Luxusnyalánkság
Sportingbet Regisztracios Bonusz
TIZENHETEDIK FEJEZET
A következő pár napban nirvána–közeli állapotban járkáltam
Darlinghurstben. Végre megtaláltam a tökéletes férfit. Úgy éreztem, én
vagyok a világ legszexisebb nője. Alig vártam, hogy újra láthassam. A
pokolba is, még a fenekelésnek is izgatottan néztem elébe!
Legfőképp pedig minduntalan csak a szavai jártak a fejemben: „És ez
lesz a dolgok menete.” Minden egyes alkalommal, hogy újra lejátszottam
őket magamban, a vágy hulláma öntött el. Olyan volt, mintha újabb
lépést tettem volna a teljes gátlástalanság felé. Elmondhatatlanul
felszabadító érzés volt. Felszegtem a fejem és a legszexisebb ruháimat
vettem fel. Mona Lisa titkos mosolya ült az arcomon.
Épp az Oxford Streeten mentem át, amikor megállított egy motoros férfi.
– Ismerlek? – kérdezte.
– Vedd le a bukósisakod meg a napszemüveged! – mondtam gorombán.
Azonnal így tett. Fantasztikusan nézett ki. Fiatal volt. Izmos.
– Kétlem – feleltem, felvillantottam rá titkos mosolyomat és átkeltem
az utcán.
Amikor hátrapillantottam, még mindig ott állt, ahol hagytam, tátott
szájjal, utánam bámulva.
Aznap délután ismét maszturbáltam. Csak arra tudtam gondolni, milyen
lehet, ahogy Jacques hátulról belém hatol, és úgy teszi belém a fekete
dorongját, mint egy állat.
Befizettem a számláimat, és még meg is maradt annyi, amiből kihúzhattam
a húsvéti hétvégét. Azt feltételeztem, hogy a következő keddig nem
kapok újra pénzt. A törlesztőrészletemet keddenként kellett fizetnem.
Eléggé kicentiztem a dolgokat, de nem érdekelt. Szó szerint és átvitt
értelemben is borotvaélen táncoltam. Pezsgett bennem az élet!
Késő délután kaptam egy sms–t Jacques–tól. 8 körül ott vagyok.
Szeretnél vacsorázni? H
Az nem szükséges. Csak te.
Csak én.
Alig tudtam féken tartani a vágyamat. Csak őrá tudtam gondolni.
Nehéz volt aznap estére felöltözni. A türkiz ruhám és a szexi fehér
nadrágom már volt rajtam. Így egy csokoládészínű, váll alá eső
kasmírpulóvert választottam, ami közszemlére tette az egyetlen másik
valamirevaló melltartómat – egy kis zöld és barna pöttyös
csipkemelltartót, hozzáillő zöld bugyival. Ugyanazt az átlátszó
krémszínű nadrágot vettem föl, ami már korábban is volt rajtam. Ismét
gondoskodtam róla, hogy a felsőm ne takarja el a fenekemet.
Korábban lesétáltam a Victoria Streetre és vettem desszertet – ezúttal
csokikrémet.
Jacques pontosan érkezett. Halkan kopogtatott az ajtómon. Azonnal egy
vodkát adtam a kezébe, majd odakucorogtam mellé a kanapén az én
kezemben is eggyel.
– Sokat gondoltam rád – mondta.
– Csak rád tudok gondolni. Akarlak.
Szájon csókolt. Ugyanazzal a sóvár csókkal.
– Nem csókolhatsz meg más férfiakat – mondta szigorúan, miután
viszonoztam a csókját.
– Egy férfit már csak a csókod is kielégíthet.
Felnevettem. Nem voltam biztos benne, hogy szeretnék búcsút mondani az
egy csók és más semminek.
– Azt kétlem – mondtam könnyeden, és újra
megcsókoltam.
– Nem csókolhatsz meg másokat–jelentette ki hangosan. Meredten néztem.
Halálosan komoly volt.
– Persze – feleltem.
– Úgy lesz, ahogy mondod. A tiéd vagyok, ne feledd!
– Te ne feledd – közölte tárgyilagosan.
