Luxusnyalánkság

HATODIK FEJEZET

Szia! Én egy 29 éves üzletember vagyok és Sydneyben élek és dolgozom. Igen nagyra értékelem az élet kellemesebb oldalát és nagy csodálója vagyok az intellektuális tevékenységeknek. Én is úgy gondolom, hogy a legnagyobb ivarszerv az emberi agy és a benne rejlő képzelőerő. Be kell vallanom, hogy rendkívül kíváncsivá tett az indítványod, és örömmel találkoznék veled egy kávéra és egy beszélgetésre. Ha működnek a dolgok, az jó, de ha nem, az is, és barátokként válhatunk el. Heti 3 napot töltök az üzleti negyedben megbeszéléseken így bármelyik általad javasolt rendes kávézó megfelelő találkahely lehet. Csaó, Mahut

Elküldtem neki a standard választ. Az ő válasza is csaknem azonnali volt, amivel csak tovább táplálta növekvő gyanakvásom, hogy ezek a férfiak a munkaidejükben intézik a szexuális életüket.

Szia Holly! Igen, mindenképp szeretnék találkozni veled. A holnap délután 3 megfelelő lenne? Üdv, Mahut
Szia Mahut! A holnap délután 3 rendben. Bárhol találkozhatunk, ahol akarod - a belvárosban vagy Darlinghurstben is. Vagy pedig autóval messzebb is kiutazhatok. Csatolok néhány képet magamról, hogy felismerj. Szia, Holly
Szia Holly! Délután 3 a belvárosban jónak tűnik. Talán találkozhatnánk a Broadwaynál, mondjuk a műszaki egyetem mellett, mert ott mindig bőven van parkolóhely… meg néhány jó kis kávézó. Ha megadod a számod, felhívhatlak, ha esetleg késnék. Szia, Mahut
Szia Mahut! A Broadwayon pontosan hol? Ezen a ponton nem tudhatom biztosan, valódi vagy-e, így jobb szeretnék egy megadott időben, megadott helyen találkozni veled, mielőtt megadnám a telefonszámomat (különösen mivel te nem mondtad meg a tiéd!). Én mindig pontos vagyok. Szia, Holly
Szia Holly! Valódi vagyok. Találkozhatunk a Bella kávézóban a Broadway bevásárlóközpontban. A telefonszámom ____. Szemben veled én soha nem vagyok 100% biztos abban, hogy időben odaérek-e egy megbeszélt találkozóra. Ez a közlekedés, a parkolás, az elhúzódó megbeszélések, és még számtalan olyan tényező miatt van, amibe nincs beleszólásom. Nyugodtan csörögj rám 3 előtt. Alig várom, hogy találkozzunk. Mahut
Szia Mahut! Elnézést kell kérjek az elővigyázatosságomért - elég sok hülye telefonhívásom volt a hétvégén, miután túl korán megadtam a telefonszámom! Örömmel találkozom veled a Bella kávézóban 3 körül. Küldtem egy sms-t a telefonodra (így már tudod is a számom). Én is várom a találkozót. Szia, Holly

Vigyorogva autóztam a találkánk (már megint ez a szó) helyszínére. Nehéz volt megállapítani, hogy a hatalom érzése, ami a találkozásokkor meg az e-mailek olvasásakor töltött el, tipikus velejárója-e az új karrieremnek, vagy hogy talán olyasmi ez, amit minden nő megtapasztal, aki férfiakat interjúztat szexért. Erősen gyanítottam az utóbbit; több ezer embert interjúvoltam meg mind újságíróként, mind pszichológusként, és soha még csak távolról sem járt át a hatalom érzése.
Talán ez azért volt, mert per pillanat többet tanultam a férfiakról, mint életen át tartó randizásaim során. Minél többen kerestek meg, annál erősebbnek éreztem magam. Felvetett ez néhány komoly kérdést arról, amit a nőkről és a szexről tanultam. Engem úgy neveltek, hogy a szexuális naivitás erénynek számít.
Ezenkívül a Mahuttal való találkozómra már egy egészen új nézőponttal igyekeztem. Már kinéztem magamnak egy jelöltet. Dick remek lehetőségnek tűnt - normális, kedves, civilizált férfi volt. Még ha amerikai is.
