Szex és New York

Két kereke van, pedálozik, és sáros leszek tőle, mi az?
A biciklis bölcsész

Néhány hete összeismerkedtem egy biciklis bölcsésszel. Egy könyvbemutatón találkoztam vele, amelyet egy nagy márványcsarnokban tartottak, egy fákkal szegélyezett utcában.
Két harapás füstölt lazac között az egyik író barátom odacsattog hozzám, és így szól:
– Épp most beszélgettem a parti legérdekesebb palijával.
– Tényleg? Hol van? – kérdezem, és közben gyanakodva körbekémlelem a helyiséget.
– Azelőtt régész volt, most pedig tudományos könyveket ír. Fantasztikus egy krapek!
– Egy szót se többet! – szakítom félbe, mert addigra kiszúrom a szóban forgó pasit. A ruházata pont olyan, amilyennek az oroszlánvadász-öltözék városi megfelelőjét képzelem: khakinadrág, drapp kockás ing, hozzá kicsit elnyűtt tweedzakó. Őszes, szőke haja hátrafésülve a homlokából, arca markáns, jóképű. Tétovázás nélkül átvágok tehát a termen, már amennyire az ember magas sarkú, pántos szandálban tétovázás nélkül át tud vágni bármin is. Éppen elmerült beszélgetést folytat egy középkorú férfival, de gyorsan átveszem az irányítást.
– Valaki azt mondta – szólítom meg -, hogy ön fantasztikus egy krapek. Remélem, nem fog nekem csalódást okozni.
Egy nyitott ablak közelébe húzom, és cigarettával meg olcsó vörösborral kínálom. Húsz perc múlva otthagyom, hogy együtt vacsorázzak a barátaimmal.
Másnap reggel felhív. Még agyban vagyok, ráadásul kellőképpen másnaposan. Nevezzük a srácot az egyszeriség kedvéért Horace Ecclesnek. Szerelemről beszél. Olyan jólesik, ahogy ott állok lüktető halántékkal, és egy jóképű pasi turbékol nekem a telefonba. Megbeszéljük, hogy együtt vacsorázunk.
A bajok szinte azonnal elkezdődnek. Először felhív azzal, hogy egy órával korábban fog ideérni. Aztán, hogy mégsem. Aztán, hogy egy félórát késni fog. Aztán, hogy már itt van a sarkon. Aztán háromnegyed órát késett.
Végül felbukkan. A biciklijével együtt. Először fel se tűnik nekem a bringa. Csak a szokásos (írói) kuszáltságot konstatálom, azt meg, hogy nem nagyon kap levegőt, a saját jelenlétemnek tulajdonítom.
– Hol akarsz vacsorázni? – kérdezi.
– Már foglaltam asztalt – felelem.
– Az Elaine-ben.
Az arca összefacsarodik.
– Azt hittem valahol a közelben eszünk, egy kisvendéglőben.
Gyilkos pillantással meredek rá, és fagyosan közlöm vele:
– Nem szokásom kisvendéglőkben vacsorázni a közelben.
Egy másodpercig úgy tűnik, most egymás torkának esünk. Végül felsóhajt.
– De tudod, én biciklivel jöttem!
Hátrafordulok, és megpillantom a bűnös tárgyat, egy lámpaoszlopnak támasztva.
– Na ne!