Az italomért nyúltam. Olyan sok minden volt, amit nem fogok
elfelejteni. Leszek még valaha „normális”?
– Nem felejtem – mondtam halkan.
– Megállapodtunk. Olyan nő vagyok, aki
állja a szavát.
Jacques elmosolyodott és végighúzta az ujját az arcomon.
– Annyira
gyönyörűen nézel ki; jó tudni, hogy az enyém vagy.
– Még mi a tiéd? – Nem tudtam megállni, hogy meg ne kérdezzem.
– Még
mivel szeretsz játszani? A nőkön kívül, mármint.
– Nem játszom – mondta.
– Csak dolgozom. Hétvégeken pedig a munkára
gondolok.
– De biztosan csinálsz valamit – mondtam.
– Csak van valami
szenvedélyed, valami, ami érdekel.
– A munkám érdekel – jelentette ki.
– Soha nem tudok elszakadni tőle.
– Hát, most már itt vagyok neked játékszernek én – mondtam. Jacques
csak mosolygott és rám nézett.
– Nem akarok rád gondolni, amikor
dolgozom – mondta zordan.
– Hát, ideje játszanod még egy keveset? –tréfáltam.
– Való igaz – mondta és felém nyúlt.
Bementünk a hálóba és levettük a ruhánkat. Jacques–nak hatalmas, erőtől
duzzadó teste volt, óriási pocakkal, amit hájrétegek takartak. A hátára
feküdt az ágyon és már merev volt.
– Oké, bébi. Lássuk, mit tartogatsz a számomra – suttogta.
Na, ennyit az előjátékról! De őszintén szólva, nem volt rá szükségem.
Már így is nagyon, nagyon be voltam gerjedve. Nem volt ez így jól, én
mondom! De nem tehettem róla. Olyan volt, mintha a saját puncim árult
volna el.
Jacques gyorsan és szakavatott mozdulatokkal húzta fel az óvszert.
Föléguggoltam és ráereszkedtem a felálló farkára. Egészen végig.
– Aaaaahh – mondta.
– Nagyon jó lesz veled.
Le–föl mozogtam rajta. Előre nyúlt és durván megragadta a melleimet.
–
Micsoda csodás mellbimbók! – mondta.
– És igaziak! – feleltem.
– A műtöttet is jó nézni, de nem jó megérinteni.
Változtattam a sebességemen, és elkezdtem nagyon lassan mozogni rajta.
Közben erősen szorítottam belül. És figyeltem a reakciót az arcán.
– Aaahh, Holly – mondta.
– Túl sokat gondoltam rád a héten. Valóban
remek felfedezés vagy. Lelkesen szerzel örömet. Hajlandó vagy új
dolgokat kipróbálni. Veszélyes vagy.
– De az jó, nem? –tiltakoztam, végigfeküdtem rajta, összezártam a
lábaimat, és még erősebben szorítottam. Felnyögött, miközben én
rátaláltam a ritmusomra.
– Most én duglak meg téged – mondta hirtelen és felült. Átfordított és
az ágy mellé állt. A fantáziám. Végre. Feltoltam a fenekem a levegőbe
és a tükörben néztem, ahogy belém hatol. Utálom, hogy ezt kell
mondanom, de úgy nézett ki, mint egy hatalmas víziló. Óriási hasa még
nagyobbnak tűnt oldalról és erőteljes, finoman kidolgozott combjai
megremegtek a mozdulataitól.
De engem nem érdekelt, hogy néz ki. Mint ahogyan az sem merült fel
bennem, hogy szinte semmit nem tudtam róla. Az egyetlen dolog, amit
akartam tőle az volt, hogy megdugjon.
Teljes hosszában bevezette a szerszámát a nedve puncimba, és belőlem
hangosan tört fel a szaggatott légzés. Aztán néztem a tükörben, ahogyan
magáévá tesz. Mintegy vadállat. Összetalálkozott a tekintetünk. Úgy
tűnik, olvasott a tekintetemből.
– Szeretem így csinálni – magyarázta.
– Úgy érzem magam tőle, mint
valami vadállat. Így kell meghágni egy nőt.
