Prűdek és paráznák
Sportingbet Regisztracios Bonusz
19.
Miért tetszik jobban Spielberg,
mint T. S. Eliot?
Az evolúciós biológia rendelkezik a szappanoperák minden hatáselemével.
Szerelem és szex! Erőszak és együttérzés! Csapatmunka és összeesküvés! Házasság
és hűtlenség! Gyereknevelés és üldözések! Hűség és árulás! És: család,
család, család! Bedobhatunk még egy pofonpárbajt is a házasságtörő asszonyok
között. Nem számít, mekkora erővel igyekeznek a tudományos stréberek unalmassá
tenni ezt a területet, az egész tele van élettel, mozgással: a Maxim, a
Cosmopolitan, a Seventeen címlapjára való. Egyenesbe kell jönnünk vele, mielőtt
Jerry Springer ráteszi a kezét.
Azért rezonálunk ösztönösen a szappanoperákra, mert ősi drámáinkat elevenítik
meg. Azért érezzük ezt bűnös élvezetnek, mert neocortexünk, vagyis az
agyunk legfiatalabb része elárulja nekünk, hogy a szappanoperák forgatókönyvírói
cinikusan nyomogatják rajtunk a pleisztocén korból itt maradt gombokat, amelyek
működtetnek bennünket. Szinte hallani, ahogy megbeszélik a
sztori következő részleteit:
– Rebecca feküdjön le a húga férjével, a húgával úgyis perben áll az örökség
miatt, aztán a húga kapja rajta őket, és az epizód ott ér véget, hogy a két
nővér
tekintete találkozik. Ezt a fonalat majd öt epizóddal később fogjuk újra
fölvenni.
Most viszont vissza kell térnünk Alexandrához, aki beleszeret elrablójába…
Magas művészet, a nyavalyát! Ez a trágya magától, automatikusan drámai.
Azt hiszem, először Arisztotelész írta le a poétikáról szóló tanulmányában: „A
hülyeség mindig drámai.”
Mondjuk, egy kicsit átfogalmaztam, de érted, mire gondolok.
Az agyad tehet róla. Vagyis inkább a három agyad mindegyike tehet róla.
Miért nem képesek kibékülni egymással?
Megvan benned az ősi hüllőagy, a hipotalamusz: ez szabályozza a táplálkozást, az
agressziót, a menekülést, a csoportalkotást, a párosodást.
Megvan ezenkívül az emlősök limbikus rendszere, ez felel az olyan funkciókért,
mint a remény, a szorongás, a szeretet, a düh, továbbá a kommunikáció, a
babusgatás – szóval az ilyen csajos dolgokért.
És akkor itt van még ez a szerencsétlen neocortex, amelynek dolga a filozofálás,
a biológiai könyvek írása, meg az ügyeskedés, hogy összehangolja a másik
két agyat.
Az evolúció legutóbbi háromszázmillió évében három agyunkat csak átabotában
sikerült összebuherálni, így aztán még soha, egyszer sem jutottak egyetértésre
semmiben.
Amikor Freud kidolgozta a felettes én, a reális én és az ösztön-én fogalmát;
amikor Platón kitalálta a kétfogatú kocsit az ideák felé törekvő meg az érzéki
világhoz húzó lóval, a bakon a kocsissal, az ésszel; amikor a katolikus egyház
előjött az Atya, a Fiú és a Szentlélek hármasságával; amikor Clive Matson, az
írástanár megkülönböztette a bennünk élő Szerzőt, Szerkesztőt és Vásott
gyereket; vagy amikor a rajzfilmekben a figura egyik vállán egy ördög ül, a
másikon egy
angyal, és középütt a fej mindkettőre hallgat – ezek az elképzelések mind a
trehány evolúciós tervezésből fakadó belső konfliktusainkat világítják meg. Így
aztán most egy komplett triumvirátus tagjai balhéznak egymással a koponyánkban.
Embernek lenni azt jelenti: ambivalensnek lenni. Gyíkoktól sosem fogod
azt látni, hogy tépelődnek, kibe harapjanak bele, vagy kivel párosodjanak. Ámbár
igaz, ami igaz; volt néhány randim olyanokkal, akik egyszerre csinálták a
kettőt.
