Luxusnyalánkság
Sportingbet Regisztracios Bonusz
HUSZONKILENCEDIK FEJEZET
Vasárnap elmentem a focimeccsre Dickkel. Több ezer ember látott minket
együtt. Örültem, hogy fagyos volt az idő: négy réteg volt rajtam, plusz
sál, sapka, meg egy nagyon sötét napszemüveg.
Tényleg elég bátor leszek ahhoz, hogy kiadjam a megfigyeléseimet?
Kezdtem elveszteni a magamba vetett hitemet, kezdtem félni a saját
szavaimtól. De író voltam, és az ölembe hullott egy elképesztő igaz
történet. Áldanom kéne a szerencsémet és visszavenni a szitkozódásból.
Eltökéltem, hogy hű maradok önmagamhoz. Hogy hű maradok a naplóba
vetett hitemhez. Hogy nem fogok tartani a végétől. És legfőképp, ha
sikerül megjelentetnem, és ha ténylegesen segít majd valakinek, akkor
végre képes leszek nem neheztelni a John iránti nem múló érzéseimre. Ha
nem hagyott volna munka és pénz nélkül, mindebből semmi sem történt
volna meg. Meg fogom tanulni szeretni a sebhelyeimet. És még hálás is
leszek neki, hogy ilyen mélyekké tette őket. Mert akkor John segített
nekem íróvá válnom, a legrosszabb szándéka ellenére is, és minden egyes
alkalommal, hogy eladok egy újabb példányt, új okom lesz arra, hogy
hálás legyek a viszonzatlan szerelmemért.
Néha csodálatos szerencsét hoz, ha nem kapjuk meg, amit akarunk.
Nagyzási hóbort ide vagy oda, amikor hazaértem, kinyomtattam a könyvem
első ötven oldalát és írtam hozzá egy szinopszist, hogy azzal együtt
küldjem el a szemelvényt egy irodalmi ügynöknek. Az a gond a
szinopszisokkal, hogy befejezésre van szükségük, de azzal kapcsolatban
még mindig elég bizonytalan voltam.
Inkább a motívumokra koncentráltam, és igyekeztem átadni az ügynöknek
valamit abból, amivé a napló vált a számomra.
Az internetkávézóban kinyomtattam az egészet kalapáló szívvel. Aztán
felvettem a legjobb ruhámat és nekiindultam, hogy saját magam
szállítsam ki az oldalakat az első olyan irodalmi ügynöknek a
telefonkönyvben, aki gyalog is elérhető közelségben volt. Nem volt
semmilyen gumiszalagom a lapok összetartására, de találtam egyet az
utcán útban odafelé. Ezt szerencsés jelnek ítéltem.
Amikor odaértem, meghökkenve kellett látnom, hogy az iroda nőkkel van
tele. Habár magamnak kezdtem írni a naplót, az idő múlásával egyszer
csak elkezdtem reménykedni benne, hogy főként női olvasói lesznek majd.
Még ha ennél az irodánál nem is jut messzebb, vajon a naplóm olvasása
megváltoztatja ezeknek a nőknek az életét?
Félénken átnyújtottam a csomagomat a recepciósnak, aztán kisiettem az
ajtón, mielőtt akár csak a nevemet is megkérdezhette volna.
Teljesítettem az első szakaszt azon vágyam felé, hogy szerzővé váljak,
de nem éreztem ettől olyan jól magam, mint ahogyan reméltem. Sőt eléggé
meg voltam rémülve. A nyilvánosság elé léptem egy széles körben
elterjedt titokkal, amit nagyrészt a tagadás táplál.
A fogamat csikorgattam, és aznap este mosollyal az arcomon mentem el
Dick lakásába. Az volt az utolsó hivatalosan együtt töltött éjszakánk.
Nem említette, hogy meg akarná hosszabbítani a megállapodásunkat, és
már én sem voltam benne biztos, hogy akarnám-e.
Tanakodtam magamban, hogy bevalljak-e neki mindent a naplóról, aztán
úgy döntöttem, kivárom, míg kiderül, az ügynököt érdekli-e egyáltalán.
Semmi értelme nem volt nyugtalanítani Dicket olyan titkokkal, amik
talán soha nem kerülnek napvilágra.