MR. NEW YORKER ÉS AZ Ő HÁROMSEBESSÉGESE

Nem most találkozom először a manhattani irodalmi-romantikus hímnemű egyedek azon alfajával, akiket egyszerűen csak biciklis bölcsészeknek fogok nevezni. Egyszer együtt vacsoráztam az egyik leghíresebb biciklis bölcsésszel, hívjuk csak Mr. New Yorkernek.
Mr. New Yorker, az azonos nevű folyóirat egyik szerkesztője, harmincöt évesnek látszik (bár a valóságban jó pár évvel idősebb), hullámos barna haja és lefegyverző mosolya van. Amikor szórakozni megy, általában válogathat az egyedülálló nők között, és nem csak azért, mert ezek a nők szeretnének megjelenni a New Yorker hasábjain. Kedves és egy kicsit esetlen. Leül melléd, és politikáról kezd beszélni, kíváncsi a véleményedre. Olyan okosnak érzed magad mellette. Aztán mire észbe kapsz, már le is lépett.
– Figyeljetek, hol van Mr. New Yorker? – kezdi mindenki kérdezgetni úgy tizenegy körül.
– Az előbb még itt telefonált – mondja valaki -, aztán elhúzott a biciklijén. Találkoznia kell valakivel.
Mr. New Yorker alakja, amint tweedzakójában átszáguld a New York-i éjszakán, miközben őrülten teker háromsebességes (a nadrág védelme érdekében sárhányókkal felszerelt) bringáján, örökké kísérteni fog. Elképzelem, ahogy megáll egy lift nélküli ház mellett az Upper East Side-on, vagy éppen egy átalakított raktárépületnél a Sohóban, megnyomja a kapucsengőt, és zihálva felcipeli a gépet az emeletre. Ott kinyílik előtte a bejárati ajtó, és a szerelmével kuncogva próbálják eldönteni, hová tegyék a bringát. Azután édes ölelkezésbe merülnek, amely kétségkívül egy padlóra helyezett futonágyon végződik.
A biciklis bölcsészeknek komoly irodalmi és társasági hagyományai vannak New Yorkban. A biciklis bölcsészek védőszentjei között található a galambősz hajú George Plimpton, akinek biciklije az alkalmazottai feje fölött lógott a Paris Review irodáiban, továbbá, a szintén galambősz rovatvezető a Newsday-nél, Murray Kempton. Éveken, évtizedeken át biciklizett mindkettő, és ihlető például szolgált a következő nemzedék, többek között a már említett Mr. New Yorker számára, nem beszélve a fiatal könyv-, folyóirat– és napilapszerkesztők és írók tucatjairól, akik ragaszkodnak hozzá, hogy Manhattan természeti és romantikus tájait két keréken járják be. A biciklis bölcsész a New York-i agglegény sajátos alfaja: okos, vicces, romantikus, sovány, igen vonzó, röviden: a felnőtt nők álma. Van valami hihetetlenül, hogy is mondjam, megható abban, hogy egy tweedzakós pasi biciklizik – különösen, ha még valami idétlen szemüveget is hord.
A nők a szenvedély és az anyai szeretet különös keverékével tekintenek le rájuk. De van egy hátulütője is a dolognak: a legtöbb biciklis bölcsész agglegény, és valószínűleg is marad, legalábbis amíg ragaszkodik a biciklijéhez.

MIÉRT NEM SOROLHATÓ IFJABB JOHN F. KENNEDY
A BICIKLIS BÖLCSÉSZEK KÖZÉ?

