Amire vágyik

Hetedik fejezet

Mia mély álomból ébredt. A szemhéja megrebbent, aztán kinyílt, mikor érezte, hogy egy izmos test feszül neki. Jack.
Mozdulatlanul feküdt, az arcát a férfi erős mellkasához szorította. Nem tudott ellenállni a kísértésnek, még közelebb bújt hozzá. Nagyot sóhajtott. Mélyen beszívta az illatát. Meleg és hívogató volt.
Jack a hajába túrt, és a tarkóját dörzsölgette. Az öröm apró hullámai áradtak szét a testében. Szerette az érintését, akármennyire is tiltakozott ellene a tudata.
– Mennyi az idő? – kérdezte suttogva.
– Már majdnem öt.
Mia összerezzent. Nemsokára indulnia kell a bárba. Ezúttal nem lóghat el, Jack pedig tudni akarja majd, hová megy. Lehunyta a szemét. Ott kell lennie ma éjjel. Nem mehet börtönbe. Nem akart találkozni a kéjsóvár zsaruval sem, aki ott vár rá.
Elhúzódott Jacktől, és felült az ágyban. A hasához tette az egyik párnát, és mindkét kezével szorosan magához ölelte. A férfira pillantott, de azonnal meg is bánta.
Jack mereven bámulta, sötét szeme a lelkébe látott. Mia félrenézett.
A férfi a hátára tette a kezét, és gyengéden simogatni kezdte.
– Beszélnünk kell, Mia.
A lány nagyot nyelt. Igen, beszélniük kell. Valójában nem akarja tudni, miért hagyta el. Nagyon kellemetlen következtetésre jutott saját magától is. Az egyetlen dolog, amiről beszélniük kell az, miért dobja le magáról a ruhát minden éjjel egy lepukkant sztriptíz bárban. Erre a beszélgetésre viszont szintén nem vágyott.
Felállt az ágy mellett, nem nézett Jackre.
– Vissza kell mennem a lakásomba – mondta.
– Egy óra múlva a munkahelyemen kell lennem.
Jack kiugrott az ágyból. Elé állt és megragadta a karját.
– Nem mész vissza oda, Mia!
– Vissza kell mennem – felelte a lány szárazon.
Jack végigsimította a karját, és leengedte a kezét.
– Tudom, hogy dühös vagy rám, Mia. El kell mondanom, miért mentem el.
A lány megrázta a fejét.
– Már nem számít, Jack.
– Szomorúan ráemelte a tekintetét.
– Túl késő.
Jack a kezébe vette az állát, és mélyen a szemébe nézett.
– Mi folyik itt? Az a Mia, akit ismertem, soha nem vetkőzött volna pénzért. Szűz voltál még, amikor belopóztál az ágyamba. Rád nézek most, és ha belepusztulok, se tudom összerakni a képet.
Könnyek szöktek a lány szemébe. Fájt neki, amit Jack mondott.
– Nincs jogod ítélkezni felettem, miután magamra hagytál két évvel ezelőtt – mondta feldúltan.
Elrántotta a kezét, hátat fordított neki, és igyekezett megálljt parancsolni remegő testének.
– Mia, el kellett mennem – mondta Jack.
– El kellett mennem, de nem miattad volt.
Mia megfordult.
– Akkor miért mentél el, Jack? Alig várom, hogy megtudjam, miért sétáltál ki az életemből egy szó nélkül. Miért kezdted el árulni a házadat két nappal később, és miért mondták nekem, amikor felhívtam az irodát, hogy Jack Kincaid soha nem dolgozott ott?
A férfi szomorúan és bűnbánóan nézett rá.
– Van fogalmad róla, mit jelentett ez nekem? – suttogta Mia.
– Nem tudtam, hogy meghaltál-e, hogy valaki beteg játékot játszik-e velem, vagy csak egy gyors dugás kellett, és túl gyáva voltál, hogy a szemembe mondd…
– Istenem, Mia, nem erről volt szó!
– Akkor miről volt szó, Jack?! Most már kíváncsi vagyok.
Könnyek áztatták az arcát. Idegesen letörölte őket, de csak nem akartak abbamaradni. Annyi fájdalom és keserűség forrongott benne, hogy úgy érezte, menten szétrobban.
Jack végigsimított kócos haján, és lehunyta a szemét.
– Megváltoztál, Jack – mondta a lány halkan.
– Nem tudom, mi történt, de más ember lettél. A ruhád, a hajad, a tetoválásod.
Jack kinyújtotta a kezét, és megfogta a vállát. Óvatosan lenyomta az ágyra.
– Kérlek, Mia, csak hallgasd meg, amit mondani akarok!
Mia várakozón nézett rá.
– Álnéven dolgoztam egy ügyön. Megpróbáltam bekerülni egy nagy motoros bandába, Texas délnyugati részén.
