Luxusnyalánkság

Sportingbet Regisztracios Bonusz

HARMINCADIK FEJEZET

Reggel 7-kor kaptam egy sms-t Dicktől.
Igazi ruganyosság van a lépteimben – hála neked. Legyen szép életed, Holly!
Sírva fakadtam.
A világon egy lélek se tudta, min mentem keresztül. Még Kev is azt hitte, hogy az előkelők életét élem. Dickkel kezdődött, és most Dickkel is ér véget, de ez nem tette semmissé a közbülső embereket.
Aznap délután felhívott az ügynök. Végre elérkezett az igazság pillanata. Akarja hallani a világ a történetemet?
– Körbeadtam a beadványát az irodában – mondta.
– Mind többet akarunk tudni. Mikor tudná behozni a kézirat maradékát?
Nem mondtam el neki, hogy még készen se voltam a befejezéssel. Nem mondtam el neki, hogy még mindig ebben éltem.
– Kérek két h etet – dadogtam.
Miután letettem, magamhoz húztam a lábam és pityeregni kezdtem a térdembe. A vállam le-föl rángatózott, de egy hang sem hagyta el a számat.
Meglehet, hogy az ügynök vadidegen volt, de a megkönnyebbülésem nem ismert határokat. Végre valaki tudott mindent arról az életről, ami az első Johnom iránti szerelemből született.
De ami még ennél is fontosabb, volt egy nőkkel teli iroda, ahol többet akartak tudni.


Másnap reggel 7.36-kor felhívott A Befejezés.
Természetesen épp a vécén olvasgattam, amikor megszólalt a telefon. Szerencsémre a mély retikülök rákényszerítettek, hogy hosszú csengőhangot állítsak be a mobilomon. Sikerült még időben megragadnom és felvennem, és közben észrevettem a „rejtett szám” feliratot.
– Holly Hill - szóltam a telefonba kurtán.
– Nem ismersz engem – mondta a vonal túlsó végén egy női hang. Zaklatottnak hallatszott.
– Mark párja vagyok. Tizennyolc éve vagyunk együtt.
Édes Istennőm! Hát elkaptak végre a nők ellen elkövetett bűneimért? Mark, Mark, gondolkoztam sebesen. Ki az ördög ez a Mark? A két legjobb barátomat Marknak hívták, és nemrég újra felvettem a kapcsolatot egy Mark nevű régi ismerősömmel, de határozottan nem feküdtem le egyikükkel sem.
– Mark? – kérdeztem ostobán.
– Melyik Mark? Felhorkantott, amit könnyedén lehetett volna „te kis ringyó”-nak fordítani.
Arra a Markra tippeltem, akivel legutóbb találkoztam. Biztos ő lesz az!
– Ha egy szőke Mark, az a Mark, aki nemrég vesztette el az állá sát – esküszöm magának, csak egy italt ittunk meg. Régi ismerősöm. Véletlenül futottunk össze. Egyáltalán semmilyen módon nem érdekel – hadartam, és nem hagytam a nőt szóhoz jutni.
– Mégis hány Markkal bújtál ágyba? – kérdezte gúnyosan. –Nem szőke: sötét a haja. Úgy két évvel ezelőtt feküdtél le vele. A minap mindent bevallott. Azóta csak rád tudok gondolni. Muszáj volt beszélnem veled – hogy megkérdezzem, hogy voltál képes ilyet tenni egy másik nővel. Állítólag pszichológus vagy. Te igazán tudhatnád!
A gondolataim sebesen kavarogtak. Két évvel ezelőtt Port Stephensben voltam. Mark… sötét haj. Végre leesett. Az a Mark! Az a Mark, aki egy másik államból jött, és volt köztünk egy futó viszony. Az a Mark, akitől elmenekültem egy éjszakai klubban, mert úgy táncolt, mint egy csirke. Igen, a fejetlen csirke.
– Port Stephensben? – kérdeztem, és azt gondoltam, hogy ő nem lehetett. Csak kétszer keféltem vele, és soha nem említette, hogy van barátnője.
– Az, amelyik az otthonától távol dolgozott?
– Igen, az a Mark – felelte a nő szarkasztikusan.
– Az, amelyik vízvezeték-szereléssel foglalkozott Adelaide-ből. Az, amelyik nem tudta megtartani magának a kezeit.
