Szex és New York
Sportingbet Regisztracios Bonusz
24.
Nyáron nyaralok, télen síelek.
Aspen
Carrie magánrepülővel Aspen-be utazik. A fehér nerc van
rajta, rövid ruha és fehér lakkcipő. Azt hitte, így kell öltözni, ha az ember
magánrepülőgépen utazik, de kiderült, hogy tévedett. A többieken, az útitársain,
akiké a gép, farmer és helyes, norvégmintás pulóver van, és a hó miatt praktikus
csizma. Carrie túlöltözött. Amikor a gép leszáll tankolni Nebraska államban, a
pilótának kell lesegítenie a lépcsőn. Enyhe az idő, jár egyet a fehér
nercbundájában és a napszemüvegében, cigarettázik, a végtelen sárga földeket
nézi.
Aspen-ben Mr. Big a reptéren várja. Az épület előtt ül, tökéletesen öltözve:
barna hasítottbőr-kabátban és hozzá illő kalapban. Szivarozik. A kifutópályát
átszelve Carrie elé siet, és így szól:
– Késtetek. Majd megfagytam.
– Miért nem vártál odabent? – kérdezi Carrie. Autóval áthajtanak a kisvároson,
ami olyan, mint a karácsonyfa alatti játékvárosok, amiket a gyerekek féltő
gonddal építenek meg. Carrie a szemöldökéhez szorítja az ujjait, és azt mondja:
– Most végre kipihenem magam. Egészségesen élek. Főzni is fogok.
Stanford Blatch is magánrepülővel érkezik. Gyerekkori barátjánál, Suzannah
Martinnál fog lakni. River Wilde bulija után azt mondta Suzannah-nak:
– Tiszta lappal akarok kezdeni. Olyan jó barátok vagyunk, lehet, hogy össze kéne
házasodnunk. Akkor én is megkaphatnám az örökségemet, és a te pénzedet meg az
enyémet összetéve úgy élhetnénk, ahogy mindig is akartunk.
Suzannah negyvenéves szobrász, általában drámai hatású sminkkel és hatalmas
ékszerekkel szokott mutatkozni. Eddig még soha nem gondolt arra, hogy
hagyományos házasságban éljen.
– Külön hálószoba? – kérdezi.
– Magától értetődik – feleli Stanford.
Skipper Johnson a menetrend szerinti járattal érkezik, az első osztályú jegy
árkülönbözetét az eddigi repülésekből összegyűjtött bónuszpontokkal váltja meg.
A szüleivel és két húgával jön telelni. Muszáj lesz barátnőt szereznem, gondolja
magában. Ez egyszerűen nevetséges. Magában elképzeli a szerencsés nőt: nála
kicsit idősebb, harminc-harmincöt éves, okos, gyönyörű, kellemes partner. Aki
képes lekötni az érdeklődését. Az elmúlt évben rájött, hogy a vele egykorú
lányok unalmasak. Túlságosan is felnéznek rá, ami számára ijesztő.
Mr. Big Carrie-t tanítja síelni. Síruhát, kesztyűt, sapkát, hosszú alsót vesz
neki. És egy apró hőmérőt, amit rácsíptethet a kesztyűjére – Carrie ezért az egy
dologért könyörög neki. Mr. Big nem akarja megvenni, mire Carrie duzzogni kezd.
Aztán megegyeznek, hogy megveszi neki, orális szexért cserébe, pedig csak négy
dollárba kerül. A házban, amit kibéreltek, Mr. Big felhúzza a cipzárt Carrie
sídzsekijén, és ráadja a kesztyűt. Aztán felcsatolja a pici hőmérőt a
kesztyűjére. Carrie azt mondja:
– Meglátod, jól jön majd nekünk ez a hőmérő. Olyan hideg van odakint.
– Nevetnek, és megcsókolják egymást.
Mr. Big szivarozik a sífelvonón, és a mobilján beszél. Lefelé Carrie mögött
síel, vigyáz, hogy senki ne üsse el hátulról.
