Luxusnyalánkság

Sportingbet Regisztracios Bonusz

TIZENKILENCEDIK FEJEZET

Másnap reggelre még mindig nem hallottam Jacques–ról. Kezdtem aggódni. Erre a hétre még nem lettem „kifizetve”, és a lakástörlesztésem meg a lakbérem is esedékes volt. Jacques olyan boldognak tűnt velem; csak nem gondolja meg magát…
Így amikor Andre küldött egy sms–t, amiben ebédelni hívott, örömmel mondtam igent, azt gondolván, talán meggondolja magát, és felvesz engem. Megbeszéltük, hogy az előtt a sushiétterem előtt találkozunk, ahol korábban is voltunk. Nagy körültekintéssel öltözködtem erre az alkalomra a testhez álló barna nadrágomba és a hozzáillő tunikába, ami tökéletesen kiemelte a melleimet. Ügyeltem rá, hogy ugyanazt a parfümöt viseljem, mint legutóbb.
Egy kicsit korán indultam el, így a hosszabb úton mentem az Oxford Streeten. Egy nagydarab, öltönyös fekete férfi állt a járdán és heves mozdulatokkal gesztikulálva mobiltelefonált. Igyekeztem nem megbámulni és összehasonlítani Jacques–kal. Jobban odanéztem. Jacques volt az! Örültem, hogy szép ruha van rajtam. Lassítottam és reméltem, hogy Andre nem lát meg az utca végéből.
Jacques észrevett és intett, hogy álljak meg, és közben továbbra is nagy gesztikulációk közepette telefonált.
– Hozzád jöttem – formálta némán a szájával. Benyúlt az öltönyébe és előhúzott egy borítékot. Az elejére rá volt írva valami. Elszontyolodtam. Kidobnak. Már megint.
Ott lebzseltem, míg Jacques egy közeli ATM–hez lépett, felvett némi pénzt, és közben tovább beszélt a telefonon. Aztán begyömöszölte az ötvenesek kötegét a borítékba és átadta. Az elején ez állt: „Nem kívánom folytatni a próbát. Találsz benne valamit a kényelmetlenségért.” A borítékban ott volt a biztonsági belépőm és egy köteg pénz.
– Minden oké? – tátogta felém Jacques, aki még mindig telefonált.
Bólintottam, és igyekeztem olyan arcot vágni, mintha ez egy mindennapos történés volna.
Feltartotta a hüvelykujját és leintett egy taxit. Ott álltam bután, kezemben a borítékkal. Ahogy beszállt az autóba, Jacques igazán különösen nézett rám. Még mindig látom magam előtt–félelemmel vegyes mély szomorúság. Mintha nyertes versenyló lennék, aki egyszer csak megvadulhat. Úgy távozott, hogy egyszer sem nézett vissza.
Begyűrtem a borítékot a táskámba és elhatároztam, hogy lerészegedem Andréval.
Amikor már elhelyezkedtem a székemben a thai étteremben, kezemben egy jófajta pohár chardonnay–val, elkezdtem beszámolni neki az egészről. Egy részéről, legalábbis. Andre láthatóan mindössze annyit fogott fel a dologból, hogy jelenleg nincs „gavallérom”, és elméletileg elérhető vagyok.
– Tudod, hogy akarlak – suttogta, és a combomat simogatta. Ez volt a probléma. Mindenki akart engem. Csak épp kitartani nem akartak. Engem és mellettem. Elnézést az újabb szar szóviccért. Elnyomtam egy sóhajt.
– Hát, nem kaphatsz meg – jelentettem be zsémbesen.
– Ez üzlet. Különben is, csak azért kellek neked, mert nem kaphatsz meg. Lefogadom, hogy ha valaha kefélnék veled, soha többet nem hallanék rólad.
Andre sebzetten nézett.
– Ez nem igaz – mondta.
– Szeretném, ha barátok lennénk az életünk végéig. Tudom, hogy ez még csak a második randink, de úgy érzem, mintha mindig is ismertük volna egymást! Már most elmondtam neked olyasmiket, amiket senki más nem tud. Nem csak ágyba akarlak vinni, Holly, a barátod szeretnék lenni. Át tudlak segíteni ezen.
