Luxusnyalánkság

Sportingbet Regisztracios Bonusz

TIZEDIK FEJEZET

Dick nem tudott eljönni szerdán – korán reggel küldött egy sms–t, megírta, hogy megbeszélései lesznek, és egy csütörtöki találkát javasolt helyette. Így az egész napomat azzal töltöttem, hogy javítgattam a regényemet, amit oly sok hónappal korábban, még John mellett kezdtem írni. Csütörtök délelőtt 10–kor Dick újabb sms–t küldött, amiben azt írta, hogy ne vesződjek az ebéddel, majd délután 3 körül jön hozzám.
Ezúttal csodás teasüteményeket válogattam össze az utca végén működő híres cukrászdából, és egy kanna kávéval vártam. Úgy döntöttem, hogy a „rendes” ruháimat fogom hordani mostantól, amik mindig elegánsan lezserek voltak, arra az esetre, ha netalán azt szeretné, hogy találkozzam vele valahol, vagy csak beszélgetni akarna.
Pontban délután 3–kor kopogtatott az ajtómon, és adott egy kissé szétszórt csókot, amikor belépett. Gyönyörűen volt felöltözve egy újabb makulátlan sötétkék öltönyben és a hozzáillő nyakkendőben.
– Csak fél órám van a megbeszélések között – mondta, és lerogyott a kanapéra.
– A következő elég rendhagyó lesz: egy befektető vissza akar lépni egy 5 millió dolláros portfolióból, amit most izzítottunk be neki. Az ostobája! Az egyik spekulációs részvény miatt aggódik. Ami nem is túl jelentős. Nem hiszi, hogy megkapja majd a 10 százalékát – a hülye szarházi valószínűleg 15–öt, talán 20–at is fog kapni! Mindig is anyámasszony katonája volt. Oh, Holly, néhaúgy érzem, hogy inkább veszem a kalapom, és otthagyom az egészet. Kezdek túlságosan belefáradni ebbe az egészbe.
Együttérző hangokat hallattam, és öntöttem neki egy kis kávét, és igyekeztem nem kívánni, hogy bár nekem lenne egy befektetési portfolióm, amiből kiléphetnék.
Dick felkapott egy csokis gyümölcstortadarabot.
– A végén még elhízom miattad – dörmögte.
– Az asszony évek óta diétán tart.
– Ááh – mondtam.
– Majd ledolgozom rólad.
Rám sandított, kissé döbbenten. Emlékeztetnem kellett magamat, hogy ő nem az egyik begerjedt udvarlóm volt egy éjszakai klubból. Valójában egy nyugdíjazásához közelítő férfiúval volt most dolgom, akinek csupán egyszer jutott ki a szexből az elmúlt tíz évben.
– Ma sajnos nem – mondta morózusan, és a gondolatai láthatóan az előtte álló megbeszélésen jártak.
Így úgy döntöttem, inkább magamra öltöm egy másik gúnyámat.
– Szóval miért nem kellene visszalépnie ennek a fickónak a portfoliótól? – kérdeztem, és eltűnődtem, hogy a „portfolió” is egy csoport szám volt–e azok közül, amikről a Bilson's–ban beszélt.
– Mi a baj vele?
Nincs vele semmi baj! Meglehet, hogy egy vagy két befektetés spekulatív jellegű, de a nagy többség mind olyan vállalatokba van fektetve, amelyek részvényeinek alaposan utánanéztünk újra és újra. Emelkedő piacról beszélünk, az isten szerelmére! Ha az értéket lenyomják, végül úgyis talpra áll. Mindössze annyi a feladatunk, hogy csöpögtetjük a pénzt a portfolióba, és az ipse gazdag pasasként jön ki belőle.
Visszafogtam magam, és nem közöltem Dickkel, hogy az én szememben az ipse már most is nagyon gazdag pasas.
– Engem meggyőztél – mondtam inkább.
– Menj, és mondd el neki is ugyanezt!
Dick meredten bámult rám, majd felnevetett.
