Édes megadás

Sportingbet Regisztracios Bonusz

Első fejezet

Faith beugrott a Cattlemen's-be munka után, hogy megnézze, ott van-e Micah és Gray. A lány tudta, hogy Nathan és Connor még dolgoznak, nem mennek aznap a bárba. Faith korábban beszélt Micahval, és úgy tűnt, mintha az randevúra készülne munka után. Ez azt jelentette, hogy Gray egyedül lesz. Persze az is lehet, hogy egyenesen hazamegy a lakásába. Faith mégis megállt a bár előtt, és szétnézett a parkolóban, hátha megpillantja Gray ezüstszínű Chevrolet pickupját. Amikor a lány kiszúrta az autót, összeszorult a gyomra. Faith beállt egy üres helyre a parkolóban. A lány kiszállt a kocsiból, a kezével beletúrt hosszú hajába, és a füle mögé tuszkolta kósza fürtjeit, miközben a bejárat felé indult. Feszült izgalom játszott a tarkóján, amikor meglátta Grayt a bárban ücsörögni. Faith egy pillanatig csak bámulta a férfit, aki neki háttal ücsörgött. Igyekezett elég bátorságot összeszedni, hogy odamenjen hozzá, és úgy tegyen, mintha ismét csak véletlenül futottak volna össze. De miért kellene színlelnie? Irányítson. Megfogadta magának, hogy határozottabb lesz. Ez nem éppen azt jelenti, hogy középiskolás leánycsínyeket idéző ostoba játékokat játszik vele. Végül Faith elindult. Odaért a bárpulthoz, és felült a Gray melletti bárszékre. A férfira mosolygott, amikor az ránézett.
- Helló - mondta Gray, és őszintének látszó mosoly ragyogott az arcán.
- Reméltem, hogy újra látom itt. Faithnek nagyon kellett igyekeznie Gray társaságában, hogy leplezze azt a francos pirulást.
- Látni akartam - mondta Faith kertelés nélkül, és magában tapsolt, mennyire higgadt, laza és határozott volt. Nem szarakodott, annyi szent. Gray felhúzta az egyik szemöldökét, és oldalra hajtotta a fejét.
- Hát így állunk?
- mondta kedvesen. Faith az ölébe tette a kezét, hogy elrejtse remegő ujjait. Amikor a pultos megállt előtte, rendelt egy kólát.
- Milyen volt a napja?
- kérdezte a lány, és ismét a férfi felé fordult.
- Épp most lett nagyszerű. Ezúttal Faith elpirult, Gray pedig elmosolyodott. A férfi kinyújtotta a kezét, és megérintette a lány arcát.
- Szeretem, hogy ilyen könnyen elpirul. Nagyon nőies. Gray ujja a lány szája széléhez ért. Faith ajka válaszul kissé szétvált. A férfi lassan végighúzta a mutatóujját Faith alsó ajkán, mielőtt finoman elvette volna.
- Egész nap azon töprengtem, milyen lehet az íze - mondta a férfi halkan. Faith nagyot nyelt, és megnyalta az ajkát. Mit mondhatna erre? Kérje meg a férfit, hogy kóstolja meg? A fenébe is, miért kell nyilvános helyen lenniük, és még inkább a fenébe, hogy egy óra múlva a fodrásznál kell lennie.
- Talán adhatnék egyszer egy kis kóstolót - mondta Faith könnyedén.
- Örülnék neki. Nagyon örülnék neki. A pultos egy kólát tolt a lány elé. Faith elvette, és hálás volt, hogy valami végre lehűtheti egyre forróbb szenvedélyét.
- Mi volt Micah-val és a kormányzó lányával?
- kérdezte Gray gyorsan témát váltva. Faith elmosolyodott, és felkacagott.
- Nathannek még nem volt ideje elmondani?
- Nem, még nem. Faith megrázta a fejét.