– Úgy érted, lennél a stricim – mondta, csak félig tréfálva.
Andre végigsimított az állán és sértetten nézett.
– Én csak a legjobbat akarom neked. Szeretném, ha sikerrel járnál ebben. A férfiak élete a te válladon nyugszik. Mi azt akarjuk, hogy sikerüljön neked! – Felvontam az egyik szemöldököm; annyira elkapatta magát.
– Ez a mi érdekünk is – folytatta.
– Azt próbálod legitimizálni, amit mi az idők kezdete óta művelünk. Ha valaki olyan, mint te, nem jár sikerrel, akkor senki.
– Na és mi van az én érdekemmel? – kérdeztem.
– Azzal mi van?
Felnevetett.
– A te érdeked mindig a férfiakhoz kötődik majd – felelte. – És néha nőkhöz.
– Kacsintott.
– De mi lesz, amikor öreg leszek és csúnya? – erősködtem, és nem nevettem a viccén.
– Nem csinálhatom ezt örökké. Egészen biztosan nem fogok így kinézni életem végéig. Baromi mázlista vagyok, hogy egyáltalán eddig kitartott!
Megsimogatta az arcomat.
– Te sosem leszel csúnya, Holly. Ami pedig az öregséget illeti – hát, az öreg férfiaknak is kell a szex.
Három pohár boron át kényeztetett, és kezdtem magam jobban érezni.
– Van valami, amit nem tudsz – mondtam.
– Ami titkunknak kell maradnia.
Ne beszélj neki a naplóról, figyelmeztettem magam.
– Elkezdtem az egészet leírni. A beszélgetéseket. Az interjúkat. Hogy miért akarnak engem. Azt hiszem, egy nap lehet, hogy írok belőle egy könyvet. Talán elmesélem a világnak, hogy valójában mi történik.
Az ördögbe azzal a harmadik pohár borral! Meglepetésemre Andrét teljesen felvillanyozta a gondolat.
– De mi van a gavallérokkal? – kérdezte.
– Ők mit mondanak majd?
Kajánul vigyorogtam rá.
– Gyanítom, nem sokat.
Andre visszavigyorgott.
– Hát persze, hogy nem. De különben sem számít. Örülnek majd.
– Miért? – kérdeztem értetlenül.
– Mert te majd megadod az okokat, amiért félreléptek. Ezt eddig senki nem tette meg. Nő legalábbis nem. Egyetlen férfi sem merészelte, nyíltan nem. Te leszel az első, Holly.
Felemelte a poharát.
– A naplódra! – mondta, és elkapta a tekintetem.
– A naplómra! – ismételtem, és azt gondoltam, hogy Andre bizonyára téved, és a katarzisom csupán egy égbekiáltóan nyilvánvaló dologgal küszködött. A filozófusok legalábbis így gondolták.
Csöndben fejeztük be az ebédünket. Egyikünk sem evett túl sokat. Amikor Andre azt javasolta, hogy kérjünk még egy üveg bort, és menjünk vissza az én lakásomra, nem haboztam. Nem meglepő módon, a délután nagy részében ellenálltam neki. Azt hiszem, élvezte. Végül megadtam magam, és engedtem, hogy kinyaljon.
Sietve távozott, amikor ráébredt, hogy korán otthon kell lennie vacsorára. Megkönnyebbültem, hogy visszakapom az életterem.
Amikor elment, megszámoltam a pénzt, amit Jacques–tól kaptam korábban: 250 dollár volt. Nem volt elég a lakbéremre, a lakástörlesztésre meg aztán pláne nem. Még mindig félig részegen, hagytam egy üzenetet Tom postafiókjában: Igazad volt. Az egyes számúnak annyi. Érdekel még a dolog?
Nagyjából egy órával később válaszolt.
Hadd vigyelek el vacsorázni és hadd kényeztesselek holnap este. Tom
Pontosan ezt akartam hallani. Mindig tudtam, hogy nehéz pénzes szeretőt találni, de ez már kezdett nevetséges lenni.
A randim Tommal. Tómmal, aki remélhetőleg azonnal fizet nekem a jóhiszeműség jegyében. Az első éjszakám Tómmal a Dick néven futó pasikkal töltött életemben.
