Szexvadászok

Előszó

A zöld BMW kikanyarodott a felhajtóról. Liliane lebukott saját kocsijának műszerfala mögé, nehogy a férje észrevegye. A BMW egy háztömb beljebb balra fordult, és Liliane óvatosan indított, jókora előnyt hagyva a másik autónak. Nem szerette volna, ha a férfi kiszúrja őt a visszapillantó tükörben.
Még jó, hogy a kocsit nem ismerheti fel - Liliane egy órával ezelőtt vette kölcsön. A férfi úgy tudja, Liliane Birminghamben van péntekig, ezt minden további nélkül sikerült elhitetni vele. A férjének nem volt rá oka hogy gyanakodjék, Liliane munkája megkövetelte, hogy olykor elutazzon, erre már számtalanszor akadt példa. És talán éppen ez volt a baj. Túlságosan laza gyeplőn tartotta a férjét.
Liliane tudta, hogy a férfinak viszonya van négy hónapja. Ebben teljesen biztos volt. Minden egybevágott. Sohasem találta otthon, ha valamelyik vidéki útjáról felhívta telefonon egy isten háta mögötti szállodából ahol megszállt, ha pedig hazaérkezett, a férjének eszébe sem jutott, hogy szeretkezzék vele. Azután ott voltak a rejtélyes telefonok, a titokzatos illető, aki hallgat a vonal végén, valahányszor Liliane veszi fel a kagylót.
Liliane Woodstock cseppet sem volt bolond. Könnyen kitalálhatta, hogy kettő meg kettő az négy. A feltépett óvszeres tasak, amit tegnap délután talált a férje zakójának belső zsebében, csak megerősítette a gyanúját.
Első reakciója, ha őszinte magához, a megkönnyebbülés volt. A Johann-nal való házassága már a viszony előtt sem volt sikeresnek mondható. Legjobb lett volna, gondolta most, ha ott, azonnal szembesíti a férfit felfedezésével, és válást javasol, de a kíváncsisága felülkerekedett. Tudni akarta, ki az a perszóna, akivel a férje randevúzik. Komolyan érdekelte, milyen lehet a nő, akinek a vonzerejét Johann többre becsüli az övénél. Még az is eszébe jutott, hátha egyik szomszédjukról, Millicent Gordonról van szó, akinek hosszú, karcsú lábait és viharzó szőke haját mindig is vonzónak találta a férje, és a nő kacér viselkedése a férfi jelenlétében azt sugallta, hogy az érdeklődés kölcsönös lehet.
Így hát Liliane gondosan átszerkesztette a heti rendjét, hivatali óráinak végeztével felszedte a kikölcsönzött kocsit, és egyenesen a házukhoz hajtott, majd óvatosan leparkolt a sarok mögött, ahonnét láthatta a kocsi feljárójukat. Látta, amint Johann hazaérkezik, majd, ahogy előre sejtette, fél óra múlva megint felbukkan, és újból elindul.
A BMW élénk metálzöld volt, így könnyen szemmel lehetett tartani. Dél felé haladt, rátért a kettős autópályára, és Liliane két autóval mögé irányította saját Mondeóját. A hajsza nem tartott sokáig. Három vagy négy mérföld után a BMW balra jelzett, és rá fordult egy kisebb vidéki autóútra, majd újabb fél mérfölddel később Liliane meglátott egy jókora, modern és teljesen jellegtelen szállodát egy hatalmas parkoló közepén, amelyet betonnal kerített, kör alakú földdarabokba ültetett platánokkal igyekeztek megszépíteni.
Liliane lehúzódott kocsijával az út szélére, és tisztes távolságból megvárta, amíg Johann kiszáll az autójából, és besétál a szálloda nagy üvegajtóin át a hallba. Csak egy kis táska volt nála. Mikor eltűnt a szeme elől, Liliane behajtott a parkolóba, és leállította a kocsit. Várt egy kicsit, latolgatta, vajon mennyi ideig tart Johann-nak bejelentkezni a recepción, majd eljutni a szobájába. Vajon a szeretője már várja? Ott fekszik elnyúlva a szokványos szállodai duplaágyon, fekete szatén kombiméba bújtatott karcsú testtel? Johann a tűsarkú cipőknek is nagy rajongójuk volt. Vajon a szeretője is meglepi ezzel a viselettel?
