Luxusnyalánkság

TIZENEGYEDIK FEJEZET

Ismét csendesen telt a hétvégém, melynek egy részében az öreg hölgyekről szóló mesémet próbáltam írni. De egyre csak Dick járt a fejemben. Nehéz volt eldönteni, hogy jobbá vagy rosszabbá tettem–e számára a dolgokat. Végül belekapaszkodtam annak emlékképébe, hogy milyen megkönnyebbült volt az arca, amikor ráébredt, hogy a házassága vége egy új élet kezdetét jelentheti. Emlékeztettem magamat, hogy a történetek azokról a párokról, akik „boldogan éltek, míg meg nem haltak”, vagy kihagytak bizonyos részleteket, vagy a folytatásban ütköztek problémákba.
Hétfőn Dick felugrott öt percre útban a munkába, adott nekem 1000 dollárt, majd elment, arra hivatkozván, hogy rendkívül elfoglalt.
– Valószínűleg péntekig nem fogok tudni jönni – mondta, miközben kisietett az ajtón.
– Köszönöm, hogy itt vagy. Nélküled nem tudnám csinálni ezt.
Ettől csak rosszabbul éreztem magam!
Felhívtam Kevet a munkahelyén.
– Nem hiszem el, hogy már három rongyot fizetett neked, és csak egyszer keféltél vele! – mondta.
– Megfogtad az isten lábát.
Bár osztoztam volna a lelkesedésében. Még mindig elképesztően jól éreztem magam a őrömben és annak merő arcátlan volta miatt, amit műveltem, de nem tudtam lerázni magamról a nyugtalanító érzést, hogy valami nem stimmel.
Végül arra jutottam, hogy a bűntudat lehet az, és eltökéltem; hogy enyhítek azon, amikor pénteken találkozom Dickkel.
Nem aggódással töltöttem a hetet; helyette félretettem a regényemet és leírtam az egész gáláns úriember élménnyel kapcsolatos gondolataimat. Csak felsorolásszerűen, minden különösebb sorrendiség nélkül. Lehetséges leckékként a jövőre nézve. Mindez rettentő katartikusan hatott. Valamiképp sokkal valóságosabbá tette a dolgot. Szinte nehezemre esett elhinni, hogy a nő, akiről írok, én vagyok. A régi Holly a kanapén ülve, aggályoskodva elemezte volna az összes elhangzott párbeszédet a fejében (ezúttal jobb válaszokkal). De az új Holly nem győzte leírni mindezt. Felidéztem a hatalom érzését, visszaemlékeztem a párbeszédekre, újraéltem az érzéseket, megízleltem az érzelmeket, megvizsgáltam a következtetéseket. Néha ki kell fejeznünk a kifejezhetetlent – nekem az írás segített ebben.
Mindenekfölött továbbra is azt gondoltam, hogy ha az egész dolog kudarcot vall is – akár most – már így is messzebb jutottam az emberi tapasztalat láncában, mint korábban. Tettem valamit, amire hihetetlenül büszke voltam: a határaimon túllépve beléptem az igazán nyílt gondolkodásúak birodalmába. A szavak szinte örömtelién folytak az ujjaimból a monitorra, ahogyan rögzítettem a történteket.
Talán egy nap írok ebből egy könyvet, gondoltam. Segíthetnék más nőknek, akik épp olyanok, mint én. Megmutathatnám, hogy a lehetőségeik nem olyan korlátozottak, ahogyan hiszik; hogy a bátorság ideális útitárs a boldogság keresésekor. De aztán félrelöktem a publikálás gondolatát. Azt mondtam magamnak, hogy nem lenne etikus megírni ezeket az eseményeket. Nem vallana profira. És ezek egyikét sem akartam. Végül „lehetséges jövőbeni próza” néven mentettem el a fájlt, és szórakozottan azon morfondíroztam, hogy az egyik élemedett korú hősnőm nem termelhetne–e ki hirtelen egy csalfa férjet.

Az időt kitöltendő, megvettem az Ausztrál Pénzügyi Szemle magazint és kényszeríttettem magam, hogy minden egyes szavát elolvassam. Aztán a neten nekiálltam a régebbi számok végigolvasásának.
Egy konyakot adtam Dick kezébe, amint átlépte a küszöbömül Egy darab nagyon lágy camembert és egy szelet roquefort sajt hevert a ropogós bagel chipsek és az eperszeletek mellett az asztalon. Ezenkívül egy tálon otthon készült tenger gyümölcse szósszal megspriccelt pucolt garnéla– és homárérmék feküdtek.