– De nem tudtam, hogy van barátnője! –jelentettem ki.
– Egy semmitmondó kapcsolat volt. Azt hittem, facér.
Újra felhorkant.
– Tudtad. Néhány közös ismerős elmondta, hogy tudtad.
– Közös ismerős?
– Hogy lehetnek közös ismerőseim valakivel, aki Adelaide–ben él? Különben is, a legtöbb barátomat sokkal jobban érdekelte volna, hogy egy pasi, aki nem tud táncolni, tud-e dugni.
– Nézze, esküszöm magának - mondtam.
– Fogalmam sem volt. Soha nem beszéltünk erről, és én nem kérdeztem rá. Valószínűleg rá kellett volna. Ezt az egyetlen hibát követtem el. Ő határozottan nem állt elő az információval.
– Tudtad – mondta a nő megint.
– Mark elmondta nekem, hogy te mindent tudtál rólam. Azt mondta, te csábítottad el. Hogy tehettél ilyet? A nőknek szolidárisnak kellene lenniük. A magadfajta kurvák teszik tönkre az olyan emberek kapcsolatát, mint én. Több eszed kellene, hogy legyen. Pszichológus vagy - tudnod kellene ezekről a dolgokról, arról, hogy mennyit ártasz másoknak. Tudnod kéne, milyen ártalmas ez.
Nagy levegőt vettem és keményen elgondolkoztam, hogy mit is mondhatnék. Történt velem az életben néhány ironikus dolog, de tuti ez viszi el a serleget!
– Nézze – mondtam –, Markot terhelte a felelősség, hogy elmondja nekem, nem pedig fordítva. Mit kellett volna tennem – kiszippantani belőle?
– De meg kellett volna kérdezned – mondta, és sírni kezdett.
– Tisztelned kéne a másik nőt.
– Az igazság elhallgatása is hazugság – mondtam halkan.
– A hiszékenység nem gyógyítható. Még ha meg is ígérném magának, hogy soha többet nem fekszem le egyetlen kapcsolatban élő férfival sem, akkor is sok millió nő van, akik még nem tanulták meg ezt a leckét. Vagy ha mégis, hát azt garantálhatom, hogy a legtöbbjük nem olyan jó a hazugságok kiszúrásában, mint én. A csalfa férfiaknak mindig lesz abrakuk. Hát nem látja? Része ez a biológiánknak. Mind megadjuk magunkat a testünknek így vagy úgy. Kérdezze csak meg a túlsúlyos embereket, vagy egy függőt – nem számít, hogy egészségtelen vagy helytelen, akkor is megtesszük. Sajnálom, hogy vitába kell szállnom magával, de legtöbbünknek nincs jogunk ujjal mutogatni valakire, aki több szexet akar. Ez álszentség!
Most már tényleg sírt.
– De neked példát kéne mutatnod – zokogta.
– Hogy tehetsz ilyesmit az egyik húgoddal?
Most már nekem is sírhatnékom volt. Tényleg, hogyan? A nők éve óta tűrik ezt a fajta fájdalmat. A férfiak hűtlensége sárkányokat faragott belőlünk. Ahelyett hogy a hazug partnerünket okolnánk, egymást hibáztatjuk. És néha a férfiak is minket okolnak. Mark azt mondta neki, hogy én csábítottam el. Valószínűleg még a telefonszámomat is ő adta meg neki. Na, ennyit az oszd meg és uralkodjról!
– Kérem – mondtam.
– Sajnálom, ha problémát okoztam. Az elmúlt két évben sokat tanultam. Szörnyű, hogy ami olyan keveset jelentett nekem annyi idővel ezelőtt, olyan sokat jelenthet most magának. Ez a problémának csak az egyik fele. Igazság szerint éppen egy könyvet írok erről. A félrelépésről. Magától sokat tanul hatnék. Talán találkozhatnánk és beszélhetnénk erről.
Újra felhorkantott.
– Én ugyan nem akarok veled kávézni – mondta rosszindulatúan.
– Meg akarom állítani a magadfajta nőket. Félrelépésmentessé akarom tenni a világot, és a magadfajták nem állíthatnak meg.