– Jól csinálod! – biztatja minden fordulás után, ahogy lassan ereszkednek le a
hegyoldalban. Aztán Carrie a lejtő aljában várakozik, és kezét napellenzőként a
szeme elé tartva nézi, ahogy Mr. Big a nagymenőkkel száguldozik.
Esténként megmasszíroztatják magukat, és forró fürdőt vesznek. Éjszaka, amikor
egymás mellett fekszenek az ágyban, Mr. Big megszólal:
– Most közel vagyunk egymáshoz, nem gondolod?
– De igen – feleli Carrie.
– Emlékszel, régebben mindig azt mondogattad, hogy közelebb kéne kerülnünk
egymáshoz? Most már nem kell ezt mondanod.
Jobb nem is lehetne, gondolja Carrie.
CSAK NÉZEM, MENNYI ITT A FAROK
Stanford a hegygerincen sétál Aspen-ben, lábán csikóbőr csizma, nyakában távcső.
Nemsokára Suzannah-val találkozik a szálloda halljában, együtt ebédelnek.
Hirtelen egy ismerős hangot hall, amely azt ordítja:
Stanford! meg azt, hogy: Vigyázz! Megfordul, és észreveszi, hogy Skipper Johnson
száguld feléje sítalpakon, ezért ügyesen hátraugrik egy hóbucka mögé, hogy
mentse az életét.
– Ez a drága Skipper! – mormolja magában.
– Hát nem király, hogy az ember a vakáció alatt is összefut a barátaival? –
kérdezi Skipper. A síruhája olyan, mintha egy kiscserkész választotta volna zord
időjárás esetére: citromsárga sídzseki és füles sapka, melynek fülei
derékszögben ketté állnak.
– Barátja válogatja, meg attól is függ, hogy milyen sebességgel futnak össze –
feleli Stanford.
– Nem tudtam, hogy érdekelnek a madarak – mondja Skipper.
– Nem a madarak miatt hoztam a távcsövet, Skipper, azt nézem, mennyi itt a
farok. A magánrepülőket nézegetem, hogy eldöntsem, milyet akarok.
– Saját repülőt veszel?
– Hamarosan. Úgy tervezem, hogy megházasodom, és azt akarom, hogy a feleségem
illendően meg tudjon érkezni valahová.
– A feleséged?
– Igen, Skipper – mondja Stanford türelmesen.
– Ami azt illeti, éppen indultam, mert vele ebédelek. Nem akarod megismerni?
– Ezt nem hiszem el! Figyelj – mondja, miközben lecsatolja a sílécet -, én már
három csajjal is összejöttem. Neked miért nem jött még mindig össze senki?
Stanford szánakozva végigméri.
– Kedves Skipper. Meddig akarod még elhitetni magadról, hogy hetero vagy?
Carrie és Mr. Big egy romantikus estét töltenek együtt a Fenyőpatak fogadóban.
Autóval kelnek át a hegyen, azután lovas szánon közelítik meg az éttermet. Az ég
feketésszürke, Mr. Big a csillagokról beszél, meg hogy gyerekkorában milyen
szegények voltak, tizenhárom évesen ott kellett hagynia az iskolát, hogy munkába
álljon, azután pedig bevonuljon a légvédelemhez.
Vesznek egy Polaroid fényképezőgépet, amivel lefényképezik egymást az
étteremben. Bort isznak, fogják egymás kezét, és Carrie egy kicsit becsíp.
– Ide figyeli – mondja -, kérdeznem kell tőled valamit.
– Ne kímélj – feleli Mr. Big.
– Emlékszel, mi volt nyár elején? Amikor két hónapja jártunk, és azt mondtad,
hogy mással is szeretnél néha randizni?
– Igen? – kérdez vissza Mr. Big óvatosan.
– És egy hétig azzal a modellel randizgattál? És amikor véletlenül
összefutottunk, szörnyen viselkedtél, és én ordítoztam veled, és hangosan
veszekedtünk a Bowery bár előtt?
– Attól féltem, soha nem akarsz velem többet találkozni.
