Prűdek és paráznák

13.
Mitől vagy ennyire kanos?

Gondolj bele, milyen öngerjesztő folyamatba cselezték bele magukat őseink.
A hominidák nőstényei az egész éven át tartó szexuális fogékonyságot tartották előnyösnek, aminek eredményeként az egész éven át kanos hímek kerültek kedvezményezett helyzetbe. Ez fokozta a nyomást a rejtett ovulációval működő nőstényeken, hogy mégjobban érdeklődjenek a szex iránt, ez aztán öngerjesztő visszacsatolási hurkot hozott létre a szexuális kiválogatódásban, s ezzel kialakultak a Homo perverto nevű majomfaj gondjai és örömei.
Mivel a szex a hominidáknál inkább a kötődés erősítését szolgálta, mint a szaporodást, a szexualitás hangsúlyozottabb lett, mint az aktus. A legtöbb majom számára kicsi a különbség a flört és az előjáték között. Más majmok csak azért flörtölnek, hogy párosodjanak. Saját csajozási kísérleteim tapasztalatainak összesítése szerint az emberi flörtölés 999 ezreléke nem párosodással végződik.
A viselkedésünket tanulmányozó tudós csimpánz azt mondaná: „Micsoda pazarlás ez a sok incselkedés! Minek?”
Testünk alapos vizsgálata feltárná, hogy nagy termetű, csupasz majmok vagyunk, akik kizárólag túlméretezett erogén zónákból állnak. Fityegő fülcimpák, megvastagodott, kifordult ajkak, kényelmetlenül megduzzadt emlők, óriási péniszek, infantilis módon szőrtelen bőr.
„Hmm” – mondaná a tudós csimpánz.
A szőrös bőr a vakargatást szereti. A szőrtelen bőr a simogatást. A majmokon a csupasz bőr általában csak a nemi szervekre korlátozódik. Nem így a Homo perverto esetében. A bőrünk egész ivarérett korunk folyamán szőrtelen marad, mint a csecsemőké. Testünkön mindenfelé szexuális idegek vezetnek érzékeny területekhez, a comb belső oldalához, a térdhajlathoz, a lábujjakhoz, a mellbimbókhoz, a nyakhoz. Ez mind jó messze esik a nemi szervektől. A Homo sapiens valójában egyetlen óriási nemi szerv. Ha megnézel egy meztelen nőt, lényegében egy hatalmas csiklót látsz. A férfiak meg mind egy-egy hímtag – de a jó értelemben.
A tudós csimpánz azt mondaná erre: „Mennyi fölösleges szövet, és mind a szexualitás szolgálatában! Minek?”
Ha a hím csimpánz szexet akar, közszemlére teszi egyetlen szőrtelen testrészét. Ujjaival megpengeti, hogy mutassa a tartását. Ha választottja is feltárja egyetlen szőrtelen testrészét, hancúrozni kezdenek. A csókolózást rendszerint kihagyják.
Ha egy hím Homo sapiens akar szexet, sokkal nehezebb dolga van. Ha három méter távolságból büszkén felmutatja erekcióját, az a nőstény Homo sapiens esetén nem válik be. Az sem, ha egyből a szeméremajkaira veti rá magát. A Homo sapiens hímjének általában a nő nemi szervétől a lehető legnagyobb távolságban kell kezdenie. Szerencsére minden út a csiklóhoz vezet, mivel a nőstény Homo sapiens testének szinte minden porcikája a klitorisz meghosszabbítása. Az út a lány nyakától a vulvájához hetekig is eltarthat. (Abban a kollégiumban, ahová én jártam, hónapokig.) A hosszú, elnyújtott folyamatban, amelynek végén sikerül leadni egy kevés genetikai anyagot, rengeteg értékes kalória megy veszendőbe.
A tudós csimpánz így tanakodna: „Ennyi rengeteg udvarlás! Minek?”
Mindennapi viselkedésünk nagy része teljesen fölösleges. Működik bennünk a késztetés arra, hogy testünket felékesítsük, festményeket alkossunk, énekeljünk, tornyokat emeljünk – ezek egyike sem segít közvetlenül a gyermeknevelésben, a gyűjtögetésben, a vadászatban. A sok udvarlási tevékenység nyilvánvaló energiapazarlás. Nincs olyan állat, amely annyit beszél, simogat, mosolyog, flörtöl, olyan sokféle divatot, olyan bonyolult fétisrendszert fejlesztett ki, mint a Homo sapiens. Szoros második a bonobo nevű majomfaj, amely változatosság terén majdnem megközelít bennünket, de gyakoriságban túl is tesz rajtunk; genetikai szempontból egyébként – a csimpánzzal együtt – ez a faj hasonlít hozzánk a leginkább.
Ám még a bonobo sem romantikus. Mikor láttál legutóbb hím bonobót az imádott lány fája alatt gitározni? Az emberen kívül a többi majom nem fejlesztette ki a művészetet. Nem idealizálják a szexuális vágyat. Nem ismerik a szemérmet. Nem gördítenek akadályokat a szex elé mindenféle ruházkodással és hadműveleti előkészítéssel. Egyszerűen csak elintézik a dolgot.
A páviánok párzása nyolc másodpercig tart. A gorilláké és a csimpánzoké körülbelül tizenötig. Ha összeadjuk az előjátékot, magát a paráználkodást és a tetőpontot, az emberi szex átlagban százszor annyi ideig tart, mint a majmoké.
