Szex és New York

14.

Egy férfias fehérneműmodell arcképe.
Csont az óriásplakátról villant

A lépcső tetején nyílik az ajtó, és lakása ajtajában ott áll a Csont, a fehérneműmodell és színészpalánta. Izmos férfiteste körvonalai jól kivehetőek. Egyik karját az ajtófélfának támasztja, hosszú barna haja az arcába hull és nevet, miközben te zihálva felkapaszkodsz a lépcsőn.
– Te mindig sietsz valahova – mondja neked, mintha ő legszívesebben az ágyban heverészne egész nap.
Eszedbe jut, mit szokott róla mondani Stanford Blatch, a forgatókönyvíró: a Csont olyan, mintha mindenhová a saját fővilágosítójával utazna.
Aztán nem bírod tovább, el kell fordítanod a fejed.
– A Csont ugyanaz a kategória pasiban, mint egy nercbunda a kabátok közt – mondja Stanford. Stanford mostanában egyfolytában a Csonttal húz téged. Cseng a telefon, felveszed, Stanford az.
– Melyik pasi szexibb? A Csont vagy Keanu Reeves?
Felsóhajtasz. És bár tulajdonképpen nem is tudod, ki is az a Csont, és nem is nagyon érdekel, azt válaszolod: a Csont. Lehet, hogy részben a bűntudat teszi. Tudod, hogy tudnod kéne, ki az. Az a fickó, aki szinte meztelen izmos testével hirtelen mindenütt ott volt, a Times Square-i óriásplakáttól kezdve a buszokra ragasztott hirdetésekig. De soha nem jársz a Times Square felé, és a buszokat se szoktad nézegetni, csak amikor majdnem elütnek.
De Stanford nem adja fel.
– Valamelyik nap elsétáltunk az óriásplakátja előtt, a Csont és én – meséli -, és a Csont akart egy darabot belőle, amit kitehet a lakásában, mondjuk az orrát. De én azt mondtam neki, azt a darabot szedje le, ahol a gatyája dudorodik. Így, amikor a nők megkérdezik tőle, mekkora van neki, azt mondhatja, hogy három méter húsz centi.
– A Csont olyan aranyos volt a minap – mondja Stanford.
– El akart vinni vacsorázni. Azt mondja nekem: Stanford, te már annyi mindent tettél értem, szeretném viszonozni. Mondom neki: ne bolondozz! De tudod, ő az egyetlen ember, aki valaha az életben el akart vinni vacsorázni. El tudod ezt hinni, hogy egy ilyen szép ember ennyire kedves legyen? Beadod a derekad, megismerkedsz a Csonttal.

BELŐLED MÉG NAGY SZTÁR LESZ

Amikor először találkozol a Bowery bárban a Csonttal. Stanford társaságában, úgy szeretnéd utálni. Huszonkét éves. Modell. És a többi. Úgy érzed, a Csont is utál téged. Tényleg olyan hülye lehet? Azonkívül, az a véleményed, hogy a szexszimbólumok közelről egyáltalán nem is szexik. A legutóbbi például olyan volt, mint egy meztelen csiga. De szó szerint.
De ez nem. Nem pont olyan, mint amilyennek látszik.
– Különböző emberekkel szemben különböző a személyiségem is – mondja.
Aztán eltűnik a tömegben.
Úgy két hónappal később, egy modell születésnapi buliján veszel részt a Barorcó-ban, és összefutsz a Csonttal. A terem túlsó végében áll, a bárpultnak támaszkodik, és rád mosolyog. Integet. Odamész hozzá. Ölelget örömében, a fotósok meg csattogtatnak. Aztán az asztalnál valahogy szembekerülsz vele. A barátnőddel éppen egy soha véget nem érő, heves vitába bonyolódsz.
A Csont folyton közel hajol hozzád, és azt kérdezgeti, hogy minden rendben van-e. Persze, mondod, és azt gondolod magadban: a hülye nem tudja, hogy a barátnőddel mindig ilyen stílusban szoktatok egymással beszélgetni.
Stanford, aki mindenkit ismer Hollywoodban, elküldi a Csontot Los Angelesbe, hogy kisebb filmszerepekre meghallgatásokon vegyen részt. A Csont üzenetet hagy Stanford-nak a mobilján:
– Itt mindenki rólad beszél. Hogy milyen király vagy. Hogy belőled még nagy sztár lesz. Elégszer elmondtam? Sztár vagy, sztár vagy, sztár vagy.
Stanford nevet, mikor meghallgatja.
– Engem utánoz – mondja.
Te és a Csont berúgtok a Bowery bárban.