– Csak azt szeretném tudni, hogy te mit csináltál volna a helyemben?
– Azt hiszem, soha többé nem álltam volna szóba veled.
– És ezt akartad? Azt akartad, hogy elmenjek?
– Dehogy! Azt akartam, hogy velem maradj. Össze voltam zavarodva.
– De te biztosan otthagytál volna.
– Nem akartam, hogy elmenj. Tudod, csak úgy, nem is tudom. Próbára tettelek –
mondja Mr. Big.
– Próbára tettél?
– Hogy tényleg kedvelsz-e. Annyira, hogy velem maradsz.
– De komolyan megbántottál. Hogy voltál képes ennyire meghántani? Ezt soha nem
fogom elfelejteni, tudod?
– Tudom, cicám. Ne haragudj!
Amikor visszaérnek a házba, egy üzenet várja őket a rögzítőn Rock Gibralter-től,
a tévészínésztől:
– Megjöttem, és Tyler Kydd-nél lakom. Imádni fogjátok a srácot.
– Tyler Kydd-nél, a színésznél? – csodálkozik Mr. Big.
– Úgy hangzik – feleli Carrie, és tudja, hogy megpróbálta olyan hangon mondani,
mint akit egyáltalán nem érdekel.
A LELÁNCOLT PROMÉTHEUSZ
– Hát ez szuper volt! – lelkendezik Stanford. Suzannah-val a kanapén ülnek, a
kandalló előtt. Suzannah cigarettázik. Ujjai karcsúak, elegánsak, tökéletes,
vörösre lakkozott körmökkel. Fekete selyem kínai köntös van rajta.
– Köszönöm, drágám – mondja Suzannah.
– Tényleg te vagy a tökéletes feleség! Nem is értem, hogyhogy nem vagy még
férjnél.
– A hetero pasikkal unatkozom – feleli Suzannah.
– Egy idő után legalábbis. Általában remekül kezdődik, aztán hihetetlenül
követelőzőek lesznek. Egyszer csak azt veszed észre, hogy pattogsz nekik, és
gyakorlatilag megszűnt a magánéleted.
– Mi nem leszünk ilyenek. Ez így tökéletes.
Suzannah feláll.
– Megyek lefeküdni. Holnap korán akarok kelni a síeléshez. Biztos, hogy nem
jössz velem?
– Síelni? Soha! De egyvalamit meg kell ígérned. Hogy holnap este is pontosan ezt
fogjuk csinálni.
– Megígérem
– Remekül főzöl. Hol tanultál meg így főzni?
– Párizsban.
Stanford feláll.
– Jó éjszakát, drágám!
– Jó éjszakát! – mondja Suzannah. Stanford illedelmes puszit ad az arcára.
– Viszlát holnap! – integet Suzannah után.
Néhány perccel később Stanford a hálószobájába megy. De még nem fekszik le
aludni. Bekapcsolja a számítógépét, és letölti az e-mailjeit. Ahogy remélte, van
üzenet. Felveszi a telefont, és taxit hív. Aztán az ablaknál vár.
Amikor a taxi megjön, kisurran a házból.
– Karibu klub – mondja a sofőrnek.
Attól kezdve az egész olyan, mint egy rossz álom. A taxi egy belvárosi
macskaköves utcába viszi. Stanford végigmegy egy kis üzletekkel teli szűk utcán,
belép egy kapun, lemegy a lépcsőn. A pult mögött egy szőke nő áll, aki
valószínűleg negyvenéves, de a kozmetikai ipar remekei, a ráncfelvarrás és a
mellnagyobbítás csodát műveltek vele, ezért üt évvel fiatalabbnak látszik.
– Itt találkozom valakivel – közli vele Stanford.
– De nem tudom, hogy hívják az illetőt.
A nő gyanakodva végigméri.
– Stanford Blatch vagyok, tudja, a forgatókönyvíró.
– Igen?
Stanford elmosolyodik.
– Nem látta véletlenül A dívat áldozatait?
