Luxusnyalánkság
Sportingbet Regisztracios Bonusz
HARMINCADIK FEJEZET
Reggel 7-kor kaptam egy sms-t Dicktől.
Igazi ruganyosság van a lépteimben – hála neked. Legyen szép életed,
Holly!
Sírva fakadtam.
A világon egy lélek se tudta, min mentem keresztül. Még Kev is azt
hitte, hogy az előkelők életét élem. Dickkel kezdődött, és most Dickkel
is ér véget, de ez nem tette semmissé a közbülső embereket.
Aznap délután felhívott az ügynök. Végre elérkezett az igazság
pillanata. Akarja hallani a világ a történetemet?
– Körbeadtam a beadványát az irodában – mondta.
– Mind többet akarunk
tudni. Mikor tudná behozni a kézirat maradékát?
Nem mondtam el neki, hogy még készen se voltam a befejezéssel. Nem
mondtam el neki, hogy még mindig ebben éltem.
– Kérek két h etet –
dadogtam.
Miután letettem, magamhoz húztam a lábam és pityeregni kezdtem a
térdembe. A vállam le-föl rángatózott, de egy hang sem hagyta el a
számat.
Meglehet, hogy az ügynök vadidegen volt, de a megkönnyebbülésem nem
ismert határokat. Végre valaki tudott mindent arról az életről, ami az
első Johnom iránti szerelemből született.
De ami még ennél is fontosabb, volt egy nőkkel teli iroda, ahol többet
akartak tudni.
Másnap reggel 7.36-kor felhívott A Befejezés.
Természetesen épp a vécén olvasgattam, amikor megszólalt a telefon.
Szerencsémre a mély retikülök rákényszerítettek, hogy hosszú
csengőhangot állítsak be a mobilomon. Sikerült még időben megragadnom
és felvennem, és közben észrevettem a „rejtett szám” feliratot.
– Holly Hill - szóltam a telefonba kurtán.
– Nem ismersz engem – mondta a vonal túlsó végén egy női hang.
Zaklatottnak hallatszott.
– Mark párja vagyok. Tizennyolc éve vagyunk
együtt.
Édes Istennőm! Hát elkaptak végre a nők ellen elkövetett bűneimért?
Mark, Mark, gondolkoztam sebesen. Ki az ördög ez a Mark? A két legjobb
barátomat Marknak hívták, és nemrég újra felvettem a kapcsolatot egy
Mark nevű régi ismerősömmel, de határozottan nem feküdtem le egyikükkel
sem.
– Mark? – kérdeztem ostobán.
– Melyik Mark? Felhorkantott, amit
könnyedén lehetett volna „te kis ringyó”-nak fordítani.
Arra a Markra tippeltem, akivel legutóbb találkoztam. Biztos ő lesz az!
– Ha egy szőke Mark, az a Mark, aki nemrég vesztette el az állá sát –
esküszöm magának, csak egy italt ittunk meg. Régi ismerősöm. Véletlenül
futottunk össze. Egyáltalán semmilyen módon nem érdekel – hadartam, és
nem hagytam a nőt szóhoz jutni.
– Mégis hány Markkal bújtál ágyba? – kérdezte gúnyosan. –Nem szőke:
sötét a haja. Úgy két évvel ezelőtt feküdtél le vele. A minap mindent
bevallott. Azóta csak rád tudok gondolni. Muszáj volt beszélnem veled –
hogy megkérdezzem, hogy voltál képes ilyet tenni egy másik nővel.
Állítólag pszichológus vagy. Te igazán tudhatnád!
A gondolataim sebesen kavarogtak. Két évvel ezelőtt Port Stephensben
voltam. Mark… sötét haj. Végre leesett. Az a Mark! Az a Mark, aki egy
másik államból jött, és volt köztünk egy futó viszony. Az a Mark,
akitől elmenekültem egy éjszakai klubban, mert úgy táncolt, mint egy
csirke. Igen, a fejetlen csirke.
– Port Stephensben? – kérdeztem, és azt gondoltam, hogy ő nem lehetett.
Csak kétszer keféltem vele, és soha nem említette, hogy van barátnője.
– Az, amelyik az otthonától távol dolgozott?
– Igen, az a Mark – felelte a nő szarkasztikusan.
– Az, amelyik
vízvezeték-szereléssel foglalkozott Adelaide-ből. Az, amelyik nem tudta
megtartani magának a kezeit.
– De nem tudtam, hogy van barátnője! –jelentettem ki.
