Tizenegyezer vessző

6. fejezet

Megkezdődött Port-Arthur ostroma. Mony és hű csicskása, l'Obasso a városban rekedtek a derék Stössel tábornok seregeivel egyetemben.
Miközben a japánok a szögesdróttal megerősített védelmi gyűrűt próbálták áttörni, a hős védők, dacolva az egyre záporozó bombákkal, rendületlenül látogatták a továbbra is üzemelő kabarékat és kuplerájokat.
Aznap este Mony kiadósan megvacsorázott l'Obasso és néhány újságíró társaságában. Ízletes lófilét ettek, kikötői halakat meg ananászkonzervet; pompás champagne- i borral öblítették le a vacsorát.
A desszertnél, mi tagadás, egy kis malőr történt, egy bomba telibe találta az éttermet, a fele összedőlt, egy pár vendég elpatkolt. Monyt jókedvre hangolta az incidens, az égő abrosz lángjánál hidegvérrel meggyújtotta szivarját.
Aztán l'Obassóval együtt egy kabaré felé vette útját.
Ez a kutyafülű Kokodryoff mégiscsak nagy stratéga - mondta Mony útközben -, kisakkozta, hogy Port- Arthurt meg fogják ostromolni, s nyilván azért küldött engem ide; így akart bosszút állni rajtam, amiért rajtakaptam a fiacskájával vérfertőzés közben. Most Ovidiushoz hasonlóan én is a szememmel elkövetett bűnömért vezeklek, de én nem fogom megírni sem a keserveimet, sem a pontusi leveleket. Inkább kiélvezem azt az időt, ami még megmaradt nekem.
Elfütyült néhány bomba a fejük felett, átléptek egy asszonyon, akit kettéhasított egy gránát, s már ott is voltak a Kisapám Gyönyörtanyája előtt.
Ez volt Port-Arthur legelegánsabb kabaréja. Beléptek: a helyiségben vágni lehetett a füstöt. Egy vörhenyes, omlatag német énekesnő erős berlini akcentussal énekelt valamit, a németül értő nézők hevesen megtapsolták.
Aztán négy angol girl következett, valami sister-ek, s elkezdtek táncolni, de nem volt világos, hogy dzsiggelnek, cake-walkoznak vagy macsicst járnak. Nagyon csinosak voltak. Magasra emelték suhogó szoknyáikat, elővillant csipkés bugyijuk, de szerencsére kötős volt, úgyhogy időnként látni lehetett batisztkeretes, kövér feneküket, vagy a hasuk fehérségét ellensúlyozó dús szőrzetet. Amikor feldobták a lábukat, tágra nyílt a mohos picsájuk.
My cosey corner girl énekelték, és nagyobb tapsot kaptak, mint az előttük fellépő nevetséges fräulein.
A csóró orosz tiszteknek nyilván nem volt pénzük nőre, áhítattal verték a farkukat, és kiguvadt szemmel habzsolták a mohamedán értelemben vett paradicsomi látványt.
Időnként hatalmas gejzír lövellt fel valamelyik faszból, egyenest a szomszéd ruhájára, sőt szakállába.
A girlök után a zenekar zajos indulóba kezdett, s jött az est fénypontja. Egy spanyol pár lépett színpadra.
torreádoröltözetben. A nézők annyira megilletődtek, hogy rázendítettek a Bozse carja hranya-ra.* A nő gyönyörű volt, valóságos kígyótestű csoda. Tökéletesen ovális, sápadt arcában szurokfekete szem csillogott.
Csípejét mintha esztergálták volna, a ruháján flitter csillogott.
A különös pár először is kitolta oldalra a fenekét, s bal kezüket csípőjükre téve, jobb kézzel csókokat hintettek; a közönség őrjöngött. Aztán buja táncba kezdtek, amúgy spanyolosan. Később a nő magasra emelte szoknyáját, s odakapcsozta a ruhájához, úgyhogy köldöktől lefelé mindene kilátszott. Szép hosszú lába volt, piros selyemharisnyája háromnegyed részt befedte a combját. A harisnya arany harisnyakötőkkel kapcsolódott a fűzőhöz, a harisnyakötők közt pedig, hátul a fenéken átvetve, egy selyemszalagra kötött fekete álarcféle feszült, mely épp befedte a segge lyukát. A pináját kékes-fekete göndör gyapjú takarta.