A bevásárlóközpont parkolójának mélyén parkoltam le az autómat, és magamban sorra kipipáltam Mahut lehetséges kérdéseit, úgy tekintve az egészre, mint egy újabb interjúra.
A női mosdó mellett léptem a bevásárlóközpontba, és ezt jó ómennek tekintettem. Én azt mondom, ellenőrizzük a rúzsunkat minden adandó alkalommal, különösen, ha egy 1000 dolláros üzletet beszélünk meg, mely esetlegesen a kinézetünkön áll vagy bukik. Berontottam a mosdóba és megigazgattam a hajam. Minden stimmelt, ahogyan vártam. Női dolog.
Megnyugtattam magam és bemértem a Mahut által megjelölt kávézót az emelet térképén. Épp az egyik mozgólépcső aljában állt. Lelibegtem és reménykedtem benne, hogy mindezt kecsesen tettem.
Mahut a kávézó előtt járkált fel-alá. Teljességgel lehetetlen lett volna nem kiszúrni egy Mahut nevű gazdag fickót ebben a tömegben. Indiai kinézete volt, sötét, olajbarna bőrrel és nyakközépig érő, kékesfekete hajjal. Nagyjából százkilencven centi magas lehetett, és úgy saccoltam, hogy úgy 100 kiló, talán több is, de inkább tűnt jól megtermettnek, mint kövérnek. Kifogástalanul öltözött és olajozott volt. Sok meleg férfit ismertem, de e mögött a fickó mögött elbújhatott volna mind. Mahut nemcsak hogy szenzációsan jól nézett ki, de a férfiöltönyök közti lehető legkiválóbb kelmét viselte: durva felületű, világoskék fényű kék selyemből készült, amely jól illett a tökéletesen megkötött nyakkendőjéhez. A keze manikűrözött volt, és viselt némi arany ékszert, de nem túl sokat. A cipője ragyogóra volt fényezve, és egyetlen porszem sem volt rajta. Erős késztetést éreztem, hogy odaszaladjak, és a cipőtalpammal összevissza tapossam, ahogyan annak idején azokkal a gyerekekkel tettük, akik vadiúj edzőcipőben jöttek suliba. Annyira szoborszerű volt. Annyira erőt sugárzó. Csodálatos, pozitív aura lengte körül. Azonnal arra gondoltam, milyen hihetetlen szerencsés vagyok már csak azért, hogy találkozhatom ezzel a férfival, arról már nem is beszélve, hogy arcátlanul sok pénzt számolhatok fel neki a társaságom kiváltságáért!
Szemben Dickkel és Daviddel, Mahut csak elmosolyodott, amikor meglátott, és odakísért egy asztalhoz, anélkül, hogy egyáltalán rákérdezett volna a nevemre. Amikor megkérdezte, mit kérek, gyönyörű éneklő hangon beszélt, erős indiai akcentussal.
Mahuttal nem az időjárással kezdtük a beszélgetést. De még csak a közlekedéssel sem. Valahogyan rögvest belevetettük magunkat egy heves vitába arról, hogy megváltoztathatjuk-e a valóságunkat pusztán azáltal, hogy az észlelésünkön változtatunk. A következő két órában megállás nélkül beszéltünk.
Nagyon művelt embernek bizonyult. Nemcsak filozófiából és irodalomból szerzett diplomát, de - ha hiszik, ha nem - rakétatudós is volt! Kis híján elnevettem magam. Nem semmi, amikor egy rakétatudós dugja az ember lányát, ráadásul egy ilyen pompás példány. Jó lenne ezt Kev képébe törölni. Le se tudtam törölni az arcomról a mosolyt, miközben ott ültem, és hallgattam, ahogy Mahut kifejti álláspontját.
Csak huszonkilenc éves volt, és napi rengeteg órát lehúzott, amivel sok pénzt keresett, de túl fáradt volt ahhoz, hogy esténként eljárjon magának partnert keresni.
- Nincs időm arra, hogy udvaroljak a nőknek - mondta.