– Egy semmitmondó
kapcsolat volt. Azt hittem, facér.
Újra felhorkant.
– Tudtad. Néhány közös ismerős elmondta, hogy tudtad.
– Közös ismerős?
– Hogy lehetnek közös ismerőseim valakivel, aki Adelaide–ben él? Különben is, a legtöbb barátomat sokkal jobban
érdekelte volna, hogy egy pasi, aki nem tud táncolni, tud-e dugni.
– Nézze, esküszöm magának - mondtam.
– Fogalmam sem volt. Soha nem
beszéltünk erről, és én nem kérdeztem rá. Valószínűleg rá kellett
volna. Ezt az egyetlen hibát követtem el. Ő határozottan nem állt elő
az információval.
– Tudtad – mondta a nő megint.
– Mark elmondta nekem, hogy te mindent
tudtál rólam. Azt mondta, te csábítottad el. Hogy tehettél ilyet? A
nőknek szolidárisnak kellene lenniük. A magadfajta kurvák teszik tönkre
az olyan emberek kapcsolatát, mint én. Több eszed kellene, hogy legyen.
Pszichológus vagy - tudnod kellene ezekről a dolgokról, arról, hogy
mennyit ártasz másoknak. Tudnod kéne, milyen ártalmas ez.
Nagy levegőt vettem és keményen elgondolkoztam, hogy mit is mondhatnék.
Történt velem az életben néhány ironikus dolog, de tuti ez viszi el a
serleget!
– Nézze – mondtam –, Markot terhelte a felelősség, hogy elmondja nekem,
nem pedig fordítva. Mit kellett volna tennem – kiszippantani belőle?
– De meg kellett volna kérdezned – mondta, és sírni kezdett.
– Tisztelned kéne a másik nőt.
– Az igazság elhallgatása is hazugság – mondtam halkan.
– A hiszékenység
nem gyógyítható. Még ha meg is ígérném magának, hogy soha többet nem
fekszem le egyetlen kapcsolatban élő férfival sem, akkor is sok millió
nő van, akik még nem tanulták meg ezt a leckét. Vagy ha mégis, hát azt
garantálhatom, hogy a legtöbbjük nem olyan jó a hazugságok
kiszúrásában, mint én. A csalfa férfiaknak mindig lesz abrakuk. Hát nem
látja? Része ez a biológiánknak. Mind megadjuk magunkat a testünknek
így vagy úgy. Kérdezze csak meg a túlsúlyos embereket, vagy egy függőt
– nem számít, hogy egészségtelen vagy helytelen, akkor is megtesszük.
Sajnálom, hogy vitába kell szállnom magával, de legtöbbünknek nincs
jogunk ujjal mutogatni valakire, aki több szexet akar. Ez álszentség!
Most már tényleg sírt.
– De neked példát kéne mutatnod – zokogta.
–
Hogy tehetsz ilyesmit az egyik húgoddal?
Most már nekem is sírhatnékom volt. Tényleg, hogyan? A nők éve óta
tűrik ezt a fajta fájdalmat. A férfiak hűtlensége sárkányokat faragott
belőlünk. Ahelyett hogy a hazug partnerünket okolnánk, egymást
hibáztatjuk. És néha a férfiak is minket okolnak. Mark azt mondta neki,
hogy én csábítottam el. Valószínűleg még a telefonszámomat is ő adta
meg neki. Na, ennyit az oszd meg és uralkodjról!
– Kérem – mondtam.
– Sajnálom, ha problémát okoztam. Az elmúlt két
évben sokat tanultam. Szörnyű, hogy ami olyan keveset jelentett nekem
annyi idővel ezelőtt, olyan sokat jelenthet most magának. Ez a
problémának csak az egyik fele. Igazság szerint éppen egy könyvet írok
erről. A félrelépésről. Magától sokat tanul hatnék. Talán
találkozhatnánk és beszélhetnénk erről.
Újra felhorkantott.
– Én ugyan nem akarok veled kávézni – mondta rosszindulatúan.
– Meg
akarom állítani a magadfajta nőket. Félrelépésmentessé akarom tenni a
világot, és a magadfajták nem állíthatnak meg.