– A biciklizés nem feltétlenül státusszimbólum – mondja Mr. Eccles.
– Bár legjobban az olyan hatalmasságokhoz illik, mint George Plimpton. Máskülönben az embernek a sarkon túl kell eldugnia a biciklijét, és feltűnés nélkül kitűrnie a nadrágot a zokniból.
– A biciklis bölcsészek nem sportszeretetből bicikliznek, mint azok a bolondok, akik a parkban tekernek körbe-körbe. Egyrészt közlekedési eszköznek te-kintik a kerékpárt, másrészt, és ez a fontosabb szempont, az irodalmi fiatalságukat védelmezik vele. Gondoljunk csak az oxfordi hajnalra, végiggördülni a macskaköves utcákon, a nő már vár a Cherwell partján, ruhája lebeg a szélben, kezében egy Yeats-kötetet szorongat. Így látják magukat a biciklis bölcsészek, miközben Manhattan utcáin tekernek, a taxikat és a kátyúkat kerülgetve. Lehet, hogy az ifjabb John F. Kennedy New York leghíresebb és legkívánatosabb biciklis agglegénye, ám sportossága miatt mégsem számít biciklis bölcsésznek. Mert egy biciklis bölcsész inkább esőkabátban biciklizik, mint rövidnadrágban és testre feszülő pólóban. Ennél a szerelésnél a biciklis bölcsészek már csak attól a sztreccs biciklisnadrágtól irtóznak jobban, aminek az ülepébe puha habszivacsot varrtak. A biciklis bölcsészek ugyanis nem idegenkednek a kemény nyereg okozta fájdalmaktól, az jót tesz az irodalomnak.
– Nincs biciklis sztreccsnadrágom – mondja Mr. New Yorker, de hozzáteszi, hogy télen a hideg ellen jégeralsót szokott hordani.
Talán ezért szokták a biciklis bölcsészeket megtámadni, a sportból kerékpározókat meg nem. A másik ok az, hogy a nap minden szakában (minél később, annál jobb, annál romantikusabb), bármilyen fizikai állapotban, bárhol bicikliznek.
– Előfordul, hogy éjszaka egy részeg kiüvölt az ablakon csak azért, hogy jól rád ijesszen – mondja Mr. Eccles.
– De van ennél rosszabb is.
Egyszer, Halloween éjszakáján. Mr. New Yorker éppen az angol bobbyk jellegzetes kalapjával a fején biciklizett, amikor egy csapat tizenkét éves gyerek leszállította a biciklijéről.
– Azt mondtam, nem tudok egyszerre mindenkivel kiállni, gyertek egyenként, ha mertek. Mindegyik hátralépett, kivéve a legnagyobbat. Ekkor rájöttem, hogy vele sincs kedvem verekedni.
– Végül aztán az egész banda nekiesett Mr. New Yorkernek, és ütötték-verték, amíg egy járókelő el nem kezdett segítségért kiabálni, erre aztán szétszaladtak.
– Szerencsém volt – mondja Mr. New Yorker.
– Nem vették el a biciklimet, csak néhány lemezt, amit a kosárban vittem.
Csak a pontosság kedvéért: Mr. New Yorker lemez alatt fekete bakelitkorongokat ért, nem holmi CD-ket – ez is az igazi biciklis bölcsész ismertetőjele.
Mr. Ecclesnek is van ilyen története.
– Két napja éppen a Central Parkon át hajtottam, amikor egyszer csak körülvett egy görkorcsolyás banda. Szinte még gyerekek voltak, és el akartak kapni, de én gyorsabb voltam, és sikerült meglépnem. Még ennél is nagyobb veszély a szex, mint azt egy riportertől megtudhatjuk. Nevezzük az illetőt Chesternek. Chester ma már nem biciklizik annyit, mint azelőtt, mert körülbelül egy éve, egy romantikus kaland után, volt egy csúnya balesete. Épp egy topless táncosnőkről szóló cikken dolgozott, és összeismerkedett egy Lola nevű nővel. Lola talán Marilyn Monroe-nak hitte magát az ő Arthur Millere oldalán. Ki tudja. Lola egy nap felhívta telefonon, és azt mondta neki, hogy éppen ágyban van a Trump Palace-beli lakásában, és Chester átjöhet, ha van hozzá kedve. Ő persze azonnal biciklire pattant, és tizenöt perc múlva már ott is volt. Három órán át dugta a nőt. Akkor Lola azt mondta, hogy most menjen el, mert egy pasival él, és az illető bármelyik pillanatban megérkezhet.
Chester kirohant a házból, felpattant a biciklijére, de volt egy kis gond. Az intenzív szextől annyira remegett a lába, hogy teljesen begörcsölt, épp amikor a Murray Hill dombról gurult lefelé, ezért véletlenül nekiment a járdaszegélynek, leesett, és egy jókora darabon az aszfalton csúszott.
– Nem volt semmi – meséli.
– Ha az ember ekkora felületen lehorzsolja a bőrét, az olyan, mint az első fokú égési sérülés. Szerencsére a mellbimbója végül visszanőtt.

