Édes megadás

Sportingbet Regisztracios Bonusz

Harmadik fejezet

Gray a bérház téglafalának támaszkodott, és Faitht nézte, amint két nagy papír bevásárlózacskót igyekszik kierőszakolni a kocsija hátsó üléséről, majd a csípőjével próbálja becsukni az ajtót. A férfi odaszaladt a lányhoz, és amikor odaért hozzá, elvette a tasakokat. Nagy, meglepett, zöld szemek szegeződtek rá, amikor Faith felismerte.
- Hagyja csak, hadd segítsek! - szólította meg Gray. Faith elengedte a zacskókat, és még mindig csodálkozva bámult a férfira. Bár mindketten ugyanabban a házban laktak - a ház Popé volt, Connor, Nathan és Micah is itt élt -, Gray és Faith még nem találkoztak azóta, hogy a férfi beköltözött. Gray az ajtó felé indult, majd visszafordult, és arra várt, hogy a lány kinyissa. Faith félrecsapta a fejét.
- Honnan tudta, melyik lakás az enyém?
- A testvére mondta meg - felelte a férfi és megvonta a vállát. Faith összeráncolta a homlokát.
- Pedig Connor nem szokott fecsegni. Csodálkozom, hogy elmondta, mert folyton attól fél, hogy betörnek hozzám, és álmomban meggyilkolnak. Gray felnevetett.
- Hát, úgy tűnik, tőlem nem félti magát.
- Pedig óvatosabb is lehetne - felelte a lány, és a zárba csúsztatta a kulcsot.
- Egyébként nagyon zárkózott. Nagyon-nagyon zárkózott. Nem hiszem, hogy magától árulta el. Faith kitárta az ajtót, és intett a férfinek is, hogy lépjen be.
- Zavarja, hogy elárulta nekem, melyik lakásban lakik?
- kérdezte Gray, ahogy belépett a lány mellett az ajtón.
- Csak felajánlottam, hogy szemmel tartom, úgyis olyan közel van a lakásom. A lány is belépett, és becsukta maga mögött az ajtót.
- Nem, nem zavar.
- Jó. Ha már ezt tisztáztuk, hová tegyem a bevásárlószatyrokat? Faith a konyha felé mutatott.
- A pultra, legyen szíves! Később majd elpakolom őket. Gray jól szemügyre vette a lány otthonát. Az első benyomás alapján enyhe rózsaszín vagy sárga pasztellszíneket várt volna. Lányos színek és berendezés. Giccses szar, faltól-falig. Nem is tévedhetett volna nagyobbat. A lakást gazdag, sötét földszínek díszítették. A bútorok kifejezetten férfiasak voltak: sötétzöld és kék. A dívány és a kétszemélyes fotel sötétbarna bőr volt. Kényelmesnek tűntek, mint amin valóban sokat ülnek, és nem puszta dekorációnak szánták őket. Érdekes ellentétek feszülhetnek a lányban. Mindez felkeltette a férfi érdeklődését. Gray letette a bevásárlószatyrokat, és megakadt a tekintete a telefonon.
Átlagos, vezetékes kacatnak látszott. Könnyű lesz lehallgatni, de be kell jutni hozzá a lány lakásába, amikor nincs a közelben. És észnél kell lennie, nehogy lebukjon. Gray elég információt szerzett már Micah-tól és Nathantől, hogy tudja, a lány elég rendszeres életet él. Hét közben otthon tölti az estéket és az éjszakákat. Pénteken-szombaton éjszaka együtt van a fickójával, vasárnaponként pedig általában átmegy Popékhoz. Időnként ellátogat a testvéréhez vagy Nathanhez, esetleg Micah-hoz, de az ideje legnagyobb részében egyedül van. Amikor Gray visszafordult, észrevette, hogy a lány diszkréten őt méregeti. Minden visszafogottsága ellenére volt valami rejtett kíváncsiság a pillantásában. Mintha Faith nem tudta volna megfejteni a férfit. Üdv a klubban, kicsim. Egyébként Gray sem tudta, mit gondoljon a lányról. Faith védekezőn karba tette a kezét a csípője felett. A lány melle a karján pihent, kissé megemelkedett, és kirajzolódott a blúzán keresztül. Gray látta finoman kidomborodni a bimbók csúcsát.
- Kér valamit inni? - kérdezte a lány udvariasan, bár a testbeszéde egészen másról árulkodott. Zavarba hozta a férfi jelenléte, még itt a saját birodalmában is. A férfi elmosolyodott.
