Szex és New York

22.

A Csont és a fehér nercbunda: Carrie karácsonyi éneke

Karácsony New Yorkban. Partik. A csillag az Ötvenhetedik utcában. A karácsonyfa. Legtöbbször nem olyan, mint amilyennek lennie kéne. De néha mégis történik valami, és a dolog működik.
Carrie a Rockefeller Centerbe tart, az elmúlt karácsonyokon tűnődve. Hány éve is történt – gondolkodik, miközben a korcsolyát a lábára veszi -, hogy utoljára itt jártam? A keze kicsit remeg, ahogy a fűzit a kampókba akasztja. Kicsit lámpalázas. Reméli, hogy a jég kemény és sima lesz.
Az egész Samantha Jones-ról jutott az eszébe. Az utóbbi időben Samantha – a barátainak csak Sam – panaszkodik, hogy nincs pasija. Hogy évek óta nincs szerelem az életéhen, ami különösen az ünnepek alatt esik rosszul.
– Szerencsés vagy – mondja Carrie-nek, és mindketten tudják, hogy igaza van.
– Csak azt szeretném tudni, velem is megtörténik-e majd egyszer valaha – és mindketten tudják, mire gondol.
– Elszomorodom, ha karácsonyfát látok.
Sam a karácsonyfákat nézegeti, Carrie korcsolyázik. Régi dolgok járnak az eszében.
Skipper Johnson most karácsonyozik másodszor New Yorkban, és mindenki megőrül tőle. Egyik este egymás után három koktélpartira is elmegy.
Az elsőn összefut James-szel, aki sminkművész. James a második vagy harmadik koktélpartin van aznap, amikor Skipper szóba elegyedik vele. Egyszerűen muszáj mindenkivel beszélnie. Remy, a hajszobrász, odalép Skipper-hez, és azt kérdi tőle:
– Mit akarsz azzal a fickóval, James-szel? Túl jó vagy te neki.
– Ezt meg hogy érted? – kérdez vissza Skipper.
– Látom, hogy mindenhová együtt mentek. Hadd mondjak neked valamit. James egy rohadék. Élősködő. Te jobbat érdemelsz nála.
– De én nem vagyok meleg – mondja Skipper.
– Ja persze, édesem.
Másnap reggel Skipper felhívja Stanford Blatch-et, a forgatókönyvírót.
– Az emberek azt hiszik, hogy meleg vagyok, és ez árt a hírnevemnek – panaszolja.
– Ugyan már – nyugtatja Stanford.
– A hímév olyan, mint a macskaalom. Naponta változhat. Igazából változnia is kell. Különben is, megvan nekem a magam baja.
Skipper felhívja River Wilde-ot, a híres regényírót.
– Szeretnék veled találkozni – nyafogja.
– Nem lehet – mondja River.
– Miért nem?
– Mert dolgon van.
– Miféle dolgod?
– Markkal, az új barátommal.
– Nem értem. Azt hittem, én vagyok a barátod.
– Ő megtesz nekem olyasmit is, amit te nem.
Rövid csend.
– De én olyat is tudok, amit ő nem – ellenkezik Skipper.
– Például mit?
Megint csend.
– Ettől még nem kell folyton vele lenned – mondja végül Skipper.
– Nem bírod felfogni, Skipper? Itt él. Itt vannak a cuccai. Az alsógatyája. A CD-i. A szőrgombóca.
– Szőrgombóca?
– Van egy macskája.
– Aha – feleli Skipper. Aztán egy kicsit később:
– Beengedsz egy macskát a lakásodba?
Skipper felhívja Carrie-t.
– Ezt nem bírom elviselni. Karácsony van, és mindenki jár valakivel. Mindenki, kivéve engem. Mit csinálsz ma este?
– Big és én itthon leszünk – feleli Carrie.
– Vacsorát főzök.
– Saját otthont szeretnék. Egy ház kell nekem. Talán Connecticutban. Egy meghitt kis fészek.
– Skipper! Huszonöt éves vagy.
– Miért nem lehet minden úgy, mint tavaly, amikor senki sem járt senkivel? – nyöszörgi Skipper.
– Éjszaka fantasztikusat álmodtam Gae Gardenről – meséli, a híresen fagyos, negyven-egynéhány éves társasági dámára utalva.
– Annyira gyönyörű! Azt álmodtam, hogy szerelmesek vagyunk egymásba, és fogjuk egymás kezét. És aztán felébredtem, és tisztára pofára estem, mert az egész csak álom volt. De az az érzés! Szerinted a valóságban is át lehet élni azt az érzést?
Tavaly ilyenkor Skipper, Carrie és River Wilde Belle karácsonyi bulijára voltak hivatalosak, egy vidéki családi kúriára. Skipper Mercedesével mentek, River a hátsó ülésen ült, akár egy pápai nuncius, és arra kényszerítette Skippert, hogy állomásról állomásra ugrassa a rádiót, amíg valami tűrhető zenét nem talált. A buli után visszamentek River lakására, ahol River és Carrie beszélgettek, miközben Skipper végig azon rinyált, hogy a tilosban parkol. Aztán Skipper kinézett az ablakon, és látta, hogy éppen vontatják el az autóját. Ordítozni kezdett, mire Carrie és River rászóltak, hogy fejezze be, és szippantson egy kis kokót, vagy szívjon el egy spanglit, vagy legalább igyon még egyet. Hisztérikusnak tartották.
Másnap Stanford Blatch elment Skipperrel kiváltani az autóját. Az egyik gumi defektes volt. Stanford beült az autóba újságai olvasni, mialatt Skipper kereket cserélt.

