Luxusnyalánkság

MÁSODIK FEJEZET

- Pszichológus vagy: végezz magadon értékelést! - mondta Kev, miután elege lett a sirámaim hallgatásából a munkanélküli létem és a közelgő pénzügyi krachom kapcsán.
- Milyen jártasságaid vannak? Miben vagy a legjobb? Hol akarsz dolgozni? Hogyan akarsz dolgozni?
Kev szintén egyetemi barát volt. Ugyanabban az épületben lakott, amelyikben Jason oly sok időt töltött a társalgó padlóján. Egyik oka annak, hogy ilyen jól egymásra találtunk, az volt, hogy mind „érettebb korú” diákok voltunk. Én addigra már pár évet lehúztam gyakornok újságíróként, Kev pedig labortechnikusként dolgozott. Azóta kiemelkedő tudós lett a Molekuláris Biológia Intézetben, és jó úton haladt afelé, hogy gyógymódot találjon a szívbetegségre. A miénk azon barátságok egyike volt, amelyben a világon bármit mondhattunk a másiknak, és mégis meg tudtunk maradni barátoknak. Tudtunk minden sötét titokról, hisz a legtöbbet végigasszisztáltuk. Mindig azt mondtam, hogy ha Kev feldarabolna valakit millió kis cafatra és aztán megmikrózná, hát én fognám a kezét a bíróságon.
Felsóhajtottam és megpróbáltam listába szedni, miben vagyok a legjobb. - Baromi jó pszichológus vagyok, ha az emberek esélyt adnak a szakmámnak. Remélhetőleg értelmes vagyok, még ha nagyon ködös is. Jól el tudom szórakoztatni az embereket. Szeretek főzni. Szeretem kényeztetni az embereket, elérni, hogy jól érezzék magukat a bőrükben. Elég jó vagyok a depresszió kezelésében, legalábbis az ügyfeleim ezt mondják. De jó lenne, ha itthonról dolgozhatnék. Szeretném, ha lehetőségem lenne megírni a regényemet. Regényeimet, többes számban. Ami a külcsínt illeti, 22 nemtőm - ezen a téren elég mázlis vagyok, azt hiszem. Egyelőre ennyi. Mi van még? Szeretnék utazni. Szeretem a keresetem legnagyobb részét ruhákra meg szépségre költeni. Háhh. Ez elég érdekes. Szeretek a meleg barátaimmal lenni anélkül, hogy a pasim ragaszkodjon hozzá, hogy ő is velem tartson. Szeretek… Elhallgattam és Kevre néztem.
- És még? - nógatott. - Mit akarsz az élettől?
- Nem tudom - mondtam zsémbesen. Újra felsóhajtottam.
- Szeretem a férfiakat. Egy férfit. Egyetlen férfit. Határozottan egypasis lány vagyok - a szex jobb úgy. Valaki olyannal, mint John. Szerelem kizárva! Egyelőre legalábbis. Legyen elég pénz a játszadozásra. Legyen szex. Tánc. Kalandok. Szórakozás. Jó karban akarom tartani magam. Segíteni akarok az embereknek a problémáikban. Pilates. Írás. Vagy ezt már mondtam? Valószínűleg a szexet is említettem már. Nemtőm - azt hiszem, ennyi.
Kev buzgón körmölte különféle válaszaimat. Egy percig bámulta az irományát, majd hatalmas vigyor terült el az arcán. Hátradőlt a székében és újra rám nézett, még mindig széles mosollyal, és már kezdtem azon tűnődni, jó dolog volt-e elszívnia azt az utolsó slukkot.
- Mi van? - kérdeztem. Elegem volt a játszadozásból. Egyszerűen tudni akartam, mi olyan égbekiáltóan nyilvánvaló, hogy az immár húsz éve legjobb barátom úgy vigyorog, mint a fakutya.
Kev csak tovább nevetgélt. Elég idegesítő volt.
- Mi az? - ismételtem, ezúttal élesebb hangon.
- Biztos vagy benne, hogy akarod hallani? - kérdezte.
- Lehet, hogy nem vagy elég nyílt gondolkodású.