- Nem akarom végigjárni annak stációit, hogy rátalálok valakire, teszem neki a szépet, vagy óvatoskodom, nehogy megbántsam, vagy hogy találkozzam az összes barátjával, és vacsoráznom kelljen a családjával. Mindezt és még ennél is többet meg kell tennem, ha le akarok feküdni egy lánnyal. Különben is, még nem szeretnék megházasodni. És még ha meg is tenném mindezen dolgokat, akkor is könnyen lehet, hogy nem találnám meg a nőt, akit keresek. Könnyebb, ha lerövidítem a procedúrát és inkább így csinálom.
- Kevesebb karikán kell átugrani - mondtam. Felszegte a fejét és értetlenül nézett.
- Ami azt jelenti, hogy egy egész sor lépést kell végigjárni, hogy elérjük a kívánt eredményt. Úgy tűnik, te azt akarod, hogy egyenest egy kapcsolatban találd magad anélkül, hogy végig kéne járnod a különféle lépcsőfokokat.
Bólintott. - Pontosan erről van szó - mondta azon a gyönyörű hangján.
- Nem szeretném végigutazni a karikákat.
- Szóval mi a helyzet ezzel a karika nélküli nővel? - kérdeztem.
- Mit vársz tőle?
- Szeretném magam jól érezni a társaságában. Szeretném, ha intellektuális vitákat folytathatnék vele. Szeretnék néha lefeküdni vele, de semmiképp sem minden alkalommal. Szeretném, ha lenne valaki, akit elvihetnék vacsorázni, és moziba meg koncertekre. Jó lenne, ha a munka után egy kis hazai főzt várna időnként. Ezekre vágyom. Önmagában egyik sem nehéz, inkább a megfelelő személy megtalálása a kihívás.
Az aggodalom apró szikrája csapott fel bennem. A hallottak alapján úgy tűnt, hogy Mahut barátnőt szeretne, nem pedig szeretőt. A gond annyi volt, hogy én nem álltam készen egy barátra. A barátok a szerelemhez vezettek. Per pillanat üres akartam maradni belül. Oltalmazni akartam a megsebzett szívem, nem pedig újabb veszélynek kitenni.
- Elnézést, ha sértő lennék, de miért nem indiai lányt keresel? Volt egy nő a régi irodámban
- Indiából jött. Volt egy kis társkereső irodája. Egyszer megmutatott néhány fotót. Azt mondta, hogy az indiai családok mindig azt szeretik, ha a fiuk vagy a lányuk egy másik indiaihoz megy hozzá. Némelyikük még mindig előre elrendezett házasságot köt.
Mahut felnevetett.
- Én egy nagyon szegény indiai családból származom. Az egyetlen oka, hogy ilyen jól iskolázott vagyok az, hogy van egy gazdag bácsikám, aki anyagilag támogatott. De visszafizettem minden centjét és még ki is toldottam az összeget. A családom nagyon büszke rám. Nem érdekli őket, kit veszek el, ha boldog vagyok. Valóban örülnének, ha indiai lányokkal találkozgatnék, de a nőknek az én kultúrámból… hogy is mondtad?… karikái vannak. Nekem nincs időm karikákat ugrálni, és a szüleim nem szeretnének magányosnak látni.
Szóval hogyan esett a választásod Ausztráliára? Jó messze van Indiától. Biztos hiányoznak - a családod, úgy értem.
- Indiában nagyon erős a kasztrendszer - mondta.
- Habár nagyon jó iskolákat végeztem, ott nem vinném sokra. Jobb volt eljönnöm egy másik országba. Ausztrália jó ország. Nagyon szeretek itt lenni. De talán másik országba utazom majd, ha a munkám úgy kívánja. Ez a jó abban, ha az ember a katonaság tanácsadója - sok országba eljuthatsz, és megfigyelheted, mit csinálnak. Néha én tanítom őket. Néha ők tanítanak engem. Ez az élet természete.
Vállat vont és megitta a kávéját.
Rám tört a szörnyű érzés, hogy bele tudnék szeretni ebbe a férfiba. És szemben Johnnal, ő nagyon, nagyon is elérhető volt. Eltűnődtem, mit szólna a családja, ha a karján velem jelenne meg előttük Indiában.
Te jó ég. Hova nem gondolok! A számláimat illenék kifizetnem, nem pedig esküvőket tervezgetnem!
