Tizenegyezer vessző

1. fejezet

Bukarest szép város, kelet és nyugat találkozik benne. Ha csak földrajzi fekvését nézzük, még Európa, de az emberek viselkedése, az utcán járó-kelő egzotikus emberfajták - törökök, szerbek, macedónok - már Ázsiát idézik. Az ország azonban mégiscsak latin, a gyarmatosító római katonák alighanem még mindig Róma után sóvárogtak, hiszen akkor az volt a világ fővárosa és minden elegancia székhelye. Ez a nyugatimádat aztán továbbszállt leszármazottjaikra: a románok mindig is olyan városról álmodoztak, ahol a fényűzés természetes, s az élet vidám. Róma dicsősége azonban lehanyatlott, a városok királynője Párizsnak engedte át koronáját, úgyhogy a románoknak most már Párizs a mindenük, Párizs, Róma dicsőségének legméltóbb örököse.
Mint minden román, a szép Bebascu herceg is folyton Párizsról álmodozott, a fények városáról, ahol minden nő gyönyörű, s mind csak arra vár, hogy szétrakhassa a lábát Bukaresti diákoskodása idején elég volt ha csak rágondolt egy párizsi nőre - A Párizsi Nőre -, legott felállt a fasza, s lassan, áhítattal verni kezdte. És bár később csodás román picsákba-seggekbe élvezett bele, mindig érezte neki párizsi nő kell.
- Mony Bebascu dúsgazdag családból származott Ükapja hospodár volt, ez körülbelül az alprefektusnak felel meg Franciaországban. De a románoknál ez a cím apáról fiúra száll, úgyhogy Mony nagyapja és apja is hospodár lett. Mony Bebascunak is ez a cím járt volna ősei után.
- Ám ő, francia regényeken nevelkedvén, csak mulatott a dolgon: „Hát nem nevetséges - gondolta -, hogy valaki alprefektusnak szólíttatja magát, csak mert ősei is azok voltak? Kész röhej!” S hogy ne legyen annyira röhejes, a hospodár - alprefektusságot hercegi címmel váltotta fel.
- „Ez már döfi - csettintett elégedetten -, ilyen címet már lehet örökölni. A hospodárság közigazgatási méltóság, de aki közigazgatási tisztet tolt be, annak cím is kell hozzá. Nemessé utóm magam. Én tulajdonképpen egy ős vagyok. Gyermekeim és unokáim áldani fogják érte a nevemet
- Bebascu herceg szoros kapcsolatban állt Szerbia alkonzuljával, városszerte beszélték, hogy Buzilo Tosszevics előszeretettel kúrogatja seggbe a deli herceget. Egy nap Mony kirittyentette magát és elindult a szerb alkonzulátusra.
Az utcán mindenki utána fordult, a nők mélyen a szemébe néztek, s azt gondolták „Szakasztott olyan, mint egy párizsi!” Bebascu herceg valóban úgy lépdelt, ahogy a bukarestiek szerint a párizsiak lépdelnek, vagyis sebesen tipegett és közben riszálta a fenekét. Meg kellett zabálni! Ha valaki így jár-kel Bukarest utcáin, nincs nő, aki ellenállna neki, még ha a miniszterelnök is a férje.
Mikor odaért a szerb alkonzulátushoz, elővette a dákóját, lehúgyozta a falat, majd becsöngetett. Egy fehér szoknyás albán szolga nyitott ajtót. Bebascu herceg felsietett az első emeletre. Buzilo Tosszevics, az alkonzul álló fasszal hentergett a szalonban egy puha kereveten anyaszült meztelenül, egy barna montenegrói lány, Mira pedig a golyóit csiklandozta Mira is meztelen volt, s ahogy előrehajolt, nagyszerűen érvényesült finom, pihés, dundi barna fara: selymes bőre úgy feszült, mint a dob. A két part közt formás kis vágat húzódott, s a barna szőrzet közepén mint rangjelzés virított a tiltott lyuk. Mivel hosszú, izmos combja szét volt vetve, jól látszott húsos, tömzsi, szép vágású puncija, melyet hollófekete sörény borított Cseppet sem zavartatta magát, mikor Mony belépett. A másik sarokban, egy díványon két nagy seggű nő nyalta-falta egymást apró, kéjes sikkantásokkal. Mony ledobálta a ruháit, aztán álló fasszal rárohant a két meleg nőre, és megpróbálta szétválasztani őket. De tekergőztek, mint a kígyó, és az izzadtságtól olyan síkos volt a testük, hogy minduntalan kicsúsztak a keze közül. Amikor látta, hogy nem veszik be a játékba, dühében jó nagyot ráhúzott az egyik fehér valagra. A fehér valag tulajdonosának szemlátomást tetszett a dolog, úgyhogy Mony teljes erejéből ütni kezdte, de ezt az imént még fehér, most már azonban pacalrózsaszín valag szépséges gazdája is megsokallta, és dühösen kifakadt.
