Luxusnyalánkság

Sportingbet Regisztracios Bonusz

HUSZONKILENCEDIK FEJEZET

Vasárnap elmentem a focimeccsre Dickkel. Több ezer ember látott minket együtt. Örültem, hogy fagyos volt az idő: négy réteg volt rajtam, plusz sál, sapka, meg egy nagyon sötét napszemüveg.
Tényleg elég bátor leszek ahhoz, hogy kiadjam a megfigyeléseimet? Kezdtem elveszteni a magamba vetett hitemet, kezdtem félni a saját szavaimtól. De író voltam, és az ölembe hullott egy elképesztő igaz történet. Áldanom kéne a szerencsémet és visszavenni a szitkozódásból.
Eltökéltem, hogy hű maradok önmagamhoz. Hogy hű maradok a naplóba vetett hitemhez. Hogy nem fogok tartani a végétől. És legfőképp, ha sikerül megjelentetnem, és ha ténylegesen segít majd valakinek, akkor végre képes leszek nem neheztelni a John iránti nem múló érzéseimre. Ha nem hagyott volna munka és pénz nélkül, mindebből semmi sem történt volna meg. Meg fogom tanulni szeretni a sebhelyeimet. És még hálás is leszek neki, hogy ilyen mélyekké tette őket. Mert akkor John segített nekem íróvá válnom, a legrosszabb szándéka ellenére is, és minden egyes alkalommal, hogy eladok egy újabb példányt, új okom lesz arra, hogy hálás legyek a viszonzatlan szerelmemért.
Néha csodálatos szerencsét hoz, ha nem kapjuk meg, amit akarunk.
Nagyzási hóbort ide vagy oda, amikor hazaértem, kinyomtattam a könyvem első ötven oldalát és írtam hozzá egy szinopszist, hogy azzal együtt küldjem el a szemelvényt egy irodalmi ügynöknek. Az a gond a szinopszisokkal, hogy befejezésre van szükségük, de azzal kapcsolatban még mindig elég bizonytalan voltam.
Inkább a motívumokra koncentráltam, és igyekeztem átadni az ügynöknek valamit abból, amivé a napló vált a számomra.
Az internetkávézóban kinyomtattam az egészet kalapáló szívvel. Aztán felvettem a legjobb ruhámat és nekiindultam, hogy saját magam szállítsam ki az oldalakat az első olyan irodalmi ügynöknek a telefonkönyvben, aki gyalog is elérhető közelségben volt. Nem volt semmilyen gumiszalagom a lapok összetartására, de találtam egyet az utcán útban odafelé. Ezt szerencsés jelnek ítéltem.
Amikor odaértem, meghökkenve kellett látnom, hogy az iroda nőkkel van tele. Habár magamnak kezdtem írni a naplót, az idő múlásával egyszer csak elkezdtem reménykedni benne, hogy főként női olvasói lesznek majd. Még ha ennél az irodánál nem is jut messzebb, vajon a naplóm olvasása megváltoztatja ezeknek a nőknek az életét?
Félénken átnyújtottam a csomagomat a recepciósnak, aztán kisiettem az ajtón, mielőtt akár csak a nevemet is megkérdezhette volna.
Teljesítettem az első szakaszt azon vágyam felé, hogy szerzővé váljak, de nem éreztem ettől olyan jól magam, mint ahogyan reméltem. Sőt eléggé meg voltam rémülve. A nyilvánosság elé léptem egy széles körben elterjedt titokkal, amit nagyrészt a tagadás táplál.
A fogamat csikorgattam, és aznap este mosollyal az arcomon mentem el Dick lakásába. Az volt az utolsó hivatalosan együtt töltött éjszakánk. Nem említette, hogy meg akarná hosszabbítani a megállapodásunkat, és már én sem voltam benne biztos, hogy akarnám-e.
Tanakodtam magamban, hogy bevalljak-e neki mindent a naplóról, aztán úgy döntöttem, kivárom, míg kiderül, az ügynököt érdekli-e egyáltalán. Semmi értelme nem volt nyugtalanítani Dicket olyan titkokkal, amik talán soha nem kerülnek napvilágra.
