Szex és New York

21.

Magányos farkasokkal táncoló.
Az örök agglegény? Na, én elmentem!

Egy hét leforgása alatt történik néhány, látszólag egymástól független esemény.
Simon Piperstock, egy szoftvercég tulajdonosa, kétszobás fényűző lakásában hever az ágyon, és éppen influenzáját ápolgatja, amikor megcsörren a telefon.
– Te szarevő! – szól bele egy női hang.
– Tessék? – kérdezi Simon.
– Kivel beszélek?
– Én vagyok az.
– Á, Emká. Éppen hívni akartalak, de influenzás lettem. Remek volt a buli.
– Örülök, hogy tetszett. Amúgy senkinek se tetszett.
– Tényleg? – ül fel Simon az Agyban.
– Miattad, Simon. Mert kibírhatatlanul viselkedsz. Egyszerűen ízléstelen voltál.
– Mit követtem el? – kérdezi Simon.
– Elhoztad azt a muffot. Mindig hozol valami muffot. Ezt senki sem hajlandó elviselni.
– Hé, álljunk meg egy pillanatra! Tessie nem muff. Nagyon okos lány.
– Jól van, Simon. Miért nem kezdesz valamit az életeddel? Miért nem veszel feleségül valakit?
Azzal leteszi a kagylót.
Harry Samson-t, a negyvenhat éves, ismert, remek parti híréhen álló agglegény műkereskedőt, szokásos esti ivászata közben a Frederick-ben, bemutatják egy nagyon vonzó, huszonegynéhány éves nőnek. A nő épp most költözött New Yorkba, hogy egy olyan festő asszisztenseként dolgozzon, akit Harry is jól ismer.
– Helló. Harry Samson vagyok – mondja jellegzetes keleti parti akcentussal. Kicsit talán affektál, de valószínűleg csak attól, hogy cigi lóg a szája sarkából.
– Tudom, ki vagy – feleli a lány.
– Kérsz egy italt? – kérdezi Harry.
A lány a barátnőjére pillant, akivel jött.
– Te az a pasi vagy, igaz? – kérdez vissza.
– Kösz nem. Hallottam rólad egyet-mást.
– Szar ez a hely ma este – mondja Harry, nem tudni pontosan kinek.
Valami rohad New York társasági életében, vagyis inkább valakik, akiket azelőtt remek partinak vagy ígéretes agglegénynek neveztek. Nem, nem csak a képzeletünk játszik velünk. Azok a negyven-ötven éves férfiak, akik soha nem voltak házasok, és soha vagy legalábbis évek óta nem volt komoly barátnőjük, határozottan és összetéveszthetetlenül bűzlenek. A bizonyíték ott van mindenütt.
Miranda Hobbes egy karácsonyi bulin véletlenül összefut Packard és Amanda Deale-lel, akiket Sam, a befektetési bankár mutatott be neki, akivel nyáron járt néhány hónapig.
– Hová tűntél? – kérdezi Amanda.
– Hívni akartunk egy csomó buliba, de soha nem hallottunk felőled.
– Nem tudtam eljönni – mondja Miranda.
– Tudom, hogy ti Sam barátai vagytok, és bocs, de az a helyzet, hogy én nem bírom azt a tagot elviselni. Nem bírom ki, ha egy légtérben kell vele tartózkodnom. Az az alak beteg. Szerintem nőgyűlölő. Beeteti a nőket, házasságról duruzsol nekik, aztán egyszerűen nem jelentkezik többet. Közben meg huszonegy éves kiscsajokat próbál felszedni.
Packard közelebb húzódik.
– Már mi sem barátkozunk vele. Amanda nem bírja elviselni, és én sem. Összebarátkozott ezzel a Barry nevű fickóval, és ezek ketten minden áldott este a SoHó-ba járnak vacsorázni, és nőket próbálnak felszedni.
– És már elmúlt negyvenéves mind a kettő! – mondja Amanda.
– Ez visszataszító.
– Mikor nőnek fel végre? – kérdezi Miranda.
– Vagy mikor derül ki, hogy buzik? – mondja Packard.

NEM FARKAS!