Ez alkalommal egy 80 dolláros vörösbort vettem. Nem voltam biztos benne, hogy illett az ételhez, de Dick korábban azt mondta, a vörösbor a kedvence. Ennek a nevét még csak ki sem tudtam ejteni. Milyen különös, hogy fordított arány áll fenn az egymással töltött idő és az ételeink és italaink ára között.
Az átlátszó selyemnadrágomat vettem fel egy rövid zöld felsővel, és gondoskodtam róla, hogy Dicknek tökéletes rálátása legyen a fenekemre, amikor lehajoltam, hogy hozzáférjek a hűtőhöz. Ismét csak John kedvenc fehérneműjét viseltem.
Dick alighogy befejezte az italát és végigcsipegette a koktélszendvicseimet, a karjai közé kapott, megcsókolt és a már mereven álló péniszének feszítette a testem. Lehúzta mindkettőnk ruháit, és otthagyta őket egy halomban a nappali padlóján. Akárcsak korábban, most is végtelenül be voltam gerjedve. Ezúttal igyekeztem nem megkérdőjelezni a szerencsémet.
Ledobott az ágyra, széttárta a lábaim, behajolt közéjük és agresszíven nyalogatni és szopogatni kezdett, amitől én önkívületben nyöszörögtem. Időről időre felnézett rám, de nem hagyta abba, csak meggyőződött róla, hogy élvezem a dolgot. A tekintetem minden egyes alkalommal találkozott a tekintetével, nem mondtam semmit, csak vonaglottam alatta, a medencefenék–izmaimmal feltámasztottam magam és olyan szélesre nyitottam a lábaimat, amennyire csak tudtam.
Ezúttal amikor éreztem az orgazmus kezdetét, megadtam magam neki, szóltam Dicknek, hogy ne hagyja abba, a nyelve alatt remegtem, éreztem az ujjait a G–pontomnál, hangosan nyögtem, és nem érdekelt, mit gondolnak a szomszédok. Végül megérkezett a kéj, és én nem tudtam tovább nyitva tartani a szemem. Elöntötték a gyönyör hullámai, és nem tudom, mit kiáltottam, csak azt, hogy hangos volt, erőteljes és hogy nagyon, nagyon jó fogadtatásra talált. Dick szélesen vigyorogva emelkedett fel, a nedveimmel beterített arccal. Az ujjaival tovább kutakodott. Össze kellett zárnom a lábaim a lüktető csiklómra és elgurulnom tőle magzatpózban, a gyönyörtől zihálva.
– Azt hittem, fordítva kellene lennie – hörögtem végül.
– Te vagy az, akinek ki kell vennie a részét az élvezetből.
Dick csak vigyorgott.
– Nekem ez az élvezet – árulta el.
Aztán úgy szeretkezett velem, mint egy megszállott, egyre keményebben és keményebben vezetve belém a farkát, míg ő is el nem élvezett. Végül egymás karjaiban fekve egymáshoz bújtunk, és órákig hevertünk ott mosolyogva és egy szót sem szólva.
A bűn talán mégis a mennyországban van.
A hétvégét mennyei boldogságban töltöttem, Kevnek hencegtem a „gavalléromról” és elmondtam neki, hogy véletlenül rátaláltam a világ legnagyszerűbb munkájára. Minden korábbi fenntartásom köddé foszlott. Boldoggá tettem Dicket! Ennek így kellett történnie. Állandósult az arcomon a fülig érő vigyor, és vígan sétafikáltam Darlinghurstben és Paddingtonban, úgy vélvén, hogy a merész új foglalkozásom a legkielégítőbb dolog, amit valaha műveltem.
Vettem magamnak néhány új ruhát a Crown Street divatos butikjaiban: „fogadótermi öltözékeket” épp a megfelelő mértékű szexepillel. Pedikűröztettem, manikűröztettem, gyantáztattam magam, vettem némi drága kozmetikumot, és magamban azon viccelődtem, hogy majd leírom őket az adómból. Úgy okoskodtam, hogy ha a kinézetemre költök, azzal Dicknek is segítek. Önző logika, tudom – de csodálatos.
