Szex és New York

Sportingbet Regisztracios Bonusz

1.

Érzelmek iskolája: szerelem Manhattanben?
Na ne!

Valentin-napi történet következik. Készüljenek fel.
Az angol újságírónő New Yorkba érkezik. Vonzó és szellemes, egyből össze is jön New York egyik legígéretesebb agglegényével. Tim negyvenkét éves, befektetési bankár, és úgy ötmillió dollárt keres évente. Két hétig csókolóznak, kézen fogva járnak, mígnem egy őszi napon a férfi elviszi a házhoz, amit Long Islanden építtet magának. Az építésszel együtt átnézik a terveket.
– Meg akartam mondani az építésznek, hogy ne keresztrudas korlátot tegyen az emeletre, mert a gyerekek fel fognak mászni rá, leesnek, és kitörik a nyakukat – meséli az újságírónő.
– Arra számítottam, hogy Tim megkéri a kezemet. Vasárnap este Tim kiteszi a nőt a lakásánál, és a lelkére köti, hogy el ne felejtse a keddi vacsorát. Kedden felhívja és megkéri: tegyék át a vacsorát egy másik napra. Amikor már két hete nem jelentkezik, a nő felhívja, és megkérdezi tőle.
– Melyik másik napra gondoltál?
A férfi megígéri, hogy a hét második felében felhívja. Természetesen nem hívja fel, soha többet. Engem az egészből az érdekel, hogy a nő miért nem képes felfogni, mi történt. Angliában, magyarázza nekem, ha összeeresztenek az építésszel, az már jelent valamit. Rájövök, hogy szegény még mindig úgy viselkedik, mint aki Londonban él. Senki nem szólt neki, hogy Manhattanben nincs helye a szerelemnek. Aztán azt gondolom, nem baj, majd megtanulja.
Isten hozott az elveszített ártatlanság korában! Az éjszakai fények, melyek közt Edith Wharton szívdobogtató románcai játszódtak, még mindig fénylenek, csak a színpad üres. Senkinek sincsenek álmai luxuskivitelben, és senkinek sincsenek olyan szerelmi viszonyai, melyekre szívesen emlékszik vissza. Fekete-fehérben álmodunk, a múló vonzalmakat pedig megpróbáljuk a lehető leggyorsabban elfeledni. Hogyan jutottunk idáig?
Truman Capote túlságosan is jól megértette a kilencvenes évek nagy dilemmáját: szerelem vagy üzlet. Az Álom luxus-kivitelben hősei, Holly Golightly és Paul Varjak, korlátok közé voltak szorítva, lévén Holly kitartott nő, Paul pedig kitartott férfi. Végül azonban, ezernyi akadályt legyőzve, a szerelmet választották a pénz helyett. Manhattanben manapság ez nemigen fordul elő. Mindannyian kitartott nők és kitartott férfiak vagyunk – az állásunk és a lakásunk miatt, de van, aki az elegáns éttermekben, klubokban, elővárosokban, színházi bemutatókon uralkodó hierarchia miatt. És szeretjük ezt az állapotot. Első az önvédelem és a jó üzlet. Ámor meg elhúzhat a jó büdös francba.
Önök mikor hallották utoljára azt a vallomást, hogy szeretlek– úgy, hogy az illető legalább gondolatban rögtön hozzá ne tette volna: mint barátot persze. Mikor látták utoljára, hogy két ember mélyen, őszintén egymás szemébe néz, anélkül hogy közben azt gondolnák: most mi lesz? Mikor hallották utoljára valaki szájából azt, hogy őrülten szerelmes vagyok, anélkül hogy közben azt gondolták volna: várj csak hétfő reggelig! És melyik volt a legnépszerűbb, nem a Tim Allennel készült karácsonyi film? Hát persze hogy a Csábítás, amelyre tíz-tizenöt millió néző zarándokolt el, hogy kelletlen, érzelmek nélküli szexet nézhessen, a sok szex mániás társaságában. Ez nem éppen az, amit szerelemnek nevezünk, viszont éppen az, ami a modern kapcsolatokra jellemző Manhattanben.
Mert Manhattanben továbbra is rengeteg a szex, de nem a romantikus fajtából, hanem abból, amely barátságokban és üzleti kapcsolatokban végződik. Manapság mindenkinek barátai és üzleti tranzakciói vannak, viszont szeretői senkinek sincsenek, még ha történetesen le is feküdtek egymással. Az angol újságírónőre visszatérve. Fél év, néhány újabb kapcsolat és egy röpke viszony után – egy New Yorkon kívül élő férfival, aki párszor felhívta vidékről, és azt mondta, hogy majd jelentkezik, ha megint New Yorkban jár (amit persze soha nem tett meg) – a nő kiokosodott.
– New Yorkban a kapcsolatok a távolságtartásról szólnak – mondja ma már.
– De vajon hogyan közelít az ember valakihez, ha éppen ahhoz van kedve?
El kell hagyni ezt a várost, drágám!

