Prűdek és paráznák

15.
Mitől lett szexi a gyengédség?

Az a majom, amelyik elsőként megszólalt, talán alkut ajánlott. Oroszlánokkal, tigrisekkel versengő, vadászó-gyűjtögető majmok lévén az életünk függött a hitelektől, az adósságok törlesztésétől. Aki minél több gyereket akart fölnevelni, az akkor járt el a lehető leghelyesebben, ha biztos kapcsolatokat létesített a közösségen belül. A közösségért viselt felelősség a „szaporodásra való alkalmasság” látható jelévé, szexuális vonzóerővé vált. Így nevezik a biológusok azt a tulajdonságot vagy magatartást, amitől valamit szexinek érzünk. Ez azt jelenti, hogy ez a vonás döntő szerepet játszhat a párválasztásban. Mivel a hominidák egyre ügyesebben ismerték fel a csalást, a hamis önzetlenség génjei nem maradtak fenn olyan mértékben, mint az őszinte önzetlenség génjei. A hím hominidák például különlegessé, egyedivé váltak, amennyiben valóban vágyat éreztek arra, hogy gondoskodjanak az utódokról és a törzs öregjeiről. Akkor már jöhettek a válogatós nőstények.
A nőstényekben merőben véletlenül kialakulhatnak olyan gének, amelyek hatására gyakorlatilag bármilyen tulajdonság iránt vonzódást érezhetnek, legyen bár az hosszú farok, aszimmetrikus mancs, óriási pénisz, értelmi fogyatékosság vagy éppen lugasépítés – de ezek közül csak azok a tulajdonságok fizetődnek ki, amelyek több utód életben maradását mozdítják elő. Azok a nők, akik a megfelelő tulajdonságokhoz vonzódnak, többször örökítik tovább génállományukat, mint azok a nők, akik az utódok túlélését kevésbé szolgáló tulajdonságokhoz vonzódnak. A hülyeséghez való vonzódás génje a hominidákban hátrány volt az intelligenciához való vonzódás génjéhez képest, a fekete özvegy nőstényének vonzódása a hülyeséghez viszont a szaporodás szempontjából kifizetődik, mert a pókgének átörökítéséhez elengedhetetlenül szükséges, hogy a betépett apuka szex közben felfalásra kerüljön.
Hölgyeim, ne verjék fejüket a falba, ha esetleg egy ritka nagy barommal szűrték össze a levet. Biztos vagyok benne, hogy némelyik nőstény fekete özvegy is bokán rúgja magát mind a nyolc lábával, mert néhanap értelmes pókkal randizott. Elvégre nőstény; mindannyian tudjuk, hogy mit akar: megállapodni egy szexi, tökhülye, ízletes pók mellett, amelyik akkor sem lenne hajlandó gondoskodni az utódokról, ha az élete függne tőle – az asszonyka pedig gondoskodik arról, hogy ez szó szerint igaz legyen.
Az a cápa, legyen bár hím vagy nőstény, amelyik a párválasztás során az önzetlenséget és a szóképekhez való érzéket helyezi előtérbe, az utód életben maradása szempontjából ártalmas géneket választ, mert a cápa túléléséhez nincs életbevágóan nagy szükség altruizmusra, sem a szóképek iránti érzékre. Mivel a hominidák szaporodásához szükséges legnagyobb erény az együttműködésre és a kommunikációra való képesség, így azok a hominidák, akik altruizmusban és metaforákban erős párt választottak, több, életben maradt utódnak örvendhettek, mint azok a hominida hölgyek, akik párválasztásnál a hátuszony alapján döntöttek volna, vagy annak alapján, hogy milyen porhanyós a partner agyveleje, ha szex közben elmajszolják.