A franc essen Kevbe! Túlságosan is jól ismert. Ráharaptam a csalira. Hát nem szörnyű? Amikor az ember a saját elvei csapdájába esik!
- Nyílt gondolkodású? - fröcsögtem.
- Hát persze, hogy nyílt gondolkodású vagyok! Lehet, hogy vidékről jöttem, de már több mint húsz éve lógok veletek. Teljességgel nyílt a gondolkodásom, köszönöm szépen.
A „veletek” alatt a meleg férfiakat értettem. Kev meleg volt, csakúgy, mint a városi barátaim nagy része. Voltak hetero barátaim is, de ők leginkább Port Stephensben éltek a tinédzser gyerekeikkel meg a válási papírokkal. Az volt az elméletem, hogy biztonságos vagyok a melegeknek, és ők is biztonságosak nekem: ez a veszélytelen flörtölgetés és az extravagáns viselkedés tökéletes receptje. És végső soron Darlinghurstben éltem. Talán sóhajnyi köze ennek is volt a dologhoz.
Kevre vicsorogtam.
- Jól van, jól van - mondta még mindig vigyorogva. - Nem fog túlzottan tetszeni, de azért elmondom.
Nagy levegőt vett és rám nézett.
- Miért nem leszel escort lány? Szerezhetnél magadnak egy pasit, aki kitart - valami gazdag, nős férfit. Gyönyörű vagy, művelt és remek társaság. Gyönyörű ruháid vannak. Bárhol megállód a helyed. Gyanítom, jó vagy az ágyban is - bár ebben tévedhetek-, de mindegy is, mert valószínűleg végigblöffölheted a dolgot. Érvényes az útleveled. Jól tájékozott vagy. Jó csaj vagy! Egy pasi borsos árat fizet majd azért a kiváltságért, hogy veled lehessen, különösen, hogy nemrég törték össze a szíved, és egy darabig nem valószínű, hogy újra szerelmes leszel. A már összetört szíven nem lehet sebet ejteni. Szereted a szexet. Ha találnál egy másik pasit, mindezt ingyen adnád. És ráadásul hazudnod kéne, mert nem tudnád elmondani neki, hogy a szerelemre semmi esély.
- Már miért nem? - tudakoltam.
- Szerezhetnék magamnak egy hancúr-havert. Nektek mind van. Nekem miért ne lehetne?
Kev szomorúan nézett rám.
- Holly, te tényleg azt hiszed, hogy az a fajta ember vagy, aki nem igényli a vacsorákat, az odabújást és a kényeztetést? Odavagy ezekért! A hancúr-haverok csak a szexre vannak. Neked pasi kell, érzelmi bonyodalmak nélkül. Az én szótáramban ezt viszonynak hívják.
Meredten néztem Kevre. Lehetett ez a fura viccei egyike; néha nehéz volt eldönteni, komolyan beszél-e vagy sem. De Kev nem nevetett.
Viszony. Kitartott nő. Ízlelgettem a számban a szavakat. Annyira erkölcstelennek hangzottak. Annyira ellenállhatatlanul merésznek. Az ilyesmiről a gimiben sugdolóznak és a játszótereken vihognak. Annak idején mindannyian viccelődtünk, hogy keresünk magunknak egy pasit, aki majd kitart minket, de soha senki nem vitte végig a dolgot, és keresett magának egyet.
Az izgalom furcsa hullámban futott végig rajtam, ahogy azokra gondoltam, akik a korábban John által betöltött pozícióra jelentkeznek. Csaknem olyan lenne az egész, mint egy bosszú: kicserélhetném őt egy jobb modellre, és mégse fenyegetném a házasság intézményét. Egy John, aki biztonságos.
Éreztem, ahogy leomlik egy fal. Azt hiszem, némileg az erkölcshöz volt köze.
- Kitartott nőnek lenni is csak egy munka - mondta Kev.
- Időnként talán nem akarnál találkozni a pasival, és mégis kénytelen lennél. Vonzalomnak persze lennie kellene, de neked ez könnyen megy - megkaphatsz bárkit, akit akarsz. Miért ne keresnéd meg ezzel a kenyered?