Harminc percet adott neki, azután kiszállt az autóból. Meglepően nyugodtnak érezte magát. Mostanáig valahogy azt remélte, még az óvszeres tasak ellenére is, hogy a gyanúja talán nem igazolódik be, hogy talán akad valami más magyarázat. De abban a pillanatban, amikor Johann autója bekanyarodott a hotel parkolójába, Liliane már biztos volt benne, hogy nem tévedett. Johann azt mondta, otthon lesz ma éjjel, és valamelyik könyvelésén dolgozik majd. Liliane most már tudta, hogy hazudott.
Ahogy közeledett a szálló bejáratához, a hatalmas üvegajtók önműködően kitárultak előtte.
– Jó estét - mondta Liliane a recepciósnak, aki közvetlenül a bejárattól balra, egy hosszú, fautánzatú pultnál foglalt helyet.
– Jó estét, hölgyem - felelte a fiatalember.
– Miben lehetek a segítségére?
– Mr. Woodstockkal van találkozóm. Johann Woodstock.
– Máris, asszonyom. Egy kis türelmet kérek.
– A fiatalember szaporán kopogtatta számítógépe billentyűzetét.
– Az úr a 112-es szobában van. Azonnal felszólok neki.
– A fiú felvette a telefonkagylót.
– Ó, ne fáradjon - mondta Liliane gyorsan.
– Kérem, ne tegye. Öööö... Az igazság, hogy meglepetést akarok szerezni neki.
– Csábosan mosolygott, remélve, hogy pajkos képzeteket kelt a fiúban.
– Hogyne, értem én - mondta rögtön a fiatalember.
– Akkor csak menjen végig jobbra a folyosón. A szoba itt van a földszinten.
– Igazán köszönöm.
A fiatalember elismerően mérte végig, mintha csak azt mondaná: de szerencsés fickó ez a Mr. Woodstock.
Liliane végigment a folyosón. Idáig tehát már eljutott, de mi lesz ezután? Képzelete csak odáig terjedt, hogy követi Johannt a randevújára, de hogy mihez kezd a helyszínen, arról fogalma sem volt. Talán kopogjon a szobaajtón és követelje, hogy engedjék be? Vagy várakozzék odakint, amíg a párocska elő nem bukkan? Az jó darabig eltarthat!
A 112-es szoba a hosszú folyosó legvégén helyezkedett el. Liliane határozatlanul toporgott a szobaajtó előtt. Semmit sem hallott odabentről.
– Segíthetek valamiben?
Fiatal szobalány lépett elő egy „csakis a személyzet részére” feliratú ajtó mögül. Egy kerekes kocsit tolt maga előtt, amelyen törülközők és tisztálkodó szerek voltak
– Ó, bocsánat. Csak elfelejtettem a kulcsomat. Azt hiszem, jobb lesz, ha visszamegyek a recepcióhoz.
– Nem szükséges. Egy pillanat!
– A szobalány kulcscsomót vett elő a zsebéből, kinyitotta vele a 112-es szoba ajtaját, és félreállt.
– Köszi - mondta Liliane könnyedén.
– Szóra sem érdemes - felelte a szobalány, és elindult. Ugyanazzal a kulccsal kinyitotta a szomszédos szobát, és belépett, miközben Liliane felé villantott egy mosolyt.
Liliane most már elhatározta magát, és belépett az ajtón. Egy kis előszobában találta magát. Jobb oldalán fürdőszoba nyílt, balra nagy, nyitott gardróbszekrényt látott egy csomó üres fogassal, közvetlenül előtte pedig egy ajtót, amely minden bizonnyal a hálószobába vezetett. Amilyen halkan csak tudta, becsukta a bejárati ajtót. Hallgatózott. Halk sóhajokat, nyögdécselést hallott - félreérthetetlenül a kéj hangjait.