Hétfőre már csak épphogy annyi pénz maradt a nagy költekezésem után, hogy tudjak készíteni egy fantasztikus ebédet Dicknek. Egész délelőtt a hívását vártam. Délben megnéztem az e–mailjeimet. Érkezett tőle egy üzenet.

Szia Holly! Szinte az egész hétvégén a megállapodásunk folytatásán töprengtem. Arra a gyakorlati megállapításra jutottam, hogy egyszerűen nincs elég időm, amit a kapcsolatunk ápolására és élvezetére fordíthatnék. Ennél jobbat érdemelsz. Őszintén sajnálom, hogy nem tudom folytatni. Bízom benne, hogy nem jár majd túl sok vesződséggel találni valakit a helyemre. Nagyon sajnálom, Holly. Igazán rosszul érzem magam emiatt. Később hívlak. Dick

Nem tudtam elhinni. Épp úgy történt megint minden, mint Johnnal. E–mailen dobtak, és nem volt jogom válaszolni. Egy év alatt másodszor, és még csak márciust írtunk.
Persze nem olyan érzése volt, mint Johnnál. Most csak a pénzre tudtam gondolni, amire számítottam ezen a héten. Esedékes volt a lakbérem. És a lakáshitel részlete. Ismét csak teljesen le voltam égve.
A válasz gombra kattintottam.
Hello Dick! A te döntésed, de szörnyű helyzetben hagytál anyagilag – ez nem jó:(Holly xxx
A válasza rögvest megérkezett. Az eredeti üzenetet reggel 9–kor küldte. Egész délelőtt a reakciómat várhatta.
Holly, tudom, és sajnálom. Azonban tudomásul veszem a felelősségemet és fizetek majd neked újabb 1000 dollárt. Remélem, ez segít egy keveset. Dick

Egész nap a szavain rágódtam. A visszajelzés hiánya volt a legnehezebb. Előre kifizettek; nem voltam jogosult visszajelzésre. Ez volt az egyik oka, hogy a férfiak alkalmazni akartak. Bármikor véget vethettek a dolognak, és nem kellett elviselniük egy dührohamot. De az őrületbe kergetett, hogy nem ismertem a „miértet”. John kivételével mindig megbeszéltem az okokat, amikor szakításra került a sor. Nem tagadom, hogy ezek fele akkor ordítva hangzott el, de akkor is okok voltak. Mindig volt egy miért, még ha valami klisé volt is. De Dick más volt. Azt hittem, nagyon jól kényeztettem. Nem értettem, hol hibáztam el. Rettenetes volt, hogy nem beszélhettem róla. Különösen másodszorra.
Nem tudtam megállni. Tudnom kellett. Délután 3–kor küldtem neki egy e–mailt, és a tárgy fejlécbe azt írtam, „Egy kérdés”:
Szia Dick! Sajnálom, de egész nap ez piszkált – valamit rosszul csináltam? Holly xxx
A válasza ezúttal is csaknem haladéktalanul megjött.
Szia Holly! Nem, egyáltalán nem. Egyszerűen szenzációs voltál. A problémák mind velem vannak. Dick
Világos volt, mint a vakablak.
Végül arra jutottam, hogy valószínűleg igazi szeretőt keres magának, épp ahogyan tanácsoltam – olyat, aki könnyű átmenetet biztosíthatna a felesége után, ha egyáltalán úgy dönt, hogy elhagyja. Engem is ezért vett fel, emlékeztettem magam újra és újra – azt akarta, hogy a szakítás tiszta legyen. Ha megfizet valakit egy szolgáltatásért, az azt jelenti, hogy nem kell tartania egy őrült ex zaklatásaitól, a zűrös szakítástól, a megtorlástól.
Az volt a gond, hogy ez újra előhozta a Johnnal kapcsolatos összes problémámat. Noha kinyilvánítottuk egymás iránt érzett halhatatlan szerelmünket, hagytam, hogy az a szakítás is tiszta legyen. Ugyanazon okokból: akkor sem akartam fájdalmat okozni a feleségnek és a gyerekeknek. Most elgondolkoztam, hogy vajon nem kellett volna–e harcolnom John döntésével; a felesége elé állni, és közölni vele, hogy a házasságuk illúzió, és hogy a férje már nem szereti őt. Ez nem az én stílusom volt, de talán nem kellett volna olyan könnyen feladnom. Talán azelőtt kellett volna tanulnom a kapcsolatokról Dickkel, mielőtt megkíséreltem egy hosszútávút Johnnal. John házassága minden bizonnyal még mindig olyan boldogtalan, mint ahogy velem elhitette. Azt mondta, már tíz hosszú éve boldogtalan. Még az is foglalkoztatta, hogy felakasztja magát! Valószínűleg még mindig depressziós volt, most is. A mi viszonyunk nyilván nem javíthatott a kettejük közti kapcsolaton. Talán adtak még egy utolsó lökést a házasságuknak és kudarcot vallottak. Talán még nem késő megpróbálnom visszaszerezni Johnt. Újra megmenthetném.
