Prűdek és paráznák
8.
A macskaviadal génje
A párkapcsolatot nem ismerő fajok körében a női féltékenység
nem létezik.
Mi értelme lenne egy hím miatt összeveszni? Az orangután nőstényei inkább az
ennivalón civakodnak, annak legalább van valami értéke. Miután párosodtak
valamelyik hímmel, az már húzhat is tovább, hajkurászhatja, akit csak akar. Mit
érdekli az a nőstényeket? Ők csak a spermáját akarták, abból meg van rengeteg.
Csak háborúzzanak a hímek egymás között, gondolják az orangutánlányok.
Amelyik az összes többit legyőzi, annak a génjei a legjobbak, és jut belőle
mindenkinek. A nőstény orangutánok borzalmas teljesítményt nyújtanának A nagy Ő
című vetélkedőben vagy hasonlókban.
Ahol viszont létezik párkapcsolat, mint sok madárfaj és néhány emlős esetében, a
nőstények veszettül versengenek egymással a hímekkel való hosszú távú kapcsolat
lehetőségéért.
Láttam már elegáns nyoszolyólányokat, amint körömmel szántják egymás arcát, hogy
elkapják a levegőben a menyasszonyi csokrot. A vicces házi videókat bemutató
tévéműsorokban ugyanannyi menyasszonyi csokros bodicsek látható, mint ahány
tökön rúgás. De mi a franc bajuk van ezeknek a hibbantaknak?
A Paraguayban élő ache indián törzs neve angolul fájdalmatjelent, és ez
véletlenül illik is ezekre az emberekre. A gyermekeik egyharmada még tizenöt
éves kora előtt meghal. Ha valaki az ache törzsben született, és van apja, akkor
20 százalék az esélye annak, hogy meghal. Ha nincs apja, akkor a halál esélye 45
százalék. Az apa hiánya háromszorosára növeli a betegség vagy alultápláltság
következtében bekövetkező halál valószínűségét, és megduplázza annak esélyét,
hogy a gyereket megölik, vagy eladják rabszolgának. Az antropológusok mindenféle
homályos kifejezéseket eszeltek ki annak elkendőzésére, amit nyíltan kell
kimondani: ha kevés az ennivaló, és kockán forog a gyerekek sorsa, az emberek
szemetek.
De az ache törzs sincs rosszabb helyzetben, mint a többi közösség, amelynek
tagjai ma is úgy élnek, mint egykor az őseink. A vadászó-gyűjtögető
társadalmakban általában a gyerekek 20–65 százaléka meghal. Most már legalább
tudod, honnan erednek a romantikus ügyekkel járó végletes érzések. Úgy tűnik, a
szerelem élet vagy halál kérdése, mert valaha az is volt. Örököltük az ősi
fájdalmakat.
A törzs olyan, akár a Titanic. Amikor a dolgok süllyedni kezdenek, a vagyon és a
kiváltságok döntik el, ki hal meg és ki marad életben. Mindenki felfelé akar
házasodni, mert a felső fedélzeteken vannak a mentőcsónakok.
Most azt képzeld el, hogy ahhoz a nemhez tartozol, amelyik a terhessége alatt
úgy elnehezül, hogy futni sem tud; majd magatehetetlen, ordító újszülöttet hoz a
világra, akinek a szagát messze földről meg lehet érezni. Ezt az utódot tizenöt
éven át tömnöd kell fehérjével, mielőtt maga is szaporodóképes korba ér, és a
teste több kalóriát használ el a méhe karbantartására, mint arra, hogy
kifejlessze magán a vadászathoz szükséges izmokat. Mi lehet fontos számodra
ebben a helyzetben? Egy hűséges vadászhoz-harcoshoz fűződő, élethosszig tartó
kötelék, amely védelmet nyújt a közösségnek, és minden körülmények között
gondoskodik a családodról. A közkeletű éle szerint a nő férfi nélkül olyan, mint
a hal bicikli nélkül – de a halnak mégiscsak szüksége van biciklire. (Némelyik
hal a halakat szereti, de a leszbikus szerelemmel később foglalkozunk.)
A nők apai hozzájárulást akarnak, ugyanannyira, amennyire a férfiak biztosítékot
az apaságukra, és a nők ezért bizony alantas húzásokra is képesek. A szelekció
mindig is erős nyomást jelentett a nők számára, hogy a gondoskodási szándékra
utaló, vagy a vezetői hatalmat jósló jelek iránt érezzenek szexuális vonzalmat.
Vezetők pedig csak korlátozott számban léteznek.