A kezemet a könyökhajlatában tartva, Mahut visszakísért a kocsimhoz. Rendes körülmények közt vonakodtam volna a gondolattól, hogy bármelyik interjúalanyomnak is megmutassam a kis fekete Barina autómat. Naivságomban azt feltételeztem, hogy a rosszfiúk bizonyára mindent ki tudnak deríteni egy emberről pusztán azzal, hogy lefuttatnak egy keresést a rendszámukra. Lelki szemeimmel láttam is, ahogy egy hasonlóképpen gonosz számítógépzseni a rendőrségi fájlok közé betörve lefuttatja a keresést, csak hogy a cimborája a hozzám hasonló nőket millió kis darabkára apríthassa. Mahuttal viszont ez tűnt a világ legtermészetesebb dolgának. Még amikor ragaszkodott hozzá, hogy felajánlja nekem a karját, azt is inkább tartottam lovagiasnak, mint furának.
- Milyen jegyben születtél? - kérdezte az autóm felé sétálva.
- Oroszlán - feleltem.
- És tűz-ló is vagyok a kínai asztrológia szerint.
Azt persze nem említettem, hogy John is oroszlán volt és hogy oroszlánszívnek neveztük egymást. Mint ahogyan azt sem fedtem fel, hogy John megvette nekem Joy Adamson Oroszlánhűség című könyvének első kiadását, és hogy ez volt az egyik legnagyobbra becsült javam.
Aztán rádöbbentem, mit mondtam. Mekkora hülye vagyok! Annyira béna vagyok a hazudozásban. Na ennyit arról, hogy harmincöt vagyok - ebből tudni fogja, mennyi is vagyok valójában!
- Kínában az összes ló jegyben született férfit megölték - locsogtam idegesen.
- Az uralkodók állítólag veszélyesnek tartották őket, vagy valami ilyesmi. Egy kicsit olyan volt az egész, mint Mózes története. De nagyjából ennyit tudok. Azt mondják, a tűz-lovak elég ritkák. Te milyen jegyben születtél?
- Én skorpió vagyok - felelte.
Bölcsen bólogattam. Az égadta világon semmit nem tudtam a skorpiókról. Ha jobban belegondolok, egyik jegyről se tudtam valami sokat. Csakis arra tudtam gondolni, hogy talán rajtakap a korommal kapcsolatos hazugságomon. Az éveit messze meghaladó eszű indiai rakétatudós minden bizonnyal kapásból tudja, hogy a tűz-lovak 1966-ban születtek. Nem akartam, hogy ez a csodálatos férfi hazugnak higgyen. Mindent felemésztett a vágy, hogy bevalljam az igazat.
Fogd be a szád, Holly, mondtam magamnak.
Akaratlanul is elvörösödtem. Éreztem, ahogy egyre magasabbra kúszik az arcomon a pír, mint egy vörös betegség, egészen a hajam vonaláig, elárulva a hazugságomat és engem. Ha Mahut az asztrológiáról kérdezett, nagy volt az esély, hogy érdekelte a dolog, és rá fog jönni, hogy hazudtam a koromról. Tudta. Tudta!
- Ööö… el kell mondanom neked, hogy… hazudtam a hirdetésben. Én ööö… valójában idén leszek negyven - mondtam.
Mahut megtorpant és meredten nézett engem.
- Mármint éves? - kérdezte, és még mindig a karja közt tartotta a kezem.
Azon kaptam magam, hogy a mellényét bámulom. Hány 29 éves férfi visel háromrészes öltönyt?
- Hát… igen. 1966-ban születtem. Azt hiszem, a harmincöt sokkal fiatalabbnak hangzik, valamilyen okból - hát nem fura? De legalább minden múló évvel jobb leszek. A lassú tanulókkal ez már csak így van.
Felnevettem a saját viccemen, és figyelmesen fürkésztem az arcát, hogy érti-e. Nem. A rakétatudósok valószínűleg azt sem tudták, mi az, hogy lassú tanuló. Talán azt gondolták, hogy olyan tanulók, akiknek nincs lába.
Folytattuk udvarias kis sétánkat a parkoló szürke betonján, és kezdtem azon tűnődni, hogy miben is válok egyre jobbá. Talán felértem a maximumra. Az egyre kevesebb év gondolatával szörnyű dolog szembesülni. Ha belegondol az ember, ez a leghosszabb zuhanás. De nem szándékoztam mindezt beismerni egy rakétatudósnak!
