Prűdek és paráznák

Sportingbet Regisztracios Bonusz

19.
Miért tetszik jobban Spielberg,
mint T. S. Eliot?

Az evolúciós biológia rendelkezik a szappanoperák minden hatáselemével.
Szerelem és szex! Erőszak és együttérzés! Csapatmunka és összeesküvés! Házasság és hűtlenség! Gyereknevelés és üldözések! Hűség és árulás! És: család, család, család! Bedobhatunk még egy pofonpárbajt is a házasságtörő asszonyok között. Nem számít, mekkora erővel igyekeznek a tudományos stréberek unalmassá tenni ezt a területet, az egész tele van élettel, mozgással: a Maxim, a Cosmopolitan, a Seventeen címlapjára való. Egyenesbe kell jönnünk vele, mielőtt Jerry Springer ráteszi a kezét.
Azért rezonálunk ösztönösen a szappanoperákra, mert ősi drámáinkat elevenítik meg. Azért érezzük ezt bűnös élvezetnek, mert neocortexünk, vagyis az agyunk legfiatalabb része elárulja nekünk, hogy a szappanoperák forgatókönyvírói cinikusan nyomogatják rajtunk a pleisztocén korból itt maradt gombokat, amelyek működtetnek bennünket. Szinte hallani, ahogy megbeszélik a sztori következő részleteit:
– Rebecca feküdjön le a húga férjével, a húgával úgyis perben áll az örökség miatt, aztán a húga kapja rajta őket, és az epizód ott ér véget, hogy a két nővér tekintete találkozik. Ezt a fonalat majd öt epizóddal később fogjuk újra fölvenni.
Most viszont vissza kell térnünk Alexandrához, aki beleszeret elrablójába…
Magas művészet, a nyavalyát! Ez a trágya magától, automatikusan drámai.
Azt hiszem, először Arisztotelész írta le a poétikáról szóló tanulmányában: „A hülyeség mindig drámai.”
Mondjuk, egy kicsit átfogalmaztam, de érted, mire gondolok.
Az agyad tehet róla. Vagyis inkább a három agyad mindegyike tehet róla.
Miért nem képesek kibékülni egymással?
Megvan benned az ősi hüllőagy, a hipotalamusz: ez szabályozza a táplálkozást, az agressziót, a menekülést, a csoportalkotást, a párosodást.
Megvan ezenkívül az emlősök limbikus rendszere, ez felel az olyan funkciókért, mint a remény, a szorongás, a szeretet, a düh, továbbá a kommunikáció, a babusgatás – szóval az ilyen csajos dolgokért.
És akkor itt van még ez a szerencsétlen neocortex, amelynek dolga a filozofálás, a biológiai könyvek írása, meg az ügyeskedés, hogy összehangolja a másik két agyat.
Az evolúció legutóbbi háromszázmillió évében három agyunkat csak átabotában sikerült összebuherálni, így aztán még soha, egyszer sem jutottak egyetértésre semmiben.
Amikor Freud kidolgozta a felettes én, a reális én és az ösztön-én fogalmát; amikor Platón kitalálta a kétfogatú kocsit az ideák felé törekvő meg az érzéki világhoz húzó lóval, a bakon a kocsissal, az ésszel; amikor a katolikus egyház előjött az Atya, a Fiú és a Szentlélek hármasságával; amikor Clive Matson, az írástanár megkülönböztette a bennünk élő Szerzőt, Szerkesztőt és Vásott gyereket; vagy amikor a rajzfilmekben a figura egyik vállán egy ördög ül, a másikon egy angyal, és középütt a fej mindkettőre hallgat – ezek az elképzelések mind a trehány evolúciós tervezésből fakadó belső konfliktusainkat világítják meg. Így aztán most egy komplett triumvirátus tagjai balhéznak egymással a koponyánkban. Embernek lenni azt jelenti: ambivalensnek lenni. Gyíkoktól sosem fogod azt látni, hogy tépelődnek, kibe harapjanak bele, vagy kivel párosodjanak. Ámbár igaz, ami igaz; volt néhány randim olyanokkal, akik egyszerre csinálták a kettőt.