Aztán letette. Könnyekben törtem ki. De nem magamért sírtam, ezért a nőért sírtam. Szegény – annyira sajnáltam. Hitt az életen át tartó monogámiában. Élete végéig ki lesz téve az árulásnak. Még ha a félre nem lépő kisebbséggel hozta is össze a sors, az emberek megváltozhatnak a sokadik házassági évfordulójuk meg az után a sok kilométer után. Mi akadályozza Markot, hogy a statisztikai valószínűtlenségét egy másik nőnek adja? Az biztos, hogy keresett cikk lesz.
Felhívtam Kevet és elmondtam neki, mi történt. Szokás szerint megfelelő mértékben együttérző volt.
– Az a szomorú, hogy legtöbbször azokat az embereket csalják meg, akik a legjobban félnek a megcsalatástól – mondta Kev.
Elkomorultam.
– Ezt meg hogy érted?
– Hát, ha valaki féltékeny és birtoklási vágya van, akkor korlátozni fogja a partnere szabadságát. Talán még a kis dolgokat se engedi meg neki, mint a flörtölést vagy az ölelést. Ugye?
– Igen, azt hiszem.
– És mi az első dolog, amit tenni akarunk, amikor rájövünk, hogy a szabadságunkat fenyegetik?
– Ki akarunk törni.
– És hogyan szabadulunk el valaki mellől, aki féltékeny? – nógatott Kev.
– Félrelépünk – mondtam lehangoltan, és újra eleredtek a könnyeim.
– De ha ennyire rossz érzés, amikor tudatlanul segítettem valakinek félrelépni, milyen érzés lesz, ha az egyik igazán félrelépő szeretőm felesége hív fel? Utálom a hatalmamat, hogy megbánthatok valaki mást. Könnyű volt, amikor John egy dögnek festette le a feleségét, és amikor kétségbeesetten szükségem volt a pénzre; de ez most más. Ez most egy igazi, élő, megbántott nő volt, és én legalábbis részben felelős vagyok.
Hát, akkor miért nem válsz erkölcsössé a dologgal kapcsolatban? – kérdezte Kev feleletként.
– Gondoskodj róla, hogy mindig megkérdezed a szexuális partnereidet a társasági hovatartozásukról. Ha nem pipálják ki a mezőket, vihetik a farkukat. Ugyanígy azt sem várhatja el tőled senki, hogy paranormális képességeid legyenek. Ha egy férfi kész hazudni a feleségének, akkor valószínűleg kész hazudni neked is – ahogyan Mark is tette.
– De ez azt jelenti, hogy akaratlanul is megtehetem megint! – zokogtam. – Lefogadom, hogy mindenki, akit ismerünk, már bántódott meg így – kell lennie valamilyen útnak a világ félrelépés-mentesítéséhez.
– Persze, ha le akarod vágni a férfiak tökét vagy felhagynál a monogámiával.
– Na persze – mondtam keserűen.
– Pajzán Feminizmusnak neveznénk és hagynánk, hogy mindenki azzal keféljen, akivel csak akar.
– Hát, a feminizmus a nők szexuális forradalmával kezdődött – miért ne végződhetne a férfiak szexuális forradalmával? A fiúk végre abbahagyhatnák a harcot és szabadon játszadozhatnának!
Önkéntelenül is elnevettem magam.
– Talán még a Nobel-békedíjra is jogosult leszel? –vihogott.
– Hát, egy dolgot tudok-feleltem ádázul.–Azok, akik a homokba dugják a fejüket, a seggüket a tűzvonalba emelik. Még nem tudom, hogy fogom megtenni, de az kizárt, hogy nekem hazudjanak, amikor majd én megházasodom.
Kev nagyot sóhajtott.
– Miért van az, hogy a rakétatudományt meg tudjuk fejteni, de egymással nem tudunk zöldágra vergődni? – kérdezte szomorúan.
Aznap este valamivel később a lakásom erkélyén álltam és magamba szívtam a látványt, amit a város fektetett elém. Lélegzetelállító kilátás volt. Szombat hajnali fél kettő: Sydney legmenőbb szórakozónegyede. Az emberek áramoltak ki-be a klubokból. A barátaitól lemaradt egy-egy részeg kiáltásának foszlányai hangzottak fel. Buszok száguldoztak az utakon. Mentőautók repültek tova visítozó szirénákkal. Helikopterek siettek ilyen-olyan helyekre. Néha egy-egy eltévelyedett denevér repült el a Moore Park felé. Ezer lámpa villódzott rám – ezer megválaszolatlan kérdés. Belélegeztem mindezt és fohászt kínáltam az Istennőnek.