EGY NAGY FÉMTÁRGY A LÁBAM KÖZÖTT

Manhattanben biciklizni tényleg veszélyes sport. Ha ezek az írók valahol az ország nyugati részén élnének, lehet, hogy tartanának maguknál lőfegyvert, mint Larry McMurtry, Tom McGuane vagy Cormac McCarthy. De mivel New Yorkban élnek, a biciklis bölcsészek inkább Clark Kentre hasonlítanak. Nappal szerény, visszafogott riporterek, akiknek gyakran vérszomjas szerkesztőnőkkel kell megküzdeniük, éjszaka viszont a társadalomra veszélyes fenevadakká válnak. Ki hibáztathatná őket?
– Az ember átmegy a piroson, vagy szemből behajt az egyirányú utcába. Akár egy bűnöző – mondja Chester.
– Érzem, ahogy egy nagy fémtárgy lüktet a lábam között, száguld, visz magával – osztja meg velem legtitkosabb gondolatait egy nevének elhallgatását kérő biciklis bölcsész.
– Most is a biciklimet fogom – közli Kip, az irodalmi ügynök, aki éppen az irodájából telefonál.
– A városi biciklizés a szabadságot jelenti. Olyan, mintha a tömeg felett lebegnél. Én a biciklin semmitől sem félek. Ugyanez nem mondható el az életem többi részéről. A biciklin ülve úgy érzem, én vagyok a legjobb, összhangban magammal és a várossal. A biciklis bölcsészek különös viszonyban vannak a biciklijükkel. Általában nem feltuningolt, high-tech mountain bike-juk van. Semmi Shimano XT váltó, semmi elasztikusan rugózó első villa. Jellemző példa Mr. New Yorker, akinek egy elegáns háromsebességes gépe van, sárhányókkal, hátul fémkosárral.
– Kell a kosár a bevásárláshoz – magyarázza Mr. New Yorker – meg a laptophoz és a munkához kapcsolódó dolgok miatt is.
– Nekem a bicikli olyan. mint a kutyám vagy a gyerekem – jelenti ki Kip.
– Rendben tartom, bogarászom. Ha a biciklis bölcsész a biciklijéről beszél, az ember azt gondolhatja, nőről van szó.
– Szeretem a bringámat, az ember annyira össze tud nőni vele – mondja egyikük.
– Bár igazság szerint, az egyik bringa olyan, mint a másik.
– Volt egy biciklim, amitől teljesen bezsongtam – meséli Kip.
– Alumíniumvázas. Úgy bántam vele, mint a hímes tojással. Aztán ellopták. Le voltam sújtva. Addig nem is tértem magamhoz, amíg nem szereztem egy új bringát, amit nagyon szépre megcsináltam.
A barátnőkhöz hasonlóan a bicikliket is lenyúlják New Yorkban.
– Bemész tíz percre egy könyvesboltba, és mire kijössz, elvitték a biciklit – mondja Mr. Eccles.
Ez persze nem jelent feltétlenül gondot, mint ahogy Mr. New Yorker rámutat.
– Ha a metrójegy árát vesszük alapul, egy biciklivásárlás körülbelül három hónap alatt megtérül. Ha a taxihoz hasonlítjuk, egy hónap alatt.
A bicikli jól jöhet a nőknél is.
– Jó társalgási téma, főleg kezdetben – állítja Thad, aki író.
– Azonkívül jól el lehet vele babrálni, hogy az ember ne mindig saját magával legyen elfoglalva.
További előnye, hogy lakmuszpapírként jelzi, van-e kapás.
– Egyszer egy nő nagyon megharagudott, amikor biciklivel akartam elmenni hozzá – folytatja Thad.
– De ha egy nő azt mondja, hogy hozd csak be a bringádat, az nagyon szexi tud lenni.
– Az, hogy behozhatod-e a nő lakásába a biciklit, sokat elárul – fejtegeti Mr. Eccles.
– Az anális-retentív típusok nem engedik közel a gépet a saját holmijukhoz.
De a bicikli néha több, mint csak egy bicikli, és ezt a nők is nagyon jól tudják.
– Gyanakodva méregetik az embert. Túl könnyen mozogsz, túl független vagy – mondja Mr. Eccles.
– És a végén nincs benned elég méltóság.
– Van benne valami Peter Panre emlékeztető – állítja Kip.
– Többek között, ezért nem járok már mindenhova biciklin.
– Van valami önző dolog is benne – teszi hozzá Mr. Eccles.
– Senkit nem tudsz elvinni. Túl nagy szabadsága van annak a férfinak, aki biciklivel közlekedik.
Mr. Eccles hozzáteszi, hogy ötven-egynéhány évesen vagy tíz oka van annak, hogy még nem házasodott meg, de egyik sem valami nyomósok.
Van ezenkívül a biciklizésben valami olcsó életszemlélet is. Az egyik nő, aki szerkesztő egy flancos férfimagazinnál, visszaemlékszik arra, amikor megismerkedett egy biciklis bölcsésszel egy könyvbemutatón. Megbeszélték, hogy egy elegáns steakétteremben találkoznak az Upper West Side-on. A pasi elkésett, mert biciklivel jött (a nő odakint várta, idegességéhen egyik cigiről a másikra gyújtott). Amikor végre leültek, és végigböngészték az étlapot, a pasas egyszer csak azt mondta:
– Figyelj, rájöttem, hogy én igazából egy pizzára vágyom. Ugye nem baj?
Azzal felállt.
– De nem kéne mégis...
– hebegett a nő a pincérre pillantva.
– Épp csak belekortyoltál egy pohár csapvízbe – felelte a férfi.
– Én hozzá se nyúltam az enyémhez. Ezért nem kérhetnek pénzt.
Visszamentek a nő lakására, és pizzát rendeltek, majd a pasas elment. Párszor még találkoztak, de a pasi mindig azt akarta, még este tízkor is, hogy vegyenek valamit elvitelre, menjenek fel a nő lakására:, és ott egyék meg. A nő végül kirúgta a pasast, és egy bankárral kezdett el járni.