Ismét csak az íráshoz fordultam. Ezúttal egy verset alkottam.
A végtelenségig tartott. A Rejtett büszkeség címet adtam neki, és aznap késő éjjel e–mailen elküldtem Johnnak. Most először vettem fel vele a kapcsolatot/mióta értesültem Charlene fenyegetéséről, hogy öngyilkos lesz és megöli a gyerekeket.
Reggel első dolgom volt megnézni a levélládámat. Nem érkezett válasz. Semmi herceg a fehér lovon, aki a megmentésemre sietett volna. Talán valamiféle herceg–komplexusban szenvedek, gondoltam. Újra egyedül voltam, és nagyon közel ahhoz, hogy egy fillérem se legyen.
De nem búslakodtam. Csekkeket kellett befizetnem, és ott állt előttem a pénzkereset új, csodás eszköze. Kivertem a fejemből Johnt és Dicket, és azt mondtam magamnak, hogy ideje felhagynom a mögöttem becsukódott ajtók feletti siránkozással. Inkább majd kinyitok egyet magam előtt. Brandonra meg Mahutra gondoltam, és azt kívántam, bárcsak megejtettem volna a találkozót Alexanderrel és Rogerrel. Négyük közül az ismeretlen Alexandert tartottam az egyetlen igazi lehetőségnek; arra még nem egészen álltam készen, hogy szexuálisan behódoljak, Brandon és Mahut pedig túl közel álltak a barát kategóriához.
Fenébe! Újra fel kell adnom a hirdetésemet.
Feltettem ugyanazt a hirdetést a Perszónára. Ezúttal elhatároztam, hagyom, hogy egy teljes hetet fent legyen, és lehetőség szerint összehozom a tartalékok listáját. Még plusz 20 dollárt is kifizettem a „prémium” elhelyezésért, és betettem mind az „escort”, mind a „férfi keres nőt” rovatokba. Ha már teszek valamit, miért ne tegyem alaposan, mondtam magamnak.
Délután elmentem egy internetkávézóba, hogy elolvassam a válaszaimat, abbéli paranoiámnak adózva, hogy a válaszadóim valamiképp rám találhatnak, ha otthon töltöm le a leveleiket a számítógépemre. A kávéház eléggé tele volt, és én összerándultam, amikor megláttam a GÁLÁNS ÚRIEMBER szavakat csupa nagybetűvel némely tárgysorban. Két ember használta a mellettem lévő számítógépet, egyikük a barátja válla fölött figyelt. Az volt a sanda gyanúm, hogy az én monitoromat is látja. A levélládám már most is félig tele volt. Hihetetlen bűntudat tört rám, amikor láttam, hogy az egyik levelet Mahut írta.
Kedves Holly! Remélem jól vagy. Az a mentségem erre az e–mailre, hogy újra láttam a hirdetésed a Perszónán és tudni szerettem volna, hogy szabad vagy–e megint. Ha igen, kérlek írd meg, ha szeretnél találkozni velem. Üdv, Mahut
Csak néhány órája tettem fel a hirdetést! A rakétatudósok talán jók a szoftverekkel, és valahogy készített rám egy riasztást. Az ő üzenetét válaszoltam meg elsőnek.
Kedves Mahut! Valóban nagyszerű ember vagy. Nagyon sajnálom, de nem hinném, hogy megfelelő lennél. Őszinte leszek: olyan férfit szeretnék, akivel nem áll fenn a szerelem kockázata. Megtartottam az elérhetőséged, és ha nem működik a dolog, akkor mindenképp felveszem veled a kapcsolatot. Ismétlem, kizárólagosságot kínálok, és olyan nő vagyok, aki állja a szavát, így nem találkozhatunk újra. Sok sikert mindenhez az életedben! Szia, Holly
Szégyellem bevallani, de a „nem találkozhatunk újra” szavaktól megbizseregtem az élvezettől. Olyan dekadensnek tűnt azokat a szavakat használni! Szomorú sóhajjal eresztettem útjának az e–mailt. Mahut tényleg nagyszerű férfi volt. Aztán a többi „jelentkezőm” közt válogattam.