Az ache törzsben a tizenöt évesek már nem gyerekek. Viharedzett felnőttek,
fegyverben járnak, gyereket hoznak a világra, és tisztában vannak vele, mi az,
ami számít: a népszerűség, a hatalom, a párkapcsolat, a biztos apaság, az apai
gondoskodás és a rokonok által nyújtott védelem a fenyegető erőszakkal szemben.
Ez a hat feltétel biztosítja, hogy a gyerekeknek legyen mit enniük. Éhínség
idején valakinek a gyereke kénytelen éhezni, ilyenkor a hatalom birtokosai csak
úgy gondoskodhatnak arról, hogy ne az ő gyerekük koplaljon, ha pluszjavakat
szereznek. Széles körű együttműködés nélkül azonban senki sem maradhat életben.
Ez az a kapocs, amely társas érzelmeink nagy részére magyarázatot ad.
Mára persze a státus és az utódok száma közötti közvetlen összefüggés a feje
tetejére állt. A Homo sapiens megcsinálta az ipari forradalmat, a
fogamzásgátlókat, a mezőgazdasági tömegtermelést meg a védőoltásokat, és a
szegények szaporodása sokkal gyorsabb lett, mint a gazdagoké. A mai
vadászó-gyűjtögetők körében – és a pleisztocén kor majd kétmillió éve alatt,
amikor a vágyaink kialakultak – a kiváltságosok több élő utódot produkáltak. Az
érzelmeinket megteremtő környezeti dinamika azóta megváltozott, de az érzelmeink
nem.
Nem is kell megvizsgálnunk a mai vadászó-gyűjtögetőket ahhoz, hogy bizonyítékot
találjunk rá: őseinket a népszerűség tette boldoggá és fickóssá. Láthatjuk ezt
az ipari forradalom előtti mezőgazdasági társadalmakban is. A 19. században
Svédország falvaiban pontos nyilvántartást vezettek a születésekről, a
házasságkötésekről, a gyermekek számáról, a foglalkozásokról, mintha csak modern
hivatali rendszer állt volna rendelkezésükre. Bobbi S. Low antropológus írt egy
könyvet Why Sex Matters: A Darwinian Look at Human Behavior (Miért fontos a
szex: az emberi viselkedés a darwinizmus szemszögéből) címmel, és az általa
rajzolt grafikon, amely a 19. századi svéd születési statisztikákat a vagyoni
helyzettel hasonlítja össze, enyhén szólva is kijózanító.
A gazdagabb nők minden korcsoportban általában kétszer annyit szültek, mint
ugyanannyi szegény nő. És ez még csak a termékenységre vonatkozó adat – olyan
statisztikát nem tartalmaz, hogy a jobb táplálkozás miatt hányan élték túl a
gyerekkort. Ráadásul a gazdagabbaknak több esélyük volt újraházasodni és újabb
utódokat hozni a világra. Bobbi S. Low kimutatja, hogy minden nemzedékben a
kevésbé törekvő, kevésbé sikeres, kevésbé szerencsés egyedek kevésbé voltak
termékenyek, ezzel szemben az ambiciózus, sikeres és szerencsés embereknek több
leszármazottjuk lett.
Annak ellenére, hogy svédországi falvak lakóiról beszélünk, akiknek élete sokkal
kevésbé volt keserves, mint az ache törzs tagjaié, mégis minden nemzedékben azok
a gének válogatódtak ki, amelyek a kapzsiságot, a státusra való törekvést,
valamint a mohók és népszerűek iránti szexuális vonzalmat erősítették. Ez is
magyarázza, miért nincs olyan tévés, aki Így élnek az ágrólszakadtak címmel
készítene életstílussal foglalkozó magazinműsort.
A hatalomért folyó harc volt a kohó, amelyben a fajunk létrejött. Megrögzült
társadalmi hierarchia működik az emberek között, és a társadalomban a legnagyobb
hatalmú hímmel párosodó ősasszony gyermekei vannak a legnagyobb biztonságban.
Ezért akar a menyasszony valódi gyémánttal ékesített jegygyűrűt, nem hamisat,
akkor is, ha ő maga nem képes megkülönböztetni egymástól a kettőt. A nő nem
azért szereti a gyémántot, mert csillog. Akkor strasszal is beérné. A nő azért
szereti a gyémántot, mert az jelképez valamit: a férfi ígéretét, hogy
befektetésével hozzájárul majd a fészekrakáshoz is. Ha nem lenne drága, nem
lenne befektetés.
Ez az oka annak, hogy a legtöbb nyoszolyólányról lepereg a feminista ideológia –
nem győzhetők meg arról, hogy nincs szükségük férfira, aminthogy nincs az a
kiművelt neocortex, amely el tudná magyarázni nekik, hogy az elhajított csokor
csupán bugyuta szimbólum, és semmi értelme, hogy… hé, hogy ez a lökött lotyó
mekkorát taszított rajtam…!