Aztán letette. Könnyekben törtem ki. De nem magamért sírtam, ezért a
nőért sírtam. Szegény – annyira sajnáltam. Hitt az életen át tartó
monogámiában. Élete végéig ki lesz téve az árulásnak. Még ha a félre
nem lépő kisebbséggel hozta is össze a sors, az emberek megváltozhatnak
a sokadik házassági évfordulójuk meg az után a sok kilométer után. Mi
akadályozza Markot, hogy a statisztikai valószínűtlenségét egy másik
nőnek adja? Az biztos, hogy keresett cikk lesz.
Felhívtam Kevet és elmondtam neki, mi történt. Szokás szerint megfelelő
mértékben együttérző volt.
– Az a szomorú, hogy legtöbbször azokat az embereket csalják meg, akik
a legjobban félnek a megcsalatástól – mondta Kev.
Elkomorultam.
– Ezt meg hogy érted?
– Hát, ha valaki féltékeny és birtoklási vágya van, akkor korlátozni
fogja a partnere szabadságát. Talán még a kis dolgokat se engedi meg
neki, mint a flörtölést vagy az ölelést. Ugye?
– Igen, azt hiszem.
– És mi az első dolog, amit tenni akarunk, amikor rájövünk, hogy a
szabadságunkat fenyegetik?
– Ki akarunk törni.
– És hogyan szabadulunk el valaki mellől, aki féltékeny? – nógatott Kev.
– Félrelépünk – mondtam lehangoltan, és újra eleredtek a könnyeim.
– De
ha ennyire rossz érzés, amikor tudatlanul segítettem valakinek
félrelépni, milyen érzés lesz, ha az egyik igazán félrelépő szeretőm
felesége hív fel? Utálom a hatalmamat, hogy megbánthatok valaki mást.
Könnyű volt, amikor John egy dögnek festette le a feleségét, és amikor
kétségbeesetten szükségem volt a pénzre; de ez most más. Ez most egy
igazi, élő, megbántott nő volt, és én legalábbis részben felelős vagyok.
Hát, akkor miért nem válsz erkölcsössé a dologgal kapcsolatban? –
kérdezte Kev feleletként.
– Gondoskodj róla, hogy mindig megkérdezed a
szexuális partnereidet a társasági hovatartozásukról. Ha nem pipálják
ki a mezőket, vihetik a farkukat. Ugyanígy azt sem várhatja el tőled
senki, hogy paranormális képességeid legyenek. Ha egy férfi kész
hazudni a feleségének, akkor valószínűleg kész hazudni neked is –
ahogyan Mark is tette.
– De ez azt jelenti, hogy akaratlanul is megtehetem megint! – zokogtam.
– Lefogadom, hogy mindenki, akit ismerünk, már bántódott meg így – kell
lennie valamilyen útnak a világ félrelépés-mentesítéséhez.
– Persze, ha le akarod vágni a férfiak tökét vagy felhagynál a
monogámiával.
– Na persze – mondtam keserűen.
– Pajzán Feminizmusnak neveznénk és
hagynánk, hogy mindenki azzal keféljen, akivel csak akar.
– Hát, a feminizmus a nők szexuális forradalmával kezdődött – miért ne
végződhetne a férfiak szexuális forradalmával? A fiúk végre
abbahagyhatnák a harcot és szabadon játszadozhatnának!
Önkéntelenül is elnevettem magam.
– Talán még a Nobel-békedíjra is jogosult leszel? –vihogott.
– Hát, egy dolgot tudok-feleltem ádázul.–Azok, akik a homokba dugják a
fejüket, a seggüket a tűzvonalba emelik. Még nem tudom, hogy fogom
megtenni, de az kizárt, hogy nekem hazudjanak, amikor majd én
megházasodom.
Kev nagyot sóhajtott.
– Miért van az, hogy a rakétatudományt meg tudjuk fejteni, de egymással
nem tudunk zöldágra vergődni? – kérdezte szomorúan.
Aznap este valamivel később a lakásom erkélyén álltam és magamba
szívtam a látványt, amit a város fektetett elém. Lélegzetelállító
kilátás volt. Szombat hajnali fél kettő: Sydney legmenőbb
szórakozónegyede. Az emberek áramoltak ki-be a klubokból. A barátaitól
lemaradt egy-egy részeg kiáltásának foszlányai hangzottak fel. Buszok
száguldoztak az utakon. Mentőautók repültek tova visítozó szirénákkal.
Helikopterek siettek ilyen-olyan helyekre. Néha egy-egy eltévelyedett
denevér repült el a Moore Park felé. Ezer lámpa villódzott rám – ezer
megválaszolatlan kérdés. Belélegeztem mindezt és fohászt kínáltam az
Istennőnek.
