Őrült éjszakák

Sportingbet Regisztracios Bonusz

Hét

Délután megint eleredt az eső, a kocsim lerobbant, pokoli ideges voltam. Dolgom akadt a városban, metróval mentem be a Quartier Latinbe. Amíg az állomásról a rue Dauphine-ig értem, bőrig áztam.
Egy kis kávézóban Bayard várt, egy délutáni bulvárlap szerkesztője, aki már hónapok óta csábítgatott, hogy menjek át hozzájuk dolgozni. Bármilyen kecsegtető volt is az ajánlata, nemet mondtam. Bayard egyszerűen nem tudta megérteni, hogy nem minden a pénz, ilyen kellemes csapatot nem szívesen hagy ott az ember négy- ötezer frankért.
Olyan erőszakos volt, hogy majdnem összevesztünk. Végül, hogy lerázzam, azt mondtam, amíg a parafenoménekről szóló sorozatot be nem fejezem, nem tárgyalok.
Ha fél év múlva sem gondolja meg magát, és még mindig érvényes az ajánlata, esetleg újra leülhetünk megbeszélni a dolgot.
Ezzel otthagytam. Bayard tátott szájjal bámult utánam. Azt hiszem, hülyének tartott.
Kint még mindig esett. Ránéztem az órámra, fél öt elmúlt, még haza kell mennem átöltözni, Yvonne hatra vár. Gyorsan leállítottam egy taxit, bemondtam a címet, s amíg a pilótám (meg kell hagyni, káprázatos helyismerettel) a dugóveszélyes helyeket kerülgette (ami nem könnyű, hiszen egész Párizs dugóveszélyes már), egy kicsit elbóbiskoltam. Ez már évek óta a reflexemmé vált, így nem kell nagyhangú taxisokkal locsognom fociról, politikáról, a Szovjetunió támadó szándékáról meg arról, barom-e le Pain vagy zseniális demagóg.
Otthon gyorsan letusoltam. Volt egy olyan pillanatom is, míg álltam a frissítő víz alatt, amikor azt éreztem, itthon kéne maradni. De mindjárt eszembe jutott, hogy Vera Pfleger is ott lesz a bulin.
Telefonon taxit rendeltem, aztán megborotválkoztam, és felöltöztem. Az órámra pillantottam. Úristen, a többiek már legalább egy órája együtt vannak, nyilván alaposan feltöltődve már piával, hiába igyekszem, nem is tudom majd utolérni a hangulatukat Az én hangulatom Edith váratlan búcsúja miatt amúgy is mélyponton volt. Most aztán végképp elment a kedvem az egész vendégeskedéstől. Mégsem fordíthattam vissza a taxit, óriási sértődés lenne a dologból s joggal: Yvonne egész héten a születésnapjára készült, nyilván bedob minden apait-anyait A férjét, Edwint ügyesen eltávolította, ámbár amúgy is sajátos házasságban él, Edwin - ha igaz - mindig az országot járja, mi hét év alatt egyetlenegyszer találkoztunk csak vele futólag.
Útközben eszembe jutott, hogy üres kézzel mégsem mehetek vendégségbe.
Megállítottam a taxit, beugrottam egy szupermarketbe. Virágot vettem és egy egész karton pezsgőt.
Yvonne a város szélén lakott, nem messze a főútvonaltól, kertes mellékutcában.
Kifizettem a pilótát, fölmarkoltam a csomagjaimat. Hatalmas tócsákat kellett kikerülnöm, míg a kertkapuhoz értem. Könyökkel nyomtam le a kilincset, szerencsére nyitva volt.
Fölsiettem a lépcsőn, leraktam a dobozt, hogy csöngetni tudjak. De nem kellett a gombhoz nyúlnom, Yvonne már nyitotta is az ajtót, mintha csakis az én jöttemet leste volna odabentről.
– Na végre! - ugrott a nyakamba.
– Már azt hittem, el se jössz...
– Dolgoztam... Isten éltessen - feleltem, és átnyújtottam az ajándékot.
– Merci.... menj be - mutatott jobbra Yvonne.
Elsőnek Doisneaux-t láttam meg, a kereveten üldögélő nőket szórakoztatta, kezében teli pohár pezsgő.
– Halló, Pierre... Mégis eljöttél?
– Hogyhogy mégis? Megígértem, nem? Fáradtnak, agyonnyúzottnak éreztem magam. Anette és Charlotte mögött, a kerevet túl szélén megláttam Verát. Mintha tekintetünk találkozásától egy kicsit zavarba jött volna.
