Amire vágyik

Harmadik fejezet

Két évvel később

Jack Kincaid az irodája ablaka előtt állt Dallasban, és kifelé bámult. A nyakát nyújtogatta, és a vállával körzött. Hat hónapja dolgozott ott, de még mindig nem szokta meg, hogy egy íróasztalhoz van kötve.
Előtte másfél évig szabad életet élt, amit időnként élvezett is, habár nap mint nap el kellett árulnia a korábbi elveit.
Megpróbálta elhessegetni magától a bűntudatot, amit emiatt érzett. Tisztában volt vele, hogy igazából sajnálnia kellene az egészet. De a tény, az tény: leleplezte a legnagyobb drogbandát Texasban – mi több, egész délen. Megtette, amit meg kellett tennie, és a világ jobb lett tőle.
Makacs bűntudat lopózott a gondolatai közé. Nem a munka miatt, amit elvégzett, hanem egy lány miatt, aki aranyos és kedves. Nagy, ártatlan, kék szem, gyönyörű szőke haj. Mia.
Sóhajtott, és elfordult az ablaktól. Tudta, mikor telefonáltak neki, hogy nem fog többé visszamenni. Aznap hátrahagyta a Jack Kincaid nevet, és az addigi életét. Todd Kirkland lett. Egy vad motoros banda tagja délen.
Mia túl fiatal volt. Csak képzelhette, hogy őt akarja. Néhány napig biztosan dühöngött, aztán megbékélt, és élt tovább nélküle. Talán hozzáment egy kedves fickóhoz, és szült neki néhány gyereket. Jack teljesen biztos volt benne, hogy így találja, mikor visszatér. Csakhogy a lány nem volt ott.
Kérdezősködött az étteremben, ahol dolgozott, de közölték vele, hogy a lány lelépett. Nem sokkal azután, hogy ő eltűnt a térképről. Lehet, hogy észre tért, és nem várt tovább egy férfira, akivel hitte csak, hogy együtt akar lenni. Akárhol is volt, Jack remélte, hogy boldogan él. Túl sok fájdalmat kellett fiatalkorában elviselnie.
Mégis, aznap éjjel, amikor elment hozzá, annyi tűz és szenvedély volt benne, hogy az emlék még két év után is felkavarta. A teste azonnal reagált, valahányszor eszébe jutott. Ki kellett volna dobnia a hálószobájából abban a másodpercben, ahogy betette a lábát. Tizennégy évvel volt idősebb nála. Kurvára elég öreg ahhoz, hogy az apja legyen.
Nem is értette, miért ment bele. Soha nem lett volna szabad visszaélnie az ártatlanságával. Az önző énje persze nem bánta. A lány emléke több szörnyű élményen segítette át az utána következő hónapokban.
Leült az íróasztal mögé és megrázta a fejét. Nincs értelme sajnálkozni a múlton. Mia régen elment.
Az iroda ajtaja kinyílt. Jack felnézett, hogy megtudja, ki zavarja magányában. Megnyugodott, amikor megpillantotta Kennyt, aki régóta barátja volt a Rangereknél.
Kenny arcán különös kifejezés ült. Már-már gondterheltnek látszott. Jack felhúzta az egyik szemöldökét. Kíváncsi volt, mi foglalkoztatja a barátját.
– Nem fogod elhinni, kit láttam valamelyik éjjel – szólalt meg Kenny.
Jack morgott egyet, és visszaült az íróasztala mögé.
– Kit? – Igyekezett érdeklődést színlelni.
– Miát.
Jack megélénkült.
– Miát? Mia Nicholst?
Kenny bólintott.
Jack szíve hevesebben kezdett verni. Vajon még mindig itt él? Közelebb, mint gondolta? Kíváncsi volt, boldog-e. Aztán megrázta a fejét. Nincs értelme felkorbácsolni a múltat. Igen, évekig gondoskodott róla, de itt az ideje, hogy ne gondoljon már rá olyan átkozottul sokat.