- Ezek ketten... esküszöm! Mióta Micah nálunk dolgozik, ő és Nathan egyfolytában szívatják egymást. Micah egy másik államból költözött ide, így nem tudta, ki a kormányzó lánya. Popnak kellett biztosítania a kormányzó bálját itt, Houstonban. A kormányzó lányának azonban szüksége volt egy partnerre, mert az akkori barátja kidobta. Connor, Micah vagy Nathan volt a választék. Connor természetesen a kormányzó személyes biztonságára ügyelt, így ő nem lehetett a lánnyal. Nathan azonnal elkezdte ecsetelni Micah-nak, mekkora bombázó a kormányzó lánya, és csak úgy dönthetik el igazságosan a dolgot, ha feldobnak egy érmét. Nathan azt mondta, reméli, hogy ő nyer, mert azt hallotta, hogy a lány amellett, hogy eszméletlenül gyönyörű, ráadásul még nimfomán is. Ha nem is ismeri túl régen Micah-t, biztosan el tudja képzelni, hogy azonnal ráharapott a csajra. Addig pedálozott és hízelgett, míg Nathan nagyvonalúan engedett, és Micah-t érte a megtiszteltetés, hogy a kormányzó lányának kísérője lehetett.
- Nem semmi - mondta Gray, és nagyot kacagott.
- Bárcsak láthatatlanul ott lehettem volna.
- Ami azt illeti, nagyon mókás volt - ismerte el Faith.
- Micah le sem tudta vakarni magáról a csajt egész este. Majdnem végig a tánctéren forogtak, a lány keze Micah fenekén, a szája pedig mindenütt, ahol csak érte. Azt hittem, Micah meg fogja ölni Nathant másnap reggel. Gray kacagott és a fejét ingatta.
- Ezek ketten tényleg nagyon viccesek.
- Igen, nem semmik.
- Szóval azt gondolja, hogy a kopasz fej szexi, mi? Faith meglepetten felkapta a fejét.
- Igen, tudja, szerintem neki jól áll. Gray kacsintott.
- Nekem is le kell borotválnom a hajamat, hogy így áradozzon rólam is? Faith végtelen bosszúságára ismét elpirult.
- Hát, én...
- A lány alig kapott levegőt a csodálkozástól.
- Eleget beszéltünk már rólam. Mi a helyzet magával?
- Mi legyen velem?
- kérdezte Gray.
- Van barátnője? Valaki, aki várja otthon Dallasban? Gray megrázta a fejét.
- Nincs. Faith összeráncolta a homlokát.
- Nehezen hiszem.
- Igen? - Miért?
- Túlságosan jóképű ahhoz, hogy egyetlen nő se legyeskedjen maga körül - motyogta Faith. Gray elmosolyodott.
- Hát, örülök, hogy így gondolja, de nincs senkim, becsületszavamra. Igazság szerint nemigen volt eddig időm nőket hajkurászni.
- Milyen nőt keres, amikor épp nőket hajkurászik?
- kérdezte Faith lágyan. Gray meglepetten nézett fel a lány közvetlen kérdésére. Előrecsúszott a székében, és a pultra könyökölt. Azután oldalra fordult, és Faithre tekintett. Mintha vívódott volna magában, hogy elmondja-e vagy sem a lánynak, amit akar.
- Kedves és nőies. Nem túl engedékeny, de nem is kemény.
- A férfi ajka bánatos mosolyra görbült.
- Valaki, aki úgy érzi, hogy a nőiesség nem szégyen. Faith a tenyerébe tette az állát, és a pultra támaszkodott, miközben a férfit nézte.
- Már sokat töprengett ezen? Gray megvonta a vállát.
- Nem igazán. Tudom, mire van szükségem. Akkor már ketten vagyunk. Faith egy olyan férfit akart, aki erős, van tartása; valakit, aki vigyáz rá, és nem fél attól, hogy döntsön. Vajon Gray ilyen ember? Faith a pohara alatt fekvő szalvétára nézett, és játszani kezdett a papír sarkával. Átható erő sugárzott Grayből. Férfiasan, természetesen áradt belőle.
- Akarja hallani a nagy, sötét titkomat?
- kérdezte Gray. Faith elmosolyodott.
- Hát persze.
- Egy olyan nőt akarok, aki hajlandó átadni nekem az irányítást. Faith döbbenten bámult a férfira, meg sem tudott szólalni. Ahogy teltek a másodpercek, a csend egyre nehezebb lett kettejük között. Gray megköszörülte a torkát.
- Látom, megdöbbentettem. Nehéz ezt úgy elmondani valakinek, hogy az ember aztán ne tűnjön egy kőkorszaki, Neandervölgyi vadállatnak.
- Gray ismét megvonta a vállát.