SZERELEM A BOWERY BÁRBAN, ELSŐ RÉSZ

Péntek este van a Bowery bárban. Kint havazik, bent zajlik az élet. Itt van a híres színésznő Los Angelesből, aki kissé elüt a többiektől, szürke műanyag dzsekijében és miniszoknyájában, oldalán aranytáncos, túlzottan lesült partnerével. Itt van a színész-énekes-bulikirály, Donovan Leitch, hosszú zöld zakóban és drapp fülvédős kalapban. Itt van Francis Ford Coppola is a feleségével. Az asztaluknál van egy szabad hely. De nem egyszerűen szabad: csábítóan, kísértésbe ejtően, csalogatóan, provokatívan szabad. Olyannyira szabad, hogy sokkal inkább foglalt, mint bármely más szék a helyiségben. És, éppen abban a pillanatban, amikor e miatt a szabad hely miatt kitörne a botrány, Donovan Leitch odaül csevegni. A teremben mindenki egyből féltékeny lesz. Nem látnak a méregtől. A bárban erőszakosan kavarog az energia. Ilyen a románc New Yorkban.

A BOLDOG HÁZASSÁGBAN ÉLŐ FÉRFI

– A szerelem azt jelenti, hogy az embernek igazodnia kell valakihez, de mi van, ha kiderül, hogy az illető egy csődtömeg? – Kérdezi az egyik barátom, ismeretségi körömből azon kevesek egyike, aki már tizenkét éve boldog házasságban él.
– És minél tovább vársz, az idő egyre inkább téged igazol. Az ember mind távolabb kerül attól, hogy járjon valakivel, hacsak valami nagy dolog fel nem rázza, például meghalnak a szülei.
– New Yorkban az emberek áthatolhatatlan falat húznak maguk köré – folytatja.
– Szerencsésnek érzem magam, amiért mar a legelején összejöttek a dolgaim, mert itt tényleg könnyű komoly kapcsolatok nélkül élni, és később aztán már szinte lehetetlen elkezdeni a párkeresést.

A (NAGYJÁBÓL) BOLDOG HÁZASSÁGBAN ÉLŐ NŐ

Felhív egy barátnőm, aki férjnél van.
– Nem tudom, ebben a városban hogy tesz szert az ember kapcsolatokra. Olyan nehéz. Ott az a sok kísértés. Elmenni szórakozni. Inni. Drogozni. Ismerkedni. Az ember jól akarja érezni magát. De ha történetesen házasságban él, hová menjen? Üljön otthon a lakásában, mint egy dobozban, és bámulja a másikat? Könnyebb lehet egyedül – mondja kicsit sóvárogva.
– Azt tehetsz, amit akarsz. Nem kell hazamenni.