– Kérlek, segíts rajtunk! – kértem.
– Tudom, hogy a szokásaink nem
tükrözik a biológiát, amit adtál nekünk, és valószínűleg ezt
sérelmezed, vagy ilyesmi, de kérlek, segíts nekünk harmóniában élni.
Semmi válasz. De az éjszaka szokatlanul elcsendesedett.
És aztán kimondtam. Felkínáltam az Istennőnek a legnagyobb alkut, amit
csak tudtam.
– Odaadom mindenemet az igaz és örök szerelemért!
Nem csapott le vakító villám, nem történt kinyilatkoztatás. Ehelyett az
éjszakai tervek haladtak tovább az útjukon szokás szerint.
Így bementem és gyertyákat gyújtottam, hogy ne kelljen felkapcsolnom a
lámpákat és tönkretenni az előttem elterülő város látványát, majd
begépeltem a kívánságomat a naplómba.
A lehető legnagyobb kívánság volt ez, és egyértelműen nem eredeti.
Elcserélném mindezt, az összes tapasztalatomat, az összes tudást, amit
megszereztem, csak hogy a lelki társamat a karjaimban tarthassam.
Valakit, akihez bizakodva hozzámehetnék annak félelme nélkül, hogy egy
nap elveszítem őt.
De amint beírtam a szavakat, ráébredtem, hogy csodát kértem, nem
kegyet. A házasságok eljutottak a holtpontjukra, és nem volt egyetlen
férfi, nő vagy gyermek sem, akit nem itatott át a hanyatlása.
Ez nem a kitartott nőségről szólt.
Még csak nem is a szűnni nem akaró szexuális háborúról.
Arról szólt, hogy az emberek annak oldalán öregedhessenek meg, akit
szeretnek.
És a szavak lelassultak.
És a gépelések közti időszakok elhúzódtak, ahogy a napló utolérte az
életem, és az életem utolérte a naplóm.
Aztán rágyújtottam egy régi cigarettára, amit elrejtettem magam elől,
és eltűnődtem, hogy mégis mit képzeltem.
EPILÓGUS
John eljött a kabátjáért. Amikor előzetes bejelentés nélkül egyszer
csak felcsöngetett egy kedd este, elfelejtkeztem minden fenntartásomról
és kalapáló szívvel száguldottam le. Összetalálkozott a tekintetünk, és
hirtelen ott zokogtunk egymás karjaiban. Egyszer tényleg szerettem ezt
a férfit, teljes szívemmel. Ott álltunk az előcsarnokban, és végtelen
hosszú ideig tartottuk egymást, mielőtt felmentünk volna.
Mint kiderült, a poklok poklát járta végig.
John azt mondta, olyan nővel él, akit nem szeret, és csak az imádott
gyerekei kedvéért kelti az illúziót. Elvárták tőle, hogy a felesége
barátai előtt fenntartsa a vidámság látszatát, habár a legtöbbjüket még
csak nem is kedvelte. Szinte soha nem mentek el együtt otthonról, azon
ritka alkalmakkal pedig, amikor John összejárt a cimboráival, a nő
mindig megvárta, míg hazaér. A velem folytatott viszonya után immár nem
bízott benne, így gyakran tett rosszindulatú megjegyzéseket a
hűtlenségre. Ahogy John őszintén elmondta, összezárta a lábait három
hónappal azután, hogy visszatért hozzá, de előbb jó alaposat kefélt
Johnnal, csak hogy tudassa vele, miről marad le később. Szintén ideális
alkalom volt ez arra, hogy megmutassa neki mindazon új trükköket,
amiket más férfiaktól tanult, amíg a férje velem volt. Megvetően nézett
rá, valahányszor túl sokat ivott és mások előtt megszégyenítette.
Mindig hibát talált a főztjében. A gyerekek előtt szerető feleség volt
– túlságosan is az. John azt mondta, szeretett volna érezni valamit a
felesége iránt, de olyan volt az egész, mintha a Gólem dédelgetné.
Ha a nő mégis lefeküdt vele, az mindig jutalom volt valamiért, és
szinte sohasem spontán.
Dacára mindennek, a történetemnek nem lett meseszerű vége. Nem voltam
én Csipkerózsika, mint ahogyan John sem volt a herceg a fehér lovon.
Minél többet mesélt nekem, annál jobban felfordult a gyomrom.
