Szex és New York

Szabad szex?
Na ne!

Az egész a szokásos módon kezdődik, azaz egészen ártatlanul. A lakásomban ülök, egyszerű, sós kekszből és szardíniából álló ebédemet fogyasztom éppen, amikor felhív egy ismerős. Egy barátja nemrég elment a Le Trapeze-be, egy olyan szexklubba, ahová csak párokat engednek he, és leesett az álla. Azóta se tért magához. Pucér emberek szexeltek az orra előtt. Ez nem olyan volt, mint a szado-mazo klubok, ahol nincs is igazi szex, itt élesben ment az akció. Az illető barátnője teljesen kiakadt, bár amikor egy másik meztelen nő hozzáért, az tetszett neki, mondja a pasi.
A krapek totál beleesett a helybe, nem is akarja, hogy írjak róla, mert attól fél, hogy tönkretenné a hírverés.
A képzeletem rögtön beindul. Szép, fiatal, izmos testű párok. Félénk tapizás. Hosszú, hullámos szőke hajít lányok, a fejükön babérkoszorúval. Hibátlan fogsorú fiúk, babérlevélből készült ágyékkötőben. Én, szintén babérlevélből készült, szuperrövid, egyik vállamat fedetlenül hagyó ruhában. Felöltözve sétálunk be, és felvilágosult emberekként távozunk.
A rideg valóságba a klub üzenetrögzítője zökkentett vissza.
– A Le Trapeze-ben nincsenek idegenek, csak olyan barátok, akikkel még nem találkozott – mondja egy meghatározhatatlan nemű hang, aztán hozzáteszi, hogy a vendégeket ételkülönlegességek és hideg üdítőitalok várják. Fura, nekem a szexről és a meztelenségről nem ez jutna eszembe először.
Hálaadásnap tiszteletére november 19-én távol-keleti estet rendeznek. Ez érdekesen hangzik, amíg ki nem derül, hogy az étel lesz távol-keleti, nem az emberek.
Ekkor kellene elfelejtenem az egészet. Nem a veszedelmesen begerjedt Sallie Tisdalere kéne hallgatnom, aki a Beszélj csúnyán című, juppie-pornó könyvében lelkesen ír a nyilvános gruppenszexről: „Ez aztán a szó legigazibb értelmében tabu... ha egyszer a szexklubbok tényleg azt teszik majd, ami a céljuk, áttörés következhet he. Ez tényleg lerombolja a határokat, mint ahogyan tartottak is tőle... A középszernek vége." Azt kellene magamtól kérdeznem: ebben meg mi a jó?
De a saját szememmel szeretném látni. Így azután, egy szolid szerda estére vonatkozóan, a naptáromban ez áll: este 9-kor fogadás Karl Lagerfeld divattervező tiszteletére, fél 12-kor Le Trapeze szexklubb, Keleti Huszonhetedik utca.

