Amire vágyik

Tizenötödik fejezet

Amint beálltak a Buford megyei börtön parkolójába, Jack kiugrott a kocsiból és rohanni kezdett. Beviharzott a bejáraton, az íróasztal mögött ülő rendőr nem kis megdöbbenésére.
Elővette a jelvényét.
– Jack Kincaid vagyok a Texas Rangerektől. Ha jól tudom, itt tartják fogva Mia Nicholst.
A rendőr szeme furcsán csillogott. Zavarba jött, de azt mondta, hogy nincs náluk ilyen nevű fogva tartott személy.
Jack előrehajolt, és átrántotta a rendőrt az íróasztalon.
– Vagy elmondod, hol van, vagy esküszöm az élő istenre, itt rögtön kinyírlak.
– Jack, vegyél vissza! – szólalt meg Mac az ajtóban.
A rendőr előhúzta a fegyverét, és Jackre célzott vele.
– Tegyél le, te barom! Kurvára nem érdekel, ki vagy! Letartóztatlak egy rendőrtiszt bántalmazásáért!
– Na, akkor pofa be! – kiáltotta Mac.
Közelebb ment, és a fegyverével a bufordi rendőrre célzott.
– Dobd el a fegyvert! Jack, engedd el!
Jack visszalökte a rendőrt a székébe. Tompa puffanással ült le, majdnem hátraborult.
– Most pedig megmondod, hol van Mia Nichols!
– Hármas cella – motyogta a rendőr.
– Add ide a kulcsokat! – követelte Jack.
A rendőr a zsebébe túrt és odalökött Jacknek egy kulcscsomót.
– Menj egyedül! – mondta Mac.
– Én szemmel tartom a barátunkat, amíg Kenny ideér.
Jack végigrohant a folyosón, és megállt a harmadik cella előtt. A szeme a priccsre szegeződött, ahol Mia feküdt összegömbölyödve. Bedugta a kulcsot a zárba, és feltépte az ajtót.
Odarohant, a lányhoz, a szíve a torkában dobogott.
– Mia? – suttogta.
Óvatosan megérintette a vállát. A torka összeszorult, amikor érezte, hogy a lány remeg.
Gyengéden megfordította. Rettenetes dühöt érzett, amikor meglátta a véres arcát. Ami még ijesztőbb volt: a torkán hatalmas zúzódás látszott. Megpróbálták megfojtani.
A lány inge szétnyílt, ahol el volt szakadva. Ökölnyi zúzódás kéklett a jobb oldalán.
– Mia, drágám, jól vagy?
Könnyek ömlöttek a lány szeméből, miközben Jack óvatosan a karjába vette. Istenem, legszívesebben ő is sírva fakadt volna. Üvöltött volna dühében. A lány remegett a karjában, az egész teste rázkódott.
– Mit tettek veled? – kérdezte elcsukló hangon.
– Nagyon boldog vagyok, hogy itt vagy – suttogta a lány.
– Nagyon féltem.
Jack eltolta magától, hogy lássa az arcát. Az ujjával finoman megsimogatta, félrehúzta a haját az arcából. Az ajkát a homlokára tapasztotta, és forró könnyek szöktek a szemébe.
– Mit tett veled? – kérdezte szaggatottan.
– Nem hagytam magam – felelte Mia büszkén.
– Azt hiszem, eltörtem az orrát.
Jack mosolygott, alig kapott levegőt, ahogy megpróbálta visszatartani az érzéseit.
– Ügyes vagy, baby!
– Ne hagyj itt! – könyörgött a lány, és még több könny ömlött a szeméből.
– Nem foglak, édes. Esküszöm, nem foglak. Kórházba viszlek. Most azonnal elmegyünk innen.
– Annyira féltem – suttogta.
– Most, hogy itt vagy, már nem félek.
A szavak, amelyeket gyengéden a férfi fülébe suttogott, rég elfeledett érzéseket ébresztettek Jackben. Olyan érzéseket, amelyekről azt hitte, benne nem léteznek. Szégyellte bevallani, hogy valaha azt gondolta Miáról, gyenge.
Még véresen, sebesülten is áradt belőle az erő. Nagyon erős nő volt. A legkevésbé sem gyenge. Valójában ő volt a gyengébb.
Ha a lányról volt szó, olyan kiszolgáltatottnak érezte magát, mint egy újszülött.
Óvatosan felemelte a lányt, úgy vigyázott rá, akár egy kristálypohárra. Mia a fejét a vállára hajtotta és lehunyta a szemét. Egy könnycsepp gördült végig Jack arcán, ahogy vitte a folyosón. Amikor a bejárathoz ért, hűvös pillantással mérte végig a rendőrt, aki még mindig az íróasztalnál ült. Nagyon kellett erőlködnie, nehogy szélvészként kezdjen tombolni a dühe.