- Köszönöm, de mennem kell. Micah-val találkozom, megiszunk valamit. Faith egy grimaszt vágott.
- Tudom, ez mit jelent Micah-nál. A férfi felhúzta a szemöldökét.
- Mit? Faith rekedten felnevetett.
- Rengeteg gyönyörű nő lesz ott. Rengeteg buta, gyönyörű nő. Sőt, hogy pontos legyek, félig öltözött, buta, gyönyörű nők.
- Úgy látom, ő az én emberem - felelte Gray vontatottan. Faith ismét elpirult.
- Nem gondolnám butának magát. A férfi elmosolyodott. Szóval a lány elemzi. Nagyon érdekes. Mi több, nem gondolja agyatlannak. Helyes megfigyelés, de lehet, hogy csak szerencsés tipp. Mindenesetre telitalálat: Gray sokszor megfogalmazta magában, hogy inkább durranjanak szét golyói a fájdalomtól, mint hogy egy olyan nőbe élvezzen, akinek a fejében légüres tér van.
- Tetszenek a félig öltözött lányok - mondta Gray egy vigyor kíséretében. Faith körbeforgatta a szemét a helyiségben.
- Akkor holnap találkozunk. Elutasítva. Gray visszavonult. Nincs értelme húzni a lány idegeit. Találkozik Micah-val, legurít egy pár italt, azután bepoloskázza Faith telefonját. Megvárja, míg dolgozni megy, hogy bejusson a lakásába. Miközben az ajtó felé tartott, a lány lágy hangja utolérte.
- Köszönöm, hogy segített. Gray visszafordította a fejét.
- Bármikor szívesen. Faith nézte, ahogy a férfi távozik. A lány felsóhajtott, és furcsa hang jött ki a száján. Nem számított rá, hogy az első találkozásuk után ilyen hamar viszontlátja a férfit, bár később úgyis sokszor összefutnak majd, hiszen egy helyen dolgoznak, és ugyanabban a bérházban laknak. Faith megtudta Connortól, hogy Gray zsaru Dallasban, de eltávozást kapott, mert szolgálat közben megölték a társát. Nathan szerint Gray nem sokat beszél. Ő és Connor hamar egymásra találtak, mert Connor legalább annyira szűkszavú, mint Gray. Micah és Nathan, a másik páros ellenben... Nemegyszer elhessegették Connor komorságát a bohóckodásukkal. Szeretnek mókázni. Egy cseppnyi komolyság sincs bennük. Faith elmosolyodott. Kíváncsi volt, Gray hová fog beilleszkedni a díszes társaságban. A lány hátat fordított a gondolatainak, és elpakolta, amit vásárolt.
Amikor elkészült, egy nagy pohár teát töltött magának, és leült a számítógép elé. Faith maga mellé tette a teáscsészét, és megmozdította az egeret, hogy előtűnjön a képernyő. Mit is keressen? Faith egy ideig csak ült ott, és az üres Googleoldalra bámult. Mit keres? Van egyáltalán neve ennek a ködös sóvárgásnak, amely belülről feszíti? Talán arra kellene rákeresnie a Google-ban, hogy mit tegyen, ha elveszítette a józan eszét. Végül aztán Faith úgy döntött, hogy különböző szavakra keres rá. Ha kissé szűkítené a kategóriáit, talán a kereső sem dobna ki annyi címet. És ha igazán szerencséje van, akkor talál egy-két oldalt, amelyek nem pornó site-ok. Dominancia. Irányítás. Hm. Mi még? Várjunk csak? Vissza az egész. Férfi dominancia. Irányítás. Alárendeltség? Nem, ez nem hangzik jól. Rendben, akkor legyen férfi dominancia és irányítás, egyelőre. Atyaisten! Kutatási statisztikák. Lehet, hogy ez egy kutatási téma volt? Lehet, hogy talál majd magának egy bogaras professzort, aki kész arra, hogy betörje és...
Micsoda pompás kilátások! Faith gyorsabban kezdte görgetni az oldalt, igyekezett elhessegetni a feltörő erotikus gondolatait. Ütlegelés. Kikötött kéz és láb. Egy férfi, akinek egészen a hatalmában van. Aki betöri. És megadásra készteti. Aki vigyáz rá. Ez volt az összes közül a legnehezebb. Faith felsóhajtott, nem találta, amit keresett. Ingerülten más szavakat írt a keresőbe. Dominancia, irányítás, alárendeltség. Na, ez ígéretesebbnek látszott. A lány átfutotta a témákat, és rákattintott néhány oldalra. Nagy szemeket meresztett, amikor elkezdett olvasni a női alávetettségről. Az igazat megvallva Faith sohasem tekintett magára gyenge és megalázkodó emberként. Igen, egy erős férfit akart.