A CSONT

– Kémék tőied egy nagy szívességet – mondja Stanford Blatch.
Régi szokásukhoz híven, karácsony előtt együtt ebédelnek Carrie-vel, Harry Ciprianinál.
– Szeretnék eladni pár képet a Sotheby's aukcióján. Szeretném, ha ott ülnél a közönség soraiban, és feltornásznád az árakat.
– Persze, szívesen – egyezik bele Carrie.
– Őszintén szólva, eléggé le vagyok égve – magyarázkodik Stanford. Miután elúszott a pénz, amit egy rockzenekarba fektetett, a családja megvonta tőle az anyagi támogatást.
Aztán elfogyott az a pénz is, amit a legutóbbi forgatókönyvéért kapott.
– Annyira hülye voltam!
Azután ott van a Csont is. Stanford éppen egy forgatókönyvet ír neki, és fizeti a Csont színészmesterség-óráit.
– Állította persze, hogy nem meleg – mondja Stanford -, de nem hittem neki. Senki nem érti meg. Vigyáztam arra a gyerekre. Esténként elszundított, miközben telefonon beszéltünk, a telefonkagylót a karjában dédelgetve. Senkit nem ismerek, aki ennyire védtelen lenne. Annyira össze van zavarodva szegény.
Egy héttel ezelőtt Stanford megkérdezte a Csontot, volna-e kedve elmenni egy divatintézet által összehozott rendezvényre a Met-be. A Csont beijedt.
– Mondtam neki, hogy ez jót tenne a karrierjének. Ordítozott velem, hogy értsem meg, ő nem meleg. Hogy hagyjam már végre békén. Hogy soha többet nem áll velem szóba.
Stanford belekortyol a Bellini-jébe.
– Az emberek azt hitték, titkon szerelmes vagyok belé. Én azt gondoltam, nem vagyok. Egyszer megütött. A lakásán voltunk. Veszekedtünk. Megszerveztem neki, hogy elmehessen meghallgatásra egy rendezőhöz. Azt mondta, túl fáradt hozd. Hogy tűnjek el. Azt mondtam neki, beszéljük meg a dolgot. Erre odavágott a falhoz, aztán szó szerint lehajított a lépcsőn. Egy olyan olcsó kis lift nélküli házban lakik. Egy ilyen helyes fiú. A vállam azóta se működik rendesen.