– Igazi kincs vagy! – álmélkodott, előrehajolt, és csókot nyomott a homlokomra. Befalta a csokis tortája maradékát, felhörpintette a kávéját, és az ajtóhoz sietett. Ezúttal sem nézett vissza.
Az egész látogatás csak nagyjából negyed óra volt. A pénzre gondoltam, amit a hét elején adott, és reméltem, hogy valahogy érdemessé tehetem rá magam. Hívjanak régimódinak, de szerettem megszolgálni a kitartásomat.
A pénzéhes cicák is erős munkamorállal bírnak.
Nagyon csendesen telt a hétvégém. Egész idő alatt azt tervezgettem, hogyan kényeztethetem el Dicket. Vettem egy készlet kitűnő borospoharat, egy drága aromaterápiás gyertyát és néhány plusz díszpárnát a kanapéra. Végigsimítottam néhány nagy fonalsűrűségű lepedőn, amiket egyelőre nem engedhettem meg magamnak, és vettem néhány tálcát, amiken ágyba vihetem majd neki a kulináris örömöket. Feltérképeztem néhány ínyenc csemegeboltot és cukrászdát, és elflörtölgettem az italboltok eladóival. Úgy döntöttem, hogy ha Dick csupán heti néhány alkalommal akar velem találkozni, hát azt mindenféle finomságokkal fogom jóvátenni. Szinte bűnös gondolatnak tűnt, hogy ezekből én is kivegyem a részem.
Hétfő reggel kilenc körül kaptam tőle egy sms–t. Ebéd újra 1–kor?
Visszaírtam: Az csodás lenne. Üdv akkor. H.
Érintőlegesen eltűnődtem, hogy vajon arra gondolt–e, hogy nálam ebédelünk, majd arra jutottam, hogy nyilván erről van szó. Nem tűnt jó gondolatnak, hogy visszaírjak neki és megkérdezzem, étteremre gondolt–e, vagy a lakásomra. Emlékezvén a súlya miatti aggodalmaira, lesétáltam a World Square bevásárlóközpontba és megvettem a legjobb garnélát, amit csak Dick pénzének maradékából kaptam, és mellé néhány trópusi gyümölcsöt.
Ráérősen bóklásztam a boltok között és örvendeztem azon ténynek, hogy a vásárlás immáron része volt a munkaköri leírásomnak. Hihetetlenül felszabadító és gondtalan érzés volt! Lassan lépkedhettem, mint a munkanélküliek. Még csak nem is kosztümöt viseltem. És strandpapucs volt a lábamon!
Az elmúlt húsz évben a hétfő reggeleken azon siránkoztam, hogy vége a hétvégének, és hogy túl kell élnem az elkövetkező öt napot ahhoz, hogy újra eljöjjön. Gyakran másnapos voltam, vagy depressziós a barátaimmal töltött bulik halványuló visszhangjai miatt. Ráadásul a kollégáimnak a munkahelyemen el sem mondhattam, mit műveltem a hétvégén. Az ő gyerekekkel és családi kerti partikkal teli világukban én csodabogárnak számítottam. Gyakran fakadtam sírva hétfő reggelenként minden ok nélkül. Végül elkezdtem járni egy természetgyógyászhoz, aki felírt valamit, de felhagytam a dologgal, amikor egyik hétfőn reggel nyolckor ott dörömböltem az ajtaján, mert kifogytam a gyógynövényeiből.
De most visszatért az a mosoly, amit oly sok hónappal korábban John varázsolt az arcomra. Néha még halkan kuncogni is kezdtem, amikor belegondoltam, milyen mesés az új munkám, és hogy milyen pompásan érzem magam tőle.
