Tizenegyezer vessző

5. fejezet

- Kokodryoff tábornok pillanatnyilag nem tudja fogadni.
Őexcelenciája a lágytojását tunkolgatja.
ifi- Én viszont - felelte Mony a portásnak - az ő ordonánc tisztje vagyok. Nevetségesek maguk pétervárriak az örökös bizalmatlanságukkal… Nézze meg az egyenruhámat! Remélem, nem azért hívattak Szentpétervárra, hogy portások packázzanak velem!
- Mutassa a papírjait! - mondta a cerberus, egy tagbaszakadt tatár.
- Nesze - mondta Mony, s válaszképpen az orra alá dugta a pisztolyát. A kapus sóbálvánnyá meredt, majd mély meghajtással utat engedett a katonatisztnek.
Mony a sarkantyúját pengetve felsietett az első emeletre.
A palota Kokodryoff hercegé volt, őt kellett Monynak Távol-Keletre kísérnie. Sehol egy teremtett lélek. Mony előző nap találkozott a tábornokkal, s most nagyon furcsállotta ezt a fogadtatást, hiszen a tábornok rendelte ide, és ő a megadott időben érkezett.
Benyitott egy ajtón, és egy nagy, sötét, üres szalonba jutott.
- Annyi baj legyen - gondolta magában -, most már nem hátrálhatunk meg. Folytassuk felfedező utunkat.
Benyitott egy ajtón, mely magától bezárult mögötte.
A helyiség még sötétebb volt, mint az előző.
Lágy női hang szólalt meg franciául:
- Fjodor, te vagy az?
- Igen, én vagyok, szerelmem! - felelte Mony halkan, de határozottan, miközben majd kiugrott a szíve.
Gyorsan elindult a hang irányába, és egy ágyhoz ért.
Egy nő hevert rajta, ruhástul. Szenvedélyesen magához ölelte Monyt, s átdugta nyelvét a szájába. Mony viszonozta a csókot. Felhajtotta a nő szoknyáját. Széttárta a combját.
A lába meztelen volt, selymes bőréről felséges verbénaillat áradt a hullámokban feltoluló odor difeminával keveredve.
Mony megfogta a pináját; nedves volt.
- Tosszunk - suttogta a nő.
- Nem bírom tovább… Gonosz ember, már egy hete felém se nézel.
Mony válaszképpen előkapta rettentő buzogányát, majd teljes fegyverzetben felmászott az ágyra, s felbőszült fegyverét benyomta az ismeretlen hölgy szőrös picsájába.
- Gyere belém - susogta a nő kéjesen fészkelődve.
- Olyan jól csinálod… Közben marokra fogta a zászlódíszbe öltözött péniszt, s tapogatni kezdte a két kis függeléket, melyet a közhiedelemmel ellentétben nem azért hívnak testiculumnak, mert a szerelmi aktus tanúja, hanem mert olyan fejecske, mely a mentulából - azaz kisokosból - kilövellő velős anyagot tárolja, miként az igazi fej is velőt tartalmaz, agyvelőt, mely a mentális funkciókat biztosítja.
Az ismeretlen hölgy gondosan végigtapogatta Mony golyóit, majd egyszer csak felsikoltott, s egy hirtelen lökéssel kiakolbólította támadóját:
- Maga becsapott engem, uram - kiáltott fel -, a szeretőmnek három van.
Kiugrott az ágyból, felkattintotta a villanyt, és lőn világosság.
A helyiség egyszerűen volt berendezve: ágy, székek, asztal, bidé, kályha. Az asztalon néhány fénykép, egyiken katonatiszt, a preobrazsenszkojei ezred egyenruhájában: igazi vaddisznónak látszott.
Az ismeretlen hölgy magas volt. Szép gesztenye hala kicsit összezilálódott. Kivágott ingéből kiduzzadt a melle, kékeres, fehér keblei csipkeágyban pihegtek. A szoknyája szűziesen leengedve. Haragosan, megrökönyödve állt Monyval szemben, aki az ágyon ült, álló fasszal, két kezét kardja markolatán nyugtatva.