– Ez nem lehet igaz! – kiált fel a nő.
– Imádtam azt a filmet! Maga írta?
– Igen, én.
– És most min dolgozik?
– Most egy olyan filmen gondolkodom, ami a túl sok kozmetikai műtéten átesett
emberekről szólna – feleli Stanford.
– Jesszusom! A legjobb barátnőm...
– Azt hiszem, ott vannak a barátaim – szakítja félbe Stanford.
Az egyik sarokban két férfi és egy nő iszogatnak és nevetnek. Stanford odamegy
hozzájuk. A középen ülő férfi felnéz. Negyvenes, napégette arc, szőkére festett
haj. Stanford magában nyugtázza, hogy plasztikai sebésszel csináltatta az orrát.
– Herkules? – kérdezi Stanford.
– Igen – feleli a pasas.
– Prométheusz vagyok – mondja Stanford.
A lány előbb Stanford-ra néz, aztán a férfira.
– Herkules?! Prométheusz?! – kérdezi. Undok orrhangja van, olcsó, szöszös,
rózsaszín pulcsi van rajta. A nagymamám padlását se takarítanám ki ezzel a
ronggyal, gondolja Stanford, és elhatározza, hogy keresztülnéz a nőn.
– Nekem nem úgy tűnik, hogy Prométheusz lennél – mondja Herkules, végigmérve
Stanford hosszú haját és drága ruháját.
– Hellyel kínálsz, és iszol velem valamit, vagy inkább tovább sértegetsz? –
kérdezi Stanford.
– Szerintem inkább sértegetünk – szól közbe a másik pasas.
– Mégis, ki vagy?
– Megint egy balek, akit az Interneten ismertem meg – feleli neki Herkules.
Belekortyol az italába.
– Nem mindenki tudja megkülönböztetni az értékest az értéktelentől – mondja
Stanford.
– Én azt se tudom, öreg, hol kell a számítógépet bekapcsolni – csatlakozik a
lány a társalgáshon,.
– Minden pasast megnézek, aki Aspen-be jön. Aztán választok – szólal meg
Herkules.
– És az a nagy helyzet, hogy nem rád vártam.
– Én legalább tudom, melyik plasztikai sebészhez menjek – feleli Stanford
nyugodtan.
– Olyan szomorú, amikor az emberek nem rád emlékeznek, hanem a plasztikai
műtéted nyomaira.
– Elmosolyodik.
– További kellemes estét! Uraim!
TUDSZ TITKOT TARTANI?
Carrie és Mr. Big a Little Nell teraszán ebédelnek, amikor összefutnak a Rock
Gibralter-rel. És Tyler Kydd-del.
Tyler Kydd veszi őket észre először. Nem olyan jóképű, mint Mr. Big. De laza.
Cserzett arcbőr. Hosszú szőke haj. Nyúlánk test. Elkapja Carrie pillantását.
– Ajjaj – gondolja Carrie.
Aztán Mr. Big szólal meg:
– Rocky haver – szája sarkában egy szivarral hátha veregeti a Rockot, aztán
hosszan kezet ráznak.
– Titeket kereslek – mondja Rock, és hozzáteszi:
– Ismeritek Tyler Kydd-et?
– Még nem találkoztunk – feleli Mr. Big.
– Csak a filmjeidet láttam. Mikor kapod meg végre a nőt? – mindenki nevet,
leülnek.
– Biget majdnem letartóztatta egy lovas rendőr – meséli Carrie.
– A sífelvonón dohányzott.
– Képzeld el, öregem – veszi át a szót Mr. Big.
– Minden nap szivarozok a felvonón, erre ma odajön a csaj, és egyfolytában azt
löki nekem, hogy itt nem lehet dohányozni: Mondom neki, nincs meggyújtva.
– Kubai? – kérdezi Tyler.
– Az bizony.
– Velem is történt már hasonló Gstaad-ban – meséli Tyler Carrie-nek, aki magában
azt gondolja, ez lenne a tökéletes pasi Samantha Jones-nak.