A COCO PAZZÓ-I AGGLEGÉNY

Évekkel ezelőtt, egyik barátom, Capote Duncan volt a legígéretesebb agglegény az egész városban: szinte az összes New York-i nővel járt. Akkoriban még elég romantikusak voltunk ahhoz, hogy azt higgyük, az egyik mellett végül is kitart majd. Előbb-utóbb ő is biztosan szerelmes lesz, gondoltuk. Egyszer mindenki szerelmes lesz, mégpedig egy-olyan nőbe, aki szép, okos és sikeres. Ám a szép, okos és sikeres nők csak jöttek-mentek Capote életéhen. És ő egyikükbe sem lett szerelmes.
Tévedtünk hát. Capote ma is ott ül a Coco Pazzóban, és elérhetetlennek képzeli magát. Nem akar járni senkivel. Meg sem akarja próbálni. Nem érdekli a romantikus jellegű elkötelezettség. Nem akar egy másik személy lelkében végbemenő neurózisról hallani. A nőknek azt mondja, hogy csak a barátjuk akar lenni, és lefekhetnek vele, de részéről ennyi, és ennyi is marad.
Jól érzi magát. És már nem is szomorú ettől, mint régen.

SZERELEM A BOWERY BÁRBAN, MÁSODIK RÉSZ

Az asztalomnál, a Bowery bárban hárman ülnek: Parker, a harminckét éves regényíró, aki olyan kapcsolatokról ír, amelyek menthetetlenül félresikerülnek, a szeretője, Roger, továbbá Skipper Johnson előadóművész.
Skipper huszonöt éves, és ahhoz az X generációhoz tartozik, amely már nem hisz a szerelemben.
– Egyszerűen nem hiszek benne, hogy valaha is találkozom majd a tökéletes jelölttel és összeházasodunk – mondja.
– A kapcsolatok annyira intenzívek. Ha az ember hisz a szerelemben, szükségképpen csalódni fog. Senkiben sem lehet meghízni. Az emberek olyan romlottak manapság.
– De hiszen éppen ez a remény szikrája – ellenkezik Parker.
– Ha azt reméled, hogy ez megóvhat a cinizmustól. Skipper nem kér ebből az okoskodáshól.
– A világ ma sokkal jobban el van cseszve, mint huszonöt évvel ezelőtt. Az agyam eldurran attól, hogy pont ebbe a generációba kellett beleszületnem, ahol ez a sok szar történik velem. Pénz, AIDS, kapcsolatok – minden összefügg. A velem egyidősek közül a legtöbben nem is számítanak arra, hogy valaha is biztos állásuk lesz. És ha a jövő anyagi gondjai nyomasztanak, nem akarod elkötelezni magad.
Megértem a cinizmusát. Mostanában azon kapom magam, hogy azért nem akarok senkivel járni, mert a végén – kivéve persze, ha véletlenül házassággal végződne a dolog, ami kizárt – úgyis ott maradnék, minden nélkül.
Skipper belekortyol az italába.
– Egyszerűen nincs alternatíva – kiabálja.
– Nem akarok langyos kapcsolatokat, ezért inkább bele se kezdek az egészbe. Se szex, se romantika. Kinek kell ez? Kinek kell az a rakás probléma, ami előjöhet: nemi betegségek, terhesség? Nekem nincsenek problémáim. Nem félek a betegségektől, pszichopatáktól, zaklatóktól. Miért nem lehet az ember a barátaival, és beszélgethet velük őszintén úgy, hogy közben még jól is érzi magát?
– Meg vagy őrülve – mondja Parker.
– Nem a pénzről van szó. Lehet, hogy nem tudunk egymásnak anyagilag segíteni, de talán tudunk tenni valamit a másikért. Az érzelmek nem kerülnek semmibe. Van kihez hazamenni. Van valaki az életedben. Van egy elméletem arról, hogy New Yorkban egyedül a meleg közösségekben létezik a szerelem és a romantika, mert a melegek még mindig szeretik a feltűnést és a szenvedélyt, miközben a hetero szerelem visszavonult a hálószobákba. Részben azért gondolom így, mert mostanában sokat olvastam arról a multimilliomosról, aki elhagyta a feleségét egy fiatalabb férfi kedvéért, és merészen körbehordozta új lovagját Manhattan legmenőbb éttermeiben, a pletykarovatok vezetőinek orra előtt. Nahát, gondoltam magamban, ez az igazi szerető.
Ezt az elméletemet egyébként Parker is igazolja. Amikor például Parker és Roger elkezdtek egymással találkozgatni, Parker megbetegedett. Roger elment hozzá, főzött rá, ápolta. Egy hetero pasival ilyesmi soha nem történne meg. Ha egy hetero pasi megbetegedne, éppen amikor bimbózni kezdene a kapcsolata egy nővel, és a nő gondozni próbálná, a pasi a világból is kiszaladna ijedtében. Azt hinné, hogy a nő így próbálja belopni magát az életébe. És az ajtó becsapódna.
– A szerelem veszélyes – mondja Skipper.
– Ha tudod, hogy veszélyes, annál nagyobb becsben tartod, és annál jobban igyekszel megóvni – válaszolja Parker.
– De a kapcsolatokat nem tudod irányítani – mond ellent Skipper.
– Te meg vagy őrülve – szögezi le Parker. Most Roger próbálja meggyőzni Skippert.
– És mi van a régimódi romantikával?
Megjelenik a barátnőm, Carrie és közbeszól. Ezt a fajtát ismeri.
– Ha egy pasi azt állítja, hogy javíthatatlan romantikus alkat, sikítani akarok – mondja.
– Ez ugyanis annyit jelent, hogy az illető rózsaszínben lát téged, és abban a pillanatban, hogy valóságos lénnyé változol, és már nem a fantáziája része vagy, kikapcsol. Ezért veszélyesek a romantikusok. A közeledbe ne engedd az ilyet!
Ebben a pillanatban épp egy ilyen veszélyes romantikus lép az asztalunkhoz.