Az emberek visszamosolyogtak rám. A férfiak vágyakozással teli tekintettel méregettek. Ha nem néztek vissza rám, fontolóra vettem, hogy melegek–e. A párok nőtagjai oltalmazón a pasijuk köré fonták a karjukat. Az egyedülálló nők tetőtől talpig végigmértek, majd végigsimítottak a hajukon vagy megigazították a ruhájukat. Szinte olyan volt mindez, mintha egy vonzó manöken lennék. Magabiztosan viszonoztam csodálóim tekintetét, ahelyett, hogy lehajtottam volna a fejem és kissé megalázva éreztem volna magam, mint azelőtt. Nem is igazán tudom leírni az érzést. Valami olyasmi volt, hogy: nem tudsz engem megengedni magadnak. Annyira átkozottul szexi érzés volt! Senki nem kaphatott meg, hacsak én azt nem mondtam. Hacsak ki nem fizették az árat, amit én határoztam meg. Ez a végső hatalom. Nem számított, hogy azért kellek–e nekik, mert magányosak, vagy hogy kárpótolják magukat a feleségük, a vállalkozásuk, az egójuk vagy a hányatott gyerekkoruk miatt. Azért volt, mert készek voltak fizetni nekem. Ez az apolitikus szex legjobbja.
Apolitikus szex. Apolitikus szexmunkás voltam. Talán elterjed majd a kifejezés. Hangosan felnevettem.
A szakításunk óta most először szinte egyáltalán nem gondoltam Johnra. Helyette azon járt az eszem, hogy mivel tegyem boldoggá Dicket. Arra jutottam, hogy mindez igen szép módja a pénzszerzésnek.
Hazafuvaroztam a vásárolt étkeket, majd lehámoztam és besóztam a garnélákat. Aztán vettem egy hosszú, komótos fürdőt – hétfő délelőtt tizenegykor. Milyen csodás dekadencia!
Mire Dick megérkezett (újfent abszolút pontosan), elkészítettem két tányérra való garnélát, mangóval, avokádóval és biobarackkal, amiket meghintettem a gyönyörűen megterített asztalon álló némi házi készítésű kapros majonézzel. A két tányér mellett egy üveg Bridgewater Mill rizling állt. A bor ezúttal 52 dolláromba került. Életemben még soha nem adtam ki ennyit alkoholért! A két új, frissen fényezett borospoharam is ott állt, valamint egy dugóhúzó meg egy jegesvödör.
Dick ma hanyag eleganciával öltözött. Ralph Lauren pólóing volt rajta, öltönynadrág és drágának tűnő, barna, belebújós cipő.
– Kinyithatod te – mondtam Dicknek nagyvonalúan, átadtam neki az üveg bort és nagy hűhót csapva tüsténkedtem: a háta mögé tettem az új díszpárnáomat, gondoskodván róla, hogy kényelmesen üljön.
Dick profiként nyitotta ki a bort, és megfelelőképp álmélkodó hangokat hallatott annak évjáratát, na meg az étel pazar elrendezését illetően.
– Sajnálom, tündérem, de ma nem tudok sokáig maradni – el kell vinnem vásárolni a feleségemet az unokák szülinapi ajándékához.
A csalódottság kissé belém mart. Csak nem féltékeny voltam? Félrelöktem a gondolatot. Kev valószínűleg bonuszként tekintene ezekre a szexmentes találkozókra.
Elővett egy borítékot, és átadta. Benne újabb köteg százdolláros lapult. Én ismét csak az íróasztalomra tettem az egészet. Egymásra ittunk, és elfogyasztottuk a káprázatos ebédünket. A garnélák épp olyan ízletesek voltak, ahogyan azt az eladó ígérte az üzletben, és csodásan illettek a trópusi gyümölcsökhöz. A befektetési piacról társalogtunk (hála a Google–nak, mostanra már tudtam, mi a különbség a bejegyzett részvénytársaságok és a magántársaságok között), és Dick mesélt az unokáiról, meg a gondokról, amiket a legnagyobb lányának okoztak. Azt is elmondta, hogy boldogabb, mint az elmúlt években valaha, csak mert tudja, hogy én ott vagyok neki.
Egy óra múltán már ott sem volt, üres tányért, a bor nagy részét és az ezer dollárját hagyva maga után. Leküzdöttem a kísértést, és nem kérdeztem meg tőle, mikor láthatom legközelebb.
Leültem, megittam a bor maradékát, és igyekeztem nem bűntudatot érezni, amiért elfogadtam a pénzét.
Szerencsére az alkohol segít ebben az embernek. Átmenetileg, legalábbis.