Egy késő novemberi, szürke délután egy férfi, akit csak Chollie Wentworthnek fogunk nevezni, éppen egyik kedvenc témáját taglalja: a New York-i társasági életet.
– Az örök agglegények? – kérdezi, néhány olyan név kapcsán, akik már évek óta szem előtt vannak.
– Szerintem, drágáim, egyszerűen unalmasak.
– Chollie belekortyol második pohár skót whiskyjébe.
– Sok oka lehet annak, hogy a férfiak miért nem akarnak megházasodni. Van, aki egyszerűen soha nem nő ki a szexuális változatosságból, mások számára meg a házasság tönkreteszi a szexet. Aztán ott a nehéz választás: egy harmincéves nő, aki gyereket szül az embernek, vagy egy olyan nő, mint Carol Petrie, aki megszervezi az életedet. Gond lehet az anya is. Például ez a helyzet X-szel – itt egy multimilliomos bankár neve hangzik el, aki már elmúlt ötvenéves, és még mindig nem kötötték be a fejét.
– A pasas krónikus muffkórban szenved. De ha az ember X, kit vihet haza? Kitennéd az anyádat egy határozott fellépésű nő kihívásának, aki szétrombolja a családot? De akkor is – folytatja Chollie székében kissé előredőlve – már sokaknak elege van abból, hogy ezek a tagok nem bírják magukat elkötelezni. Ha én egyedülálló nő lennék, azt mondanám magamnak: mit vacakolok én ezekkel a fickókkal, mikor rajtuk kívül van még vagy 296 millió rendkívül szórakoztató meleg pasi, akivel lehetek. Találok magamnak egy hihetetlenül szórakoztató meleg hapsit, akivel ezernyi dologról jól elbeszélgetünk, és el is járhatunk helyekre. Minek töltsem az időmet X-szel? Kinek van kedve ott ülni, és hallgatni, ahogy az üzletről süketel? A kedvét keresni? Különben is, öreg. Nem fog már megváltozni. Az ilyen X-félék nem érik meg a fáradságot. Már túl sok-szor kiáltották: nem farkas! Végül is a nő dönti el, hogy kell neki a pasas vagy sem. Ha az illető nem veszi magának a fáradságot, hogy megházasodjon, ha soha nem ad semmit... szerintem a nőknek elegük van ebből. És nekik van igazuk.

HÁLAADÁS JACKNÉL

– Megmondom, mi van – mondja Norman, aki civilben fényképész.
– Vegyük például Jack-et. Ismeritek Jack-et: mindenki ismeri. Én három évig voltam nős. Tíz éve ismerem Jack-et. Valamelyik nap az jutott eszembe, hogy amióta csak ismerem, hat hétnél tovább még egyik barátnője se tartott ki mellette. Egyszer csak összefutok vele. Hálaadáskor egy bulin, barátoknál. Mindenki évek óta ismeri egymást. Jó, nem mindenki házas, de komoly kapcsolatban él. Erre megjelenik Jack, megint valami muffal. Huszon-valahány éves. Szike. Persze kiderül, hogy a csaj pincérnő, és egy hete ismerte meg. Vagyis a nő nem ismer senkit, őt se ismerik, nem illik a társaságba, ezzel megborítja az egész vacsorát. Jack pedig teljesen használhatatlan, mert közben egyfolytában azon jár az esze, hogyan fogja megdugni. Ahányszor csak Jackkel találkozom, mindig ugyanez a forgatókönyv. Minek töltsem vele az időmet? Hálaadás után a társaságban az összes nő úgy döntött, hogy Jack-ből elég volt. Többet nem hívják meg.
Samantha Jones – barátainak csak Sam – Magdával, a regényírónővel vacsorázik a Kiosk-ban. Az agglegényekről beszélgetnek, történetesen éppen Harry-ről és Jack-ről.
– Valaki mesélte, hogy Jack még mindig arról beszél, ki volt meg neki – mondja Magda.
– Mintha tizenöt éve ugyanaz a beszélgetés folyna. A férfiak azt hiszik, csak a nőknek kell vigyázniuk a jó hírükre. Nagy tévedés! Nem bírják felfogni, hogy ha egy muffal látod őket, elmegy tőlük a kedved?
– Vegyük például Harry-t – veszi át a szót Samantha.
– Jack-et végül is megértem: annyira csak a karrierje érdekli, meg a nagy pénzek. De Harry-vel más a helyzet. Azt mondja, őt nem érdekli a hatalom és a pénz. Másrészről viszont nem érdekli a szerelem és a kapcsolatok sem, az biztos. Akkor mégis, mi érdekli? Mi a létezésének az értelme?
– Azonkívül – teszi hozzá Magda – ki tudja, milyen helyeken volt már ezeknek a pasiknak a fütyije.
– Nem bírnak érdekelni.
– A napokban összefutottam Roger-rel, persze a Mortimer előtt.
– Lehet vagy ötvenéves – szól közbe Samantha.
– Majdnem. Tudod, huszonöt éves koromban jártam vele. A Town & Country magazin akkoriban kiáltotta ki New York legígéretesebb agglegényének. Emlékszem, azt gondoltam róla, micsoda csődtömeg. Először is, az anyukájánál lakott. Oké, az övé volt a New York-i házuk egész emelete, de akkor is. Meg ott volt az a tökéletes ház Southampton-ban meg a másik tökéletes ház Palm Beach-en, meg a tagság a Bath & Tennis klubban. És tudod mit? Ennyi. Ennyiből állt az élete. A felszín alatt nem volt semmi.
– Most mi van vele? – kérdezi Samantha.
– A szokásos. Végigment az összes lányon New Yorkban, és amikor a felbőszült csajok végre kinyomozták a telefonszámát, LA-be költözött. Onnan Londonba, most meg Párizsba. Azt mondta, csak azért jött vissza New Yorkba két hónapra, hogy az anyukájával legyen.
A két nő hisztérikusan nevet.
– Ezt kapd ki! – folytatja Magda.
– Ezzel jön nekem: annyira tetszenek a francia lányok! Elmegy vacsorázni ehhez a nagyágyú franciához, akinek három lánya van. Akármelyiket elfogadnám, mondja. Szóval vacsoráznak, ő meg úgy érzi, remekül haladnak a dolgai. Mesél nekik a barátjáról, valami arab hercegről, akinek három felesége van, három nővér. A francia lányok meg csak néznek rá, és a vacsorának egyszeriben vége szakad.
– Szerinted ezek a pasik nem bírják felfogni? Nem veszik észre, hogy mennyire szánalmasak?
– Nem hát!

