Luxusnyalánkság
Sportingbet Regisztracios Bonusz
TIZENKILENCEDIK FEJEZET
Másnap reggelre még mindig nem hallottam Jacques–ról. Kezdtem aggódni.
Erre a hétre még nem lettem „kifizetve”, és a lakástörlesztésem meg a
lakbérem is esedékes volt. Jacques olyan boldognak tűnt velem; csak nem
gondolja meg magát…
Így amikor Andre küldött egy sms–t, amiben ebédelni hívott, örömmel
mondtam igent, azt gondolván, talán meggondolja magát, és felvesz
engem. Megbeszéltük, hogy az előtt a sushiétterem előtt találkozunk,
ahol korábban is voltunk. Nagy körültekintéssel öltözködtem erre az
alkalomra a testhez álló barna nadrágomba és a hozzáillő tunikába, ami
tökéletesen kiemelte a melleimet. Ügyeltem rá, hogy ugyanazt a parfümöt
viseljem, mint legutóbb.
Egy kicsit korán indultam el, így a hosszabb úton mentem az Oxford
Streeten. Egy nagydarab, öltönyös fekete férfi állt a járdán és heves
mozdulatokkal gesztikulálva mobiltelefonált. Igyekeztem nem megbámulni
és összehasonlítani Jacques–kal. Jobban odanéztem. Jacques volt az!
Örültem, hogy szép ruha van rajtam. Lassítottam és reméltem, hogy Andre
nem lát meg az utca végéből.
Jacques észrevett és intett, hogy álljak meg, és közben továbbra is
nagy gesztikulációk közepette telefonált.
– Hozzád jöttem – formálta
némán a szájával. Benyúlt az öltönyébe és előhúzott egy borítékot. Az
elejére rá volt írva valami. Elszontyolodtam. Kidobnak. Már megint.
Ott lebzseltem, míg Jacques egy közeli ATM–hez lépett, felvett némi
pénzt, és közben tovább beszélt a telefonon. Aztán begyömöszölte az
ötvenesek kötegét a borítékba és átadta. Az elején ez állt: „Nem
kívánom folytatni a próbát. Találsz benne valamit a
kényelmetlenségért.” A borítékban ott volt a biztonsági belépőm és egy
köteg pénz.
– Minden oké? – tátogta felém Jacques, aki még mindig telefonált.
Bólintottam, és igyekeztem olyan arcot vágni, mintha ez egy mindennapos
történés volna.
Feltartotta a hüvelykujját és leintett egy taxit. Ott álltam bután,
kezemben a borítékkal. Ahogy beszállt az autóba, Jacques igazán
különösen nézett rám. Még mindig látom magam előtt–félelemmel vegyes
mély szomorúság. Mintha nyertes versenyló lennék, aki egyszer csak
megvadulhat. Úgy távozott, hogy egyszer sem nézett vissza.
Begyűrtem a borítékot a táskámba és elhatároztam, hogy lerészegedem
Andréval.
Amikor már elhelyezkedtem a székemben a thai étteremben, kezemben egy
jófajta pohár chardonnay–val, elkezdtem beszámolni neki az egészről.
Egy részéről, legalábbis. Andre láthatóan mindössze annyit fogott fel a
dologból, hogy jelenleg nincs „gavallérom”, és elméletileg elérhető
vagyok.
– Tudod, hogy akarlak – suttogta, és a combomat simogatta. Ez volt a
probléma. Mindenki akart engem. Csak épp kitartani nem akartak. Engem
és mellettem. Elnézést az újabb szar szóviccért. Elnyomtam egy sóhajt.
– Hát, nem kaphatsz meg – jelentettem be zsémbesen.
– Ez üzlet.
Különben is, csak azért kellek neked, mert nem kaphatsz meg. Lefogadom,
hogy ha valaha kefélnék veled, soha többet nem hallanék rólad.
Andre sebzetten nézett.
– Ez nem igaz – mondta.
– Szeretném, ha barátok
lennénk az életünk végéig. Tudom, hogy ez még csak a második randink,
de úgy érzem, mintha mindig is ismertük volna egymást! Már most
elmondtam neked olyasmiket, amiket senki más nem tud. Nem csak ágyba
akarlak vinni, Holly, a barátod szeretnék lenni. Át tudlak segíteni
ezen.
