Prűdek és paráznák

39.
A sperma- és petemegoldás

A legtöbb organizmus osztódással szaporodik. Némelyik organizmus kifejlesztette a szexet, vagyis föltalálta az ivaros szaporodást, ami összekombinálja a géneket.
Az egysejtűek birodalmában a hímek aprók, mozgékonyak és éhesek. A nőstények nagyok, kevésbé mozgékonyak, és bővében vannak a tápanyagnak. Ez azt jelenti, hogy a hímivarúak kénytelenek megtermékenyíteni, a nőivarúak pedig kénytelenek megtermékenyülni.
Számoljunk hozzá ehhez úgy félmilliárd évnyi evolúciót, és eljutunk a többsejtűekig. A hímek bőségesen termelik a spermát. A nőstények ritka és becses petét állítanak elő. A spermiumoknak versengeniük kell a petéért, és a pete gondoskodik is arról, hogy a spermiumok versenyezzenek érte. Ez annyit jelent, hogy a hímek nem válogatnak, a nőstények viszont finnyásak.
A hímneműeknek nagyobb az esélyük arra a két végletre, hogy vagy rengeteg utódjuk legyen, vagy egy sem. Ezért a hímekben erősebb a versengésre való hajlam, az agresszió, a hatalomvágy. A nőstényeknek nagy esélyük van a szaporodásra, de mivel kevesebb utódot hozhatnak a világra, kisebb a valószínűsége annak, hogy csekély számú utódjuk életben marad. Emiatt a nőstények többet adnak a biztonságra, több bennük a szülői érzés, viszont erősen vonzódnak a győztesekhez és a hatalmasokhoz.
Fajunknak egyetlen, az élővilágban csak ránk jellemző problémával kellett szembenéznie. Az agyunk óriási, és a méhen kívül kell kifejlődnie, ami azt jelenti, hogy a gyerekeknek egy örökkévalóságig tart, mire fölcseperednek, így a nagy agyú szülőknek igen hosszú távú párkapcsolatot kell létesíteniük, fészket kell rakniuk. A szűk család olyanná válik, mint egy második anyaméh.
A férfiak és a nők sok apró vonásban különböznek egymástól, de minden velük született különbség nagyon egyszerű evolúciós alaptörvényekből következik.
A férfiak nem esnek teherbe, a nők igen.
Ez azt jelenti, hogy a férfiak mozgékonyak, a nők inkább maradnak egy helyben.
Ezért a férfiakból lesznek a vadászok, a nőkből a gyűjtögetők.
Emiatt a férfiak agya összpontosításra, a nőké a figyelem megosztására állt be.
Ebből viták származnak a fészken belül.
A spermatermelők mindenfelé szét akarják szórni a spermájukat. A petetermelők a legeslegjobb spermát akarják megszerezni. Ebből a randizás terén nézeteltérések fakadnak.
Az emberiség azon tagjai, akik nem eshetnek teherbe, a legjobb befogadóhelyet keresik spermájuk számára. Azok, akik teherbe eshetnek, a lehető legjobb segítséget keresik a fészek üzemeltetéséhez. Ennek az az eredménye, hogy ha a nézeteltérést feloldottuk, jöhet a szex.
A szex utódokat jelent. Az utódok további nézeteltéréseket.
Fajunk a kompromisszumok specialistája. A különféle feladatokra szakosodott nemek, a férfiak és a nők közötti kompromisszum nélkül a faj kihalt volna.
Ez azt jelenti, hogy a férfiak és a nők, jóllehet a szaporodás terén érdekeik különböznek, az evolúció során úgy fejlődtek, hogy a fészekrakás érdekében igényeljék a kompromisszumot. A szerelem genetikailag belénk van kódolva.
A legtöbb kultúrában úgy van, hogy ha valaki elkezdi másokkal tölteni az idejét, általában a saját neméhez tartozókkal jár a különféle helyekre. Az azonos neműeket érzi normálisnak. Miért akarna bárki annak a fura és érthetetlen másik nemnek a tagjaival együtt lenni? Különösen akkor, ha a velük való időtöltésnek az lesz a következménye, hogy kénytelen lesz a leginfantilisabb teremtményekkel tölteni idejét: a gyerekekkel. A biológia megtalálja a módját, hogy egy ravasz trükkel rávegyen erre az őrült döntésre. A trükk neve: szerelem.
Kinél van a döntés? Nálad vagy a génjeidnél?
Ha még mindig abban a tévhitben ringatod magad, hogy te vagy a főnök, nem a génjeid, csak várj, amíg beleszeretsz valakibe vagy gyereked születik.
Határozzuk meg a szerelmet biológiailag: a szerelem az, amikor a génjeid szétrúgják a seggedet.
A génjeink önzők, ezért mi is hajlamosak vagyunk az önzésre. Ma például adhattam volna egy dolcsit egy kiéhezett, félkegyelmű hajléktalannak, de inkább még egy adag habot vettem rajta a forró csokis kávémhoz. Egyetlen lépést sem tennék azért, hogy ártsak annak a szerencsétlennek, de azért sem, hogy segítsek rajta. Azért teszek néhány lépést, hogy elkerüljem.
Nem szeretem azt az embert. A forró csokis kávét viszont szeretem. Az ínyem örömmel jutalmaz meg, ha észreveszi, hogy többletkalóriákat nyomok be, így még több zsírt raktározhat el éhínség esetére, ami nem fog bekövetkezni.
Ez számomra fontosabb, mint az, hogy segítsek valakin, aki nem rokonom, nem barátom, nem is rokonszenves, viszont valóban éhezik.
Aztán a kávé után betérek a templomba, hogy a túlvilági életre is bebiztosítsam magam. A templom olyan, mint valami hetenként fizetendő magánnyugdíj-járulék. Inkább fektetek be egy órát minden héten a túlvilági megváltásom érdekében, mint hogy hetenként egy óra hosszat e világi árvákat gondozzak.
Azt hiszed, különb vagy nálam? Az agyad nem hiszi azt. Amikor az imént leírtam, hogy forró csokis kávé extra habbal, azonnal te is megkívántad a forró csokis kávét extra habbal. Nem azt kívántad meg, hogy az árát egy félkegyelmű, éhes, előnytelen külsejű hajléktalanra költsd. Lehet, hogy holnap rendelsz is magadnak egy forró csokis kávét extra habbal. Az is valószínű, hogy holnap egyetlen árva gyereket sem fogsz elkísérni a templomba.
Amikor a gének ki akarnak szúrni velem, megváltoztatják a programomat. A szerelem az, amikor valaki mást fontosabbnak érzek, mint saját magamat. A szerelem a legfontosabb szenvedélyünk, mert a szerelemben az önző gének elfordulnak tőlünk – a jövő felé, amelyet sohasem fogunk megismerni.

fel