Ismét csak nehéz volt eldöntenem, mit viseljek. Végül a csodás sötétbarna és zöld selyemruhám mellett tettem le a voksomat, és hozzá a szűk zöld nadrágomat vettem fel. Mindez nagyon hivatalosan nézett ki, ezért a Birkenstock szandálomat vettem fel hozzá, hogy kicsit lazítsak a képen.
Tom pontosan érkezett, és a Mercijével vett fel. Észrevettem, hogy végre besüllyesztették az autó jelvényét – egy nagy presztízsű vállalati autóhoz képest elég sokáig tartott nekik, mire megtanulták ezt a leckét!
Kinyitotta nekem a kocsiajtót.
– Elegáns felöltözöl – kommentált, és adott az arcomra egy puszit.
Reméltem, hogy ez bók volt. Nehéz volt eldönteni. Talán valami igazán lezser dolgot tervezett. Például szexet.
– Köszönöm – feleltem, és elhelyezkedtem a tágas belső térben.
A Jéghegyekben foglaltam asztalt. Az megfelel neked? – kérdezte Tom, ahogy elindultunk.
A Jéghegyek Ausztália valószínűleg egyik legelegánsabb étterme volt. Még soha nem jártam ott.
– Pompás – mondtam nyugodtan.
– A kedvencem.
– Az enyém is – mondta Tom mohón.
Egyenesen az asztalunkhoz vezettek bennünket, és sikerült kecsesen leülnöm, amikor a főpincér kihúzta nekem a széket. Meglehetős művészet ez, a kecses helyet foglalás, különösen, mivel az embernek a levegőben kell lebegnie, míg a térde hajlatának nem tolják a széket. És akkor ugyanilyen nehéz nem leülni hirtelen, ahogy kiütik az ember alól a lábait.
– Mit szeretnének inni? – kérdezte a pincér.
– Én egy Crown lágert kérnék – mondta Tom.
– Te mit szeretnél, Hollee?
Tetszett, ahogyan a nevem ejti, a hangsúllyal az „ee”–n, az „oll” helyett, ahogyan a legtöbben ejtették.
– A szokásosat – mondtam.
– Vodka–szódát hosszú pohárban, legyen szíves.
Elcseverésztünk, míg az italunkra vártunk. Tom hallatlanul magabiztosnak és egy kissé derűsnek tűnt. Hátradőlt a székében, és a nyomaték kedvéért beszéd közben hosszú ujjaival csettintgetett. Újra észrevettem, milyen hosszú a körme mindkét kezének kisujján. Eltűnődtem, hogy ez vajon a kokainozásra szolgál–e. A viselkedésére magyarázatot adna.
A pincérnő kihozta a rendelésünket, és mindketten kedélyesen flörtölgettünk vele. Volt valami Tómban, ami kihozta belőlem a kis–ördögöt.
– Én jobban tetszem neki – suttogtam a pincérnő távozása után.
– Nem! Én! – felelte Tom.
– Neeem, a te humoroddal nem tud mit kezdeni – mondtam.
– Veled csak azért kedves, mert nagy borravalót akar kapni.
– Kérdezzük meg őt – mondta Tom, és odaintette a lányt. Ühüm. Bármibe lefogadtam volna, hogy a hosszú körmök kokainozásra voltak hivatottak. Az kizárt, hogy mindig ilyen gátlástalan.
– Ő tetszik jobban neked vagy én? – kérdezte, amikor a pincér lány közelebb ért.
A lány bocsánatkérő mozdulatot tett és kibújt a válaszadás alól.
– Mindketten tetszenek – felelte idegesen. Elnevettem magam.
– Rá se rántson Tómra! – mondtam.
– Sehova nem lehet elvinni. Amikor a lány elment, Tomhoz fordultam és ugratni kezdtem. Javíthatatlan vagy–mondtam.
– A barátaimra emlékeztetsz.
Tom boldogan vihogott és rám nézett a szemüvege felett. Aztán bizonyára rájött, hogy az étlap megtekintése óta rajta van, és levette, gondosan eltéve a felső zsebébe.
– Te rossz. Mint én – mondta.