Hirtelen összeráncolta a homlokát. Eszébe jutott egy fontos részlet.
– Nem is voltál ezen a héten a városban. Dél-Texasban dolgoztál egy ügyön.
Kenny ismét bólintott.
– Hol? Hol láttad? Biztos vagy benne, hogy ő volt?
– Csinos, kék szemű lány, hosszú, szőke hajjal. Egy kis anyajegy van a csípőjén.
Jack döbbenten bámult a barátjára.
– Honnan a fenéből tudod, hogy anyajegy van a csípőjén?
– A torka kellemetlenül összeszorult.
– Ugye nem azt akarod mondani, hogy meghalt?
– Nem, nem – biztosította gyorsan Kenny.
– Nagyon is él és virul.
Megkönnyebbülés áradt szét Jackben.
– És hogy van? – kérdezte hanyagul.
– Sztriptíztáncosnő lett.
Jacknek leesett az álla, és hátradőlt a székében. Mi a fene?
– Mondd ezt még egyszer!
Kenny közelebb ment Jack íróasztalához, és leült egy székre a fal mellett.
– A fiúkkal elmentünk egy sztriptízbárba egy porfészekben, néhány mérföldre onnan, ahol dolgoztunk. Ott volt ő is. Táncolt a színpadon.
Jack gyomra görcsbe rándult.
Sztriptíztáncosnő? Francba! Így próbálta meg előrevinni az életét? Egy lepukkant kisvárosban él, és vetkőzik a megélhetésért?
A gondolat, hogy más férfiak is bámulják a meztelen testét, nem kis dühöt váltott ki belőle.
– Biztos vagy benne, Kenny?
– Amennyire csak biztos lehetek, bár nem kérdeztem meg a nevét – felelte Kenny.
– Lement a színpadról, és többet nem láttam. De biztos vagyok benne, hogy ő volt.
Jack az íróasztalára csapott az öklével. Mi a fene ütött belé? Miért lett sztriptíztáncosnő? Vajon bajba került? Ez volt az egyetlen módja, hogy pénzt keressen? Nehezen tudta elképzelni. Az a Mia, akit ismert, soha nem bocsátotta volna áruba a testét.
Bűntudat és sajnálat szorította össze a mellét. Két évvel azelőtt még megesküdött volna rá, hogy jobb lesz a lánynak nélküle. Most már nem volt olyan biztos benne. Talán segítségre van szüksége. Ezúttal nem fordíthat hátat neki.
– Hol? – kérdezte. – Hol az a klub?
Kenny furcsán nézett rá.
– Nézd, haver, nem akartam, hogy felzaklasson. Csak arra gondoltam, elmondom, hogy láttam. Évekig gondoskodtál róla, hogy jól menjen a sora.
– Jól tetted, Kenny. Most pedig mondd el, hol az a klub. Murphy régóta rágja a fülemet, hogy menjek szabadságra az akció után. Szerintem most belemegyek.
Jack belépett a klubba és szétnézett. Az egész helytől hányingere volt. Kicsi, lerobbant bár. A vendégkör sem kifejezetten elit.
Leült az egyik asztalhoz a sarokban, nem akarta magára vonni a figyelmet. Körülnézett, mindenkit alaposan megfigyelt. A tekintete az összetákolt színpadra tévedt a helyiség közepén. Tulajdonképpen egy dobogó volt, néhány rozoga lépcsővel, ahol a táncosok járhattak le-föl.
Türelmetlenül várta, hogy ez a táncosnő befejezze a műsorát. Amikor végzett, lelépett a színpadról, összeszedte a pénzt, aztán lerázott magáról egy vendéget, aki fogdosni próbálta.
Jack összeszorította a fogát. Már a puszta gondolat is, hogy Mia, az ő Miája ilyen körülmények között dolgozik, vad dühöt ébresztett benne.
A gondolatait a pincérnő terelte el, aki az asztalához lépett és fel akarta venni a rendelését. Türelmetlenül továbbintette, és bosszúsan rámorrant, amiért megállt előtte, és eltakarta a színpadot.