– Úgy érted, lennél a stricim – mondta, csak félig tréfálva.
Andre végigsimított az állán és sértetten nézett.
– Én csak a legjobbat
akarom neked. Szeretném, ha sikerrel járnál ebben. A férfiak élete a te
válladon nyugszik. Mi azt akarjuk, hogy sikerüljön neked! – Felvontam
az egyik szemöldököm; annyira elkapatta magát.
– Ez a mi érdekünk is –
folytatta.
– Azt próbálod legitimizálni, amit mi az idők kezdete óta
művelünk. Ha valaki olyan, mint te, nem jár sikerrel, akkor senki.
– Na és mi van az én érdekemmel? – kérdeztem.
– Azzal mi van?
Felnevetett.
– A te érdeked mindig a férfiakhoz kötődik majd – felelte.
– És néha nőkhöz.
– Kacsintott.
– De mi lesz, amikor öreg leszek és csúnya? – erősködtem, és nem
nevettem a viccén.
– Nem csinálhatom ezt örökké. Egészen biztosan nem
fogok így kinézni életem végéig. Baromi mázlista vagyok, hogy
egyáltalán eddig kitartott!
Megsimogatta az arcomat.
– Te sosem leszel csúnya, Holly. Ami pedig az
öregséget illeti – hát, az öreg férfiaknak is kell a szex.
Három pohár boron át kényeztetett, és kezdtem magam jobban érezni.
– Van valami, amit nem tudsz – mondtam.
– Ami titkunknak kell maradnia.
Ne beszélj neki a naplóról, figyelmeztettem magam.
– Elkezdtem az egészet leírni. A beszélgetéseket. Az interjúkat. Hogy
miért akarnak engem. Azt hiszem, egy nap lehet, hogy írok belőle egy
könyvet. Talán elmesélem a világnak, hogy valójában mi történik.
Az ördögbe azzal a harmadik pohár borral! Meglepetésemre Andrét
teljesen felvillanyozta a gondolat.
– De mi van a gavallérokkal? – kérdezte.
– Ők mit mondanak majd?
Kajánul vigyorogtam rá.
– Gyanítom, nem sokat.
Andre visszavigyorgott.
– Hát persze, hogy nem. De különben sem számít.
Örülnek majd.
– Miért? – kérdeztem értetlenül.
– Mert te majd megadod az okokat, amiért félreléptek. Ezt eddig senki
nem tette meg. Nő legalábbis nem. Egyetlen férfi sem merészelte,
nyíltan nem. Te leszel az első, Holly.
Felemelte a poharát.
– A naplódra! – mondta, és elkapta a tekintetem.
– A naplómra! – ismételtem, és azt gondoltam, hogy Andre bizonyára
téved, és a katarzisom csupán egy égbekiáltóan nyilvánvaló dologgal
küszködött. A filozófusok legalábbis így gondolták.
Csöndben fejeztük be az ebédünket. Egyikünk sem evett túl sokat. Amikor
Andre azt javasolta, hogy kérjünk még egy üveg bort, és menjünk vissza
az én lakásomra, nem haboztam. Nem meglepő módon, a délután nagy
részében ellenálltam neki. Azt hiszem, élvezte. Végül megadtam magam,
és engedtem, hogy kinyaljon.
Sietve távozott, amikor ráébredt, hogy korán otthon kell lennie
vacsorára. Megkönnyebbültem, hogy visszakapom az életterem.
Amikor elment, megszámoltam a pénzt, amit Jacques–tól kaptam korábban:
250 dollár volt. Nem volt elég a lakbéremre, a lakástörlesztésre meg
aztán pláne nem. Még mindig félig részegen, hagytam egy üzenetet Tom
postafiókjában: Igazad volt. Az egyes számúnak annyi. Érdekel még a
dolog?
Nagyjából egy órával később válaszolt.
Hadd vigyelek el vacsorázni és hadd kényeztesselek holnap este. Tom
Pontosan ezt akartam hallani. Mindig tudtam, hogy nehéz pénzes szeretőt
találni, de ez már kezdett nevetséges lenni.
A randim Tommal. Tómmal, aki remélhetőleg azonnal fizet nekem a
jóhiszeműség jegyében. Az első éjszakám Tómmal a Dick néven futó
pasikkal töltött életemben.