A torreádor nagy áriába kezdett, aztán hosszan, keményen kivágta hatalmas faszát. Táncolni kezdtek, a hasukat kidugták, össze-vissza dörgölődzve cselezgettek egymással. A nő hullámzó hasa úgy fénylett, mintha a tenger vize szilárdult volna meg hirtelen; Aphrodité hamvas kis hasa is ekképp született meg a háborgó mediterrán habokból.
Egyszer csak, mintegy varázslatképpen, a két csepűrágó nemiszerve egymásba talált, s olybá tűnt, hogy egész egyszerűen közösülni fognak a színpadon.
De nem.
* az orosz himnusz A torreádor két marokra fogta a petrencerúdját és fölemelte vele a nőt, az meg felhúzta a lábát s úgy maradt a levegőben. Egy ideig így sétáltak a színpadon. Majd az őrült spanyol fellépett egy sodronykötélre, mely három méter magasan húzódott végig a termen, s a hápogó nézők feje fölött végigegyensúlyozta rajta szeretőjét. Aztán visszahátrált a színpadra. A nézők véresre tapsolták tenyerüket, s kocsányon lógó szemmel nézték a spanyol nő bájait, főként álarcos seggét, mely a kis gödröcskéível mintha lemosolygott volna rájuk.
Akkor jött a nő. A torreádor beroggyantotta térdét, a nő megigazította a szerszámot a nyélben, majd fölemelte partnerét, s most ő vitte végig a feszes sodronyon.
A kötéltáncos mutatvány fölizgatta Monyt.
- Menjünk a kuplerájba - mondta l'Obassónak.
Elindultak a Vidám Szamurájok-ha, mely az ostrom alatt rendkívüli népszerűségnek örvendett Port-Arthurban.
A kellemes nevű intézményt két férfi vezette, valaha szimbolista költők voltak, aztán szerelmi házasságot kötöttek Párizsban, s eljöttek Távol-Keletre szerencsét próbálni.
Belevágtak a jövedelmező kuplerájos szakmába, s meg is találták a számításukat. Női ruhát viseltek és női buziknak adták ki magukat, de bajszukról és a nevükről ekkor sem mondtak le.
Az egyik Adolphe Terré volt. Ő volt az idősebb. A fiatalabbik valaha nagy hírnévnek örvendett Párizsban.
Ki ne emlékezne Tristan de Vinaigre gyöngyszürke kabátjára és hermelin körgallérjára? - Nekünk nő kell - mondta Mony franciául a kasszírnőnek, történetesen Adolphe Terrének. Ám az válaszképpen szavalni kezdett: Egy este Versaille és Fontainebleau között Nimfát láttam s követtem a zsivajgó ligetben Farkam menten felállt a ritka alkalomtól Ki ott haladt soványán e sátáni idillben Háromszor dugtam meg aztán húsz napig ittam Be is kaptam a trippert de az istenek óvták A poétát. Lila akác nőtt szőrzetem helyén S Vergilius rám szarta a versaille-i kétsorost... - Elég, elég - tiltakozott l'Obasso -, nőt, ember, nőt! - Forduljanak az almamához - szólt Adolphe mély tisztelettel.
Az almama, vagyis a szőke Tristan de Vinaigre, kecsesen hozzájuk lépett, majd kék szemét Monyra szegezve, éneklő hangon elszavalta a következő történelmi költeményt: Farkam nagy vörhenyes pirossággal vidult Egykor tavaszidőmben, S heréim úgy ringtak mint nagy nehéz gyümölcsök Kosarat keresőben.