NŐI KESZTYŰ

Egy barátom véleménye következik.
– Az óvszer megölte ugyan a szerelmet, viszont sokkal egyszerűbb lett vele a szex. Van az óvszerben valami, amitől a nők úgy érzik, mintha azzal a szex nem is számítana. Mint egy női kesztyű. Bőr nem érintkezik közvetlenül bőrrel. Így könnyebben ágyba bújnak az emberrel.

SZERELEM A BOWERY BÁRBAH, HARMADIK RÉSZ

Barkley huszonöt éves, képzőművész. Barkley és a barátnőm, Carrie, nyolc napja találkozgatnak, vagyis együtt mennek el helyekre, puszit adnak egymásnak, egymást nézik, és közben olyan helyesek. Carrie ugyanis arra a következtetésre jutott, az ismeretségi körünkben lévő harmincöt évesek megcsontosodott cinizmusát látva, hogy próbaképpen járnia kéne valami fiatalabb pasival, aki nemrégen érkezett New Yorkba, és még nem meszesedett bele az ittlétbe.
Barkley azt mondta Carrie-nek, hogy ő lélekben romantikus „mert úgy érzi", és hogy forgatókönyvet akar írni Parker regényéből. Carrie felajánlotta, hogy bemutatja neki Parkert, ezért jön el ma este Barkley a Bowery bárba.
De amikor Barkley megjelenik, Carrie-vel egymásra néznek és... nem éreznek semmit. Talán azért, mert Barkley megérezte az elkerülhetetlent, és elhozta a „barátnőjét", egy különös fiatal lányt. arcán flitterekkel.
Amikor Barkley leül, mégis így szól:
– Én totálisan hiszek a szerelemben. Annyira depressziós lennék, ha nem hinnék benne. Hisz mindenki csak egy fél ember. A szerelem mindennek több értelmet ad.
– Aztán majd valaki jól elveszi tőled és cseszheted – válaszolja Skipper.
– De te hozod létre a saját teredet – mondja Barkley. Skipper előadja az életcélját:
– Montana államban élni, műholdvevővel, faxszal és egy Range Roverrel felszerelkezve, hogy biztonságban érezhessem magam.
– Talán nem ezt kéne akarnod – javasolja neki Parker.
– Lehet, hogy a vágyaidtól kényelmetlenül érzed magad.
– Szépséget akarok. Nem tehetek róla, nekem szép nővel kell együtt élnem – válaszolja neki Barkley.
– Ezért buta a legtöbb lány, aki szakít velem.
Skipper és Barkley előveszik a mobiltelefonjaikat.
– Túl nagy a mobilod – mondja Barkley Skippernek. Később Carrie és Barkley elmennek a Tunnelbe, nézik milyen szépek a fiatalok, cigarettáznak, és egymás után döntik le az italokat. Barkley lelép a flitteres arcú lánnyal, Carrie pedig Barkley legjobb barátjával, Jackkel kavar. Táncolnak, aztán, mint a bolondok, a hóban csúszkálva megpróbálnak taxit fogni. Carrie nem is néz az órájára.
Barkley másnap délután felhívja.
– Mi az ábra? – kérdezi.
– Nem tudom. Te hívtál.
– Megmondtam, hogy nem akarok barátnőt. Csak magadnak okoztál csalódást. Tudod, milyen vagyok.
Ja, persze, szeretné erre Carrie mondani, tudom, hogy milyen igénytelen, agyatlan nőcsábász vagy, és pont ezért akartam járni veled.
De nem mondja.
– Nem feküdtem le vele. Még csak meg sem csókoltam – folytatja Barkley.
– Egyáltalán nem is érdekel. Soha többé nem találkozom vele, ha ezt szeretnéd.
– Nagy ívben leszarom – és az egészben az az ijesztő, hogy tényleg így is érzi.
Ezután egy órán át Barkley festményeiről beszélgetnek.
– Egész nap tudnám csinálni, minden áldott nap – áradozik Barkley a festésről.
– Annyival jobb, mint a szex!