Ismét csak nehéz volt eldöntenem, mit viseljek. Végül a csodás
sötétbarna és zöld selyemruhám mellett tettem le a voksomat, és hozzá a
szűk zöld nadrágomat vettem fel. Mindez nagyon hivatalosan nézett ki,
ezért a Birkenstock szandálomat vettem fel hozzá, hogy kicsit lazítsak
a képen.
Tom pontosan érkezett, és a Mercijével vett fel. Észrevettem, hogy
végre besüllyesztették az autó jelvényét – egy nagy presztízsű
vállalati autóhoz képest elég sokáig tartott nekik, mire megtanulták
ezt a leckét!
Kinyitotta nekem a kocsiajtót.
– Elegáns felöltözöl – kommentált, és
adott az arcomra egy puszit.
Reméltem, hogy ez bók volt. Nehéz volt eldönteni. Talán valami igazán
lezser dolgot tervezett. Például szexet.
– Köszönöm – feleltem, és elhelyezkedtem a tágas belső térben.
A Jéghegyekben foglaltam asztalt. Az megfelel neked? – kérdezte Tom,
ahogy elindultunk.
A Jéghegyek Ausztália valószínűleg egyik legelegánsabb étterme volt.
Még soha nem jártam ott.
– Pompás – mondtam nyugodtan.
– A kedvencem.
– Az enyém is – mondta Tom mohón.
Egyenesen az asztalunkhoz vezettek bennünket, és sikerült kecsesen
leülnöm, amikor a főpincér kihúzta nekem a széket. Meglehetős művészet
ez, a kecses helyet foglalás, különösen, mivel az embernek a levegőben
kell lebegnie, míg a térde hajlatának nem tolják a széket. És akkor
ugyanilyen nehéz nem leülni hirtelen, ahogy kiütik az ember alól a
lábait.
– Mit szeretnének inni? – kérdezte a pincér.
– Én egy Crown lágert kérnék – mondta Tom.
– Te mit szeretnél, Hollee?
Tetszett, ahogyan a nevem ejti, a hangsúllyal az „ee”–n, az „oll”
helyett, ahogyan a legtöbben ejtették.
– A szokásosat – mondtam.
– Vodka–szódát hosszú pohárban, legyen szíves.
Elcseverésztünk, míg az italunkra vártunk. Tom hallatlanul
magabiztosnak és egy kissé derűsnek tűnt. Hátradőlt a székében, és a
nyomaték kedvéért beszéd közben hosszú ujjaival csettintgetett. Újra
észrevettem, milyen hosszú a körme mindkét kezének kisujján.
Eltűnődtem, hogy ez vajon a kokainozásra szolgál–e. A viselkedésére
magyarázatot adna.
A pincérnő kihozta a rendelésünket, és mindketten kedélyesen
flörtölgettünk vele. Volt valami Tómban, ami kihozta belőlem a
kis–ördögöt.
– Én jobban tetszem neki – suttogtam a pincérnő távozása után.
– Nem! Én! – felelte Tom.
– Neeem, a te humoroddal nem tud mit kezdeni – mondtam.
– Veled csak
azért kedves, mert nagy borravalót akar kapni.
– Kérdezzük meg őt – mondta Tom, és odaintette a lányt. Ühüm. Bármibe
lefogadtam volna, hogy a hosszú körmök kokainozásra voltak hivatottak.
Az kizárt, hogy mindig ilyen gátlástalan.
– Ő tetszik jobban neked vagy én? – kérdezte, amikor a pincér lány
közelebb ért.
A lány bocsánatkérő mozdulatot tett és kibújt a válaszadás alól.
–
Mindketten tetszenek – felelte idegesen. Elnevettem magam.
– Rá se rántson Tómra! – mondtam.
– Sehova nem lehet elvinni. Amikor a
lány elment, Tomhoz fordultam és ugratni kezdtem. Javíthatatlan
vagy–mondtam.
– A barátaimra emlékeztetsz.
Tom boldogan vihogott és rám nézett a szemüvege felett. Aztán bizonyára
rájött, hogy az étlap megtekintése óta rajta van, és levette, gondosan
eltéve a felső zsebébe.
– Te rossz. Mint én – mondta.