John elkötelezte magát a családja mellett, és azt mondta, csak akkor
hagyja el a feleségét, ha már a legkisebb gyerek is kirepült. Bobby
jelenleg hétéves volt; vagyis John arra jutott, hogy már csak nagyjából
tíz évet kell kibírnia.
Amikor elmondta mindezt, sok tiszteletemet elvesztettem John iránt.
Dicknek igaza volt. Az egyetlen dolog, ami még annál is rosszabb, ha
nem ismerjük el a hibánkat az, ha szándékosan erre tanítjuk a
gyerekünket. A gyerekek azt teszik, amit látnak. Nem kell zseninek
lenni, hogy az ember belássa ezt. Őszintén szólva, megkönnyebbülés
volt, amikor végre elment. Kiderült, hogy Johnnak végig igaza volt – a
gazdag embereknek lehet szegényes az élete.
Ebből is látszik, hogy egy jó Dick bármikor kenterbe ver egy rossz
Johnt. Manapság „hogyan találkozzunk nőkkel” leckéket adok Dicknek.
Ingyen. Bevallottam mindent a naplómról, és azt mondta, örül, hogy
valaki végre elmeséli a dolgokat. Elvált a feleségétől, aki nagyon is
boldog volt a kétmillió dollárral, amit végül kapott. Még új barátja is
van. A bűntudata nélkül Dicket mintha kicserélték volna. Jól reagált a
tanításomra, és most már hihetetlenül romantikus válaszokat tud írni a
nőknek, akikkel a neten találkozik, habár a zavarba ejtőbbeket még
mindig forwardolja nekem, és megkér, hogy fordítsak neki, amikor nem
érti a „női nyelvet”. Azon hajlandósága, hogy elárulja ezen nők
bizalmát, segített nekem némileg csillapítani a bűntudatomat, amiért
mindezt leírom. Azóta is viccelődünk arról, hogy létrehozunk egy
társkereső szolgálatot elvált embereknek, hogy az olyanoknak, mint ő,
ne kelljen egyedül élniük. Azt szeretné, hogy tegyek fel a netre egy
házassági teljesítménymérőt és keressek vele egy vagyont, de én jobb
szeretem ezt úgy ajánlani, mint szolgáltatás az emberiségnek.
Kev és Marcus még mindig remekül megvannak az általam ismert egyik
legsikeresebb kapcsolatban. Jövő hónapban ünneplik a tizenötödik
évüket. Még mindig küzdenek az egyneműek házasságkötési jogáért
Ausztráliában; mindig azt mondom nekik, hogy elvárások alatt
teljesítenek. Minden másnál a kudarcnak még az esélyét sem fogadjuk el;
miért van ez rendben a házasságnál?
Jason és Ivy szakítottak – ebben nem volt semmi meglepő! Remélem, Ivy
rátalál valakire a monogám kisebbség tagjai közül.
Andréval még mindig találkozgatok; szinte minden héten elköltünk együtt
egy plátói ebédet. Azt akarja, hogy írjak egy második könyvet, ezúttal
az olyan nők szemszögéből, mint a felesége. Andrénak harmincéves terve
van arra, hogy érdekessé tegye a felesége számára a szexet; úgy
számolja, hogy úgy ötvenéves koruk körül fogja bemutatni a
csiklóbizsergetőt. Még „gyűjt” is nekem egy csokorra való megfelelőnek
tűnő hölgyet. Ő már csak tudja – még mindig makacsul kitart amellett,
hogy nagyjából az összes férfiismerősének volt már viszonya, vagy éppen
most agonizál egyben. A nőknek nincsenek titkos ügyleteik; a férfiaknak
igen.
Ami engem illet, egy kissé megszállottja lettem a kutatásnak. A New
York város Egészségügyi Osztálya által végzett felmérés szerint a férfi
résztvevők – akik heterónak vallották magukat – csaknem tíz százaléka
arról számolt be, hogy legalább egy férfival volt szexuális viszonya az
előző évben. Ennek a tíz százaléknak hetven százaléka házas volt. Azt
is megtudtam, hogy a magánnyomozói ügynökségek munkájának nyolcvan
százalékát a hűtlenek teszik ki, és az amerikai válások felében a
hűtlenséget hozzák fel a leggyakoribb okként. És említettem már, hogy a
házasságkötések átlagéletkora közelít a harminchoz, és hogy néhányunk
várható életkora hamarosan jóval a százon túl lesz? Az hetven év, avagy
huszonegy kilométer ugyanabból a péniszből!
