Prűdek és paráznák

Sportingbet Regisztracios Bonusz

20.
Arccal az arcunk felé

Nevetés. Sírás. Felhördülés. Öklendezés. Sikoly. Morgás. Sóhaj. Az ámulat óóó-ja. Ezeket csak annyira képes akarattal szabályozni az ember, amennyire a tüsszentést. E nyolc önkéntelen hanghoz nyolc arckifejezés társítható.
A mosoly, a szomorú arc, a megdöbbent arc, az undorodó arc, a rémült arc, az összevont szemöldök, a rajongó tekintet, a leesett áll mindenütt érvényes jelzés, még a gyerekek is értik. Ez a nyolc reflexszerű arckifejezés nyolc ősi érzelmet közöl, éspedig: öröm, bánat, meglepetés, viszolygás, félelem, düh, szeretet, félelemmel vegyes tisztelet. Ezt a nyolcat süketnémán született gyerekek is megjelenítik. Az arcunk olyan, mint kutyának a farka: reflex, amely akkor is működik, ha elhatározod, hogy titkolózni fogsz: érzelmi jelzéseket küld a falkatársaknak.
Utazz el velem Pápua Új-Guineába, és ismerkedj meg a vadászó-gyűjtögető fore néppel. Kultúrájukban olyan bizarr praktikákat figyelhetsz meg, hogy olyat még életedben nem láttál (kivéve, ha Berkeley-ben laksz, ahol én). De még náluk is tudni fogod, mit jelent a mosoly, mit jelent a homlokráncolás, milyen arckifejezés jelzi a meglepetést, a rémületet, a haragot vagy a félelmet. Akármerre jársz a világban, érteni fogod, mit jelent a sírás, a nevetés, és minden anya játszik kukucskálóst a kisgyerekével.
Most pedig keresd fel a helyi könyvkereskedést. Meg fogod találni a nyolc univerzális arckifejezésnek megfelelő műfajokat.

A műfajok megjelenítik a viselkedést szabályozó gének palettáját. Tervem az, hogy új irodalmi műfajt teremtek apám kedvenc arckifejezése, a görbe szemmel nézés alapján.
A könyvesboltok krimirészlege kielégíti bennünk a főemlősök rejtvénymegoldó kíváncsiságát. A sci-firészleg az új eszközök iránti, velünk született érdeklődésre apellál. A várakozásra való ráhangolódásunkat, azt az állapotot, amikor minden érzékünk egy bekövetkezésre váró eseményre van kihegyezve, a rejtelmes történetek aknázzák ki.
Végső soron mi is hát az „irodalom”? A kánon őrzőitől azt a benyomást szerezzük, hogy a közkedvelt, népszerű műfajok valami okból olcsók, silányak, és létezik egy „magasabb” művészi élmény, amely felette áll mindennek, ami csupán „zsigeri”.
William Faulkner az irodalmi Nobel-díj átvétele alkalmából mondott beszédében felszólította a jövő írónemzedékeket, hogy ne csupán „a zsigereknek” írjanak. Pedig épp abban a pillanatban azért kapta meg a legnagyobb irodalmi elismerést, mert ő volt a legnagyobb zsigeri író, akit valaha látott ez az ország.
Vérfertőzés, sorozatgyilkosság, elmebaj, faji háború, kasztráció, temetetlen holtak, bibliai özönvíz, ragadozó medve, kukoricacsővel végrehajtott nemi erőszak… Faulknernél minden megvan. A pasi úgy játszott a génjeinken, mint a xilofonon. Egy váratlan, emelkedett pillanatban felszólította a hozzám hasonló írókat, hogy lépjenek túl az endokrin rendszeren. De ehhez nem mutatott jó példát. Mégis, mit akart mondani? Ha nem a zsigereknek, akkor miknek?
Kérdezzük meg a tudományt.

fel