Most találkoztam vele először az ő lakásában – az új lakásában. Végre különvált a feleségétől. Bár nem hivatalosan. A lakás az üzleti negyedben állt, közel a bankhoz. Dick készített egy sajttálat. Egyszerű vizes kekszet és szupermarketben vásárolt sajtot tett rá. Eltűnődtem, vajon hol talált szupermarketet a belvárosban. Gyanítottam, hogy én vagyok a legelső vendége.
Igyekeztem lelkesnek lenni, de a lakás cipősdoboz méretű volt. Nemrégiben vett egy sok millió dolláros ingatlant a Glebe negyedben, most meg a szemétdombon él. Dick úgy írta le, mint „penzió”, de valójában egy stúdiólakás volt, benne egy főzőfülkével. Az egyik falra fel volt szerelve egy kis tévé és egy videó (nem DVD-lejátszó) – és egy felirat, melyen az állt: „Használat előtt beszéljen a vezetéssel!” A franciaágyon egy műszálas, virágmintás paplan kellette magát, és volt még egy szánalmas méretű szekrény a ruháinak. Nem volt semmilyen dísztárgy vagy virág – ő adott nekem rózsákat –, csak egy olcsó Picasso-nyomat az ágy fölé csavarozva. A parányi erkély egy csupasz falra nézett, amin rozsdafoltok szivárogtak lefelé. Azt mondta, a lakás heti 360 dollárjába került. Szóval ezzel jár elhagyni egy feleséget.
Leültem a jól elhasznált kanapéra és lelkesen kiszolgáltam magam a nagydarab sajtokból és Jatz kekszből, míg Dick italt készített. Igyekeztem nem gondolni a kaktuszpoharamra, amikor átnyújtott egy whiskyt egy lekvárosüvegcsére gyanúsan emlékeztető valamiben. Még egy rajzfilmfigura is domborodott az oldalán. Én már legalább túlléptem az újrahasznosított üvegedényeken – talán kettőnk közül én voltam a gazdagabb.
– Szóval, hogy vagy? – kockáztattam meg, nagyot kortyoltam a whiskymből és azt kívántam, bárcsak vodka lenne.
– Megvagyok – mondta és leült mellém.
– Lehet, hogy a házasságom nincs már meg, de a becsületem érintetlen.
Úgy ragadtam meg azt, ami pedig valószínűleg csak egy komolytalan megjegyzés volt, mintha mentőmellény volna a hullámzó óceánban.
– Szóval szerinted a becsületed fontosabb, mint a házasságod?
– Hogyan élhet az ember házasságban becsület nélkül? – szólt a válasza.
– Ha a kapcsolatunk nem az igazságra épül, akkor bizonyára illúziókra épül. Nem akarom hamisság közepette felnevelni a gyerekeimet, Holly. Az irántuk érzett szeretetemnek nem kéne függenie a feleségem iránt érzettektől. Ez két különálló dolog.
A gyerekeim megérdemlik, hogy kiszabaduljanak a széthulló házasságomból. Nem helyes őket is magunkkal rántani. A gyerekeket felhozni mentségként a becstelenségre, nem éppen a világ leg-csodálatraméltóbb tulajdonsága. Annál még ez is jobb.
– Körülnézett a szegényes környezetünkön és belekortyolt a lekvárosüvegébe.
– De kell lennie másik útnak – mondtam, szinte könnyek közt.
– Ez annyira… drasztikus. Mi van, ha a feleségeddel együtt tudná tok élni olyan barátokként, akik külön életet élnek? Egyszer szeretted őt; szerethetnéd újra, csak épp máshogyan.
Dick szomorúan megrázta a fejét.
– Ahhoz, hogy ez megtörténhessen, a világnak meg kellene változnia, Holly-lány. A szokásokat meg kéne törni. A szabályokat újra kellene írni. Attól tartok, erre semmi remény.
– De mi van, ha mégis lenne remény? – kérdeztem izgatottan.
– Mi van, ha valaki előállna a dolgok egy új módjával? Ha kitalálná a kapcsolatok vezetésének egy új módját, ami nem végződne válással? Mi van, ha ez az ember elősegíthetné, hogy újra átnézzük a házasság szabályait?
Most jött el az ideje, hogy meséljek neki a naplóról. Végre bevallhatom a dolgot!
– Akkor annak az embernek csodára lenne szüksége – felelte szelíden Dick.