– Szóval mit csinálsz, amikor épp nem a pincérlányokat zaklatod? – kérdeztem.
– A munkán kívül, úgy értem.
– Hát… nem sokát, igazán. Élet nagyon unalmas feleség nélkül. Hiányzik. Ezért akarlak téged. Szükségem van emberre csinálni dolgokat– étterembe menni, szórakozni, ilyesmi. Életem üres nő nélkül.
A nyomaték kedvéért újra meglengette a kezét, majd átnyújtotta a borlistát. Nem vagyok nagy ivó – mondta.
– Te választ.
Egy közép–árkategóriás Semillon Sauvignon Blancot választottam, ami aztán csalódást keltőnek bizonyult. Szerencsére úgy tűnt, Tom ezt nem vette észre.
Megkönnyebbültem, amikor végre megérkezett az ételünk. Tom akcentusa nagyon erős volt. Időnként nehéz volt megérteni, és újra és újra meg kellett kérnem, hogy ismételje el, amit mondott. Valószínűleg azt hitte, hogy halláskárosult vagyok. Emellett egyre csendesebb és kevésbé magabiztos lett az étkezés előrehaladtával.
Én egy sóban megforgatott borjú ribeye steaket kértem, Tom pedig a nap halételét. Az étlapon volt néhány furcsa étel. A mi választásunk kitűnőnek bizonyult, de észrevettem, hogy Tom hozzá sem nyúlt a salátájához, és alig evett a halból. A bort javarészt egyedül ittam meg.
– Tarts helyet desszertnek – tanácsolta Tom.
– Van csokipudingjuk!
Úgy mondta ezt, mint egy kisgyerek. Olyan szükségem volt a csokipudingra, mint plusz tíz kilóra a hasamon.
– Majd eszek egy falattal a tiédből – mondtam.
Színlelt felháborodással nézett rám.
– Na és ha én nem akar osztoz?
Épp ezen tűnődtem – mondtam, és rákacsintottam. Tom elnevette magát.
Önzőnek nevezel? – kérdezte tréfálkozva.
– Azt hiszem, ki kell várnunk, hogy megtudjuk.
– Ördögi vigyort villantottam rá.
Kiöntötte a bor maradékát és körbenézett a pincérért, hogy desszertet rendelhessen.
– Amíg végzel ezzel, én elmegyek a mosdóba – mondtam.
Amikor visszatértem, nem ült az asztalnál. Egy rettenetes pillanatig azt hittem, talán lelépett, és meghagyta nekem a számlát. A barátságos pincérlányunk láthatta az arcomon az elszörnye–dést, és az ajtó felé intett.
– Kiment cigarettázni – mondta.
Csatlakoztam Tomhoz az erkélyen, és sajnálattal elhárítottam, amikor megkínált egy Mariboróval. Az óceán szédületes panorámája terült el előttünk. Egészen Kínáig.
Egy másik dohányos állt a közelünkben, egy jól öltözött nő, egérszerű szőke hajjal.
Kihalófélben való faj vagytok – mondtam mindkettőjüknek viccesen.
Inkább rabszolgák – mondta a nő, és a mellette fekvő hamutálra ügyet sem vetve, a korláton nyomta el a cigarettáját, ami aztán valószínűleg az alattunk lévő medencébe pottyant.
Elbűvölő – kommentáltam, amikor távozott.
– Láttad cipőjét? – kérdezte Tom. Összeráncoltam a homlokom.
– Nem. Miért?
– Cipője volt nagyon koszos – felelte.
– Sok ázsiai megítélné rosszul. Mindig felvegyél tiszta cipőt. Bánj jól lábbal.
Örültem, hogy a megbízható szandálom volt rajtam. A barna bőrről nehéz megállapítani, hogy koszos–e.
Tom arca felragyogott.
– Desszert? –jelentette be, és elnyomta a cigarettáját.
Tartotta nekem az ajtót, és visszamentünk az étterembe. Tom desszertje valóban megérkezett, és ő megkínált a lehető legkisebb falattal.
– Mmmmm… finom – mondtam neki így is.
Vigyorgott.
– Édesség mindig jobb, mint főétel – mondta, és vigyázva ugyanannyi csokit tett a kanalára, mint tejszínhabot.