– Kérlek, segíts rajtunk! – kértem.
– Tudom, hogy a szokásaink nem tükrözik a biológiát, amit adtál nekünk, és valószínűleg ezt sérelmezed, vagy ilyesmi, de kérlek, segíts nekünk harmóniában élni.
Semmi válasz. De az éjszaka szokatlanul elcsendesedett.
És aztán kimondtam. Felkínáltam az Istennőnek a legnagyobb alkut, amit csak tudtam.
– Odaadom mindenemet az igaz és örök szerelemért!
Nem csapott le vakító villám, nem történt kinyilatkoztatás. Ehelyett az éjszakai tervek haladtak tovább az útjukon szokás szerint.
Így bementem és gyertyákat gyújtottam, hogy ne kelljen felkapcsolnom a lámpákat és tönkretenni az előttem elterülő város látványát, majd begépeltem a kívánságomat a naplómba.
A lehető legnagyobb kívánság volt ez, és egyértelműen nem eredeti.
Elcserélném mindezt, az összes tapasztalatomat, az összes tudást, amit megszereztem, csak hogy a lelki társamat a karjaimban tarthassam. Valakit, akihez bizakodva hozzámehetnék annak félelme nélkül, hogy egy nap elveszítem őt.
De amint beírtam a szavakat, ráébredtem, hogy csodát kértem, nem kegyet. A házasságok eljutottak a holtpontjukra, és nem volt egyetlen férfi, nő vagy gyermek sem, akit nem itatott át a hanyatlása.
Ez nem a kitartott nőségről szólt.
Még csak nem is a szűnni nem akaró szexuális háborúról.
Arról szólt, hogy az emberek annak oldalán öregedhessenek meg, akit szeretnek.
És a szavak lelassultak.
És a gépelések közti időszakok elhúzódtak, ahogy a napló utolérte az életem, és az életem utolérte a naplóm.
Aztán rágyújtottam egy régi cigarettára, amit elrejtettem magam elől, és eltűnődtem, hogy mégis mit képzeltem.


EPILÓGUS

John eljött a kabátjáért. Amikor előzetes bejelentés nélkül egyszer csak felcsöngetett egy kedd este, elfelejtkeztem minden fenntartásomról és kalapáló szívvel száguldottam le. Összetalálkozott a tekintetünk, és hirtelen ott zokogtunk egymás karjaiban. Egyszer tényleg szerettem ezt a férfit, teljes szívemmel. Ott álltunk az előcsarnokban, és végtelen hosszú ideig tartottuk egymást, mielőtt felmentünk volna.
Mint kiderült, a poklok poklát járta végig.
John azt mondta, olyan nővel él, akit nem szeret, és csak az imádott gyerekei kedvéért kelti az illúziót. Elvárták tőle, hogy a felesége barátai előtt fenntartsa a vidámság látszatát, habár a legtöbbjüket még csak nem is kedvelte. Szinte soha nem mentek el együtt otthonról, azon ritka alkalmakkal pedig, amikor John összejárt a cimboráival, a nő mindig megvárta, míg hazaér. A velem folytatott viszonya után immár nem bízott benne, így gyakran tett rosszindulatú megjegyzéseket a hűtlenségre. Ahogy John őszintén elmondta, összezárta a lábait három hónappal azután, hogy visszatért hozzá, de előbb jó alaposat kefélt Johnnal, csak hogy tudassa vele, miről marad le később. Szintén ideális alkalom volt ez arra, hogy megmutassa neki mindazon új trükköket, amiket más férfiaktól tanult, amíg a férje velem volt. Megvetően nézett rá, valahányszor túl sokat ivott és mások előtt megszégyenítette. Mindig hibát talált a főztjében. A gyerekek előtt szerető feleség volt – túlságosan is az. John azt mondta, szeretett volna érezni valamit a felesége iránt, de olyan volt az egész, mintha a Gólem dédelgetné.
Ha a nő mégis lefeküdt vele, az mindig jutalom volt valamiért, és szinte sohasem spontán.
Dacára mindennek, a történetemnek nem lett meseszerű vége. Nem voltam én Csipkerózsika, mint ahogyan John sem volt a herceg a fehér lovon. Minél többet mesélt nekem, annál jobban felfordult a gyomrom.
