Ami kell neki

Tizenhetedik fejezet

Kit a vállára tette Mac karját, és segített neki kiszállni a kocsiból a férfi nevetséges tiltakozása ellenére, hogy képes megállni a saját lábán.
Ryder kivette a táskákat, és elindultak az ajtó felé. Miután beléptek, Kit a díványhoz vezette Macet és leültette.
– Kit, ugye nem akarsz velem ápolónőset játszani? – mondta Mac nevetve.
– Jól vagyok.
Kit rámosolygott.
– Olyan sokáig vigyáztál rám, Mac. Eljött az ideje, hogy én vigyázzak rád. A legjobb lesz, ha befogod a szádat és hagyod, hogy végezzem a dolgomat.
Kit Ryderre pillantott, és felhúzta az egyik szemöldökét. A férfi az egész úton csendes volt, és a lány aggódott, hogy valami bántja. Vajon meggondolta magát azzal kapcsolatban, amiről a kórházban beszélgettek?
– Nem kell félned, drága – mondta Ryder. Megállt egy pillanatra, hogy megcsókolja a homlokát, aztán a fotelhez sétált.
– Ennyire nyilvánvaló, mire gondolok? – kérdezte Kit csodálkozva.
– Igen – felelte egyszerre a két férfi.
A lány bűnbánóan mosolygott.
– Bocsánat. Túl szép ez, hogy igaz legyen. Attól félek, az egyikőtök egyszer csak felugrik, és azt mondja, tréfa volt az egész, és itt hagy.
Mac lehúzta maga mellé a díványra.
– Tedd, amit Ryder mondott! Ne félj! Szeretlek, és nem megyek sehová.
– Ami azt illeti, épp erről akarok beszélni veletek – szólt közbe Ryder.
Mac és Kit nyomban rámeredtek.
A férfi előrehajolt, komolyan nézett rájuk.
– Hányszor beszéltünk már arról, hogy itt kellene hagyni ezt a várost?
– Vagy egymilliószor – felelte Kit a szemét forgatva.
Aztán Rydert kezdte fürkészni. Vajon min töri a fejét ezúttal? Mac hazatérését kellene ünnepelniük, nem régi történeteket mesélni.
– Mit szólnátok hozzá, ha meg is tennénk? – folytatta Ryder.
Kit elhallgatott. Mac felhúzta az egyik szemöldökét.
– Mire gondolsz, haver?
– A dolgok egyre körülményesebbek lesznek itt. Nem tervezem, hogy továbbra is titokban tartom a kapcsolatomat Kittel, és gondolom, ti sem. Egyikünk sem akart soha itt élni. Egyszer megesküdtünk, hogy egy nap elmegyünk innen. Lehet, hogy itt az ideje.
Kit nagyot nyelt. Még soha nem gondolt arra, mi történik, ha az emberek megneszelik a kapcsolatukat. Összeszorította az ajkát. Nem is érdekli. Boldog volt, és ez volt az egyetlen dolog, ami számított.
Ryder feltartotta a kezét. Biztosan tudta, hogy tiltakozni akar.
– Hadd fejezzem be! Mac egy ideig szabadságon lesz. Kit, nem szeretném, hogy visszamenj dolgozni, annak ellenére, amit mondtál, hogy szűkösen jönnétek ki, amíg Mac nem tud dolgozni. Van elég pénzem. Egyébként sem érdekelt a pénz soha. Végre valami jó célt szolgálhat. Tűnjünk el ebből a városból, ahol egyikünk sem akar lenni, és menjünk valahova máshova. Bárhová, és kezdjünk mindent az elején.
Mac fészkelődni kezdett Kit mellett. Egymásra néztek.
– Mit gondolsz, baby?
Hogy mit gondolt? Szóhoz sem jutott. Olyan sokszor bánkódott már azon, hogy leragadt ezen a helyen, hogy lassan már másra sem tudott gondolni. Lelépni Mackel és Ryderrel? A világ végére is elment volna velük.
– Azt hiszem, amíg mellettem vagytok, bárhová elmennék – suttogta.
– Kereshetnék másutt munkát, ha helyrejöttem – mondta Mac.
– Rendőrökre mindenütt szükség van.
– Addig pedig akárhol lehetnénk, ahová vet a sors – mondta Ryder.
– Kitalálnánk, hol akarunk élni, aztán odamennénk.
Minden olyan egyszerűnek látszott. Vajon tényleg az? Mi tartja vissza őket? Kit mindig is arról álmodott, hogy elmegy a városból, és maga mögött hagyja a fájdalmas emlékeket.
Ryder kikászálódott a fotelből és elé térdelt.
– Eljönnél velünk, drága? Ránk bíznád az életedet és a boldogságodat, hogy mindig vigyázzunk rád és szeressünk?
Kit széttárta a karját, és olyan erősen szorította magához Rydert, mintha az élete függött volna tőle. Nem fog sírva fakadni, akármi lesz is.
Amikor elhúzódott, a férfi megcsókolta, forrón, szenvedélyesen. Elállt a lélegzete. A háta mögött Mac megérintette a vállát, és a nyakát masszírozta.
Igen, akárhová elmenne velük.
– Mikor indulunk? – kérdezte.

VÉGE

fel