SIMÁN CSILLAGOS ÖTÖS

A Csont egy kis garzonlakásban lakik, amelyben minden fehér: fehérek a függönyök, fehér az ágynemű, fehér a paplan, fehérek a fotelek. Amikor kimész a fürdőszobába, kíváncsian kutakodsz egy kicsit, hogy használ-e valamilyen különleges kozmetikumot. Nem használ.
A Csont Iowa államban gyerekeskedett, Des Moines-ban. Az apja tanár volt. Középiskolás korában a laza srácokkal lógott. Mindenből kitűnő volt, iskola után kisebb gyerekeket korrepetált. Mind felnéztek rá.
Soha nem gondolt arra, hogy modell legyen, de nyolcadikos kordban megválasztották az iskola legjóképűbb fiújának. Titokban valami izgalmas foglalkozást szeretett volna magának, mint amilyen például a magánnyomozó. Mégis az Iowa-i Egyetemre ment, ahol két évig irodalmat hallgatott. Az apja kívánságára. Az egyik fiatal, jóképű férfi tanár a szobájába hívta a Csontot, melléült, és a combjára tette a kezét. Aztán felcsúsztatta, egészen a Csont nadrágjában található dudorig, és azt mondta neki:
– Simán csillagos ötös lehetnél.
A Csont soha többet nem ment be az órájára. Három hónappal később az egyetemről is kimaradt.
Nemrég valaki felhívta otthon a Csontot, és az üzenetrögzítőjén szöveges üzenet helyett zenét hagyott. A Csont hallgatni kezdte a zenét, mert azt gondolta, hogy utána jön majd az üzenet. Aztán meghallgatja még párszor a zenét, hogy rájöjjön, ki lehetett az.
– Szerintem férfi az illető – állítja.

GYEREKKOR IOWÁBAN

A Csonttal fekszetek kettesben az ágyon, mintha csak tizenkét évesek lennétek (hason, a lábatok lelóg az ágy szélén).
– Mesélj valamit – kéred.
– Mostanában gyakran szoktam a volt barátnőmre gondolni – mondja.
1986 nyarán történt, a Csont éppen tizennégy éves volt. Igazi Iowa-i nyári nap volt: derült égbolt, zöldellő kukorica. Egész nyáron, akármerre autózol a barátaiddal, csak kukoricamezőket látsz.
A Csont elment a szüleivel a vásárba. Barátjával éppen az állatokat nézték, amikor megpillantotta a lányt. Egy kisborjút tisztogatott. A Csont megragadta a barátja karját, és így szólt hozzá:
– Az a lány lesz a feleségem.
Aztán egy évig nem látta őt. Egyik este elment egy olyan, fiataloknak rendezett táncos mulatságba, amilyen a kisvárosokban szokott lenni, hogy a fiatalok ne örüljenek meg, és ott volt a lány is. Karácsonyeste bolondoztak egy kicsit egymással.
– Aztán kerek perec kirúgott – meséli.
– Ez nagyon rosszulesett nekem.
Másfél évvel később a lány mégis úgy döntött, hogy a Csont kell neki, de akkor meg ő nem állt kötélnek.
– Pedig annyira szerettem volna vele lenni. Aztán mégis belementem.
A Csont néhány évig hol együtt volt a lánnyal, hol nem. A lány programozó Iowa Cityben. Időnként most is beszélgetnek még egymással. Lehet, hogy egyszer tényleg a felesége lesz? Elmosolyodik, az orra tövében összefutnak a ráncok.
– Lehet – mondja.
– Mindig azt gondolom, mennyire szép ez a történet. Egészen elszáll tőle az agyam.
– A Csont azt szokta mondogatni, hogy szívesen vissza költözne Iowa-ba, ahol gyerekei lennének, és ő lenne a helyi zsaru – mondja Stanford.
– Olyan aranyos, de csak amíg tényleg meg nem teszi – válaszolod, és cinikusnak tartod magad, amiért ezt mondtad.