Még nem élveztem el. A közelében sem jártam. Az orális szexet szóba sem
hozta. És mégis ott voltam, a vágytól lihegve, és a szeretőmet olyan
lényhez hasonlítottam, amely többnyire állatkertben található.
Amikor végzett, mellém zuhant az ágyra. Ez volt a legkielégítőbb
kielégítetlenségem, amit valaha megtapasztaltam!
– Csak rád tudok gondolni, Holly – mondta dühösen Jacques.
– Ott
kísértesz a gondolataimban. Nem jó ez így. A következő alkalommal
megbüntetlek. A következő alkalommal elfenekellek. Keményen.
Nem volt szívem elárulni neki, hogy szűz voltam a fenékütlegelés terén,
és hogy aggódtam a combjaim hátulján lévő narancsbőr miatt.
– Óóhhh… imádom, ha elfenekelnek! – tréfáltam a legjobb affektáló
hangomon.
Éreztem, hogy dühösen megmerevedik mellettem. Valahogy rossz dolgot
mondtam. Talán nem lenne szabad élveznem. Talán tényleg meg akart
büntetni. Utáltam magam, amiért ezt gondolom, de akartam, hogy
megbüntessen – a vágy talán mégiscsak felülírja a félelmet.
Nem sokkal később távozott. Nem említette, mikor találkozunk
legközelebb, és én nem kérdeztem rá. Főleg, mert túlságosan lekötött az
elfenekelésen való töprengés.
Péntek délutánig nem hallottam újra Jacques–ról. De továbbra is
gondoltam rá. Többnyire vibrátorral a kezemben.
Félóra múlva felugróm egy gyors látogatásra, állt az sms–ében. Csak egy
kávéra.
Körülbelül délután négykor érkezett meg. Hajszoltnak tűnt. Ismét csak
egy kifogástalan kétsoros öltönyt viselt egy gyönyörűen megkötött
selyem nyakkendővel.
– Kérsz egy kávét? – kérdeztem.
– Az nagyszerű lenne – felelte egy nagy sóhaj kíséretében, és fekete
szemével gyászosan nézett.
– Nehéz nap?
– A legrosszabb – felelte.
– Minden szarrá változik ma. Alig várom a
hétvégét – elutazom néhány barátommal.
– Oh, az kellemes lesz – mondtam, és azt kívántam, bárcsak én is
mennék. Eltűnődtem, milyenek lehetnek a barátai. Bármibe lefogadtam
volna, hogy cseppet sem olyanok, mint az enyémek. Valahogy nem tudtam
elképzelni, amint Jacques elengedi magát.
– Mikor jössz vissza? – kérdeztem mintegy mellékesen, és a kedden
esedékes lakásrészletemre gondoltam.
– Hétfőn – mondta komoran.
– Aztán vissza a munkába.
Pfű, gondoltam.
Letettem elé a kávét, meg néhány fincsi mandulás és tejkaramellás
kekszet.
– Mit is mondtál, mivel foglalkozol? – kérdeztem, és reméltem,
hogy eddig még nem kérdeztem erről vagy nem keverem valaki mással.
Bizonytalanul nézett maga elé.
– Szállítással, főként. Üzleteket hozok
tető alá. Erre a hétre már majdnem végeztem. Épp időben a hétvégére.
–
Végigfuttatta az ujjait a fejbőrén.
– Örülök majd, ha eljön a vége –
mondta.
– A munkának vagy a hétnek? – kérdeztem hetykén. Fáradtan rám
mosolygott. Ráébredtem, hogy eddig nem láttam túl sokat a fogait. Szép,
nagy, ragyogó fehér fogai voltak.
– Mindkettőnek – mondta és belekortyolt a kávéjába.
– Na és te? Te mit
fogsz csinálni a hétvégén?
Valószínűleg hajnalig táncolok majd. Aztán talán elmegyünk egy nappali
klubba és tajtrészegre isszuk magunkat.
– Óh, valószínűleg csendesen telik majd a hétvégém – feleltem.
– Tudod,
sok csoki vasárnap, meg minden.
– De mi van a barátaiddal? – kérdezte.
– Ők nem akarnak találkozni
veled?
– Oh, hát, azt hiszem, Kevvel találkozom majd – hazudtam.