GOND AZ ÜLEP KÖRÜL

A biciklis bölcsészek gyakran elkövetik azt a hibát, hogy a barátnőjükből biciklis bölcsészlányt próbálnak faragni. Joanna, aki az Ötödik sugárírton nőtt fel, és jelenleg belsőépítészként dolgozik, egy biciklis bölcsészhez ment férjhez.
– Mindketten bicikliztünk – meséli -, így először ez nem jelentett gondot. De egyből rájöttem, hogy valami baj van, amikor a születésnapomra biciklinyerget kaptam tőle. Karácsonyra pedig autóra szerelhető biciklitartót vett nekem. Amikor elváltunk, a biciklitartót visszavette, és azóta ő használja. El tudod hinni?
– Biciklis pasi? Jézusom, dehogy kell nekem ilyen! – mondja Magda, a regényíró.
– El tudod képzelni, milyen szaga van a nadrágja ülepének? Köszönöm, nem kérek belőle. Túl sokszor gázolt már el férfi biciklista. Önző, kamikaze fütyik. Ha az ágyban is úgy viselkednek, mint a biciklin, akkor pláne köszönöm, nem kérek belőle, ugyanis nem az a lényeg, hogy gyorsan célba érjünk. .
– A nők nem tartják szexinek a bringázást – mondja Thad.
– Szerintük infantilis dolog. De van egy pont, amikor az ember rádöbben: nem élheti le úgy az életét, hogy a nők előtt szerepet játszik.

fel