A FEHÉR NERC

Carrie-nek mindenki Skipper-ről panaszkodik. Olyan nők, akik idősebbek Skipper-nél. Például Carrie ügynöke, az egyikszerkesztő a magazinnál. Skipper az asztal alatt fogdossa őket vacsora közben, szerte a városban mindenütt.
A divatintézet javára szervezett rendezvény estéjén Carrie éppen a fodrászhoz készülne, de előtte még Skipperrel ordítozik telefonon, amikor Mr. Big hazaér. Mr. Big-nek egy nagy csomag van a hóna alatt.
– Mi az? – kérdezi Carrie.
– Ajándék nekem – mondja Mr. Big.
Bemegy a hálószobába, majd előbukkan, kezében egy fehér nercbundával.
– Boldog karácsonyt!
– Skipper, most le kell tennem – mondja Carrie. Három éve karácsonykor Carrie egy garzonban lakott, amiben két hónappal azelőtt meghalt egy öreg nő. Carrie-nek nem volt pénze. Ágy helyett egy kölcsönkapott habszivacson aludt. Nem volt egyebe, csak egy fehér nercbundája és egy Louis Vuitton bőröndje. Később egyébként mindkettőt ellopták, amikor betörtek a garzonba. Addig a habszivacson aludt, a nercbundával takarózott, de minden este elment valahová. Az emberek szerették, senki sem kérdezősködött. Egyik este megint meghívták egy buliba, valakinek a hatalmas Park Avenue-i lakásába. Tudta, hogy nem illik a társaságba, és bár csábító volt, hogy ingyenkajával tömhetné a fejét, de nem lehetett folyton ezt csinálni. Ehelyett egy olyan pasival találkozott, akinek neve volt. Az illető vacsorázni hívta, ő pedig azt gondolta: basszátok meg, de mind.
Eliónál vacsoráztak, és az egyik legelső asztalhoz ültek. A férfi sokat nevetett, a késével megvajazta, majd szép sorjában megette az asztalra készített kenyér rudacskákat.
– Sikeres író vagy? – kérdezte.
– Jövő hónapban jelenik meg a cikkem a Woman's Dayben – felelte Carrie.
– A Woman's Dayben? Ki olvassa a Woman's Dayt?
Aztán így szólt:
– St. Barts-ba megyek karácsonyozni. Jártál már St. Barts-ban?
– Nem.
– Egyszer el kell oda menned. De tényleg. Én minden évben kiveszek ott egy villát. Mindenki St. Barts-ba jár.
– Na, persze – mondta Carrie.
Mire legközelebb együtt vacsoráztak, a férfi éppen nem tudta eldönteni, hogy síelni menjen-e Gstaad-ba vagy Aspen-be, vagy inkább maradjon St. Barts-nál. Megkérdezte, hova járt Carrie iskolába.
– Nayaug Gimnázium – mondta Carrie.
– Connecticutban.
– Nayaug? – kérdezte.
– Soha nem hallottam róla. Figyelj, szerinted vegyek karácsonyi ajándékot az exbarátnőmnek? Azt mondja, én fogok tőle kapni valamit. Na, mindegy.
Carrie csak bámult.
Mindenesetre néhány napig nem érezte magát annyira nyomorultul, amíg rá nem jött, hogy a férfi talán nem is fogja többet felhívni.
Két nappal karácsony előtt Carrie hívta fel őt.
– Figyelj, épp most indulok – mondta a férfi.
– Végül is hogy döntöttél?
– St. Barts. Mégiscsak. Remek bulit rendezünk a házban. Jason Mould, a filmrendező meg a barátnője, Stelli Stein is eljönnek LA-ből. Azért neked is boldog karácsonyt, oké? Remélem, a Jézuska jó lesz hozzád.
– Neked is boldog karácsonyt – felelte Carrie.

SZIA, ANYA

Carrie három évvel ezelőtt is korcsolyázni ment délután. Csak csinálta sorban egyik forgást a másik után a jégpálya közepén, egészen addig, amíg mindenkit el nem küldtek, mert zártak. Így aztán felhívta az anyját.
– Hazajövök – mondta.
Hullani kezdett a hó. A Penn Stationnél szállt fel a vonatra. Nem volt szabad ülőhely. Két vagon közt állt az átjáróban. A vonat Rye és Greenwich felé ment. A hóesésből hóvihar lett. Elhagyták Greens Farmot, Westport-ot és néhány ipari kisvárost. A vonat megállt, késett a hóesés miatt. Idegenek elegyedtek szóba egymással. Karácsony volt.
Carrie rágyújtott. Egyfolytában a férfire gondolt, meg arra, hogy Jason Mould és Stelli Stein (akárkit is hívnak így) most biztosan a medence szélén hevernek, a kék eget bámulják St. Barts-ban. Stelli Stein biztosan fehér bikinit vett fel és fekete kalapot. A kezükben hideg ital, hosszú szívószállal. Ebédre vendégeket várnak. Mindenki magas, gyönyörű, és le van sülve.
Akkor, három éve, Carrie azt nézte, ahogy a szél befújja a havat a vagonba az ajtó résein át. Azon gondolkodott, vajon sikerül-e neki valaha valami.
Éjfél van. Skipper a lakásában Kaliforniával beszél telefonon, az ablak előtt álldogálva. A szemközti ház előtt egy taxi áll meg. Látja, amint egy férfi és egy nő a hátsó ülésen smárolnak. Aztán a nő kiszáll, hosszú bunda van rajta, a feje körül meg vagy húsz kasmírpulóver. A taxi elhajt.
Samantha Jones az.
Két perc múlva csengetnek.
– Sam – köszönti Skipper.
– Már vártalak.
– Ugyan, Skipper. Hagyd ezt a szöveget. Azt akartam megkérdezni, nem tudnál-e kölcsönadni egy kissampont – mondja Samantha.
– Sampont? Mit szólnál egy italhoz? – kérdezi Skipper.
– De ne sokat – feleli Sam.
– És ne gondolj serrumi huncutságra. Például, hogy megbolondítod egy kis ecstasyval vagy ilyesmi.
– Ecstasy? Hiszen én nem is szoktam drogozni. Még a kokót se próbáltam soha, esküszöm. Nahát! El se hiszem, hogy itt vagy nálam.
– Én se – mondja Sam. Járkál a nappaliban. Piszkálja a tárgyakat.
– Tudod, én közel sem vagyok annyira rendszerezett, mint gondolják.
– Miért nem veszed le a kabátodat? – kérdezi Skipper.
– Helyezd magad kényelembe. Nincs kedved egy kis szexhez?
– Igazából a hajamat szeretném megmosni.
– Mosd meg itt. Utána.
– Inkább nem.
– Kivel csókolóztál a taxiban?
– Megint egy olyan férfival, akihez vagy nincs kedvem, vagy nem lehet az enyém – mondja Samantha.
– Olyannal, mint amilyen te vagy.
– De én a tiéd lehetek. Semmi akadálya.
– Hát ez az!