De kellenék én bárkinek is eléggé ahhoz, hogy fizessen értem? - kérdeztem.
- Nagyon nem ugyanaz vágyakozni valaki után és pénzügyileg támogatni őt.
- Azt gondolod? Hát a házasság nem éppen erről szól? Ez talán még jobb is a házasságnál, mert ebben megvan minden előny, de probléma nincs egy sem. - Felnevetett.
- Valószínűleg átkozottul őszintébb is a dolog - mondta, és a hamutálban lévő füves cigi maradékáért nyúlt, és meggyújtotta.
Az ember nem tudhatja, mennyire felvilágosult gondolkozású, amíg a felvilágosult gondolkodását próbára nem teszi. Ez volt az én próbatételem. Szexuális szolgáltatás pénz ellenében. Azt a mindenségit! A legjobb barátom azt javasolja, legyek prostituált!
- Kev - mondtam, azon a különlegesen óvatos hangon, amit akkor használtunk, amikor egyikünk Annyira Tévedett.
- Neked…
Elhallgattam. A feleség dolgot leszámítva - ami hatalmas dolog volt-, semmi rossz nem jutott eszembe az ötlettel kapcsolatban. Csupán egy kliensre korlátozódik az eseteim száma. Illett a képességeimhez, a pénzügyi gondjaimhoz, a férfigondjaimhoz, a szexgondjaimhoz és az írói törekvéseimhez. Édes Istennőm, annyira logikus és tökéletes volt az egész!
- De nekem jó kislánynak illenék lennem - kötekedtem.
- Anyám azt mondaná, ez helytelen; emlékeztetne a feleségekre, az biztos. Ő maga is végigélte ezt Apuval. Apám rárepült bármire, ami mozgott. Anyám ezt csak mentális bántalmazásnak hívta. Évek teltek bele, mire újra bízni tudott a férfiakban.
De én lehetnék másmilyen, gondoltam. Végezhetném az egészet úgy, mint egy szolgálatot. Segíthetnék a férfiaknak segíteni a feleségüknek. Akár még segíthetnék is megmenteni a házasságokat, ahelyett, hogy tönkretenném őket. A hátam közepére kívántam egy újabb Johnt.
- Aztán Anyu kiselőadást tartana nekem a szexipar erkölcséről, és azt mondaná, hogy ezzel csak erőtlenné teszem magam - folytattam hangosan.
- Igaza van. Lehetetlenség. Nem árulhatom magam pénzért. Diplomás vagyok. Az elmúlt tizenhét évben heti negyven órákat dolgoztam. Fenn kell tartanom a hírnevemet. És még lakáshitelem is van. Ennél már nem is lehet az ember tisztességesebb. Ki van zárva! Bocs, Kev, de ezúttal nagyon mellé lőttél.
A nyomaték kedvéért metsző tekintetet vetettem rá. Kev csak vigyorgott.
- Őrültség. Helytelen. Nem tudom megtenni - motyogtam, mintha magamat próbálnám meggyőzni.
- Sajnálom, Holly, de olyasmi felett ítélkezel, amit ki sem próbáltál. Mindig azt mondod, hogy nyitott vagy az új élményekre, de azt hiszem, ezt csak egy igazán liberális gondolkozású ember tudná megtenni. Neked soha nem lenne hozzá merszed.
- Fondorlatosan felvonta a szemöldökét.
Kivettem a kezéből a füves cigit, és mélyet szívtam belőle. Piros zászlót lengetett egy bika előtt a hülye kihívásával. Kev meg én egy napon majd lekörözzük egymást furfangosság tekintetében és spontán elégünk majd egy-egy bárszéken egy vidéki bowling-klubban, egy-egy pohár mentalikőrt szürcsölgetve. Eszembe jutott az az alkalom, amikor az egész bagázst kirángattam a házból, hogy éljenezzenek Kevnek, miközben ő a hátsó kertben hányt. Minél nagyobb sugárban okádott, annál hangosabb volt az éljenzés. A barátok megteszik ezt a másikért. A mi barátaink legalábbis igen.
- De annyira helytelen!
Kev egyszerűen csak vállat vont.