Lehuppantan Charlotte mellé. Már spicces volt.
– Hűha, drágám, ezek szerint tényleg alaposan elkéstem... Hiszen te perceken belül tökrészeg leszel, ahogy látom!
– Igyekeztem leinni magam, mert hamar el kell mennem...
– El? Pedig azt hittem, ma végre az enyém leszel...
Charlotte vette a lapot.
– Még van egy fél órám. Menjünk át a másik szobába? Vagy halasszuk inkább holnapra?
– Nem lehet, holnap ügyeletes vagyok.
– Nem baj - ivott Charlotte újabb pohárral -, majd bejövök és leteperlek az íróasztalodon.
– Segítek, hogy könnyebben boldogulj szólt bele Anette. Előre hajolt, ezért nem láthattam Vera arcát. Pedig őrá voltam igazán kíváncsi.
Fölkeltem, az asztalhoz léptem. Yvonne gyönyörűen megterített, igazán szemkápráztató volt a sok hidegtál. Enni kezdtem, s csak most villant át az agyamon, hogy még ebédelni is elfelejtettem ma.
Doisneaux táncos léptekkel közeledett.
– Igyál, Pierre, mert lemaradtál...
– Kösz - vigyorogtam rá, és fölhajtottam egy pohár pezsgőt. Hirtelen ittam, azonnal a fejembe szállt és kellemesen elzsongított.
Yvonne is bejött közben, és bekapcsolta a magnót.
– Miért nem táncoltok?
Doisneaux végigsimította őszes szakállát, és fölrángatta a helyéről Verát.
Hátradőlve figyeltem őket. Doisneaux mókásan táncolt, kamaszoknak való figurákat mutatott be, Vera legnagyobb mulatságára. Pezsgőt töltöttem, újabb és újabb pohárral.
– Vigyázz, Pierre, sok lesz - szólt rám Anette.
– Tant pis... Bánom is én! Doisneaux is azt mondta, nagyon le vagyok maradva.
Gyere, táncoljunk...
Valami régi tangó szólt. Átöleltem Anette-et. Éreztem hatalmas, mégis kemény melleit a mellkasomon. Azt is, hogy nincs rajta melltartó.
Hirtelen valami zavarba ejtő vágyakozás buzgott fel bensőmből, de tudtam, Anette legfeljebb röpke flörtre hajlandó, alapjában véve hűséges feleség. Különben is, hosszú évek óta barátok vagyunk. Ezért elnéztem a feje mellett, Vera tekintetét kerestem.
Lesütötte a szemét.
Közben Charlotte kissé imbolygó léptekkel elindult, búcsút intve.
– Ne csalj meg nagyon! - mondtam neki még az ajtóban, aztán elballagtam újabb pohár pezsgőért. Megint fölhajtottam egy pohárral, vittem Anette-nek is, de ő már nem kért.
Úgy éreztem, ma be fogok rúgni.
Doisneaux közben váltott, most Yvonne-nal rock and rollozott. Kihasználtam a kedvező alkalmat, gyorsan fölhúztam a kanapéról az éppen lehuppanó Verát.
A rock közben csak nézni tudtuk egymást, de utána rögtön egy lassú, érzelmes szám következett, s Vera úgy hozzám tapadt, mintha mindig is összesimulásunk nagy pillanatára várt volna. Magamhoz szorítottam, s most már mit sem törődve a jelenlévőkkel, megcsókoltam nyakán a szőke pihéket.
– Csak azért jöttem el, mert tudtam, hogy te is itt leszel, súgtam a fülébe.
– Ehhez képest mostanáig eléggé keresztülnéztél rajtam - nézett rám ferdén.
– Ugyan! Csak felfokozott várakozásomat próbáltam leplezni hamis közönyömmel.
Vera megkereste a számat, nyelvét mélyen beletúrta. Lila köd ült az agyamra, úgy kívántam, hogy szinte beleőrültem.
Kitáncoltattam az előszobába, hogy ne zavarjanak. Már nem is figyeltük a zenét, veszetten harapdáltuk egymást.
Egyszer csak valaki kopogtatott a vállamon. Doisneaux lejtett ki két pohár pezsgővel. Elvettük tőle a poharakat, felhajtottuk az italt. Azután intettem a főnökömnek, hogy menjen vissza, szeretnénk magunkra maradni. Tapintatlanul oldalba bökött, de aztán tapintatosan visszavonult. Letettük az üres poharakat, és ismét összeborultunk.
