Prűdek és paráznák

17.
Miért hízunk el?

Ne tépd magad miatta. Ez a főemlősök közös baja. A kisportolt orangután, ha ennivaló után kajtatva naphosszat lendül egyik fáról a másikra, alig 70 kilót nyom. A hím orangután heteken át nagyon jól elvan egyedül, a főemlősök kutatói úgy szokták leírni a fajt, hogy szinte a zen buddhizmust követi, a méltóság megtestesítője.
És akkor vegyük szemügyre Dinnyét. (A nevet a személyiségijogok védelme céljából megváltoztattam.) Dinnye az atlantai állatkertben élt, és ő volt a társaság lelke. Tetszetős képeket festett. Százötven szót tanult meg kézjelekből leolvasni és elmutogatni. Elbűvölt minden gyereket, akivel csak találkozott. Igazi szórakoztató volt, vérbeli showman. Játékos, akár egy kölyökkutya.
Kölyökkutyának persze eléggé túlméretezett volt. A testsúlya majdnem 230 kilóra rúgott. A vad orangutánok fel sem ismerték volna fajtársukat az elhízott Dinnyében. Rengeteget evett; a főemlősszakértők aggódni kezdtek, hogy az elhájasodástól levegőt se tud venni rendesen, és összeomlik a keringése. Fogyókúrára fogták.
Mármost, Dinnye nemcsak kövér volt, de dühös is. Emlékszel a legutóbbi fogyókúrádra? Hát akkor képzeld el, hogy azt a fogyókúrát valaki más kényszeríti rád, benned pedig nincs sem hiúság, sem illemtudás. Dinnye nem volt hajlandó festeni, felzabálta a zsírkrétát, a jelnyelven csak az ennivalóra utaló jeleket ismételgette, és ürüléket hajigált. Már nem ő volt az állatkert fő attrakciója.
Végül Dinnye megszervezte a szökését. Az ápolók pánikba estek. Egy kiéhezett, dühös, jól képzett orangután szabadon szaladgál! Dinnye könnyedén képes lett volna embert ölni, és bárhová fel tudott mászni. Azt sem tartották lehetetlennek, hogy járművet is tud vezetni. Benéztek az összes szekrénybe, átkutatták a környékbeli erdőt meg a háztetőket.
– Gondolkodj úgy, mint egy orangután! – kiáltoztak egymásnak az ápolók.
– Hova mennél, ha diétára fogott, falánk orangután lennél?
Dinnyét a konyhában találták meg, négy kézzel tömte a fejét a kétszáz literes hordóban tárolt majomtáppal.
Dinnyét el kellett kábítani, és meg kellett kötözni. Tömlővel lelocsolták. Kapálózott és ordított, ahogy visszavonszolták a játszóhelyére, narancsvörös lebernyegei nyikorogtak a kőpadlón. Ez nem a zen buddhista méltóság napja volt Dinnye számára.
Miért zúdítottam rád ezt a rémtörténetet? Azért, hogy megértessem veled az evolúciós biológia egyik alapelvét. A természetben kétféle táplálkozási stratégia van: az állatok vagy gyűjtögetők, vagy zabálok. Ez attól függ, hogy menynyire romlandó a táplálék.
Képzeld magad a szavannára. Pleisztocén cimboráiddal közösen most vadásztátok le Afrika utolsó rövid nyakú zsiráfját. Köveket hajigáltok a nyálcsorgatva köröző hiénák felé.
A párod egy nagy kosár bogyóval vár otthon. A jégkorszak nemcsak hogy évezredekre van, de sok ezer kilométerre is, úgyhogy az étel hűtéséről ne is álmodozz. A legyek viszont már gyűlnek.
Ha az étel hamar romlik, és ritkán, de akkor nagy mennyiségben érkezik, akkor az a leghelyesebb, ha jól telizabálod magad, Dinnye módjára. Mindig előfordulhat, hogy a jövő héten kitör az éhínség. Az evés mindennél fontosabb célja a háj felhalmozása. A legtöbb emlős szervezete úgy van megkonstruálva, hogy mindent megegyen, amihez csak hozzájut. De mi van akkor, ha mindent meg tud szerezni, amire csak szüksége van?