Őseink akkor ütötték meg az evolúciós sorsjáték főnyereményét, amikor úgy döntöttek, hogy az „elsődleges fitneszindikátor” – biológusul így mondják a szívdöglesztő személyiségvonást – nem az izomzat, nem a gyorsaság, nem a homlokeresz, nem is a vadság, hanem az értelem. Más fajok egyéb kritériumok szerint választanak párt, például színpompás farktollak, szagok, ízletesség vagy táncbemutató. A mi esetünkben azzal lehetett párt szerezni, hogy mi volt a mondanivalónk. Mivel a szaporodáshoz együttműködésre van szükségünk, ezért az lett az elsődleges bűverőnk, hogy ki mennyire felelősségteljesen viselkedik.
Amelyik testrész az evolúció folyamán gyorsan elkorcsosul, azért korcsosul el, mert nem segít a szexhez való hozzájutásban. Amelyik testrész az evolúció folyamán hamar megnő, azért nő meg, mert azzal segít a szexhez való hozzájutásban.
Amelyik testrész az evolúció során lassan változik, vagy változatlan marad, az csak az életben maradásban játszik szerepet.
Pont akkortájt, kétmillió évvel ezelőtt, amikor a Homo habilisból kifejlődött az erectus, azt lehetett megfigyelni, hogy a hímek nagy tépőfogai egyre kisebbekké válnak, a hímek és a nőstények testméreteinek különbsége egyre kevésbé hangsúlyos. Ez azt jelenti, hogy a hímek visszavettek a tettleges verekedésből, a nőstények pedig már nem kamatyoltak annyit szanaszét, viszont a párválasztásukban emelték az igényszintet. Ezzel egyidejűleg azt lehetett látni, hogy a hímeknek és a nőstényeknek egyre nagyobb az agyuk. Ez pedig azt jelenti, hogy a hímek és a nőstények a versengés egyre nagyobb részét szellemi szinten folytatták – bájjal, pletykával, poézissel, locsifecsivel. A barátság és az apai gondoskodásra való készség már nagyobb szerepet játszott a gyerekek fölnevelésében, mint a verekedési és párzási képességek, így a nők párválasztásában egyre nagyobb hangsúlyt kapott. Már nem az számított a párosodásban, hogy kit agyabugyáltál el, hanem az, hogy milyen okos vagy, hány barátod van, milyen szülő lehet belőled. Dumával cseleztük be magunkat egymás ágyába.
Igaz: a nőstény hominidák egy ideig a hímek agyaraiért bomlottak. De utóbb a társas érintkezéshez szükséges készségek révén több gyerek maradt életben, mint amennyi az agyarak révén, így azok a nőstények, akik a szellemes társalgásra gerjedtek, több gént örökítettek tovább, mint azok a nők, akik még mindig az agyaras pasiktól indultak be. Az agyarból csakhamar hátrány lett: fölöslegesen használta el a kalciumot. Az ellenfelet meg lehet harapni vele, de ha az agyar nem segít abban, hogy nőt szerezz magadnak, akkor mi értelme? Lehet, hogy a vadság agyarai közvetlenül is megküzdöttek a szellemes szavakkal, és azokat a hominidákat, akik agy helyett agyarral zárták le a vitát, nyersnek, durvának tartották; mondjuk ki: primitívnek.
Lehet, hogy az erőszakoskodókat kitiltották a szarvaspecsenyés lakomákról is. Az okosság és a gyengédség lett az a tulajdonság, amire gerjedtek a lányok. A Michigani Egyetem munkatársa, Barbara Smuts bebizonyította, hogy a túlzottan agresszív hím páviánokat elutasítják a nőstények, és a simulékonyabb viselkedésű hímeket választják helyettük. Lehet, hogy ha így megy tovább, a nőstények kegyeiért folytatott versengésben nem telik bele egymillió év, és a hím páviánok készségesen ki fogják nyitni az ajtót imádott pávicájuk előtt.

A férfiaknak és a nőknek teljesen más mellük, fenekük, hajuk, válluk és derekuk van, mert a hím- és nőnemű hominidák a másféle tulajdonságokhoz vonzódtak egymásban.
Csakhogy a férfiak és nők értelmi képességének hasonlósága azt jelenti, hogy – miután az intelligencia váltotta fel a testi erőnlétet az „elsődleges fitneszindikátor” szerepében – hím és nőstény őseink egyaránt az empátiát és az intelligenciát találták vonzónak egymásban. Ez öngerjesztő folyamatot indított el. Valakinek az intelligenciaszintjét csak akkor tudod felbecsülni, ha te magad is intelligens vagy. Ahogy a hominidák egyre ügyesebben láttak át a megtévesztésen, a színlelt nagyvonalúság nem vált be annyira, mint a valódi önzetlenség. A hominidák agya és szíve is a párválasztások hosszú során át nőtt egyre nagyobbra.
Adj hozzá százezer nemzedéket ehhez a szaporodási bajnoksághoz, és olyan fajt kapsz végeredményként, amilyen a miénk: egy barátságos, kreatív, beszédes, riválisai eszén túljáró, manipuláló, szándékait nem mindig ismerő, őszintén kedves fajt. A férfiak és a nők ezekért a tulajdonságokért keresik egymást párosodási céllal. A szex mentett meg bennünket, az tett ilyen remekbe szabott faj tagjaivá, amilyenek vagyunk.
Harminchét kultúrában élő tízezer embert kértek fel arra, hogy fontosság szerint rangsorolja potenciális párjának tizenhárom tulajdonságát. Sok nemi különbözőség végigvonult az összes kultúrán, és megerősítette azt, amit az evolúció elmélete alapján vártak. Egy dologban azonban mindkét nem egyformának bizonyult. A tizenhárom megnevezett tulajdonság közül a gyengédséget minden kultúrában mindkét nem az első három közé sorolta. Sőt a harminchét kultúrából harminckettőben a férfiak és a nők pontosan ugyanarra a helyre szavazták a gyengédséget.
Legemberibb tulajdonságainkat mind a másik nemnek köszönhetjük. Minden, ami a másik nemben ellenedre van, a saját nemed párválasztásai következtében alakult ilyenné. Nézd meg a másik nem legközelebbi tagjait. Testestől-lelkestől a te nemed teremtményei ők. Mindazért, amiben tehetséges vagy, nekik tartozol köszönettel, és minden szexért is, amit tőlük kaptál. Amikor Hamlet a fajunkról filozofált – „Mily nemes az értelme! Mily határtalanok tehetségei!”
(II.
felvonás, 2. szín, Arany János fordítása) –, nem is gondolta volna, hogy az emberi lényt százhúsz centis majmok hozták létre, párválasztási és szülői döntéseik révén. Mindig csak értelmes, empatikus Homo sapiens példányokkal szexelj.
Ez a fajod iránti kötelességed.

fel