– Cicám, ideadnád a sót? – szól Mr. Big, megpaskolva Carrie combját.
Carrie áthajol az asztalon, és könnyedén szájon csókolja Mr. Biget.
– Elnézést – mondja.
Felkel az asztaltól. A női vécébe megy. Egy kicsit ideges. Ha nem lennék Mr.
Big-gel, gondolja. Aztán még a gondolatot is elhessegeti magától.
Mire visszajön, Tyler Mr. Big-gel szivarozik.
– Cicám, képzeld, mit találtunk ki! – lelkendezik Mr. Big.
– Tyler meghívott bennünket hómobilozni. Aztán elmegyünk hozzá, és gokarttal
versenyzünk.
– Gokarttal? – kérdezi Carrie.
– Van a telkemen egy befagyott tó.
– Király, mi?
– Aha – feleli Carrie.
– Király.
Aznap este Carrie és Mr. Big Stanford-dal és Suzannah-val vacsoráznak. Vacsora
közben végig az megy, hogy ha Suzannah mond valamit, Stanford áthajol az
asztalon, és így szól:
– Hát nem eszméletlen ez a csaj? – majd megszorítja Suzannah kezét, aki azt
mondja:
– Ó Stanford, olyan kis lüke vagy – azzal elhúzza a kezét, és belekortyol a
borába.
– Annyira örülök, hogy végre átjöttetek erre az oldalra – mondja Mr. Big.
– Ezt meg kitől hallottad? – kérdezi Suzannah.
– Én mindig buzi maradok, ha ezen aggódsz – mondja Stanford.
Carrie kimegy elszívni egy cigit. Egy nő jön oda hozzá.
– Elnézést, kérhetek egy kis tüzet? Kiderül, hogy Brigid az. Az az undok csaj a
tavaly nyári nászajándékbuliból.
– Carrie, te vagy az? – kérdezi meglepetten.
– Brigid! Hát te, mit keresel itt?
-Síelek.
–Aztán óvatosan körülpillantva, mintha attól félne, hogy valaki meghallja,
hozzáteszi:
– A férjemmel. Gyerek nélkül. A gyerekeket anyámnál hagytuk.
– De nem voltál éppen... terhes? – kérdezi Carrie.
– Spontán vetélés.
– Megint körülnéz.
– Figyelj, nincs véletlenül még egy fölösleges cigid, a gyufán kívül?
– Dehogynem, tessék!
– Évek óta nem gyújtottam rá. Évek óta. De most egyszerűen muszáj!
– Mélyen leszívja a füstöt.
– Régen, amikor cigiztem, csak piros Marlborót szívtam.
Carrie megereszt egy gonosz kis mosolyt.
– Na, persze – mondja. Eldobja a cigarettáját, és a sarkával elnyomja a járdán.
– Tudsz titkot tartani? – kérdezi Brigid.
– Tudok.
– Hát, az a helyet – Brigid újra mélyen leszívja a füstöt, és az orran engedi ki
-, hogy nem mentem haza tegnap este.
– Aha – mondja Carrie, és közben arra gondol, minek meséli ezt el neki.
– De úgy értem, tényleg nem mentem haza.
– Vagy úgy.
– Tényleg. Nem a férjemmel voltam éjszaka. Egész éjszakára kimaradtam. Egész
éjjel a Snowmasson voltam.
– Értem – mondja Carrie, bólogatva.
– És, azt akarom kérdezni, hogy... drogoztál?
– Dehogyis! Egy pasival voltam. De nem a férjemmel.
– Úgy érted, hogy...
– Igen! Lefeküdtem egy másik pasival!
– Ez hihetetlen – feleli Carrie unottan. Rágyújt egy cigire.
–Tizenöt éve nem feküdtem le senki mással. Na jó, úgy kábé hét éve – mondja
Brigid.