Akkor már nem tudtam gondolkodni. Mit sem törődve a társasággal, átvonszoltam Verát a barátnője hálószobájába. Ágyékomba éles fájdalom költözött. Ledobtam az asszonyt a hatalmas dupla fekvőhelyre, s vad csókok közepette gombolni kezdtem a blúzát.
Mellé térdeltem, kibomló szép mellét csókolgattam, míg jobb kezem becsúszott a szoknyája, majd parányi nadrágocskája alá. Soha ilyen lázas forróságot nem éreztem még, vulvája szinté égette a kezem. Vera a vállamba csókolt, én lassan megpróbáltam lehúzni róla a culotte-ját, és ekkor...
Ekkor váratlanul fölkattant a villany. Fölpattantam, minta rajtakapott betörő.
Yvonne állt a fejem fölött, a szekrénynél. Pokoli nyugalommal, egyáltalán nem zavartatva magát a látványtól.
– Csak egy kicsit várjatok még, amíg adok nektek egy lepedőt...
– A gondos háziasszony a legnehezebb helyzetekben is ura a családi ágynak mondtam bosszús-gúnyosán, mert nagyon idegesített, hogy megzavart.
Yvonne nem válaszolt, a szekrényből elővett egy lepedőt Vera is föltápászkodott, segített Yvonne-nak leteríteni az ágyat. Aztán fotós kolléganőm lekapcsolta a villanyt, és ránk csukta az ajtót.
Vera ismét végigfeküdt az ágyon.
– Gyere, petit chéri... Gyere vissza már! Mentem volna én, hogyisne mentem volna, hiszen elképesztően kívántam ezt a szőke asszonyt.
Pontosabban: kívánta elborult agyam. Ám testem szokott működését megzavarta Yvonne váratlan betoppanása.
Csupán reménykedve az újrakezdésben, ernyedten kínlódtam a pompás női test fölött. A lélek kész, ámde a test erőtlen - villantak agyamba a biblikus szavak, s attól a gondolattól, hogy netán életemben először fölsülhetek, még inkább tehetetlenné váltam.
– Úgy látszik, túl sokat ittam - motyogtam szégyenkezve. Lejjebb kúsztam, hosszú combjai közé.
– De ne félj, azért segítek neked...
Széttártam ölét, s nyelvemet beleillesztettem selymes szőke szőrrel borított puncijába. Vera összerándult, átadta magát a váratlan gyönyörnek, halk kis nyögésekkel nyugtázva játékomat. Ebben a pillanatban eltávozott zavart félszegségem, s már ismét a régi voltam. Ráfordultam, hogy ő is megtalálja szájával péniszemet. Mohón szívogatta, feje szinte lecsuklott az ágyon kívülre. Aztán egy pillanatra szétváltunk, a combjai közé térdeltem, majd belé hatolva hasára feküdtem, lábával átkulcsolta a faromat.
– Ó, c' est magnífiQue! - sikított fel, s ellentétes mozgásba kapcsolt.
– Még... még...
Úgy... Te drága...
– Csodálatos vagy - őrjöngtem én is, ölének forrósága körém tapadt. Ilyent még nem éreztem soha. Egyszerre élveztünk el, mint összeszokott, régi szeretők.
Ott maradtam mellette, a száját csókolgattam, majd elnyúltam kimerülten, karomat a nyaka alá csúsztatva.
– Amikor először megláttalak - suttogta Vera -, már tudtam, hogy lefekszem veled.
– Amikor először megláttalak, már tudtam, hogy kellesz nekem - feleltem aléltan.
Valami különleges, nem evilági vágyakozás áradt akkor is ebből az asszonyból.
Furcsa, enyhén idegenes kiejtése még inkább megpiszkálta fantáziámat. S csak most, Yvonne ágyában elnyúlva gondoltam arra, hogy talán azért feküdtem le Edith-tel, mert akkor is Verát, igen, Verát kívántam... Ostobaság, gondoltam azután rögvest, mindkettőre szükségem volt, a párduc vad tüzére éppúgy, minta macska lágy dorombolására.
Megcirógattam a két melle között.
– Itt hagylak egy kicsit - súgtam -, letusolok. Jó?
– Menj, de siess vissza - mosolygott rám aléltan.
Kotorászni kezdtem a sötétben.
– Mit keresel?
– Az alsómat...
– Megvan! Fölhúztam. Tudod, Anette tisztességes asszony, úrinő...