Csütörtökön újabb sms–t kaptam Dicktől. Sürgősen szükségem van a tanácsodra valamiben – felugorhatok 3 körül?
Lebuktunk volna? Túl boldoggá tettem? Talán a felesége gyanút fogott. Lehet, hogy megérkezett a szexuális úton terjedő betegségekre végzett tesztjei eredménye, és valami borzalmas betegségben szenved – a farkán kiütések jelentek meg, és azt akarja, hogy vessek rájuk egy pillantást.
Visszaírtam neki: Természetesen. Üdv akkor. H.
Elsétáltam a World Square–be, és felkerestem az ázsiai pékséget néhány süteményért, majd hazamentem, türelmesen várakoztam, és közben azon tűnődtem, hogy egy olyan ember, mint Dick, mégis miben szorulhat tanácsra, és egyre inkább biztosra vettem, hogy mindez pénzügyileg a vesztemet jelenti majd.
Pont időben libegett be az ajtón, lezuhant a kanapémra, majd a kezeibe temette a fejét, ügyet sem vetve a kínai ananászos tejsodós péksüteményre, amit elé tettem.
– Te jó ég, Dick! Mi a baj? – kérdeztem, és azon töprengtem, mi okozhat ekkora kétségbeesést.
– Azt hiszem, el akarom hagyni a feleségem – mondta.
– Hozhatok egy italt? – mindössze ennyit sikerült kinyögnöm.
Egy konyak jólesne, köszönöm.
Mindkettőnknek kitöltöttem egy adag tömény italt. Francba! Reménykedtem, hogy nem értem akarja otthagyni az asszonyt. Ezen már túl sokszor estem át. Kérlek, ne hagyd, hogy a második Johnom olyan legyen, mint az első!
Nagy levegőt vettem, és magamra kaptam a tanácsadó gúnyámat. Aztán nagyot húztam a konyakos kólámból. Azt a mindenit! Tanácsot adok egy ügyfélnek, és közben alkoholt iszom!
– Hát, ööö… ez érthető – mondtam, és azt kívántam, a konyak bár inkább vodka lenne– Épp csak rádöbbentél, mitől fosztottad meg magad, ennyi az egész. És azt mondtad, nincs bennetek semmi közös. De talán nem én vagyok a megfelelő ember, akivel erről beszélhetnél. Nem lenne túl etikus. Tudnod kell, hogy a rossz házasságokkal kapcsolatos véleményem nem a legjobb: ki nem állhatom, ha egy tetemet ostoroznak, különösen nem a gyerekek előtt! De ez csak az én tapasztalatom; a tiéd valószínűleg egészen más. Talán papíron együtt maradhatnátok. A legtöbb gyereketek már kirepült, példának okáért. Plusz, van egy nagy házad; Sallynek nem feltétlen kell tudnia arról, amikor vitáztok.
Kéretlenül zúdultak vissza a gyerekkori emlékeim.
– Vitázás – méláztam halkan.
– Apám így nevezte, amikor esdekeltem nekik, hogy fejezzék végre be. „Nem veszekszünk. Csak vitázunk.” Mindig ezt mondta.
Savanyú ábrázattal néztem Dickre, aki csak a fejét rázta.
– Mi nem beszélünk ahhoz eleget, hogy vitázni tudjunk? –mondta.
– Egyszerűen nincs bennünk semmi közös. Nem hinném, hogy sokáig bírom még. Persze igazad van – papíron házasok maradnánk, az adóhivatal kedvéért, de a házat eladhatnánk. Ha fifty–fifty alapon osztoznánk az árán, elég pénze lenne az élete végéig! Azt hiszem, a gyerkőcök miatt aggódom, igazán–nem bírnám ki, ha őket is elveszíteném. Plusz, a vagyonnak sem tenne jót, ha családi perpatvarba kezdenénk. De egyszerűen nem tudom tovább csinálni, Holly. Elhagyott a küzdőkedvem. Elvesztettem a fényemet. És elmúlt a szerelem – réges–rég elmúlt – ezt most már látom. És a gyerkőcökkel szemben sem tisztességes ez. Hazugságban élünk a kedvükért. Minden családi összejövetel olyan, mintha egy színdarabban játszanánk! Megmutattad nekem, hogy mi hiányzik az életemből, Holly. Viszonyítási alapot adtál. Szeretném élvezni a hátralevő életemet, nem pedig kivárni, amíg meghalok egy idegen országban egy olyan ember oldalán, akit már kedvelni sem kedvelek.