- Uram - szólalt meg végül -, szemtelensége méltó ahhoz az országhoz, amelyet szolgál. Egy francia sohasem lett volna annyira bárdolatlan, hogy visszaéljen a kínálkozó alkalommal. Kérem, távozzék.
- Asszonyom - felelte Mony -, én román herceg vagyok- Kokodryoff herceg új vezérkari tisztje. Csak nemrég érkeztem Pétervárra, még nem ismerem a város szokásait, s minthogy csak úgy tudtam bejönni ide - jóllehet elöljáróm rendelt a palotába -, hogy pisztollyal fenyegettem meg a portást, úgy gondoltam, dőreség volna kielégítetlenül hagyni egy nőt, kinek vaginája szemmel láthatóan hímtagért esedezik.
- Legalább szólhatott volna - mondta a nő az ütemesen verdeső hímtagra sandítva -, hogy maga nem Fjodor. És most menjen.
- Nahát - sóhajtotta Mony -, pedig maga párizsi nő, nem kéne kényeskednie… Ó, ki adja vissza nekem Alexine Capbeát és Puncilina de Chegbecourte-t!
- Puncilina de Chegbecourte! - kiáltott fel a nő.
- Maga ismeri Puncilinát? Én a húga vagyok, Helene Verdier; igazából őt is Verdier-nek hívják, én meg a tábornok lányának vagyok a házitanítója. Van egy szeretőm, Fjodor. Katonatiszt. Három golyója van.
Ekkor nagy lárma hallatszott az utcáról. Helene odament az ablakhoz. Mony mögéje állt. A preobrazsenszkojei ezred haladt el alattuk. A zenekar egy régi melódiát játszott, a katonák pedig szomorúan énekelték: Mehetsz a háborúba, baszd meg anyád, te szegény paraszt! Feleséged nyitott likát csak hágják meg süldő bikák! A te farkadat meg legyezzék Szibériai kis legyecskék.
Csak pénteken ne add oda Faszod, mert az a böjt szaka.
Akkor cukrot se adj soha, Mert az a holtak csontpora.
Hadd lássák csak a tiszt urak, Hogy basszuk a kancájukat.
Még az ő pinája is szűkebb, Mint akárhány szép tatár szűznek.
Rajta, baszd meg az anyád! Hirtelen félbeszakadt a zene, Heléna pedig lekiáltott a katonáknak. Az egyik tiszt felnézett; Mony a fénykép alapján felismerte Fjodort.
- Isten veled, Heléna - kiáltotta Fjodor a kardját lengetve -, megyek a háborúba… Többé nem látjuk egymást… - Heléna halottsápadt lett és ájultan hullott Mony karjaiba.
Mony szépen átvitte az ágyra. Először is levette a fűzőjét és kiszabadította a mellét. Csodálatos csöcsei voltak, rózsaszín volt a hegyük. Megszopdosta őket, aztán kioldotta a szoknyáját, lehúzta, és sorban leszedegette az alsószoknyáit meg a blúzát. Heléna egy szál pendelyben maradt. Mony őrült izgalomban lebbentette föl a fehér vásznat a kifogástalan szépségű lábak között rejlő páratlan kincsről. A harisnyája combközépig ért, s a combja oly kerek volt, mintha elefántcsontból esztergálták volna. A has alján rejtező titokzatos barlangot szent pagony oltalmazta, rőt, mint az ősz. A sűrű bozót alján megbúvó szoros ajkakból csak egy kis rés látszott, s oly vékony, mint egy rovás az inkáknál naptár gyanánt szolgáló oszlopokon.
Mony nem élt vissza Heléna ájultságával. Lehúzta a harisnyáját, s mosdatni kezdte, mint a macska. Szép volt a lába, párnás, mint egy csecsemőé. A herceg nyelve a jobb láb injairól indult el. Lelkiismeretesen kitisztogatta a nagylábujj körmét, aztán az ujjai közét kezdte nyalogatni. Hosszan elidőzött a kisujjon, cuki volt, cuki.
megállapította, hogy a jobb lábának málna íze van. Aztán apró nyelvcsapásokkal a bal lábujjak közeit kurkászta át, s úgy találta, hogy a bal láb íze viszont a mainzi sonkáéra emlékeztet.