- Nem hiszem, hogy sokan állnának sorban egy olyan férfiért, amilyen én vagyok.
- Az attól függ.
- Faith megfogta az üveget, és olyan erősen szorította, hogy az ujjai elfehéredtek.
- Mitől?
- Attól, hogy mit hajlandó cserébe adni egy nőnek. Egymásra meredtek. Faith látta a felébredő vágyat a férfi szemében. Ha bármilyen bátorítást adna Graynek, biztos, hogy a lány lakásában kötnének ki, és szexelnének. Faith ismét megnedvesítette az ajkát.
- Mit gondol, mit akar egy nő cserébe?
- kérdezte Gray lágyan.
- Sok nő nem bánja, ha a férfi az úr a házban, ha komolyan veszi a felelősségét - mondta a lány, és maga is meglepődött, mennyire tudálékosan hangzott, amit mondott. Gray lassan bólintott.
- Ennek van értelme. Faith nem tudott megálljt parancsolni a gondolatainak.
- Ha egy férfi nem hajlandó élni a felelősséggel, akkor egy nőnek nincs más választása, mint hogy a saját sarkára álljon. Sokszor a gyermekeikre is kell gondolnia. Vagy saját magára. A családjára. Egy idő után a nők rájöttek, hogy nemcsak képesek rá, de gyakran jobban is irányítják a család ügyeit, mint a férfiak.
- Úgy beszél, mintha a férfiúi nem a kihalás szélén állna - jegyezte meg Gray szárazon.
- A nők elég sokáig tűrték, hogy a férfiak elnyomják őket - válaszolta Faith. Istenem, ideje lenne befogni a száját, mielőtt Gray bedobja a törölközőt, és elszalad olyan messzire, hogy aztán bottal ütheti majd a nyomát. Úgy beszél, mint egy megátalkodott férfigyűlölő. Pedig mi sem állhatott volna távolabb az igazságtól. Faith épp hogy elkezdte kibogozni az érzéseit az eddigi kapcsolataiban. Egy furcsa, új világ küszöbén állt. Megpróbálta elérni és megragadni, amit igazán akart. Izgatott és türelmetlen volt. Ami még rosszabb, úgy érezte, hogy hibát követ el.
- Mindent összezavarok - motyogta a lány.
- Lakatot kellene tennem a számra. Úgy beszélek, mint egy tudálékos férfigyűlölő, pedig amit valójában akarok...
- Faith hirtelen elhallgatott, mert döbbenten vette észre, hogy már majdnem kimondta, amit akar. Gray kérdő pillantást vetett rá.
- Mit akar, Faith?
- Nahát, ti ketten itt? Faith és Gray hátrafordult, mire megpillantották Micah-t, aki épp feléjük tartott az asztalok között. A lány nem volt biztos benne, de mintha úgy hallotta volna, hogy Gray csendesen szitkozódik. Micah egy csókot nyomott Faith arcára, megállt kettejük között, és intett a pultosnak, hogy hozzon egy italt.
- Mit csinálsz errefelé?
- kérdezte Faith.
- Azt hittem, épp egy szenvedélyes randira készülsz. Micah elvigyorodott.
- Igen, de csak később. Majd találkozunk valahol.
- Elég rejtélyesen hangzik - válaszolta Faith. Gray megköszörülte a torkát.
- Épp meg akartam kérdezni Faithtől, hogy nincs-e kedve enni valamit. Csatlakozol hozzánk, vagy később eszel? Faith az órájára nézett, és elfintorította az orrát.
- Bocsánat, de időpontom van a fodrásznál, és mennem kell.
- A lány rendbe akarta tenni a haját, hogy makulátlanul nézzen ki a pénteki körútján.
- Ideje indulnom, ha időben ott akarok lenni. Gray megfogta a lány kezét, amikor felállt. Faith ránézett, és sajnálatfélét látott megvillanni a férfi szemében.
- Szeretnék befizetni a következő hasonló beszélgetésre - szólalt meg Gray. Faith elpirult, és a szeme sarkából látta, hogy Micah kíváncsian mered rá.
- Persze. Majd kérjen időpontot. A lány vonakodva kihúzta a kezét a férfiéból. Micah-ra mosolygott, mielőtt ellépett volna előtte, és kiment a bárból.

fel