpofái között. A pénisze a rövidnadrágja anyagának feszült. Kit még soha nem érzett akkora késztetést, mint most, hogy benyúljon a rövidnadrágjába. Legszívesebben kivette volna, és addig szopogatja, amíg a férfi kegyelemért nem könyörög.
De nyilvános strandon voltak, a pokolba is. Annak ellenére, hogy eltávolodtak a tömegtől, még kószált néhány ember körülöttük.
– Mikor jön már vissza Mac? – kérdezte Kit türelmetlenül. Ryder a fülébe nevetett.
– Türelem, drága. Ígérem, megéri megvárni.
Kit sóhajtott, és közelebb húzódott hozzá. A nap meleg volt, a bőrét kényeztette. Tetszett neki, hogy érzi Ryder testét a sajátján. A türelem nem tartozott az erényei közé, de ezúttal kiélvezi a pillanatot, amíg Mac vissza nem tér.
Kit a nevét hallotta, és valamit motyogott válaszul. A nevetés egészen felébresztette.
– Gyere, baby, fel kell kelned a napról, mielőtt leégsz.
A lány kinyitotta a szemét és meglátta maga felett Macet. A testével eltakarta a napot a tekintete elől.
– Visszajöttél! – mondta a lány és a szája széles mosolyra húzódott.
Mac arckifejezése ellágyult, és lassan vágy kelt a szemében.
– Imádom, amikor így nézel rám, baby.
– Hogyan nézek rád? – kérdezte a lány. Megpróbált felülni, Ryder karja a hátához nyúlt és felsegítette.
– Mintha boldog lennél, hogy látsz – mondta Mac.
– Így van. Hiányoztál.
Kit előrehajolt, és átölelte. Szorosan tartotta, az állát a férfi vállára tette. Elnézve felette észrevett néhány embert a strandon, akik őket bámulták.
Kis híján elmosolyodott. Biztosan furcsán nézett ki, hogy az egyik pillanatban egy férfi karjában alszik, a következőben pedig már egy másikat ölelget.
Ryder a fenekét simogatta, mire még jobban elmosolyodott. Ha eddig valaki azt gondolta róla, hogy zavarja, ha két férfi nyilvánosan kényezteti, jó nagyot tévedett. Nagyon izgalmas dolog. Kit imádta, amikor ketten mások előtt foglalkoztak vele. Lehet, hogy kurvának gondolják, de nem érdekelte.
Elhúzódott Mactől, majd forrón megcsókolta az ajkát. Válaszul Mac felállt és felemelte. Megfogta hátul a fenekét, és feljebb húzta. Ott álltak, a lány lába a férfi csípője körül, Mac keze a fenekén, és az ajka szorosan a férfiéra tapadva.
Hadd bámuljanak csak a helyiek, ha még nem láttak ilyet!
– Gyerünk vissza a hotelbe – mondta Mac rekedt hangon.
– Igen, menjünk – felelte Kit. – Le kell mosnom magamról a homokot.
Mac leengedte a lányt, Ryder pedig mögé állt. A kezét a fenekére csúsztatta, és birtoklón ott tartotta, ahogy elindultak a lépcső felé.
Néhány perccel később beléptek a hűvös hotelszobába. Kit megremegett.
– Megnyitom nekünk a zuhanyt, baby.
Kit követte Macet, és várta, hogy belépjen a zuhanyzófülkébe és megnyissa a vizet.
– Fordulj meg! Kikötöm a bikinidet – mondta Mac.
A lány megfordult, és a férfi kikötötte a felsőrész vékony pántját. Amikor meglazult, Kit a földre ejtette. Aztán Mac megfogta a bikinije alsó részének szegélyét, átbújtatta a csípőjén. Meztelenül állt ott.
Mac bevitte magával a zuhany alá. Kit felsóhajtott, amikor a meleg víz elkezdett záporozni rá. A férfi megmosta a haját, majd leöblítette. Aztán beszappanozta a testét, különös tekintettel a puncijára. Mielőtt befejezte volna, Kit rettenetesen felizgult. Alig tudott megállni a lábán. A térde remegett, ahogy Mac ujja újra és újra a csiklójára tévedt.
A lány felnyúlt, és összefonta a karját a férfi nyakán, hogy meg tudjon állni a lábán. Mac hosszan ránézett, kék szeme izzott.
– Jól érzed magad, baby?
A lány bólintott.
– Nagyszerű, hogy kitaláltad ezt, Mac. Nagyon jól érzem magam.
Kit magához húzta a férfit, és megcsókolta. A vízsugár az ajkukat simogatta.
– Nagyon szeretlek.
Mac megragadta a lányt, és szorosan megölelte.
– Én is szeretlek, baby. Örökké.
A lány mögé nyúlt és elzárta a vizet. Aztán kilépett a zuhanyfülkéből, megfogott két törölközőt, és az egyiket átnyújtotta Kitnek. Megtörölköztek és bementek a hálószobába. Ryder elment mellettük, zuhanyozni indult. Kajánul rámosolygott Macre, mielőtt becsukta maga mögött az ajtót.