– De egy ideje már gondolkodom, hogy elhagyom a férjem, és akkor jön ez a
szívdöglesztő síoktató, mondom magamnak, mihez kezdesz az életeddel? Azt mondtam
a férjemnek, elmegyek egy kicsit egyedül, és találkoztam vele, Justin-nal, a
síoktatóval, egy bárban a Snowmasson, aztán hazamentem vele a garzonjába, és
egész éjjel szexeltünk.
– És a férjed, tud róla? – kérdezi Carrie.
– Megmondtam neki ma reggel, amikor hazamentem. De mit tud csinálni? Már
megtörtént.
– Jézusom – mondja Carrie.
– Bent ül az étteremben. Ki van akadva. Justin-nak meg azt mondtam, hogy
találkozom vele.
Brigid mélyet szippant a cigarettából.
– Tudtam, hogy egyedül te fogsz megérteni! Szeretnélek felhívni. Amikor
hazamegyünk. Elmehetnénk szórakozni, csak mi ketten, csajok.
– Remek – mondja Carrie, magában pedig azt gondolja na, pont erre van szükségem.
FÁZIK A LÁBAM
Elmennek hómobilozni Tyler-rel és Rockkal. Tyler és Mr. Big túl gyorsan
vezetnek, amiért néhányan üvöltöznek velük. Aztán Mr. Big ráveszi Carrie-t, hogy
üljön az ő hómobilja hátuljára, Carrie meg sikítozik, hogy azonnal leszáll, mert
attól fél, hogy felborulnak.
Néhány nap múlva elmennek Tyler-hoz vendégségbe. Egy valóságos erődben lakik a
fák között, ami régen egy pornósztáré volt. A földön medvebőrök, a falakon
vadásztrófeák. Tequilát isznak, és nyíllal célba lőnek. Gokarttal versenyeznek,
és mindig Carrie győz. Aztán sétálnak az erdőben.
– Forduljunk vissza! Fázik a lábam – mondja Mr. Big.
– Miért nem vettél fel egy rendes cipőt? – kérdezi Carrie.
A patak szélén áll, a csizmája orrával lökdösi a havat a vízbe.
– Ne csináld – kéri Mr. Big.
– Bele fogsz esni.
– Nem fogok – feleli Carrie. Még több havat rugdos a vízbe, és nézi, ahogy
elolvad.
– Gyerekkoromban mindig ezt csináltam.
Tyler mögöttük áll.
– Mindig túlléped a határt – mondja. Carrie megfordul, és egyetlen pillanatra
egymásra merednek.
Utolsó estéjükön Bob Milo bulijára mennek, aki egy híres hollywoodi filmsztár. A
háza fent van a hegy túloldalán, és le kell parkolni az autót, mert csak
hómobillal lehet megközelíteni. A házat és a kertet japán lampionokkal
díszítették fel, bár február van, és esik a hó. A házban kövekkel kirakott
vízesés. amiben halak úsznak. Egy hídon át lehet bejutni a nappaliba.
Bob Milo a kandalló előtt áll. A barátnője és a
nemsokára-rnár-csak-volt-felesége társaságában. A két nő szinte egymás
ikertestvére lehetne, csak a feleség öt évvel idősebb, mint a barátnő. Bob Milo
öltözéke egy pulóver és egy jégeralsó. Kábé százötven centi magas, a lábán
hegyes mamusz, úgy néz ki, mint egy törpe.
Napi hat órát edzek – mondja éppen, amikor Stanford a szavába vág.
– Ne haragudj, de kivel csináltattad a repülőgéped belső dekorációját?
Milo rámered.
– Most komolyan kérdezem – mondja Stanford.
– Azon gondolkodom, hogy én is veszek egy repülőgépet, és feltétlenül azt
szeretném, hogy szép legyen belül.
Carrie az egyik aszalnál ül, rákot eszik. Rockkal beszélget, mindketten gonosz
hangulatban vannak, suttogva a bulit cikizik, nevetgélnek, és kezdenek egyre
lehetetlenebbül viselkedni. Mr. Big Carrie mellett ül, és Tyler-rel beszélget,
akin két nő lóg. Carrie Tyler-re néz, és azt gondolja, de örülök, hogy nem egy
ilyen pasival kell kínlódnom.