Pompás szőrzetem farkamat körülnőve sűrűn terpeszkedik seggtől ágyékig és ágyéktól köldökig (szóval hátra s előre!) a szálak csak faromat tisztelik, a mikor mozdulatlanul, görnyedve szarom magas asztalon s a sima papíron eszméim forró ürülékeit.
- A fenébe - türelmetlenkedett Mony -, mi ez, kupleráj vagy nyilvános vécé? - Minden nő a szalonba! - kiáltotta Tristan, azzal átadott egy törülközőt l'Obassónak. - Egy törülköző két embernek, uraim... Megértik, ugye... ostrom idején... Adolphe bekasszírozta a Port-Arthur-i kurvákkal való kapcsolatteremtésért járó 360 rubelt, majd a két barát belépett a szalonba. Páratlan látvány fogadta őket.
A kurvák ribizliszínű, karmazsinvörös, hupikék meg bordó pongyolában bridzseltek, szájukban hosszú cigarettával.
Egyszer csak szörnyű robaj hallatszott; egy bomba átszakította a mennyezetet, s mint egy meteor, belevágódott a padlóba, épp a bridzselők által formált kör közepébe. Szerencsére nem robbant föl. A nők sikoltozva hanyatt dobták magukat. A lábukat felcsapták a levegőbe, s a két kéjsóvár katona nagy örömére megmutatták nekik a pikk ászt.
Gyönyörű nemzetközi seggkiállítás nyílt, mivel ebben a mintabordélyházban minden faj képviselve volt. A fríz nők körte alakú valaga különös kontrasztot alkotott a gömbölyű párizsi popókkal, az elragadó angol fenekekkel, a szögletes skandináv ülepekkel és a csapott katalán seggekkel.
Egy néger nőnek annyira össze voltak dúlva a halmai, hogy inkább vulkáni kráternek, mintsem női hátsó résznek nézte az ember. Aztán a nők szépen visszaültek a helyükre, a néger nő pedig bemondta a nagy szlemet - ilyen gyorsan hozzászokik az ember a háború borzalmaihoz.
- Enyém a néger - jelentette ki l'Obasso, Sába királynője pedig, hallván, hogy róla van szó, felkelt, s imigyen üdvözölte az ő Salamon királyát: - Beletsápsz a letsómba, generális úr? L’Obasso kevesen magához ölelte. Mony már kevésbé volt elégedett a nemzetközi vásárral.
- Japán nők nincsenek? - kérdezte.
- Ha japán, akkor ötven rubellel több - mondta az almama, megpödörintve tömött bajszát -, megértik, ugye, hadban állunk velük.
Mony fizetett, s már jöttek is a húzott szemű lányok, vagy húszan, japán nemzeti viseletben.
A herceg kiválasztott egy bájos leányzót, majd az almama bevezette a két párt egy kopulatív célzattal berendezett kis szobába. A néger nőt Kornéliának hívták, a kis japán nő pedig az édes Kilejmu névre hallgatott, ami japánul annyit tesz, hogy naspolyavirág bimbója; a két nő vetkőzni kezdett, s közben énekeltek: az egyik tripoliszi kutyulék nyelven, a másik szajhahéliul.
Mony és l'Obasso vetkőzni kezdett.
A herceg otthagyta egy sarokban a komornyikját a néger nővel, s attól kezdve csak Kilejmuval foglalkozott; elbűvölte a szépsége, a gyermekes komolysága.
Gyöngéden magához vonta, s olykor-olykor, e szép szerelmes éjszakán, bombák pukkantak sisteregve. Mint- ha egy keleti herceg tűzijátékot adna egy még szűz grúz hercegnő tiszteletérc.
Kilejmu apró volt, de jó alakú, a teste őszibarack-sárga, a melle pedig kemény, mint a teniszlabda. A pinaszőre kicsi, érdes fekete pamacsba állt össze, mint egy vízbe mártott ecset.
Hanyatt feküdt, felhúzta a lábát, majd behajlított térddel széttárta, mint egy könyvet.
Ez az európai nők szám lehetetlen testhelyzet csodálatba ejtette Monyt.