– Mi volt ez? – kérdezte Kit.
Mac csak mosolygott.
– Azt mondtam neki, mindent előkészítek, mire kijön a zuhany alól.
A lány felhúzta a szemöldökét.
– Mit akarsz előkészíteni?
– Téged.
Kit szíve hevesebben kezdett verni, és idegesen megnyalta az ajkát.
– Valami különlegeset terveztünk ma estére – folytatta.
– Értem. Mikor kezdődik?
– Most – mondta a férfi.
Kinyújtotta a kezét és lerántotta a lányról a törölközőt. A földre hullott. Kit meztelenül állt előtte, a lába remegett a várakozástól.
Mac egy táskához ment, ami a földön feküdt. Kit addig észre sem vette. Vagy a táska nem volt ott korábban.
A férfi kötelet és egy kést vett elő. A lány szeme elkerekedett, amikor Mac felé fordult a kötéllel és a késsel a kezében.
– Feküdj le az ágyra! – utasította határozottan a férfi.
A hangjában nem volt semmi kényeztetés. A rendőr Mac volt, nem figyelmes szerelme. A hatalommal bíró férfi hangja volt. A férfié, aki megszokta, hogy másokat irányít.
– Ne kelljen még egyszer mondanom! – mondta Mac halkan és vészterhesen.
Kit tett egy lépést az ágy felé, de kis híján összeesett. Istenem, teljesen ellágyult. Nedvességet érzett a lába között, a legszívesebben azonnal odanyúlt volna, hogy enyhítse a kínzó fájdalmat.
Mac megragadta a karját és az ágyhoz vitte. A hátára fektette, majd mindkét kezét a feje fölé húzta.
– Ne mozogj!
Kit bólintással jelezte, hogy megértette. Nem volt benne biztos, hogy képes megszólalni.
Mac levágott egy darab kötelet, aztán gyorsan a csuklójára kötötte. A kötél másik végét az ágytámlához kötötte, fogságba ejtve a lányt.
Hátralépett és elégedetten mosolygott.
– Csodálatosan nézel ki kikötve, teljesen kiszolgáltatva nekünk. Milyen érzés tudni, hogy azt csinálhatunk veled, amit csak akarunk? Tudni, hogy nem tehetsz ellene semmit?
Kit teste válaszként megremegett és megnedvesítette száraz ajkát. Istenem, el kell mennie!
– Érints meg! – könyörgött.
– Ugyan már, baby. Előttünk áll az egész éjszaka. Nem fogom befejezni, amikor még jóformán el sem kezdtük.
– Szemét! – motyogta Kit.
Mac lenyúlt, és finoman a vaginájára csapott.
– Vigyázz, mit mondasz!
Érezte, hogy az ágyéka felforrósodik, és összerándul a kis ütésre. Istenem, ha egy kicsit erősebb lett volna, azonnal elélvezett volna tőle. Halkan felnyögött.
Mac elmosolyodott, és levágott egy másik darab kötelet. A lány tekintete a férfi kezét követte. Vajon mit csinál majd a kötéllel? Már így is az ágy foglya volt.
Mac szépen lassan a bokája köré hurkolta a kötelet. A másik végét felvette, és az ágy hátsó támlájához húzta, míg a lány lába a levegőbe nem emelkedett. Kit lába szétnyílt, ahogy a kötél megfeszült. Aztán Mac szorosan kikötötte.
Az ágy túlsó oldalára ment, és ugyanezt tette a másik lábával is. A lány ott feküdt, szétterpesztett lábbal, a vaginája és a feneke teljesen szabaddá vált.
– Mac, nem bírom ki, el kell mennem! – suttogta Kit.
Mac lehajolt, megcsókolta a lányt. A foga közé vette és beszívta az alsó ajkát.
– Nagyon tetszik nekem, hogy ennyire várod, amit művelni fogunk veled. Tudod, hogy soha nem ijesztenék rád. Azt akarom, hogy jól érezd magad ezen az éjszakán. Tudom, hogy sokat fantáziálsz erről. Én és Ryder úgy döntöttünk, itt az ideje, hogy kiéljük őket.
Kit visszacsókolt. Eleredtek a könnyei. Istenem, mennyire szereti ezt az embert. Százszázalékosan bízott benne.
Mac elhúzódott tőle, és rábámult. Vágy villant a szemében. Kit tekintete a férfi sliccére tévedt, és elmosolyodott. Macet is legalább annyira felizgatta a pozíciója, mint őt.
– A pokolba, Mac! Nem hiszem, hogy valaha ilyen nagyszerű látvány tárult elém egész életemben – szólalt meg Ryder az ajtóban.
Kit odanézett, és látta, ahogy ott áll, és egy törölközővel a haját szárítgatja. Meztelen volt, és annyira felizgult, akárcsak ő.
Ledobta a törölközőt, és közelebb lépett hozzá.
– Remélem, kényelmesen fekszel, kicsi Kit, mert hosszú éjszakának nézel elébe.

fel