Idegélettannal foglalkozó összes barátom azt állítja, hogy a kollégájuk, Paul MacLean által felállított hármasagy-elmélet leegyszerűsítés. Való igaz, mondják, hogy az evolúció abból dolgozik, ami van, de képes módosítani az alkotóelemeket. Agyunk hüllői részét használjuk például akkor, ha színeket látunk, holott a hüllők nem látják olyan pontosan a színeket, ahogy a főemlősök. Az agy ősi részei módosulnak az új szükségletek szerint, ahogy a kéz is módosult, amikor már nem a fákon való kapaszkodásra használtuk a dzsungelben, hanem eszközhasználatra a szavannán.
És mégis: a kutyám riadalma, öröme, dühe, bánata azonnal felismerhető az agyam emlősi része számára, amely ösztönösen azonosítja ezeket az érzelmeket. Nem azért kötődöm a kutyámhoz, mert érdekes tudományos vitákat folytatunk egymással. Azért kötődöm hozzá, mert vannak közös agyi területeink.
Mindannyiunk számára a kötődés alapja az, hogy mi közös bennünk. Az evolúció a testemet úgy módosította, hogy nem tudom megnyalogatni a nemi szervemet. Van azonban az agyamnak olyan része, amely észleli ennek előnyeit.
De miért szórakozunk olyasmin, amiről tudjuk, hogy hülyeség? Vizsgáljuk meg a távirányítós kapcsolgatást a neurobiológia fogalmai szerint. A hirdetők jól tudják, hogy az ősi hüllőagy, a hipotalamusz utasításai sokkal erősebb kényszerítő erővel rendelkeznek, mint az emlősagy, vagyis a limbikus rendszer, és még az is sokkal erősebb parancsot ad, mint a legutóbb kifejlődött neocortex.
Képzeld el, hogy hirdető vagy. Kifizettél egy perc sugárzási időt, hogy nem tervezett vásárlásra beszéld rá az embereket. Mire akarsz hatni elsősorban? A) a hatalom és a szex iránti vonzódásukra; B) az érzelmi kötődések iránti vágyukra, vagy C) észérvekkel győznéd meg őket?
A tévécsatornák vezetői, a hollywoodi filmmogulok, a rocksztárok menedzserei – mind-mind fel akarják kelteni a figyelmedet. A tömeg figyelmének megragadásáért folyó harcban csak azok maradhatnak életben, akik a hipotalamuszt veszik célba.
Azt hiszem, a maga módján Kant is képes erős hatást kiváltani. De nem anynyira erősét, mint amilyet Jerry Springer, amikor a műsorában olyanokat mutat be, akik pénzért lefekszenek a nevelőapjukkal. A Kant-féle kategorikus imperatívusszal majd később foglalkozom. De előbb még ki akarom skubizni, hogy képzelik má azok a csajszik eztet.
Az evolúciós pszichológia arra tanít, hogy azok a dolgok, amelyeket sekélyesnek gondolunk, valójában a legmélyebben emberi vonásaink: a bujaság, a hatalom iránti vágy, a hiúság, az irigység, a kapzsiság, a gyilkos düh; csakúgy, mint azok, amelyeket a legmélyebbnek, legtöbbet jelentőnek érzünk, mint például a gyermekeink szeretete, a barátainkhoz való hűség, a tisztességes ügyletből fakadó öröm, az igazságra való törekvés, a közösségi érzés, az idősek tisztelete, a közös eszmények megvalósításában való együttműködés.
Ha ez színpadiasnak hangzik, akkor is benne van a génjeinkben. Ha zsigerből reagálsz, azért teszed, mert beléd van programozva a zsigeri reakció. Ha egy leküzdhetetlennek látszó akadály fölött aratott győzelem lelkesedéssel tölt el, ez azért van, mert az őseid újra meg újra arra szövetkeztek, hogy felülkerekedjenek a leküzdhetetlennek látszó akadályokon. Azok, akik nem tudtak élni a lehetőségeikkel, nem adták tovább a génjeiket.