– És privilégium jelei. Szegény embernek nincs desszert.
Szóval ezt csináltam rosszul!
Bőséges hálálkodásba kezdtem, amikor kifizette a számlát.
– Igazán nagyra értékelem, hogy így kényeztetsz – mondtam, és már bántam, hogy ilyen sok bort ittam.
Tom láthatóan nem vette észre. Az utolsó kanál csokipuding óta eléggé morózussá vált. Akaratlanul is arra gondoltam, hogy engem bizony lefőzött a desszertséf. Elnézést. Szóvicc.
– Menjünk haza – mondta Tom.
Ahogyan a parton sétáltunk az autó felé, a karjai közé font és gyengéden szájon csókolt. Kellemes csókot adott a nagy, kövér ajkaival. Azt gyanítottam, hogy nagyon játékos lehet az ágyban. Reméltem, hogy tényleg így van.
Hazafelé úton nem tértünk ki rá, hogy „feljön–e egy kávéra”. Egyenesen a föld alatti parkolómba irányítottam és elmagyaráztam, hogyan tudja használni a jövőben. Tom mindezt magától értetődően fogadta.
Megfelelőképp lenyűgözte a lakásom, ami éjjel mindig különösen szép volt.
– Hozhatok neked valamit inni? – kérdeztem.
– Víz jó – mondta.
– Nem hideg, csak csapból langyos. Elment a mosdóba, miközben én kávét csináltam magamnak. Épp hogy csak leültünk mindketten, és máris nekem esett a dekoltázsomba temette az arcát, és élvezettel kiáltott fel újra és újra, le–föl simogatta hosszú lábaim, és a nyakam meg a fülem csókolgatta. Ismét csak egy gyerekre emlékeztetett. Nem is annyira ártatlanságról volt szó, mint lelkesedésről – úgy tűnt, teli van kíváncsisággal és csodálkozással. Óhatatlanul is felmerült bennem, vajon szippantott–e egy kis kokaint a fürdőmben.
Mire eljutottunk a hálószobába, az összes ruhám szétszórva hevert a nappaliban, ő viszont még mindig teljesen fel volt öltözve. Úgy csomagolt ki, mint egy ajándékot, és bizonyos örömforrásoknál lelkendezve ujjongott – úgyis mint a kis rózsaszín mellbimbóim és a kerekded kis hasam láttán, amit két keze közé fogott és megcsókolt.
Amikor elrendezett (művészi módon) az ágyon, tréfálkozva tiltakoztam.
– Mi van a te ruháiddal? Nem fogod levenni őket?
Lenézett magára, és úgy tűnt, csak ekkor fogja fel, hogy tetőtől talpig fel van öltözve.
– Oh – mondta, és gyorsan letépte magáról a ruhadarabokat, majd nemtörődöm módon a földre hányta őket.
Csodálattal néztem a testét, ahogy egy pillanatig ott állt fölöttem. A pénisze kicsi volt, de gyönyörű formájú. Nem volt körülmetélve. Soha nem voltam még körülmetéletlen férfival. A teste szőrtelen és sima volt. Még a golyói is szinte szőrtelennek tűntek. Levette a szemüvegét és úgy nézett ki, mint aki a tizennyolc felé közelít, nem pedig az ötven felé.
Tom ezek után végigcsókolta az egész testemet. A hasamat, a combomat és végig a lábamat egészen a lábujjaimig, amiket szopogatni kezdett. Nem csoda, hogy szerette a tiszta lábakat.
Gyors kitérő a lábujjszopogatásról. Őszintén szólva, én soha nem tudtam igazán értékelni ennek művészetét, habár tisztában vagyok vele, hogy sokan kedvelik. Na nem mintha nem találnám erotikusnak, inkább arról van szó, hogy túlságosan csiklandoz. Nehéz élvezni valamit, amikor megfeszül az arcunk, és minden igyekezetünkkel azon vagyunk, hogy a reflexeinket visszafogva, ne rúgjuk orrba az illetőt.
Gyors pillantást vetettem Tom lábujjaira – tökéletesen ápoltak voltak! Magamban megjegyeztem, hogy egy nap majd szopogassam őket; gyakran jó kiindulási pont azt tenni a szeretőnkkel, amit ő csinál az emberrel.