Amikor a pincérnő továbblibbent, Jack ismét a színpadra nézett, és elállt a szívverése. Erőlködnie kellett, hogy lélegezni tudjon. A kezét ökölbe szorította, majd kiengedte. Ő volt. Egyértelműen ő volt.
Vágyakozó pillantásával majd felfalta. Annyira átkozottul gyönyörű. Lefogyott, mióta utoljára látta. A tekintete tompa volt, már nem annyira csillogó és ártatlan. Még mindig csak huszonkét éves, de úgy néz ki, mint aki sokkal többet élt meg.
Jacknek szörnyen fájt, hogy elveszítette az ártatlanságát. Soha nem lett volna szabad megérintenie. Nem lett volna szabad engednie neki. Ha nem tette volna meg, még mindig a régi lakásában élne, a régi munkahelyén dolgozna, és biztonságban lenne. Ő pedig vigyázhatna rá, mint azelőtt.
Amikor Mia levette a topját, és a melle kiszabadult a szorításból, Jack pénisze azonnal megmerevedett. Körülnézett, és látta, hogy hasonló vágy hatalmasodott el a többi jelenlévő férfin is. Düh forrongott benne, ami hatásosan csillapította a saját erekcióját.
Az egész műsor alatt kínok kínját élte át. A legszívesebben a színpadra ugrott volna, és eltakarja a lány testét az ingével, hogy megóvja mások áhítozó tekintetétől.
Amikor a zene elhalkult, és Mia befejezte a műsort, Jack felállt. Elhatározta, hogy odamegy hozzá. Mia lesétált a színpadról, felvett egy pólót, és a bárpulthoz indult. Felült az egyik bárszékre egy fickó mellé, aki úgy nézett ki, mintha csak a Harley magazinból lépett volna elő.
Jack visszaült, és tovább figyelte a jelenetet. Beszélgettek, Mia elmosolyodott, első alkalommal, mióta a terembe lépett. Aztán előredőlt, és megölelte a motoros fickót.
Az gyengéden megcsókolta a homlokát, és elsimította a haját az arcából. A pokolba is, Jack legszívesebben megölte volna a szemétládát.

Mia kibontakozott Ryder öleléséből, és rámosolygott.
– Boldog vagyok, Ryder. Tudom, mennyire szereted Kitet. Bárcsak ne mennél el!
Szomorúság szorította össze a szívét. Ryder volt az egyedüli barátja, mióta itt dolgozik, ebben a pöcegödörben. Az egyetlen ember, aki mellett szabadnak érezte magát. Most pedig ő is elmegy Kittel és Mackel. Hármasban úgy döntöttek, hogy folytatják furcsa kapcsolatukat. Mia látta, hogy Rydert nagy boldogsággal tölti el a dolog.
– Nem szívesen hagylak itt, kicsi lány – monda Ryder, és az arca ellágyult.
– Nem tetszik nekem, hogy egyedül maradsz.
Mia nevetett.
– Nem hiszem, hogy nagyon egyedül maradok.
– Az itteni seggfejek nem számítanak – jegyezte meg a férfi.
– Hogy van Mac? – kérdezte Mia, mert szerette volna más irányba terelni a beszélgetést.
– Egyre jobban. Kit sokat törődik vele. Úgy bábáskodik körülötte, mintha kétéves gyerek lenne.
Mia szomorúan elmosolyodott.
– Hiányozni fogsz, Ryder.
– Te is hiányozni fogsz, kicsi lány.
– A zsebébe nyúlt és elővett egy darab papírt.
– Ez itt a számom. Ha bármikor szükséged van rám, ha bármire szükséged van, azt akarom, hogy hívj!
Mia elvette tőle a cetlit, és az öklébe szorította.
– Köszönöm.
– A legjobb lesz, ha most hazamész.
– Ryder a lány szeme alatt ülő táskákra mutatott.
– Fáradtnak látszol. Elvigyelek?
– Igen, az jó lenne. Egy utolsó út a Harleyn.