Izgalmasnak találod, ha valaki hajszál híján megmenekül? Hát az üldözést, amelyben az üldözött végül egérutat nyer? Mit szólsz ahhoz, ha valaki hosszú utazás után végre hazatér? És ahhoz, ha az elrabolt gyermek hősies erőfeszítések árán végül hazajut? Kivált-e belőled valamilyen reakciót a jóképű idegen, aki elszereti a feleséget? És hogy tetszik az, amikor a falu elnyomott népe összefog, és legyőzi a gonosz zsarnokot? Hát az, amikor a szerelmeseket elszakítja egymástól a háború vihara? Nézz meg egy filmkatalógust. Mind benne van.
Lehetséges, hogy a gyerekek is hatáselemmé válnak? Mindegy, hogy Dickensről vagy egy tévésorozatról van szó. Ha pláne árva gyereket vetnek be, már sírok, mint egy vénasszony. Amikor valamelyik szereplő bántja azt az árvát, ölni tudnék. Tudom, hogy manipuláció, tudom, hogy primitív. De nem érdekel. Látni akarom, hogy az a csirkefogó megkapja, ami jár neki, és az árva gyerek otthonra talál.
A francba! Amikor leírtam, hogy „otthonra talál”, elhomályosodott a látásom. Várj egy kicsit, amíg megtörlöm a szememet.
Több millió év van már ilyenekkel megrakodva a hátunk mögött. Testedet, agyadat ezek dinamikája formálta. Limbikus rendszerünk már rég démonizálta az ellenséges törzset, mire a neocortexünk felfogott volna egy ideülő idézetet Martin Luther Kingtől. A düh ősi és egyszerű dolog. A családhoz nem tartozók iránti empátia új keletű és nehéz, de látványos sikerünknek mégis ez a titka.
Azt hiszem, E. E. Cummingsnak és a többi, a tömegek által kevéssé ismert költőnek is megvan a maguk helye. Semmi kétség, a költészet be van drótozva az agyunkba. Az írástudatlan törzsek körében a kultúra terjesztésének legősibb módja az élőbeszéd zenei célú felhasználása volt.
Ha T. S. Eliot ugyanúgy szólítaná meg a génjeidet, ahogy a televíziós túlélőshow, akkor nem lenne szükség kötelező olvasmányként előírni az olvasását a tizenegyedik osztályban. Ha a mű a génjeidhez beszél, önszántadból mégy el megnézni. Akár tíz dollárt is fizetsz azért, hogy megtapasztald. Ha Spielberg üldözési jelenetet rendez, újraélheted a ragadozók és a zsákmányállatok évmilliókon át tartó viszonyát, amely létrehozta endokrin rendszeredet. Azért lehetsz itt egyáltalán, mert őseid győztesként kerültek ki az üldözési jelenetekből. Spielberg az évszázad legsikeresebb szórakoztatója, mert tudja, hogyan ébressze fel azt, ami egyetemesen emberi. Még sohasem találkoztam olyan emberrel, aki ostorozza a popkultúrát, és több időt tölt múzeumban, mint moziban.
Mi, a kulturális elit tagjai természetesen kifinomult ízléssel rendelkezünk a filmdráma területén. Ezért is tetszik nekünk A burzsoázia diszkrét bája. De az sem véletlen, hogy a Titanicnak még Szingapúrban is sikere van.
Szeretjük hangoztatni, hogy a művészi ízlés szubjektív. Más embereknek más sztori tetszik. A művész azonban az emberi lét egyetemes tapasztalataira épít.
Hát akkor, biológiai szempontból, mi az egyetemes emberi tapasztalat? Melyek azok a viselkedésformák, amelyekben a bolygón élő minden ember osztozik, kivétel nélkül?
A feltétlen reflexek.
Mi az a nyolc feltétlen reflex, amely az emberi kommunikációban megkülönböztethető? Mi a tömegszórakoztatás nyolc alapműfaja? Rá van írva valamire, ami fölött nincs hatalmad. Az arcodra.



Ősi érzelem
Arckifejezés
Önkéntelen hang
Szórakoztató műfaj
Öröm Mosoly Nevetés Vígjáték
Bánat Legörbülő száj Sírás Tragédia
Meglepetés Tágra nyílt szem Felhördülés Krimi
Viszolygás Fintor Öklendezés Horror
Félelem Felvont szemöldök Sikoly Kísértethistória
Düh Homlokráncolás Morgás Bosszú-fantasy
Szeretet Olvatag tekintet Sóhaj Szerelmi történet Félelemmel
vegyes tisztelet Leesett áll „Óóó…” Mágikus-vallásos mű

fel