Prűdek és paráznák
Sportingbet Regisztracios Bonusz
28.
Mire ez a kínlódás?
Lehet, hogy monogám párkapcsolatban élsz, és mégis vonzalmat érzel tilalmas
személyek iránt. Lehet, hogy szingli vagy, és mégis az igaz szerelemre
vágyakozol. Ha az ember választott egy szaporodási stratégiát, a másik miért nem
hagyja békén? Miért kell az embereknek így kínlódniuk?
Az a mi bajunk, hogy a hominidák csoportjaiban nemzedékről nemzedékre
képlékeny volt a hierarchia. Senki sem szeret almajom lenni, így a törzsi
osztályszerkezet gyakran felborult. Alacsony helyzetű hominidák utódai
fellázadva magas státust is elérhettek. Magasra rangsorolt embereknek alacsony
sorúaktól születhetett utóduk. Gondolom, már érted a problémát. Ez a két,
egymással ellentétes szaporodási stratégia nem osztotta ketté, két külön fajra,
mondjuk, Homo promiscuusra és Homo monogamusra. az emberiséget. Paráznák és
prűdek
párosodtak egymással. Ez okozta a titkos, tudathasadásos szexualitást, amely
kivétel nélkül minden Homo sapiensben benne van.
Bizony, az őseink annyit szexeltek keresztben és kasul, hogy mindannyiunkban jól
összezavarták a rendes meg az aljas géneket. Ez egyet jelent azzal, hogy
mindannyian ellenségesen viszonyulunk önmagunk elnyomott oldalához, és ez
az, ami miatt ilyen sok terapeutának van rendszeres munkája. Hűséges feleségek
gyűlölik a lotyót, aki a férjükkel flörtöl. Az alacsony státusú szeretők
gyűlölik a vattában nevelt pipit, akinek jól szituált papája volt, és jól
szituált férjet is
szerez magának. Igen, a szerető feleség szeretne lenni, a feleség pedig arra
vágyik, bárcsak egy kicsit vadabb lehetne, és jó vad géneket szerezhetne be. A
férjek egyetértenek a feleségükkel abban, hogy a laza erkölcsű, zabolátlan nők
nem
érdemelnek tiszteletet, de valójában pont olyanokkal szeretnének hancúrozni.
És velük még a zabolátlan nők sem szexelnek az anyagi támogatás valamilyen
kézzelfogható jele nélkül, amitől a feleség tényleg kiborulhat. Én is azok közé
a
szabadúszó agglegények közé tartoztam, akik lenézik az olyan férfiakat, akik
lekötik magukat valami házsártos asszony mellé – engem ugyan egy nő se fog
gúzsba kötni, öregem –, de később, amikor kezdtem őszbe csavarodni, és esténként
csöndesen álomba sírtam magam, örökösökről álmodtam, meg egy kedves
asszonykáról, aki gondomat viseli.
A mély vágyakkal akkor érdemes foglalkozni, amikor találunk egy ellenséget, aki
megszemélyesíti őket. Szerencsére mindig akadnak Homo sapiensek a
közelben.
Howard Bloom mesél el egy remek történetet The Lucifer Principle: A Scientific
Expedition into the Forces of History (A Lucifer-elv – Tudományos expedíció a
történelem erői között) című könyvében.
Nem sokkal azután, hogy Ronald Reagant először elnökké választották, a
kaliforniai Orange megyében keresztény anyák egy csoportja gyanút fogott: a
világi humanizmus perverzióra neveli gyermekeiket. Ezek a nők górcső alá vették
a gyerekek általános iskolai olvasókönyveit, és valóban: az illusztrációk
belsejében apró pornográf képecskéket találtak elrejtve. Keresztes hadjárat
vette kezdetét. Óriási ribilliót csaptak, az elemi iskolák új illusztrációkat
rendeltek az olvasókönyvekbe, attól félve, hogy a keresztény szülők ellenségessé
válnak.
Csak egy a bökkenő. Az olvasókönyv illusztrátorai egyáltalán nem rejtettek
el semmiféle pikáns képi elemet, erekciót vagy cicit a rajzok részletei között.
Az
Orange megyei keresztény feleségek teljesen ártatlan motívumokat, vonalakat
nézegettek, és mint a Rorschach-tesztek ábráiba, ezekbe vetítették bele a saját
titkos fantáziájukat. Orange megye vattában nevelt pipijei rátaláltak az
ellenségre, és az ellenség ők maguk voltak. Minden prűd emberben ott lapul egy
parázna, és csak az alkalomra vár, hogy kiszabadulhasson.
Ezért olvasnak a boldog családanyák pikáns regényeket, és ez az oka, hogy a
boldog családapák tekintete is el-elkalandozik néha. Ez az oka annak, hogy a
falu bikái és a feslett életű ribancok titokban magányosak.