Az a helyzet, hogy tudtam, hogy szűk látókörű vagyok, és a francba is, utáltam ezt. Nemcsak hogy utáltam a szűklátókörűséget, de elég ostoba voltam ahhoz, hogy hallótávolságon belül mindenkinek el is mondtam, mennyire utálom. Hangosan. Afene a nagy számat. Gondolatban emlékeztetőt írtam, hogy a jövőben tartsam meg magamnak a véleményemet mindenről, ami kicsit is ellentmondásos. Istennőm, nem tudom, mi lesz, ha valaha bárkinek is eszébe jut, mit mondtam egyszer a törpékről.
Az agyam a döbbenet állapotában leledzett, mert mélyen legbelül tudtam, hogy amit Kev mondott, igaz volt. Egy ilyen munka tényleg tökéletes lenne. Gondok inkább a megbélyegzéssel voltak. De hát végtére is pszichológus vagyok. Elvileg az a feladatom, hogy megtanítsam az embereket megbirkózni a megbélyegzéssel. Ha jómagam nem tudnék ezzel szembenézni, akkor képmutató lennék.
Nagy, mély levegőt vettem és Kevre bámultam.
- Azt tenni, amiben a legjobb vagyok- elmélkedtem hangosan.
- Egy sor tulajdonság. Válogatási kritériumok. Nem elítélően gondolkozni. Keresni keddig 1000 dollárt, hogy kifizessem a lakáshitelt. Egy másik John. Ezúttal őszintébben. Egyszer már kivettem részem a Szerető Tervből - miért ne tenném meg másodszorra? Meg kell mondjam neked, Kev, lehetséges a dolog. Ha igazán előítéletmentes akarok lenni, akkor talán ez a tökéletes megoldás.
- Kérlek, mondd, hogy csak viccelsz! - mondta Kev, és tágra nyílt szemmel meredt rám.
Kezdtem érezni az ébredező izgalmat. Talán lehetséges volt a dolog. Gonosz arccal vigyorogtam Kevre.
- Meg fogod tenni, igaz? - kérdezte, és figyelmesen nézett.
- Én csak vicceltem.
- Ja, persze - mondtam.
- De a viccek nem olyan tréfásak, ha az igazságon nyugszanak. Nagyon jó javaslatot tettél, Kev. És ha megteszem, úgy fogok rád emlékezni, mint az első stricimre. Aki a legjobb barátom. Köszönet ezért. Akarod a bevételek húsz százalékát?
Kevben még annyi jó érzés sem volt, hogy elszörnyedt képet vágjon. Helyette sátáni kacajt hallatott.
Valaki állítson meg bennünket, gondoltam. Ezt nehéz lesz visszafizetni. Az ugratások és kihívások minden évvel egyre elvetemültebbek lettek. Talán a végén tényleg együtt halunk majd meg. Épp elég gyakran viccelődtünk ezzel. De ha fognám magam, és megtenném, ha kitartott nővé válnék, és jó lennék benne, akkor Kevnek le kell nyelnie az ugratását.
Hirtelen szükségét éreztem, hogy valahol máshol legyek. Ahol az agyam nyugodtan zakatolhat vadul, és nem emészti fel a Kev elleni terv forralása. Furcsamód új ruganyosság volt a lépteimben, ahogy lesétáltam a lépcsőn. Végre állt előttem egy lehetőség. Talán nem valami remek lehetőség, de jobb helyzetben voltam, mint tegnap. A világ szebb helynek tűnt.