Ekkor Heléna kinyitotta a szemét és megmozdult.
Mony abbahagyta a macskamosdatást, s nézte, mint nyújtózkodik egy óriásit a szép, nagydarab, duci leányzó. Ásításra nyíló szájából, apró, elefántcsont fogai közül előbukkant rózsaszín nyelve. Aztán elmosolyodott.
HELÉNA: Hercegem, micsoda helyzetbe hozott engemet?
MΟΝΥ: Heléna! csakis az ön javát akartam, amikor kényelembe helyeztem. Jó szamaritánus módjára cselekedtem.
Jótét sohasem vész kárba, s én is felséges jutalomban részesültem: megszemlélhettem bájait.
Maga felséges nő, Fjodor földhöz verheti a seggét örömében.
HELENA: Oh jaj, nem láthatom többé! Meg fogják ölni a japánok!
MONY: Szívesen lépnék a helyére, de fájdalom, nincs három golyóm.
HELENA: Jaj, miket beszélsz, Monykám, ami két golyód van, az éppen olyan jó, mint az övé.
MONY: Igazán, te kis disznó? Na várj csak, lecsatolom a derékszíjamat. Úgy ni. Mutasd a popódat. Milyen kövér, kerek, húsos. Mint egy harsonázó pufók angyalka.
- Igaz is! el kell hogy fenekeljelek a nővérkéd, Puncilina tiszteletére, klik, klak, plan, plan.
HELÉNA: Jaj! Jaj! Jaj! Elönt a forróság, csupa lucsok vagyok.
MONY: Milyen sűrű a szőröd, klik, klak; muszáj pirulásra bírnom azt a nagy kövér hátsó arcodat.
Nini, nem haragszik; amikor mozgatod egy kicsit, olyan, mintha vigyorogna.
HELÉNA: Gyere közelebb, hadd gomboljam ki neked, mutasd azt az óriásbébit, aki az anyucikája ölében akar melegedni. De szép! Pici, piros feje van, és teljesen kopasz. Hűha, alul viszont csupa szőr, milyen fekete, és milyen sprőd. Milyen szép ez a kis árva, tedd be, Mony, kiszívom, szétszopom, belesütöm magamba.
MONY: Várjál, előbb beszázszorszépezek neked.
HELÉNA: Hú de jó, érzem a nyelvedet a vágatomban - benyomul a rózsaablakomba. De ugye nem vasalod ki teljesen a segglyukamat, hagysz benne néhány ráncot? Figyelj, ezt kapd ki! Hűha, már az egész arcodat belepréselted a fenekembe. Hohó, fingok. Már megbocsáss, de nem tudtam visszatartani! Jaj de csipkéd a bajuszod, és folyik a nyálad disznó, folyik a nyálad. Na add ide azt a bunkós faszodat! hadd szívjam szomjas vagyok.
MONY: Hű de ügyes a nyelved, Heléna. Ha olyan jól tanítod a helyesírást, mint ahogy a pennámat forgatod, akkor te vagy a tanítók gyöngye. Hú, hogy ütögeted nyelveddel a makkom lukát. Most meg a makkom tövén érzem letisztogatod a gyürkémet a meleg nyelveddel. Ó, te nyelvzseni, utolérhetetlenül szivattyúzol! Ne szívd olyan erősen.
Az egész makkomat bevetted a pici szádba. Fáj. Jaj! Jaj! Jaj! Jaj! Belebizsereg a farkam.
- Jaj! Jaj! Ne harapd szét a tökömet, hegyes a fogad. Ez az, térj vissza a bunkócskámra, azt kell kezelésbe venni.
- Szereted a makkot, mi? - te nősténydisznó.
- Fuj! Juj! Juj! - jön.
- Disznó s az egészet lenyelte. Várj csak, add ide a kövér prundládat, hadd nyaligáljam, míg fel nem áll a faszom.