Valakit, akit nem kell megkérnie semmire. Akinek elég önbizalma van ahhoz, hogy megtegyen bizonyos dolgokat. Mindez alárendeltté tenné? Faith elfintorította az orrát. Ha csak olvas róla, még nem kerül semmibe. Legalább megtudja, hogyan találja meg ezt a ritka fajt, a domináns hímet. Istenem, mindez úgy hangzik, mintha egy veszélyeztetett fajról beszélne. A mai világban persze lehet, hogy így is van. Kihalófélben lévő lények. Az erkölcsileg feddhetetlen társadalom kasztráltjai. Nagyszerű. Most, hogy rájött, mit akar egy férfitól, kiderült, hogy nincs is ilyen fajta a földön. Faith össze-vissza klikkelgetett, még az ujja is elzsibbadt. Késő estig olvasott. A szeme előtt lenyűgöző és bizarr képek jelentek meg. Fogalma sem volt róla, hogy ilyen sokan vannak a világban, akik ugyanarra vágynak, mint ő. És hogy ennyi nő. Furcsa módon még ennek tudatában sem érezte kevésbé magányosnak magát. A lány felsóhajtott, amikor a fáradt szeme előtt megjelent a következő keresés eredménye. Már-már feladta volna a kutatást arra az estére, amikor az egyik oldalon egy hirdetés ragadta meg a figyelmét.
Faith közelebb hajolt a monitorhoz. Houston. Houstoni cím volt. Egy exkluzív, privát, kizárólag tagok számára működő klub. „Garantáltan kielégítjük a legfurcsább vágyait is - elsősorban a dominancia, a kikötözés és a különböző fétistárgyakkal kapcsolatban." Faith egyik szemöldöke felemelkedett. Van önbizalmuk, annyi szent. A lány kíváncsian a hirdetésre kattintott és meglepetésére egy nagyon igényes honlapon találta magát. Az oldal nem hasonlított az átlagos, fülledt pornóoldalakhoz, amelyek undorral töltötték el. A lap elegáns volt. Akármi mást is hirdethetett volna. Diszkrét színek, jól átlátható felépítés. Nem ugrottak elő hirdetések, vagy villogó kisablakok, arról győzködve a látogatót, hogy épp most nyert egy iPodot. Faith szíve hevesebben kezdett verni, ahogy olvasni kezdte a honlapot. A tagság exkluzív volt, és csak évente néhány embert vettek fel. Nagyon ügyeltek a biztonságra. A klub nem kihívó, fényreklámos üzlet volt a belváros szívében. Egy tekintélyes házban kapott helyet Houston egyik északi külvárosában. Nagy kovácsoltvas kapu. Magas biztonsági kerítés. Semmi hirdetés, hogy mi zajlik a zárt ajtók mögött. Alapvetően rokonlelkek találkozóhelye. Borzongás futott végig a lányon. Ennyire egyszerű lenne? Voltak kétségei.
Vajon hol kezdje el a keresést?
A kurzor az oldalon szereplő telefonszámon villogott. Faith a vezeték nélküli telefonért nyúlt, amelyet a számítógép mögött tartott. Hosszú másodpercekig csak a tárcsázó hangot hallgatta. Amikor a készülék kellemetlenül pityegni kezdett, Faith kikapcsolta a telefont, és a számítógép képernyőjére bámult. Azután ismét bekapcsolta a telefont, majd kikapcsolta. Újra bekapcsolta. Őrület. Vajon mi rossz származhat abból, ha felhívja a számot? Nem tudnak átnyúlni a telefonon keresztül, hogy jól elfenekeljék, aztán otthagyják kikötve meztelenül a padlón. Bár, ha a fickó elég szexi lenne, Faith még akár bele is menne. A lány a homlokához tette a telefont, és behunyta a szemét. Tedd meg végre, Faith! Úgyis csak érdeklődni akarsz. Még a nevedet sem kell megtudniuk. A lány mély lélegzetet vett, ismét rábökött a bekapcsoló gombra, és gyorsan tárcsázta a számot. A füléhez tartotta a telefont. Összeszorította a szemét félelmében. Lehel, hogy fel sem veszik. A gyomra fájdalmasan görcsbe rándult, amikor egy kellemes férfihang beleszólt a telefonba a vonal másik végén.