Végigmentek a folyosón az öltözőig, ahol Mia összeszedte a dolgait. Aztán Ryder kikísérte a lányt a bejáraton. Könnyebb volt elöl kimenni, mint a felizgult férfiak hordái között a másik oldalon.
– Kit nem mérges, hogy itt vagy ma éjjel? – kérdezte Mia, ahogy mögé ült a motoron.
– Nem. Tudja, hogy elbúcsúzni jöttem. Ahogy ismerem, otthon van és épp szétkúrja Macet.
Mia felhúzta az egyik szemöldökét, és Ryder hátának dőlt.
– Mindezt kihagytad csak azért, hogy engem láss? Nagyon megtisztelve érzem magam.
Ryder nevetett, beindította a motort, és elindult lefelé az utcán. Több háztömbnyit mentek, míg el nem értek az omladozó, ütött-kopott bérházhoz, amelyben Mia lakott. A régi lakása Dallasban kicsi volt, de legalább tiszta és biztonságos. A mostani lakóhelyéről egyiket sem mondhatta el
Ryder a lépcső mellett állt meg, Mia leszállt a motorról.
– Akarod, hogy felmenjek? – kérdezte Ryder.
Mia odahajolt hozzá, és megcsókolta az arcát.
– Ne. Menj haza Kithez! Köszönök mindent, Ryder.
A férfi sötét szeme megtelt érzelemmel. A tekintete Miát egy másik sötét szempárra emlékeztette a múltból. Összerezzent az emléktől, és gyorsan elhessegette.
Ryder a lány arcára tette a kezét.
– Vigyázz magadra, kicsi lány!
Mia mosolygott.
– Fogok. Viszlát, Ryder. Légy boldog!
Mia megfordult, és felment a lakásához vezető lépcsőn. Régi, ismerős érzés szorította össze a mellkasát. Ryder csak a barátja volt, mégis rátört az elhagyatottság érzése. Eszébe jutott néhány dolog, amelyekre nem szívesen emlékezett.
Amikor belépett az ajtón, és szétnézett, a szokásosnál is jobban feltűnt neki, mennyire nyomorúságos helyen lakik. Kétségbeesés környékezte, és keményen küzdött, hogy ne kerítse teljesen a hatalmába.
Igen, az élete egy merő káosz, de ki fog jönni belőle. Még hat hónap, és szabad lesz. Akkor összepakolhatja a dolgait, és elmehet, hogy a saját útját járja. Hogy folytassa magányos életét.
Bepréselődött a kis lyukba, amely fürdőszobaként szolgált, langyos vízzel lezuhanyozott, hogy lemossa magáról az izzadságot és a bár szagát. Amikor befejezte, belépett a hálószobába – ami az egyetlen helyiség volt a konyhán kívül – és felvette a pizsama felsőjét. Nagyon szerette a selymet érezni a bőrén. Ez volt az egyetlen luxuscikk otthon. A sors iróniája, hogy évekkel azelőtt vette, hogy elcsábítsa vele Jacket. Jack. Egy nap sem telik el úgy, hogy ne jutna eszébe valamiről. Mindent megpróbált, hogy az arca, az emléke ne kísértse, de hiába. És a ma este még rosszabb. Ryder legalább elbúcsúzott. Jack képtelen volt rá. Gyáva.
Már épp lefekvéshez készülődött, amikor kopogást hallott a bejárati ajtón. A meglepetés izgalma futott végig a gerincén. Soha nem voltak látogatói. Legalábbis olyanok, akiknek a társaságát élvezte volna.
A kopogás hangosabb lett, így hát kilépett a hálószobából, hogy megnézze, ki az. Résnyire kinyitotta az ajtót és a sötétbe bámult. Amikor meglátta az ajtóban álló férfit, a keze elengedte a kilincset. A szíve hevesen kezdett verni, majd kiugrott a mellkasából, a tenyere megizzadt. Lehetetlen. Képtelenség, ennyi idő után. És mégis.
Az ajtóban Jack Kincaid állt. És nem tűnt vidámnak.

fel