- Vidd innen azt az ormótlan durungodat, te szarfaszú köcsög-herceg! Mirával etesd meg a marharépádat, mi meg hadd nyalakodjunk tovább.
- Ugye, Zulmé drágám?
- Ojjé, Tone - búgta a másik. A herceg megcsóválta hatalmas buzogányát.
- Rohadt buzeránsok! - ordította.
- Kibújtok végre egymás valagából? Azzal elkapta az egyiket, történetesen Tonét, és szájon akarta csókolni Tonénak szép barna haja volt, hófehér bőre néhány jól elhelyezett szépségpöttytől csak még fehérebbnek látszott; az arca szintén fehér, s a bal orcáján lévő szépségpötty igen izgalmassá varázsolta bűbájos pofiját. Fenséges, kőkemény mellén, a kékeres halmok tetején két halvány-rózsaszín bimbó pompázott, s az egyiken, a jobb oldalin, egy fekete pontocska mint egy légy, mint egy gyilkos légy.
Mony Bebascu keményen markolta a lány terebélyes tomporát, olyan gömbölyű volt, úgy hersegett a keze alatt, mint valami jófajta dinnye, melyet az éjféli nap érlelt ilyen fehérre. Oly hibátlan volt, mintha carrarai márványból mintázták volna, hosszú combja pedig oly kerek, mint a görög templomok oszlopai. De micsoda különbség! A combja langymeleg volt, a feneke meg hideg, ami kitűnő egészségre vall. A paskolástól rózsaszínesre váltott, most már málnás tejszínhabra emlékeztetett a színe. Szegény Bebascu ettől végképp elvesztette az eszét Szívta, harapdálta Toné mellét, mellbimbóját, vállát. Két kézzel belemart görögdinnyéhez hasonlatos ruganyos, kemény, húsos seggébe. Gyúrta, gyömöszölte a fenséges ülepet, mutatóujja pedig mind mélyebbre csúszott az elragadóan szűk kis lyukba. Ordas nagy fütyköse egyre keményebbre dagadt, s ágyútűz alá vette a fénylő, fekete bozót mélyén rejtező édes kis kagylót.
- „Nekem ugyan nem teszed be!” - kiáltotta Tone románul, s félrerántotta kerek, dundi combját Mony tüzes mordályának vérvörös bunkója azonban már majdnem elérte a nedvedző barlangot. Toné fickándozott, de nagy igyekezetében egyszer csak elszellentette magát, nem is akárhogyan, hanem kristályosan, pengőn, s ettől idegesen vihogni kezdett. Az ellenállása lanyhulni kezdett, a combja széttárult, ám ekkor Zulmé, Toné barátnője hirtelen elkapta Mony golyóit, s kis kacsójával úgy megszorította, hogy a füstölgő fasz legott kimenekült a karámból, Toné legnagyobb csalódására, hiszen már táncoltatni kezdte a cérnaszál dereka alatt terebélyesedő hatalmas tomporát.
Zulmé dús szőke haja a földet seperte. Alacsonyabb volt, mint Toné, de ugyanolyan karcsú és ugyanolyan elbűvölő. A szeme fekete és karikás Mihelyt elengedte a herceg tökét, az rávetette magát. „Te fizetsz meg Tonéért”„ - lihegte Mony, azzal egy szempillantás alatt bekapta formás mellét és szívni kezdte a bimbót Zulmé megvonaglott. Ingerkedett Monyval, dobálta a hasát, ide-oda röpködött édes, göndör szőke szakállkája. Feltolta a magasba az aranyos dombocskát, melyet ennivaló rózsaszín kis punci szelt ketté. A punci két ajka közt hosszú klitorisz remegett, a hölgy leszboszi hajlamainak bizonyságaként. A herceg faltörője hasztalanul kereste a kaput Végül a feneke közé vágódott, de ekkor Toné, megirigyelvén a királyi jogarból várható áldást, pávatollal csiklandozni kezdte a fiatalember talpát. A herceg elnevette magát, rángatózni kezdett. A pávatoll azonban mindenhol elérte, a talpáról felkúszott a combjára, az ágyékára, végül a farkára, mire az pillanatok alatt lekonyult.