TUDOD, MENNYIRE SZENVEDEK ETTŐL

Másnap Simon Piperstock több embert is felhív a Kennedy nemzetközi repülőtér első osztályú tranzitjából. Egyikük egy fiatal nő, akivel évekkel ezelőtt járt.
– Most megyek Seattle-be – újságolja Simon.
– Nem vagyok valami jól.
– Csak nem? – kérdezi a nő, szinte örömmel.
– Valamiért mindenki azt mondja, hogy kibírhatatlan vagyok. Azt mondják, ez már gusztustalan.
– És szerinted nem gusztustalan? – Lehet, hogy egy kicsit az.
– Értem.
– Nem működik a kapcsolatom Mary-vel, ezért egy gyönyörű fiatal lánnyal mentem el bulizni, akivel jóban vagyok. Olyan kedves lány. Jó barátom. Erre mindenki ezen csámcsog.
– Neked soha nem szoktak működni a kapcsolataid, Simon.
– Aztán összefutottam azzal a nővel a színházban, akivel pár évvel ezelőtt megpróbáltak összehozni. De nem érdekelt, úgyhogy inkább barátok lettünk. Na, ez a csaj odajön hozzám, és azt mondja: tudod, nem akarom, hogy valaha is bármi közöm legyen hozzád. Nem akarom, hogy a barátaim közül bárkinek is bármi köze legyen hozzád. Túl sok nőt bántottál meg életedben.
– Ez így igaz.
– Most mit csináljak? Tudod, mennyire szenvedek ettől az egésztől, de mit csináljak, ha egyszer soha nem érzem úgy, hogy most ismertem meg az igazit. Ezért járok el velük mindenhová. Istenem, mindenkivel volt már így.
– Kis szünet.
– Tegnap beteg lettem.
– Szegény – mondja a nő.
– Szeretnéd, ha lenne valaki, aki ápolna?
– Nem igazán. Úgy értem, csak rövid időre betegedtem meg... A francba! Igen. Ez az igazság. Gondoltam rá, hogy ápolhatnál. Gondolod, hogy valami gond van velem? Szeretnék találkozni veled. Megbeszélni. Talán te tudnál nekem segíteni.
– Van egy komoly barátom. Azt hiszem, össze fogunk házasodni. Őszintén szólva, nem hinném, hogy szeretnék veled együtt mutatkozni.
– Hát – mondja Simon -, rendben.
– De ha fel akarsz hívni, semmi gond.

fel