Idegélettannal foglalkozó összes barátom azt állítja, hogy a kollégájuk, Paul
MacLean által felállított hármasagy-elmélet leegyszerűsítés. Való igaz, mondják,
hogy az evolúció abból dolgozik, ami van, de képes módosítani az alkotóelemeket.
Agyunk hüllői részét használjuk például akkor, ha színeket látunk,
holott a hüllők nem látják olyan pontosan a színeket, ahogy a főemlősök. Az
agy ősi részei módosulnak az új szükségletek szerint, ahogy a kéz is módosult,
amikor már nem a fákon való kapaszkodásra használtuk a dzsungelben, hanem
eszközhasználatra a szavannán.
És mégis: a kutyám riadalma, öröme, dühe, bánata azonnal felismerhető az
agyam emlősi része számára, amely ösztönösen azonosítja ezeket az érzelmeket.
Nem azért kötődöm a kutyámhoz, mert érdekes tudományos vitákat folytatunk
egymással. Azért kötődöm hozzá, mert vannak közös agyi területeink.
Mindannyiunk számára a kötődés alapja az, hogy mi közös bennünk. Az evolúció a
testemet úgy módosította, hogy nem tudom megnyalogatni a nemi szervemet. Van
azonban az agyamnak olyan része, amely észleli ennek előnyeit.
De miért szórakozunk olyasmin, amiről tudjuk, hogy hülyeség? Vizsgáljuk
meg a távirányítós kapcsolgatást a neurobiológia fogalmai szerint. A hirdetők
jól tudják, hogy az ősi hüllőagy, a hipotalamusz utasításai sokkal erősebb
kényszerítő erővel rendelkeznek, mint az emlősagy, vagyis a limbikus rendszer,
és
még az is sokkal erősebb parancsot ad, mint a legutóbb kifejlődött neocortex.
Képzeld el, hogy hirdető vagy. Kifizettél egy perc sugárzási időt, hogy nem
tervezett vásárlásra beszéld rá az embereket. Mire akarsz hatni elsősorban? A) a
hatalom és a szex iránti vonzódásukra; B) az érzelmi kötődések iránti vágyukra,
vagy C) észérvekkel győznéd meg őket?
A tévécsatornák vezetői, a hollywoodi filmmogulok, a rocksztárok menedzserei –
mind-mind fel akarják kelteni a figyelmedet. A tömeg figyelmének
megragadásáért folyó harcban csak azok maradhatnak életben, akik a hipotalamuszt
veszik célba.
Azt hiszem, a maga módján Kant is képes erős hatást kiváltani. De nem anynyira
erősét, mint amilyet Jerry Springer, amikor a műsorában olyanokat mutat
be, akik pénzért lefekszenek a nevelőapjukkal. A Kant-féle kategorikus
imperatívusszal majd később foglalkozom. De előbb még ki akarom skubizni, hogy
képzelik má azok a csajszik eztet.
Az evolúciós pszichológia arra tanít, hogy azok a dolgok, amelyeket sekélyesnek
gondolunk, valójában a legmélyebben emberi vonásaink: a bujaság, a
hatalom iránti vágy, a hiúság, az irigység, a kapzsiság, a gyilkos düh; csakúgy,
mint azok, amelyeket a legmélyebbnek, legtöbbet jelentőnek érzünk, mint például
a gyermekeink szeretete, a barátainkhoz való hűség, a tisztességes ügyletből
fakadó öröm, az igazságra való törekvés, a közösségi érzés, az idősek
tisztelete, a közös eszmények megvalósításában való együttműködés.
Ha ez színpadiasnak hangzik, akkor is benne van a génjeinkben. Ha zsigerből
reagálsz, azért teszed, mert beléd van programozva a zsigeri reakció. Ha
egy leküzdhetetlennek látszó akadály fölött aratott győzelem lelkesedéssel tölt
el, ez azért van, mert az őseid újra meg újra arra szövetkeztek, hogy
felülkerekedjenek a leküzdhetetlennek látszó akadályokon. Azok, akik nem tudtak
élni a
lehetőségeikkel, nem adták tovább a génjeiket.
Izgalmasnak találod, ha valaki hajszál híján megmenekül? Hát az üldözést,
amelyben az üldözött végül egérutat nyer? Mit szólsz ahhoz, ha valaki hosszú
utazás után végre hazatér? És ahhoz, ha az elrabolt gyermek hősies erőfeszítések
árán végül hazajut? Kivált-e belőled valamilyen reakciót a jóképű idegen,
aki elszereti a feleséget? És hogy tetszik az, amikor a falu elnyomott népe
összefog, és legyőzi a gonosz zsarnokot? Hát az, amikor a szerelmeseket
elszakítja
egymástól a háború vihara? Nézz meg egy filmkatalógust. Mind benne van.