HELÉNA: Csináld erősebben. Mozgasd gyorsabban a nyelved a gombocskámon.
- Érzed, hogy duzzad meg a csiklóm, mi?
- Ollózzál be nekem. Ez az. Told be jól a hüvelykujjadat a picsámba, a mutatóujjadat pedig a seggembe.
- Jaj de jó! - de jó!
- Figyelj ! hallod, hogy szörcsög a hasam a gyönyörűségtől? Ez az, bal kézzel a bal mellemre. Morzsold szét a bimbót. Élvezek - érzed, hogy jár a seggem, mekkorákat lökök, disznó! de jó - gyere, basszál meg. Add ide a faszodat, addig fogom szopni, míg fel nem áll, franciázzunk, te leszel fölül. Hogy felugrott egyből, te disznó, nem tartott sokáig, vágd be! Várjál, becsípted a szőrömet.
Szívjad meg a dudámat! Úgy, most jó - gyere egész belém, illetve maradj ott, ne menj ki szorítlak összeszorítom a fenekemet de jó Meghalok, Mony, a nővérem is ekkorát élvezett veled?
- Nyomjad, a lelkem mélyéig megy, úgy élvezem, hogy bele is halok, nem bírom tovább, kedves Mony, menjünk el együtt. Jaj, nem bírom tovább, én már megyek, Mony és Heléna egyszerre élveztek el. Aztán Mony tisztára nyalta Heléna picsáját, Heléna pedig hasonlóképpen járt el Mony faszával.
Mony gombolkozott, Heléna öltözködött; egyszer csak női sikolyok ütötték meg a fülüket.
Semmi - mondta Heléna, Nagyezsdát fenekelik: ő Wanda szobalánya, az meg a tábornok lánya és az én tanítványom.
- Hadd nézzem meg - kérte Mony.
Heléna félmeztelenül egy sötét, csupasz helyiségbe vezette Monyt, ahonnan egy üvegezett kis nyíláson át egy leányhálószobába láthattak. Wanda, a tábornok lánya szemrevaló, tizenhét éves nőszemély volt. Kancsukát lengetett a kezében, azzal csapkodott egy csinos szőke lányt, aki négykézláb, felhajtott szoknyával állt előtte.
Az volt Nagyezsda. Csodálatos, hatalmas segge valószínűtlenül gömbölyödött vékony dereka alatt. A kancsukaütésektől fel-feldobta magát, s a segge mintha egyre dagadt volna. Csupa-csupa András-kereszt borította: a kegyetlen kancsuka nyomai.
- Soha többé, úrnőm, soha többé - kiabálta Nagyezsda, s ahogy fölemelte a seggét, a lenszőke bozótból kivillant tátongó pinája.
- Na eredj - kiáltott rá Wanda, azzal nagyot rúgott a picsájába. Nagyezsda vinnyogva eliszkolt.
Aztán Wanda kinyitotta egy kis fülke ajtaját, s előlépett egy tizenhárom-tizennégy éves, sovány, barna, romlott arcú kislány.
- Ez Ida, az osztrák-magyar követségi dragomán lánya - súgta Heléna Mony fülébe -, Wanda barátnője: sülve-nyalva együtt vannak.
A kislány hanyatt döntötte Wandát az ágyra, felemelte a szoknyáját, aztán ráhajolt a sűrű csalitosból meredező, kisujj hosszúságú csiklóra, és frenetikusan szopni kezdte.
- Szopjad, szopjad, Iduskám - búgta szerelmesen Wanda -, nagyon felizgultam, nyilván te is. Nincs annál izgatóbb, mint ha az ember egy efféle dagadt valagot korbácsol, mint a Nagyezsdáé. Ne szopj tovább… gyere, megbaszlak.
A kislány felhajtotta a szoknyáját, és a nagylány mellé telepedett. Wanda vaskos lába mellett ugyancsak furcsán hatottak sovány, inas, barna combocskái.
- Érdekes - tűnődött Wanda -, neked már elvettem a szüzességedet a klitoriszommal, de én még mindig szűz vagyok.