Ezért szexi dolog a veszély. A társas szabályrendszer evolúciója azt a
fejleményt hozta, hogy szexuális vonzalmat érzünk a veszély iránt. Hogy miért? A
család arra törekszik, hogy meghatározza, kivel párosodhatsz. A gének viszont
arra nógatnak, hogy idegenek génjeivel keverd őket. Ha a rokoni hálózat nem
hagyja jóvá a szeretődet, ebből biztosan tudhatod, hogy idegen génjei vannak.
Márpedig semmi sem szexibb és semmi sem veszélyesebb, mint az idegen.
Ezért jelent reményt az emberiség számára a „fajkeveredés” – a rasszisták így
nevezik a rasszok közötti nemi kapcsolatot. Akárhogy tanítjuk is meg
gyermekeinknek, hogy gyűlöljék a másik fajta embert, azt mégsem akadályozhatjuk
meg, hogy szexuális kapcsolatra lépjenek vele. Az azonos fajhoz tartozók mindig
erre törekszenek: szex által genetikai sokféleséget teremteni. A főemlősök
mindig azokkal az idegenekkel szűrik össze a levet, akik ellen atyáik még
harcban álltak. Ük-ük-ükunokáink bőrszíne szükségszerűen bézs lesz.
Vizsgáld meg az utóbbi néhány ezer év népességvándorlásainak történetét.
Minden nemzedék olyan embercsoportok keveréke, amelyek háborúztak egymással
száz, tíz vagy két nemzedékkel azelőtt. Sok történész álmélkodott már a
békevágy titokzatos működésén, amely folyamatos változásban nyilvánult meg,
és belharcoktól tépett, néhány száz főt számláló törzsekből óriási, több
százmilliós, belharcoktól tépett nemzetekké tett bennünket.
Pontosan meg tudom mondani, mi ez a béke felé hajtó erő. Bennünk, a Homo
sapiens egyedeiben a szexre irányuló vágy erősebb, mint az ölés vágya. A
történelem menete embertörzsek találkozása esetén rendszerint így alakul:
háború,
nemi erőszak, fosztogatás, kereskedelem, vegyes házasságok, félvér gyerekek.
Reagan és Stallone uralma alatt váltam nagykorúvá. Tesztoszteronban gazdag
kamaszkorom abban telt el, hogy a harmadik világháborúra készültünk. A
berlini fal ledöntése után is még három év telt el, mire először lefeküdtem egy
orosz lánnyal. Nem sokkal azelőtt még fel voltam készülve arra, hogy fegyvert
fogok ellene és a testvérei ellen. De volt valami a dogmatikus szocialista
kiejtésében, amitől haptákba vágta magát a nemi szervem, az én dekadens nyugati
kapzsiságom pedig arra sarkallta őt, hogy fölemelje a vasfüggönyt a tilalmas
rosszfiú előtt. Ideológiai veszekedéseket folytattunk, komcsi rabszolgának és
kapitalista disznónak neveztük egymást, aztán egymásnak estünk, mint a nyulak.
Az australopithecusoknál egész sereg utód fogant meg közvetlenül a párkapcsolati
veszekedések után. Ezért szeretjük, ha a szórakoztató műfajokban együtt
jár az erőszak és a szex: másodkézből megtapasztalhatjuk azokat a késztetéseket,
amelyeket a valóságban nem mernénk, mert jobban szeretjük a biztonságot.
Ennek a játszmának nagy volt a tétje. Azok az őseink, akik idegennel folytattak
kockázatos szexuális viszonyt, több gént örökítettek át, mint azok, akik a
törzs tagjaival beltenyészetben párosodtak. Ám azokat, akik a köztiszteletben
álló szomszédokkal szűrték össze a levet, ritkábban űzték el, ritkábban végezték
ki, mint a közösség promiszkuus tagjait. Ha végigtekintünk szexuális
tájképünkön, mindannyian érzékeljük a genetikai sokféleséghez fűződő kockázatok
és a közösség támogatásának elnyeréséhez szükséges, számító viselkedés között
fennálló feszültséget.
Ezért vagyunk mi, a Homo sapiens nevű faj egyedei ilyen tudathasadásos,
prűd paráznák. Szívünkben a hűséges szerelem iránti vágyakozás él, ágyékunk
viszont a csimpánzok orgiája után sóvárog. Platón hasonlata a szenvedélyek lovát
féken tartó kocsisról neurológiai szempontból abszolúte megéri az árát.