TREHÁNY NŐK ÉS TÉRDHARISNYÁK

Úgy látszik, a szexről mindenki szívesen beszél. Nincs ez másként a Karl Lagerfeld-vacsorán sem, ahol egymást érik a topmodellek és a szabadköltség-felhasználású divatszerkesztők. Az asztal felénk eső része, őszintén szólva, rendesen beindul. Az egyik lélegzetelállító fiatal hölgy, akinek sötét, csigákba omló haja van, és csak a húszévesekre jellemző én-már-mindent-láttam hozzáállása, bevallja, hogy szeret topless bárokba járni, de csak az olyan mocskos helyekre, mint Billy Topless Bárja, mert ott igaziak a lányok.
Ezután mindenki egyetért abban, hogy a kis mell jobb, mint a pótmell, és egy spontán felmérés is készül: ki az, aki volt már olyan nővel, akinek szilikonbetétet ültettek a mellébe? Bár konkrétan senki sem vallja be, az egyik pasi, egy harmincas festő, nem tagadja elég határozottan.
– Neked már ez is megvolt – vádolja egy másik pasas, egy kerubarcú, rendkívül sikeres szállodatulajdonos – és a legrosszabb, hogy... neked nagyon is tetszett a dolog.
– Dehogyis – tiltakozik a festő.
– Csak nem zavart. Szerencsére megérkezik az első fogás, és mindenki kér még egy kis bort.
A következő körkérdés: jobbak-e az ágyban a trehány nők? A szállodatulajdonosnak van egy elmélete.
– Ha bemész a nő lakásába, és óriási rend van, akkor egyből lehet tudni, hogy ez a nő nem akar majd egész nap ágyban maradni, telefonon kínai kaját rendelni. és az ágyban fekve enni. Fel kell kelni, és pirítós kenyeret kell reggelizni, a konyhaasztalnál ülve.
Nem tudom, mit válaszoljak erre, mert én aztán tényleg a világ legtrehányabb nője vagyok. És valószínűleg ebben a pillanatban is megbújik néhány papírdohoz az ágyam alatt, amelyekben eredetileg csípős csirkét hoztak az Aranysárkány étteremből. Sajnos, mindet egyedül ettem meg. Ennyit az elméletekről. Felszolgálják a marhasültet.
– Attól viszont tényleg kiakadok – mondja a festő -, ha egy nőt skót kockás, rakott szoknyában és térdharisnyában látok. Egész nap dolgozni se tudok.
– Dehogy – mond ellent a szállodatulajdonos -, a legrosszabb az, amikor félig-meddig követsz egy nőt az utcán, és megfordul, és pont olyan szép, amilyennek képzelted. Ez testesíti meg mindazt, amit az életben nem fogsz elérni.
A festő közelebb hajol.
– Egyszer egy nő miatt öt évig nem dolgoztam – vallja be. Csend. Ezt senki nem tudja felülmúlni.
Megérkezik a csokimártás, meg a kísérőm a Le Trapeze-be. Mivel a Le Trapeze-be csak párokat engednek be, ami alatt férfi-nő párokat értenek, megkértem a legutóbbi expasimat, Samet, aki befektetési bankár, hogy kísérjen el. Sam jó választás, mert először is, csak őt bírtam rábeszélni, hogy eljöjjön velem, másodszor pedig, már volt ilyesmiben része.
Egyszer, még ezer éve, elment a Plátó Lakomájába. Ott odalépett hozzá egy idegen nő, és elővette Sam micsodáját. Sam barátnője, akinek az ötlete volt az egész, sikoltozva rohant ki a klubból.
A szó elkerülhetetlenül arra terelődik, milyen fajta emberek járnak szexklubba? Úgy látszik, én vagyok az egyetlen, akinek fogalma sincs róla. Bár senki sem járt még szexklubban, az asztalnál mindenki meg van győződve róla, hogy a klub vendégei született vesztesek New Jersey-ből. Valaki rámutat, hogy a szexklubba járás nem olyan dolog, amit az ember megtehetne anélkül, hogy nyomós oka lenne rá. Például a munkájához tartozik. Ettől a szövegtől nem leszek sokkal jobb kedvű. Kérek a pincértől egy tequilát.
Sam és én felállunk. Egy népszerű kultúrával foglalkozó író ad egy utolsó jó tanácsot.
– Eléggé szörnyű lesz – figyelmeztet, bár ő még soha nem járt ilyen helyen.
– Kivéve, ha észnél vagytok. Nem szabad kiengedni a kezetekből az irányítást.

SZEXZOMBIK ÉJSZAKÁJA

A Le Trapeze egy fehér kőépületben található, amelyet graffitik borítanak. A bejárat diszkrét, kerek fémkorlát, a Royalton Hotel olcsó változata. Épp egy pár jön kifelé, a nő eltakarja arcát a kabátja gallérjával, amikor meglát.
– Jó buli? – kérdezem.
Rémülten rám mered, és a taxihoz fut.
Odabent egy csíkos rögbiinget viselő sötét hajú fiatalember üldögél egy kis fülkében. Tizennyolc évesnek látszik. Nem néz fel.
– Itt fizetünk?
– Páronként nyolcvanöt dollár.
– Fizethetünk hitelkártyával?
– Csak készpénzzel.
– Számlát kérhetek?
– Nem.
Alá kell írnunk egy nyomtatványt, amelyen kijelentjük, hogy betartjuk a biztonságos szex szabályait. Ideiglenes tagságit kapunk, aminek hátoldalán figyelmeztetnek, hogy a klub területén szigorúan tilos a prostitúció, továbbá a fényképezés, illetve a kép– és hangrögzítés minden formája.
Én a magam részéről forró szexre számítottam, ehelyett a már említett ételkülönlegességek és hideg üdítőitalok fogadnak. Senki nem fogyaszt semmit, a büfében tábla: ÉTKEZÉS KIZÁRÓLAG AZ ALSÓTESTET FEDŐ RUHÁZATBAN! Megpillantjuk az üzletvezetőt, Bobot, aki egy nagydarab, szakállas fickó, kockás ingben és farmernadrágban, és úgy néz ki, mintha egy vidéki játékboltot vezetne. Bobtól megtudjuk, hogy a klub, diszkréciójának köszönhetően, tizenöt éve működik.
– Ezenkívül – teszi hozzá – itt a nem, azt jelenti, hogy nem.
Azt mondja: ne zavarjon, hogy kukkolók vagyunk, a legtöbben így kezdik.
Mit látunk? Egy nagy terem, hatalmas felfújható matracokkal, amelyeken néhány formátlan pár bátor akciót mutat he, van továbbá egy pók formájú szexfotel (jelenleg használaton kívül), egy jacuzzi, mely mellett egy dundi nő fürdőköntösben cigarettázik, üveges tekintetű párok ( Támadnak a szexzombik, ötlik eszembe a sebtében kitalált cím), továbbá számos pasi, akinek gondot okoz, hogy teljesítse a megállapodás ráeső részét. De mindenekelőtt ott vannak azok az átkozott büféasztalok (mini hot dogokkal vagy mivel), és sajnos ennyi az egész.
A Le Trapeze, ahogy a művelt francia mondaná, a Le Nagy Átverés.
Éjjel egykor a vendégek hazaindulnak. Egy fürdőköpenyes nő elmondja, hogy ő Nassauból jött, és jöjjünk vissza szombat este.
– Szombat este – mondja a nő – szendvics és svédasztal van.
Nem kérdezem meg, hogy mit ért szendvics alatt, tartok tőle, hogy ez is egy ételkülönlegesség.