Hamarosan megízlelhette édességét. A farka tövig behatolt a ruganyos kis lyukba, mely tátongva fogadta, de aztán meghökkentően szorosra zárult.
A jóformán még serdületlen kislánynak diótörő volt a lába közt. Mony akkor érezte igazán, amikor az utolsó kéjes rángásoknál, az elélvezés pillanatában a vagina eszeveszettem összerándult, s az utolsó cseppig kisajtolta belőle az ondót… - Meséld el az életedet - mondta Mony Kilejmunak, miközben a sarokban l'Obasso és a néger nő gúnyosan vihogott.
Kilejmu felült: - Az apám samisszen-játékos volt, az egy gitárféle, színházban szoktak játszani rajta. Az apám volt a kórus, egy rácsos fülkében ült a színpad elején, és szomorú melódiákat játszott, vagy ritmikus lírai történeteket szavalt.
Anyám, a szépséges Júliusi Barack főszerepeket játszott a japán dramaturgiában szokásos hosszú színdarabokban.
Emlékszem, a Negyvenhét rooningot, a Szép szigetet meg a Tajkót játszották.
A társulatuk városról városra járt, s a gyermekkoromban látott szépséges tájak újra meg újra megjelentek nekem az önfeledt szerelem perceiben.
Felmásztam a macsuk-ra, így hívják nálunk az óriásnapernyőket; megnéztem, hogyan fürdenek a szép szamurájok, hatalmas mentulájuk akkoriban még semmit sem jelentett a számomra, s együtt kacagtam a csinos szolgálólányokkal, amikor vidáman törölgették őket.
Óh, ha még egyszer szeretkezhetnék az én virágos országomban! Ha még egyszer szerethetnék egy zömök harcost a rózsaszín cseresznyefák alatt, s összeölelkezve andaloghatnék vele a dombokon! Aztán egyszer egy szabadságos matróz, a Nippon Csen Kaisha társaságtól, mellesleg az unokatestvérem, elvette a szüzességemet.
Az apám és az anyám éppen a Nagy tolvajt játszották, zsúfolt nézőtér előtt. Az unokatestvérem elvitt sétálni.
Tizenhárom éves voltam. Ő már beutazta Európát, de számomra ismeretlen világról mesélt nekem mindenféle csodát. Elvitt egy kertbe, ahol íriszek nyíltak, sötétvörös kaméliák, sárga liliomok meg lótuszvirágok, olyan édes rózsaszínűek voltak, mint a nyelvem. Ott megölelt, megkérdezte, hogy szeretkeztem-e már, én meg mondtam, hogy még nem. Akkor kibontotta a kimonómat és megcsiklandozta a mellemet, erre nevethetnékem támadt, de ugyancsak elkomolyodtam, amikor egy nagy kemény és hosszú szerszámot adott a kezembe.
- Mit akarsz ezzel? - kérdeztem.
Nem válaszolt, lefektetett, lemeztelenítette a lábamat, majd nyelvét a számba fúrva, áthatolt szüzességemen.
Akkorát sikoltottam, hogy beleremegett az összes garaminea és szép krizantém, ami csak volt abban a nagy, néptelen kertben, de azon nyomban elöntött a kéj.
Aztán egy fegyverkovács szöktetett meg, szép volt, mint a Kamakurai Dajbu, s áhítattal kell szólnom bronzkemény, kiapadhatatlan vesszejéről. Esténként, szeretkezés előtt mindig kielégíthetetlennek éreztem magam, de amikor tizenötödször ömlött szét vulvámban a meleg mag, kénytelen voltam lankadt faromat feltartani, hogy azzal elégítsem ki, vagy ha már nagyon fáradt voltam, a számba vettem a péniszét, s addig szoptam, míg csak azt nem mondta, hogy állj! Aztán hősiesen megölte magát a busidó előírásainak megfelelően, én pedig ott maradtam árván, vigasztalanul.