Azért fejlesztettünk magunknak neocortexet, hogy az korlátozza ösztöneinket a
hosszú távú társas érintkezés érdekében, ám agyunk hüllői és emlősi része még
mindig a beteljesülésért követelőzik. Egymásnak ellentmondó vágyaink
összefeszülnek, meghányjuk-vetjük a közösségünkben várható kockázatokat és
következményeket, görcsösen igyekszünk józan döntést hozni, azután pedig életünk
hátralevő részét azzal töltjük, hogy fantáziálunk az útról, amelyre nem
léptünk rá. A gének arra hajtanak, hogy hozd működésbe az összes szaporodási
stratégiát, te ezzel szemben a szomszédaid körében fennálló erőviszonyokat,
szokásjogot tartod szem előtt, és csak az egyik stratégiának adsz zöld utat. A
gének nem azt akarják, hogy elégedett légy. Azt akarják, hogy csinálj és nevelj
gyerekeket. Annak az élőlénynek, amelynek vágyai ellentmondásban állnak
egymással, meggyűlik a baja, ha mindegyiket ki akarja elégíteni.
De mi nem akarunk konfliktust! Az organizmusok utálják a konfliktust! (Kivéve
némelyik rokonomat, akik számára az élet értelmét jelenti.)
Ez is azt példázza, hogy a verseny nem lények, hanem gének között zajlik. A
különböző organizmusokban lévő gének néha egymással való versengésre sarkallják
őket. Néha pedig ugyanannak az organizmusnak a versengő génjei veszik rá a
gazdájukat, hogy önmagával viaskodjék. Olyanok vagyunk, mint a gének által
vezetett, óriási tankok, de az összecsapások fele a tank belsejében zajlik. A
konfliktusokat, legyenek bár külsők vagy belsők, a géneknek köszönhetjük.
Nyilvánvaló: minden génnek érdekében állna az együttműködés, ha a kis
formás dezoxiribonukleinsavait át akarja örökíteni a következő nemzedékre, az
pedig senkinek sem jó, ha a hasnyálmirigy összebalhézik a vastagbéllel. (Bár
Louise nénikémnek pont ez volt a baja.) Ennek ellenére agyad különböző részei
néha keresztbe tesznek egymásnak. Például amikor szerelmesek leszünk; amikor
rákényszerítjük magunkat, hogy mégse együk meg azt a fánkot; amikor
elálmosodunk, pedig koncentrálnunk kellene; amikor kijövünk a béketűrésből;
amikor kényelmességből „elfelejtjük” felhívni az anyánkat; amikor gyúrni kezdünk
a futópadon, pedig kialvatlanok vagyunk; amikor azt mondjuk, hogy nem helyes
vonzódni a férjünk öccséhez, de nem tudjuk levenni a szemünket a fenekéről. Az
agy különböző részeinek különböző céljai vannak. Akkora agyban,
mint a tiéd, jelen lehet egy csomó komplikált mellékcél is, együtt a
megvalósításukra szakosodott agyi mechanizmusokkal. S mindez azért, hogy
továbbadd a
génjeidet. Mi, emberek mindent képesek vagyunk túlkomplikálni.
Ez az, ahol „te” bejössz a képbe. A szubjektív, éntudattal rendelkező „te”
(vagyis a neocortex) olyanná fejlődött, hogy segítsen eligazodnod a társas
körülmények közepette az egymással civakodó lehetőségek között – hogy a legjobb
esélyeid legyenek, ha barátságot, státust, a szomszédokkal jó viszonyt, a
családodnak biztonságot, magadnak párkapcsolatot és extra szexet akarsz. A te
dolgod az, hogy készíts működő modellt a többi agy számára, készíts önigazoló
modellt önmagad számára, és alakítsd ki a stratégiádat.
Éppen a bensőnkben dúló küzdelmek jóvoltából jött létre bennünk ez az elképesztő
alkalmazkodóképesség, rugalmasság. Bennünk, emberekben több ösztön működik, mint
a kevésbé rugalmas (és kevésbé neurotikus) állatokban. A
csörgőkígyó nem áll másból, mint egy csomó hatékony ösztönből, nem is szorul
pszichoterápiára. Nincs éntudata, hiszen nem él társadalomban, nem is fejlődik
úgy, hogy mintául szolgálhatna mindenki elméje számára, beleértve a magáét
is. A racionális gondolat a versengő ösztönök közötti kompromisszumokból
alakul ki. Csak társas lények képesek felülbírálni önmagukat, kétségbe vonni
késztetéseik jogosságát. Ha benned is minden simán menne – a párzás, a
verekedés, a tojásrakás, az evés –, akkor nem lennének belső konfliktusaid, és
nem
lenne szükséged neurotikus neocortexre.
Még szép, hogy konfliktusaid vannak, te állandóan kanos kis majom. Az életben
maradó csecsemők számából ítélve úgy látszik, hogy a hipotalamusz bűnei
ugyanúgy kifizetődnek, mint a neocortex civilizált döntései.
Ebbe bele lehet őrülni, bele is lehet halni.