– Szóval mit csinálsz, amikor épp nem a pincérlányokat zaklatod? –
kérdeztem.
– A munkán kívül, úgy értem.
– Hát… nem sokát, igazán. Élet nagyon unalmas feleség nélkül. Hiányzik.
Ezért akarlak téged. Szükségem van emberre csinálni dolgokat– étterembe
menni, szórakozni, ilyesmi. Életem üres nő nélkül.
A nyomaték kedvéért újra meglengette a kezét, majd átnyújtotta a
borlistát. Nem vagyok nagy ivó – mondta.
– Te választ.
Egy közép–árkategóriás Semillon Sauvignon Blancot választottam, ami
aztán csalódást keltőnek bizonyult. Szerencsére úgy tűnt, Tom ezt nem
vette észre.
Megkönnyebbültem, amikor végre megérkezett az ételünk. Tom akcentusa
nagyon erős volt. Időnként nehéz volt megérteni, és újra és újra meg
kellett kérnem, hogy ismételje el, amit mondott. Valószínűleg azt
hitte, hogy halláskárosult vagyok. Emellett egyre csendesebb és kevésbé
magabiztos lett az étkezés előrehaladtával.
Én egy sóban megforgatott borjú ribeye steaket kértem, Tom pedig a nap
halételét. Az étlapon volt néhány furcsa étel. A mi választásunk
kitűnőnek bizonyult, de észrevettem, hogy Tom hozzá sem nyúlt a
salátájához, és alig evett a halból. A bort javarészt egyedül ittam meg.
– Tarts helyet desszertnek – tanácsolta Tom.
– Van csokipudingjuk!
Úgy mondta ezt, mint egy kisgyerek. Olyan szükségem volt a
csokipudingra, mint plusz tíz kilóra a hasamon.
– Majd eszek egy falattal a tiédből – mondtam.
Színlelt felháborodással nézett rám.
– Na és ha én nem akar osztoz?
Épp ezen tűnődtem – mondtam, és rákacsintottam. Tom elnevette magát.
Önzőnek nevezel? – kérdezte tréfálkozva.
– Azt hiszem, ki kell várnunk, hogy megtudjuk.
– Ördögi vigyort
villantottam rá.
Kiöntötte a bor maradékát és körbenézett a pincérért, hogy desszertet
rendelhessen.
– Amíg végzel ezzel, én elmegyek a mosdóba – mondtam.
Amikor visszatértem, nem ült az asztalnál. Egy rettenetes pillanatig
azt hittem, talán lelépett, és meghagyta nekem a számlát. A barátságos
pincérlányunk láthatta az arcomon az elszörnye–dést, és az ajtó felé
intett.
– Kiment cigarettázni – mondta.
Csatlakoztam Tomhoz az erkélyen, és sajnálattal elhárítottam, amikor
megkínált egy Mariboróval. Az óceán szédületes panorámája terült el
előttünk. Egészen Kínáig.
Egy másik dohányos állt a közelünkben, egy jól öltözött nő, egérszerű
szőke hajjal.
Kihalófélben való faj vagytok – mondtam mindkettőjüknek viccesen.
Inkább rabszolgák – mondta a nő, és a mellette fekvő hamutálra ügyet
sem vetve, a korláton nyomta el a cigarettáját, ami aztán valószínűleg
az alattunk lévő medencébe pottyant.
Elbűvölő – kommentáltam, amikor távozott.
– Láttad cipőjét? – kérdezte Tom. Összeráncoltam a homlokom.
– Nem.
Miért?
– Cipője volt nagyon koszos – felelte.
– Sok ázsiai megítélné rosszul.
Mindig felvegyél tiszta cipőt. Bánj jól lábbal.
Örültem, hogy a megbízható szandálom volt rajtam. A barna bőrről nehéz
megállapítani, hogy koszos–e.
Tom arca felragyogott.
– Desszert? –jelentette be, és elnyomta a
cigarettáját.
Tartotta nekem az ajtót, és visszamentünk az étterembe. Tom desszertje
valóban megérkezett, és ő megkínált a lehető legkisebb falattal.
– Mmmmm… finom – mondtam neki így is.
Vigyorgott.
– Édesség mindig jobb, mint főétel – mondta, és vigyázva
ugyanannyi csokit tett a kanalára, mint tejszínhabot.