- Úgy értem, egyre jobb vagyok az olyasmikben, mint a társalgás és a főzés, meg hogy mi az, amit szeret a testem, és mi az, amit nem. Tudom, milyen ételeket kedvelek. Hogy mikor jött el az utolsó ital ideje a kocsmában. Még azt is tudom, hogyan tegyek valakit boldoggá. Azt hiszem, a legjobb dolog az évek múlásában, hogy az ember egyre kevesebb hibát követ el - mondtam.
Mahut egyszerűen gyengéden megpaskolta a kezem, de nem mondott semmit.
Megkerültük a bevásárlókocsi-gyűjtőt. Ha bárhol lett volna egy pocsolya, hát biztosra veszem, hogy Mahut levette volna a zakóját és ragaszkodott volna hozzá, hogy azon lépdeljek át. Nem számított, hogy az ő öltönye valószínűleg néhány ezer dolcsit kóstált, én meg egy leárazáson vettem a cipőmet.
- Őszintén kijelenthetem, hogy egyetlen évet se sajnálok - folytattam.
- És egyetlen percet sem, ha már itt tartunk. Még a rossz dolgok is csak kemény leckék voltak. Szeretem, amilyen most vagyok, szóval nem változtathatok a rossz dolgokon, mert akkor talán nem maradnék ugyanaz az ember. Büszke vagyok a koromra. De eközben realista is vagyok. Üzleti döntés volt, hogy harmincöt évesnek írjam le magam. Sajnálom, hogy félrevezettelek.
De olyan volt, mintha egy szavamat se hallotta volna. Ehelyett megállt, a szájához emelte a kezemet, és megcsókolta a kézfejemet, miközben mélyen a szemembe nézett.
- Kérlek, válassz engem a kísérődül! - mondta Mahut.
- Jobban fogok bánni veled, mint ahogyan bármikor bárki. Nem vagyok olyan, mint a többi férfi. Annyira gyönyörű vagy! Annyira más vagy, mint a többiek. Gondoskodom rólad, és biztosítom, hogy a boldogságod legyen a legfontosabb. Egyetlen percét sem fogod bánni az együtt töltött időnknek. Ezt megígérhetem.
Idegesen mosolyogtam rá, visszatettem a kezem a könyöke hajlatába, és nógattam, hogy menjünk tovább.
- Nos, hát… előbb szeretném meginterjúvolni a többieket. De azt őszintén mondhatom, hogy valószínűleg akkor is randiznék veled, ha nem fizetnél érte, Mahut.
Kezdtem eltűnődni, hogy mégis hol az ördögben parkoltam le az autómat.
Mahut csak lépkedett mellettem elégedetten, kezemmel a karjában, és továbbra is engem bámult. Időről időre kissé megrázta a fejét, és finoman megérintette a karomat a másik kezével, mintha nem igazán hinné, hogy tényleg létezem. Még csak nem is figyelte, merre megyünk. Egy üres liftaknába is vezethettem volna, és észre sem veszi.
Hihetetlenül hízelgő volt. Mázlim volt, hogy egyáltalán találkozhattam egy rakétatudóssal, nem hogy még magamba is bolondítsam! A tekintete alatt úgy éreztem, hogy én vagyok a világ legkívánatosabb nője. Fel sem merült benne, hogy a parkolóban való keringésünk mindenféle derült pillantást vonzott. Na, ennyit a diszkrécióról… Valószínűleg örült, hogy nem találom az autómat - így hosszabb ideig lehettünk együtt.
Hála a jó Istennőnek a társalgási blöffölésért, én azt mondom. Ilyen helyzetekben nonstop tudtam ontani magamból, közben fejben felmondani a 12-es szorzótáblát, és még a levegővételhez sem kellett szünetet tartanom.
- Annyira sajnálom - mondtam, miután harmadszorra jártuk körbe a hatalmas belsőteret.
-Talán egy másik szinten hagytam.