Lehetséges, hogy a gyerekek is hatáselemmé válnak? Mindegy, hogy Dickensről vagy
egy tévésorozatról van szó. Ha pláne árva gyereket vetnek be,
már sírok, mint egy vénasszony. Amikor valamelyik szereplő bántja azt az árvát,
ölni tudnék. Tudom, hogy manipuláció, tudom, hogy primitív. De nem érdekel.
Látni akarom, hogy az a csirkefogó megkapja, ami jár neki, és az árva
gyerek otthonra talál.
A francba! Amikor leírtam, hogy „otthonra talál”, elhomályosodott a látásom.
Várj egy kicsit, amíg megtörlöm a szememet.
Több millió év van már ilyenekkel megrakodva a hátunk mögött. Testedet,
agyadat ezek dinamikája formálta. Limbikus rendszerünk már rég démonizálta
az ellenséges törzset, mire a neocortexünk felfogott volna egy ideülő idézetet
Martin Luther Kingtől. A düh ősi és egyszerű dolog. A családhoz nem tartozók
iránti empátia új keletű és nehéz, de látványos sikerünknek mégis ez a titka.
Azt hiszem, E. E. Cummingsnak és a többi, a tömegek által kevéssé ismert
költőnek is megvan a maguk helye. Semmi kétség, a költészet be van drótozva
az agyunkba. Az írástudatlan törzsek körében a kultúra terjesztésének legősibb
módja az élőbeszéd zenei célú felhasználása volt.
Ha T. S. Eliot ugyanúgy szólítaná meg a génjeidet, ahogy a televíziós
túlélőshow, akkor nem lenne szükség kötelező olvasmányként előírni az olvasását
a
tizenegyedik osztályban. Ha a mű a génjeidhez beszél, önszántadból mégy el
megnézni. Akár tíz dollárt is fizetsz azért, hogy megtapasztald. Ha Spielberg
üldözési jelenetet rendez, újraélheted a ragadozók és a zsákmányállatok
évmilliókon át tartó viszonyát, amely létrehozta endokrin rendszeredet. Azért
lehetsz itt
egyáltalán, mert őseid győztesként kerültek ki az üldözési jelenetekből.
Spielberg az évszázad legsikeresebb szórakoztatója, mert tudja, hogyan ébressze
fel
azt, ami egyetemesen emberi. Még sohasem találkoztam olyan emberrel, aki
ostorozza a popkultúrát, és több időt tölt múzeumban, mint moziban.
Mi, a kulturális elit tagjai természetesen kifinomult ízléssel rendelkezünk a
filmdráma területén. Ezért is tetszik nekünk A burzsoázia diszkrét bája. De az
sem
véletlen, hogy a Titanicnak még Szingapúrban is sikere van.
Szeretjük hangoztatni, hogy a művészi ízlés szubjektív. Más embereknek más
sztori tetszik. A művész azonban az emberi lét egyetemes tapasztalataira épít.
Hát akkor, biológiai szempontból, mi az egyetemes emberi tapasztalat? Melyek
azok a viselkedésformák, amelyekben a bolygón élő minden ember osztozik, kivétel
nélkül?
A feltétlen reflexek.
Mi az a nyolc feltétlen reflex, amely az emberi kommunikációban
megkülönböztethető? Mi a tömegszórakoztatás nyolc alapműfaja? Rá van írva
valamire,
ami fölött nincs hatalmad. Az arcodra.
Ősi
érzelem
Arckifejezés
Önkéntelen
hang
Szórakoztató műfaj
Öröm Mosoly Nevetés Vígjáték
Bánat Legörbülő száj Sírás Tragédia
Meglepetés Tágra nyílt szem Felhördülés Krimi
Viszolygás Fintor Öklendezés Horror
Félelem Felvont szemöldök Sikoly Kísértethistória
Düh Homlokráncolás Morgás Bosszú-fantasy
Szeretet Olvatag tekintet Sóhaj Szerelmi történet Félelemmel
vegyes tisztelet Leesett áll „Óóó…” Mágikus-vallásos mű