– És privilégium
jelei. Szegény embernek nincs desszert.
Szóval ezt csináltam rosszul!
Bőséges hálálkodásba kezdtem, amikor kifizette a számlát.
– Igazán
nagyra értékelem, hogy így kényeztetsz – mondtam, és már bántam, hogy
ilyen sok bort ittam.
Tom láthatóan nem vette észre. Az utolsó kanál csokipuding óta eléggé
morózussá vált. Akaratlanul is arra gondoltam, hogy engem bizony
lefőzött a desszertséf. Elnézést. Szóvicc.
– Menjünk haza – mondta Tom.
Ahogyan a parton sétáltunk az autó felé, a karjai közé font és
gyengéden szájon csókolt. Kellemes csókot adott a nagy, kövér ajkaival.
Azt gyanítottam, hogy nagyon játékos lehet az ágyban. Reméltem, hogy
tényleg így van.
Hazafelé úton nem tértünk ki rá, hogy „feljön–e egy kávéra”. Egyenesen
a föld alatti parkolómba irányítottam és elmagyaráztam, hogyan tudja
használni a jövőben. Tom mindezt magától értetődően fogadta.
Megfelelőképp lenyűgözte a lakásom, ami éjjel mindig különösen szép
volt.
– Hozhatok neked valamit inni? – kérdeztem.
– Víz jó – mondta.
– Nem hideg, csak csapból langyos. Elment a mosdóba,
miközben én kávét csináltam magamnak. Épp hogy csak leültünk
mindketten, és máris nekem esett a dekoltázsomba temette az arcát, és
élvezettel kiáltott fel újra és újra, le–föl simogatta hosszú lábaim,
és a nyakam meg a fülem csókolgatta. Ismét csak egy gyerekre
emlékeztetett. Nem is annyira ártatlanságról volt szó, mint
lelkesedésről – úgy tűnt, teli van kíváncsisággal és csodálkozással.
Óhatatlanul is felmerült bennem, vajon szippantott–e egy kis kokaint a
fürdőmben.
Mire eljutottunk a hálószobába, az összes ruhám szétszórva hevert a
nappaliban, ő viszont még mindig teljesen fel volt öltözve. Úgy
csomagolt ki, mint egy ajándékot, és bizonyos örömforrásoknál
lelkendezve ujjongott – úgyis mint a kis rózsaszín mellbimbóim és a
kerekded kis hasam láttán, amit két keze közé fogott és megcsókolt.
Amikor elrendezett (művészi módon) az ágyon, tréfálkozva tiltakoztam.
–
Mi van a te ruháiddal? Nem fogod levenni őket?
Lenézett magára, és úgy tűnt, csak ekkor fogja fel, hogy tetőtől talpig
fel van öltözve.
– Oh – mondta, és gyorsan letépte magáról a
ruhadarabokat, majd nemtörődöm módon a földre hányta őket.
Csodálattal néztem a testét, ahogy egy pillanatig ott állt fölöttem. A
pénisze kicsi volt, de gyönyörű formájú. Nem volt körülmetélve. Soha
nem voltam még körülmetéletlen férfival. A teste szőrtelen és sima
volt. Még a golyói is szinte szőrtelennek tűntek. Levette a szemüvegét
és úgy nézett ki, mint aki a tizennyolc felé közelít, nem pedig az
ötven felé.
Tom ezek után végigcsókolta az egész testemet. A hasamat, a combomat és
végig a lábamat egészen a lábujjaimig, amiket szopogatni kezdett. Nem
csoda, hogy szerette a tiszta lábakat.
Gyors kitérő a lábujjszopogatásról. Őszintén szólva, én soha nem tudtam
igazán értékelni ennek művészetét, habár tisztában vagyok vele, hogy
sokan kedvelik. Na nem mintha nem találnám erotikusnak, inkább arról
van szó, hogy túlságosan csiklandoz. Nehéz élvezni valamit, amikor
megfeszül az arcunk, és minden igyekezetünkkel azon vagyunk, hogy a
reflexeinket visszafogva, ne rúgjuk orrba az illetőt.
Gyors pillantást vetettem Tom lábujjaira – tökéletesen ápoltak voltak!
Magamban megjegyeztem, hogy egy nap majd szopogassam őket; gyakran jó
kiindulási pont azt tenni a szeretőnkkel, amit ő csinál az emberrel.