Most találkoztam vele először az ő lakásában – az új lakásában. Végre
különvált a feleségétől. Bár nem hivatalosan. A lakás az üzleti
negyedben állt, közel a bankhoz. Dick készített egy sajttálat. Egyszerű
vizes kekszet és szupermarketben vásárolt sajtot tett rá. Eltűnődtem,
vajon hol talált szupermarketet a belvárosban. Gyanítottam, hogy én
vagyok a legelső vendége.
Igyekeztem lelkesnek lenni, de a lakás cipősdoboz méretű volt.
Nemrégiben vett egy sok millió dolláros ingatlant a Glebe negyedben,
most meg a szemétdombon él. Dick úgy írta le, mint „penzió”, de
valójában egy stúdiólakás volt, benne egy főzőfülkével. Az egyik falra
fel volt szerelve egy kis tévé és egy videó (nem DVD-lejátszó) – és egy
felirat, melyen az állt: „Használat előtt beszéljen a vezetéssel!” A
franciaágyon egy műszálas, virágmintás paplan kellette magát, és volt
még egy szánalmas méretű szekrény a ruháinak. Nem volt semmilyen
dísztárgy vagy virág – ő adott nekem rózsákat –, csak egy olcsó
Picasso-nyomat az ágy fölé csavarozva. A parányi erkély egy csupasz
falra nézett, amin rozsdafoltok szivárogtak lefelé. Azt mondta, a lakás
heti 360 dollárjába került. Szóval ezzel jár elhagyni egy feleséget.
Leültem a jól elhasznált kanapéra és lelkesen kiszolgáltam magam a
nagydarab sajtokból és Jatz kekszből, míg Dick italt készített.
Igyekeztem nem gondolni a kaktuszpoharamra, amikor átnyújtott egy
whiskyt egy lekvárosüvegcsére gyanúsan emlékeztető valamiben. Még egy
rajzfilmfigura is domborodott az oldalán. Én már legalább túlléptem az
újrahasznosított üvegedényeken – talán kettőnk közül én voltam a
gazdagabb.
– Szóval, hogy vagy? – kockáztattam meg, nagyot kortyoltam a whiskymből
és azt kívántam, bárcsak vodka lenne.
– Megvagyok – mondta és leült mellém.
– Lehet, hogy a házasságom nincs
már meg, de a becsületem érintetlen.
Úgy ragadtam meg azt, ami pedig valószínűleg csak egy komolytalan
megjegyzés volt, mintha mentőmellény volna a hullámzó óceánban.
–
Szóval szerinted a becsületed fontosabb, mint a házasságod?
– Hogyan élhet az ember házasságban becsület nélkül? – szólt a válasza.
– Ha a kapcsolatunk nem az igazságra épül, akkor bizonyára illúziókra
épül. Nem akarom hamisság közepette felnevelni a gyerekeimet, Holly. Az
irántuk érzett szeretetemnek nem kéne függenie a feleségem iránt
érzettektől. Ez két különálló dolog.
A gyerekeim megérdemlik, hogy kiszabaduljanak a széthulló
házasságomból. Nem helyes őket is magunkkal rántani. A gyerekeket
felhozni mentségként a becstelenségre, nem éppen a világ
leg-csodálatraméltóbb tulajdonsága. Annál még ez is jobb.
– Körülnézett
a szegényes környezetünkön és belekortyolt a lekvárosüvegébe.
– De kell lennie másik útnak – mondtam, szinte könnyek közt.
– Ez
annyira… drasztikus. Mi van, ha a feleségeddel együtt tudná tok élni
olyan barátokként, akik külön életet élnek? Egyszer szeretted őt;
szerethetnéd újra, csak épp máshogyan.
Dick szomorúan megrázta a fejét.
– Ahhoz, hogy ez megtörténhessen, a világnak meg kellene változnia,
Holly-lány. A szokásokat meg kéne törni. A szabályokat újra kellene
írni. Attól tartok, erre semmi remény.
– De mi van, ha mégis lenne remény? – kérdeztem izgatottan.
– Mi van,
ha valaki előállna a dolgok egy új módjával? Ha kitalálná a kapcsolatok
vezetésének egy új módját, ami nem végződne válással? Mi van, ha ez az
ember elősegíthetné, hogy újra átnézzük a házasság szabályait?
Most jött el az ideje, hogy meséljek neki a naplóról. Végre bevallhatom
a dolgot!
– Akkor annak az embernek csodára lenne szüksége – felelte szelíden
Dick.