A MORTIMERSBEN CSÚNYÁN BESZÉLNEK

Pár nappal később együtt ebédelek néhány barátnőmmel a Mortimersben. A társalgás most is a szexről és a szexklubban szerzett élményeimről folyik.
– Gondolom, nem bántad meg – mondja Charlotte, az angol újságírónő.
– Én is imádnék elmenni egy ilyen helyre. Szerintem te is rendesen beindultál, amíg a szexelő párokat nézted, igaz?
– Hát, azt nem mondanám – válaszolom, két falat lazaccal és kaviárral ízesített bundás kukorica között.
– De miért nem?
– Nem lehetett látni semmit.
– És a pasik?
– Az volt a legrosszabb – felelem.
– A fele úgy nézett ki, mintha gyakorló pszichiáter lenne. Ezentúl, ha pszichoterápiára megyek, mindig az jut majd eszembe, hogy egy szakállas, üveges tekintetű pasi hanyatt dobja magát egy matracon, és hagyja, hogy leszopják. És egy órán át nem képes elélvezni.
Igen, mesélem Charlotte-nak, tényleg levetkőztünk, de törülközőt csavartunk magunk köré. Dehogy, nem szexeltünk. Nem, egyáltalán nem izgultam fel, még akkor sem, amikor egy magas, vonzó, sötét hajú harmincas nő lépett a pincehelyiségbe, és kisebb kavarodást okozott. Mutogatta a fenekét, mint egy majom, majd perceken belül eltűnt a karok és lábak forgatagában. Pedig biztos szexi látvány volt, de folyton az jutott eszembe, ahogy a páviánok párzanak a National Geographic csatornán.
Igazság szerint az exhibicionizmus és a kukkolás egyáltalán nem a legfontosabb dolog a világon. Mint ahogy a szado-mazo sem, bár lehet, hogy máshol mást olvastak róla. Ezekkel a klubokkal csak az a gond, hogy a végén minden az embereken múlik. A vendégkör zöme állástalan színésznőkből, kisiklott életű operaénekesekből, festőkből, írókból, meg olyan alacsony beosztású vállalati alkalmazottakból áll, akik nem tudnak feljebb kerülni a ranglétrán. Ezek aztán az emberre akaszkodnak a bárban, és órákon át traktálnak a volt feleségükről vagy az emésztésükről szóló végeérhetetlen történetekkel. Ők azok, akik nem képesek megtalálni személyes boldogulásuk útját. Akik a periférián vegetálnak, szexuálisan és az életben is. És én nem feltétlenül velük akarom megosztani az intim fantáziáimat.
Persze azért a Le Trapeze-ben sem volt mindenki sápadt, löttyedt szexzombi. Mielőtt hazaindultunk, Sam és én összefutottunk a nagy feltűnést keltő nővel és a pasijával az öltözőbe n. A markáns arcú férfi beszédes kedvéhen volt, elmondta, hogy Manhattanben lakik, és nemrég alapított saját céget. A nő a kolléganője volt. Amikor a nő felvette sárga kosztümjét, a férfi elmosolyodott, és azt mondta: ma végre kiélhette a fantáziáját. A nő sugárzó arccal ránézett, és kilihegett az öltözőből.
Néhány nappal később Sam felhív, én meg ordítozni kezdek vele. Azzal védekezik, hogy hát, hiszen az én ötletem volt az egész.
Azt kérdi, okosabb lettem-e?
Igen, okosabb lettem. Megtanultam, hogy a szex mindenütt jó, de azért a legjobb otthon.
De ezt már úgyis tudtad, nem igaz? Nem igaz.

fel