- Halló?
- mondta a férfi, miután Faith nem szólt bele a kagylóba.
- Ööö, halló - válaszolta a lány, de még ezt is alig bírta kipréselni a foga között.
- Azért telefonálok, mert érdeklődni szeretnék. Úgy értem, láttam a klubjukat, és... ööö, a Házukat az interneten.
- Mi a neve?
- kérdezte a férfi vidáman. A fenébe. Faith tudta, hogy meg fogják kérdezni a nevét.
- Faith - mondta a lány, de nem akarta elárulni a vezetéknevét.
- Helló, Faith. Az én nevem Damon, és boldogan válaszolok a kérdéseire. Faith kissé felengedett.
- Tudja, az a helyzet, hogy is mondjam... Nem is igazán tudom, hogy mit kérdezzek.
- Értem. Kérdezhetek én valamit öntől?
- Persze. Legalábbis azt hiszem.
- Mit szeretne megtalálni a klubunkban?
- Nem egy kiköpött rutinkérdés - motyogta Faith. Damon felnevetett.
- Ne legyen szégyenlős, Faith. Higgye el, nem fog sokkolni, bármit is mond. Nem tudok segíteni önnek, ha nem őszinte velem. Faith szája kiszáradt. Az igazság pillanata. Hogyan mondja el egy teljesen idegen embernek, hogy mit akar, amikor még ő sem volt biztos a dolgában?
- Azt akarom...
- Faith mély levegőt vett, és újra nekifutott.
- Azt akarom, hogy egy férfi irányítson. Vegye el, amit akar. Ne kérdezzen. Minden területen legyen ilyen. Nem csak szexuálisan.
- A lány szava elakadt. Damon azonban kivárt, mintha megérezte volna, hogy a lány még nem mondott el mindent.
- Azt akarom, hogy vigyázzanak rám - tette hozzá Faith lágy hangon.
- Tehát egy domináns férfit akar? Faith még mindig kényelmetlenül érezte magát a szó hallatán, de lényegében pontosan ez volt, amit akart. Beleegyezően motyogott.
- Semmi oka nincs rá, hogy szégyellje magát a vágyai miatt - mondta Damon finoman.
- Egy nő, aki tudja, hogy kicsoda, és mit akar, a leggyönyörűbb az összes lény között. A bók boldog mosolyt csalt Faith arcára, míg rá nem jött, hogy telefonon beszél egy idegennel, akiről nem tud semmit. Még az is lehet, hogy épp valaki mást kefél, míg az ő vágyairól beszélgetnek. Ez a képzet kissé beárnyékolta Faith örömét.
- A tagság rendkívül exkluzív nálunk, és csak keveseknek ajánljuk fel. Ha gondolja, megbeszélhetünk egy időpontot, amikor eljön, és szétnéz nálunk. Miután látta, hogy mit kínálunk, eldöntheti, hogy szeretne-e tagja lenni a zártkörű klubunknak. Faith lenyelte a torkában nőtt gombócot.
- Ezt szeretném.
- Egyenes beszéd. Ha eljön, tudnia kell, hogy mire vállalkozik. Ez nem csupán idegenvezetés lesz egy kastélyban, ahol üres helyiségeket és érintetlen bútorokat talál. Az egyik legforgalmasabb időben kell jönnie. Akkor mindent látni fog. Faith szeme elkerekedett, és máris azon kezdett töprengeni, hogy mi mindent fog látni. A szíve őrülten kalapált, és észrevette, hogy izgalomba jött. Alig várta, hogy ott legyen.
- Mikor mehetek a leghamarabb?
- kérdezte a lány.
- Pénteken este tizenegykor körbevezethetem. Nálunk későn kezdődik az élet. Ha megadja az e-mail címét, elküldöm, hová jöjjön, és az egyéb tudnivalókat. Faith megadta az e-mail címét, majd Damonnal véglegesítették a találkozó időpontját. A lány megköszönte a tájékoztatást, majd mindketten letették a kagylót. Faith az asztalra dobta a telefont, hátradőlt, felfújta az arcát, és hosszan, mélyen felsóhajtott. Péntek, 11 óra. Faith egy apró nyögést hallatott. Ott volt előtte az egész hét, és semmi másra nem fog tudni gondolni, csak arra, hogy mit fog majd látni a klubban. A lány idegesen megnyalta az ajkát, és a kezét a morgó hasára tette. Mi az úristen ütött belé? Ami a legrosszabb volt, alig várta, hogy megtudja

fel