Eszik még egy kis rákot. Aztán egy kis zűrzavar támad, mert egy szőke lány
érkezik. Integet nekik, és fura akcentusa van, de Carrie azt gondolja, hohó, ezt
a hangot már hallottam valahol, és elhatározza, hogy direkt nem néz oda.
A lány odajön hozzájuk, és gyakorlatilag Mr. Big ölébe ül. Valamin nevetgélnek.
Carrie nem fordul feléjük. Aztán valaki azt kérdezi Mr. Big-től:
– Mióta ismeritek egymást?
– Nem is tudom. Mióta? – kérdezi a lány Mr. Big-től.
– Talán két éve? – feleli Mr. Big:
– A La Palais-ben találkoztunk, Páhizsban – mondja a lány. Carrie megfordul.
Mosolyog.
– Szia, Ray – köszön a lánynak.
– És mit csináltál ott vele? Leszoptad a sarokban? Állítólag erről vagy híres.
Egy pillanatra döbbent csend áll be, aztán mindenkiből kitör a hisztérikus
nevetés. Kivéve Ray-t.
– Mihöl beszélsz? Mit akahsz ezzel mondani? – kérdezgeti a hülye akcentusával.
– Csak vicceltem – feleli Carrie.
– Már viccelni se lehet?
– Ha ez neked humohos, dhágám, ez egyáltalán nem vicces.
– Tényleg – mondja Carrie.
– Ezer bocs. Pedig rajtad kívül mindenki nevetett rajta. És most, ha lennél
olyan szíves és felállnál a barátom öléből, akkor tovább beszélgetnék valaki
mással.
– Ezt nem kellett volna mondanod – szól Mr. Big. Felpattan és elmegy.
– A francba – átkozódik Carrie. Feláll, hogy utánamenjen, de most újabb zűrzavar
támad. Stanford a szoba közepén áll és üvöltözik. Egy szőke pasi van vele,
mögötte a Csont.
– Te olcsó kis kurva! – kiabálja Stanford a Csontnak.
– Mondták már neked, hogy micsoda ócska kis kurva vagy? Hogy voltál képes
összeállni ezzel a szeméttel?
– Hé – nyugtatja a Csont.
– Most ismertem meg. Elhívott egy buliba. A barátom.
– Na ne – mondja Stanford.
– Valaki legyen szíves, és hozzon nekem egy italt, hogy a pofádba önthessem.
Ray érkezik, Skipper Johnson-t húzva maga után.
– Mindig egy saját tévérműsohha vágytam – csicsergi a lány.
– Egyébkéni mondtam, hogy én máh szültem gyeheket? Olyanokat tudok a puncimmal,
amit még nem csinált veled egy nő se.
Aztán Carrie mindenkit rávesz, hogy menjenek be vele a fürdőszobába, és
szívjanak egy kis füvet, és amikor kijön, vad táncba kezd Mr. Big-gel. Mindenki
szerint ők táncolnak a legjobban.
Éjjel egykor mennek haza, néhányan még felmennek hozzájuk. Carrie egyfolytában
iszik, és füvet szív, míg a végén már alig áll a lábán. A fürdőszobába támolyog,
hány, azután csak fekszik a kövön. Megint hánynia kell. Mr. Big bejön, és
tartani akarja a fejét, de Carrie nem engedi:
– Hozzám ne merj érni – motyogja. Mr. Big Agyba fekteti, de Carrie felkel,
megint a fürdőszobába kúszik és hány. Végül visszakúszik a hálószobába. Egy
darabig az ágy mellett fekszik a földön. Amikor már fel bírja emelni a fejét,
bemászik az ágyba és elájul, miközben tudja, hogy hányásdarabok vannak a
hajában, de ez nem bírja érdekelni.
Hideg, tiszta idő van. Stanford Blatch ki-be száll a magánrepülőgépekbe Aspen
repülőterén. Már végzett a Learekkel, a Gulfok-kal, a Citationök-kel és a
Challengerekkel. Ahogy elmegy mellettük, megérinti a hátsó szárnyukat, ismerős
számot keres. Keres egy gépet, ami hazaviszi.