– Én pedig nem hiszek a csodákban.
Nagy puffanással értem földet. A fenébe a nagyzási hóbortommal! Az kizárt, hogy az emberek valaha is legalább fontolóra vegyék a monogámia újragondolását. Az ügynök meg csak nem telefonált. Azok a nők az irodában valószínűleg azt gondolták, hogy nagyobb az arcom, mint az Operaház.
– De miért ez? – kérdeztem kétségbeesetten, és körbenéztem.
– Meg tudsz engedni magadnak egy milliódolláros házat. Miért élsz úgy, mint egy nincstelen? Megveheted magadnak a szórakozást – ahhoz nincs szükséged csodára!
Dick megfogta a kezem és mélyen a szemembe nézett.
– Nem gondolod, hogy éppen ezt teszem? – kérdezte.
Elkerültem a tekintetét, és újabb nagy falat cheddart meg Jatz kekszet tömtem a számba.
Dick nagyot sóhajtott és belekortyolt az italába. Hozzá sem nyúlt a sajttálhoz.
– Az a gond, hogy ha beindítom a válási procedúrát, akkor már te sem lehetnél az enyém. Ha a felerésznél többet akar – és ez megeshet –, akkor lenyomoznak mindent, amit keresek és mindent, amit költök. Mikroszkóp alá fognak helyezni, Holly. Még az is lehet, hogy magánnyomozót bérel. Ha be tudja bizonyítani, hogy hűtlen voltam, a bíróság sokkal rokonszenvesebb lesz vele. Nem tudom, hogy tudnék meglenni nélküled, Holly-lány.
– Miért nem próbálsz keresni egy olyan nőt, aki ugyanabban a helyzetben van, mint a feleséged? – kérdeztem vidáman.
– Összeköltözhetnél vele, és azonnal lenne otthonod megint. Rengeteg férj és feleség lehet, akik különköltöztek – azt hiszem, főként a férfiak lehetnek azok, akik elköltöznek- milyen kár, hogy nem tudjátok jobban megszervezni a dolgokat! Akkor egyszerűen párt cserélhetnétek, így nem kéne ezt a sok pénzt legénylakások fenntartására költenétek. Csak beköltözhetnél egy olyan nőhöz, akit ugyanúgy hagytak el, mint a feleségedet. Még azt is tudnád pontosan, hogy miken ment keresztül! Igazán kár, hogy nem lehet felállítani valamilyen nyilvántartási jegyzéket.
Dick felnevetett.
– Ez nem is rossz ötlet! Létrehozhatnánk egy „kitúrt férjek” szolgáltatást, ahol párokat keresünk a nemrég magukra maradt feleségeknél. Igazad van – több százan lehetünk ilyen szerencsétlenek, és egyikünk sem főz vagy takarít valami jól. És a nők sem jártak sokkal jobban – egyedül élnek egy olyan nagy házban, mint az enyém, és túlságosan hozzá vannak szokva, hogy van valaki, akiről gondoskodhatnak. Feltehetnénk az internetre: kitúrt férjek és feleségek társkeresője. Vagyonokat keresnénk!
Egy exkluzív olasz étteremben vacsoráztunk az Elizabeth Streeten. Életemben először nem szegtem fel az állam és sétáltam be úgy, mintha az enyém lenne a hely. Helyette lógattam a fejem és úgy lépkedtem, mintha egy meglepően rossz tartású nő lennék.
Nem akartam, hogy Dicket együtt lássák velem. Meg akartam őt védeni, amennyire csak tudtam. Még a mosdóba se mentem ki.
Vacsora után visszamentünk az én lakásomba egy kis szexre. Dick bevett valamilyen szert, hogy tovább tartson az erekciója, de azt mondta, ez az érzékenységet is csökkentette. Különben is egyre inkább nehezemre esett teljesíteni. Nem számított, hogy Dick kivételesen jó szerető volt; ezúttal nekem volt bűntudatom. És mégis, végül aztán valószínűleg lelkesebb voltam, mint általában. Nem is csak egyszer élveztem el, hanem kétszer. Ez volt a könnyebb része; a búcsú volt az igazán nehéz. Végtelenül sokáig öleltem, mielőtt el tudtam engedni.

fel