Mégsem mutatkozhatok előtte teljesen pucéran.
– Most éreztem, hogy az ital változatlanul dolgozik még bennem. Márpedig át kell vonulnom a másik szobán.
Vera halkan kuncogott. Azt hittem, a szavaimon derül.
Fölkeltem, kinyitottam az ajtót, s álmélkodva láttam meg a kereveten a csupasz Yvonne-t, az ugyancsak meztelen Doisneaux-val.
Szinte földbe gyökerezett a lábam.
– Bo... bocsánat - mondtam félszegen.
– Csak tusolni megyek...
Doisneaux fölnevetett, s mintha ott se lennék, belemerült újra Yvonne-ba.
Kitámolyogtam a fürdőszobába, s csak a tus alatt kezdtem igazán ocsúdni kábulatomból. Ezek szerint Anette tudott Yvonne és JacQues kapcsolatáról, azt meg könnyen észrevehette, hogy én mire készülődöm Verával, így hát tapintatosan lelépett.
De vajon én miért nem vettem észre soha, hogy ezek között van valami?
Doisneaux igazán nem volt túlságosan diszkrét a nőügyeit illetően, de Yvonne-ról soha még csak egy gyöngéd célzást sem tett. Szinte érthetetlen a dolog...
Kiszálltam a kádból, megtörülköztem, de már nem öltöztem vissza, még alsóra sem. Benyitottam a nappaliba. Már Vera is ott volt velük, s ő is anyaszült meztelenül.
Doisneaux pezsgőt töltött.
– Szervusz, Pierre! - kurjantott fel derűsen.
– Hogy vagy?
– Most már nagyon jól - feleltem őszintén, és magamhoz húztam Verát.
– Igyál, kedvesem.
Vera fölemelte a poharat, ivott, majd ismét úgy csókolt szájon, hogy közben átlökte a nyelvemre a jeges pezsgőt. Gerincborzongató érzés volt.
– Gyere - mondtam ködbe veszett tekintettel, s már vonszoltam volna a hálószoba felé, de Yvonne megállított.
– Várjatok! Most a miénk lesz a nagy ágy... Osszuk meg igazságosan a kényelmet!
– Rendben van – mondtam.
Doisneaux fölpattant, de még jól megnézte Vera sudár testét.
– Hm... Éjfél után cserélünk - mondta vidáman, s hellót intve sietett Yvonne után.
Megfogtam Vera kezét, magamhoz húztam a lepedőre.
– Akarsz cserélni? Megrázta a fejét.
– Nem... Én veled... csak veled akarok szeretkezni. Te is?
– Én is csak veled...
Hanyatt feküdtem, s magamra húztam. Rám ült, megfogta dárdámat, és a nagyajkak közé húzta, föl-le mozgatva cirógatta vele magát, de még nem eresztett beljebb. Kissé megemelkedtem, erre Vera felsóhajtott, s most hirtelen magába csúsztatta egyre vaskosabbá hízó, lüktető tagom. Olyan táncba kezdett, hogy megfeszült a gerincem. Talán soha nem éreztem még ilyen különös gyönyört.
Hátrafeszítette magát, teljesen befogadott.
– Ó, te drága, drága - suttogtam önfeledten. Két kezemmel nem nagy, de igazán formás mellét markolásztam, ő pedig gügyögve beszélt valamit különös zeneiségű szláv anyanyelvén. Kochane, kochane... Kedvesem...
Izmos vaginájával szinte szívogatott, zöld szeme a sötétben is fölfénylett. Hirtelen felsikoltott, gerince ismét hátra feszült, egyszerre élveztünk el szinte őrjöngve, vadállati visítással.
Aztán rám borult, forró szájával körbecsókolta a vállamat, a nyakamat.
– Fantasztikus egy nő vagy - pihegtem.
– Az életben soha nem éreztem még ilyet.
– Mert nagyon akartalak, ezt érezted, ezért volt neked is nagyon jó... Ugye, tudod?
– Persze, hogy tudom - pislogtam rá elnehezülő szemmel.
Szerettem volna elaludni mellette, úgy, hogy közben érezzem testét, beszívjam finom illatát. Ernyedten nyúltam el a keskeny kanapén, jóleső fáradtság árasztotta el egész testemet.
Vera azonban fölkelt mellőlem, s kisvártatva megint pezsgővel jött vissza.
– Sok lesz már - motyogtam, de azért fölhajtottam. El kellene búcsúzni, gondoltam, reggel ügyeletes vagyok. De ránéztem, és nem tudtam volna elmenni.