– Újra a kezébe temette a fejét.
Ismét nagy levegőt vettem. Francba, francba, francba! Megmenteni akartam a házasságokat, nem tönkretenni!
De az asszony talán örülne a millióknak, mondta egy kis hang a fejem hátuljában. Talán megkönnyebbülne, hogy Dick végre elhagyná őt. Lehet, hogy egyikük sem akart fájdalmat okozni a másiknak.
Úgy döntöttem, hogy olyan pipogya pszichológus módjára viselkedem, amilyen vagyok, és megmaradok teljességgel semlegesnek.
– Hát, végső soron te üzletember lennél… miért nem közelíted meg ezt az egész ügyet úgy, mintha üzleti társulás lenne? Vess egy pillantást az anyagiakra – meg tudsz engedni magadnak egy szakítást? Puhatolózz a támogatóidnál – vagyis a családodban –, ők mit gondolnak! Beszélj azokkal, akiket elveszíthetsz, mint például a barátaitok és a gyerekek – ők a feleséged pártjára állnának? Nem arra gondolok, hogy nyíltan tedd mindezt, de fektesd le az alapokat; így nem leszel elkötelezve, ha esetleg meggondolnád magad. Vesd be azokat a dolgokat, amikben jó vagy! Tégy pontosan úgy, mintha egy üzleti partnerrel való szakítást fontolgatnál! Az üzlettársaiddal szemben mindig tisztességes vagy, nem? Jó viszonyban válnak el az útjaitok, meg ilyesmi. Es beszélj a feleségeddel! Talán ő is szeretné visszakapni az életét. Próbáltad már visszacsempészni a tüzet a kapcsolatotokba? Lehet, hogy neki is jó ötletei lennének! Különben is, tudod mi az elméletem a péniszkilométerekkel kapcsolatban. Talán nem halott a kapcsolatotok; talán csak kifáradt. És ha az egész kudarcot vall, legalább mindenki tudni fogja, hogy te megpróbáltad, és nem könnyelműen hoztad meg a döntést.
Valahogy az tűnt helyesnek, ha ezt mondom. Dick csodálattal teli tekintettel bámult rám.
– Holly, zseni vagy! – mondta. – Korábban is léptem már ki üzleti társulásokból… meg tudom csinálni!
Újra nagy levegőt vettem. Ki kellett mondanom a következő szavakat, még ha a lélekharangomat kongattam is velük.
– Hihetetlenül vonzó férfi vagy, Dick. És remek szerető'. Van pénzed. Nem hinném, hogy bármilyen gondot okozna találnod valakit. Beszélj a feleségeddel! Talán még engedjetek is egy keveset a kapcsolaton. Drasztikusan hangozhat, de jobb, mintha életetek hátralévő részére különválnátok. Talán még törvényes kapcsolatba is kezdhetnél valaki megfelelővel, amíg lefekteted az alapokat. Nem velem, attól tartok. Én túl fiatal vagyok; az emberek azt gondolnák, hogy rád tört a kapuzárási pánik. De így ha találkozol valaki szimpatikussal, nem kell túl sokáig egyedül lenned. Kérlek, ne kapkodd el a dolgot! Először vedd sorra az összes választási lehetőségedet! Mindketten intelligens felnőtt emberek vagytok. Biztosan meg tudjátok beszélni, mit kezdjetek a kapcsolatotokkal, hogy mindketten elégedettek legyetek.
Dick tovább bámult rám, tátott szájjal.
Itt most kell tennem egy kis kitérőt. Ezek meglehetősen etikátlan szavak voltak tőlem, az én képzési hátteremmel. A pszichológusoknak standard alapokra illenék fektetni a viselkedést, nem pedig új alapokra helyezni azt!