Egy yokohamai angol vett magához. Hullaszagú volt, mint minden európai, s nagyon sokáig nem tudtam hozzászokni a szagához. Meg is kértem rá szépen, hogy basszon inkább seggbe, csak ne kelljen látnom az ocsmány pofáját meg a vörös pofaszakállát. Aztán végül mégiscsak megszoktam, s mivel kettőnk közt én voltam az úr, addig nyalattam magamat vele, míg görcs nem állt a nyelvébe.
Egy barátnőm vigasztalgatott, Tokióban ismerkedtem meg vele, és a bolondulásig szerettem.
Szép volt, mint a tavasz, a melle meg olyan, mintha egy méhecske tanyázna a gombocskáján. Egy márványdarabbal elégítettük ki egymást, mely a két végén fasz formára volt faragva. Nem tudtunk betelni egymással, s mint csonton marakodó veszett kutyák vonaglottunk egymás karjaiban.
Egy szép napon az angol megőrült; azt hitte, hogy ő a sógun, és seggbe akarta baszni a mikádót.
Elvitték, én meg kurva lettem a barátnőmmel együtt, mígnem beleszerettem egy szép szál, csupasz bőrű német fiúba, akinek kimeríthetetlen volt a hatalmas szerszáma.
Vert, én meg sírva csókolgattam. Aztán mikor már jól eldöngetett, alamizsnaként odavetette a faszát, én meg úgy élveztem rajta, mint egy tébolyult, és teljes erőmből szorongattam.
Egy nap hajóra szálltunk, elvitt Sanghajba és eladott egy kuplerájosnak. Aztán otthagyott engem az én szép Egonom, elment, vissza se nézett, én meg ott maradtam reményvesztetten a bordélyházi lányokkal, akik csak nevettek rajtam. Megtanítottak a szakmára, de ha egyszer sok pénzem lesz, akkor mint becsületes nő nekivágok a világnak, s megkeresem az én Egonomat, hogy még egyszer a hüvelyemben érezhessem péniszét, s úgy haljak meg, hogy közben a rózsaszínű japán fákra gondolok.
A pici japán lány feszes derékkal, komoly arccal kilibbent a szobából, Mony pedig, szemében könnyekkel, azon tűnődött, hogy milyen törékenyek az emberi kapcsolatok.
Ekkor harsány horkolás ütötte meg a fülét, hátrafordult; a néger nő és l'Obasso szűziesen aludtak egymás karjaiban, de még így is szörnyűségesek voltak. Kornélia nagy segge felmeredt a levegőbe, s visszatükrözte a nyitott ablakon át besütő holdvilágot. Mony kihúzta a kardját hüvelyéből, s beleszúrt a hatalmas mócsingba.
A nagyteremből ordítozás hallatszott. L'Obasso és Mony visszament a néger nővel. A teremben hatalmas füst gomolygott. Néhány goromba részeg orosz tiszt tántorgott be a helyisége, s iszonytató káromkodások közepette rávetették magukat a kupleráj angol nőire, azok meg annyira undorodtak az ocsmány martalócpofájuktól, hogy csak úgy röpködtek a bloody-k meg damned-ek.
L'Obasso és Mony elnézte egy darabig, hogyan erőszakolják meg a kurvákat, aztán mikor a kollektív seggbe kúrás már elképesztő méreteket öltött, faképnél hagyták Adolphe Terrét és Tristan de Vinaigre-t, akik kétségbeesve próbáltak rendet teremteni, s esetlenül csetlettek-botlottak női szoknyáikba gabalyodva.
Ebben a pillanatban lépett be Stössel tábornok, s mindenki haptákba vágta magát, még a szerecsen nő is.
A japánok megindították az első rohamot a körbezárt város ellen.
Mony szívesen visszament volna, hogy megnézze, mit csinál az elöljárója, de ekkor vad kiáltozás hallatszott a városfal felől.
Katonák hoztak egy hadifoglyot. Szép szál német fiatalember volt, a külső védősáncoknál találtak rá, éppen hullákat fosztogatott.