TUDOM, HOGY NEUROTIKUS VAGYOK

Te és a Csont éhesek vagytok, ezért elmentek kajálni, vasárnap este hatkor. Két rendőrnő cigarettázik a sarokban. Az embereken koszos jogging van. A Csont megeszi a sonkás-sajtos szendvicsed felét.
– Ebből négyet is meg tudnék enni – mondja -, de nem fogok. Ha megeszem egy hamburgert, utána olyan bűntudatom van.
A Csont ügyel a megjelenésére.
– Naponta ötször átöltözöm – meséli.
– Ki az, aki nem néz bele legalább százszor a tükörbe, mielőtt kilépne a lakásból? Én fel-alá járkálok a lakásban, az egyik tükörtől a másikig, mintha az egyikben mást látnék, mint a másikban. Mintha azt gondolnám, rendben, ebben a tükörben jól nézek ki, de most nézzük meg, mit mutat a másik. Vajon mindenki így van ezzel?
– Néha annyira szórakozott vagyok – mondja a Csont.
– A fejemben zsonganak a gondolatok. Minden összekeveredik, és az egésznek serinú értelme.
– És mi vonja cl a figyelmedet?
– Most éppen az orrod.
– Köszi szépen. Utálom az orromat.
– Én is utálom az enyémet. Túl nagy. De szerintem a hajamtól is függ. Valamelyik nap Stanford azt mondta: tetszik így a hajad. Kisebbnek látszik tőle az orrod. Mindketten elhallgattok. Az utcán a Csont oldalba bök.
– Helyesírási hiba – és mutatja. Felnézel. Egy overallos férfi áll egy hatalmas szürke masztiff mellett, a kezében lévő kartonpapírra az van írva: ELADÓ KÖLYÖKKUTYÁK.
– Mi van? – kérdezi a férfi. Egy piszkos, piros-fehér teherautó parkol a háta mögött.
– Eladó. Hosszú ó-val kell írni – mondja neki a Csont.
A férfi a táblára néz és elvigyorodik.
– Figyeljen ide, az utca végében kétezerért árulják az ugyanilyen kölyökkutyákat, nem kétszázért – folytatja a Csont, mire az ember elneveti magát.
Később a Csont ágya szélén üldögélsz, és őt nézed, ahogy az ágyon fekszik, ujjait a farmerja övtartójába akasztva.
– Az egyik percben még tök lazán végig tudnék menni az utcán, a következő pillanatban meg minden ok nélkül rám tör a depresszió – mondja.
– Tudom, hogy neurotikus vagyok. Látom. Érzem. Elemzem magamat, kritizálom magamat, foglalkozom magammal. És mindent tudatosan mondok. Mi előtt mondanék valamit, először mindig elpróbálom magamban, hogy ne süljön el rosszul.
– És nem tartod ezt időpocséklásnak? – kérdezed.
– Csak egy pillanatig tart.
Elhallgat.
– Ha elmegyek valahová, és egy idegen odajön hozzám, és megkérdezi, hogy modell vagyok-e, azt válaszolom, nem: még tanulok.
– És?
Nevet.
– Úgy már nem vagyok nekik érdekes – feleli, és úgy néz rád, mintha nem hinné el, hogy még ezt se tudtad.
Stanford hív fel telefonon.
– A Csont olyan aranyos üzenetet hagyott – újságolja, és bejátssza a telefonba:
– Stannie, meghaltál? Meg vagy halva? Biztos meghaltál, mert nem veszed fel a telefont. (Nevet.) Hívj majd vissza!

IVANA TRUMP KOMORNYIKJA?

Szeretsz a Csonttal lenni a lakásán. Eszedbe jut róla, amikor tizenhat évesen, odahaza Connecticut-ben, azzal a sráccal jártál, aki olyan jóképű volt, és füveztetek, a szüleitek meg azt gondolták, lovagolni mentetek. Soha nem tudták meg az igazságot.
Kinézel az ablakon. Az ütött-kopott, aprócska barna házakra odasüt a nap.
– Kiskorom óta szeretnék saját gyerekeket – mondja a Csont.
– Ez az álmom.
De ez még azelőtt volt. Mielőtt az a dolog történt a Csonttal. Nem most.
Pár hete a Csontnak mellékszerepet kínáltak egy olyan filmben, amiben csupa laza, fiatal hollywoodi színész szerepelt. Elment egy buliba, és történetesen az egyik színész barátnőjével ment haza, egy új szupermodellel. A színész erre megfenyegette a Csontot, hogy megöli a szupermodell csajjal együtt, mire a Csont egy időre elmenekült New Yorkból. Csak Stanford tudja hova. Stanford azt mondja, azóta egyfolytában cseng a telefonja. A Hard Copy magazin pénzt kínált a Csontnak Stanford-on keresztül, ha interjút ad, de Stanford azt mondta nekik:
– Mégis mit képzelnek, kivel van dolguk, Ivana Trump komornyikjával?
– Egyszerűen nem hiszem el ezt a sok hülyeséget – monda Csont.
– Én még mindig ugyanaz az ember vagyok. Nem változtam meg. Hiszen mindenki azt mondja, ne változzak meg. Miért, mi leszek, ha megváltozok? Beképzelt, önző alak? Faszkalap? Seggfej? Elég jól ismerem magam. Miért akarnék megváltozni? Min nevetsz?
– Nem nevetek – feleled.
– Sírok.
Stanford egyszer azt mondta:
– Észrevetted már, hogy a Csontnak egyáltalán nincs szaga?

fel