Odalopakodott a hálószobaajtóhoz, amit kilincsre csuktak. A sóhajtozás felerősödött, egyre hangosabb és nyújtottabb lett. Arra gondolt, hogy egyszerűen beront, in flagranti kapja őket a kényes helyzetben, lehordja Johannt és a barátnőjét, majd emelt fővel kisétál, ki a szállodából és ki Johann életéből is. De nem ezt tette. Kíváncsisága ismét felülkerekedett.
Óvatosan megfogta a kilincset, és lassan, csöndesen lenyomta, majd halkan kinyitotta az ajtót, épp csak annyira, hogy beláthasson a résen.
Johann anyaszült meztelenül térdelt a padlón a duplaágy mellett. Hosszú, karcsú lábak pihentek a vállain. Fényes, fekete harisnya simult rájuk, pókhálófinom anyagába csillogó szálakat szőttek, ami üvegszerű hatást kölcsönzött az anyagnak. Feszes, fekete harisnyatartó pántok kapcsolódtak a sötét szegélyekbe, és ívesen kifeszítették a harisnyákat a krémszínű combok felett. Tűzpiros, tűsarkú, bokapántos bőrcipellő simult a lábfejekre, a létező leghosszabb sarkú cipő, amit Liliane életében valaha látott. A tőrszerű sarkak ritmikusan belefúródtak Johann hátába, és még nagyobb erőkifejtésre sarkallták, miközben a cipők tulajdonosa izgatottan nyüszített, furán mély és rekedtes hangon.
A nő arcát eltakarta Johann teste, de Liliane láthatta hosszú, fekete haját, amely elterült a sötétkék ágyterítőn - úgy látszik, annyira sürgős volt nekik, hogy még azt sem vették le az ágyról.
Liliane egy pár pillanatig megbabonázva állt a helyén, és figyelte, amint Johann feje fel-alá mozog a nő ölében. Komikus, gondolta magában, hogy otthon, a hitvesi ágyban Johann sose volt hajlandó megtenni neki ezt a specifikus szívességet.
Na, ebből elég - gondolta egy fél perc után. A nő kéjes sóhajai szinte egybefolytak, és hangja olyan mély, volt, hogy már-már férfihangra emlékeztetett.
– Jó estét, Johann - szólalt meg Liliane nyugodtan.
Számított rá, hogy a férfi meglepődik. De arra nem, hogy ő maga még jobban megdöbben majd. Amint Johann megpördült, arcán rémülettel és elszörnyedéssel, az ágyon fekvő személy is felült. A fekete harisnyakötő pántok egy hihetetlenül szoros fekete szatén fűzőben folytatódtak, amelyet az elején piros csipkefodor ékesített. A fűző melltartó kosaraiban azonban nem eleven, lélegző női mellek duzzadtak, hanem félgömb alakú, hússzínű műanyag idomok. A hosszú fekete hajzuhatag parókának bizonyult - fürtjei most ott hullámzottak egy arc körül, amely - noha kétségtelenül nőies volt, tökéletesen kikészítve szempillafesték, szemhéjpúder, ajakrúzs és arcpirosító segítségével -, de félreérthetetlenül egy férfi arca volt. És mintegy nyomatékosítva e férfiasságot, az illető öléből jókora, merev hímtag ágaskodott felfelé, rajta gumióvszer feszült, amely Johann nyálától fénylett.
Liliane eredetileg azt hitte, hogy ha majd szembesül Johann hűtlenségének bizonyítékaival, higgadt és józan lesz. Előre elkészített magában egy pár jópofa, fölényes bemondást. De most minden kiment a fejéből. Amint döbbenten bámulta férje szenvedélyének tárgyát, hirtelen furcsa, vad vágy rohanta meg. A férfi gondosan leborotvált lábai a fekete harisnyában éppen olyan jók voltak, mint az övéi.
- Liliane, várj, mindent megmagyarázok - nyögte Johann, cseppet se meggyőzően.
– Ugyan, ne fáradj - bökte ki Liliane, és sarkon fordult.
Kisétált a szobából, és kisétált a férfi életéből is, ahogy előre eltervezte. Elgondolásainak legalább ez a része úgy történt, ahogy kívánta.

fel