A NAGY NEM-SZÍNLELŐ

– Mindig csak a munka – panaszkodik Robert, negyvenkét éves, szerkesztő.
– Annyi a munka, kinek marad ideje a romantikára?
Robert elmeséli, hogyan jött össze nemrégiben egy nővel, aki nagyon tetszett neki, de egy-másfél hónappal később világossá vált számára, hogy a dolog nem működik.
– A szokásos módokon tett próbára. Például, fel kellett volna hívnom szerdán, hogy pénteken hova megyünk. De lehet, hogy én szerdán még öngyilkos hangulatban vagyok, és csak a jóisten a megmondhatója, hogyan fogom magam érezni pénteken. Neki meg egy olyan pasi kellett, aki megőrül érte. Megértem. De nem tudok olyasmit színlelni, amit nem érzek.
– Persze, még most is jóban vagyunk – teszi hozzá.
– Találkozgatunk. Csak szex nincs.

NARCISSUS A FOUR SEASONS HOTELBEN

Egyik vasárnap este a Four Seasons Hotelbe vagyok hivatalos, valami jótékonysági rendezvényre. A téma: óda a szerelemhez. Az asztalokat egy-egy híres párról nevezték el: Tammy Faye és Jim Bakker, Narcissus és önmaga, Nagy Katalin és kedvenc lova, Michael Jackson és barátai. Al D'Amato a Bill és Hillary asztalnál ül. Minden asztalon a nevéhez illő díszítés, a Faye és Bakker asztalon például műszempilla, kék szemhéjfesték és rúzs alakú gyertyák. A Michael Jackson asztalon kitömött gorilla és fehér krémpúder.
Bob Pittman is itt van.
– A szerelemnek nincs vége, a dohányzásnak viszont lőttek – mondja vigyorogva, miközben felesége, Sandy, mellette áll, én pedig a dísznövények rejtekében próbálok lopva rágyújtani egy cigarettára. Sandy azt mondja, épp Új-Guineába készül hegyet mászni, hetekre elutazik.
Egyedül megyek haza, de indulás előtt valaki a kezembe nyomja a lóállkapcsot, a Nagy Katalin asztalról.

SZERELEM A BOWERY BÁRBAN, EPILÓGUS

Donovan Leitch feláll Francis Ford Coppola asztalától, és átül hozzánk.
– Nem – mondja -, én tényleg azt gondolom, hogy a szerelem mindent legyőz. Csak időnként egy kis helyet kell neki hagyni. És pont ez az, ami Manhattanből hiányzik. Mondtam már? Bob és Sandy válni készülnek.

fel