Emellett hű maradtam azon fogadalmamhoz, hogy távol tartom magam a nős
férfiaktól – legalábbis, amennyire tudom. Boldogan kefélnék újra egy
férjjel, ha a feleség engedélyt adna erre, de ehhez fel kell mérni a
határokat, és olyan házasságok szükségeltetnek, melyek kölcsönös
vonzalmon nyugszanak. Szóval, bár nagyszerű kalandot éltem meg, és a
béketárgyalások elméletben működnek, el kell fogadnom, hogy jelenleg
sokkal egyszerűbb ámítani, mint hinni.
Ha élnek a világban bátor lelkek, akik véget akarnak vetni a
tisztességtelenségnek a házasságban, ezek az oldalak talán adnak nekik
némi támpontot, hogy mi az, ami működhet. Gyanítom, hogy az én jövőbeni
kapcsolataim inkább a tárgyaláson nyugszanak majd, semmint hogy
nyitottak legyenek. Ha találkozom jövőbeni lelki társammal, és ő heti
három alkalommal akarja a szexet én pedig csak egyszer, hát talán majd
kompromisszumos megoldásként alkalmanként bevonunk egy másik
szexpartnert az ő kedvéért, én pedig kapok egy új ruhát.
Megakadályozandó a kötődések kialakulását, majd megállapodunk, hogy
másokkal csak egyszer fekszünk le, és sohasem barátokkal, exekkel vagy
rokonokkal. Látok magam előtt egy lakást, amiben két hálószoba van,
lehetővé téve, hogy diszkréten szórakoztathassunk más partnereket, és
látom az éves teljesítményszemléket is, amik előre megállapított
kritériumokon nyugszanak, amiken lehet változtatni, ha az élet leckéi
megváltoztatnak bennünket. Ja, és egy teljes karbantartó ellenőrzés
minden 100 kilométer után nem lenne rossz…
De mindenekfelett szeretném azt hinni, hogy nem fogunk többé hazudni a
szexszel kapcsolatban. Nem fogom szenvedésre ítélni Mr. Hifit, amiért a
természet teremtménye. Ha összezárom a lábaim – ami előfordulhat –, el
fogom várni, hogy máshol keresse meg azt. Így igazságos.
Már számos ajánlatot kaptam. Különös.
De kinek-kinek ízlése szerint. Még mindig vannak a világban férfiak,
akiknek sikerült a biológia fölé emelkedniük. Nem tudom, boldogok-e.
Továbbra is azt hiszem, a monogámia lehetséges, csak épp nem valószínű.
De arra is rájöttem, hogy nincs jogom megítélni más emberek
választását. Semmi sem jó vagy rossz igazán – csupán a mi ítéletünk
tünteti fel őket olyannak. Legközelebb, amikor találkoznak egy
meleggel, egy fetisisztával, egy prűddel vagy egy szexmunkással,
próbálják nem elfelejteni, hogy ők csupán egy másik pontján állnak
ugyanannak a vonalnak, amelyen mindnyájan állunk. Egy férfinak, akinek
szoros hurok feszül a nyakára, nem áll jogában ujjal mutogatni egy
másik férfira, aki női ruhát visel, még ha a csomót tökéletes
nyakkendőkötéssel kötötték is. Inkább irigykedjenek! Ha valami nem
szokványosat tesznek, azzal kiszabadítják magukat mások véleményének
igájából. Most már értem, hogy a megnövekedett önbecsülés, amit
kitartott nőként éreztem, nem abból fakadt, hogy visszaigazolták,
milyen vonzó vagyok; és abból sem, hogy hatalmam volt a hatalommal bíró
férfiak felett. Helyette inkább azért volt, mert többé nem érdekelt,
mit gondolnak rólam az emberek.
Manapság igyekszem a tetteim által élni, nem pedig az előítéleteimen
keresztül. Minden élmény végső próbája az, hogy megtennénk-e a dolgot
újra. Ha a válasz „nem”, hát ideje odébbállni. Hogy leszek-e még valaha
kitartott nő? Hát, azt soha nem lehet tudni. De előbb van egy másik
kísérlet, amit szívesen elvégeznék. Így ha valamikor az
apróhirdetéseket böngészik, és találnak egy hirdetést, amelyben egy
negyvenéves nő fiatal szeretőt keres magának, ne lepődjenek meg: a
kitartott nő átváltozott gáláns úrinővé. Az eredmény hamarosan várható.