Ami kell neki

Kilencedik fejezet

Eleredt az eső, Ryder csuromvizes lett. Tipikus késő nyári, texasi zápor volt. A semmiből jött és nem tartott sokáig.
Ryder vakon hajtott. Odahúzott a Harleynak, míg a szél és az eső az arcába nem csapkodott. Nem akart a régi, megszokott úton menni a Barkley Hillen álló eldugott kis házig, de valahogy mégis oda keveredett.
Lassított, befordult a bejáróra, megállt, és letette a lábát a földre, hogy megtartsa a motort. A ház baljósan tornyosult fölé, mint valami rossz jel. Vajon az összes hely közül miért pont ide kellett jönnie?
„Teljesen össze vagy zavarodva. Csak nézz magadra! Gondolod, hogy valaki is komolyan fog venni ennyi fülbevalóval és tetoválással?”
Az apja hangja volt. Olyan erősen visszhangzott a fejében, hogy összeszorította a szemét és félrefordult. Ő már nincs itt. Meghalt. Régóta eltemették a családi kriptában, amelyet a gazdag Sinclairek számára építettek.
„Mindennap hálát adok az Istennek, hogy az anyád nem él, és nem látja, mivé lettél.”
Erős fájdalom szorította össze a mellkasát, míg végül levegő után kapkodott.
Mac szavai visszhangoztak az apjáé mellett a fejében.
„Nem mindenki gyűlölte úgy a szüleit, mint te és Kit.”
– És nem minden szülő gyűlöli a gyermekét – motyogta Ryder.
Porig kellett volna égetnie a házat aznap, amikor az apja elment.
Nem volt semmi oka rá, hogy megtartsa. Arra se volt oka, hogy eladja. Egyáltalán nincs szüksége a pénzre. Ott áll a dombon üresen, onnan szemléli az alatta lévő világot. Pont, mint az apja.
– Rohadj meg! – szitkozódott Ryder. – Rohadj meg az összes átkozott elvárásoddal együtt.
Egyre jobban esett, de ő csak állt ott, és felfelé bámult a dombra. Ökölbe szorította a kezét. Lehet, hogy Mac mintagyerek nevelést kapott, de ez nem jelenti azt, hogy mindenkivel így volt. Nincs semmi joga hozzá, hogy a saját rózsaszín kis világát mindenki másra kivetítse. Főleg nem Kitre.
És te mit tudnál nyújtani neki? – mondta egy hang a fejében.
– Megérteném – motyogta Ryder.
– Mindenki másnál jobban megérteném.