Mahut csak derűsen bólintott, és továbbra is a karjában tartotta a kezemet, miközben sétált. Amikor egy kislány felhívta ránk az anyukája figyelmét, Mahut észre sem vette. Elég különös látvány lehettünk - egy szoborszerű, kifogástalan öltözékű indiai férfi háromrészes öltönyben, egyenesen egy hollywoodi filmből, amint körbe-körbe sétálgat egy egyenes hátú, divatos darlinghursti lánnyal, akinek szófosása van. Még csak bevásárlószatyrok sem voltak nálunk!
Magamban harsányan nevettem magamon és a szorult helyzetünkön. A végletes abszurditás mindig kihozta belőlem a humorérzékemet. Nem idegeskedtem, amiért elvesztettem az autómat. Helyette meglehetősen pompásan éreztem magam. Aszó legszorosabb értelmében az élvezetet hajszoltam hétfő délután háromkor. Nincs is ennél jobb.
Mahutra néztem és elmosolyodtam.
- Sajnálom. Biztos azt hiszed, teljesen hülye vagyok. Pocsékolom a drága idődet. Az autómnak itt kell lennie valahol.
- Emiatt ne aggódj! - nyugtatott.
- Számomra ez élvezet. Hogy létezik egy olyan ember, mint te, Holly, az egészen csodálatos dolog. Még ha nem is engem választasz, szeretnék mindig a barátod lenni. Sok mindent tanultam ma veled. Mivel a puszta tény, hogy létezik olyan ember, mint te, reményt hozott a szívembe. Találkozunk mi még. Úgy érzem, hogy hosszú ideig barátok leszünk, Holly.
Bármilyen kedves volt is Mahut, a vészharangjaim elkezdtek zúgni. A gáláns úriembereknek tuti nem illenék ennyire rágerjedni az ügyfeleikre. Dick sokkal biztonságosabb választásnak tűnt.
- Nos… hát… ne feledd a kizárólagosságot - feleltem sietve.
- Tudom, hogy talán nem így tűnik, de a szívem mélyén régimódi lány vagyok. Egy férfi bőségesen elég nekem. Nem hinném, hogy igazságos lenne, ha másvalakivel is találkozgatnék. Különben is, nem tudom, szeretnék-e így játszadozni az érzéseiddel.
Mahut csak boldogan biccentett, mintha kizártnak tartaná, hogy rajta kívül bárki mást választhatnék.
Bosszúsan néztem körbe. Rohadt életbe! Hol a francban van az autóm?!
- Talán ezen a szinten sincs - tette szóvá Mahut, miután másodszor is körbeértünk.
Megráztam a fejem.
- Menj csak, Mahut! Őszintén szólva, teljesen reménytelen eset vagyok az ilyesmiben. Majd megtalálom. Amúgy is már csak néhány szint van, azt hiszem. Talán meg kéne keresnem a mosdókat, ahol bejöttem. Kérlek, jobb dolgod is van, mint segíteni nekem megkeresni az autómat. Rendben leszek, ígérem.
De Mahut hallani se akart ilyesmiről. Helyette elvezetett a szint közepére, végig a karjában tartva a kezem - gyanítom rózsaszirmokat hintett volna az utamba, ha módja lett volna rá - lassan körbeforgatott, és megkért, próbáljam érezni, melyik irányban parkoltam le az autómat.
Nem volt sok értelme ezt művelni velem. Nagyjából annyi az irányérzékem, mint egy körnek.
Szembe kellett néznem a tényekkel: gőzöm nem volt, hol parkoltam le az autómat. Annyira másra figyeltem, amikor megérkeztem, hogy még csak arra sem emlékeztem, hogy középen parkoltam-e le, vagy valamelyik fal mellett. A helyzetet súlyosbította, hogy nagyon kicsi, sötét és elég poros autóm volt, így állhatott bárhol.
Elkezdtem vihogni. A kezem kezdett elzsibbadni attól, hogy olyan rég Mahut karjában volt. Kev imádná ezt az egészet, gondoltam. A francba Kevvel, meg a fantasztikus ötleteivel! Miatta kerültem ebbe a helyzetbe. Eltűnődtem, mi vallhatna felvilágosultabb gondolkodásra, mint mikor az ember leakaszt magának egy gáláns úriembert. Aztán elgondolkoztam, hogy vajon hogyan fogom rávenni Kevet, hogy valami hasonló hülyeséget vigyen véghez.