– Én pedig nem hiszek a csodákban.
Nagy puffanással értem földet. A fenébe a nagyzási hóbortommal! Az
kizárt, hogy az emberek valaha is legalább fontolóra vegyék a monogámia
újragondolását. Az ügynök meg csak nem telefonált. Azok a nők az
irodában valószínűleg azt gondolták, hogy nagyobb az arcom, mint az
Operaház.
– De miért ez? – kérdeztem kétségbeesetten, és körbenéztem.
– Meg tudsz
engedni magadnak egy milliódolláros házat. Miért élsz úgy, mint egy
nincstelen? Megveheted magadnak a szórakozást – ahhoz nincs szükséged
csodára!
Dick megfogta a kezem és mélyen a szemembe nézett.
– Nem gondolod, hogy éppen ezt teszem? – kérdezte.
Elkerültem a tekintetét, és újabb nagy falat cheddart meg Jatz kekszet
tömtem a számba.
Dick nagyot sóhajtott és belekortyolt az italába. Hozzá sem nyúlt a
sajttálhoz.
– Az a gond, hogy ha beindítom a válási procedúrát, akkor már te sem
lehetnél az enyém. Ha a felerésznél többet akar – és ez megeshet –,
akkor lenyomoznak mindent, amit keresek és mindent, amit költök.
Mikroszkóp alá fognak helyezni, Holly. Még az is lehet, hogy
magánnyomozót bérel. Ha be tudja bizonyítani, hogy hűtlen voltam, a
bíróság sokkal rokonszenvesebb lesz vele. Nem tudom, hogy tudnék
meglenni nélküled, Holly-lány.
– Miért nem próbálsz keresni egy olyan nőt, aki ugyanabban a helyzetben
van, mint a feleséged? – kérdeztem vidáman.
– Összeköltözhetnél vele,
és azonnal lenne otthonod megint. Rengeteg férj és feleség lehet, akik
különköltöztek – azt hiszem, főként a férfiak lehetnek azok, akik
elköltöznek- milyen kár, hogy nem tudjátok jobban megszervezni a
dolgokat! Akkor egyszerűen párt cserélhetnétek, így nem kéne ezt a sok
pénzt legénylakások fenntartására költenétek. Csak beköltözhetnél egy
olyan nőhöz, akit ugyanúgy hagytak el, mint a feleségedet. Még azt is
tudnád pontosan, hogy miken ment keresztül! Igazán kár, hogy nem lehet
felállítani valamilyen nyilvántartási jegyzéket.
Dick felnevetett.
– Ez nem is rossz ötlet! Létrehozhatnánk egy „kitúrt
férjek” szolgáltatást, ahol párokat keresünk a nemrég magukra maradt
feleségeknél. Igazad van – több százan lehetünk ilyen szerencsétlenek,
és egyikünk sem főz vagy takarít valami jól. És a nők sem jártak sokkal
jobban – egyedül élnek egy olyan nagy házban, mint az enyém, és
túlságosan hozzá vannak szokva, hogy van valaki, akiről
gondoskodhatnak. Feltehetnénk az internetre: kitúrt férjek és feleségek
társkeresője. Vagyonokat keresnénk!
Egy exkluzív olasz étteremben vacsoráztunk az Elizabeth Streeten.
Életemben először nem szegtem fel az állam és sétáltam be úgy, mintha
az enyém lenne a hely. Helyette lógattam a fejem és úgy lépkedtem,
mintha egy meglepően rossz tartású nő lennék.
Nem akartam, hogy Dicket együtt lássák velem. Meg akartam őt védeni,
amennyire csak tudtam. Még a mosdóba se mentem ki.
Vacsora után visszamentünk az én lakásomba egy kis szexre. Dick bevett
valamilyen szert, hogy tovább tartson az erekciója, de azt mondta, ez
az érzékenységet is csökkentette. Különben is egyre inkább nehezemre
esett teljesíteni. Nem számított, hogy Dick kivételesen jó szerető
volt; ezúttal nekem volt bűntudatom. És mégis, végül aztán valószínűleg
lelkesebb voltam, mint általában. Nem is csak egyszer élveztem el,
hanem kétszer. Ez volt a könnyebb része; a búcsú volt az igazán nehéz.
Végtelenül sokáig öleltem, mielőtt el tudtam engedni.