– Visszajövök, és halott ember vagy.
A rendőr arca elfehéredett.
– Nem én csináltam! – válaszolta védekezőn.
– Moreland volt! Az idióta képtelen a farkát a nadrágjában tartani. A lány ellenállt, betörte az orrát. Hazaküldtem, hogy megmosakodjon.
– Gyerünk, haver! – mondta Mac csendesen.
– Elviszlek a kórházba. Később majd elrendezzük a többit.
Jack mögötte ment, tomboltak benne az indulatok. Soha életében nem érezte magát ennyire feldúltnak. Mégis, amikor lenézett Miára, azonnal ellágyult ennyi gyengédség és bűntudat láttán. Legszívesebben térdre borult volna előtte.
Miát az ölében tartva beült az autóba. Vigyázott, nehogy beüsse valamijét. Nem akart újabb fájdalmat okozni neki.
Amikor megérkeztek a kórházhoz, Mac egy dzsekit nyújtott Jack felé.
– Takard be, ha gondolod – mondta Mac.
Jack bólintott, és a lányra terítette a dzsekit, hogy ne lássák.
– Köszönöm a fuvart, ne várj rám! Biztos vagyok benne, hogy Kennynek szüksége van rád.
– Visszajövök, és elmondom, mi történt – ígérte Mac.
Jack bevitte Miát. Nem tette le, még akkor sem, amikor a betegszobára vártak. Mikor végre behívták őket, az ágyra fektette és betakarta.
A vizsgálat alatt végig mellette volt, és fogta a kezét. Remegett a dühtől, mikor Mia a támadás részleteit mesélte. Legszívesebben megölte volna a rohadékot. A vérét kívánta. Levágná a farkát, és lenyomná a torkán. Soha életében nem érzett ilyen vadállati dühöt.
Amikor az orvos végül elment, Jack megsimogatta Mia arcát.
– Sajnálom, hogy ez történt veled, Mia. Nagyon sajnálom, hogy nem voltam ott, és nem tudtalak megvédeni.
A lány fájdalmasan felnevetett.
– Sikerült megvédenem magam.
– Igen, tudom. Büszke vagyok rád. A másik zsaru azt mondta, alaposan szétrúgtad Moreland seggét.
Mia furcsán mosolygott a duzzadt ajkával.
– Nem hiszem, hogy a közeljövőben használni fogja a szerszámát.
Jack viszonozta a nevetését.
Mia arca elkomolyodott.
– Mi lesz velem, Jack? Börtönbe kell mennem egy időre? Nagyon félek.
Jack a tenyerébe vette az arcát.
– Nem mész börtönbe, Mia! Téged felültettek, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Nem érdekes, hogy mi volt a táskában, a kezdetektől fogva félrevezettek. Martin és Drake úgy énekelt, mint a pacsirta. Ugyanezt művelték az összes csinos lánnyal, aki megjelent a városban. Kihasználták őket a sztriptíz bárban, aztán eladták annak, aki a legtöbbet kínálta értük az árverésen. Évek alatt szép kis üzletté nőtte ki magát a dolog.
Könnyek áztatták Mia arcát.
– Olyan ostoba voltam – suttogta.
– Bárcsak Dallasban maradtam volna. Lenne lakásom, munkám.
Jackbe fájdalom hasított. Jól tudta, miért hagyta ott a lány Dallast. Miatta. Behunyta a szemét és leszegte a fejét. Eszébe jutott a lány fájdalmas kijelentése, amikor azt mondta, hogy nem szerette, nem törődött vele. Rettenetesen szégyellte magát, mert igaza volt.
Nem törődött vele. Nem úgy, ahogy kellett volna. Egyfajta kötelezettségnek érezte, hogy vigyázzon a kislányra, aki elveszítette az apját a razzián. Mikor a lány eljött hozzá aznap éjjel, ártatlanul, teljesen levette a lábáról. Ám a munkája közbeszólt, és meg sem fordult a fejében, hogyan érinti ez majd Miát. Elment, hogy elvégezze a feladatát, a lányt a munkája mögé sorolta.
De most… Most rájött, hogy szerette. Szerette, de nagyon rosszul bánt vele. Sok fájdalmat és keserűséget okozott neki. Félő volt, ha vele marad, elvenné tőle, amit a legjobban szeret benne és összetörné. A lelkét. A bátorságát. Nem teheti meg, nem kényszerítheti, hogy megadja magát az ő domináns természetének.