– Kev? – A homlokát ráncolta.
– Óh. A meleg. És ő az egyetlen barátod?
Elmondani ennek a férfinek, aki Algériában háborúknak volt szemtanúja,
hogy szeretek bulizni a kicsapongó barátaimmal, akik hercegnőként
bánnak velem, valahogy nem tűnt helyesnek.
– Hát… Port Stephensben rengeteg barátom van – válaszoltam.
– De velük
nem találkozom túl gyakran. De Kev a legjobb barátom. Neki mindent
elmondok. Ő a bizalmasom. Mindent tud rólam.
– És mi van velem? – kérdezte Jacques élesen.
– Rólam tud?
–Természetesen – közöltem.
– Mondtam neked, ez az egész Kev ötlete
volt. Valakinek tudnia kell, mit csinálok. Mi van, ha miszlikbe
darabolnak? Kevnek megvan minden részlet. A telefonszámok. Az e–mail
címek. Minden. Ne aggódj! Senkinek nem fog beszélni rólad. A titkod
biztonságban van.
Jacques csak komoran nézett. Már megint rosszat mondtam. Úgy tűnik,
kezdett szokásommá válni.
Megszólalt a telefonja. Kurtán beleszólt, majd hallgatta a másikat a
vonal túlsó végén.
– Már megint munka – formálta némán a szavakat, és a
szemét meresztgette.
Hatalmas színjátékot csapott a távozásból és bocsánatkérésképp vállat
vont. Majd felkapott néhány kekszet, egy slukkra felhajtotta a maradék
kávéját, és közben mindvégig a telefonon beszélt.
– Semmi gond – feleltem, leginkább magamnak.
– Valakinek be kell
fizetnie a számlákat.
Aznap éjjel elmentem „Leszbingót” játszani Newtonba néhány barátommal.
Susan szülinapja volt, és mindenkinek nagyon jó kedve volt. Susan
megkért bennünket, hogy vigyünk magunkkal egy tányér „retro” kaját, és
végül volt nálunk tortadíszítő cukorkával megszórt vajas kenyér,
baconbe csavart mikrózott minivirsli, és sajtkockák Jatz sóskekszen.
Valaki még csinált egy ananászt is, amiből fogpiszkálóra tűzött
kandírozott gyümölcsdarabkák meredeztek.
Mindenki remekül szórakozott, amikor bevallottam, hogy most fogok
életemben először bingót játszani, annak meleg változatáról nem is
beszélve. A házigazdánk az estére egy magas, ragyogó transzvesztita
volt, aki Mitzi Macintoshnak nevezte magát. Azzal fenyegetőzött, hogy
egy gigantikus méretű bolyhos péniszt tesz annak a fejére, aki
„Leszbingót” kiált, mielőtt jogosult lenne rá. Rettegtem. Nem voltam
valami jó a számokkal, és az óriás–pénisz egyáltalán nem állt előnyösen
a barátom, Benedict fején. Kétszer is leellenőriztem a számaimat, és
lemaradtam.
Bizonyos számok felbukkanásakor Mitzi bűnsegédje elénekelt egy dalt,
vagy Mitzi legurított egy egész üveg Bacardi Breezert. Ez már önmagában
is szép teljesítmény. A szénsavas italokat nehéz legurítani egyenesen
az üvegből szívószál nélkül. Higgyékel nekem. Tudom.
1Az utolsó játék alatt (ami a „Hangosan, Hadd Szóljon” nevet kapta),
kihúzták a „33”–as számot, és hatalmas elképedésemre, vagy száz nem
kezdő Leszbingózo fülig érő szájjal mondott fel kórusban egy kis
versikét:
– Kötözz ki az ágyhoz
– Pofozz, mint egy ringyót
– Korbácsolj, ütlegelj
– Döngess, mintha utálnál
– Zúzz le, mert mocskos vagyok!
Talán mégsem voltam akkora csodabogár. Leírtam a versike szövegét, és
amikor megint felhangzott a „33”, örömtelién üvöltöttem torkom
szakadtából együtt a többiekkel. Ez volt a valaha tett
legnyugtalanítóbb nyilvános nyilatkozatom.