Az embertudósok, akik ezt a számítást végrehajtották, nem is adták hozzá az udvarlás és a közösülés utáni összebújás időtartamát. (Megjegyzés: valahol itt kell még egy bekezdés a tudósok gyakori cölibátusáról.)
Nem a te hibád, hogy ilyen szexmániás lettél. Szexmániás agy van a fejedben.
Az agykéreg elsődleges érzékelő és motoros területeinek rettentő nagy részét az ajak, a nyelv, a nemi szervek és a kéz foglalja el. És mindez abban az agyban, amelyben már úgyis dúl a verseny a területekért. Ezek a rendkívül érzékeny, az érintéseket fogadó és érzékelő területek azért fejlődtek ki, mert az előjáték fontosabbnak bizonyult, mint a filozófia. A kíváncsiságnál csak azt szeretjük jobban, ha megérintünk valakit, vagy bennünket érintenek meg. Bírom én a tudományt, semmi gond, de van, amire a tudásnál is jobban vágyom.
A termékeny korban lévő Homo sapiens nőstények közösüléseinek legalább a háromnegyed része a fogamzás nulla százalékos esélyével megy végbe, és az esetek fennmaradó egynegyedében is aránylag csekély a teherbe esés valószínűsége, az ösztrusz időszakában lévő nőkkel folytatott szexszel összehasonlítva.
Fajunk nőstényei teljesen egyediek abban a tekintetben, hogy szívesen párosodnak a terhesség alatt és a menopauza után, egészen idős korukig is.
„Mennyi rengeteg szex! Milyen óriási erogén zónák! Ez a sok fölösleges udvarlás! És ezek az előjátékra fenntartott, remek agyi területek! Minek?”
A család megóvása érdekében. A túlméretezett pénisz és emlő meg a tengernyi perverzió mind azért fejlődött ki, hogy a hímek is foglalkozzanak a gyerekekkel. A páviánszex elsődleges célja a gyerekcsinálás. Az emberi szex elsődleges célja a gyerekek felnevelése. Az emberi párkapcsolat annyira fontos volt a gyerekkori fejlődés szempontjából, hogy a szexualitásra való összpontosítás génjei a fejlődés során túltettek a következő éhínségre való energiatartalékolás génjein. A humán szex célja a szerelem gyakorlata.
Miért alakult ki ez a szövevényes szexualitás, ahelyett hogy egyszerűen csak az elkötelezett szülő állapotára való vágy fejlődött volna ki? Ennek oka a spermavetők és a petevédelmezők szaporodási érdekei közt fennálló, állandó feszültség. A mi fajunk számára a feszültség egyet jelent a szexszel.
Panaszkodunk, hogy a szex iránti megszállottság ma már a gyermekeinket veszélyezteti. Csakhogy a felnőttek szexuális megszállottsága éppen hogy a gyerekek miatt jött létre. A felnőttek rossz erkölcseiért a gyerekeket teszem felelőssé.
Amikor a vallási fundamentalisták elítélik az általuk „természetellenesnek” tekintett szexuális praktikákat, teljesen félreértik az egészet. Az emberi perverzióknak nem a szaporodás a célja, hanem a házasság fenntartása. A család megőrzésének legjobb módja a kreatív szexualitás gyakorlata.
Hát nincs más az életben, csak a szex? Minden napomnak csekély hányadát orgazmusra fordítom. De miért fektetek bele ennyi erőfeszítést? Hát nincs ezernyi más dolgom? Miért van mindenki ennyire belezavarodva a szexbe?
Több milliárd ősöd élt a Földön. Tudsz-e egyetlen olyan tényt mondani, amely kivétel nélkül mindegyikre alkalmazható? Nem mondhatod, hogy ők voltak a legéletképesebbek, mert sokan fiatalon meghaltak. Azt sem mondhatod, hogy mindannyian ismerték a szeretetet, vagy voltak gondolataik, szerveik vagy sejtmagjuk. Még csak azt sem mondhatod, hogy mindannyian tudatában voltak a létezésüknek.
Egyetlen olyan tény van, amely sokmilliárdnyi ősöd mindegyikére igaz, éspedig ez: mindannyian szaporodtak. Amelyiknek nem volt utódja, az senkinek sem vált az ősévé. A szaporodási versenyben minden nemzedékből csak a legjobbak győzhettek. Gondolj bele! Testünkben, agyunkban a leghatalmasabb hajtóerő minden elődünk koncentrált, lepárolt, kikristályosodott vágya, amely erősebb, mint bármi más, amit valaha fontosabbnak képzeltünk. Ez a szaporodásra sarkalló erő átjárja minden sejtünk legapróbb, mikroszkopikus részleteit, olyannyira, hogy minden emberi szükségletet joggal tekinthetnénk a szaporodás iránti vágyat szolgáló alszükségletnek. Ide sorolható minden szeretetéhségünk, ambíciónk, kötődési kényszerünk; a szép dolgok létrehozására ösztökélő késztetésünk, beszélgetésre való igényünk, csillapíthatatlan kíváncsiságunk, halálfélelmünk, a transzcendencia iránti vágyakozásunk, a közösségért vállalt halálra való készségünk, Isten iránti sóvárgásunk. Mindezek a tulajdonságok abban a mértékben fejlődtek ki bennünk, amennyiben génjeink reprodukálását szolgálták, vagy hőn szeretett, habár bosszantó rokonainkét.
Mármost ha mindenki ennyire kanos, akkor miért olyan nehéz összehozni egy randit? Nyugi, a biológus srác el fogja magyarázni.

fel