Prűdek és paráznák

8.
A macskaviadal génje

A párkapcsolatot nem ismerő fajok körében a női féltékenység nem létezik.
Mi értelme lenne egy hím miatt összeveszni? Az orangután nőstényei inkább az ennivalón civakodnak, annak legalább van valami értéke. Miután párosodtak valamelyik hímmel, az már húzhat is tovább, hajkurászhatja, akit csak akar. Mit érdekli az a nőstényeket? Ők csak a spermáját akarták, abból meg van rengeteg.
Csak háborúzzanak a hímek egymás között, gondolják az orangutánlányok.
Amelyik az összes többit legyőzi, annak a génjei a legjobbak, és jut belőle mindenkinek. A nőstény orangutánok borzalmas teljesítményt nyújtanának A nagy Ő című vetélkedőben vagy hasonlókban.
Ahol viszont létezik párkapcsolat, mint sok madárfaj és néhány emlős esetében, a nőstények veszettül versengenek egymással a hímekkel való hosszú távú kapcsolat lehetőségéért.
Láttam már elegáns nyoszolyólányokat, amint körömmel szántják egymás arcát, hogy elkapják a levegőben a menyasszonyi csokrot. A vicces házi videókat bemutató tévéműsorokban ugyanannyi menyasszonyi csokros bodicsek látható, mint ahány tökön rúgás. De mi a franc bajuk van ezeknek a hibbantaknak?
A Paraguayban élő ache indián törzs neve angolul fájdalmatjelent, és ez véletlenül illik is ezekre az emberekre. A gyermekeik egyharmada még tizenöt éves kora előtt meghal. Ha valaki az ache törzsben született, és van apja, akkor 20 százalék az esélye annak, hogy meghal. Ha nincs apja, akkor a halál esélye 45 százalék. Az apa hiánya háromszorosára növeli a betegség vagy alultápláltság következtében bekövetkező halál valószínűségét, és megduplázza annak esélyét, hogy a gyereket megölik, vagy eladják rabszolgának. Az antropológusok mindenféle homályos kifejezéseket eszeltek ki annak elkendőzésére, amit nyíltan kell kimondani: ha kevés az ennivaló, és kockán forog a gyerekek sorsa, az emberek szemetek.
De az ache törzs sincs rosszabb helyzetben, mint a többi közösség, amelynek tagjai ma is úgy élnek, mint egykor az őseink. A vadászó-gyűjtögető társadalmakban általában a gyerekek 20–65 százaléka meghal. Most már legalább tudod, honnan erednek a romantikus ügyekkel járó végletes érzések. Úgy tűnik, a szerelem élet vagy halál kérdése, mert valaha az is volt. Örököltük az ősi fájdalmakat.
A törzs olyan, akár a Titanic. Amikor a dolgok süllyedni kezdenek, a vagyon és a kiváltságok döntik el, ki hal meg és ki marad életben. Mindenki felfelé akar házasodni, mert a felső fedélzeteken vannak a mentőcsónakok.
Most azt képzeld el, hogy ahhoz a nemhez tartozol, amelyik a terhessége alatt úgy elnehezül, hogy futni sem tud; majd magatehetetlen, ordító újszülöttet hoz a világra, akinek a szagát messze földről meg lehet érezni. Ezt az utódot tizenöt éven át tömnöd kell fehérjével, mielőtt maga is szaporodóképes korba ér, és a teste több kalóriát használ el a méhe karbantartására, mint arra, hogy kifejlessze magán a vadászathoz szükséges izmokat. Mi lehet fontos számodra ebben a helyzetben? Egy hűséges vadászhoz-harcoshoz fűződő, élethosszig tartó kötelék, amely védelmet nyújt a közösségnek, és minden körülmények között gondoskodik a családodról. A közkeletű éle szerint a nő férfi nélkül olyan, mint a hal bicikli nélkül – de a halnak mégiscsak szüksége van biciklire. (Némelyik hal a halakat szereti, de a leszbikus szerelemmel később foglalkozunk.)
A nők apai hozzájárulást akarnak, ugyanannyira, amennyire a férfiak biztosítékot az apaságukra, és a nők ezért bizony alantas húzásokra is képesek. A szelekció mindig is erős nyomást jelentett a nők számára, hogy a gondoskodási szándékra utaló, vagy a vezetői hatalmat jósló jelek iránt érezzenek szexuális vonzalmat. Vezetők pedig csak korlátozott számban léteznek.