Kit még jobban Machez bújt, és az eső egyenletes kopogását hallgatta a tetőn. Az ágyban feküdtek. A tévében egy éppen véget érő film stáblistája futott.
– Szeretem az esőt – motyogta Kit.
– Meséld el, miért gyűlölted a szüleidét! – mondta Mac.
A lány meglepetten felkapta a fejét, elhúzódott tőle és döbbenten bámult rá.
– Micsoda? Miért kérsz tőlem ilyesmit? Hogy a pokolba jutott ez eszedbe?
Mac elgondolkodva nézett rá.
– Ryder azt mondja, tudnom kellene, de nem tudom, mert soha nem mondtad el nekem.
Kit szívverése felgyorsult.
– Mikor beszéltél Ryderrel?
Zavar ült ki Mac arcára.
– Nem számít, mikor beszéltünk. Az a lényeg, hogy mondd el nekem, mi történt a szüleiddel. Miért gyűlölöd őket annyira?
Kit becsúszott a takaró alá, elfordította az arcát, és kibámult az ablakon. Eső áztatta az ablaktáblát, patakokban folyt le az üvegen.
– Nem akarok erről beszélni – suttogta Kit.
Mac felkászálódott az ágyban, finoman megfogta a lány állát, és visszafordította a fejét.
– Fontos, Kit. Beszélnünk kell róla.
A lány behunyta a szemét és megremegett.
– Nincs mit mondanom. A mostohaapám egy szemétláda volt. Az anyám megelégelte. Látszólag engem is. Elment, amikor tízéves voltam. Soha nem köszönt el. Egy reggel felkeltem, és nem volt ott.
Mac gyengéden a lány haját simogatta.
Kit felült, és a derekára tolta a takarót. Felhúzta a térdét, és az állával rátámaszkodott. Átölelte a lábát, és mély levegőt vett.
– A mostohaapám őrjöngött velem. Engem vádolt azért, hogy az anyám elhagyott bennünket. Túlságosan sokat nyavalyogtam. Túl sokat követelőztem. Túl sokba kerültem.
– Jézusom, pedig csak gyerek voltál! – kiáltotta Mac.
A lány bólintott.
– Eleinte csak szavakkal bántott, de aztán, ahogy egyre többet ivott, elkezdett verni.
Kit hallotta a csattanó hús hangját a fejében. Érezte a fájdalmat és a szégyent. Hallotta, hogy Macnek eláll a lélegzete, és a keze ökölbe szorul a hajában.
– Semmi különös, eleinte. Egy pofon. Egy rúgás.
Mac káromkodott.
– De aztán rosszabb lett.
– Megtanultam elkerülni – mondta Kit száraz, közönyös hangon.
– Aztán később, amikor tizenhat éves lettem, elkezdett szexuálisan zaklatni.
Kit elnémult. Némaság hatalmasodott el rajta, néma kétségbeesés, valahányszor visszagondolt arra az időszakra.
A pokolba!
Mac odafordult hozzá, és szorosan magához ölelte.
– Nem tudtam, baby. Azt tudtam, hogy rossz volt neked otthon. Tudtam, hogy ezért töltesz olyan sok időt Ryderrel a tónál, de pontosan nem tudtam, miért.
A fájdalom és a szorongás eltűnt a lány hangjából, de az emlékeiből nem. Távolinak érezte, mintha valaki mással történt volna mindez. Csak így tudott megbékélni vele.
Kit megnyalta az ajkát és eltolta magától Macet.
– Megfenyegettem, hogy megölöm – mondta halkan.
– A harmadik után képtelen lettem volna többet elviselni. Valami eltört bennem. Lehet, hogy egy kicsit meg is őrültem. Felkaptam a puskáját, és azt mondtam neki, hogy takarodjon onnan. Közöltem vele, ha még egyszer a közelembe jön, megölöm. Nem hitt nekem, amíg meg nem próbálta elvenni tőlem a fegyvert. Meghúztam a ravaszt. Gondolom, megijesztettem. Összepakolt és elment. Soha többé nem láttam.
Kit szárazon felnevetett. Kellemetlen hang volt.
– Ő volt az egyetlen ember, akinél nem sajnáltam, hogy elhagyott.
Mac hozzábújt, a homlokát az övéhez nyomta, míg az ajkuk majdnem összeért.
– Nagyon sajnálom, baby. Bárcsak tudtam volna. Bárcsak tehettem volna valamit.
Kit szomorúan nézett rá, és megérintette az arcát.
– Még csak tinédzser voltál. Mit tehettél volna?
– Elvittelek volna innen – mondta Mac.
– Esküszöm, megtettem volna.
Kit mosolygott, és lehunyta a szemét, hogy visszatartsa a könnyeit.
– Most már itt vagy. Csak ez számít.
Mac elhúzódott tőle, és hatalmas kezébe vette az arcát.
– Szeretsz engem, Kit? Úgy értem, igazán? Tényleg a feleségem akarsz lenni?
Kit döbbenten nézett rá. Ez nem olyan volt, mint Mac.
– Mi az ördög ütött beléd? Kételkedsz bennem?
– Csak felelj a kérdésre, Kit, tudnom kell!
A lány kinyújtotta a kezét, és megérintette a férfit, hogy megnyugtassa.
– Mac, teljes szívemből szeretlek. Mindig veled akarok lenni.
Mac nagyot sóhajtott, aztán magához húzta a lányt, és szorosan megölelte.
– Soha nem tudnék nélküled élni, baby!

fel