Az elhízás a civilizáció találmánya. Mi, amerikaiak azért vagyunk kövérek, mert baromi jól el tudjuk raktározni az ennivaló energiáját. Ha elzárnának bennünket minden élelmiszerforrástól, két hónap alatt fordulnánk fel, a szuperdagik három hónap alatt. Ezt nevezem raktározásnak.
Ha mókus lennél, tartalékolnál. A dió eláll. Miért spájzolnád az energiát a bőröd alatt, amikor a fa odvában is tartalékolhatod? Ha beáll a tél, a mókusok az elrejtett magvak több, mint 80 százalékát felhasználják. Éhínség, ugyan! A mókusok értenek a befektetéshez. A karcsú, fürge, kisportolt, szorgos mókusok szolgáltatják az evolúciós biológus számára a gyűjtögető, felhalmozó életmód iskolapéldáját.
Minden elismerésem az övék. Egyszer, amikor lelőttem, megnyúztam, megsütöttem és megettem egyet, elképedtem, hogy ez a helyes kis fickó milyen tömör és izmos volt. Sehol egy gramm zsírt nem találtam rajta.
Két mókustól már teljesen jól is laktam. Megettem hármat.
De ha esetleg te lennél a természet takarékosságának védőszentje, a civilizáció akkor is képes lenne megrontani, hiszen a genetikailag mértéktartásra programozott állatok is bűnbe esnek.
A Grand Canyon. Vén, akár a föld. A titánok katedrálisa és a kamikaze mókusok hazája.
Valahányszor megálltam ott falatozni, körülvettek. Bandákba verődött, elhízott, tokás, nyálcsorgató mókusok nyüzsögtek mindenütt. És ezek nem kéregetnek ám. Ezek rámennek a hamburgeredre, épp amikor beleharapnál. Bemásznak a hátizsákodba, amikor ott lóg a hátadon. Nem hiszem, hogy a turizmus történetében bárki bárhol bármikor megszívlelte volna a „ne etessük az állatokat!” feliratú táblák intelmét. Ezek a mókusok nemzedékek óta csokoládén és szendvicsen élnek, a diót akkor se ismernék meg, ha hozzájuk vágnád; onnan tudom, hogy jó néhányat hozzájuk vágtam. A nyomaimat követve ügyet sem vetettek a dióra, csak az M&M csokigolyókra hajtottak. Figyeltem az egyiket, ahogy elkacsázott egy darabka sült krumplival, és… hát… egyáltalán nem volt bájos látvány. Nincs lehangolóbb, mint amikor egy dagadt mókus rabolja ki az embert.
A Grand Canyonnak azon a vadregényes szakaszán a barátaim és én képviseltük az emberiségnek azon részét, amelyik nem németül beszél, és nem űrhajóskaját eszik tubusból. Ezenkívül csak mi voltunk testesek, elfúló lélegzetűek, csak mi álltunk meg ötszáz méterenként bekapni egy-egy hamburgert. Az jutott eszembe: vajon ezek a fürge járású überturisták észrevették-e, hogy itt még a mókusok is amerikainak néznek ki?
Azért hízunk el, mert a zabálok genetikailag úgy vannak beállítva, hogy többet egyenek, mint amennyire szükségük van. Helyezz egy zabálót olyan környezetbe, ahol az ennivalókészlet kimeríthetetlen, és a megszerzéséhez nem kell erőfeszítés – el fog hízni. Természetellenes étrendünk még a Grand Canyon genetikailag tartalékolásra beállított mókusait is képes volt elcsábítani!
Ha legközelebb elszégyelled magad evészeti túlkapásaid miatt, gondolj Dinnyére. Befaltál egy egész zacskó chipset, ám ez nem tűnik majd annyira súlyos kihágásnak, ha eszedbe jut Dinnye és a kétszáz literes hordó.
De még mielőtt elkeseredésedben betörnél a cukrászdába, nézd meg a hurkákat a derekadon, és köszönd meg nekik az emberiség fejlődését! Mint a következő fejezetben látni fogjuk, nagy fenekünk nélkül az agyunk sem nőhetett volna ekkorára. A fölös háj nagyon jól jött, amikor úszni kellett.

fel