Az ache törzsben a tizenöt évesek már nem gyerekek. Viharedzett felnőttek, fegyverben járnak, gyereket hoznak a világra, és tisztában vannak vele, mi az, ami számít: a népszerűség, a hatalom, a párkapcsolat, a biztos apaság, az apai gondoskodás és a rokonok által nyújtott védelem a fenyegető erőszakkal szemben. Ez a hat feltétel biztosítja, hogy a gyerekeknek legyen mit enniük. Éhínség idején valakinek a gyereke kénytelen éhezni, ilyenkor a hatalom birtokosai csak úgy gondoskodhatnak arról, hogy ne az ő gyerekük koplaljon, ha pluszjavakat szereznek. Széles körű együttműködés nélkül azonban senki sem maradhat életben. Ez az a kapocs, amely társas érzelmeink nagy részére magyarázatot ad.
Mára persze a státus és az utódok száma közötti közvetlen összefüggés a feje tetejére állt. A Homo sapiens megcsinálta az ipari forradalmat, a fogamzásgátlókat, a mezőgazdasági tömegtermelést meg a védőoltásokat, és a szegények szaporodása sokkal gyorsabb lett, mint a gazdagoké. A mai vadászó-gyűjtögetők körében – és a pleisztocén kor majd kétmillió éve alatt, amikor a vágyaink kialakultak – a kiváltságosok több élő utódot produkáltak. Az érzelmeinket megteremtő környezeti dinamika azóta megváltozott, de az érzelmeink nem.
Nem is kell megvizsgálnunk a mai vadászó-gyűjtögetőket ahhoz, hogy bizonyítékot találjunk rá: őseinket a népszerűség tette boldoggá és fickóssá. Láthatjuk ezt az ipari forradalom előtti mezőgazdasági társadalmakban is. A 19. században Svédország falvaiban pontos nyilvántartást vezettek a születésekről, a házasságkötésekről, a gyermekek számáról, a foglalkozásokról, mintha csak modern hivatali rendszer állt volna rendelkezésükre. Bobbi S. Low antropológus írt egy könyvet Why Sex Matters: A Darwinian Look at Human Behavior (Miért fontos a szex: az emberi viselkedés a darwinizmus szemszögéből) címmel, és az általa rajzolt grafikon, amely a 19. századi svéd születési statisztikákat a vagyoni helyzettel hasonlítja össze, enyhén szólva is kijózanító.
A gazdagabb nők minden korcsoportban általában kétszer annyit szültek, mint ugyanannyi szegény nő. És ez még csak a termékenységre vonatkozó adat – olyan statisztikát nem tartalmaz, hogy a jobb táplálkozás miatt hányan élték túl a gyerekkort. Ráadásul a gazdagabbaknak több esélyük volt újraházasodni és újabb utódokat hozni a világra. Bobbi S. Low kimutatja, hogy minden nemzedékben a kevésbé törekvő, kevésbé sikeres, kevésbé szerencsés egyedek kevésbé voltak termékenyek, ezzel szemben az ambiciózus, sikeres és szerencsés embereknek több leszármazottjuk lett.
Annak ellenére, hogy svédországi falvak lakóiról beszélünk, akiknek élete sokkal kevésbé volt keserves, mint az ache törzs tagjaié, mégis minden nemzedékben azok a gének válogatódtak ki, amelyek a kapzsiságot, a státusra való törekvést, valamint a mohók és népszerűek iránti szexuális vonzalmat erősítették. Ez is magyarázza, miért nincs olyan tévés, aki Így élnek az ágrólszakadtak címmel készítene életstílussal foglalkozó magazinműsort.
A hatalomért folyó harc volt a kohó, amelyben a fajunk létrejött. Megrögzült társadalmi hierarchia működik az emberek között, és a társadalomban a legnagyobb hatalmú hímmel párosodó ősasszony gyermekei vannak a legnagyobb biztonságban.
Ezért akar a menyasszony valódi gyémánttal ékesített jegygyűrűt, nem hamisat, akkor is, ha ő maga nem képes megkülönböztetni egymástól a kettőt. A nő nem azért szereti a gyémántot, mert csillog. Akkor strasszal is beérné. A nő azért szereti a gyémántot, mert az jelképez valamit: a férfi ígéretét, hogy befektetésével hozzájárul majd a fészekrakáshoz is. Ha nem lenne drága, nem lenne befektetés.
Ez az oka annak, hogy a legtöbb nyoszolyólányról lepereg a feminista ideológia – nem győzhetők meg arról, hogy nincs szükségük férfira, aminthogy nincs az a kiművelt neocortex, amely el tudná magyarázni nekik, hogy az elhajított csokor csupán bugyuta szimbólum, és semmi értelme, hogy… hé, hogy ez a lökött lotyó mekkorát taszított rajtam…!

fel