Tom újra feljebb haladt a csókjaival a lábaimon, majd szélesre tárta a
combjaimat. Félrehúzta a nagyajkaimat, és figyelmesen nézegette a
puncimat.
– Gyönyörű – lelkendezett és rávetette magát.
Majdnem kicsúszott a számon, hogy „Mindenki ezt mondja!”, de még
idejében észbe kaptam, belátván, hogy ez mennyire kurvásan hangozna.
Szégyellek beszámolni róla, de a leghalványabb fogalmam sem volt arról,
hogy mi tette vonzóvá a puncimat. Eltűnődtem, hogy olyasmi–e ez, amit
megkérdezhetek Andrétól, aki szintén dicsérőleg nyilatkozott a
kinézetéről.
Ami ezek után következett, az életem egyik legjobb orális szexének
negyed órája volt. Tom a mestere volt, és ragaszkodott hozzá, hogy
addig csinálja, amíg elélvezek.
– Nézni akarom orgazmus – mondta,
amikor tiltakoztam, hogy csak nekem jut ki az élvezetből, így aztán
nyalogatta, szopogatta és harapdálta a csiklómat, miközben hosszú
ujjaival belül kutakodott. Bíztam benne, hogy a kisujját nem használja.
Az orgazmus hamar elérkezett.
– Mindjárt elmegyek – nyögtem ki a lihegések és tekergések közt.
Elhúzta az arcát, de továbbra is széthúzva tartotta a nagyajkaimat, és
engem nézett.
Lehunytam a szemem és átadtam magam a gyönyörnek, hangosan felnyögve,
majd magzatpózba gurulva, míg el nem múlt a remegés. Tom úgy követte a
csiklómat, mint egy kisgyerek, akitől elvették a kedvenc játékát.
Félrelöktem.
– Sajnálom – nyögtem.
– Nagyon érzékennyé válik, egy ideig
nem érhetsz hozzá.
Lehevert mellém, és a merevedése kezdett kókadozni. Elfojtottam egy
feltörő nyögést, felemelkedtem és viszonoztam a szívességet.
Végigcsókoltam a mellkasát és a hasát, lassan közeledve a farkához, ami
ekkorra már csak félárbocon állt.
A számba vettem és le–föl járattam a számban, ahogy rendszerint tettem,
közben a nyelvemet a tetején mozgattam, a másik kezemmel pedig a
golyóit tartottam. Finoman megérintettem a makkot és nagyon puhán
megcsókoltam az ajkaimmal. Ahelyett, hogy keményebbé vált volna, úgy
tűnt, még jobban lekókad. Ennél furábbat még nem láttam: minél jobban
szoptam, annál puhább lett. Életemben először, fogalmam sem volt, mit
tegyek. Végül Tom mentett meg. Kézbe vette és a maga módján játszott
vele.
Amikor a pénisze ismét teljesen merev volt, Tom nagyon üzleties lett.
Gyorsan felült és gondosan az oldalamra fordított az ágyon, a felső
lábamat a vállára téve. Gondolatban újfent köszönetet mondtam a
pilates–oktatómnak, amikor Tom felfedezte, hogy milyen könnyűvé tette
számomra ez a pozíció a medencefenékizmaim mozgatását. A szeme
elkerekedett, amikor megszorítottam majd elengedtem, anélkül, hogy neki
egyetlen izmát is mozdítania kellett volna.
– Ismered tantrikus szex? – kérdezte és meglepetten nézett.
Eltűnődtem, az meg mi lehet. Azt tudtam, hogy a szexuális pózokhoz volt
valami köze. Abban meglehetősen biztos voltam, hogy jó volt.
– Hát… el tudom érni, hogy elélvezz, anélkül, hogy neked mozdulnod kéne
– mondtam.
– De nem tudom biztosan, hogy ez fordítva is működne–e.
– Megtanulhatjuk – suttogta izgatottan.
Nekem feszült, és fokozatosan egyre gyorsabban és mélyebbre hatolt.
– Az óvszer! – emlékeztettem.
– Semmi baj – mondta.
– Még nem vagyok közel.
– Nem érdekel – mondtam.
– Vedd fel, ha meg akarsz kefélni.