John elkötelezte magát a családja mellett, és azt mondta, csak akkor hagyja el a feleségét, ha már a legkisebb gyerek is kirepült. Bobby jelenleg hétéves volt; vagyis John arra jutott, hogy már csak nagyjából tíz évet kell kibírnia.
Amikor elmondta mindezt, sok tiszteletemet elvesztettem John iránt. Dicknek igaza volt. Az egyetlen dolog, ami még annál is rosszabb, ha nem ismerjük el a hibánkat az, ha szándékosan erre tanítjuk a gyerekünket. A gyerekek azt teszik, amit látnak. Nem kell zseninek lenni, hogy az ember belássa ezt. Őszintén szólva, megkönnyebbülés volt, amikor végre elment. Kiderült, hogy Johnnak végig igaza volt – a gazdag embereknek lehet szegényes az élete.
Ebből is látszik, hogy egy jó Dick bármikor kenterbe ver egy rossz Johnt. Manapság „hogyan találkozzunk nőkkel” leckéket adok Dicknek. Ingyen. Bevallottam mindent a naplómról, és azt mondta, örül, hogy valaki végre elmeséli a dolgokat. Elvált a feleségétől, aki nagyon is boldog volt a kétmillió dollárral, amit végül kapott. Még új barátja is van. A bűntudata nélkül Dicket mintha kicserélték volna. Jól reagált a tanításomra, és most már hihetetlenül romantikus válaszokat tud írni a nőknek, akikkel a neten találkozik, habár a zavarba ejtőbbeket még mindig forwardolja nekem, és megkér, hogy fordítsak neki, amikor nem érti a „női nyelvet”. Azon hajlandósága, hogy elárulja ezen nők bizalmát, segített nekem némileg csillapítani a bűntudatomat, amiért mindezt leírom. Azóta is viccelődünk arról, hogy létrehozunk egy társkereső szolgálatot elvált embereknek, hogy az olyanoknak, mint ő, ne kelljen egyedül élniük. Azt szeretné, hogy tegyek fel a netre egy házassági teljesítménymérőt és keressek vele egy vagyont, de én jobb szeretem ezt úgy ajánlani, mint szolgáltatás az emberiségnek.
Kev és Marcus még mindig remekül megvannak az általam ismert egyik legsikeresebb kapcsolatban. Jövő hónapban ünneplik a tizenötödik évüket. Még mindig küzdenek az egyneműek házasságkötési jogáért Ausztráliában; mindig azt mondom nekik, hogy elvárások alatt teljesítenek. Minden másnál a kudarcnak még az esélyét sem fogadjuk el; miért van ez rendben a házasságnál?
Jason és Ivy szakítottak – ebben nem volt semmi meglepő! Remélem, Ivy rátalál valakire a monogám kisebbség tagjai közül.
Andréval még mindig találkozgatok; szinte minden héten elköltünk együtt egy plátói ebédet. Azt akarja, hogy írjak egy második könyvet, ezúttal az olyan nők szemszögéből, mint a felesége. Andrénak harmincéves terve van arra, hogy érdekessé tegye a felesége számára a szexet; úgy számolja, hogy úgy ötvenéves koruk körül fogja bemutatni a csiklóbizsergetőt. Még „gyűjt” is nekem egy csokorra való megfelelőnek tűnő hölgyet. Ő már csak tudja – még mindig makacsul kitart amellett, hogy nagyjából az összes férfiismerősének volt már viszonya, vagy éppen most agonizál egyben. A nőknek nincsenek titkos ügyleteik; a férfiaknak igen.
Ami engem illet, egy kissé megszállottja lettem a kutatásnak. A New York város Egészségügyi Osztálya által végzett felmérés szerint a férfi résztvevők – akik heterónak vallották magukat – csaknem tíz százaléka arról számolt be, hogy legalább egy férfival volt szexuális viszonya az előző évben. Ennek a tíz százaléknak hetven százaléka házas volt. Azt is megtudtam, hogy a magánnyomozói ügynökségek munkájának nyolcvan százalékát a hűtlenek teszik ki, és az amerikai válások felében a hűtlenséget hozzák fel a leggyakoribb okként. És említettem már, hogy a házasságkötések átlagéletkora közelít a harminchoz, és hogy néhányunk várható életkora hamarosan jóval a százon túl lesz? Az hetven év, avagy huszonegy kilométer ugyanabból a péniszből!