- Nem vagyok tolvaj. Szeretem az oroszokat, azért jöttem át bátran a japán arcvonalon, hogy felajánljam szolgálataimat, mint buzikurva, hímringyó és köcsög.
Biztos nincs elég nőjük, gondoltam, besegítek egy kicsit.
- Halál rá! - kiáltoztak a katonák - Halál rá, kém, martalóc, hullarabló! A katonákkal nem volt tiszt. Mony előlépett, hogy kézbe vegye az ügyet.
- Lánfári - mondta az idegennek -, van nőnk bőven, maga viszont lakolni fog a bűneiért. Seggbe fogják dugni, ha már annyira ragaszkodik hozzá, mégpedig ezek a katonák, akik elfogták, aztán karóba húzzuk.
Úgy fog meghalni, ahogy élt, a moralisták tanúsága szerint ez a legeslegszebb halál. Neve? - Egon Müller - felelte a fiatalember remegve.
- Nagyon jó - mondta Mony szárazon -, maga Yokohamából jött, s emberkereskedő módjára szégyenszemre áruba bocsátotta kedvesét, egy japán lányt, név szerint Kilejmut. Maga egy buzeráns, kém, emberkereskedő, hullarabló, kell több? Bitófát ide, ti meg, katonák, basszátok seggbe... Nem terem mindennap ilyen szép alkalom.
Levetkőztették a szép Egont. Gyönyörű fiú volt, úgy domborodott a melle, akár egy hermafroditáé. A katonák gyönyörködve húzták elő sóvár vesszejüket.
L'Obasso nagyon meghatódott, könnyezve kérlelte urát, hogy kegyelmezzen meg Egonnak, de Mony hajthatatlan volt, csak annyit engedélyezett csicskásának, hogy leszopassa magát a bájos ifjúval, aki a meredező faszokat feltartott fenékkel fogadta be tág végbelébe, miközben a katonák jámbor haramiák módjára zsoltárokat énekelve örvendeztek a zsákmánynak.
Közben felállították a vaskarót, hogy majd arra ültessék a pederasztát.
Miután az összes katona seggbe dugta a foglyot, Mony odasúgott valamit l'Obassónak, aki még mindig nem ocsúdott föl a szopás okozta révületből.
L'Obasso visszament a kuplerájba, s hamarosan visszatért Kilejmuval, a fiatal japán kurvával.
A lány nem értette, mit akarnak tőle. hirtelen észrevette Egont; fel volt peckelve a szája, nemrég ültették fel a vaskaróra. Ahogy vonaglott, úgy hatolt bele apródonként a karó a hátsó felébe; elöl állt a fasza, mint a cövek.
Mony széles mozdulattal rámutatott Kilejmura; a kicsi nő csak nézte, nézte karóba húzott kedvesét, s szemében rémület, szerelem és szánalom keveredett mélységes kétségbeeséssel. A katonák levetkőztették, s pici madártestét ráemelték a haldoklóra.
Széttárták a lábát, s a duzzadt fasz, melyre annyira vágyott, ismét beléhatolt.
Szegény kis együgyű lelkével nem értette, mivégre e barbárság, de a mindent betöltő fasznak nem tudott ellenállni.
Elvesztette az eszét, vonaglani kezdett, s minden egyes lökéssel lejjebb és lejjebb lökte szeretője testét a karóba. Egon kilövellte a lelkét.
Furcsa zászló volt a felpeckelt szájú férfi, meg a rajta fülig érő szájjal vonagló nő! Sötét tócsába gyűlt a vér a karó tövében.
- Katonák, üdvözöljétek a halálba menőket! - kiáltott tel Mony, azzal Kilejmuhoz fordult:
- Teljesítettem óhajodat! Most éppen virágoznak a fák Japánban, s a szerelmesek a hullongó szirmok rózsaszínű havában andalognuk.
Majd rászegezte a pisztolyát, és golyót röpített a fejébe; a kis örömlány agyveleje a tiszt arcába freccsent, mintha le akarta volna köpni a hóhérját.

fel