A következő szinten aztán végre rátaláltunk a Barinámra. Egy felirat mellett parkolt, melyen az állt hogy „Ne hagyja értékeit őrizetlenül!” Az autóm természetesen nem volt kulcsra zárva.
- Megtiszteltetés volt - mondta Mahut és újra megcsókolta a kezem.
- A következő találkozásunkig.
- Köszönöm - mondtam, és így is gondoltam.
- Fantasztikus ember vagy, Mahut. Nem foglak elfelejteni.
Miközben elhajtottam, belesandítottam a visszapillantó tükörbe. Mahut még mindig ott állt, és engem bámult. Szörnyű szomorúság öntöttel, amiért teljességgel alkalmatlan volt. Biztonságban kellett tartanom a szívemet. Ki kellett fizetnem a lakbért. A szükség vitt rá minderre, nem a szerelem.

Hazafelé úton vettem egy csomag cigarettát és gyors egymásutánban elszívtam két szálat, amint a lakásomban voltam. Más emberek az alkalmazkodási zavarukat depresszív hangulatban élik meg; én cigiző hangulatban élem meg az alkalmazkodási zavaromat. Néha veszek egy csomag cigit, elszívok néhányat, majd a többit ledobom az erkélyemről a sikátorba, hogy a hajléktalanok találjanak rá. Egyszer néhány csokit is ledobtam oda. Az egyik egy autó tetején landolt - tizenhét emelet magasból nem volt valami szép látvány. De amikor a sofőr kiszállt és meglátta, hogy egy eperkrémes bonbon találta el, csak elvigyorodott.
Egy másik alkalommal levittem a sikátorba egy halom sutit a kínai pékségből. Egy délutáni teázásra vettem őket, ami végül nem jött össze, és várakozás közben elszívtam egy füves cigit. Miután tartottam a fű kiváltotta zabarohamtól meg azon hajlamomtól, hogy túltömjem magam édességgel, egy nagy papírtányérra tettem a sütiket, tettem melléjük pár papírszalvétát meg műanyag evőeszközt, és levittem a mocskos kis utcába. Képzeljék csak el, milyen csodás lehet ez a kis felajánlás egy arra támolygó éhes embernek. Lehet, hogy végül a patkányok falták fel, de az is lehet, hogy isten ajándékaként tekintett rá valaki.
Mosolyogva jelentkeztem be a számítógépemre. Rádöbbentem, hogy ismét őszinte boldogság tölt el. Olyan sok negatív érzésre számítottam ezzel az élménnyel kapcsolatban; rendkívülinek tűnt, hogy egyikük sem vált valóra. Szinte bűntudatom támadt, amiért nem volt bűntudatom. Ha annyira gonosz dolgot művelek, miért érzem magam ilyen jól?
Szemügyre vettem az inboxomat. Többek közt volt benne egy levél Mahuttól.

Hello Holly! Ez csak egy utólagos e-mail az első találkozásunk után. Őszintén szólva, ámulatba ejtett a személyiséged és az intellektusod. Igazán lenyűgözőnek találtam a viselkedésed, a tapasztalataidat, gyakorlatilag mindent veled kapcsolatban. Remélem ez nem hangzott túl nyálasan, nem akarlak elijeszteni!:) Ahogy említettem, 29 éves vagyok, de ahogy azt magad is láthattad, éretten szemlélem az életet. Számomra a korkülönbség nem jelent semmit, csak az számít, hogy megértjük és tiszteljük egymást. Csodálatos ember vagy kívül-belül egyaránt, és a legjobbat érdemled. Talán már döntöttél is velem kapcsolatban, bár az is lehet, hogy még nem. Teljes mértékben megértem, ha nem élsz az ajánlatommal miután szemrevételezted a lehetőségeidet. Ebben az esetben igazán boldogan venném a barátságodat, ha kész vagy azt felajánlani nekem. Alig várom, hogy halljak felőled pénteken, és akár igent mondasz, akár nemet, mindig nagy becsben tartom majd az együtt töltött óráinkat. A legjobbakat, Mahut

Nagy, sajnálkozó sóhaj szakadt ki belőlem és elszívtam még egy cigarettát. Bár ne lenne olyan tökéletes.

fel