– Hát… azt hiszem, jobb, ha szólok – figyelmeztettem –, hogy ez nem szakmai tanács volt. Hanem, ööö… a szerető tanácsa, azt hiszem. Ez csak az én véleményem. Egy valamirevaló házassági tanácsadó semmiképp sem ezt tanácsolná.
Dick csupán lelkesen bólogatott, mintha a korához közelebb álló, egyedülálló nőkön járna az esze.
A déjá vu bánatos érzése köszönt rám. Ismét úgy tűnt, hogy én nyújtom a magabiztosságot ahhoz, hogy valaki változtasson az életén. Itt van újra valaki, aki az újonnan megtalált önbecsülése révén ismét képes lesz nélkülem élni. Ugyanaz történt, mint Johnnal. És a rendes munkámban. Csak épp most más volt a környezet.
– Holly, igazi kincs vagy! Teljességgel igazad van! Miért nem tudjuk úgy kezelni a magánéleti kapcsolatainkat, mint az üzleti társulásainkat? Tárgyalnunk kellene, nem kompromisszumokat kötni! Nem várhatjuk el egy házasságtól, hogy változatlan maradjon, mint ahogyan egy vállalkozástól sem várhatjuk ezt el. Milyen hihetetlenül naiv voltam! A szükségletek változnak. Mimagunk változunk! Szerettem a feleségemet, amikor elvettem, de most már mindketten más emberek vagyunk. Másoknak is kell lennünk! Tudod, mérhetetlen bűntudatom volt amiatt az egész dolog miatt. Úgy éreztem, hogy elárulom őt azzal, hogy többé már nem szeretem. De ez badarság! Ha belegondolsz, ez a dolgok természetes rendje. Másféle tapasztalatokat élt meg, mint én, más dolgok iránt kezdett érdeklődni. Nem hagytam őt cserben – csak épp más irányban fejlődtem! Holly, nagyon köszönöm! Te vagy az én kincsem – ugye tudod? Beszélek a feleségemmel. Ezúttal rendesen. Meglátom, ő mit gondol. Talán még nem késő találkozni valaki mással – valakivel, akivel nem kell bujkálnom. Talán a változatosság kedvéért még boldogok is lehetünk!
Akaratlanul is eltűnődtem mindazokon a férfiakon, akik hozzá hasonlóan válaszoltak a hirdetésemre.
– Ezért válaszoltál a hirdetésemre, Dick? Hogy boldogságot találj?
A kezeit bámulta.
– Őszintén szólva, azt hiszem, nem is voltam tudatában, mennyire boldogtalan is voltam. Azt hiszem, valahol segítségkérés volt ez. A boldog házasságban élők nem olvassák a társkereső apróhirdetéseket! Egyszer mi is ilyenek voltunk. De valahol az idő múlása közben elveszett az öröm, és mi észre sem vettük. A házasságunkból szokás lett – ráadásul rossz szokás. Nehéz változtatni a szokásokon. Nehéz egyáltalán észrevenni őket! Az olyan emberek, mint te, Holly, fontosak. Emlékeztettek bennünket, hogy milyen volt egykor a házasságunk. És hogy milyennek kellene még mindig lennie.
Úgy mart belém a nyugtalanság, mint a méreg egy fullánkból. A 11 000 találatra gondoltam. Csak én lettem volna az oka, vagy felfedeztem egy motívumot?
Egy szót sem szóltam, miközben Dick kiitta a poharát.
– Ne vágj ilyen gondterhelt arcot, Holly–lány! – mondta, amikor észrevette rajtam az aggodalmat.
– Lehet, hogy a házasságomat nem mentetted meg, de az biztos, hogy engem igen!
Ezután rövidesen távozott, de előtte magához szorított és sűrűn hálálkodott, amiért beszéltem vele.
Öntöttem magamnak még egy nagy pohárral Dick konyakjából és megettem mindkét érintetlen ananászos sutit. Aztán sóvárogni kezdtem egy cigarettáért. Nem Dick volt az egyetlen, akinek rossz szokásai voltak.

fel