Tom újra feljebb haladt a csókjaival a lábaimon, majd szélesre tárta a combjaimat. Félrehúzta a nagyajkaimat, és figyelmesen nézegette a puncimat.
– Gyönyörű – lelkendezett és rávetette magát.
Majdnem kicsúszott a számon, hogy „Mindenki ezt mondja!”, de még idejében észbe kaptam, belátván, hogy ez mennyire kurvásan hangozna. Szégyellek beszámolni róla, de a leghalványabb fogalmam sem volt arról, hogy mi tette vonzóvá a puncimat. Eltűnődtem, hogy olyasmi–e ez, amit megkérdezhetek Andrétól, aki szintén dicsérőleg nyilatkozott a kinézetéről.
Ami ezek után következett, az életem egyik legjobb orális szexének negyed órája volt. Tom a mestere volt, és ragaszkodott hozzá, hogy addig csinálja, amíg elélvezek.
– Nézni akarom orgazmus – mondta, amikor tiltakoztam, hogy csak nekem jut ki az élvezetből, így aztán nyalogatta, szopogatta és harapdálta a csiklómat, miközben hosszú ujjaival belül kutakodott. Bíztam benne, hogy a kisujját nem használja.
Az orgazmus hamar elérkezett.
– Mindjárt elmegyek – nyögtem ki a lihegések és tekergések közt.
Elhúzta az arcát, de továbbra is széthúzva tartotta a nagyajkaimat, és engem nézett.
Lehunytam a szemem és átadtam magam a gyönyörnek, hangosan felnyögve, majd magzatpózba gurulva, míg el nem múlt a remegés. Tom úgy követte a csiklómat, mint egy kisgyerek, akitől elvették a kedvenc játékát.
Félrelöktem.
– Sajnálom – nyögtem.
– Nagyon érzékennyé válik, egy ideig nem érhetsz hozzá.
Lehevert mellém, és a merevedése kezdett kókadozni. Elfojtottam egy feltörő nyögést, felemelkedtem és viszonoztam a szívességet. Végigcsókoltam a mellkasát és a hasát, lassan közeledve a farkához, ami ekkorra már csak félárbocon állt.
A számba vettem és le–föl járattam a számban, ahogy rendszerint tettem, közben a nyelvemet a tetején mozgattam, a másik kezemmel pedig a golyóit tartottam. Finoman megérintettem a makkot és nagyon puhán megcsókoltam az ajkaimmal. Ahelyett, hogy keményebbé vált volna, úgy tűnt, még jobban lekókad. Ennél furábbat még nem láttam: minél jobban szoptam, annál puhább lett. Életemben először, fogalmam sem volt, mit tegyek. Végül Tom mentett meg. Kézbe vette és a maga módján játszott vele.
Amikor a pénisze ismét teljesen merev volt, Tom nagyon üzleties lett. Gyorsan felült és gondosan az oldalamra fordított az ágyon, a felső lábamat a vállára téve. Gondolatban újfent köszönetet mondtam a pilates–oktatómnak, amikor Tom felfedezte, hogy milyen könnyűvé tette számomra ez a pozíció a medencefenékizmaim mozgatását. A szeme elkerekedett, amikor megszorítottam majd elengedtem, anélkül, hogy neki egyetlen izmát is mozdítania kellett volna.
– Ismered tantrikus szex? – kérdezte és meglepetten nézett.
Eltűnődtem, az meg mi lehet. Azt tudtam, hogy a szexuális pózokhoz volt valami köze. Abban meglehetősen biztos voltam, hogy jó volt.
– Hát… el tudom érni, hogy elélvezz, anélkül, hogy neked mozdulnod kéne – mondtam.
– De nem tudom biztosan, hogy ez fordítva is működne–e.
– Megtanulhatjuk – suttogta izgatottan.
Nekem feszült, és fokozatosan egyre gyorsabban és mélyebbre hatolt.
– Az óvszer! – emlékeztettem.
– Semmi baj – mondta.
– Még nem vagyok közel.
– Nem érdekel – mondtam.
– Vedd fel, ha meg akarsz kefélni.