SÍRNI KEZD
– Azért hülye nem vagyok – mondja Mr. Big. Az első osztályon ülnek, hazafelé
menet.
– Tudom – mondja Carrie.
Mr. Big belekortyol a Martinijébe. Előveszi a könyvét.
– Van szemem.
– Aha. Jó könyv?
– Nem sok minden szokta elkerülni a figyelmemet.
– Persze. Ezért is keresel olyan sokat.
– Tudom, hogy mi folyik a hátam mögött. Tudom, hogy tetszik neked az az alak.
Carrie belekortyol az italába.
– Mmmmm. Milyen alak?
– Pontosan tudod, hogy kiről beszélek. Tyler.
– Tyler? – kérdezi Carrie. Előveszi a könyvét. Kinyitja.
– Kedves fiú. Érdekes. Na és, akkor mi van?
– Tetszik neked – feleli Mr. Big könnyedén. Ö is kinyitja a könyvét.
Carrie úgy tesz, mintha olvasna.
– De nem, mint férfi.
– Ott voltam. Mindent láttam. Legalább ne hazudj a szemembe!
– Na jó – sóhajt fel Carrie.
– Vonzónak találtam. Egy icipicit – de már abban a pillanatban meg is bánja,
hogy ezt mondta, mert igazából egyáltalán nem találta vonzónak.
– Felnőtt ember vagyok – mondja Mr. Big. Leteszi a könyvét, és keresztbe veti a
lábát. Az előtte lévő ülés zsebéből egy magazint vesz elő.
– El tudom viselni. Nem vagyok megbántva. Menj vissza! Menj vissza hozzá, és élj
vele az erődjében! Erődben élhetsz, és nyilakat lövöldözhetsz egész nap!
– De nem akarok erődben élni – Carrie sírni kezd. Az ablak felé fordítja a
fejét, és a tenyerébe zokog.
– Miért csinálod ezt velem? Próbálsz megszabadulni tőlem. Azért találod ki ezt
az egészet, hogy megszabadulj tőlem.
– Az előbb mondtad, hogy vonzónak találod.
– Egy icipicit, azt mondtam – sziszegi Carrie.
– És azt is csak azért, mert kikényszerítetted belőlem. Tudtam, hogy ez lesz.
Előre tudtam.
– Zokog.
– Amint megláttuk, tudtam, hogy azt fogod gondolni, tetszik nekem, pedig eszembe
se jutott volna, hogy tetsszen, ha nem úgy viselkedsz. Így aztán egész idő alatt
úgy kell tennem, mintha nem tetszene, hogy ne legyél mérges, és az a leghülyébb
az egészben, hogy tényleg még csak nem is tetszik. Egyáltalán.
– Nem hiszek neked.
– Ez az igazság. Jézusom – mondja Carrie. Elfordul, és sír még egy kicsit, aztán
oda hajol Mr. Big-hez, és hangosan azt súgja a füléhe:
– Teljesen beléd vagyok esve, és ezt te is tudod. Soha nem akarnék mással lenni.
És ez nem szép dolog, amit csinálsz. Hogy így bánsz velem.
– Kinyitja a könyvét.
Mr. Big megsimogatja a kezét.
– Ne is törődj vele!
– Most már megharagítottál – feleli Carrie.
Két napja vannak New Yorkban, amikor Carrie-t felhívja Samantha Jones.
– Na és, mi volt?
– Hogyhogy mi volt? – kérdez vissza Carrie.
– Történt valami fontos Aspen-ben? – érdeklődik Samantha alattomos, mézesmázos
hangon.
– Például mi?
– Megesküdtem volna, hogy azzal jössz vissza: megkérte a kezedet.
– Dehogy kérte – legyint Carrie. Hátradől a székében, és felteszi a lábát az
asztalra.
– De mégis, miből gondoltad ezt?