Szia! Nagyon érdekelne a javaslatod. Korábban többször támogattam hölgyeket némi szívesség fejében. Kérlek küldd el a teljes javaslatodat a pénzügyi igényeid felvázolásával. Örömmel várom, hogy megbeszélhessük a részleteket. Üdvözlettel, Kevin
üdv kedves hölgyike! mit csinálsz ma este? gerjedek rád. Bili Hahó! 17 éves vok és kellene egy nő. Te mennyi vagy? Adam
Szia! Üzletember vagyok, aki keresi a nőt, akit elkényeztethet. Kérlek hívj a számon! Tony
Mint korábban is, a különféle válaszadókat három fő kategóriába lehetett sorolni: voltak fiatal férfiak, akiknek nem volt idejük barátnőt keresni; gyerekes férfiak, akiknek valószínűleg túl kimerült volt a feleségük a szexhez; és idősebb üzletemberek, akik ráuntak a házasságukra.
Mindegyiküknek ugyanazzal az ismertetővel válaszoltam, amit korábban is használtam, és újfent beszúrtam a végére, hogy „1000 dollárba kerül”, hogy megéljek. Ezután hozzátettem még egy sort, amelyben tudattam velük, hogy internetkávézót használok, mert gondok vannak az internetszolgáltatómmal, és hogy csak naponta egyszer fogom megnézni a leveleimet.
Mint legutóbb is, nagyon sok férfi kínálkozott részidős vagy egyszeri megállapodásra. Néhányuk igazán szimpatikus embernek tűnt. Legtöbbjüket udvariasan azonnal visszautasítottam. Számomra a részidős gáláns úriemberek alkalmazása a prostitúcióval volt határos. Talán ezért voltam annyira megszállottja annak, hogy csak egyetlen emberhez leszek hűséges, még ha ő maga hűtlen volt is.
De emellett segíteni is akartam ezeknek a férfiaknak. Ha lehet következtetni a válaszok számából, akkor rettentő sok szexmentes házasság és csalfa férj létezett. Végül már annyi férj kérte az alkalmi vagy részidős felállást, hogy kivágtam és bekopiztam némi tanácsot arról, hogy kommunikáljanak többet a feleségükkel, és próbáltam bebeszélni magamnak, hogy valahogy ezzel is segítek nekik.
Szerdán Rogertől érkezett még egy e–mail, ezúttal más felhasználói névvel:
Holly, látom újra hirdetsz a Perszónán. Hadd mondjam el még egyszer, hogy nagyon érdekel a dolog és szeretnélek meghívni egy ebédre. Kérlek fogadd el. Roger.
Szia Roger! Köszönöm kedves meghívásod! Örömmel látom, hogy ilyen kitartó vagy. Ahogyan korábban is, most is nagyon sok választ kaptam, és remélem hétfőn kezdhetek is valakivel. Ha ez nem következne be, örömmel ebédelnék veled. Azonban ha lesz valaki hétfőre, akkor megszegném a kizárólagosságra tett ígéretemet és nem hiszem, hogy az helyes lenne. Jövő hét elején jelentkezem. Szia, Holly
Holly, az üzletember azt mondja bennem: a kizárólagosság hétfőn veszi kezdetét; velem az előtt találkozol. Úriember vagyok, és soha nem tennék be egy másik úriembernek ha hölgyről van szó. Szia, Roger
Roger, ha–ha! Oké, mivel ilyen szépen kérted, örömmel ebédelnék veled. Ez legalább annyira szól a személyes növekedésről a számomra, mint a számodra (és ezt nem szóviccnek szántam). Olyan területekről van tudásod, melyek létezéséről nem is tudtam. Üdv, Holly
Aztán megfeledkeztem Rogerről és a következő két napot találkozók megszervezésével töltöttem. Ezúttal nem állt szándékomban elkapkodni a dolgot. Hála Dick bőkezűségének, a legtöbb csekkemet befizettem, és nem volt túl szorult a pénzügyi helyzetem. Eltökéltem, hogy tíz nap múlva kezdek az új „gavallérommal”.

fel