De az aktus már megkezdődött, s Wanda dühösen szorongatta kis barátnőjét. Egy pillanatra megállt, s megsimogatta alig pelyhedző punciját, Ida pedig ekképpen szólott:
- Wandácskám, férjecském, milyen szőrös vagy!
- Basszál meg! A klitorisz hamarosan benyomult Ida hüvelyébe, s Wanda dundi segge dühödt táncba kezdett.
Mony magánkívül volt a látványtól; becsúsztatta kezét Heléna szoknyája alá, és szakszerű kézimunkába kezdett.
Heléna sem maradt adósa, megmarkolta vastag farkát, s miközben a két leszboszi veszettül tépte-marta egymást, szép lassan, komótosan veregette a deli tiszti faszt. A tag immár födetlen feje füstölögni kezdett.
Monynak megfeszültek az izmai, idegesen csipegette Heléna gombocskáját. Egyszer csak Wanda kivörösödve, zilált hajjal felpattant, kis barátnője meg kikapott egy gyertyát a gyertyatartóból, s azzal végezte be a megtermett klitorisz által megkezdett munkát. Wanda odament az ajtóhoz és behívta a halálra rémült Nagyezsdát. A szőke szépség úrnője parancsára kikapcsolta a ruháját, előbuggyantotta hatalmas csöcseit, aztán felemelte a szoknyáját és odatartotta a seggét. Wanda felmeredő pecke hamarosan mélyen bent járt a bársonyos fenékben és férfi módra közlekedett benne. A kis Ida bájos, ámbátor lapos melléről lecsúszott a ruha; a kislány beült Nagyezsda lába közé, ott folytatta a gyertyajátékot, s közben nagy szakértelemmel nyalogatni kezdte a szobalány pináját. Mony ekkor élvezett el: nagyot placcsant a geci az ablaküvegen. Megijedtek, hogy a buzeránsok még észreveszik őket, és gyorsan odébb álltak.
Egymás átkarolva haladtak a folyosón:
- Miért mondta a portás - kérdezte Mony -, hogy a tábornok a lágytojását tunkolgatja?
- Odanézz - felelte Heléna, és egy résnyire nyitott ajtón át Mony meglátta elöljáróját, amint a dolgozószoba közepén állva éppen egy bájos kisfiút kúrogatott. A fiúnak gesztenyebarna haja volt, fürtökben omlott a vállára. Oly ártatlannak tetszett angyali kék szemével, mint a görög ifjak, kiket az istenek annyira szeretnek, hogy fiatalon megölik őket. Szép fehér, kemény feneke szemérmesen, mintegy vonakodva fogadta el a férfias ajándékot. A tábornok leginkább Szókrátészra emlékeztetett.
- A tábornok maga neveli tizenkét éves fiát - mondta Heléna.
- A portás hasonlata kissé pontatlan volt, hiszen a tábornok nem táplálkozik, hanem táplál: ily módon nyújt testi lelki táplálékot férfi ivadékának.
Az alapoknál kezdve veri bele a tudományt, s e sziklaszilárd ismeretanyagra támaszkodva a fiatal herceg akár birodalmi tanácsosságig is elviheti.
Az incesztus - jegyezte meg Mony - csodákat művel.
A tábornok a hetedik mennyországban járt, vérbe borult szemével révülten bandzsított.
Szerjóskám - kiáltotta elfúló hangon -, érzed-e a szerszámot, mely nem csak nemzett tégedet, de immár embert is farag belőled? Vésd jól eszedbe: Szodoma a civilizáció jelképe. A férfiszerelem istenhez hasonlatossá tette volna az embert, s minden baj csakis abból az állítólagos vágyból származik, melyet a két nem táplál 66 egymás iránt. Ma már csak egyetlen módon lehet megmenteni a balsors sújtotta szent Oroszországot: ha a bepókhálósodott alfelekbe beleplántálnánk a szókrátészi szerelmet, a nők pedig Leucadia szigetére vonulnának, s ott vennének leckéket a szapphói szerelemből.
Azzal kéjesen felhörgött és beleélvezett fiacskája bűbájos fenekébe.

fel