Mire visszaértem Darlinghurstbe, a fejemben már kidolgoztam, mi állna a hirdetésben:
Vonzó, diplomás, intelligens, jól öltözött 35 éves nő keres gáláns úriembert. Darlinghurstben lakom, egy tizenhetedik emeleti, légkondicionált, kikötői panorámás lakásban. A házhoz nagyon diszkrét és biztonságos föld alatti vendégparkoló is tartozik, de van egy megbízható autóm, és kész vagyok a környező kerületekbe is kiutazni. Kizárólagosságra törekszem, így (elméletileg) a nap 24 órájában a rendelkezésedre állok majd. Egyedülálló vagyok, gyerekeim nincsenek. A legtöbb barátom meleg. Nagyszerű szakács vagyok, és ínyenc fogásokat is el tudok készíteni, ha úgy kívánod. Örömmel töltöm fel a hűtőt a kedvenc ételeiddel és italaiddal - nincs is annál jobb, mint elkényeztetni valakit és a gondolatát lesve valóra váltani az álmait. Szakképzett pszichológusként remek hallgatóság vagyok, és nagyon élvezem a tartalmas beszélgetéseket. A társasági életet is kedvelem és kimondottan reprezentatív megjelenésű, okos és elbűvölő társaság vagyok szinte minden helyzetben. IMÁDOM a szexet, és nem sok minden van, amit ne élveznék. Ezenfelül csodásan masszírozok! Mindezekért cserébe bőkezű heti zsebpénzt kérek.
A számítógépem elé vetettem magam, amint hazaértem, és szó szerint türelmetlenül óbégattam, mivel egy teljes percébe telt a gépnek, hogy felmelegedjen. Aztán beírtam a Google-ba a „Gáláns Úriember kerestetik” szavakat. A 117 állítólagos ausztrál találatból csak egyetlen egy helyi weboldal foglalkozott a Gáláns Úriemberek alkalmazásával. A neve „Perszóna” volt, és úgy tűnt, hogy javarészt ingyenes apróhirdetésekből áll, melyek nagy része a társkereső rovatba illett. Már volt öt hirdetés, amiben Gáláns Úriembert kerestek, mindegyikben férfi keresett férfit. Nem kattintottam rájuk. Még csak végig se néztem az oldalt. Őszintén szólva, nem is akartam. Talán azért, mert nem akartam látni, miféle emberré tervezek válni. Vagy talán féltem megismerni a versenytársaimat. De valószínűleg azért volt, mert nem akartam túl sokat agyalni arról, amit csináltam.
Ehelyett követtem a varázsló útmutatóját, hogy elhelyezzem a saját hirdetésem, és szitkozódtam, amikor túl lassan haladtak a dolgok, vagy amikor félreütöttem valamit. Rám telepedett a sürgősség szörnyű érzése. Gyorsabban nem is gépelhettem volna a szavakat. Mindent felölelő szükségét éreztem a hipotetikus hirdetésem megírásának, arra az esetre, ha hipotetikusan fel akarnám adni, és végig akarnám vinni ezt az őrült, hipotetikus dolgot.
Öt percembe telt begépelni a hirdetést, és egy órámba, míg átolvastam. Legalább tízszer újraolvastam hangosan. Kivettem belőle a meleg barátaimról szóló részt, mert amúgy sem akartam, hogy a pasim kivegye a részét a társasági életemből, és feltettem egy fotót, ami egy álarcosbálon készült néhány hónappal korábban. Egy igazán gyönyörű álarc volt rajtam, amire egy helyi velencei boltban bukkantam. Csupa aranycikornya és - díszítés, ami mögött felismerhetetlenül szexin mutatok.
Felismerhetetlenül szexin. Ezen elmerengtem. Nem csoda, hogy az internet ekkora népszerűségnek örvend: tökéletes eszköz a névtelen szexre. Vagy hazugságokra. A koromat harmincöt évesként adtam meg. Valójában harminckilenc voltam, de igazság szerint fiatalabbnak látszottam. Így végső soron őszintébbet hazudtam a valóságnál, hát nem?
A szarkazmust félretéve, a szívem csak úgy kalapált. Azt fontolgattam, hogy belépek a szexiparba, hogy átlépem a tiltott küszöböt. Azt mondtam magamnak, hogy utólag visszanézve egy hiba csupán jó lecke. Aztán nagy levegőt vettem, és feladtam a hirdetésem.
Visszatértem a kezdőlapra és végigfuttattam egy keresést a saját adataimra. Ühüm. Meg is voltam. A fényképem hatalmas volt. Tudhattam volna, hogy sokkal nagyobb lesz, mint a szöveges rész. Milyen szégyenes, ahogy Effie mondaná.