– És mi van, ha így csinálom? – kérdezte, és a hasamra fektetett.
Épp azt akartam mondani, hogy így még fontosabb, de elkerülte a
fenéknyílásomat, és helyette a popsi–mélyedésemnek dörzsölte a farkát
le–föl. Megszorítottam a fenékpofáimmal és eltűnődtem, hogy milyen
nehéz lehet feltörni egy diót. Talán kezdhetném azzal, hogy szétnyomok
egy érett barackot, és onnan folytatom, gondoltam.
Tom egyre gyorsabban és gyorsabban mozgott.
– Elmegyek? –kiáltotta.
–
Elmegyek!
Mindez úgy hangzott, mintha későn indult volna a gyerekekért az
iskolába.
– Elmegyek! – kiáltotta még egyszer, majd a hátamra élvezett, és az
egészet szétkente rajtam a kezével.
Fülig érő vigyor ült az arcán, amikor felemelkedtem a párnákról és a
mellkasára fektettem a fejem.
– Annyira boldog vagyok, Hollee – mondta üdvözült kielégülésben.
– Én
szomorú mostanáig. A feleségem ausztrál. Elmegy, mert én másik nővel.
Csak egyszer, de feleségem megtud így is. Azonnal engem elhagyott.
Nincs megbocsát. Nem értem! Tizenöt éve mi házasok. Csinálok egy hiba,
és ő nem megbocsát. Ő hiszi, én szeretem nőt, de én szeretem csak
feleség! Nyolc év én várok! Most találkozik másik férfi és akar válást.
Én nem akarom válást! A feleségem nem ért. Nem érti, hogy én vagyok
férfi. Nem akar szexet második gyerek után. Miért gondol, én nem
szeretem? Nyolc év sok várni. Új férfi megérteti vele majd. Rájön majd,
hogy minden férfi ugyanaz. És majd megbocsát.
A szavaitól borzongás futott végig a szívemen. Én is összezártam néha a
lábaim. Én is szakítottam férfiakkal, amiért hűtlenek voltak hozzám.
Akkor azt gondoltam, hogy ez a végső árulás. De egyre inkább kezdett
meggyőződésemmé válni, hogy a félrelépés természetes dolog, és nem a
szerelem hiányát jelzi. Túl elhamarkodott lettem volna? Azért
szakítottam potenciális lelki társakkal, csak mert azt tették, amire be
lettek programozva? Kérlek, Istennőm, fohászkodtam némán, add, hogy
tévedjek ebben.
Talán találhatsz egy másik nőt, amíg várakozol – mondtam.
– Egy kínai
nőt. Ők megértik, nem?
– Kínai nők jobbak – felelte.
– De ő anyja két fiamnak. Várni fogok.
Meg fog nekem bocsát.
Önkéntelenül is egy parányi féltékenységet éreztem. Eltűnődtem, hogy én
vajon találkozom–e valaha olyan férfival, aki kész akár egy évtizedet
várni rám, hogy belássam a hibámat.
Ahogy Tom felöltözött, megkeményítettem magam és közöltem vele a
feltételeimet. Habár kezdtem jobb lenni a dologban, még mindig
kényelmetlenül éreztem magam.
– Heti 1000 dollárt akarok előre – emlékeztettem.
– És két héttel előre
szólj, ha ki akarsz lépni a megállapodásból az én hibámon kívül.
Végkielégítés–tettem hozzá szigorúan, magyarázatképpen.
– Ez korrekt – mondta és egyetértően bólogatott. Odaadtam neki a
biztonsági belépőt, és bíztam benne, hogy ez majd ösztönzőleg hat rá,
hogy felköhögje a pénzt.
– Mi kezdünk hétfőn? – kérdezte, zsebre tette a belépőt és indulni
készült.
– Igen – mondtam, és magamat korholtam, amiért ingyenes szolgáltatásban
részesítettem, de így is teljesen képtelen voltam elkérni a pénzt.
Ahogy végigsétált a folyosón, igyekeztem nem hosszasan rágódni azon,
hogy valahogy Tommal nem stimmelt valami. De elnyomtam a nyugtalanító
érzést. Egyre nehezebb volt megbíznom az ösztöneimben. A múltban olyan
gyakran elárultak. Bár hamarabb rájöttem volna erre.