OLYAN ROSSZ VAGY

– Cheri – hallatszik egy férfihang a fürdőszoba felől.
– Annyira örülök, hogy eljöttél hozzám.
– Tudod, hogy mindig eljövök hozzád – mondja a Csont.
– Gyere ide! Ajándékot kapsz.
A Csont megnézi magát az előszobatükörben, aztán belép a nappaliba. A kanapén egy középkorú férfi üldögél teát szürcsölgetve, olasz bőrpapucsos lábával a dohányzóasztalt kocogtatja.
– Gyere közelebb! Hadd lássam, mennyit öregedtél két hónap alatt. Nem égtél le nagyon, amikor Görögországban nyaraltunk?
– Te serunit nem öregedtél – mondja a Csont.
– Mindig egyformán fiatal vagy. Mi a titkod?
– Az a fantasztikus arckrém, amit tőled kaptam. Mi is volt a neve?
– Kiehl's – a Csont leül egy antik karosszék karfájára.
– Hozzál még nekem belőle! Megvan még az órád?
– Az órám? – kérdez vissza a Csont.
– Azt odaadtam egy hajléktalannak. Folyton kérdezgette tőlem, hogy hány óra van, hány óra van, úgyhogy gondoltam, jó hasznát veszi majd.
– Te rossz fiú! Nagyon rossz vagy – mondja a férfi.
– Csak játszol velem.
– És te, elajándékoznál olyasmit, amit tőlem kaptál?
– Dehogyis! – tiltakozik a férfi.
– Nézd csak, mit hoztam neked. Kasmírpulóverek minden színben. Felpróbálod?
– Csak akkor, ha mind az enyém lehet – feleli a Csont.

RIVER BULIJA

River Wilde szokásos karácsonyi bulija. Hangos zene. Emberek mindenütt. A lépcső aljában is. Drogoznak. Valaki az erkélyről az utcára hugyozik, a gyanútlan gondnok fejére. A Csont rá se néz Stanford Blatch-re, pedig az egy ikerpárral – mindkettő férfi modell – jelent meg ma este, akik most érkeztek New Yorkba. Skipper egy nővel smárol a sarokban. A karácsonyfa felborul.
Skipper elszakad a nőtől, és odamegy Carrie-hez, aki megkérdezi tőle, miért próbálja folyton megcsókolni a nőket.
– Úgy érzem, ez a kötelességem – feleli Skipper, aztán Mr. Big-hez fordul:
– Mit szólsz hozzá, öregem, milyen gyorsan összejött?
Skipper odamegy River-hez:
– Most egyszerre miért hagytok ki mindenből? Úgy érzem, az összes barátom elfordult tőlem. Mark miatt van, igaz? Ő nem kedvel engem.
– Ha nem hagyod ezt abba, senki sem fog kedvelni – feleli River. Közben valaki éppen hány a fürdőszobában.
Hajnali egy órára a lakás úszik az alkoholban, a fürdőszobát meg elfoglalta egy csapat drogos. A karácsonyfa háromszor borult fel, és senki nem találja a kabátját.
Stanford River-hez fordul:
– Én már végképp lemondtam a Csontról. Még soha nem tévedtem ezt illetően, de lehet, hogy ő mégsem meleg.
– River elképedve mered rá.
– Gyere, River – mondja Stanford hirtelen felvidulva.
– Nézd meg a karácsonyfádat. Nézd, milyen gyönyörű.

fel