Emellett hű maradtam azon fogadalmamhoz, hogy távol tartom magam a nős férfiaktól – legalábbis, amennyire tudom. Boldogan kefélnék újra egy férjjel, ha a feleség engedélyt adna erre, de ehhez fel kell mérni a határokat, és olyan házasságok szükségeltetnek, melyek kölcsönös vonzalmon nyugszanak. Szóval, bár nagyszerű kalandot éltem meg, és a béketárgyalások elméletben működnek, el kell fogadnom, hogy jelenleg sokkal egyszerűbb ámítani, mint hinni.
Ha élnek a világban bátor lelkek, akik véget akarnak vetni a tisztességtelenségnek a házasságban, ezek az oldalak talán adnak nekik némi támpontot, hogy mi az, ami működhet. Gyanítom, hogy az én jövőbeni kapcsolataim inkább a tárgyaláson nyugszanak majd, semmint hogy nyitottak legyenek. Ha találkozom jövőbeni lelki társammal, és ő heti három alkalommal akarja a szexet én pedig csak egyszer, hát talán majd kompromisszumos megoldásként alkalmanként bevonunk egy másik szexpartnert az ő kedvéért, én pedig kapok egy új ruhát. Megakadályozandó a kötődések kialakulását, majd megállapodunk, hogy másokkal csak egyszer fekszünk le, és sohasem barátokkal, exekkel vagy rokonokkal. Látok magam előtt egy lakást, amiben két hálószoba van, lehetővé téve, hogy diszkréten szórakoztathassunk más partnereket, és látom az éves teljesítményszemléket is, amik előre megállapított kritériumokon nyugszanak, amiken lehet változtatni, ha az élet leckéi megváltoztatnak bennünket. Ja, és egy teljes karbantartó ellenőrzés minden 100 kilométer után nem lenne rossz…
De mindenekfelett szeretném azt hinni, hogy nem fogunk többé hazudni a szexszel kapcsolatban. Nem fogom szenvedésre ítélni Mr. Hifit, amiért a természet teremtménye. Ha összezárom a lábaim – ami előfordulhat –, el fogom várni, hogy máshol keresse meg azt. Így igazságos.
Már számos ajánlatot kaptam. Különös.
De kinek-kinek ízlése szerint. Még mindig vannak a világban férfiak, akiknek sikerült a biológia fölé emelkedniük. Nem tudom, boldogok-e. Továbbra is azt hiszem, a monogámia lehetséges, csak épp nem valószínű. De arra is rájöttem, hogy nincs jogom megítélni más emberek választását. Semmi sem jó vagy rossz igazán – csupán a mi ítéletünk tünteti fel őket olyannak. Legközelebb, amikor találkoznak egy meleggel, egy fetisisztával, egy prűddel vagy egy szexmunkással, próbálják nem elfelejteni, hogy ők csupán egy másik pontján állnak ugyanannak a vonalnak, amelyen mindnyájan állunk. Egy férfinak, akinek szoros hurok feszül a nyakára, nem áll jogában ujjal mutogatni egy másik férfira, aki női ruhát visel, még ha a csomót tökéletes nyakkendőkötéssel kötötték is. Inkább irigykedjenek! Ha valami nem szokványosat tesznek, azzal kiszabadítják magukat mások véleményének igájából. Most már értem, hogy a megnövekedett önbecsülés, amit kitartott nőként éreztem, nem abból fakadt, hogy visszaigazolták, milyen vonzó vagyok; és abból sem, hogy hatalmam volt a hatalommal bíró férfiak felett. Helyette inkább azért volt, mert többé nem érdekelt, mit gondolnak rólam az emberek.
Manapság igyekszem a tetteim által élni, nem pedig az előítéleteimen keresztül. Minden élmény végső próbája az, hogy megtennénk-e a dolgot újra. Ha a válasz „nem”, hát ideje odébbállni. Hogy leszek-e még valaha kitartott nő? Hát, azt soha nem lehet tudni. De előbb van egy másik kísérlet, amit szívesen elvégeznék. Így ha valamikor az apróhirdetéseket böngészik, és találnak egy hirdetést, amelyben egy negyvenéves nő fiatal szeretőt keres magának, ne lepődjenek meg: a kitartott nő átváltozott gáláns úrinővé. Az eredmény hamarosan várható.

fel