Toné és Zulmé, a két selma, jót mulatott a tréfán, nagyokat kacagtak, aztán kipirulva, lihegve megint egymásnak estek, taperolták, nyaldosták egymást: a herceg megrökönyödve bámulta őket. Seggük ritmikusan fel-alá járt, fanszőrzetük összegabalyodott, foguk egymáshoz koccant, ziháló mellük bársonyos bőre összedörgölődzött. Végül teljesen egymásba gabalyodtak, s kéjes lihegések közepette összelucskozták egymást, a hercegnek megint meredezni kezdett a fasza.
De látván, mennyire kimerültek a buzizásban, Mira felé fordult, aki még mindig az alkonzul farkával játszadozott.
Bebascu odalopódzott hozzájuk, szép nagy faszát Mira kövér segge közé csempészte, s besuttyantotta elnyíló, nedves picsájába. Mihelyt a szép Mira megérezte a göcsörtot a lukában, feldobta a farát, s beszippantotta a hatalmas szerszámot. Aztán sebes lovaglásba kezdett a seprűnyélen, a herceg pedig egyik kezével a csiklóját kapargászta, a másikkal a cicigombját csavargatta.
Mira roppant élvezte, ahogy a tolattyú fel alá járt a szoros vágatban, s minden lökésre kéjesen felnyögött Bebascu hasa neki-nekicsapódott Mira seggének, s a herceg éppúgy élvezte Mira seggének hűvösségét, mint a lány az ő hasának forróságát. Hamarosan felgyorsult a mozgásuk, egyre szaggatottabb lett, a herceg ráfeszült Mirára, az meg lihegve összeszorította a fenekét. A herceg beleharapott a vállába, és el se engedte többé.
- Most jó, most jó - hörögte Mira.
- Maradj… erősebben… erősebben… gyere, gyere belém egészen.
- Lődd belém a gecidet… Az egészet… Úgy!… Úgy!… Úgy!…
Egyszerre élveztek el, megsemmisülten rogytak le az ágyra. Toné és Zulmé a kanapéról nézték őket, összeölelkezve, vihogva. Szerbia alkonzulja rágyújtott egy vékony keleti cigarettára. Mikor Mony felállt, így szólt hozzá:
- Most pedig, kedves hercegem, rajtam a sor, alig vártam, hogy megérkezzél, Mira csak eljátszott a farkammal, de az élvezetet neked tartogattam. Gyere szívecském, aranyseggű hercegem, gyere, hadd tegyem be neked! Bebascu hidegen végigmérte, aztán pökött egyet az alkonzul ágaskodó faszára, ekképpen szólván.
- Elegem van belőle, hogy mindig seggbe kúrsz, ezzel van tele az egész város.
Csakhogy az alkonzul felkelt az ágyról, s még mindig álló fasszal előkapott egy revolvert.
A csövét Monyra szegezte, az pedig reszketve, dadogva tartotta oda hátsó fertályát.
- Buzilóm, kedves jó Buzilóm, tudod, hogy szeretlek, basszál seggbe, basszál seggbe! Buzilo mosolyogva bevezette a farkát a herceg feneke közepén barnálló ruganyos nyílásba. Akkor aztán a három nő kandi tekintetétől kísérve, eszeveszett őrjöngésbe kezdett.
- A f… egye meg!
- Jön, jön, szorítsd a seggedet, szépséges hímringyóm, szorítsd, már jön. Szorítsd össze azt az édes kis fenekedet! A szeme kifordult, keze görcsösen belevájt a herceg finom vállába, és elélvezett. Azután Mony megmosakodott, felöltözött, majd eltávozott, megígérvén, hogy vacsora után visszajön. De amikor hazaért, a következő levelet írta: „Kedves Buzilóm! Elegem van belőle, hogy mindig seggbe kúrsz, elegem van belőled, elegem van a bukaresti nőkből, elegem van abból, hogy itt szórjam el a pénzemet, amivel oly boldog lehetnék Párizsban. Két órakor mar nem leszek itt. Isten veled! Mony Bebascu herceg örökös hospodár” A herceg lepecsételte a levelet, aztán írt még az ügyvédjének, megkérte, hogy tegye pénzzé minden vagyonát, s ahogy megtudja a címét, küldje utána Párizsba.
Magához vette minden készpénzét, 50 000 frankot, majd felült az Orient expresszre és Párizsba utazott.

fel