– És mi van, ha így csinálom? – kérdezte, és a hasamra fektetett.
Épp azt akartam mondani, hogy így még fontosabb, de elkerülte a fenéknyílásomat, és helyette a popsi–mélyedésemnek dörzsölte a farkát le–föl. Megszorítottam a fenékpofáimmal és eltűnődtem, hogy milyen nehéz lehet feltörni egy diót. Talán kezdhetném azzal, hogy szétnyomok egy érett barackot, és onnan folytatom, gondoltam.
Tom egyre gyorsabban és gyorsabban mozgott.
– Elmegyek? –kiáltotta.
– Elmegyek!
Mindez úgy hangzott, mintha későn indult volna a gyerekekért az iskolába.
– Elmegyek! – kiáltotta még egyszer, majd a hátamra élvezett, és az egészet szétkente rajtam a kezével.
Fülig érő vigyor ült az arcán, amikor felemelkedtem a párnákról és a mellkasára fektettem a fejem.
– Annyira boldog vagyok, Hollee – mondta üdvözült kielégülésben.
– Én szomorú mostanáig. A feleségem ausztrál. Elmegy, mert én másik nővel. Csak egyszer, de feleségem megtud így is. Azonnal engem elhagyott. Nincs megbocsát. Nem értem! Tizenöt éve mi házasok. Csinálok egy hiba, és ő nem megbocsát. Ő hiszi, én szeretem nőt, de én szeretem csak feleség! Nyolc év én várok! Most találkozik másik férfi és akar válást. Én nem akarom válást! A feleségem nem ért. Nem érti, hogy én vagyok férfi. Nem akar szexet második gyerek után. Miért gondol, én nem szeretem? Nyolc év sok várni. Új férfi megérteti vele majd. Rájön majd, hogy minden férfi ugyanaz. És majd megbocsát.
A szavaitól borzongás futott végig a szívemen. Én is összezártam néha a lábaim. Én is szakítottam férfiakkal, amiért hűtlenek voltak hozzám. Akkor azt gondoltam, hogy ez a végső árulás. De egyre inkább kezdett meggyőződésemmé válni, hogy a félrelépés természetes dolog, és nem a szerelem hiányát jelzi. Túl elhamarkodott lettem volna? Azért szakítottam potenciális lelki társakkal, csak mert azt tették, amire be lettek programozva? Kérlek, Istennőm, fohászkodtam némán, add, hogy tévedjek ebben.
Talán találhatsz egy másik nőt, amíg várakozol – mondtam.
– Egy kínai nőt. Ők megértik, nem?
– Kínai nők jobbak – felelte.
– De ő anyja két fiamnak. Várni fogok. Meg fog nekem bocsát.
Önkéntelenül is egy parányi féltékenységet éreztem. Eltűnődtem, hogy én vajon találkozom–e valaha olyan férfival, aki kész akár egy évtizedet várni rám, hogy belássam a hibámat.
Ahogy Tom felöltözött, megkeményítettem magam és közöltem vele a feltételeimet. Habár kezdtem jobb lenni a dologban, még mindig kényelmetlenül éreztem magam.
– Heti 1000 dollárt akarok előre – emlékeztettem.
– És két héttel előre szólj, ha ki akarsz lépni a megállapodásból az én hibámon kívül. Végkielégítés–tettem hozzá szigorúan, magyarázatképpen.
– Ez korrekt – mondta és egyetértően bólogatott. Odaadtam neki a biztonsági belépőt, és bíztam benne, hogy ez majd ösztönzőleg hat rá, hogy felköhögje a pénzt.
– Mi kezdünk hétfőn? – kérdezte, zsebre tette a belépőt és indulni készült.
– Igen – mondtam, és magamat korholtam, amiért ingyenes szolgáltatásban részesítettem, de így is teljesen képtelen voltam elkérni a pénzt.
Ahogy végigsétált a folyosón, igyekeztem nem hosszasan rágódni azon, hogy valahogy Tommal nem stimmelt valami. De elnyomtam a nyugtalanító érzést. Egyre nehezebb volt megbíznom az ösztöneimben. A múltban olyan gyakran elárultak. Bár hamarabb rájöttem volna erre.

fel