– Jack – suttogta Mia.
A lányra nézett, kínzó érzései kiültek az arcára.
– Mire gondolsz? – kérdezte Mia.
Kinyújtotta a kezét, és az ujjával megérintette a férfi ajkát.
Jack megfogta a kezét és megcsókolta.
– Azon töprengtem, mennyire szeretlek. Mennyire szeretném, ha más lenne minden. Mennyit bántottalak.
A lány szíve megtelt gyengéd érzésekkel.
– Szeretsz?
A férfi lehajtotta a fejét.
– Csak most jövök rá, hogy mennyire. Bárcsak ne lenne késő. Bárcsak…
Mia felkászálódott az ágyban, felszisszent a fájdalomtól.
– Édes, mit művelsz? – ugrott föl Jack és visszanyomta az ágyra.
– Hogy érted, hogy túl késő? – kérdezett vissza Mia.
– Már nem akarsz engem? Azért, amit tettem?
A férfi döbbenten nézett rá.
– Istenem, dehogy. Csakis miattam, Mia. Nem vagyok elég jó neked. Soha nem is voltam. Ezért küzdöttem olyan sokáig az érzéseimmel. Olyan édes és ártatlan vagy. Hatalmas tűz van benned, és a lelked… Nem látod, Mia? Ha együtt maradnánk, összetörném benned, amit a legjobban szeretek. Fognálak, és addig-addig irányítgatnálak, amíg nem lenne más választásod, mint hogy meghajolj, vagy megtörj. Nem akarom, hogy megtörj, Mia.
A lány zavartan nézett rá.
– Miről beszélsz, Jack?
A férfi érezte, hogy a szégyentől összerándul a gyomra.
– Amikor szeretkeztünk, Mia, mikor néztek bennünket, részemről nem csak játék volt. Ilyen lenne mindig velem. Én elvárom, nem, megkövetelem a teljes odaadást a nőtől. A hálószobában és azon kívül is. Nem tehetem meg veled, édes.
Mia mosolygott. Hatalmas, boldog mosoly volt, az egész arca felderült tőle. A szeme úgy ragyogott, mint a tiszta, nyári, texasi ég. Jack még soha nem látott ilyen szépet.
– Ó, Jack – sóhajtott.
– Ez minden?
– Igen – bökte ki a férfi.
– Mia, nem hiszem, hogy megértetted.
– Dehogynem értem – felelte a lány még mindig mosolyogva.
– Szeretlek, és nem akarlak többé elengedni. Gondolod, hogy nem tudtam ezt rólad, Jack? Már akkor is tudtam, amikor az ágyadba lopóztam két évvel ezelőtt. Tudtam, és elfogadtam. Sőt vágytam rá. Szükségem volt rá. Szükségem van rád, Jack. Csak rád.
Jack nagyokat nyelt, de a torkában támadt gombóc csak nem akart elmúlni. Mindent rosszul csinált, mégis a legcsodálatosabb ajándék hullott az ölébe a világon. Mia odaadta magát neki, a bizalmát, a szerelmét.
– Biztos vagy benne? – szólalt meg végül.
– Biztosnak kell lenned benne, Mia, mert később nem foglak elengedni. Mindig szeretni foglak, mindig vigyázni fogok rád, de hozzám fogsz tartozni.
– Mindig is biztos voltam benne, Jack. Bárcsak vártam volna rád. Bárcsak ne futottam volna el, mint egy megbántott kislány. Sok hibát követtem el, és belefáradtam a menekülésbe. Haza akarok menni. Veled.
Jack óvatosan a karjába vette, és magához szorította.
– Egyszer azt mondtad, nincs semmi gyengédség benned – mondta Mia tompán a mellének.
– Tévedtél, Jack, velem mindig gyengéd voltál. Tudom, hogy soha nem fogsz fájdalmat okozni nekem. Vágyom a dominanciádra. Szükségem van rá. Csak akkor érzem magam biztonságban, ha veled vagyok.
A férfi elhúzódott tőle, de csak annyira, hogy megcsókolhassa, megízlelje a száját. A lány szavaira tűz lobbant a lelkében. Békét, mély elégedettséget érzett, amelyről azt hitte, soha nem fog a részese lenni.
– Még mindig túl öreg vagyok hozzád – mondta mogorván.
Mia pajkosan mosolygott.
– Szerencsés vagy. Ha már öreg és ősz hajú leszel, én még mindig szexi kis csirke leszek az ágyadban.
Jack ismét szenvedélyesen megcsókolta, és magához szorította.
– Így igaz. És úgy tervezem, hogy sokáig, nagyon sokáig maradsz az ágyamban, édes.

fel