Ők voltak a legnagyobb drog szállítók. Határon túli kapcsolatokkal is rendelkeztek, a hálózatuk olyan nagy volt, olyan messze elért a kezük, hogy gyakorlatilag sebezhetetlenek voltak. A kapcsolataik szinte lehetetlenné tették, hogy valaki beépüljön közéjük. Egy évig próbálkoztam. Épp feladtuk volna, amikor bevettek. Meghívtak Mexikóba, hogy találkozzam a vezetőjükkel. Tudtuk, hogy ez hatalmas lépés. Azt is tudtuk, hogy amíg ott vagyok, átvilágítják a múltamat, mindent kiderítenek az életemről a születésemtől kezdve. Nem tehettünk mást, Jack Kincaidnek el kellett tűnnie. Ezért hagytalak el.
Mia hosszan bámult rá, aztán kitört belőle a nevetés. Hisztérikusan kacagott, és a kezébe temette az arcát.
– Mi ennyire vicces? – kérdezte Jack.
Az állához nyúlt, felemelte a fejét, és a szemébe nézett.
– Elhagytál. Csak ennyi – felelte Mia erőtlenül.
– Örülök, hogy ilyen sokat jelentettem neked.
Jack letérdelt elé, és megfogta a kezét.
– Nap mint nap a saját döntésem poklában égtem. Olyan dolgokat tettem, amikre nem vagyok büszke, de meg kellett tennem, hogy leleplezzem a bűnözők hálózatát.
A lány felállt és elrántotta a kezét. Igyekezett úrrá lenni a dühén, a fájdalmán. Aztán megfordult, és a férfira meredt.
– Árulj el valamit, Jack. Miért nem szóltál nekem? Gondolod, hogy nem értettem volna meg? Még ezt is jobb lett volna tudni, mint a semmit: hogy élsz-e vagy meghaltál, vagy csak kurvára nem érdekellek. Gondoltad, majd úgyis megbocsátom a kegyetlenséget a nagy hősnek?
Jack nem válaszolt. Zavartan nézett a lányra.
– Elmondom neked, miért nem szóltál róla – mondta Mia halkan. – Mert nem szerettél. Mert nem érdekeltelek eléggé.
Jack tiltakozni akart, de a lány felemelte a kezét és elhallgattatta.
– Nem a mártírt játszom, Jack. Nézzük a tényeket. Elég jól ismerlek ahhoz, hogy tudjam, ha szerettél volna, ha fontos lettem volna neked, minden szálat megmozgattál volna, hogy értesíts. Nem akartad volna, hogy aggódjam. Nem mentél volna el úgy, hogy a tudtomra ne add, fontos vagyok neked. Őszintén, elmenne egy zsaru akárhová anélkül, hogy szólna a feleségének?
– Mia…
A lány ismét feltartotta a tenyerét.
– Nagylány vagyok már, Jack. Lehet, hogy nem mindig voltam az, de most már tudok magamra vigyázni. Az elmúlt két év azzal telt, hogy gyűlöltelek, pedig magamat kellett volna gyűlölnöm, amiért megbíztam benned. Túlságosan egyszerűvé tettem a számodra a dolgot, és drágán megfizettem érte.
Nyomasztó csend borult rájuk. Végül Mia szólalt meg.
– Mennem kell dolgozni, Jack. Nincs más választásom. Nem vagyok olyan helyzetben, hogy csak gondolok egyet és elmegyek. Nem kellett volna sértett kislányként elmenekülnöm, amikor elhagytál, de így tettem, és most szembe kell néznem a következményekkel.
Jack közelebb lépett hozzá. A kezébe vette az arcát, ránézett, a szeme dühtől izzott.
– Mi a fenéről beszélsz, Mia? Mi történik itt?
– Kérlek, Jack! – suttogta a lány.
– Vigyél vissza a lakásomba, hogy átöltözhessek! Így kell lennie, nincs más választásom.
A férfi szeme összeszűkült, a teste megrándult.
– Miféle bajba keveredtél?
A lány lehunyta a szemét, és azt kívánta, bárcsak elmondhatná, de Jack sem segíthet neki. Ugyan mit változtatna a dolgon?
– Kérlek, Jack! Hadd ne kelljen könyörögnöm.
A férfi nagyot káromkodott.
– Mivel tart sakkban az a rohadék, Mia?
A lány érezte, hogy a vér kifut az arcából. Jack túlságosan közel jár az igazsághoz. Vajon azt is kitalálja, mit tett?
– Csak az számít, hogy eljussak dolgozni. A ma éjszaka nagyon fontos, Jack. Ha nem megyek, nagy bajba kerülök – mondta csendesen.
Jack habozott.
– Jól van – mondta végül.
– Elviszlek, Mia, de a mai az utolsó éjszaka. Többet nem mész oda. Kurvára nem érdekel, mekkora bajban vagy. Ennek a beszélgetésnek még koránt sincs vége. Holnap el fogod mondani nekem, mi a fene zajlik itt, és nem fogsz elhallgatni előlem semmit! Világosan beszéltem?
Mia megkönnyebbülten sóhajtott.
– Veled megyek – tette hozzá Jack.
– Egy cseppet sem bízom abban a dagadt rohadékban.

fel