Lassan kinyílt az ajtó, Yvonne kukucskált be óvatosan, hogy jöhetnek-e.
Doisneaux fürgén követte. Egyszerűen nem értettem, hogyan tud még mindig ilyen friss és ruganyos lenni. Legalább annyit ivott, mint én, sőt, ő korábban kezdte, mert hamarabb érkezett, s ugyanannyit lehetett ágyban is temperamentumos fotós barátnőnkkel, mint én a szőke Verával.
Ők is ittak, és JacQues megint alaposan megnézte Vera meztelen testét.
– Gyerekek - mondta nagyot nyelve -, már jóval elmúlt éjfél...
– És..? - néztem rá naivan én balek. Már azt hittem, talán haza akar menni. Arra gondoltam, a világvégén lakik, így is hajnal lesz már, mire hazaér, s ki tudja, hogyan magyarázza ki az éjszakát a felesége és szigorú anyósa előtt.
De nem, Doisneaux virgoncabb volt, mint kora este.
– Arról volt szó, hogy cserélünk... Csinos, igazán szexis csaj ez az Yvonne, mégis tiltakoztam. Először is - s most ezen az őrült éjszakán is tudomásul kellett vennem - alapjában monogám alkat vagyok. Röhej, de így van... Olyan harmonikus volt szerelmi csatározásunk Verával, hogy nem vágytam másra, azt pedig, hogy netán négyen együtt műveljünk valami életemben sosemvoltat, nagyon is távol állt ízlésvilágomtól.
Mégsem én mondtam ki a döntő szót, hanem Yvonne:
– Ugyan, szó se lehet róla! - csattant fel. S mert meglehetősen ittas és szédült voltam, egy picit zokon vettem a tiltakozását. Megsértődtem, mert felcsattanása bántotta hiúságomat.
– Nem, mi nem cserélünk - mondtam rekedten. Most már egyértelmű volt, hogy Doisneaux, ez a salle cochon komolyan gondolja a váltást. Magamhoz húztam Verát.
– Ha nem, hát nem - vont vállat megkönnyebbülésemre JacQues, és az ölébe húzta Yvonne-t.
Mekkora csibész ez! - ámultam, bár nem lepett meg igazán, ismertem már egy ideje.
Átfogtam Vera vállát, lágyan hozzádőltem. Ismét ittunk egy keveset, s ólomsúlyok kezdték lehúzni szempillámat.
Yvonne apró kis sikongatásai ébresztettek fel. Nem is sikongott, inkább nyávogott, mint egy kiscica. Rájuk meredtem. Maradék szemérmüket is levetve, egymásba csúsztak a széken, Yvonne széttárt combokkal viháncolt Doisneaux ölében. És JacQues röhögött! Igen, szabályosan röhögött, mint aki jópofa csínyt követett el.
Kamaszos büszkeséggel röhögött. Az utcai lámpa fénye áttűzött a sötéten, s némileg megvilágította hullámzó testük vonalát Magam is meglepődtem, hogy e bizarr látványtól ismét feltámadok. Vera engedelmesen dőlt hozzám, selymes fanszőrzete közé keveredett az ujjam. Széttárta combjait, s matató kezemet megszorítva, középső ujjamat elhelyezte magában.
Meredező férfiasságom a másik pár felé mutatott.
– Gyere velem - hördültem föl, s hirtelen magamhoz húztam Verát a másik szobába. A széles, valóban szerelemre gyártott s tervezett ágyra döntöttem eszeveszetten, s mellé pattantam.
Vera zihálva megfogta a vállam, a hátamra fordított, s a következő pillanatban már a szájában volt a vesszőm. Őrjítő vadsággal harapdálta, már fájt a művelet, mégis jólesett. Aztán megfordult, és úgy feküdt rám, hogy széttárt combjai között az én szám, izzó nyelvem is ízlelhesse közben őrült gyönyörének égető lángjait.
Már majdnem a csúcsra értem, amikor hirtelen és váratlanul elmozdult rólam.
Visszafordult, hanyatt vetette magát az ágyon.
– Most gyere... gyere már! – De ez nem kérés, nem utasítás volt, hanem az utcára kihatoló veszett visítás. Belé hatoltam, csókolgattam a mellét, a nyakát, s olyan gyorsasággal élveztem el, mintha csak most kezdtük volna el ezt az őrült éjszakát.
Soha nem láttam többé.

fel