Még párszor végigolvastam a hirdetést, majd újabb keresést indítottam, ezúttal csak végigfutva a magánhirdetések közt, hogy lássam, mi van ott. Nem volt egyetlen olyan hirdetés se, mint az enyém. A férfiakat kereső férfiakéi csak néhány sorosak voltak, szexi fotók meg aztán végképp nem voltak. Hoppá.
Csináltam egy általános keresést a Yahoo-n néhány kulcsszóval. Harminchat találattal később a lista alján voltam, és a hirdetésemnek nyoma sem volt. Valahol megkönnyebbültem. Talán a böngészőkbe nem került be.
Mielőtt kijelentkeztem volna, megnéztem a postaládám. Te jó ég, máris kaptam egy választ] Egy bizonyos „Kígyófiú”-tól, és a tárgy fejlécben az állt, „Gáláns Úriember”. A rohadt mindenit!
Azt tettem, amit minden értelmes ember tesz stresszes helyzetben. Megfutamodtam. Kikapcsoltam a számítógépemet, a dunyha alá bújtam és úgy reszkettem, mintha éppenséggel nem a nyár közepe lett volna. Ám az igazán aggasztó mindebben az volt, hogy a reszketés egyáltalán nem volt rossz érzés. Az izgalomtól reszkettem.
Elvesztettem a fejem. Mégis mit műveltem? Kiárusítom a feminizmust. A prostitúció is a vesszőparipáim közé tartozott? Már nem is emlékeztem. Még a Nő vagyok dalszövegét is kívülről fújtam. A feministák a prostitúció mellett voltak, vagy ellene? Erre sem emlékeztem. Azt gondoltam, támogatnak mindent, ami erőssé teszi a nőket.
Ami erőssé teszi a nőket. Szóval ez lenne ez a furcsa érzés - az erő érzése! Elég bizarr. Ki hitte volna, hogy az ilyesmi erővel töltheti el az embert? De én voltam a munkaadó. En voltam az, aki a felvételt intézi. Vagyis én voltam a főnök. Én választottam ki őket, ós akár ki is rúghattam őket, gondoltam. Én választom meg a páromat, ő pedig fizetni fog a kiváltságért. Mi rossz van ebben?
Mély, szexi nyögés tört fel belőlem. Hihetetlenül felizgultam. Hűha. Ennek nem kéne megtörténnie, nem? Az ismeretlen válaszra gondoltam, ami a beérkezett leveleim között várakozott, és ettől pokolian felizgultam. Nem értettem, mitől reagálok így! Nekem kéne leizgatnom a férfiakat, nem pedig fordítva.
Dögösebbnek és szexisebbnek éreztem magam, mint azelőtt valaha. John soha nem keltett bennem ilyen érzéseket, pedig belé szerelmes voltam. A pornó soha az életemben nem izgatott fel! És mégis itt voltam, Port Stephens városka leánya, és felizgultam, mert eladásra kínáltam fel magam gazdag férfiaknak.
Fenébe a „Keserű, torz és beteg vagyok” kitűzővel, amit a gimiben hordtam. Meg azzal, amelyiken az állt, hogy „Mi vagyunk azok, akiktől a szüleink óva intenek bennünket”. (Anyu, becsületére váljon, odaadóan visszatette őket a köpenyemre minden egyes alkalommal, hogy kimosta vagy kivasalta azt, és jó egy év eltelt, mielőtt rozsdásodni kezdtek volna, és nyomot hagytak az egyenruhámon.) Talán valamiképp előre eldöntöttem a sorsom azokkal a kitűzőkkel. Talán végre életem igazi ösvényére léptem. Talán ezért voltam későn érő szexuálisan - ha tizennyolc évesen lettem volna ilyen, bezártak volna!
Úgyhogy felhagytam az aggódással, és azt tettem, amit minden potenciálisan rosszlány tesz a stresszes helyzetben. Maszturbáltam.
Érdekes módon, aznap éjjel édesdeden aludtam. Büszke voltam magamra: nemcsak hogy szembenéztem felvilágosultságom korlátaival és átszakítottam azokat, de találtam egy logikus megoldást szorult helyzetemre. Annyira lefoglalt, hogy ne ítélkezzem más emberek felett, hogy kis híján elfelejtkeztem arról, hogy magam felett se ítélkezzem.

fel